Azt nem is meséltem, hogy önkénteskedtem. Régi vágyam volt ez is, ha nagyon morbid akarok lenni azt is mondhatnám a bakancslistámon rajta van illetve volt ez is, merthogy pipa került mellé.
Valamikor augusztusban olvastam, hogy a Színházak Éjszakája rendezvény szervezői önkénteseket toboroznak én meg nagy nagy színházrajongó lévén azonnal jelentkeztem. A végén nem választottak ám be mindenkit így annál nagyobb volt a dicsőség, amikor jött az e-mail, hogy akkor számítanak rám a szeptember 20-i eseményen.

Az Átrium Film Színházba osztottak be, amitől először megriadtam hiszen semmilyen kapcsolatom nem volt addig a a színházzal ha csak azt nem számítom bele, hogy zsenge lánykoromban a még moziként üzemelő épületben végignéztem pár filmet.
Az épület különleges, merthogy Bauhaus stílusban épült. Kapóra jött, hogy a Színházak Éjszakája napjára esett az Európai Építészet napja is, melynek keretében pincétől a tetőig bejárhatták az előre regisztrált vendégek velem együtt a Kozma Lajos által tervezett Átriumot némi idegenvezetéssel.
Kozma építész, iparművész és grafikus volt. Párizsban Henri Matisse-tól tanult festeni. Lajta Béla mellett is dolgozott, a tízes évek elején több épületének homlokzati díszeit, berendezési tárgyait tervezte. A wikipédia bejegyzését végigolvasva úgy tűnik, mintha mindent csinált volna, ami képzőművészettel kapcsolatos, hol bútorokat, könyvborítót, fogorvosi rendelőt, hol szecessziós, biedermeier, nemzeties-magyaros, barokk, vagy éppen art deco stílusban, majd 1929-től építészként az avantgarde és a modernizmus egyik jeles követője lett. Legtöbbet emlegetett munkája az Átrium mozit magában foglaló épület a Margit körúton.

dén egyébként harmadik alkalommal rendezték meg Budapest egyik legizgalmasabb színházi eseményét, a Színházak Éjszakáját. Azt írták, hogy ezen az estén a közönség egy egészen új szemszögből is láthatja a színházakat, betekinthet a kulisszák mögé, más, eddig nem ismert oldalukról ismerheti meg a színművészeket és a színház munkatársait vagy éppen működését. Az Átrium Film-Színház is különleges programokkal készül erre az alkalomra.


Nos, tényleg nem mindennapi látványt nyújtott amikor este a színház előcsarnoka kétlábú és négylábú vendégekkel népesült be, merthogy a nagyon eredeti elnevezésű Vauhaus program a kutyásoknak szólt elsősorban. A galérián ezalatt kutya kényeztetésre, masszázsra, tanácsadásra érkeztek a kutya vendégek és én biztos voltam benne, hogy semmit nem fogok majd hallani az előadásokból az egymásnak eső kutyák ugatásától ám erről legnagyobb meglepetésemre szó sem volt. Minden kutyus fegyelmezetten ült a gazdája lábánál, majd kicsivel később a legtöbb (mármint kutyus) bealudt miközben Mihail Bulgakov Kutyaszív című művének felolvasását hallgatták.
A folytatásban Halász Árpáddal kutyakiképzővel kezdődött egy beszélgetés. Ő az aki a Fehér Isten című filmben 200 kutyát irányított egyszerre, mely rekordmennyiségnek számított.



A csapat hamar összebarátkozott, persze mindenki fiatalabb volt nálam de ez egy cseppet sem zavart, sőt amikor a korunkra terelődött a szó és én bevallottam, hogy három gyerekes anyuka vagyok és bizony elmúltam negyven kollektív hitetlenkedés és szemkikerekedés következett melynek következtében duplájára dagadt a májam és újabb lendülettel vetettem bele magam a munkába amelyek között nem válogattam. Mivel utálom, ha a mellékhelység ne makulátlan, fogtam a felmosórongyot és felmostam. Jópofának tűntek a színházról- és az előadásról szóló totók is, ám úgy gondoltam sokkal jobb ha a várakozó vendégek kezébe nyomom vagyis szétosztom. Sürögtünk forogtunk majd a színház vezetője odahívott magához és azt mondta, hogy kinézett magának és én lettem a kedvence (komolyan ezt mondta) arra kér, hogy a színészek által felajánlott tárgyak, relikviák árverésén én legyek az írnok. Az aukciót egyébként egy olyan performance előzte meg amire azt hiszem egész életemben emlékezni fogok ám megérteni sose.
Gergye Krisztián ezen előadása elnyerte a VI. Nemzetközi Monotánc Fesztivál fődíját de én nem vagyok elég művelt ahhoz, hogy felfogjam ép ésszel mi történt a színpadon azon kívül, hogy nyakig festékesen és alig ruhában fetrengett a művész és így készítette el az árverésre bocsátott művét. " Az előadás egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek további, végső célja egy képzőművészeti alkotás megvalósítása."




