A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kifőztük. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kifőztük. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 29.

Epres-nutellás szendvicsfalatkák - Kifőztük 2015. május

Gyerekkorom óta fanatikus nutella rajongó vagyok sajnos, nem sajnos. A legédesebb dolgokra is képes vagyok rákenni. Első találkozásunk 7 éves korom körül lehetett, akkor nem aratott túl nagy sikert...egy gyerekzsúron  szendvicsek tömkelege volt az ünnepi asztalon, köztük nutellás is, de vajat kentek alá :O. Számomra borzalmas volt, valószínűleg azért is maradt meg ennyire az élmény:) Szóval, ezzel az epres változattal remélem hamarabb leveszitek a lábukról a kedves vendégeiteket:)!
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg barna kenyér
25 dkg nutella
15 dkg eper

1. A kenyeret vékonyan felszeleteljük (tetszés szerint a héját is levághatjuk), és egyforma kis négyzeteket vágunk belőle. 
2. Minden szeletkét megkenünk nutellával, 1-1 szelet epret helyezünk rájuk, és egymásra rétegezve tetszőleges magasságú szendvicseket készítünk. 
3. Szendvicstűvel átszúrva tálaljuk.

Kifőztük 2015. májusi szám

2015. június 9.

Málnás-mákos tiramisu - Kifőztük 2015.júniusi szám

Ez a nyári, könnyed finomság vendégvárónak készült, de sajnos ők sosem látták, mert mielőtt megérkeztek, eltűnt az egész, így ők "csak" a szimpla tiramisunak örülhettek. Még sosem fordult velem elő ilyesmi, de egyszerűen nem lehetett abbahagyni. Azóta direkt nem is készítettem, mert másnak úgysem jutna:) Pedig amióta sütök-főzök én rendszerint csak kóstolok és inkább másnak okozok ízekkel örömöt, de hát ez van. Ez hivatalosan is Nyammm 2015. nyár kedvence. Veletek fordult már elő ilyesmi?:)
Hozzávalók 6 személyhez:
6  darab tojás
40 dkg babapiskóta
50 dkg mascarpone
6 evőkanál gyümölcscukor
2 csomag vaníliás cukor
3 dl tej
1 kávéskanál rum
csipet só
18 dkg darált mák
25 dkg friss málna

1. A tejet felforraljuk, majd a tűzről lehúzva hozzákeverjüka  rumot.
2. A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mascarponét és a darált mákot.
3. A fehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval.
4. A mascarponés keverékbe óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot és a friss málna felét.
Összeállítás:
5. A piskótákat egyesével belemártjuk a rumos tejbe (óvatosan, rövid ideig, nehogy szétázzon), majd onnan átemelve egy tálba rakosgatjuk egymás mellé őket.
6. Ahogy megvan az első szint beborítjuk a mascarponés masszánkkal, majd jöhet rá még egy szint babapiskóta réteg és a tetejére ismét a mascarpone massza.
7. Végül a tetejére a maradék friss málnát szórjuk.
8. Egy éjszakára lefedve a hűtőbe tesszük, de minimum 4 órára.

Kifőztük 2015. június

2015. május 5.

Epres-rebarbarás zabpehelypuding - Kifőztük 2015. áprilisi szám

Még az áprilisi eresztésből itt maradtak ezek az isteni epres-rebarbarás kis zabpehelypudingok. Vétek lenne kihagyni!
Hozzávalók 4 személyre: (tetszőleges sütőforma)
250 g eper
200 g rebarbara
2 ek nádcukor
2 tojás
6 ek zabpehely
1 tk fahéj
5 ek liszt
1 vaniliás cukor
4 ek nádcukor

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. Az epret és a rebarbarát a két evőkanál cukorral összefőzzük, majd hagyjuk kihűlni.
3. A tojásokat a cukrokkal habosra keverjük.
4. Hozzáadjuk az összefőzött gyümölcsöket és egyneműre keverjük.
5. A lisztet, a zabpelyhet, a fahéjat öszekeverjük, majd hozzáadjuk a masszánkhoz.
6. Kivajazott sütőformába öntjük a tésztánkat, majd 20 percen kersztül tűpróbáig sütjük.
7. Porcukorral megszórva, eperrel tálaljuk.

Kifőztük 2015. áprilisi szám

2015. április 12.

