A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 16., vasárnap

Körtés-ricottás mini kuglófok

Nemrég szerepelt a blogon egy muffin, melynek úgy gondolom, hogy nagyon sikerült eltalálnom a tésztáját. Mivel a recept ismétlést kívánt így el is készítettem újra, csak most más formában, mini kuglófonként sütöttem meg. 
Az arányokon semmit se változtattam, de hátha valakinek nincs kedve visszaolvasni, így hát leírtam ide is mind a hozzávalókat mind pedig az elkészítését...


Hozzávalók:
25 dkg ricotta
25 dkg liszt
25 dkg körte
8 dkg vaj
cukor vagy édesítőszer
2 db tojás
1 csomag sütőpor


  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
  2. Keverjük össze a  lisztet a sütőporral.
  3. Egy másik tálban keverjük össze a a tojást, a megolvasztott vajat és a ricottát.
  4. Keverjük össze a két keveréket. 
  5. Adjuk hozzá az apróra felkockázott körtét és édesítsük ízlés szerint.
  6. Vajazzuk ki a  kuglófformákat (amennyiben nem szilikonos a formánk)  majd halmozzuk bele a  formákba tésztát.
  7. Előmelegített sütőben kb 20-25  perc alatt 180 fokon süssük aranybarnára a kuglófokat. Tűvel, vagy késsel ellenőrizzük, kész-e azaz hogy nem ragad--e rá a tészta

2014. február 25., kedd

Ricottás-körtés muffin


Akik régóta követik a blogomat lehet, hogy észrevették, hogy nem igazán szoktam muffint sütni.

Igaz, tavaly húsvétkor sütöttem kétféle sós változatot egy medvehagymásat és egy sonkásat, de édes változatok nem sűrűn készültek nálam. A legtöbb klasszikus muffin tésztája Nekem túl száraz, Én csak úgy szeretem ha dúsítva van a tészta sok-sok gyümölccsel, túróval, vagy mint a következő receptben ricottával.


25 dkg ricotta
25 dkg liszt
25 dkg körte
8 dkg vaj
cukor vagy édesítőszer
2 db tojás
1 csomag sütőpor

  1. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
  2. Keverjük össze a  lisztet a sütőporral.
  3. Egy másik tálban keverjük össze a a tojást, a megolvasztott vajat és a ricottát.
  4. Keverjük össze a két keveréket. 
  5. Adjuk hozzá az apróra felkockázott körtét és édesítsük ízlés szerint.
  6. Adagoljuk a tésztát kb 2/3-ig muffinsütőkbe (Én szilikonos formákat használtam)
  7. 20-23 perc alatt süssük meg a muffinokat.

2013. október 13., vasárnap

Körtés mini kuglóf

Sürgős felhasználásra váró gyönyörű mézédes körtéim voltak, sőt még vannak is itthon, így "kénytelen" voltam desszertet is késztetni a hétvégén.

Szombaton a következő kuglóf sült ki belőle ma pedig egy körtés-tahinis fagylalt készült. Tegnap amikor kisültek a kuglófok még langyosan ettük, ma pedig amikor fotóztam tettem olvasztott étcsokit is a tetejére. Nagyon finom volt csoki nélkül is, de szerintem inkább ne hagyjátok el róla :)



Hozzávalók (12 db mini kuglófhoz)
30 dkg érett körte (héja és magház nélküli mennyiség)
20 dkg liszt (10 dkg fehér tönkölylisztet, és 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam)
10-15 dkg cukor vagy cukorhelyettesítő a körte édességétől és ízléstől függően (10 dkg  kókuszcukrot használtam, így kellemesen édes lett)
1 csomag sütőpor 
10 dkg puha vaj + kevés vaj a kuglóffornák kikenéséhez
2 db tojás


+ opcionálisan olvasztott csoki a tetejére.


