A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gedicht. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gedicht. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 31., vasárnap

1190. Az idő kegyelem / Zeit ist Gnade / Time is grace


NŐTTÉL-E GYERMEKEM?

Atyámnak műhelyében egy ajtót ismerek,
Mit néma áhítattal szemléltem, mint gyerek,
Atyám kezével írva rajt sok jel és vonás
Értelmét csak mi tudtuk, de meg nem érti más.
Mi gyermekek, ha néha betévedtünk ide,
Tanulmányozni kezdtük a sok jelt ízibe.
Világosan kitűnt itt sok érdekes adat,
Hogy évről-évre mennyit nőttünk egy év alatt.
S kedvünket még fokozta, ha - mint tette apánk,
Irónt s vonalzót véve, a mérést folytatánk,
S befutva jó anyánkhoz, újságoltuk a hírt,
Hogy íme, mind a hányan nagyot nőttünk megint.
- De egyszer - míg anyámnak jelentést így teszek,
Hogy én már innen-onnan felnőtt ember leszek,
Furcsán mosoly’g reám, s így szól: "Oh mondd nekem,
Vajon, mint "lelki ember", nőttél-e gyermekem?"

Növekszünk mind a korban, míg évet év követ;
Hogy életünk mulandó, s a vég felé siet,
Azt minden óra jelzi, - használjuk jól ki hát,
Mert éltünk itt rövid bár, - örök lesz odaát.
Krisztus kertjébe vagy már beplántálva te itt,
Élted meghozza-e a Lélek gyümölcseit?
Figyeld meg, hogy Megváltód lágyan és csendesen
Megkérdi minden este: "Nőttél-e gyermekem?"

Ájtatosan figyelve hallom anyám szavát,
Érzem, hogy amit most mond, mélyen szívembe vág,
És bár sok jó tanács üres szó volt nekem
Ez egy szót nem felejtem: "Nőttél-e gyermekem?"

A nagyvilágba mentem, hogy férfivá nőttem,
S szülőföldemre vissza évek múltán jöttem.
S hogy ím leszáll az este, és minden elpihen,
Anyám megszólít halkan: "Nőttél-e gyermekem?"
Mint egykor volt, a szíved jó föld-e még vajon,
S van, amit elvetettem, áldás a jó magon?
Üres vagy telt kalász-e, mit élted megterem,
Belső hitéletedben nőttél-e gyermekem?"

Oh drága szent örökség, anyám mit rám hagyott!
E szó az élet útján folyvást felém ragyog.
S nem hagy lankadni, esni, ha sötét estéken
Hallom az Úrnak hangját: "Nőttél-e gyermekem?"
(németből fordította: Vargha Gyuláné)

BIST DU GEWACHSEN, KIND?

In meines Vaters Werkstatt, da weiß ich eine Tür,
die hab’ ich oft betrachtet mit stummer Andacht schier.
Da waren stufenweise von meines Vaters Hand,
viel Strich- und Namenszeichen, kein Fremder sie verstand.
Und hatten in der Werkstatt wir Kinder uns verirrt,
dann haben wir gar eifrig die Zeichen durchstudiert.
Hier konnt‘ man deutlich sehen, wie viel in einem Jahr
ein jedes Kind gewachsen, – wie wichtig das uns war.
Dann haben wir uns heimlich gemessen – das war schön,
genau wie wir’s vom Vater einst haben gern gesehn.
In hellem Jubel brachten der Mutter wir geschwind,
als dann die frohe Kunde, dass wir gewachsen sind.
Doch einst, als ich voll Freude der Mutter hab’s erzählt,
dass mir zur rechten Größe nur wenig es noch fehlt,
da lächelt sie so eigen; nun sage mir geschwind:
“An deinem innern Menschen, bist du gewachsen, Kind?“

An Alter nehmen alle wir zu von Tag zu Tag,
dass flüchtig unser Leben, sagt jeder Glockenschlag.
Doch gilt’s die Zeit zu nutzen, denn es ist Gnadenzeit.
Kurz ist das Erdenleben und lang die Ewigkeit.
Auch du bist eingepflanzt in deines Vaters Reich,
da sollst du Früchte bringen für’s sel’ge Himmelreich.
Und jeden Abend richtet der Heiland ernst und lind
an dich die ernste Frage: Bist du gewachsen, Kind?