Rebarbarás mandulatorta - Kifőztük 2015. április

Rebarbara az egyik kedvenc tavaszi zöldségem, amit főként gyümölcsként használok, úgyhogy mostanság mindenbe kerül: turmix, sütemény, és a nagy kedvenc is nemsokára jön az eper-rebarbara lekvár:) Ha még nem próbáltátok, kezdhetitek ezzel a tortával is:)
Hozzávalók egy 20 cm-es tortaformához:
15 dkg puha vaj
15 dkg nádcukor
3 tojás
20 dkg darált mandula
15 dkg teljeskiörlésű liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál fahéj
25 dkg rebarbara
1 kávéskanál fahéj
1 evőkanál cukor
2 evőkanál szeletelt mandula

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A puha vajat habosra keverjük a cukorral, majd egyesével hozzáadjuk a tojásokat.
3. Összekeverjük a lisztet, az őrölt mandulát, a sütőport és a fahéjat, majd hozzáadjuk a tojásos masszánkhoz és egyneműre keverjük.
4. A rebarbarát 3 cm-es darabokra vágjuk.
5. Sütőpapírral kibéleljük a tortaformánkat, majd beleöntjük a tésztát.
6. A tetejére halmozzuk a rebarbarát, megszórjuk fahéjjal és cukorral, majd szeletelt mandulával.
7. 40-50 percig tűpróbáig sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
8. Lekvárral is mennyei finomság.

Kifőztük 2015. áprilisi szám

2015. március 5.

Málnás-mascarponés mandulatorta - Kifőztük 2014. márciusi szám

Ha hiszitek, ha nem lehet át kell adnom a staféta botot M-nak, ugyanis ez a torta az ő kezei közül került ki: egyes-egyedül készítette nekem, hogy meglepjen vele:). Nyílván elolvadtam, hisz ez volt az egyik nagy álmom, hogy végre valaki nekem főzzön, nemhogy süssön:) Szóval hála az égnek szeme van, fotózni is jól tud, így megszületett a recept, a bejegyzés és még a Kifőztükben is megjelent, úgyhogy azt hiszem új hobbi után kell néznem. Javaslatok?:) #bestcake#bestboyfriend

Hozzávalók 24cm-es tortaformához:
a tésztához:
10 db tojás
20 dkg darált mandula
10 dkg liszt
csipet só
1 csomag sütőpor
1 csomag vaníliáscukor
10 dkg gyümölcscukor
a krémhez:
50 dkg mascarpone
1 csomag vaníliáscukor
4 dkg gyümölcscukor
1,5 dl tejszín
a díszítéshez:
30 dkg málna

1. A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
2. A tojásokat ketté választjuk, a fehérjéből egy csipet sóval kemény habot verünk.
3. A tojások sárgáját a cukrokkal habosra keverjük.
4. Egy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: az őrölt mandulát, a lisztet és a sütőport.
5. A tojásos-cukros masszánkhoz apránként hozzákeverjük a száraz hozzávalókat, majd a fehérje habot is óvatosan beleforgatjuk a tésztánkba. Piskóta állagú masszát kell kapnunk.
6. Sütőpapírral bélelt tortaformában, 30-35 percig tűpróbáig sütjük.
7. A krémhez a hideg tejszínt kemény habbá verjük.
8. A mascarponét a cukrokkal kikeverjük, majd a tejszínhabot is hozzáadjuk.
9. A tortánkat hagyjuk teljesen kihűlni, majd félbe vágjuk, a krém egy harmadával megtöltjük.
10. A krém kétharmadával pedig beborítjuk a külsejét és friss málnával díszítjük.

Kifőztük 2014. március

2015. február 8.