Kaptunk ellátmányt is. A Soup csapata vitt az éhező önkénteseknek fincsi levest. Van aki korán megkapta, mi elég későn viszont így annál jobb étvággyal ettük meg az isteni finom ragulevest, ami konkrétan megmentette az életünket.





Itthon a lányaimnak aztán elmeséltem az élményeimet ők pedig azt kérdezték, hogy miért volt ez jó nekem amikor nem is kaptam érte fizetést.
Erre az volt a válaszom, hogy én igenis kaptam fizetést csak éppen nem pénzben. Új tapasztalatot szereztem, tanultam, figyeltem, láttam valamit amit eddig nem. Arról nem beszélve, hogy nagyon de nagyon jólesett egy kicsit kitörni a hétköznapokból és valami egészen mást csinálni, mint amit szoktam.

Egyébként pedig kaptunk Színházak Éjszakája pólót, az önkéntességről szóló papírt és két színházjegyet is. De persze nem ez volt a fő motiváció. Mondom. Régóta szerettem volna valahol önkénteskedni..

Itt vagyok ragyogok, hogy újra összefoglaljam színházi élményeinket, azaz ajánljak, lebeszéljek, kibeszéljek, kedvet csináljak. Lassan ugyan itt a színházi évad vége, ugyanakkor ez a szabadtéri színpadok nyitásának kezdete, aminél hangulatosabb program kevés van szerintem. A következő ajánlóban majd remélem beszámolhatok ilyenekről is...


Fehérlófia



Gyakori vendégek vagyunk a Budapest Bábszínházban, ez nem vitás. Szeretjük a formabontó előadásaikat, amelyek már messze túlmutatnak a klasszikus paraván mögötti bábozáson. Fiatal rendezők, dramaturgok engedhetik szabadjára fantáziájukat, aminek következtében olyan nem mindennapi darabokat láthat a közönség, mint a Fehérlófia, az egyik legrégebbi magyar népmese bábszínházas változata. Erre kaptunk tiszteletjegyeket még múlt hónapban. Nos, szokatlan megoldások itt is akadtak bőven. Fények, hangok játéka tette misztikussá az egész darabot, amelynek megtekintését pont emiatt, meg a Koponyányi Monyó már-már gusztustalanul félelmetes kinézete miatt hét éves kortól ajánlok.
A darab alatt a színpad jobb oldalán élőben szolgáltatják a zenét és a pb palack meg a radiátor is azért van ott, hogy hangokat csikarjanak ki belőle egy-egy izgalmas résznél. A sárkányok biciklis megoldása, Fehérlófia születése, a hatalmas drót griff madár és a kivetítő segítségével egészen sajátos módon elénk tárt óriások mesterkedése olyan élményt nyújtott, hogy még sokáig beszéltünk róla. Bizonyára lesz olyan, akinek ez sok, aki a klasszikusabb vagy unalmasabb megoldásokat szereti, keresi. Én azt mondom, hogy, aki teheti nézze meg, mert nem fog csalódni.

***** Ez igen és vastaps


A Brémai muzsikusok



Anyás program volt a kicsikkel, ráadásul az első sorból drukkolhattunk a kidobott állatoknak és izgulhattunk, hogy a biciklitolvaj rablók elnyerjék méltó büntetésüket. Itt is izgalmas megoldások, szerethető figurákkal találkoztunk, így a második felvonás után elégedetten távoztunk.