Ich habe ganz andächtig der Mutter zugehört
und habe nie vergessen, was sie mich hat gelehrt.
Hat sie manch gutes Wort auch gesprochen in den Wind,
eins hab ich nie vergessen: „Bist du gewachsen, Kind?“

Als ich dann groß geworden, da zog’s mich weit hinaus,
und erst nach Jahren kam ich zurück ins Elternhaus.
Und abends, als die andern schon längst zur Ruhe sind,
fragt mich die Mutter leise: „Bist du gewachsen, Kind?
Der Boden deines Herzens, ist er ein gutes Feld?
Die Saat, die einst gesäet, sag, ist sie wohl bestellt?
Bringt sie nicht taube Ähren? Ach Spreu verweht der Wind,
in deinem Glaubensleben, bist du gewachsen, Kind?“

Das heilige Vermächtnis, o teures Mutterherz,
du sollst mich stets begleiten, mein ganzes Leben fort!
Und will ich träge werden, bring mich zurecht geschwind,
der Mutter ernste Frage: „Bist du gewachsen, Kind?“
Doch weil ich arm und schwach noch bin, drum fleh ich Herr zu Dir:
gib Du zum steten Wachstum doch deinen Segen mir!
Lass mich am innern Menschen, erstarken mehr und mehr,
lass gute Frucht mich bringen, zu Deines Namens Ehr!
Und wenn ich einst die Mutter bei Dir, Herr, wieder find,
dann mög’ sie mir bezeugen: „Du bist gewachsen, Kind!“
(unbekannt)

2015. február 23., hétfő

934. Képeslapnyi szösszenet és egy kép / Kleinigkeit zur Grußkarte und ein Bild

Holnapután nagy nap lesz nálunk, a Szüleim az 50 házassági évfordulójukat ünneplik.
Természetesen készítettem nekik sk. ajándékot :)
Übermorgen ist bei uns ein wichtiger Tag, meine Eltern feiern ihre 50. Hochzeitsjubiläum.
Natürlich habe ich selbstgemachte Geschenke gefertigt :)

A képeslaphoz földszíneket választottam, mert az az állandóságot, a biztonságot jelképezi.
Zur Grußkarte habe ich die Farbe der Erde gewählt, weil die die Standhaftigkeit und die Sicherheit symbolisieren.


Ezt a gyönyörű fonalat Ritától kaptam, még egyszer köszönöm! :)
A minta egy palóc párnaminta részlete.
Diesen wunderschönen Garn habe ich von Rita bekommen, besten Dank nochmals dafür! :)
Das Muster ist ein Teil von einem nordungarischen tarditionellen Kissenmuster.


A képeslapba írt idézetet Évánál találtam, nagyon megörültem neki, pont ilyen kedves, kifejező idézetet kerestem :)
Das Zitat habe ich bei Eva gefunden, ich war sehr froh, weil ich eben so ein liebes, ausdruckvolles Zitat gesucht habe :)


Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.
Károlyi Amy

Ich habe mich in deinen Augen erschaut,
und ich habe gewußt, daß ich schön und einzig bin.
Und ich werde so einen Spiegen nie mehr haben,
ich bin lange in deinen Augen geblieben.
Amy Károlyi (meine Übersetzung)

Sok kis apró részletre ügyelve állítottam össze a képeslapot.
Ich habe die Grußkarte auf den kleinen Details achtgegeben zusammengestellt.


Ilyen lett :)
So sieht es aus :)


A másik ajándékomnak teljesen más a színvilága: bordó és vörös - a szerelem, a szeretet színei.
Mein anderes Geschenk hat ganz anderen Farben: rot und dunkelrot - die Farben von der Liebe, der Zuneigung.


A mintát ezen a legyel blogon találtam, köszönöm szépen! Ha nem ismeritek, érdemes megnézegetni, nagyon sok mintát és jó ötletet találhattok!
Das Muster habe ich in diesem polnischen Blog gefunden, besten Dank dafür! Wenn es Euch nicht bekannt ist, es lohnt sich zu besuchen, dort kann man viele schöne Muster und Ideen finden!


A papír képkeretet ugyanúgy vontam be a szívecskés anyaggal, ahogyan azt tavaly a hóvirágnál mutattam.
Das Bildrahmen vom Karton habe ich mit diesem Herzenmuster so eingezogen, wie ich es letztes Jahr bei Schneeglöckchen gezeigt habe.


Remélem, tetszeni fog a Szüleimnek! :)
Ich hoffe, es meinen Eltern gefallen wird! :)


Köszönöm a sok-sok kedves kommentet az előző bejegyzésemhez, nagyon örültem neki!
Ich danke die viele liebe Kommentare zu meinem vorherigen Post, ich habe darauf sehr gefreut!

Elkezdtem feltölteni a februári fotókat, de a januáriakat is érdemes újra megnézni, jócskán gyarapodott a számuk! :) A jelentkezési határidő tegnap lezárult, több, mint ötvenen kapták meg a januári mintát, és nagyon örülök, mert már harmincon felüli kép érkezett vissza! :)
Ich habe begonnen, die Februar-Fotos hochzuladen, aber es lohnt sich, die Januar-Bilder nochmals anzuschauen, sind viel mehr, als früher! :) Die Anmeldungsmöglichkeit ist gestern beendet, mehr als fünfzige Stickerinnen haben das Januar-Muster bekommen,und ich bin sehr froh, weil ich schon über dreißig Bilder bekommen habe! :)

Legyen nagyon szép hetetek!!! Vasárnap már március :)))
Ich wünsche Euch eine wunderschöne Woche!!! Am Sonntag wird schon März :)))

2014. április 9., szerda

756. "Megpróbál, de el nem hágy az Isten!" / "Prüfen will der Herr, doch nicht verstoßen"



kép forrása: internet
Johan-Ludvig Runeberg:
PAAVO GAZDA

Fent a saarijärvi ősvadonban
élt fagyos tanyáján Paavo gazda.
Küszködött, égett kezén a munka,
ám az Úrtól várt földjére áldást.
Gyermekével s asszonyával élt ott,
kínnal szerzett gyér sovány-kenyéren,
árkot ásott, szántott és vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s hólé elsodorta fél vetését;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
koldusbot vár: elhagyott az Isten:
rossz koldulni, - éhenhalni szörnyűbb”.
Paavo, kézenfogva asszonyát, szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Felerész fakérget tégy a lisztbe,
én ezentúl még több árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.

Felerész kéreg sült a kenyérbe,
kétszer annyi árkot vájt a gazda,
juha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, a hó elolvadt
s megmaradt: vetés és porhanyó föld;
jött a nyár, jégzáporok zuhogott
s a ringó vetés felét lezúzták;
ősz jött s elfagyott, mi megmaradt még.
Haját tépve jajgatott az asszony:
„Paavo, Paavo, átokvert öreg te,
haljunk meg, hisz elhagyott az Isten!
Rossz meghalni, ámde élni szörnyűbb”.
Paavo, kézenfogva asszonyát szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten.
Kétszer annyi kérget tégy a lisztbe,
én meg duplaszéles árkot ások,
ám az Úrtól várom majd az áldást”.

Kétszeres kéreg sült a kenyérbe,
duplaszéles árkot vájt a gazda,
marha árán vett rozsot, vetett s várt.
Megjött a tavasz, csordult a hólé
s ár nem vitt el sem vetést, se földet;
jött a nyár, jégzáporok zuhogtak
s a ringó vetést le nem tiporták;
ősz jött, ám a fagy távol maradt és
sarlót várt a hullámzó arany-dísz.
Paavo gazda térdre rogyva mondta:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”.
Térdrehullt az asszony is, míg így szólt:
„Megpróbál, de el nem hágy az Isten”.
Agg társához szólt szelíd mosollyal:
„Paavo, Paavo, kapj sarlóra vígan,
felvirradtunk boldogabb napokra,
sutba dobjuk most már a fakérget
s étkünk tiszta rozsból sült kenyér lesz”.

