Balatoni nyaralás 1.2. - Balatonföldvári Hajózási Múzeum, komp

Mire a kilátóhoz értünk, addigra már rendesen esett az eső :-(
Számomra nem volt teljesen egyértelmű, hogy ez az a kilátó-e, amit mi keresünk, mert azt tudtam, hogy lett itt pár évvel ezelőtt ez a múzeum tetején kilátótoronnyal, de közben nekem az interneten egy sima fa kilátót is behozott folyton. A googlemaps viszont határozottan ide vezetett csak, nem volt másik választás. Mindegy is amúgy, csak úgy elmélkedem, meg ott és akkor is eléggé sokat kattogtam ezen magamban.
Szóval a Magasparton most a másik irányba indultunk, mint akkor, amikor megérkeztünk, és milyen jó, mert így szinte végig is sétáltunk rajta.
Amúgy meg milyen burkolt lehúzás már, hogy egy régi fa kilátó helyére ideépítenek egy másikat, ami viszont csak a múzeummal együtt látogatható...
Mivel már nagyon esett, meg volt is még egy csomó időnk, hogy átmenjünk Tihanyba, így nem volt kérdés, hogy bemegyünk.

Nem tudtuk mennyi ideig fog vajon esni, abban a pillanatban eléggé zuhogott, úgyhogy gyorsan a kilátóban kezdtünk, nehogy aztán még ennél is rosszabbra forduljon a dolog, és neadjisten villámlás és dörgés is legyen, és pont a kilátó maradjon ki, ami miatt volt ez az egész. Utólag, utólag persze már könnyű :-), jobb lett volna várni egy kicsit, mert így pont a legnagyobb szélben és esőben voltunk fent, ami azért eléggé lerontotta az élvezeti értékét, kicsit később még a nap is kisütött újra.

 Mire lesétáltunk, addigra már ki is lehetett ülni a teraszra kávézni :-)

Aztán a múzeumot is körbejártuk. 2 szinten volt benne néznivaló, illetve olvasnivaló a balatoni hajózás kezdetéről és jelenéről, illetve Földvárról.
Elég érdekes volt szerintem, bár a gyerekeket a túl sok olvasandó tábla nemigen kötötte le, de ők is elfoglalták magukat ezzel-azzal, és csak az érdekesebb részeket olvastuk el közösen.

Valami hajókormányozós játék is volt, de nem tudom, hogy rendesen működött-e, mert olyan furcsán keringőzött csak a hajó a képernyőn.

 Ez mondjuk érdekes volt, megkeresni az ismerős kikötőket.

Az emeleten van egy kis ejtőzős rész.

 És a csomókötést is lehet gyakorolni.

Mire végeztünk, addigra visszajött a nyár.

Most már nem volt más hátra, mint visszamenni Szántódra, és hogy kompra szálljunk.
Nagyon izgultunk, mert még sosem kompoztunk. Soha! Azért elég félelmetes elképzelni, hogy autóval felmegyünk egy hajóra. Persze a félelmünk alaptalan volt, mert minden pikkpakkra ment, várni sem kellett, mert így délutánra már folyamatos indulás volt, nem ragaszkodtak a menetrendhez. Úgyhogy csak megváltottuk a jegyet, és már fenn is voltunk a kompon.

8 perc múlva már ott is voltunk a tihanyi kompkikötőben, és csak le kellett gurulnunk a hajóról.  Nagyon izgi volt.

Balatoni nyár 1.1 - Balatonföldvári séta

Milánért fél 2 körül kellett menni Földvárra, de mi úgy terveztük, hogy már délelőtt elmegyünk, és sétálunk egy nagyot a városban, mert még nem voltunk Földváron. Meg a déli partot úgy egészében nem ismerjük annyira. ( mondhatni, semennyire nem ismerjük)  Egyszer voltunk ugyan Balatonlellén pár napot, de akkor még Milán is annyira pici volt, és az idő sem volt nagyon jó, úgyhogy nagy felfedezőtúrákat nem tettünk akkor sem.
Az volt a terv, hogy odafelé körbeautózzuk a Balatonnak a keleti oldalát, visszafelé pedig, mivel úgyis Tihanyba megyünk, majd komppal megyünk, mert úgy gyorsabb, és mert még sosem kompoztunk.
Az odaút eseménytelenül telt, Földváron pedig Milánék szállásához közeli parkolóhelyet kerestünk, hogy a csomagjait ne kelljen majd sokat cipelni. Pont olyan jó helyen sikerült megállnunk, hogy pár lépésnyire már ott voltunk a híres földvári Magasparton. Hát itt bármennyi időt el tudtam volna tölteni.

A sétányról lesétáltunk a kikötő felé. Marci közben nyomott egy végeérhetetlennek tűnő hisztit, mert ő nem akart semmit, se sétálni, se Balatont nézni, ő éhes volt, szomjas volt, fagyit akart, bármit akart, csak épp haladni nem...

 Nagyjából mire a partra értünk, addigra unta meg. .. egyfolytában azt hajtogatta, hogy ő strandolni akar, de hát nem volt igazán strandidő, hűvös szél volt, különösen ott lent a vízpart mellett.

 Ó az az árnyas platánsor...

Aztán a kikötőben jóóóó sokat elidőztünk, mert olyan szép volt, meg pont kikötöttek, elindultak a vitorlások, meg a panoráma a túloldalra... és a Balaton vize is olyan szép volt. És a kompokra is pont jól rá lehetett látni... nem győztem nézni. Marci is végre magára talált, és a nagy köveken mászkált.

Mire végeztünk a kikötővel, addigra jól eltelt az idő, és rájöttünk, hogy ha még enni is akarunk Milán előtt, ( ő kapott még ebédet a táborban), akkor bele kell húznunk. Végül  gyrost ettünk, és a végére már gyülekeztek a fekete felhők, és mire összeszedtük Milánt már rendesen esett is.

Olyan jó volt Milánkámat újra megölelni! Szegénykémnek egyik szeme sírt, a másik meg nevetett, mert örült nekünk, meg Marcikának, de a táborban is olyan jól érezte magát, hogy úgy maradt volna még. Később, mikor küldött Réka néni pár fotót, akkor jutott eszébe egy csomó minden, hogy mit csináltak, pl. áthajóztak Tihanyba, ültek a városi dottón, és persze sokat strandoltak meg játszottak együtt. Milánnak nagyon tetszett.

Milán az Ö közepében feszít

Mire bepakoltuk a csomagját, addigra eléggé dilemmában voltunk, hogy mi legyen, mert egyre jobban esett az eső, viszont a kilátót még mindenképpen meg szerettük volna nézni.  Szerencsére Milán már nagyon képben volt, és megnyugtatott, hogy nincs messze, menjünk utána, ők minden nap oda jártak ki este játszani a kilátó mellé. Hát mentünk...

folyt köv.