  1. A körtéket hámozzuk  meg és szedjük ki a magházukat. A körték felét nyomkodjuk össze villával, a másik felét kockázzuk fel kisebb darabokra,
  2. Keverjük el a lisztet a sütőporral, majd adjuk hozzá a tojásokat, a cukrot valamint a felolvasztott vajat és a pépes körtét.
  3. Keverjük ki simára, majd adjuk hozzá a felkockázott körtét és keverjük el. 
  4. Vajazzuk ki a  kuglófformákat (amennyiben nem szilikonos a formánk)  majd halmozzuk bele a  formákba tésztát.
  5. Előmelegített sütőben kb 20 perc alatt 180 fokon süssük aranybarnára a kuglófokat. Tűvel, vagy késsel ellenőrizzük, kész-e azaz hogy nem ragad--e rá a tészta



2013. szeptember 26., csütörtök

Aszalt szilvás körtelekvár

Bár azt hiszem, hogy mostanában  vissza is köszön a blogról, bizony az egyik kedvenc gyümölcsöm nem más, mint a körte.

Valójában minden formában szeretem ezt a gyümölcsöt, legyen az italfagylaltrétessós vagy édes ízvilágú saláta, vagy akár persze lehet egy finom csokoládés-körtés pite is.


Az elmúlt években mindig szoktam eltenni néhány üveg körtelekvárt is, mert szerintem az egyik legfinomabb lekvár készíthető körtéből.
Próbáltam már többféle ízesítéssel is, ezek közül szerepelt már a blogon egy vaníliás valamint egy tokajis variáció.

Múlt héten éppen egy aszalt szilvával ízesített változatot próbáltam ki, így ezt hoztam most Nektek:)


Hozzávalók:
1,5 kg érett körte (magház és héja nélkül)
1 marék aszalt szilva
cukor vagy  édesítőszer

fél mk natrium benzoát

  1. Az körtéket mossuk meg. Vágjuk ki a körték magházát, és vágjuk le a héjukat.
  2. Kockázzuk fel a gyümölcsöt és vágjuk össze kisebb darabokra az aszalt szilvát.
  3. Keverjük össze és főzzünk belőle lekvárt.
  4. Édesítsük ízlés szerint, valamint a végén keverjük el benne a nátrium benzoátot.
  5. Töltsük üvegekbe, majd zárjuk le.
  6. Fordítsuk fejre az üvegeket kb 5 percig



2013. szeptember 24., kedd

Rostos körtelé

Rostos körtelevet főzők be mostanában, ahogy érnek be a körték szép sorjában......

Kicsit félve álltam neki az első adag eltevésének ugyanis úgy voltam vele, hogy Én nem fogom a körték héját leszedni, valahogy az már Nekem túl macerásnak tűnt. Főleg azért, mert nincs túl sok időm és túl ezen nagyon sok helyem nincs is a konyhámban az ilyen fajta tevékenységekhez.


Már az első adag körtelével is tökéletesen meg voltam elégedve, számomra meglepő volt, hogy nem lehet érezni a körte héját, kicsit sem.
Azóta, ha jól számolom már az ötödik adag körtelevet készítem és lehet, hogy még nincs vége:)

Persze nem hatalmas adagokat szoktam ám eltenni egyszerre, hanem mondjuk olyan 5-6 litert:)


Hozzávalók:
érett körte
citromlé, vagy citromsav
natrium benzoát
cukor vagy édesítőszer


  1.  A körtéket mossuk meg alaposan, majd vágjuk le a szárukat és szedjük ki a magházukat.
  2. Tegyük fel annyi vízzel főni, hogy ellepje.
  3. Főzzük puhára közben néha kevergessük meg.
  4. Turmixoljuk össze alaposan az egészet.
  5. Öntsük vissza a lábasba és édesítsük ízlé szerint illetve tegyünk hozzá citromlevet/citromsavat.
  6. Öntsünk hozzá még annyi vizet, hogy kellemes sűrűségű legyen
  7. Forraljuk össze, majd keverjünk el benne 1 kk natrium benzoátot.
  8. Töltsük alaposan kimosott üvegekbe.
  9. Fordítsuk fejtetőre az üvegeket kb 5 percre.


