A meccs

 Ahogy a stadion felé haladtunk, pont útba esett a villamos végállomása, ahonnan majd én tovább tudok állni. Amíg ott tébláboltunk, hogy most vegyünk-e jegyet, vagy később, vagy hogy legyen, a morfondírozáunknak a beérkező villamosról kitóduló őrületes méretű tömeg vetett véget. Csak úgy ömlöttek ki abból a néhány vagonnyi járműből a főként skót szurkolók. Ha eszembe jut, még most sem értem, hogy hogyan fértek fel annyian, dudástól mindenestől. 

Nagyon kíváncsi voltam egybéként a skótokra. :-) sosem láttam még igazi skótot, és azt gondoltam, hogy a szoknyájukban meg a dudájukkal biztos nagy látványosság lesznek. Azok is voltak! 

Pillanatok alatt belesodródtunk a tömegbe, és bár körülöttünk szinte mindenki skót volt, nem volt ebből probléma, inkább csak sodródtunk, és próbáltuk kitalálni, hogy merre is kellene majd nekünk menni. 

A stadionhoz vezető "főutcán" hangosbemondós tölcsérrel próbálták a helyes irányba terelni az embereket, és mivel ott "entrence A, entrence B" kiabálást hallottunk, így egy guiddal irányba rakattuk magunkat. A fiúknak a C bejáraton kellett majd bemenniük. Meg aztán szerintem minden magyarnak, mert a vonulást is arrafelé hátra irányították később. 

Ahogy egy lépcsősoron araszoltunk lefelé, mondtam a fiúknak hogy álljanak meg egy pillanatra, mert így pont jól a háttérben lesz a stradion, gyorsan lefotózom őket. Egy pillanat alatt mellénk pattant néhány skót, Ria-Ria-Hungária kiáltással, ökölpacsi, összeölelkezés, így készült el a közös fotó. :-) 

Egyébként is sokszor összeszurkoltak a gyerekekkel, részegek, de barátságosak voltak. 

Amennyire lehetett, és ameddig endegték, addig körbesétáltuk a területet, kint a stadion mellett is nagy buli volt, folyt a sör, ment az éneklés. Nagyon sodró volt a hangulat, és bár rengeteg ember volt, nem volt félelmetes egyáltalán.  Gondoltam is, hogy tulajdonképpen itt is maradhatnék, mert biztos lesznek mások is, akik kint rekednek, de ott a stadion környékén nem láttam kivetítőt, és mégiscsak szerettem volna látni is a meccset, nem csak hallani. 

A fiúk még visszakísértek a villamoshoz. A jegyautomatánál pedig összeverődtünk egy csajjal, aki ugyancsak beküldte a fiait a meccsre, és mondta, hogy menjünk már együtt a városba, ha én is oda megyek, hogy ne legyünk egyedül. Úgyhogy együtt mentünk. És még szerencse, hogy hozzám csapódott, mert én kinéztem ugyan, hogy hová jutok be könnyen és egyszerűen, melyik zónába, de azt nem vettem számításba, hogy aznap egy időben lesz a németek meccse is, és nyilván a Schlossgardenben, a legnagyobb szurkolói zónában a német meccset adták. De ez a lány, ( Emese, és korombeli) már volt bent délelőtt is a városban, és ő tudta, hogy a magyar meccset egy másik, kisebb zónában adják. A férje elküldte neki a koordinátákat, és nagyjából a meccs kezdésére meg is találtuk :-) Nem volt egyébként messze a másiktól, de annyi ember volt, meg annyi inger, hogy kicsit sokáig tartott, mire rájöttünk, merre is vagyunk, és hová tartunk. 

Mondjuk lehet, előbb-utóbb nekem is feltűnt volna, hogy túl sok a német mezes szurkoló körülöttem, mert a Schlossgardennél csak németek voltak szinte, 30ezer embert engedtek be ebbe a zónába!, de jobb volt ez így, hogy már rögtön tudtuk, hogy nem itt van a helyünk. 

Egy kis Stuttgart :-) bár kevés volt belőle látható, mert ahol nem volt kivetítővel eltakarva  a kastély, vagy a ház, ott hatalmas német zászlók lobogtak. Meg figyelni kellett, mert a sétálóutcán mindenhol emberek voltak, de tényleg mindenhol, kapualjakban, fák tövében, patkánn ülve, vagy csak úgy leülve, ahol tudtak, őrületesen sok ember mozgott A-ból B-be, és bár folyamatosan takarították az utcát, az mégis ragadt a kilocsolt sörtől meg egyebektől, a levegőben marihuánaszag terjengett, szóval  eléggé fesztivál-feeling volt, amerre az ember nézett. 

Érdekes és meglepő élmény volt, a balettintézetből kiszűrődő ária-gyakorlás :-) Míg a park túloldalán bömböl a lamur toujours.

Egy, a németekénél  jóval kisebb placcon követhettük mi magyarok a skótokkal együtt a meccset. Kezdetben még elég szellősen ültünk, de aztán egyszer csak amikor körbenéztem már tele volt a rét. 

Nagyon-nagyon vártunk egy gólra! Én főként azért, hogy a fiúknak jó legyen, hogy részesei legyen egy nagy ovációnak. Erre jó sokat  kellett várni. Szinte már le is mondtunk róla. De előtte még láttuk Varga csúnya ütközését. Akkor azért eléggé megfagyott a levegő még a stadionon kívül is. És csak azt láttuk, hogy nem történik semmi, az angol kommentátor nem tudott semmit. Próbáltuk a telexen kideríteni, hogy mi történt,  de nagyon nehezen tudtunk internetet fogni. 