Narancsos máktorta sós karamellás habbal - Kifőztük 2015.februári szám

Karácsony után még javában mák őrületben keringtünk nap mint nap a bejglik után. Bár, itt igencsak nehéz hozzájutni, otthonról sikerült megkaparintani 2 zacskónyi aranyat érő mákot, így kisült az eddigi legjobb mákos édességünk:)

Hozzávalók 24cm-es tortaformához:
a tortához:
4 tojás
200 g nádcukor
1 csomag vaníliás cukor
2 dl főzőtejszín
300 g mák
2 evőkanál liszt
1 narancs reszelt héja
1,5 teáskanál sütőpor
a habhoz:
2 db tojásfehérje
csipet só
150 g nádcukor
35 g nádcukor
50 ml

1. A sütőt előmelegítjük 170 fokra.
2. A csatos sütőformát kibéleljük sütőpapírral.
3. A tojásokat habosra keverjük a cukrokkal, majd hozzá adjuk a tejszínt és a narancs héját.
4. A lisztet a mákkal és a sütőporral összekeverjük, majd fokozatosan hozzá keverjük a tojásos masszánkhoz. Egyneműre keverjük.
5. 35-40 perc alatt készre sütjük, majd hagyjuk kihűlni.
6. A habhoz a tojásfehérjéket a sóval és a 3,5 dkg cukorral félig felverjük, közben a maradék cukorból a vízzel karamella szirupot főzünk.
7. A szirupot szép lassan, fokozatosan folyamatosan keverve a félig felvert tojáshabhoz öntjük, majd keményre verjük a habot.
8. A habot a kihűlt torta tetejére öntjük körkörös mozduatokkal, majd szakácsfáklyával itt-ott megégetjük, vagy sütőben 180 fokon 25 percig megsütjük rajta a habot.
9. Tálaláskor narancshéjjal megszórjuk a megsült habunkat.

Kifőztük 2015. február

2015. január 11.

Mézes-chillis sült oldalas - Kifőztük 2014.december

Életem egyik legfinomabb oldalasát a Divin Porcello - Sonkabárban kóstoltam a svédasztal remekei közül. Nem voltam rest a recept alapjainak utána jártam és ez sült ki belőle.
Hozzávalók 2 személyre:
70 dkg oldalas
olívaolaj
só 
frissen őrölt bors
friss zöldfűszerek: bazsalikom, rozmaring, kakukkfű
4 gerezd fokhagyma
3 fej paradicsom
1 db fehér paprika
1 db vöröshagyma
3 db chilli
20 dkg méz

1. Egy-két nappal a sütés előtt bepácoljuk az oldalasunkat: olívaolajban, sóval-borssal, fokhagyma szeletekkel és a friss zöldfűszerekkel.
2. 130 fokra előmelegített sütőben fóliával letakarva 2 órán keresztül pároljuk, majd 2 óra után hozzáadjuk a feldarabolt zöldségeket: hagymát, paprikát, paradicsomot.
3. Lefedve további egy órát pároljuk.
4. Egy óra után levesszük a fóliát és aranybarnára pirítjuk az oldalasunkat.
5. A mézet felforraljuk és belekeverjük az apróra vágott chillit.
6. Az enyhén kihűlt oldalasunkat belemártjuk a mézes-chillis szószba és tálaljuk. Én balzsamecetes sült céklával tálaltam.

2014. december 1.

Omlós fahéjas csiga - Kifőztük 2014.december

Végre-végre eljött az advent, non-stop mehet a sütő! Én imádom a decembert, már minimum egy hónappal ezelőtt elkezdem mindig készíteni a kis meglepetéseimet, így minden estémet a készülődés jegyében a "szeretet-adása" járja át:) Kitalálom előre mikor mik fognak sülni, kinek mi jut belőle:) Ezekből a csiguszokból ha akartam, ha nem, nem igazán jutott senkinek, az "új-jövendőbeli" otthonomban sült, ahol már rájárnak a finomságokra:)
Hozzávalók 20x20cm sütőformához:
4 evőkanál nádcukor
2 teáskanál fahéj
1 evőkanál vaj
A töltelékhez:
2 csésze nádcukor
8 evőkanál puha vaj
4 evőkanál őrölt fahéj
A tésztához:
4 csésze finomliszt
4 evőkanál nádcukor
6 teáskanál sütőpor
2 tojás
csipet só
6 evőkanál puha vaj
1,5 csésze tej
A tetejére:
1 csésze porcukor
1/8 csésze tej
1 teáskanàl vanília kivonat