2013. szeptember 18., szerda

Grillezett kesudiós körtesaláta

Ismét salátát hoztam, ráadásul, hogy ne legyek olyan borzasztóan unalmas, ismét körtéset! Hiába, nem tehetek róla Én már csak ilyen szezonális vagyok:)

A két napja készített csokoládés körtesaláta után ma nem bírtam ki és ismét egy finom, gyümölcsös salátát készítettem vacsorára. Remélem, Ti is szeretitek a körtét! Én nagyon..... most amikor írom e sorokat éppen rostos körtelé fődögél a konyhámban és ennek köszönhetően finom körteillat terjeng a lakásban.


Hozzávalók (1 adaghoz):
1 marék vegyes zöldsaláta

1 marék kesudió
3 szem érett körte
1 ek vaj

1 ek cukor (kókuszcukrot használtam, lehet másféle is például nádcukor is)
5 dkg feta vagy krémfehérsajt 

Az öntethez:
0.5 dl tejszín
1 ek balzsamecet

+ jóféle kenyér a tálaláshoz


  1. A körtéket hámozzuk meg és szedjük ki a magházukat.
  2. Egy teflonos serpenyőt hevítsünk fel.
  3. 1 ek cukrot és 1 ek vajat tegyünk bele és karamellizáljuk meg.
  4. Tegyük bele a körtéket és grillezük meg, Félidőben fordítsuk meg. 
  5. Tegyük a serpenyőbe a kesudiót és pirítsuk le enyhén.
  6. Adjuk a tejszínhez a balzsamecetet és egy habverővel sűrítsük be.
  7. A salátát tegyük ki a tányérra. Helyezzük a salátára a körtéket.
  8. Szórjuk rá kesudiót.
  9. Morzsuljuk rá fetát és és locsoljuk meg az öntettel.
Fogyasszuk megpirított jóféle kenyérrel!


2013. szeptember 16., hétfő

Csokoládés körtesaláta

Ebből a salátából igencsak más kerekedett ki, mint aminek terveztem. Eredetileg egy sima grillezett körtesalátát terveztem a nemrég készült grillezett sárgabarack salátám mintájára annyi különbséggel, hogy ruccolával készül.
Aztán menet közben megváltoztak a dolgok, mert amikor már a körtéket is meggrilleztem hirtelen olyan ötletem támadt, hogy Én bizony dobok hozzá csokoládét is. Nem szeretném túldicsérni ezt a salátát de nem tudok más írni, mint az igazságot............ egyszerűen eszméletlen finom lett!

Itt a körteszezon próbáljátok ki, nem fogtok csalódni :)



Hozzávalók (1 adaghoz):
1 marék ruccola

1 marék dió 
3 szem körte
1 ek vaj
3 kocka magas kakótartalmú étcsokoládé
1 kisebb fej lilahagyma

1 ek cukor (kókuszcukrot használtam, lehet másféle is például nádcukor is)
balzsamecetkrém
kevés sajt (pecorino-t használtam, de ízlés szerint lehet más is)
jóféle kenyér 

  1. A körtéket hámozzuk meg és szedjük ki a magházukat.
  2. Egy teflonos serpenyőt hevítsünk fel.
  3. 1 ek cukrot és 1 ek vajat tegyünk bele és karamellizáljuk meg.
  4. Tegyük bele a körtéket és grillezük meg, Félidőben fordítsuk meg. A végén adjuk hozzá a csokoládét, olvasszuk meg és forgassuk össze az egészet.
  5. A liahagymát szeleteljük fel vékonyra, a dió vágjuk össze durvára.
  6. A ruccolát tegyük ki a tányérra. Helyezzük a ruccolára a körtéket.
  7. Tegyük rá a hagymát a diót.
  8.  Szeletljünk rá sajtforgácsokat és locsoljuk meg balzsamecetkrémmel
Fogyasszuk megpirított jóféle kenyérrel!