Aztán végre újraindult a mérkőzés, és kicsit megnyugodhattunk, hogy Vargának sem lett nagyonnagyon komoly baja. Ez az utolsó 20 perc maga volt a fergeteg. Ekkorra már mindenki idegből szurkolt. El sem tudom képzelni, mi lehetett stadionon belül. A fiúk azt mesélték, hogy végig nagyon ment a szurkolás, közell ültek viszonylag a B-középhez, úgyhogy jól tudták követni az instrukciókat, meg a szájukba nem való rigmusokat is pillanatok alatt a magukévá tudták tenni :-) de e felől kétségem sem volt. :-D 

Kivetítőn keresztül persze láttuk, meg valamennyire hallottuk is, hogy megy a szurkolás, de mivel ott is zaj volt, meg dobolás, meg RiaRia Hungaria, meg a HajráMagyarország, meg minden egyéb, nem figyeltük a benti tábort. 

Persze a 100-dik perces gólnál elszabadult a pokol. Mindenkiből kijött az állatt, mindenki kiabált, mindenki ölelkezett mindenkivel, mindenki boldog volt, őőőőőőrület.... 

Az volt a terv, hogy innen mi visszavillamosozunk a stadionhoz, és ott találkozunk majd a fiúkkal. Ehhez először vissza kellett mennünk a Haupbahnhofhoz, ami nem volt olyan egyszerű, mert mindenhol őrjöngő tömeg vonult. A németek, miután egyenlítettek Svájccal teljesen kész lettek, harsogott a városban a dudaszó, a magyarok minden sarkon ordították az éjjel soha nem ér véget. Az emberek egymás hátát lapogatták, függetlenül attól, hogy milyen mezben volt, németben, magyarban, skótban, vagy bármilyenben. Jöttek oda skótok, hogy gratuláljanak, Good job, elképesztő volt! 

Aztán az hozott vissza minket a valóságba, amikor a pályaudvarnál megláttuk azt a rettenetes méretű tömeget, ami leáramlik az aluljáróba... köztük mi is. Kerestük a 11-es villamosunkat, amit meg is találtunk könnyen, viszont a biztonságiőr kiábrándított egy másodperc alatt, hogy innen bizony nem fog menni a stadion felé semmi, meg a városból sehonnan, mert minden vagont kivezényeltek a stadionhoz, és már csak befelé lehet jönni, ki nem. Mondott egy alternatívát, hogy az S-bahnnal menjünk el valameddig, és onnan már csak 3 kilométer séta.... de ezt gyorsan elvetettük a stuttgarti éjszakában. Visszasodortattuk magunkat a felszínre, és kerestünk egy stabilnka tűnő pontot, amit megadhatunk a fiúknak, hogy hol tudnak minket összeszedni. Szerencsére egy hotel volt a sarkon, és szépen letáboroztunk előtte. És néztük ahogy a 2-szer 3 sávon dudaszóval, lobogó zászlókkal oroszlánüvöltéssel suhannak el előttünk az autók... Ment a la-la-la-lala-lalaaaaaa   teljes gőzzel. Közben próbáltuk leadni a drótot, hogy hol vagyunk, de nem volt egyszerű, mert a hívások nehezen kapcsoltak, az üzenet nem ment át, de végül csak sikerült megtalálnunk egymást. Éjfél körül járt ekkor. 

Hullafáradtan értünk vissza Ulmba. A fiúk persze már a kocsiban aludtak egy keveset. 

Másnap mikor kértem, hogy meséljenek már valamit, milyen volt a meccs, talán az első az volt, hogy jó volt, de a második legkirályabb  élmény, az az volt, amikor egy skót szurkoló lehugyozott a felüljáróról. ( alatta az úton nyilván voltak emberek)  Meg hogy a stadion vécéjében tele volt hányva a mosdó. 

Na... szóval már ezért minden pénzt megért :-) Örök emlék marad, az biztos :-D 

Érkezés Ulmba, majd Stuttgartba

Másnap reggel izgatottan keltünk, bőségesen bereggeliztünk, összepakoltuni, szendvicseket készítettünk, autóba pattantunk, és Németország felé vettük az irányt. 

Ulmban volt szállásunk. Stuttgart őrült drága volt. Egy vasútállomáshoz és a főtérhez közeli kis hotelben aludtunk. Először úgy volt, hogy bevonatozunk Stuttgartba, de végül tudott Feri parkolóhelyet venni a stadion mellett. 

Bár az út terv szerint kb 4 óra volt csak, mégis rettenetesen soknak tűnt, de biztos tovább is tartott valamivel az út, mert több tervünk is a kukában kötött ki, az idő miatt. 

Nem voltunk ott pl. a szurkolói meneten, mert amikor indult, még javában autóztunk Ulm felém Nagyon erős volt a forgalom, dugó mondjuk nem volt, egyszer álltunk talán csak be nagyon, de az is még bőven Ausztriában volt, de egyébként semmi. Ahogy haladtunk egyre több magyar rendszámú autóval találkoztunk, mondtuk is rendre, hogy ők is biztos a meccsre jönnek 🙂

Mikor megérkeztünk, becsekkoltunk, még gyorsan bementünk a főtérre, hogy keressünk egy gyrosost, hogy ne Stuttgartban kelljen a tömegben még kaját keresni, sorban állni, stb... Közben bekukkantottunk a székesegyházba is, ami uralta a teret, és csak nevében székesegyház, mert sosem székelt itt püspök. Gyönyörűszép volt, és meglepetésünkre nem katolikus, hanem az idők során  evangelikussá vált a  templom.

