Balkán kalandok 7- Szarajevó

Miután a magasból megnéztük már a várost, belevetettük magunkat az utcák sűrűjébe. Vagyis először a a várost kettészelő Miljacka folyó mentén indultunk el. Az volt a terv, hgoy majd a híres-hírhedt Latin hídon kelünk át a folyó túloldalára. 

A Latin-híd, ha nem híresült volna el a Szarajevói-merényletről, és Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról, akkor egy jelentéktelen kis hidacska is lehetne.  A híd túloldalán van egy múzeum, melynek a falán a merénylet korabeli újságkivágásokból van egy kis tájékoztató kiállítás. 

A szarajevói városháza csodaszép épülete. Mikor itt jártunk, éppen zajlott  szarajevói filmfesztivál, és talán már a zárófogadás lehetett az este, mert a szemközti tér is le volt zárva, és késő délután, estefelé már kiterítették a vörös szőnyeget, és egymást érték az épület előtt a nagy fekete autók. 

Mi itt a kép jobb oldalán a mecset fölött laktunk nem messze.  A lakás elhelyezkedése mondjuk tényleg klassz volt, valóban pár perc sétára volt csak a központ. 

A hídon átkelve Szarajevó úgynevezett "Váci utcájára " jutottunk. A luxusboltok mellett felváltva hol egy mecsetbe, hol egy katolikus templomba, hol egy ortodox templomba botlottunk. 

Majd a bazársoron időztünk jó sokat. A Bascarsija  ami tulajdonképpen Szarajevó központja, és az óváros bosnyák negyede, és a 16. században a török hódoltság idejn alakult ki. A szűk, macskaköves utcácskák egy-egy mesterségnek vannak szentelve, így van ahol míves fémtárgyakat, van ahol gyönyörű szőtteseket, és hát ínycsiklandó illatok lengték körbe az egész területet, mert egymást érik az éttermek és a kávézók. 

Gazi Huszrev bég dzsámija (nagymecset) 

A város jelképe, a Sebilj, egy ivókút, amelyről úgy tartják, ha valaki iszik a vizéből, biztosan visszatér a városba. Nyilván ittunk belőle :-) Marci az egyik árustól kapőott egy Bosznia- zászlót, azt lobogtatta bőszen eztán mindenhol. 

Mikor már nagyon-nagyon éhesek voltunk, akkor betértünk egy étterembe, és jól teleettük magunkat mindenféle helyi finomságokkal. 

Aztán még bénáztunk kicsit a fagyivásárlással, bár a hűtőmágnesesek elfogadták az fém eurósokat, a fagyis nem fogadta el, konvertibilis márkánk meg nem sok volt, de végül mindenki kapott fagyit, aki akart, majd felsétáltunk egy közeli erődbe, a Sárga erődbe, hogy onnan nézzük a naplementét. Az igazi naplementéről mondjuk lecsúsztunk, de fenn  hallgathattuk meg a müezzin esti imára hívó dalát. 

Nagyon sokan voltak fenn, főként fiatalok, a fenti kávézóban egyébként modern zene szólt, de amikor felcsendült az imára hívás, akkor lekapcsoltak minden zenét, és minden elcsendesedett, és csak azt hallgattuk. 

A szállás abból szempontból viszont nagyon jó volt, hogy a kőfalaknak köszönhetően olyan hűvös volt, és a fenti franciaágy olyan hatalmas volt és kényelmes, hogy akkorát aludtunk, mint a huzat, így reggel nem volt kérdés, hogy a kelő nappal én keltem, és futottam egy rövidke, de annyál élménydúsabb néhány kilométernyi városkört, érintve az ébredező, még emberek nélküli bazársort is. 

Öröökmécses a  balkáni háború áldozatai emlékére.

Hazafelé már nem álltunk meg sehol. Egyetlen helyen kerültünk csak kisebb slamasztikába, ahol egy kiégett busz miatt egy kis faluba terelték a forgalmat, és az falu végén a kishídon megrekedt két kamion. Na ott álltunk egy jó darabig úgy, hogy nem tudtuk, merre tovább, mert visszafelé se tudtunk már fordulni. De végül megindult a forgalom, és zötyögtünk szépen hazafelé. 

Mivel másnap itthon ünnepnap volt, még Horvátországban betértünk egy Lidl-be, hogy vegyünk másnapra valami ennivalót. Az aznapi vacsorát még csak-csak megoldottuk volt a bosnyák cipóból, de két napi maradékunk már nem volt, úgyhogy a horvát lidl-ből felpakolva értünk haza a mi nagy balkáni kalandunkból :-) 

Balkán kalandok 6- Helló, Szarajevó (még a nyárról)

 Tartozom még, főként magamnak, egy szarajevói beszámolóval... csak hogy feledésbe ne merüljön...

