Staycation

Nem tudom hányan ismerik a staycation kifejezést, amely az angol stay-maradni és vacation-vakáció szavakból alakult ki. Tény, hogy egyre több felől hallom, hogy vagy anyagi vagy más megfontolásból otthon nyaralnak. Nem sajnálom őket, mert tudom, hogy ha megfelelő körülményeket teremtünk otthonunkban, a nyár teszi a dolgát, azaz süt a nap és meleg van, akkor a közvetlen környezetünk is tud annyi örömöt, vidámságot vakáció érzést adni, hogy a Tunéziában a hasát süttető turista is hazavágyna. Mert végre van idő elmenni azokra a helyekre, amelyek a közvetlen közeledben vannak, mégis csak halogattad, hogy megnézd közelebbről. Letesztelheted a környék cukrászdáinak fagyijait, elmehetsz végre a múzeumba, megnézheted a filmet, amiről annyi jót haottál, biciklizhettek, csónakázhattok, görkorizhattok vagy éppen ha nagyon melegetek van valamelyik jégcsarnokban korcsolyázhattok. Lehet lustálkodni, kártyázni, társasjátékozni, pingpongozni. Ha még sosem voltál turista a saját városodban, itt az alkalom. A Bazilika tetején lévő kilátót ki ne hagyd!


Na szóval, amikor az az irdatlan meleg volt két hétig, bizony mi sem kívánkoztunk sehová, inkább itthon vakációztunk. Reggel kilenckor nyitott a strand, a reggelit legtöbbször a medence szélén fogyasztották el a kedves "vendégek". Kaptak fagyit, palacsintát, limonádét, hamburgert, hot-dogot és még csak sorba se kellett állniuk érte. Ebédre kijöttek a vízből és a teraszon falták be a menüt, majd az erős napsütés elől a szobájukba vonultak el egy rövid (vagy néha igencsak hosszú) sziesztára, velem együtt. Ébredés után kaptak valami gyümölcsöt vagy turmixot és már másztak vagy inkább ugrottak is vissza a vízbe. Meg is lett az eredménye: ha nem is tökéletes karcsapásokkal és lábtempóval, de fent maradnak a vízben a kicsik, sőt egymással versenyeznek. Roppant érdekes volt látnom, hogy miután Eszter karúszó nélkül úszkált a medencében, Noémi vérszemet kapott és addig "edzett", míg ő is mélyvíz biztos lett. Hát igen. Noémiben igen erős a versenyszellem. Végtelenül kitartó, erős, aki viszont a vereséget és a kritikát nehezen viseli el. No ilyen gyereknek keresünk most testhezálló sportot.




Ezalatt mi Zoltánnal, házi szabályok szerint, vérremenő vizilabda csatákat vívtunk és ha hiszitek ha nem többnyire én nyertem. A nyugalmas pillanatokat aquafitness gyakorlatok végzésével töltöttem, vagyis tényleg igaz, hogy meglehetősen egyangúan, nevezetesen a medencézéssel töltöttük a legmelegebb hetet.
Arról pedig még nem is beszéltem, hogy attól, hogy Zoltán úgy döntött, hogy szögre akasztja öltönyét és inkább saját vállalkozásba kezd, sokkal de sokkal több időt tud velünk tölteni. Ahogyan a vakációnk első fele a staycation is attól volt igazán remek, hogy velünk volt és hogy két medencézés között együtt ugrottunk el ide és oda vagy éppen a Fővárosi Nagycirkuszba.






Táborok

Hanna igen jó nevű sulijában nem traktálják az alsósokat idegen nyelv tanulással. Azt mondják, sok éves tapasztalatuk azt mutatja, hogy teljesen felesleges, nem fog lemaradni semmiről mert majd negyedikben úgyis jön az angol, addig viszont az alapokat, az olvasást, írást, számolást, szövegértést, helyesrást tanítják meg nekik, de azt nagyon. Hanna nem is jár külön angolra, bár kezdő anyuka koromban egy évig cipeltem Helen Doronra, mert elhitették velem, hogy ez hasznosabb tevékenység, mintha a játszótéren ugrabugrálna....



Szóval magamtól nem biztos, hogy eszembe jutott volna, hogy beirassam Hannát és főleg a kicsiket egy angol-alkotó táborba, ám ha ennek a tábornak történetesen a saját játszóházunk ad otthont, ahol nekem is aktív szerepem van, akkor nyilvánvaló, hogy ott a helyük. Kicsit aggódtam,hogy a kicsik hogy fogják bírni az egész napos programot, mert nekik még nagyon kell az az egy két óra ebéd utáni alvás, de váltig állították, hogy ők már nagycsoportosok és kibírják.




A reggel napindító játékokkal kezdődött és kaptak finom péksütiket. Kilenctől angoloztak, de olyan játékosan, hogy észre sem vették, hogy tanulnak. Tízórai alatt már mindenki azt kérdezgette mikor festhetnek, ám hamar megtanulták, hogy csak a második angol foglalkozás után. Mire elkészültek a művekkel, kellően megéheztek, így átsétáltunk a közeli vendéglőbe. Irtó helyesek voltak a gyerekek a piros egyenpólójukban, ahogy hangosan, vidáman és egyszerre köszöngettek, integettek a Gozsdu udvarban dolgozóknak. "Csókolom festőművész bácsi!-zengett a passzázs. "Ciao! -integettek a spagettibárt üzemeltető olasz fiúknak!


A jobb emésztés érdekében kicsit pihent mindenki, ilyenkor lehetett még festegetni vagy diafilmet nézni, bingózni, kártyázni és csak ezután indultunk el valamelyik érdekes külsős helyszínre. A Bazilika kilátójáról papírrepülőt eregettek, aztán már a téren egy locsolókocsis bácsi volt partner egy jó kis vizes játékban. Volt,hogy a Szabadság Téren lévő intelligens vagy más néven interaktív szökőkút vizétől lett csuromvizes mindenki, de ezt cseppet se bánta senki. Amikor nem volt elviselhetetlenül meleg a Margitszigetre is elugrott a csapat, hogy ott piknikezzünk, játszóterezzünk. A Kisföldalatti múzeum nemcsak a hűvös miatt tetszett mindenkinek, hanem mert kedves és érdekes tárlatvezetésben volt részünk és felszállhattunk az összes kiállított kocsiba, amit egyszerű mezei látogatóknak nem szabadna.
A második turnus idején annyira meleg volt, hogy a Margitszigeti piknik helyett a Magyar Nemzeti Bank látogatóközpontjába mentünk el. A legnagyobb élmény azt hiszem a a Dunai városnéző hajókázás volt a Klára nevű nagyon korszerű hajó fedélzetén, ahol a hajóskapitány pont úgy néz ki, ahogyan a képeskönyvekben vagy filmekben és ahol minden egyes gyerek kormányozhatott egy kicsit stílszerűen a Parlament előtt.
A nap végén a gyerekek az aznapi élmények alapján összeállított, öt-hat kérdésből álló házi feladatot vagy ha jobban tetszik kvízt kaptak. Másnap reggel kielemeztük a kérdéseket és a válaszokat. Igen. Mindenki visszahozta, mindenki dolgozott rajta. Mondanom se kell, az volt a célom ezzel, hogy otthon meséljenek, újra átéljék az élményeket. Tétje is volt a játéknak: a helyes megfejtők piciny gipszfigurát nyerhettek.

Szóval nagyon tartalmasan és intenzíven telt a kétszer öt nap a British Council- Gipszkorszak angol-alkotó táborban. Hannára igazán sok ragadt angolból is, aminek azért örültem, mert negyedikben ezek szerint majd könnyen veszi az akadályt. Az angol tanár mindenesetre nagyon de nagyon megdícsérte. A kicsik is kívülről fújják a színeket, testrészeket és igazán nem tűnt fel, hogy ők a legkisebbek.




Jó volt na. Azért ugye az jelent valamit, amikor a saját lányom könyörög, hogy a második turnusban is részt vehessen és a többi táborozó gyerkőc arról beszélget utolsó nap, hogy milyen kár, hogy nem szervezünk tavaszi, téli és esetleg őszi tábort is a Gipszkorszakban? Egyébként lesz még egy turnus augusztusban, de azon a héten a lányoknak más dolguk van.



Tánctáborban is volt Hanna egy közeli iskolában, aminek fő vonzereje az volt, hogy unokatestvére, Nóri is vele tartott. Szerencsére az a hét már nem volt elviselhetetlenül forró, különben nem is tudom hogyan tanulták volna be a koreográfiákat, amelyből volt vagy három. Majd kapunk valamikor egy dvd-t a produkciókról. Amikor éppen nem táncoltak, akkor ügyességi versenyeket, ki-mit tudot, smink és frizuraversenyt rendeztek, amelyekről mindenféle díjjal érkezett haza Hanna.
Azóta pedig az egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy a hugait tanítja be komplett tánc produkciókra.

Bizony félidejéhez ért a vakáció. A java még hátra van...