Állítólag ez Európa legmagasabb temploma, a tornyába is fel lehet menni, ahonnan bizonyára pazar a kilátás, de csak lépcsőn lehet megmászni a 160valahány métert, erre pedig akkor és ott nem volt időnk. Terveztünk, hogy majd másnap délelőtt még hátha lesz rá lehetőségünk, de nem lett sajnos. Fáradtak voltunk a meccs utàn, sokáig aludtunk, majd elvásárolgattuk az időt a helyi aldoban, ahol minden sokkal olcsóbb volt, mint Ausztriában, és olcsóbb, mint Magyarországon! Teljesen elképesztő volt. 

Még út közben elhaladtunk a müncheni Allianz Aréna mellett. Ezt nagyon vártuk, tudtuk, hogy elhalad mellette az autópálya, még régről, amikor erre jártunk. Akkor München mellett volt egy szállásunk, és másnap megnéztük a Duna-forrást, meg a Fekete-erdőt. Rettenetesen rég volt. 

Út közben 🙂

Ulm

Ez is Ulm 🏳️‍🌈

Hatalmas gyrost ettünk egy sarki étkezdében. Én meg Marci nem is bírtuk megenni. Majd gyorsan átöltöztünk, és indultunk Stuttgartba. 

Előző délután még 50 perc körüli időt írt, de már kora délután is 1 óra 20 perc volt a jelzett idő, mire elindultunk, akkor meg már 1.30, de tudtuk, hogy ennyi lesz kb. mert már az Ulmba érkezéskor is tömött volt az autópálya. Nem is vitt fel minket a waze a pályára, hanem kis falvakon keresztül haladtunk, de nyugodtak voltunk, volt idő bőven, kb. negyed 7 körülre írta a teló az érkezést. Közben egyszer csak elkezdett az eső is zuhogni. De szerencsére elállt, mire kiszálltunk a parkolóban, már verőfényes napsütés fogadott. 

A biztonságiak a közeli campingbe irányítottak mosdóba, ahol már javában ment az alapozás, skótok-magyarok együtt ittak, énekeltek, skandáltak. 

A városba családilag már nem lett volna értelme bemenni, így a stadion felé indultunk, hogy én is megnézzem, aztán az volt a terv, hogy amikor a fiúk bemennek, én bevillamosozom/metrózom a városközpontba, ahol számtalan szurkolói zóna volt kialakítva, és én majd ott követem az eseményeket. 

Úgyhogy a stadion felé vettük az irányt. 

Folyt... 

Csak egy szimpla hétvége

Avagy miért is vakarózok folyton a tanévkezdés miatt....

A múlt héten többé-kevésbé lezajlottak a szülőik, a Marcié van még mára, aztán egy darabig pipa. 

Megtörténtek a zeneiskolai órabeosztások is, a héten már indulnak a zeneórák és a zenekarok is. 

Az edzések pedig már aug.20. utántól zajlanak, most már mondhatni bejáratott rend szerint. 

Még az az egy képlékeny, hogy Marci marad-e tanulószobára, vagy sem, ezen a héten még rágódunk, aztán hozunk majd egy mindenki számára kedvező döntést. 

Na de hogy miért is utálom, hogy megint elkezdődött ez a tanévnek nevezett taposómalom, hát azért , mert nem elég, hogy megy hétköznapokon a iskola, a tanulás, a tanulás miatti bosszankodás, veszekedés, az uzsonnacsomagolás, a vásárlás, a meghalokéhenmitvanenni, még hétvégén sem dőlhet az ember hátra láblógatva, mert szombat kora reggel már Máténak kell mennie a Népszigetre 8ra,  mert Öböl-kupa van, azaz 7 után már el kell indulnia otthonról. Egész napos rendezvény, csomagoljak neki szendvicset, meg adjak pénzt ebédre, majd jön. 

Kicsit később, de még mindig 9 előtt járunk, Milánt is kirakjuk a focipálya előtt, mert meccse lesz. Amíg nem kezdődik a mérkőzés, addig a közeli lidl-ben elintézzük a bevásárlást. 10 előtt már ott állunk a focipálya mellett a tűző napon. Engem mondjuk a napsütés zavar a legkevésbé. Mondhatni az egyáltalán nem zavar, élvezem, hogy még meleg van, hogy még lehet szoknyában meg szandálban lenni, kell a fenének az őszi eső meg a 10 fok. 

Én csak 1 félidőt nézek meg, az alatt Milán lőtt egy csodagólt, mint később kiderült az egyetlent, amit a csapatuk mellé lehet felvésni, és végeredményben kikaptak, (szóval nem maradtam le semmiről a 2. félidőben :-) ) de a gólszerzés öröme kicsit jobb szájízt adott a történetnek. 

Én hazabékávéztam, hogy elkezdjem főzni az ebédet, mert Máténak délután 3-kor volt még egy futama, a fiú négypár, és arra ki akartunk menni. 