2012. szeptember 30., vasárnap

Csokoládés-körtés pite

Másodszor készül Nálam pár héten belül ez a süti, és nem véletlenül!  Először bizony olyan gyorsan elfogyott, hogy esélyem se volt lefotózni, és hát mit mondjak.....most másodjára se kellett sokáig kerülgetnünk:) 
Tudom, hogy már többször is írtam ételekre, hogy ilyen finom meg olyan finom, de most se tudok mást mondani, maximum máshogy fogalmazok: Ez a torta most Nálam az aktuális kedvenc! Bizonyára aki már kóstolta  a körte és a csokoládé párosítást, az el tudja képzelni, hogy miről beszélek, aki még nem próbálta, annak haladéktalanul és szívből tudom ajánlani;)


Hozzávalók:
10 dkg vaj
1 tojás
12 dkg liszt

A feltéthez:
1 tojássárgája
2 dl tejszín
10 dkg magas kakótartalmú  étcsokoládé (86%-osat használtam)
3 ek kakaópor
édesítőszer vagy cukor
6 db körte

  1. A hideg vajat vágjuk össze kisebb darabokra, majd a többi hozzávalóval együtt, gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. 
  2. Fóliába csomagolva tegyük hűtőszekrénybe legalább fél órára.
  3.  A tejszínt melegítsük fel és olvasszuk fel benne a csokoládét. Adjuk hozzá a kakaóport, olvasszuk fel, keverjük el  és édesítsük ízlés szerint. Adjuk hozzá a a tojássárgáját és nagyon lassú lángon, gyors kevergetés mellett néhány perc alatt sűrítsük be a csokis krémet. Hagyjuk a csokis krémet kihűlni.
  4. A körtéknek vgjuk le a héját és távolítsuk el a magházukat. 3 db körtét vágjunk félbe, a másik 3 db-ot kockázzuk fel kb 1x1 cm-es darabokra.
  5. Nyújtsuk kis a tésztát, majd béleljük ki a tésztával a pitetálat. 
  6. Villával szurkáljuk meg a pite tetejét, majd előmelegített 180 fokos sütőben süssük 10 percig.
  7. A félig megsült pitére tegyük rá a  felkockázott körtéket, majd öntsük rá a csokis keveréket.
  8. A 6 db fél körtét oszlassuk el a pite tetején
  9. Tegyük vissza a sütőbe, majd 180 fokon süssük készre.

2012. szeptember 4., kedd

Körtés-ricottás rétes


Sajnos, úgy tűnik, hogy menthetetlenül vége van a nyárnak! Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de Én az októbertől februárig tartó időszakot legszívesebben átugornám, persze leszámítva a karácsonyt. Na mindegy lesz még nyár, ugye?....:) 
Múltkor említettem, hogy elkapott az idei évben esedékes "rétesláz", úgyhogy máris hozom a következő rétesvariációt. A töltelékbe most körte és ricotta került, de készíthetjük akár hagyományos tehéntúróval is. 


Hozzávalók (3 db réteshez):
6 db réteslap
2 tojás
folyékony édesítőszer vagy cukor
40 dkg kimagozott, meghámozott körte
50 dkg ricotta vagy túró
4 ek tejföl
5 dkg vaj vagy olaj


  1. A körtéknek vágjuk le a héjukat és távolítsuk el a magházukat.Kockázzuk fel apróra a körtéket.
  2. 2 db tojást válasszunk szét, majd a fehérjét verjük fel kemény habbá.
  3. A ricottát a tojássárgájával és a tejföllel keverjük ki simára. Édesítsük ízlés szerint.
  4. Keverjük hozzá lazán a tojásfehérjét is.
  5. Egy réteslapot fektessünk le egy konyharuhára, majd csepegtessünk rá olvasztott vajat. Fektessünk rá egy másik réteslapot is.
  6. Tegyünk a réteslapra halmokat a ricottás keverékből, majd szórjunk rá kupacokba körtét is.
  7. Tekerjük fel a rétest. (Én most nem kentem meg tojással a tetejét, hogy jó ropogós maradjon, de akár meg is kenhetjük)
  8. Egy tepsit vajazzunk ki enyhén, majd előmelegített sütőben 200 fokon süssük készre.