1. A töltelékhez a hozzávalókat simára keverjük és állni hagyjuk, amíg a tésztánkat összegyúrjuk. 

2. A sütőformánkat kivajazzuk, majd megszórjuk fahéjas nádcukorral. 
3. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. 
4. Egy nagy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: a lisztet, a sütőport, a cukrot és a sót. 
5. Hozzáadjuk a vajat és a tojásokat is és jól eldolgozzuk a száraz hozzávalókkal, majd a tejjel egyneműre keverjük tésztánkat. 
6. Lisztezett felületen 1 cm vastagon téglalap alakúra nyújtjuk tésztánkat, majd elosztjuk rajta a töltelékünket és jó szorosan a hosszabbik felénél feltekerjük a tésztánkat. 
7. 1-1,5 cm vastag csigákat vágunk, attól függően mekkorákat szeretnénk. 
8. Jó szorosan a sütőformába rakosgatjuk egymás mellé a csigáinkat, majd az előmelegített sütőben 30 perc alatt aranybarnára sütjük.
9. Miután kivettük a sütőből hagyjuk kihűlni. 
10. A tetejére a cukormázhoz összekeverjük a hozzávalókat, majd a kihűlt csigáinkat meglocsoljuk vele.

Kifőztük 2014.december

2014. november 7.

Sütőtökös pogácsa - Kifőztük 2014. november

Ismét sütőtök, de most "sósba" sikerült pottyannia:) Érdemes a sütőtökpürét eltenni a szűkösebb időkre is, mert annyira fel lehet dobni vele minden egyszerűbb receptet! Mint például ezt is:) Egy dologra figyeljetek: mivel a sütőtök édes, több sót dolgozzatok el a tésztában, mint egy alap pogácsa receptnél!
Hozzávalók 40 darabhoz:
10 dkg tej
10 dkg vaj
3 dkg élesztő
38 dkg liszt
45 dkg sütőtökpüré
1 teáskanál cukor
2 ek só (vagy több a sütőtök édessége miatt)

1. Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk a cukorral.
2. A lisztet összekeverjük a sóval, a vajat bele daraboljuk, majd összemorzsoljuk a liszttel.
3. Adjuk hozzá a sütőtökpürét és a felfuttatott élesztős tejet is.
4. Ha ragadna a tésztánk nyugodtan adjunk hozzá még egy kis lisztet, ha száraz lenne, akkor pedig még egy kis sütőtököt.
5. Tésztánkat egy órán át kelni hagyjuk.
6. Ha megkelt a tésztánk, kinyújtjuk jó vékonyra, aztán többször egymásra hajtogatjuk.
7. Majd ismét kinyújtjuk 2 ujjnyi vastagságúra, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a tésztánkat.
8. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk a pogácsáinkat, a tetejét megkenjük tejjel vagy vajjal és megszórjuk tökmaggal, sajttal vagy más magvakkal, kinek ahogy tetszik.
9.180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük.

Kifőztük 2014.november

2014. november 4.

Sütőtökös amerikai palacsinta - Kifőztük 2014.november

Az elmúlt hónapban, ha nálam valami készült, abba biztosan sütőtök került:) Erről a friss posztok is tanúskodnak. Elárulom, nekem a személyes favoritom ez a recept volt, mi más?! Hisz palacsinta:D A sütőtöktől ennek is mennyei puha, omlós állaga lesz!
Hozzávalók 10 darabhoz:
27 dkg finomliszt
2 evőkanál cukor
4 teáskanál sütőpor
1 kávéskanál só
38 dkg tej
4 ek olaj
30 dkg sütőtökpüré
3 tk fahéj
1 tk szerecsendió

1. A hozzávalókat egy nagy edényben egyneműre keverjük.
2. Egy serpenyőben olajat vagy vajat hevítünk, egy merőkanállal kör alakban kiöntjük a tésztát és mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
3. Juharsziruppal, mézzel meglocsolva, porcukorral meghintve tálaljuk.

Kifőztük 2014.november

2014. augusztus 15.

Egres pohárkrém - Kifőztük 2014. augusztus

Lassan, az idejét sem tudom, mikor hoztam friss, új, ropogós receptet Nektek, de hamarosan ez szűnni látszik! Jó sok dolog volt NYAMMM konyhája táján mostanság, betegeskedéstől kezdve, költözésen át van/volt minden, na meg persze nyár van:) Szóval hamarosan, új konyhában újra aktivizálom magam, mert hiányzik és kikapcsol, úgyhogy izzíthatjátok Ti is a sütőt!:) Addig is egy könnyű poharas nyári desszert mára egressel! Ti hogy álltok ezzel a gyümölccsel?:)
Hozzávalók 4 személyre:
Az egres püréhez:
125 ml víz
90 g cukor
250 g egres
4 evőkanál muskotályos bor
100 g babapiskóta
a krémhez:
125 g mascarpone
150 g tejszín
3 evőkanál cukor
6 evőkanál muskotályos bor
fél citrom leve
mandulaforgács/mogyoró