A fiúk hazaestek, ebédeltünk, és 3 előtt már kint voltuk a Duna-parton. Szerencsénk volt, mert bár korábban érkeztünk kicsivel, mégis már ment a futam, és pont elcsíptük, ahogy Mátéék egysége besuhan másodikként. de akkor még nem tudtuk, hogy ez igazi második volt-e, vagy valami előfutam, ezeknél az evezősöknél sose tudni :-) Aztán kiderült, hogy ez bizony igazi második helyezés volt, amiért végre érem is járt! Úgyhogy végre-végre megszerezte Máté az első érmét, amire már nagyon vágyott. 

Vasárnap délelőtt nem volt semmi, de röpke pakolás és főzés és ebéd után mennünk kellett Szadára, Marci egyik focis barátjának a focis szülinapjára. 

Közben ebéd után- indulás előtt Máténak eszébe jutott, hogy hát mégiscsak meg kéne beszélünk a fizikaleckét, mert vannak benne szürkén homályos részek.. Khmmm. Nekem is voltak. De igyekeztem a könyvet átlapozva a vastag betűs kiemelésekre és a képletekre koncentrálva gyorsan felvenni a fonalat, ( a termodinamika egyébként is nagyon megy nekem 😜, ja neeemmmm ) és nagyjából átbeszéltük, hogy mire figyeljen, hogy induljon el, és mit miből lehetne kiszámolni. 

Nem mondom, hogy patentül ment, de végül néhány példát önállóan megoldva kijött a végeredmény, úgyhogy örültünk. 

A focis szülinapról a gyerekek rögtön a Magyarország-Csehország meccsre mentek a csapattal. Terv szerint úgy volt, hogy mi visszük a fiúkat a meeting pointra, de menet közben Feri rásózta őket egy apukára, akik ugyancsak mentek, így ők elmentek, mi meg még maradtunk, mert Feri beszállt az apa-fiú rangadóba. Én addig a pálya szélén malmoztam, és időnként próbáltam az ottlévő anyukákkal beszédbe elegyedni, de valahogy nem nagyon ment. 

Mikor hazaértünk, akkor Máténak volt kérdése egy feladattal kapcsolatban, azt átbeszéltük, én elmentem futni, de a szülinapi tortázás után igencsak nem esett jól. Aztán 8 után kellett a gyerekeket összeszedni a Puskásnál. 

Fürdés-vacsora, és már vége is volt a hétvégének, úgy hogy tulajdonképpen nem csináltunk mást, csak fuvaroztuk a gyerekeket a-ból b-be, onnan c-be. 

Feri a héten nem lesz itthon csütörtökig, úgyhogy ez a hét is nagyon pihentető lesz. Vasárnap mindkét focistának meccse lesz. Igaz, ez most engem nem érint, mert nekem meg színházjegyem van vasárnap estére. :-) 

Mátrai bóklászás

 A bizonyítványosztás után a fiúk rendre focitáborral kezdik a szünetet. Igaz, Milán már kiöregedett a BMC-ből, de ő is szertett volna menni, így hát ment. Azóta derült csak ki, hogy idéntől már tud a klubunk U15-t is indítani, úgyhogy várhatóan ősztől újra a BMC-ben fogja nyomni. 

Szóval elvittük őket Nógrád megyébe, Zsunypusztára, Hollókő mellé múlt vasárnap. Ott egy igen klassz vendégházban laktak, tényleg jól nézett, több kisebb apartmann volt egy hosszúkás, hagyományos házból kialakítva. Tényleg jól nézett ki. Itt csak gyorsan lepakoltunk, és már mentünk is a focipályára, mert ilyenkor hagyományosan lezajlik a szülő-gyerek focibajnokság. 

Miután ennek vége lett, és leadtuk végleg a gyerekeket, akkor úgy terveztük, hogy teszünk egy kis kört valahol a közelben, és a szemközti Mátra felé indultunk, ketten, Ferivel, de előtte még megálltunk Alsótoldon az útszéli Bableves csárdában ebédelni. 

Egészen szüreális érzés volt úgy várni a rendelésünkre, hogy közben senki sem óbégatott, hogy mikor hozzák már, meddig kell még várni, persze ő többet kapott, stb... és evés közben sem kellett közelharcot vívni a hússzeletekért. 

Az internet a közeli látnivalók közüla Pásztó feletti Hasznosi- várat ajánlotta, mint könnyen megközelíthető látnivalót. Bár magából a várból már nem sok van, de a panorámáért mindenképpen érdemes felkeresni. 

Ennek tudatában parkoltunk le a Hasznos falu végén, és vágtunk neki a földútnak, hogy pikkpakk, csak felmegyünk meg lejövünk, és kész. 

Mivel a jelzések enyhén szólva is hiányosak voltak, csak mentünk, mentünk, csak  arra nem gondoltunk, hogy az a nagyon sáros út lett volna a könynű megközelíthetőségnek a kulcsa, amire mi nem tértünk le. Ellenben mentünk tovább a széles kavicsos-földúton, amiről viszont nem találtuk a letérőt, amit kinéztünk az internetről, mert úgy benőtt mindent a nagy esőzés után a gaz meg a mindenféle növény. Szóval bolyongtunk egy kicsit, és egy elég erős bozótharcba is belekeveredtünk, de már nem akartunk dolgunkvégezetlenül visszafordulni, plláne, hogy visszafelé sem lett volna egyszerűbb. 

