31. Amikor nem szól a zene...

Elisabeth Elliot írása

Életünkben néha olyan időszakokhoz érünk, amelyek üresnek és némának tűnnek. Ilyen vagy olyan oknál fogva szinte semmi sem megy. Nemrégiben úgy éreztem, hogy az én életemben is elhallgatott a "zene" mindössze néhány nap leforgása alatt, egy elutasítás, egy veszteség, egy monumentálisnak tűnő kudarc miatt. A sivárság kellős közepette egy kis írásra bukkantam, amelyet több mint száz esztendővel ezelőtt vetett papírra egy festőművész, John Ruskin.

"Igaz, hogy amikor szünetjel van, nem szól a zene - viszont a szünet is része a zenének. Életünk szólamában a dallamot időnként szünetek szakítják meg, és balgaságunkban úgy gondoljuk, vége a zenének. Isten egy időre "megállj"-t parancsol - talán betegséget küld, vagy meghiúsít terveket, hiábavaló igyekezetet. Ezáltal hirtelen szünethez érkezünk életünk himnuszában. Fájdalmasnak találjuk, hogy hallgatnunk kell, és nekünk nincs szerepünk abban az énekben, amely különben megállás nélkül száll a Mindenható Isten felé.

De vegyük csak fontolóra, miről is van szó: hogyan olvassa egy zenész a szüneteket? Látod, hogyan veri az ütemet, hibátlanul, pontosan számolva, és azután a kellő pillanatban megint belép a következő hanggal, tisztán és habozás nélkül, mintha misem történt volna.

Amikor Isten életünk zenéjét írja, nem tervszerűtlenül dolgozik! Nekünk pedig az a dolgunk, hogy figyeljünk, és ne ijedjünk meg a szünetektől. Ezek felett nem szabad "elkennünk" a hangot, és kihagyni sem szabad őket. Nem teszik tönkre a dallamot, és a hangnemet sem változtatják meg. Ha fölfelé tekintünk, látni fogjuk, hogy maga Isten diktálja az ütemet. Ha Őrajta tartjuk szemünket, akkor kellő időben, tévedés nélkül, tisztán zengő hanggal fogunk újra belépni."

Így adta meg nekem az Úr pontosan azt az üzenetet, amelyre olyan nagy szükségem volt: az, ami nekem csak egy nagy ürességnek tűnt, az is része volt életem muzsikájának. Nekem az Ő énekét kell zengnem, nem a magamét. Az Ő akaratát kell cselekednem, nem pedig a saját fejem után mennem. Hadd nézzek tehát állandóan Őrá, hiszen egyedül Ő látja a teljes partitúrát. "Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr." (Zsolt 42:9)

Anikó Williams fordítása

30. Könyvjelző

Nem múlhat el hétvége keresztszemezés nélkül :)

Ismét elkészült egy apróság:

A legutóbbi minták mind ugyanarról az oldalról származtak. És még mindig van, ami tetszik :)
Csak azt nem tudom, mi legyen ezzel a könyvjelzővel...? Sürgősen keresnem kell egy rászorulót :)

29. Altató

Úgy alakult az életem, hogy az elmúlt hetekben elég sok időt kellett orvosi rendelők várótermében töltenem. Az ott akaratlanul is kihallgatott beszélgetésekből megértettem, hogy miért gumicsont a médiában a hazai gyógyszerhelyzet. Számomra megdöbbentő volt a felfedezés, hogy a magyar társadalom egy része gyógyszereken él. Ráadásul a várakozó betegek tudják „gyógyítani” egymást, fejből sorolják a tünetek kezelésére szóba jöhető gyógyszereket, azok hatását és mellékhatásait, az árakat és a támogatás mértékét.

Több várakozótól elhangzott panaszként, hogy „rosszul alszom, nem tudok elaludni, csak forgolódom álmatlanul”. Mivel én sem vagyok jobb, mint embertársaim, nekem is egyből eszembe jutott erre a problémára egy nagyon jó gyógyszer. A mai gyógyszerárak mellett igazán kedvező áron lehet hozzájutni, és tapasztalatból állíthatom, hogy semmilyen mellékhatása nincs, a kockázata is legfeljebb annyi, hogy rászokik az ember. Ebben az esetben viszont a kialakuló gyógyszerfüggőség nem káros, hanem kimondottan hasznos.

Bevallom, a rendelőben nem mertem előhozakodni vele, most azonban közkinccsé teszem. Nem az én találmányom, én is tanácsként hallottam, Bódás Jánostól:

Nem fogysz ki barátom a panaszból,

hogy altató nélkül el nem alszol

és amíg a sok tablettát szeded,

észrevétlen magadat mérgezed.