1. A püréhez szirupot főzünk a cukorból és a vízből, majd hozzáadjuk az egrest és 8-10 perc alatt puhára főzzük, majd szétnyomkodjuk és hozzákeverjük a muskotályt.
2. A mascarponét simára keverjük a tejszínhabbal és a cukorral, majd hozzáadjuk a muskotályt és a citrom levét is.

3. Egy szép pohárban szépen rétegezzük a hozzávalókat: először a piskótát, majd az egrest és végül a mascarpones krémünket. Ezt megismételjük, majd a krémet mandulaforgáccsal, pirított magvakkal díszítjük.
Kifőztük 2014. augusztus

2014. május 12.

Kecskesajtos eper saláta - Kifőztük 2014.május

Kezdjük egy kis salátával a hetet! mennyei ízhármas az eper-kecskesajt-chorizo! Ha már az ízélményért nem is, a látvány és a színek kavalkádja miatt mindenképp próbáljátok ki:)!
Hozzávalók 4 személyre:
400 g madársaláta
100 g kecskesajt
100 g eper
30 g chorizo
balzsamecet

1. A hozzávalókat tetszőleges méretűre daraboljuk, összekeverjük a madársalátával, meglocsoljuk a balzsamecettel.
2. Frissen sütött piritóssal, pitával, húsok mellé vagy csak úgy magában tálaljuk.

Kifőztük 2014. május

2014. május 8.

Citromos epergolyó - Kifőztük 2014. májusi szám

Eper-eper hátán a piacon és a gyümölcspultokon végre hála az égnek:). Ha már unjátok magában vagy porcukorral, tortára, turmixba, fagyiban a kis piros csodát, (ami igazából szerintem lehetetlen) akkor és ha még nem akkor is itt vannak a golyók:) Mennyei! Tessék otthon gömbölygetni:)
Hozzávalók 12 db golyóhoz:
60 g Philadelphia krémsajt
fél citrom reszelt héja
50 g porXukor
150 g darált keksz
70 g eperpüré

1. Az epreket kézi mixerrel pürésítjük.
2. A hozzávalókat egyneműre gyúrjuk, majd tetszőleges méretű golyóbisokat formálunk belőlük.
3. Fogyasztásig hűtőben tároljuk!
Kifőztük 2014. május

2014. április 10.

Serrano sonkás grissini - Kifőztük 2014. április

Ha adu ász vendégváró előételre, csipegetnivalóra vágytok, na ezt kötelező elkészíteni! Baromi egyszerű és gyors az elkészítése, ami a végeredményen abszolút nem látszik, hiszen a sok kis egyszerű hozzávalóból egy komplex ízvilággal találkozhattok, a szemet gyönyörködtető ínycsiklandozó tálalásáról és külcsínjáról nem is beszélve:) A recept ötlete egyik kedves barátomtól van (thx Kaccs), aki mindenkit levett a lábáról ezzel az előétellel az ominózus baráti vacsora-csatánkon:) Itt a napsütés, a tavasz, úgyhogy ilyen könnyű ételekkel tessék otthon kápráztatni a családot esténként:)
Hozzávalók 4 személyre:
12 db grissini
12 szelet serrano sonka
5 dkg zöldfűszeres sajtkrém
10 dkg rukkola

1. A grissini rudakat előkészítjük, majd a serrano sonkákat megkenjük a zöldfűszeres sajtkrémmel. 
2. Mindegyik sonkára egy kis marék rukkolát teszünk, majd a grissinikre egyesével feltekerjük.

2014. március 13.

Rozé kacsamell mentás-bazsalikomos zöldborsó pürével - Kifőztük 2014.márciusi szám


Pici korom óta egyik nagy kedvencem a friss, édes, üde, zsenge zöldborsó. Főzelék, rizi-bizi, pesto...bármilyen formában jöhet. Mivel gyakran találkozom vele a konyhámban millió ízesítéssel készült már: menta, bazsalikom, kókusztej, chilli, gyömbér, curry. Ez az egyik kedvenc:). És igen, végre egy kis hús a blogon. A kacsamellről nincs is mit mondanom, egyszerűen tökély, receptje egy kiskuktától való:).
Hozzávalók 4 személyre:
2 kacsamell
frissen őrölt fekete bors
30 dkg mirelit zöldborsó
egy marék bazsalikom
4-5 levél menta
só frissen őrölt fekete bors

1. Hideg vízben megmossuk a kacsamelleket, kitokozzuk.
2. A melleket óvatosan beirdaljuk, vigyázva nehogy átvágjuk a húsig.
3. Bőrös felén 3-5 percet pirítjuk, majd megfordítva a másikat is további 3-4 percig.
4. A sütőt előmelegítjük 160-170 fokra.
5. 5-10 percig pihentetjük, majd rácson előmelegített sütőben kb 12-14 percig rozéra sütjük ízlés szerint.
6. A zöldborsót annyi vízben, hogy ellepje, megfőzzük.
7. Egy kis tálba kimérjük a zöldborsó felét, majd hozzáadjuk a bazsalikomot, a mentát és kézi mixerrel pürésítjük.
8.  A pürénket hozzákeverjük az egész zöldborsó szemekhez, sózzuk, borsozzuk.
9. Tálaláskor balzsamecet redukcióval díszítjük.

Kifőztük 2014. március

2014. március 6.

Zöld turmix - Kifőztük 2014.március

Már nyakunkon a tavasz, úgyhogy ideje még gyorsan tisztítanunk egyet amíg ideér, nem mellesleg pedig elkezdődött a nagyböjt időszaka is, úgyhogy igyekezzetek Ti is egyszerű, egészséges ételeket fogyasztani:) Ez a zöld turmix tökéletes választás mindkettőre és ráadásul még finom is, édesség helyett pedig pótolhatatlan! Millió zölddel elkészíthető a fantáziátokra van bízva!:)
Hozzávalók 4 személyre:
350 g bébi spenót
100 g rukkola
1 banán
2 narancs leve
1 citrom leve
100 g fagyasztott málna
2 dl hideg víz

1. A spenótot és a rukkolát a banánnal, a citrusok levével, a málnával és a hideg vízzel turmix gépben vagy botmixerrel összeturmixoljuk.
2. Amikor már egyneműre turmixoltuk poharakba töltve málnával díszítve kínáljuk.

Kifőztük 2014. márciusi szám

2014. február 11.

Szamos Marcipán manufaktúrában járt NYAMMM

A Kifőztük online gasztromagazinnak köszönhetően lehetőségem volt  betekintést nyerni a  híres-neves Szamos Marcipán manufaktúrájába Pilisvörösváron. Számomra ez az élmény felért egy mesebeli utazással, a hely maga a mennyország. Megmondom őszintén én eddig nem voltam óriás marcipán fanatik, de itt kérem szépen olyan ízekkel és formákkal találkoztam, hogy tényleg teljesen magával ragadt ez a csupa cukor világ:). 
Szakmai kísérőnk a Szamos Marcipán egyik fő gourmet-ja Haraszti Andor volt személyesen, aki a belőle áradó édességek és a szakmája iránt érzett  szeretettel és humorral adta át nekünk az értékes információkat és élményeket mind a gyártás, mind az ízek terén:). Andor nem mellesleg a Gourmet-ház Csokoládéiskola egyik vezető oktatója, így jócskán volt mit tőle ellesni. 
Óriás történelmi ódát most nem fogok zengeni, hiszen a weboldalon áttekinthető a marcipánnak, a csokoládénak és magának a Szamosnak is a múltja, ami minden tudnivalóra fényt derít! Inkább nézzétek, hogyan is éltem én meg ezt a 3 órás látogatást:)!
A gyár
A fogadtatás:)
Az üzemben mindenki nagy szeretettel és sok-sok csokoládéval fogadott minket nagy mosollyal az arcukon. Tényleg hihetetlenül egy jókedélyű, mosolygós csapat, öröm lehet velük dolgozni, gondolom ez a kedv a sok boldogság hormonnak köszönhető, amivel nap mint nap, óráról-órára, percről-percre találkoznak, igen ez a marcipán és a csokoládé, hiszen a gyártás során ugyebár csurran-cseppen egy két “selejt”:). Szép sorban haladtunk az üzemen belül, látszott, hogy Andornak nem mi vagyunk az első látogatói, profin fel volt építve az egész látogatás. Az üzem dolgozói jelenleg egy műszakban dolgoznak, 150-200 főnek köszönhető a sok finomság, ami a boltokban a polcokra kerül.