Végül csak megpillantottuk egyszer a várromokat, amit ugyancsak benőtt a nyári növényzet, alig látszanak ki a falmaradványok, de a Mátrára és a Hasznosi-víztárózóra valóban szép volt onnan a kilátás. 

Nyilván tavasszal, vagy ősszel, neadjisten télen, sokkal élvezhetőbbek lettek volna a romok, mert nem takarták volna el ennyire a növények. A google-os képek között volt olyan, ahol egészen jól átlátható a vár alakja, olyannyira nincs növényzet. De nekünk most volt időnk erre járni. 

Tulajdonképpen nem is bántuk meg, mert jó élmény volt, rövid, de kalandos kis séta, pláne gyerekek nélkül. :-) Ők már biztos elátkoztak volna minket, hogy mi a bánatot keresünk itt. :-) 

Focis Marcis

 Marci májusban nagyon belehúzott a fociba :-) 

Már rögtön 1-jén Soltra utazott a csapat, ahol egy emléktornán vettek részt, mint minden évben. Ez egy majálissal egybekötött focizás. Ide nem mentünk vele, az edző vitte, de jó hangulatban telt, talán harmadikok lettek, és minden gyerek pirosra sül fejjel jött haza, mert aznap, a megelőző napokhoz képest, meleg, nyárias idő volt. Akkor még azt hittük, hogy a hideg, esős április után most már itt a tavasz :-) hogy mekkorát tévedtünk, azt akkor még nem tudtuk. 

Rögtön a következő hétvégén egy újabb megmérettetésük volt, ezúttal Pozsony mellett, ami egyben az első nemzetközi tornájuk is volt egyben. Ide csak egy válogatott társaság ment/mehetett, a jól összeszokott banda, köztük persze Marci is, a "sztárcsatár" . 

Ezt csak azért merem így mondani, mert már néha kínosan agyondícsérik Marcit a focis szülők. Jó, mondjuk tényleg jó, ügyes, alázatos, és koncentrált, de a többiek is ügyesek. Idénre, hogy az utolsó U11-es évüket tapossák, már kialakult köztük egy olyan szövetség, hogy tényleg jó őket nézni, mert annyira érzik egymást, olyan jól látják és tudják, hogy kinek hol a helye, és olyan szép összjátékoat tudnak hozni, hogy élmény őket így együtt nézni. Persze van, amikor ők is szétesnek, meg amikor elarcoskodják, de aztán felszívják magukat, és mennek tovább. Olyan egy mindenkiért, mindenki egyért kapocs van már köztük. 

Aranyosak nagyon. 

Még Pozsony előtt, szombaton egy magánszervezésű minitornán vettek részt Csömörön, kint a hegyoldalban, hogy még a gps sem talált oda rendesen. Egy kormányközeli útépítési vállalkozó ranch-e volt a helyszín. Bazi nagy ház, mellette lovarda, amellett teniszpálya, amellett egy kis műfüves focilétesítmény, szemben a Budai-hegyekkel. Hát csak pilláztunk ezerrel.

A gyerekek élvezték a focit, bár "csak" másodikok lettek, de hát ki nézi azt :-) 

 Ez után indultak a szlovák tornára, amire már előző nap, vasárnap elindultak, és Mosonmagyaróvár mellett aludtak egyet, hogy reggel ne kelljen annyira korán kelni. Ide Feri is ment vele, mert nagyjából mindenkivel ment egy szülő. A szálláson volt wellness, meg kert, meg trambulin, és a gyerekek meg a részt vevő szülők állítólag kellemesen töltötték a torna ellőtti hangolódást. 

A pozsonyi torna állítólag nagyon jól szervezett, klassz rendezvény volt. És bár a gyerekek lecsúsztak a felsőházról, de önmagukhoz képest nagyon szépen helyt álltak, és jól játszottak, csak több volt a döntetlen, mint kellett volna a felsőházba jutáshoz. De nagyon szép értékelést kaptak az edzőtől, amit aztán a klub oldalán is rendre megírnak, és aminek a fő részét most ide is beteszem, hogy el ne felejtődjön a hihetetlen energiákat mozgósító Mészáros Marci :-) 

A Szlovan Hlohovec ellen kezdtünk. Taktikánkat a stabil védekezésen alapuló gyors kontrákra építettük. Ez bevált, hiszen több helyzetünk is adódott. Helyzetkihasználásunk azonban gyenge volt, talán a nemzetközi mérkőzés terhe nyomta játékosaink vállát. Sajnos egy egyéni hiba miatt, ellenfelünk megszerezte a vezetést, de erre Mészáros Marci egy jobb felső sarkos bombagóllal válaszolt. A végeredmény 1-1 lett.

A második mérkőzésen az FKP Bratislava volt az ellenfelünk. Végig támadtuk a mérkőzést, de a helyzetkihasználásunk továbbra sem javult. Ismét Mészáros Marci révén megszereztük a vezetést, de a megnyugtató mádosik gólt nem tudtuk belőni, így a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a futball törvényszerűsége szerint, gólt kaptunk. A vége ismét 1-1-es döntetlen.

A TJ Rovinka következett. Jól játszottunk ellenük mezőnyben, és küzdöttünk a vezetés megszerzéséért. Sajnos hátul, az addig remekül védő kapusunk elmélázott, így egy ártalmatlan helyzetből gólt kaptunk. Ez szerencsére nem törte meg a csapatot, Bakó Bence berúgta várva-várt első gólját. Immár harmadszor lett a végeredmény 1-1.

A negyedik meccsen a sok döntetlen miatt, győzelmi kényszerrel léptünk pályára az SMD Domino ellen. Kiváló támadások és gyönyörű megoldások jellemezték csapatunkat. Sajnos a játékvezető több alkalommal elfelejtett a sípjába fújni, mikor gólhelyzetben szabálytalankodtak ellenünk. Ez kizökkentette játékosainkat és egy elkerülhető gólt kaptunk. Ezért még jobban ki kellett támadnunk, és egy kontraakcióból ellenfelünk megduplázta az előnyét. Hiába rúgtunk kapufát, és támadtunk folyamatosan, a hálóba sajnos nem sikerült betalálnunk. Így 2-0-ás vereség lett a vége.

Az utolsó csoportmeccsen a Zahorska Bystrica volt az ellenfél. Ekkor végig kézben tartottuk a mérkőzést, mégis góljainkat Mészáros Marci egyéni villanásai eredményezték. Az ő két góljára ellenfelünk csak eggyel válaszolt, így végre megszületett első győzelmünk. Bármennyire is remek, egységes volt a csapatunk, a sok döntetlen miatt, végül az alsóházba kerültünk.

Itt egy 3-0-ás győzelem (Mészáros Marci, Bakó Bence, Polgári Marci), egy 1-0-ás győzelem (Farkas Domi) és egy 1-0-ás vereség lett a mérleg. Így a 8. helyen végeztünk.

Rendkívül büszke vagyok csapatunkra, hiszen az egész tornán felvették a versenyt az ellenfelekkel, és kis szerencsével, akár éremesélyesek is lehettünk volna ezen a rangos eseményen.

A csapat legjobbjának járó szobrocskát a végig hihetetlen energiákat mozgósító és fantasztikusan játszó Mészáros Marci kapta.

A szobrocska azóta itt figyel a polcon. Fénykép róla nem készült, a tornáról egyelőre csak ilyen betűs/felirats képeink vannak.

És hát MArci a címoldalr került :-)

A hétvégén pedig lejátszották az utolsó Bozsikjukat. A Nagyok tényleg az utolsót. Jövőre, mivel felkerülnek az U13-ba, ott már bajnokságot fognak játszani, nagyobb pályán, vérmesebb ellenfelek ellen. De addig még van előttünk néhány edzés, meg nyári tábor, meg szezonzáró buli, meg mindenféle fincsiségek. 

Marci a kupadöntőn

 Néhány hete Marci teljesen bezsongva jött ki a suliból a kis barátjával együtt, hogy képzeljem el, hogy van lehetőségük elmenni a kupadöntőre. Épp edzésre mentünk, és egész úton teljesen be voltak zsongva, és hogy ugye elengedem Marcit, meg Koppány is hogy remélei őt is elengedik, mert hát elég későn kezdődik és sokáig tart, ráadásul szerdán, szóval nem pont gyerekbarát időpontban volt. 

De hát hogy mondhattam volna nemet? Pláne, hogy Marci ki is játszotta az aduászát, hogy hát tudod anya, hogy én Zete drukker vagyok, muszáj ott lennem! 

Úgyhogy szerdán este Marci meccsre ment. 

6-kor indultak a suliból, és a napközis nénijük is ment velük, meg még vagy 40 gyerek meg néhány pedagógus is. Marci már nem jött haza a suliból, mert én szülőire mentem, Feri meg csak elhozta tőle az iskolatáskáját, de jól eltöltötték az időt odabent, rajzoltak transzparenseket, meg jól felspanolták egymást :-)

Én nagyon izgultam, hogy a meccs alatt, egyrészt, hogy nehogy kikapjon a zte, mert akkor biztos, hogy Marci sírva is fakadt volna, másrészt, hogy ne legyen hosszabbítás, meg tizenegyes, mert sosem érnek haza. A két kívánságomból az egyik az teljesült is, az, hogy a ZTE lett a kupagyőztes, igaz, erre jóóóóó sokat kellett várni, mert a hosszabbítás utolsó 2 percében lőtték mind a két góljukat.

Jóóó későn értek haza, Feri meg Milán mentek érte az iskola elé, és állítólag egész hazáig csacskaságokat fecsegett, hogy eddig is nagy zete drukker volt, de most már nála nagyobb biztos nincs is a világon, és még az ágyba is zeg-zeg- zalaegerszeg kiabálással vonult. :-) 

Reggel mondjuk nem volt túl  fitt, de délelőtt írt Kincső néni, hogy nem volt velük semmi baj, és hogy Marci nagyon cukin drukkolt. 

És ennek örömére, mennek majd a Magyarország-wales U17-es akármire is, amire már rögtön elkezdődött az ugye, ugye... hát hogy lehetne nemet mondani mikor ennyire kis boldog? 

 

Egyébként

Már rég megfigyeltem, hogyha nem vagyunk sehol, azaz csak itthon gyűrjük a hétköznapokat, akkor úgy kisuhannak a napok az ujjaink közül, mintha meg sem történnének. Szörnyű ez, nemszeretem érzés, hogy szinte csak hétvégétől hétvégéig élünk, a hétköznapok egyhangú szürkeségében, ami nyilván nem pont így van, mert mindig történik valami. 

Ahogy várható volt, és ahogy számítani lehetett rá, Marci továbbtanulási esélyei gyorsan elúsztak, már szóbelizni sem ment. Egyrészt jogos, mert az írásbeli alapján valóban ennyi az annyi. Másrészt azért kicsit keserű volt a szánk íze, mert csak egy kicsivel kellett volna jobban odatenni magát Marcinak, és akkor másképp lett volna. De végül mindegy is, mert ha ennyire nem csapódott le benne a dolog fontossága, akkor nyilván nem érett még meg rá fejben, hogy gimnazista legyen. Néhány napig keseregtünk ezen, Marcinak is rosszul esett, persze utólag már ő is bánt mindent. Hogy hogyan tovább azt egyelőre nem tudjuk még. 

Milánékmál mindig pörög az iskolai élet, bár ezt csak a szülői facebook- csoportból tudom, mert Milán szájából ritkán hallok bármi infót is. Persze ha rákérdezek, hogy mi van ezzel meg azzal, hogy leadta-e időre a kötelező olvasmány beadandót, amin napokig pörögtek a szülők, hogy jó lenne haladékot kérni a tanárnőtől, mert nincsenek kész, akkor Milán lepattint, hogy persze, ő már rég leadta. De közben meg szétszórt, és figyelmetlen, és szanaszét vannak a dolgai, ül a kupija közepén, de ha megkérem, hogy menjen már el Marciért a suliba, vagy a sarki boltba valamiért, akkor azért megy és csinálja, de közben meg ma mondja, hogy ja, hát a fizika versenyre elfelejtett jelentkezni, pedig ő hogy szereti a fizikát és jó is belőle.

Május 2-án zenekari fellépésük lesz, most arra készülnek gőzerővel. Milán mondjuk nem, mert K. néni úgy megutáltatta vele az egész zenakarosdit, hogy minden kedd egy kínkeserv, bár állítólag K. néni végre kiállt a csatasorból, és már nem vesz részt aktívan a zenekarvezetésben, csak " ül a sarokban és rontja a levegőt", hogy egy ismerős fiú szavait idézzem. Remélhetőleg jövőre K. néni már tényleg elmegy nyugdíjba, különben félő, hogy Milánnak ott ér véget az oboás pályafutása. 

Máténál hogy hogynem, ugyancsak nem történik soha semmi az iskolában. egyébként is olyan összevissza járnak, hogy nehéz követni, meg sem próbálom, számomra csak egy a lényeg, hogy kapnak-e ebédet vagy sem. Mert ha nem, akkor nekem kell itthon úgy készülni, hogy neki legyen mit ennie. 

Múlt héten a zsinagógában voltak egy előadássorozaton az osztállyal, ahol német náci leszármazottak beszéltek arról, hogy hogyan dolgozták és dolgozzák fel a mai napig a felmenőik tetteit. Szerintem ez egy nagyon érdekes program lehetett. Engem legalábbis nagyon érdekeltek volna az előadások. szerintetek ki tudtam szedni bármi érdemi információt Mátéból? Persze, hogy nem. Azon kívül, hogy hosszú volt, és a felétől már nem is tudott koncertrálni, mert szinrontolmáccsal fordították a szöveget, és már majdnem elaludt. Ilyenkor úgy érzem, hogy szó, minden tett, minden program, amit egész eddig szerveztünk nekik, akár családilag, akár iskolában, hogy táguljon a látókörük, hogy nyitottak legyenek minden, minden csak lefolyóba öntött víz... persze nyilván nem, majdcsak beérik az igyekezet, de mire azt kivárjuk... 

Amúgy meg... bár az iskolai dolgok nemigen hozzák lázba, hegedülni nagy lelkesedéssel jár, órára és zenekarra egyaránt. Nemrégiben volt egy tanszaki fellépésük, igaz Máté félig beteg volt, de azért bevállalta, Feri bácsival már a jövő évi hegedű alapvizsgára gyúrnak, persze addig mág lesz évvégi meg félévi vizsga, de az alapvizsga szele már meglegyintette őket. Készül idén megint a tihanyi zenekaros táborba, bár az még mindig nem derült ki, hogy végül meg lesz-e tartva vagy sem. 

Ezerrel jár evezni, már beindult a tavaszi szezon, múlt héten Csepelen volt verseny, hamarosan Szegeden lesz, néha kicsit nagyobb odafigyelést is igényel, hogy mindenki odajusson hétvégén, ahová neki kell. 

A múlt hétvégén pl. mindenkinek volt valamilye a város három pontján. Reggel Marci kezdett Kőbányán, kivittük, elmentünk bevásárolni, visszamentünk, megnéztük 2 meccsét, majd hazamentünk, mert Mátét vinni kellett délre Csepelre. Marcit az edző hozta haza. Milán közben 11-re elment a saját meccsére, ő bkv-val ment, mert hazai meccsük volt, ezt megoldotta egyedül. Én közbne összedobtam otthon az ebédet. Feri elvitte Mátét, hazajött. Közben Marci is befutott. Gyors ebéd, és mentünk vissza hármasban Csepelre, hogy megnézzük Máté futamát, meg hazahozzuk. Már úton voltunk, mikor Milán végzett, de azt mondta ne vegyük fel, nem jön velünk Csepelre, inkább hazamegy, mert farkaséhes. 

Kimentünk Csepelre, megvártuk Mátét. Egész más hangulatú egy ilyen evezős rendezvény, mint egy bozsik -torna, vagy focibajnokság, egészen más. Vízpart, jó levegő, jó zene, pikniktakarók, vidámság ügyes gyerekek... 

Innen még elugrottunk a soroksári auchanba, mert kellett onnan valami, és úgy haza. 

Ha nem is ennyire extrémen, de nagyvonalakban ilyen fejetlenül szoktak telni a hétvégéink. Legalább egy gyereknek mindig van legalább 1 jelenése, de van, hogy egyik nap futsal van, a másik nap bajnokság. 

Csoda-e ha úgy hiányoznak  a pihenőnapok a hegyekben, mint sivatagnak az eső. :-) 

Azóta

 Ha nem is minden nap, de egy héten legalább 3szor is a fejemben van, hogy írjak, de aztán mindig van valami más, vagy késő van, vagy fáradt vagyok, vagy már azt is elfelejtettem, hogy mit is akartam írni. Az elmúlt két hét esőzése sem volt túl jó hatással a lelkemre, szó mi szó. Ezt leszámítva villámgyorsan robognak a napok, és máris október van. Szinte még fel sem vettem az iskolai fonalat. Remélem azért a gyerekek igen :-) 

Számomra már felfoghatatlan és követhetetlen, hogy melyik gyerek mikor miből ír-felel, köülönösen Milánékból kapok nagy dózist, nagyobbat is, mint szeretnék, mert ott lelkesen közzéteszik az osztálycsoportban, mikor miből van számonkérés.

A hétvégéink is relatív rohanásban telnek, és alaposan kitölti a gyerekek fuvarozása. 

Volt egyszer, hogy míg Feri Szegeden volt, én Milánnal kibékávéztam Budaörsre futsalmeccsre, Marcit pedig Máté adta át az edzőnek a ház előtt, aki elvitte valahová Budára meccsre, és rendes volt, mert Mátét is eldobta egy darabon, aki meg evezni ment a Népszigetre.

Míg Milán futsalozott, addig én felsétáltam a budaörsi Kő-hegyre reggelizni. Szép napsütéses reggel volt, akkor épp. Jártunk már ott régebben, de most azt a kis ösvényt, amit gondoltam, hogy ott van, nem találtam, nyilván beépítették, mert új házak viszont elég sűrűn nőttek ki azóta a földből. végül kicsit több sétával, de csak feljutottam a hegyre.  ( De most látom, hgoy erről már pont írtam... na mindegy... most már itt marad...) 

Szeptember utolsó heteiben nagyon gyűrtük a munkát is, mert egy kolléganőm felmondott, és 1-jétől már máshol dolgozik. Mármint okt. 1-jétől. Mondhatjuk, hogy alapemberként működött, kicsit most úgy vagyunk, mint a 3 lábú szék, bizonytalanul és ingatagon, de majdcsak lesz valahogy. Mindenesetre jól meghúztuk a hónap végét, hogy E. úgy tudjon elmenni, hogy a valamelyest rendben vannak a dolgai, a mérések, a dokumentáció, ilyesmi. Persze maradt egy csomó minden, pöpecre úgysem lehetett volna lezárni. mindegy is. The show must go on... 

Múlt szombaton megint az volt, hogy Marcit reggel kiraktuk Kőbányán, Milánt a 17. kerületben. Előtte kora reggel Feri már elvitte Mátét a Nyugatiba, mert ő meg Szolnokra ment. Én az utolsó pillanatig azt reméltem, hgoy lefújják  meccseket, mert esett az eső. Néha zuhogott is. de nem mondták le, és végül az eső is elállt. 

Marci mondja egyik reggel, amikor Feri úgy költött minket, hogy ébresztő, mert zuhog az eső, mire Marci kikémlelt az ablakon, és az orra alatt dörmögte: 

- Azt nem mondanám, hogy zuhog, inkább csak szaporán esik! 

És ugyanaz nap reggel volt iskolába menet, mikot mondta Marci, hgoy az egyik osztálytársa nem úszhat, mert volt valami műtétje. Vakmája volt. 

Kárpótlásul vasárnap szép napsütéses reggelre ébredtünk. Mátét kivéve, aki aludt mint a bunda. 

Úgyhogy gyorsan összekaptuk magunkat, hogy kimenjünk egy kicsit a zöldbe, mert már ezer éve nem láttunk se hegyet, se napot. Nem mentünk messzire, nem is akartunk nagy kirándulást csinálni, csak egy kis friss levegőt szívni, a Fóti Somlyóra sétáltunk fel, és tettünk egy kört a Lepkés-tanösvényen. Lepkék persze már nincsenek ilyenkor, de a kolléganőmék tavasszal voltak itt, és ők sok szép lepkét láttak, úgyhogy érdemes akkor is jönni. 

Jajjj, nagyon jól esett. Pedig tényleg csak egy órácska volt, és alig pár kilométer egyáltalán nem megerőltető séta, de fák voltak, meg zöld, meg kellemes napsütés, és még a fiúk sem ágáltak, hogy most miért, meg meddig. 

- Holnap tanársztrájk. 

- Szombaton Máté megy 10 km-t futni a Spar-ra. 

- Milánnak vasárnap futsal tornája lesz.

- Feri megint nem lesz a hétvégén. 

- És még az őszi szünetet is lemondták ... grrr.... 

Mit mondhatnék még... :-)