Sokkal jobb szer az, amit én tudok

(s igazolhatják tudós doktorok)

kéznél van mindig, pénzbe sem kerül,

de tőle szív, lélek elszenderül.

Csodaszer ez, nálam mindig hatott,

esténként te is kipróbálhatod:

imádkozzál! Mondd el mi bánt, mi fáj,

s mint repülőgépről nézve a táj

kitárul, te is tárd ki magadat

az Úr előtt, mondj el mindent neki,

a bűnödet, mi lelked égeti,

a hálát, mivel Néki tartozol,

s észre sem veszed, míg imádkozol:

Isten békéje a szívedre száll,

S már alszol, mire Áment mondanál.

28. Formába öntve

Végleges formát kapott a "légynő".

Ilyen lett:

A minta pedig innen van.

Ez az év eddig a befejezések és apró ajándékok éve - legalábbis xszemes szempontból :)

27. Sorrend

Nemrég olvastam egy tanulságos történetet, így hangzik:

„A szomszéd utcában van egy barátom, ebben a nagy és végtelen városban, de a napok múlnak és a hetek szaladnak, és mielőtt észrevenném, eltelik egy év. És soha nem látom régi barátom arcát, mert az élet egy gyors és rettenetes versenyfutás. Ő tudja, hogy most is éppúgy kedvelem, mint akkoriban, amikor még becsengettem hozzá. És ő hozzám. Akkor fiatalabbak voltunk, most pedig elfoglalt, fáradt férfiak vagyunk. Belefáradva abba az ostoba játékba, hogy nevet szerezzünk magunknak. "Holnap" mondom, "felhívom Jimet. Csak azért, hogy tudja, gondolok még rá." De eljön és elmegy a holnap, és a távolság köztünk csak egyre nő. A szomszéd utcában! – és mégis mérföldekre. És akkor táviratot kaptam, "Jim ma meghalt." Ez az, amit végül kapunk és megérdemlünk. Egy elveszített barátot a szomszéd utcában.”

Milyen sokan vagyunk, akik ebben a történetben magunkra ismerhetünk. Talán nem csak a barátainkat hanyagoljuk el, hanem a szüleinket, nagyszüleinket, a saját gyermekeinket, párunkat is. Végig sem gondolva, hogy a munkában szerzett név és dicsőség elszáll, de ha elveszítünk valakit, aki egykor nagyon fontos volt számunkra, olyan maradandó hiányérzet és lelkifurdalás lesz úrrá bennünk, amivel nehéz megküzdeni, és amit nem tudunk helyrehozni soha többé.

Túrmezei Erzsébet örökérvényű sorai jutottak eszembe:

„Elfut az alkalom, elfut az életünk.

Ma még szolgálhatunk, ma még szerethetünk.

Ma még bocsánatot kérhetünk, adhatunk,

egy-egy kedves kezet ma még megfoghatunk.”

Sokszor úgy gondoljuk, nem kell kimondani, a másik tudja, érzi, mit gondolunk. Pedig nagyon fontos, hogy ha szeretünk valakit, ezt merjük megmondani neki.

Nyújtsuk ki a kezünket, és mondjuk meg a másiknak, hogy mit jelent a számunkra. Ne várjunk a megfelelő időpontra, mert lehet, mire eljön, már túl késő lesz.

Fontos, hogy közel maradjunk a barátainkhoz és a családunkhoz, mert ők segítettek abban, hogy azzá legyünk, amik ma vagyunk.

Minden embernek arra jut ideje, amit fontosnak érez, amire időt szán. Ne essünk abba a hibába, hogy a divat után loholva az örök emberi értékeket a sor végére hagyjuk.

Ha élnek a nagyszüleink, a szüleink, adjunk hálát érte, és látogassuk őket gyakran. Nem tudhatjuk, meddig lesznek még itt, minden percet ki kell használni, mert utána már túl késő lesz. A koporsó fölött sírva már nem változtathatunk semmin.

Ha van családunk, gyermekünk, élvezzünk mindet pillanatot, amit velük tölthetünk. A gyermekek megnőnek, elkezdik élni a saját életüket, és egyedül maradunk. Ha az általunk mutatott példa rossz volt, akkor is követni fogják. A tetteink sokkal jobban nevelnek, mint a szavaink.

Nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, ezért éljünk annak tudatában, hogy ma van a legjobb alkalom.

26. Remény

A remény küldetés.

A remény erő.

A reményhez hit kell és meggyőződés, és sok-sok emberi munka.