Első állomásunk az alapanyag raktár volt, ide fut be minden a gyártáshoz szükséges anyag, szárazáru, csomagolóanyag stb. Itt minden minőségellenőrzésen át jut a gyártósorra a hozzá értő kezekhez. Természetesen a következő lépcsőfok a marcipán készítésének titka volt, ugyebár a fő összetevők: mandula, (őrölt mandula) és cukor elegye. Többféle összetételű, arányú marcipánt készítenek, ilyenkor a cukor mennyiségét növelik vagy csökkentik, természetes anyagokkal ízesítenek, illetve színeznek. Létezik hozzáadott cukor nélküli változat is, ami nagy előnyt jelent a cukorbetegek számára, persze csak mértékkel. 
Andor és az alapanyagraktár
Itt készül a marcipán
A marcipán készítés után a marcipán raktárba csöppentünk, ami nekem már maga a paradicsom volt tényleg, bárcsak lenne egy ilyen szobám otthon. Haha:). Szépen átláthatóan vannak rendszerezve, ízek és felhasználási mód szerint (bonbonhoz, figurákhoz) a marcipánok.
Marcipán raktár
A marcipán paradicsom után megérkeztünk a hely lelkéhez, oda, ahol mindent szorgos kezek készítenek. Tényleg le a kalappal, nem gondoltam volna, de itt minden 100%-osan kézzel készül, cukrászok és művészek ők egy az egyben. Egy-két marcipán figura készítését mi is kipróbálhattuk, nekem nagyon tetszett, kézügyességet abszolút igényel, magamban ezen a téren eddig nem nagyon hittem, de most óriás sikerélménnyel és büszkeséggel távoztam az asztaltól, döntsétek el Ti vajon jogosan e:).
Szorgos kezek


A minőségileg tökéletes darabok mehetnek a csomagolásra, amit szintén gőzerővel, kézzel, egy-két gép segítségével végeznek. Közben láttuk, hogyan készül a gyártósoron az isler, ahogy a virágműhelyben alkotják a szebbnél szebb leveleket, virágokat. Képzeljétek el, hogy egy műszak alatt 300-400 db virágot készítenek el.








Az utolsó állomások egyike volt a Finom desszert rész, mondanom sem kell nekem ez volt az egyik kedvencem. Itt volt a sütöde, isteni süti illat volt mindenhol és persze a bonbon készítés szentélye. Még egy őrjítő szám, hogy a finom desszertes csapat (5 fő) heti 700 kg édességet készít! Andor a tőle eddig megszokott profizmussal tanított minket a tökéletes bonbon készítésre, természetesen szív alakút készítettünk, hisz közeleg a nagy Valentin-nap:). A töltelék Baileys-es karamell volt, na ez versenyzett nekem a nugáttal és hála az égnek haza is hozhattuk a készített finomságokat. Bár, nem hiszem, hogy én a közeljövőben eszem belőle, hiszen annyi mindent kóstolhattunk, hogy én most cukrot egy darabig not!:) 




Készáru raktár

Összességében egy tökéletes délelőtt volt, tele számomra újdonsággal és szeretettel, lehet tényleg ezért olyan finom a Szamos, mert ilyen hangulatban  készítik:). Óriási a külföldi felvevő piac is, láttunk kifejezetten olyan termékeket amik éppen az osztrák piacra készültek Húsvétra. Mindenkinek csak ajánlani tudom a gyár látogatást, a Gourmet-ház csokoládé készítő tanfolyamát és egy napot Andorral, utána egész nap csak mosolyogni fogtok (persze a boldogság hormontól)! Maga a sikere abban is rejlik szerintem, hogy a Szamos nem rest folyamatosan megújulni, új termékeket kikisérletezni! Amíg mi ott voltunk, csak 4-5 olyan termék jött szembe, ami most van fejlesztés alatt, úgyhogy irány Nektek is Szamos termékeket kóstolni, próbálni én addikt lettem:)!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...