Két creepy sztori

 Ezt a szófordulatot Marci szokta mondani, amikor hazaér a suliból és felhív. Persze nem jut minden napra creepy sztori, de van amikor kettő is jut egy napra, ilyenkor azzal kezdi a beszélgetést hogy Anya, hallod, kát creepy sztorim is van! Nem kell nagyon vérmes dolgokra gondolni, mert Marcinak már az is creepy, ha elmegy mellette egy furgon és a sofőr mondjuk ránéz, mert mi van ha el akarja rabolni. 

Szóval ilyenek történnek. 

De ma velem történt két creepy sztori, egy igazán creepy és egy majdnem igazán  creepy. 

Történt ugyanis, hogy ma lehetett ávenni a Fasoriban a  Milánnak igényelt laptopot,, úgyhog munka után odarongyoltam, átvettem, és mentem a trolimegállóba. Épp az orrom előtt ment el az előző járat, úgyhogy békésen álldogáltam a megállóban. A nem lett volna vaksötét, akkor olvastam volna, ahogy szoktam, de vaksötét volt, úgyhogy elővettem a telefonomat, mert eszembe jutott, hogy jött egy üzenetem, mikor épp a tanárnővel átadás-átvétel volt, és akkor nyilván nem néztem meg, úgyhogy elővettem a telefonom, hogy megnézzem ki írt és mit. Megnéztem és válaszolni kezdtem, és épp pötyörésztem, de a szemem sarkából láttam, hogy egy pasas kanyarodik be a járdán biciklivel, felnéztem, és beljebb húzódtam a kerítés felé, hogy elférjen, ( bár nyilván nem ő volt jó helyen, de ezen én nem szoktam problémázni), és ahogy elhajtott mellettem, megpróbálta kitépni telefont a kezemből!!! 

Szerencsére nem sikerült neki, mert szorosan fogtam, mint mindig, mert félek, hogy elejtem,  de ha nem szorítom, simán kivette volna a kezemből, mert volt erő húzásában, nem csak úgy odakapott. 

Persze nyilván eltekert pikkpakk, még csak megszólalni sem tudtam,  a vaksötétben már ott sem volt. 

Abban a pillanatban nem is rémültem meg, csak az volt bennem, hogy mennyire gáz már, hogy ilyen emberek vannak, és hogy pont egy iskola melletti buszmegállóban, ahol többségében gyerekek várakoznak telefonnal a kezükben, (nyilván). Aztán tovább is gondoltam, hogy lehet, hogy ez neki már ismerős terep, és talán rendszeresen jár erre bepróbálkozni,  hiszen 4 után már sötét van, és még az is lehet, hogy engem is iskolásnak nézett a sötétben, termetemből adódóan, és gondolta, hogy könnyű préda lehetek.

Ezek után magamban variáltam, hogy hogyan vegyek még zsemlét holnapra. A laptoppal a vállamon nem nagyon volt kedvem a boltba bemenni és ott bénázni, ahhoz meg, hogy hazamenjek, lepakoljak, és elfussak boltba nem nagyon volt most kedvem. kb. 6-ra értem haza, és ebben a vaksötétben egyébként is nehezen veszem rá magam a futásra hétköznap, 6 után meg már a hideg is van, pláne nem kedvemre való. Szóval megálltam félúton, hogy hátha a pékségben még van valami. 

Be is mentem, a nő összeszedte nekem a maradékból azt a 10 zsemlét, mondom kártyával fizetek... hm... a bankkártyám nincs a helyén. Szerencsére a revolutommal tudtam fizetni, de közben már átnéztem a többi bújtatót is, hogyha esetleg máshová tettem volna véletlenül, nem a helyére, de nem volt sehol. Közben már   pörgettem a fejemben, hogy utoljára tegnap délben használtam, amikor kifizettem Milán fodrászkodását a pólusban. És akkor bevillant, hogy megnézzem az aprópénzes részben is, mert bár kártyával fizettem a fodrásznál, de borravalót akartam adni, és megnéztem, hogy van-e apróm. Gondolom,  sietségemben oda tűztem be a kártyát, merthogy ott volt. 

Ezek után hazafelé buszozva már biztosan tudtam, hogy még jó, hogy nem indultam el futni, ezek után nem is fogok, mert ki tudja mit történt volna velem... 

És még csak hétfő van...