**** Egész jó



Az égigérő fű



Hatalmas elvárásokkal mentünk Hannával és bátyámékkal a Magyar Színházba. A filmet természetesen sokszor láttuk, a könyvet is olvastuk, ezek után kíváncsian vártuk a színpadi változatot. A darab elején és még néhányszor felbukkan az apukává lett Misu, aki a mobiltelefonját nyomogató, ühümöző kislányával vonaton utazik és aki ebben a szituációban meséli el élete legszebb nyarának történetét, amikor Poldi bácsit igazi fűvel lepték meg a Paripa utcában lévő bérházban.
A rappelő kukások ugyan kissé idegenül hatottak de a többi résszel nem volt gond, pont eltalálták mennyi modernizációt bír el a darab. Sok-sok gyerekszereplővel, klassz díszlettel és jópofa ötlettel tarkított előadást láthattunk, amelynek a végén szégyen nem szégyen én bizony pityeregtem is. Ha megnézitek majd megértitek miért. Annyit elárulok, hogy nem a füsttől, amit a feledékeny, szétszórt, mindig siető fiatalok égő kávéfőzője okozott. Vastapsot kaptak. Itthon elmeséltük Zoltánnak, aki alig várja, hogy majd a kicsikkel is megnézhesse egy két év múlva, amikorra már igazán nekik való lesz.



***** Ez igen és vastaps



Kis Mukk

Megint a Bábszínház, megint tiszteletjeggyel és megint óriási elvárásokkal, merthogy gyerekkorom egyik nagy kedvence Hauff meséje, amelyet még bakelit meselemez formájában hallgattam agyon és amelynek részeit még mindig kívülről fújok.
Eszterrel kettesben vettem részt a kedd esti premieren, mivel Hanna nem hagyhatta ki zongora óráját, Noémi pedig nem akarta kihagyni a tenisz edzését. Eszter nagyon örült a privát programnak, mert mindig nagy öröm nekik ha egy rövid időre ugyan, de csak az övék vagyok.
Eszternek elmeséltem a történetet nagy vonalakban, hogy könnyebben fel tudja venni a mese fonalát és ezt ajánlom másoknak is, akik beülnek az előadásra. Itt is szokatlan megoldásokkal találkozhatunk, nevezetesen szőnyeg testű szereplőkre, akik ide oda gurulnak és csak hatalmas fejük és karjaik mozognak.
A zene is nagyon tetszett. Összességében jó élményekkel távoztunk, de azért másnap megkerestem és meg is találtam azt az 1979-es hangjátékot, amelyet ugyan nem múlhatott felül de azért új csomagolással a közönség elé tárt a Budapest Bábszínház.



hangjáték itt elérhető: http://www.youtube.com/watch?v=NjkSAWLcwPw&list=PLj5kXStJo_slv2ZUKui6ZPl_ez2-kIMqT&index=2

**** Egész jó

Bárány Boldizsár



Erre a darabra ugyebár csak nagy nehézségek árán lehet jegyet szerezni, főleg az utolsó pillanatban, így aztán rendre lemaradtunk róla. Hanna háromszor látta, ám minden alkalommal mással, így külön örültem, hogy a kicsik felnőttek a darabhoz és most velem nézhették meg Szabó Magda verses meséjét. Természetesen előtte elolvastuk a könyvet. Nagyon-nagyon élvezték és bizony Hanna hiába mondta, hogy őt már nem érdekli, köszöni szépen szinte kívülről fújja, úgyhogy nem hallgatja, azért majdnem mindig az ágy szélére ült és azon kapta magát, hogy újra élvezettel figyeli hogyan hangsúlyoz, színészkedik az anyja.
Sógornőmnek köszönhetően jutottunk a jegyhez, ami ráadásul igen jó helyre szólt. Innen figyelhettük a műfüves színpadon játszódó eseményeket, méghozzá nagyon közelről. Bárány Boldizsár apja, Bertalan kimagaslóan jól játszott. Néhány színésznek több szrep is jutott. Ötletesek voltak a jelmezek és persze nagyon izgi volt az elesésnél az orrvérzés is. A dalok kellően fülbemászóak voltak, nekem Bertalan rockos nyitánya tetszett a legjobban, a lányoknak viszont Borbála fodrászos dala a Csitt csatt csattog az olló...
Jó volt nagyon, Eszter szerint a legjobb, amit mostanában láttunk.