A minap érkezett egy e-mail Hanna tanító nénijeitől, amiben az ajánlott olvasmányok listájáról és az első ötösök szerzésének lehetőségeiről tájékoztat bennünket. Beszereztem néhányat az ajánlott irodalomból a bookline, az antikvárium.hu és könyvtáros sógornőm segítségével és ekkor jutott eszembe, hogy nem írtam egy szót sem az évzáróról és a bizonyítványosztásról pedig mindkét esemény említésre méltó, hogy szerényen fejezzem ki magam, merthogy Hanna kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkájáért egy Radnótis plakettet érdemelt.



A Radnóti udvarán elengedett héliumos lufik jelezték az évzáró végét, amelyik most sem lett unalmas, túl hosszú, sokkal inkább szórakoztató és persze tapstól hangos, mert a sok tanulmányi versen győztest illett megtapsolni.


Ilyenkor, bizonyítvány osztáskor utálja Hanna csak igazán, hogy "V" betűvel kezdődik a neve, mert mindig sokára kerül sorra. A tanító nénik ugyanis nemcsak úgy kiosztják a bizonyítványokat, hanem pár, szívhez szóló, szép mondatot is intéznek az ünneplőbe öltözött gyereknek. Hannának is. Hogy gratulálnak, mert öt tantárgyból, nevezetesen magyarból, környzetismeretből, énekből, rajzból és kézműves tárgyakból szaktanári dícsértetet kapott és a több, mint 500 pirospontjával az egyik legtöbb termést szerezte a tudás fáján. Kapott egy kisebb oklevelet azért is, mert környezetből lelkes volt és szép gyűjtőmunkákat végzett. (utóbbiért azért nekem is járna vállveregetés). Az osztály könyvtárosi feladatainak lelkiismeretes ellátásáért is kapott egy oklevelet, amitől valódi könyvtáros sógornőm remélem büszke. A kérdések könyve című jutalom könyvet is átvehette, ja és a Bendegúz levelezős versenyben arany fokozatot ért el. A legnagyobb elismerés azonban az volt, hogy ő is átvehetett egy Radnótis plakettet és egy oklevelet, amelyet az igazgató bácsi írt alá. Olvadoztunk. És azt is tudjuk, hogy jövőre már nem babra (akarom mondani piros pontra és szöveges értékelésre)megy a játék. Osztályzás lesz.








A szépséges bizonyítványtól aztán önkívületi állapotba kerültünk Zoltánnal és gondolkodás nélkül megígértük, hogy teljesítjük lányunk mind a két kívánságát. Így történt, hogy a kinőtt, kissé megrozsdásodott biciklije helyett kapott egy újat, egy nagyon csajosat, egy olyat, amin kosár is van és váltani is meg kell tanulnia rajta és most a közeli lovastáborok szabad helyei után kutatok.



A bizonyítvány kiosztása előtti hetekben, abban az időszakban, amikor szinte csak játszani jártak be a gyerekek a suliba, szerét ejtették az anyák napjával egybekötött évzárónak. Ilyenkor csak az övék és miénk a hatalmas díszterem és olyan ünnepélyes, mégis közvetlen a hangulat. Idén azt kérték e gyerekektől, hogy piros vagy fehér Radnótis egyenpólóba öltözzenek... Tudom, hogy sokat gyakorolták a produkciót, Hanna itthon gyakran darálta el nekem a főbb szerepeket, versrészleteket és zongorázott, furulyázott, énekelt.



A műsor alatt kapkodtam a fejemet, azt se tudtam hová nézzek, mert egy nagy kivetítőn az elmúlt év fotóiból készült válogatást nézhettük, miközen a színpadon zajlott az előadás és Hannám a sok szerepléstől hol ide hol oda szaladt, de főként a színpad alatt álló zongorához majd vissza.
Van egy Ránki György darab, amely a Zongoraiskola elő kötetében benne van. Kopogós, ez a címe. Nos Hannáék sulijában ez a dallam jelzi a becsöngetést. Kapva kapott az alkalman és kigyakorolta itthon, hogy előadhassa, ezzel a darabbal vette kezdetét a műsor.
Emlékszem, amikor kiderült, hogy felvették a zongora tanszakra, a sok gratuláció között tanító nénije üzenete is ott figyelt. Azt írta, hogy év végén szeretne négykezest játszani Hannával. Kedves gesztusnak tartottam, de nem hittem akkor, hogy egy tanév alatt el lehet jutni erre a szintre zongorában. Érre tessék. Négykezest játszott Csilla néni és Hanna.


Aztán még furulyázott is néhány osztálytársnőjével. És egyáltalán. Nagyon aktívan szerepelt. Pont úgy, mint másodikban, egész évben.
Bravó Hanna, csak így tovább. A régi motorosok ill. radnótisok azt mondják, hogy harmadikban már nehezebb lesz.