2011. október 1., szombat

Vaníliás körtelekvár

Egyszerű, nagyszerű, álomfinom ......  Az idén készítettem ilyen lekvárt először, és rögtön a kedvencemmé vált. Minden nap meg tudnám enni reggelire vajas pirítóssal...... Mostanában ez gyakran elő is fordul, mert már a sokadik üveg vaníliás körtelekvár is felbontásra került. Még lehet kapni finom érett körtéket, érdemes kipróbálni!



Hozzávalók:
2 kg megtisztított körte
2 vaníliarúd
folyékony édesítőszer


  
  
  1. Az körtéket mossuk meg. Vágjuk ki a körték magházát, és vágjuk le a héjukat.
  2. Kockázzuk fel a gyümölcsöt. Tegyük egy lábasba a körtéket és adjuk hozzá a vaníliarúdból kivágott magokat, és a vaníliát.
  3. Keverjük össze és főzzünk belőle lekvárt.
  4. Édesítsük ízlés szerint.
  5. Szedjük ki a vaníliarudat. Töltsük üvegekbe, majd zárjuk le.
  6. Fordítsuk fejre az üvegeket kb 5 percig

2011. szeptember 26., hétfő

Tokajis körtelekvár

Már írtam róla, hogy az idei évben többfajta gyümölcsből is tettem el lekvárokat. Mindegyik ízlik, de az abszolút kedvenceim a körtés változatok lettek. Készült almás-körtés, sima vaníliás, és ez a tokaji furminttal és mazsolával ízesített változat is. Ígérem, érdemes kipróbálni:)




Hozzávalók:
1,5 kg héjtalanított körte
1,2 dl tokaji furmint
1 vaníliarúd
1 marék mazsola
folyékony édesítőszer



  1. Az körtéket mossuk meg. Vágjuk ki a körték magházát, és vágjuk le a héjukat.
  2. Kockázzuk fel a gyümölcsöt. Tegyük egy lábasba a körtéket és adjuk hozzá a mazsolát. Öntsük hozzá a bort, valamint adjuk hozzá a vaníliarúdból kivágott magokat, és a vaníliát. Keverjük össze és főzzünk belőle lekvárt.
  3. Édesítsük ízlés szerint.
  4. Szedjük ki a vaníliarudat. Töltsük üvegekbe, majd zárjuk le.
  5. Fordítsuk fejre az üvegeket kb 5 percig


2011. szeptember 13., kedd

Fahéjas körtefagylalt

Bármikor fagyit készítek, mindig eszembe jut, hogy milyen jó döntés volt, hogy nyár elején végre vásároltam egy fagyigépet. Így nincs az elkészítésésvel különösebb tennivaló, csak mindent beleöntök a tartályba, aztán a gép szép csendben, tökéletesen simára keveri a jeges finomságokat. A kombinációk száma végtelen, és szerencsére mindig találok itthon valamilyen alapanyagot, melyből el tudom készíteni. Most körte volt itthon, így körtés fagyi készült készült fahéjasan.




Hozzávalók:
25 dkg mascarpone
1 dl tej
2 dl tejszín
6+2 db érett körte
1 kk fahéj
folyékony édesítőszer ízlés szerint

  1. 6 db körtének vágjuk le a héját, valamint szedjük ki a magházukat. Botmixerrel pépesítsük össze a körtét, és keverjük hozzá a fahéjat.
  2. Keverjük össze a hideg mascarponét, tejszínt és a tejet, majd töltsük bele fagyigépbe. Adjuk hozzá a pépesített körtét és édesítsük ízlés szerint.
  3. Készítsük el a géppel a fagylaltot, majd ha elkészült tegyük a fagyasztóba, hogy gombócolhatóvá dermedjen.
  4. Tisztítsuk meg, illetve kockázzuk fel a 2 db körtét, és díszítsük vele az elkészült fagylaltot

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails