A kocsimúzeumban viszonylag gyorsan végeztünk. A kocsik szépek voltak, de annál több időt, mint, hogy végigsétáltunk a középső soron oda-vissza, és megcsodáltuk őket, nemigen töltöttünk ott. Marci pedig ekkorra már percenként kérdezte, hogy mikor megyünk már vonatot nézni. Hát mentünk.
Az összes gyerekünk közül Marci az egyetlen, aki teljesen meg tud őrülni a vonatokért. A többieket is érdekli persze valamennyire, meg nekik is tetszik egy ilyen vasútkiállítás, de ők azért nem kattannak be teljesen tőle. Marci az órákig képes lenne ott állni és nézni a vonatokat. Neki például egy vasútállomás is maga a csoda! Egyszer, még télen, bementünk a Keleti-pályaudvarra... én már azt gondoltam ott is alszunk, mert minden vonatot meg kellett várni, hogy beérkezzen, hogy elinduljon, néztük, ahogy áll, és nem unta meg.
Szóval borítékolható volt, hogy Marcinak most kezdődik csak a PROGRAM!
A Történelmi vasútmodell kiállítás egy külön épületben, a Vadászati Múzeummal együtt van, az épület második emeletén. Volt is pánik, amikor elmentünk a folyosón a kitömött állatok mellett, hogy már megint hazudtunk, mert már megint állatokat kell nézni :-) A kiállítás, mint olvastuk, Európa egyik legnagyobb történelmi modellvasút kiállítása, és minden egyéb infó
ITT olvasható, szerelvényekről, méretarányokról, útvonalakról, stb...
Csipp-csipp a kapun, és már bent is voltunk, és valóban nagyon klassz terepasztal fogadott bennünket, rengeteg vonattal. Nekem, bevallom, egyik terepasztal olyan, mint a másik, de ebben az volt a nagyon jó, hogy tényleg annyi vonat jött-ment, és olyan sokféle, személyvonat, tehervonat, autószállító, hogy nem kellett sosem hosszasan keresgélni, hogy na hol jön már egy, hanem bármerre néztünk mindenhol pöfögött egy szerelvény.
Marci a paradicsomban :-)
És jött egy szép nagy piros vonat:
Szerintem még most is ott állnánk és néznék a vonatokat oda-vissza, ha nem történik valami malőr... mert egyszer csak, szerencsére pont akkor, amikor már a végére értünk a pályának, és épp azon voltunk, hogy megyünk még egy kört, szóval ekkor a pálya egy részén elment az áram. Volt nagy felfordulás... előkerült két srác, akik sebtiben belevetették magukat a problémamegoldásba. De ez azzal járt, hogy az összes részen le kellett kapcsolni az áramot, és elkezdték a vonatokat visszaállítani valami kezdetleges helyzetbe, nem tudom, de rakosgatták őket, hogy most jó, most nem, valamelyik még mindig nincs a helyén, melyik lehet az, jaj megvan, akkor most minden a helyén, kezdhetjük a hibakeresést, és így tovább.
Egy darabig ácsorogtunk ott, várva, hogy mi lesz, de nem lett semmi, és belátható időn belül nem is nagyon ígértek semmit. Vagyis mondtak egy ilyen hááááát 10 perc? fél óra? attól függ, mi a gond-ot, szóval jobbnak láttuk nem várni.
Marci kicsit szomorú volt, de belátta, hogy milyen szerencsénk volt, hogy egyszer pont meg tudtuk nézni, és most meg nem működnek, kár ott álldogálni.
Úgy számoltuk, hogy így, hogy kevesebb időt tudtunk a modellvasutakkal tölteni, még belefér a parkolóóránkba a vadászati múzeum megnézése.
A Festetics-család fénykorában jelentős vadászati tevékenységet folytatott. A kastély folyosóját is a trófagyűjteményük díszítette. Sajnos a családi gyűjtemény a 2. vh. során/után eltűnt vagy megsemmisült, a kiállítást főnemesi adományokból hozták létre, emléket állítva a Festetics-családnak, és további nagy magyar vadászoknak.
A kiállításon 5 földrész állatai láthatóak életnagyságban, élőhelyüknek megfelelő környezetben.
Én bevallom, kicsit tartok az ilyen kitömött jószágoktól, úgy vagyok velük, mint a bábokkal meg a babákkal, hogy nekem kicsit para, hogy csak úgy néznek ki a fejükből mozdulatlanul. De azért a kiállítás persze szép, meg érdekes, de én azért igyekeztem szedni a lábam.
Egy oroszlánszőnyeget a nappaliba?
De hogy milyen csoda dolgokat lehet faragni például egy agancsból! Ez azért elég mesteri!
Vigyázat, folytatom!