Szinte már szürreális így az ősz közepén, a nyári fotókat nézegetni, mintha meg sem történt volna, hogy 35 fokban izzadtuk magunkat rongyosra. Pedig még igazán jó dolgunk van, mert langyos kellemes kinti 20 fok van délutánonként, és még bent sem fázunk. ( de már érezzük a tél szelét, és tudjuk, hogy szívni fogunk, amikor olyan levelet kapunk a létesítményfenntartótól, hogy 9szeresére növelték októbertől a gázárat, úgyhogy a minimálisnál nagyobb fűtésre ne számítson egyik bérlő se, melegvízről meg pláne ne. Egyelőre, amíg a kinti hőmérséklet nem hűl -3 fok alá, tudjuk majd használni a klímákat. Ami nyilván majd a villanyszámlát fogja megdobni... egyelőre jókat mosolygunk kínunkban azon, hogy majd a szerver- és műszerszobákba járunk majd melegedni, mert ott muszáj 17-18 foknak lennie stabilan, de hogy milyen tél elé nézünk, azt egyelőre senki nem tudja. Mindenesetre most az összébbhúzódzkodás terve is felmerült, de az sem annyira fekete és fehér, mert a készülékek mozgatása és újraverifikálása is súlyos milliókba kerül, szóval lehet, hogy ugyanott lennénk költségileg. na de majdcsak lesz valahogy. Zárójel bezárva. )

Na de Szarajevó.

Mostarból Szarajevó felé hosszan-hosszan követtük a Neretva vonalát, majd a Jablanica-i tó mellett haladtunk. A Neretva véges-végig gyönyörűszép kékeszöld színben kanyargott mellettünk, a tó partján pedig igazi turistaparadicsom volt, kempingekkel, strandokkal, extrém sportolási lehetőségekkel, hegyekkel körbevéve. Ide akár egy komplett nyaralást is lehetne szervezni. 

Az ilyen viaduktokról mindig a Harry Potter jut eszembe :-) 

Egy rövid szakaszon már Szarajevóhoz közel fel tudtunk menni az épülő autópályára, majd a városba érve átaraszoltunk a városon és kerestük a szállásunkat. 

Akkor még nem tudtuk, hogy az összes szállásunk közül ez lesz az úgymond "legrosszabb", de legalábbis nem az volt, mint amire mi számítottunk, és amihez hozzá voltunk szokva. A booking képekenn nem tűnt gázosnak, luxusnak sem, de az nem is volt kívánalom. 

Egy taradicionális bosnyák házat béreltünk, egy tradicionálisan lekendőzött hölgy várt minket. Parkolni nem tudtunk a ház előtt, de mikor megérkeztünk, akkor még a környéken sem, legalábbis nem volt egészen egyértelmű, hogy hogyan lehet itt megállni. Némileg arrébb sikerült csak Ferinek parkolnia. Majd a hölgy mondta, hogy ó nyugodtan, bárhová, az út szélén, ahol helyet látunk, mindenhol parkolhatunk. Mi azért nem voltunk annyira merészek, és szerencsénk volt, mert mire visszaértünk, épp megürült egy kis parkolóban egy hely. De valóban, mire este lett, addigra minden talpalattnyi helyen autók álltak, tulajdonképpen ki hol érte. 

A szállás maga elég lepukkant volt, minden olyan kopott volt és régi, semmiből nem volt elegendő, az ágyneműket is úgy kellett összevadászni a szekrényekből, ami nem volt szem előtt, ott állt a por, fent lógtak az ablakon a zsalugáterek, a konyhában csak 3 szék volt, meg két tányér, meg két bögre, abból is az egyik csorba...  az udvaron egyetlen drab műanyag szék, a hátsó kert ápolatlan. szóval ilyen "apróságok". Bosszantó volt, mert ha 5 főre hirdeti, és 5ért fizetünk, akkor szerintem alap, hogy 5-re legyen felszerelés, és legyen már alap, hogy le tudunk együtt ülni reggelizni, mindenkinek jut evőeszköz, tányér, pohár, ne kelljen már vetésforgóban bekapni egy szendvicset félig állva, mikor egy egész napos utazás van előttünk. Végülis túléltük, meg csak 1 éjszakát voltunk, de mondjuk több napig borzasztó bosszantó lett volna. 

A legnagyobb érvágás számunkra az volt, hogy nem volt wifi a lakásban, ami azért jól jött volna, hogy kicsit feltérképezzük a helyet. Ennek hiányában tulajdonképpen mentünk a fejünk után, és arra az egy darab kinyomtatott papírlapra hagyatkoztunk, amit még itthon nyomtattam. 

Ezen a papírlapon volt rajta, hogy a város nevezetes hegyére, a Trebević-hegyre  fel lehet menni a 2018-ban  felújított lanovkával is. Ez a hegy a szarajevóiak kedvelt kiránduló- és piknikező helye, hasonló a mi Normafánkhoz, és itt zajlottak az 1984-es téli olimpia szánkó- és bob számai. Ezeknek a pályái, vagyis, amik azokból maradtak most is ott vannak. 

Szóval ott kezdtük a szarajevói túránkat, hogy fellanovkáztunk az 1160 méter magasra. A hegy egyébként 1629 méter magas, de a felvonó csak eddig megy. Innen lehet tovább menni gyalog, számos kirándulóútvonal közül lehet választani. Sajnos nekünk erre most nem volt elég időnk, úgyhogy tulajdonképpen csak felmentünk, kicsit körbenéztünk, és lejöttünk. 

A 84-es olimpia idején ilyen kis 4 személyes vagonok jártak. ezek már csak emlékként vannak kiállítva, de az olimpia jelképeként néhány kocsit most is az olipiai karikák színeire festettek. 

A bobpályán, ami 84-ben a legmodernebb ilyen jellegű építmény volt. Most a graffitisek kánaánja. :-)

Lefelé még alaposan megnéztük magunknak a várost, aztán belevetettük magunkat a forgatagba.