***** Ez igen és vastaps

A felnőtt programok közül kiemelném a Hanna (és most már a kicsik) sulijában tartott Zorán koncertet. Megható, hogy Zorán a teljes bevételt annak a sulinak a javára ajánlotta fel, ahol valaha ő maga is érettségizett. És ha valaki azt hinné, hogy akkor ez egy összecsapott, gyorsan lenyomott koncert volt, hát nagyon téved. Magam is meglepődtem azon mennyire beleadtak apait-anyait, a ráadásokkal sem fukarkodtak és egyáltalán az egész koncert megegyezett a MÜPA-ban adott műsorral, azzal a kis kivétellel, hogy itt vendégszereplők nem léptek fel. Vastapsot kapott Zorán a gesztusért és a profi koncertért, ami alatt bizony volt, hogy sírtunk, nevettünk vagy éppen dúdoltunk, énekeltünk.
Gyermeknapon, május 31-én a PA-DÖ-DÖ lép fel ugyanebből a célból a suli udvarán. Bárki eljöhet és meghallgathatja őket, biztosan jó buli lesz a sütivásárral együtt. Jegyeket a suli (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) portáján lehet venni.



********************************* Fantasztikus


Ha már Radnóti, megnéztük a Csányi Sándorral fémjelzett Főfőnök című darabot is. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Zoltánt a Gipszkorszakban így hívják az alkalmazottak..) Magam se tudom, hogy tetszett -e. Az első rész nem annyira, de csak azért, mert nem kristályosodott ki a mű igazi mondanivalója. Az izlandi befektetőt - és a tolmácsot játszó színészek teljesítménye kimagasló volt de a többi karakter is emlékezetes. Főleg nevettünk.

*** Egész jó

A legtöbben utálják a januárt, mert hideg, mert elegük van a télikabátból és mert januárban nehéz elképzelni, hogy a kopasz fák valaha kivirágoznak. Még mindig korán sötétedik, bár már észrevesszük a gyerekekkel, amikor valamelyik különóráról jövünk haza, hogy hosszabbodnak a nappalok. Szóval könnyen rámondjuk szegény januárra, hogy depressziós hónap és utálatos, szürke és unalmas. Pedig nem is annyira.
Mi például pont ebben a hónapban szeretünk a legjobban színházba vagy más kulturális programra járni, ha pedig a szabad levegőre vágyunk, hát lehet korcsolyázni, ráadásul a legcsokisabb süteményeket is ekkor a legideálisabb elkészíteni és felfalni.

Leírom merre jártunk mostanában, mit láttunk, hátha kedvet kap más is valamelyikhez.

A Kolibri Fészekben láttuk Ljudmilla Ulickaja, mostanság nagyon népszerű írónő - Százlábúak láb alatt című- darabját. Karácsonyra kaptuk a jegyeket sógornőmtől, aki ritkán fog mellé. Mondjuk elég nehéz rá jegyet kapni, így ez önmagában is azt sugallta, hogy jó lehet. Ljudmila Ulickaja hősei - a testvéreitől meggyötört, beteges szürkeveréb, az édesanyja miatt kóbor macskává lett kandúr és a magára hagyott, bölcs gyógynövény -, nem klasszikus mesefigurák - ahogyan történetük sem hagyományos. Olyan, amiről aztán sokáig lehet beszélni hazafelé úton és més azután is. Hat éven aluliaknak nem ajánlom.


Nem gondoltuk volna, hogy a Belvárosi Színházban kötünk ki egyik vasárnap, amikor a Gipszkorszakba kellett bejönnünk valami miatt, ám a lányaink annyira jól érezték magukat (bizony, még mindig nem unják..), hogy ott ragadtak, mi pedig kihasználtuk a remek alkalmat. Elugrottunk, hogy meghallgassuk Kulka Ez a hely című előadóestjét pontosabban előadó délutánját. Kulka aktuálpolitikát is belevitt a dalokat átkötő szövegbe, ettől aztán még életszagúbb lett az egész és persze nagyon igaz minden szava és dala Jó kedvünk nem lett tőle, de hát nem is erről szólt egyébként pedig Kulkának ugyanúgy jól áll a sanzon, a kuplé és a Leonard Cohen dal, mint annak idején a Magenheim doktor szerep.