A remény a jó diadala.

(Pestalozzi)

25. Hétvégi szösszenet

Mostanában annyi szomorú dolog történt, hogy úgy döntöttem, felvidítom magam egy virággal. Most lett kész, még se vasalva, se keretezve, de azért eldicsekszem vele. Ajándékba lesz egy négytagú családnak. Szerintem aranyos :)
A minta itt található meg.

24. Búcsú

Túrmezei Erzsébet:

         HA VALAKI ELMEGY

Ha valaki elmegy, átlép egy határon…

ha többé nem látom, ha hiába várom…

ha elítél, vádol le nem írt mondatom –

hangtalan hirdeti koporsó, sírhalom:

Elfut a pillanat! Drága az alkalom!

Elfut az alkalom, elfut az életünk.

Ma még szolgálhatunk, ma még szerethetünk.

Ma még bocsánatot kérhetünk, adhatunk.

Egy-egy kedves kezet ma még megfoghatunk.

Hogy ne holnap sírjuk késő könnyeinket,

Isten ma hív minket, Krisztus ma vár minket!

Lehet, hogy ma van az utolsó alkalom.

Elfut a pillanat! Drága az alkalom!

23. Első tervek 2011

Elkészült az év első munkája:

És  megvan a következő két szerelem, nem tudom, melyikbe kezdjek bele előbb. Elirigyeltem Lonci aktját, itt lehet megnézni, hogy milyen szuper:
Lonci által kihímzett akt
A másik pedig a "Hölgy gyöngyökkel":

Bár lehet, inkább be kellene fejezni az eddig elkezdett "szerelmeket".

Még gondolkodom :)

22. Az elmúlt évről

Az elmúlt évről gondolkoztam. Szerettem volna valami összefoglalót írni. Eszembe jutott egy vers. Jobban úgysem tudnám megfogalmazni. Ime hát az elmúlt év mérlege:

…és Isten azt mondta: NEM.

Megkértem Istent, hogy vegye el a büszkeségemet,

de Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a büszkeségemet nem Ő veszi el,

hanem nekem kell feladnom azt.

Kértem Istentől, hogy fogyatékos gyermekem legyen egészséges,

de Ő azt felelte: nem.

Azt mondta, hogy a lelke egészséges,

a teste csak átmenet.

Kértem Istent, hogy adjon nekem türelmet,

de Ő azt felelte: nem.

Azt mondta, hogy a türelem a megpróbáltatás mellékterméke,

nem kapni, megszerezni kell.

Kértem Istent, hogy adjon nekem boldogságot,

de Ő azt felelte: nem.

Azt mondta, csak áldását adhatja

– a boldogság rajtam múlik.

Kértem Istent, hogy kíméljen meg a fájdalomtól,

de Ő azt felelte: nem.

A szenvedés eltávolít a világ dolgaitól

és közelebb visz Hozzá.

Kértem Istent, hogy adjon lelki fejlődést,

de Ő azt mondta: nem.

Azt mondta, hogy a fejlődés az én dolgom,

de hajlandó megmetszeni, hogy gyümölcsöt hozzak.

Kértem Istent, hogy segítsen másokat szeretni,

úgy, ahogyan Ő szeret engem.

Erre azt felelte: látom, már kezded érteni.

Kértem erőt…

És Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek.

Kértem bölcsességet…

És Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat.

Kértem bátorságot…

És Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat.

Kértem, adjon szeretetet…

És Isten adott gondterhelt embereket,

hogy segítsek rajtuk.

Kértem kegyelmeket…

És Isten adott lehetőségeket.

            Semmit sem kaptam, amit akartam.

            Megkaptam mindent, amire szükségem volt.

            És imáim meghallgatásra leltek.

21. Játék !-?

Új év - új célok :)
Kóboroltam a net-en, és találtam valamit, ami nagyon megtetszett.
Egyik hímzőtársunk 2010-ben az összes fonalvégét gyűjtötte egy üvegpohárban, és lett belőle egy gyönyörű, szivárvány színű fonalakkal teli bögréje. Ezt kívántam meg.Fogtam tehát egy üres üvegedényt, íme (ki mit lel otthon)

Ebbe az üvegbe fogom gyűjteni a hímzőfonal-farkincáimat. Remélem, az enyém is lesz olyan szép, mint amit láttam.
itt olvasható a felhívás 
Ha tetszik az ötlet, add tovább te is! :)
Sajnos hivatalosan már nem lehet jelentkezni a játékra, mert azt jan.1-e előtt kellett megtenni, de "csak úgy" játszhat bárki :)))