Paavo, kézenfogva, asszonyát, szólt:
„Asszony, asszony, elbuknánk a próbán,
éhező testvért ha cserben hagynánk:
Felerész kérget süss a kenyérbe:
elfagyott a szomszédunk vetése!”

Fordította: Képes Géza


***********


BAUER PAAVO

Schwedisch von Runeberg.


Hoch in Saarijärvis Moor bewohnte
Einen kalten Hof der Bauer paavo,
Pflegend sein Geländ' mit fleiß'gen Armen;
Doch vom Herrn erharrte er den Wachstum!
Und er wohnte dort mit Weib und Kindern,
Aß im Schweiß sein karges Brot mit ihnen,
Führte Wassergräben, pflügt' und säte.
Kam der Lenz und schmolz der Schnee vom Acker,
Und die junge Saat zerfloß zur Hälfte;
Kam der Sommer, stürzten Hagelschauer,
Und der Ähren Hälfte lag zerschlagen,
Kam der Herbst und nahm der Frost, was übrig,
Paavos Weib zerrauft ihr Haar und sagte:
"Paavo, Paavo, unglücksel'ger Alter;
Greif zum Stabe! Gott hat uns verstoßen,
Schwer ist betteln; aber hungern schlimmer."
Paavo nahm des Weibes Hand und sagte:
„Prüfen will der Herr, doch nicht verstoßen.
Mische du ins Brot zur Hälfte Borke,
Doppelt lange Gräben will ich führen,
Und vom Herrn erharre ich den Wachstum."


Tat das Weib ins Brot zur Hälfte Borke,
Zog der Alte doppelt lange Gräben,
Tauschte Rorn für Schafe ein und säte.
Kam der Lenz, und schmolz den Schnee vom Acker,
Und die junge Saat zerfloß zur Hälfte;
Kam der Sommer, stürzten Hagelschauer,
Und der Ähren Hälfte lag zerschlagen;
Kam der Herbst und nahm der Frost, was übrig.
Paavos Weib zerschlug die Brust und sagte:
„Paavo, Paavo, unglücksel'ger Mter;
Laß uns sterben, weil uns Gott verstoßen.
Schwer ist sterben, aber leben schlimmer." —
Paavo nahm des Weibes Hand und sagte:
„Prüfen will der Herr, doch nicht verstoßen.
Mische du ins Brot die Borke doppelt,
Zweimal tiefte Gräben will ich führen,
Und vom Herrn erharre ich den Wachstum."

Tat das Weib ins Brot die Borke doppelt,
Zog der AIte zweimal tiefte Gräben,
Tauschte Korn für Gerste ein und säte.
Kam der Lenz, und schmolz der Schnee vom Acker,
Doch des Ackers junge Saat zerfloß nicht.
Kam der Sommer, stürzten Hagelschauer,
Doch die Ähren wurden nicht zerschlagen;
Kam der Herbst, doch ferne blieb die Kälte,
Und des Schnitters harrten goldne Halme.
Da fiel Paavo auf sein Knie und sagte:
„Prüfen will der Herr, doch nicht verstoßen."
Und sein Weib fiel auf ihr Knie und sagte:
„Prüfen will der Herr, doch nicht verstoßen."
Und mit Freude sprach sie zu dem Alten:
„Paavo, Paavo, lustig greif zur Sichel,
Nun ist's Zeit, zu leben frohe Tage,
Nun ist's Zeit, die Borke fortzuwerfen
Und aus reinem Roggen Brot zu backen."

Paavo nahm des Weibes Hand und sagte:
„Weib, o Weib! Nur der erträgt die Prüfung,
Welcher nicht vergißt des dürft'gen Nächsten.
Mische du ins Brot zur Hälfte Borke,
Denn erfroren steht des Nachbars Acker."
 

Friedrich Wilhelm Weber