Nehéz jegyet kapni a Házasságtól válóperig című darabra is a Tháliába. Talán, mert elég jó a szereposztás. Schell Judit, Csányi Sándor és Szombathy Gyula meg az ütős cím elég ahhoz, hogy kíváncsiak legyenek az emberek az előadásra. Mi már kisebb elvárásokkal mentünk, mivel sógornőm, akitől a gyerekmegőrzéssel egybekötött ajándék jegyeket kaptuk, már látta előttünk és kevésbé lelkesen mesélt róla, mint azt vártam volna. Nos. Valóban. Az nézze meg, aki szereti a bohózatot, aki a Szeszélyes Évszakokért még tudott rajongani, aki csak egy önfeledt, laza, nevetős estére vágyik, semmi többre. Mi is jókat nevettünk, itt-ott viszont már nem tudtunk, mert túlzásnak vagy erőltetettnek éreztünk éreztünk egy-egy poént. Zoltánnal megállapítottuk, hogy nem a mi műfajunk, de arra nagyon is jó volt, hogy a mindennapi ügyes bajos dolgainkat elfelejtesse.




Disznóvágáson is jártunk, méghozzá a város közepén, a Millenáris Parkban. Szegény pesti gyerekeknek bemutatják miből lesz a szalámi, hurka-kolbász- gondoltam, de igazából nemcsak erről szólt az esemény. Hentesfesztivál névre hallgatott az esemény, ahol három csapat mutathatta meg milyen szakszerűen és gyorsan tud feltrancsírozni egy disznót, majd melyikük tud finomabb csemegét készíteni belőle.
A mieink már láttak disznóvágást közelről, ráadásul némileg autentikusabb környezetben. Írtam is róla, mert hatalmas élmény volt gyereknek, felnőttnek. Már akkor meglepett és nem is igazán tudtam mit kezdeni azzal, hogy a lányok szenvtelenül nézték a hentes munkát. Érdeklődéssel figyelték a belső szerveket, az emberéhez hasonlító szívet, a csontokat és más részeket. Felfogták, hogy már nem fáj neki, hogy a hús, amit esznek és szeretnek nem a fán terem, hanem állatokból, akik bizony meghalnak azért, hogy finom pecsenye legyen belőlük. Itt szót ejtettem a vegetáriánus életmódról és a Buddhizmusról-persze az ő szintjükön.
Noémi és Eszter biztos ami biztos alapon meghúzta szegény pörzsölt pára farkát.



Hanna ezalatt részt vett a Művészház által szervezett jobb agyféltekés rajztanfolyam 1. és 2. szeánszának folytatásán, a Színek varázslatos világa nevű két napos foglalkozáson, ahol az első nap játékosan elsajátították a színelméletet, majd a második nap alkalmazva a tanultakat belevetették magukat a festésbe. Nem is akárhogyan. Íme Hanna művei. A tigris a kedvencem. Nem is..inkább a delfin. Vagyis mégis a tigris. Tényleg nem tudok választani.




A hajdani Mikroszkóp színpadból Mikro színpaddá változott színházban láttuk a kicsikkel a zseniális Brass in five fúvószenekar a még zseniálisabb Méhes Csaba pantominművésszel közös produkcióját a Rézmanók az erdőben-t. Őszintén szólva nem reméltem, hogy felejthetetlen élményben lesz részünk, Zoltán is azt hitte, hogy majd észrevétlenül alszik egyet (bár én ebben azért kételkedtem, hiszen rézfúvósok mellett elég nehéz lenne.) A kicsik az első sorban ültek, mi mögöttük és egyszer sem néztünk az óránkra. Élveztük a manóbeszédet, az ötletes, színes manó jelmezeken mosolyogtunk, örültünk ha felismertünk egy dallamot, nevettünk a poénokon és lefényképeztük Esztert, ahogy a világot jelentő deszkán a fűrészelős számban tökéletesen, bájosan alakít, amit a főmanó egy kézcsókkal honorál. Nagyon kicsi gyereknek nem ajánlják és én se, mert nem tudja összerakni a kedves kis történetet, hiszen emberi beszéd helyett manó- és fúvos nyelven szólnak a közönséghez. Mi biztosan megnézzük a másik produkciójukat is a Brass in five cirkuszt. Hűű de nagyon jó volt.



Névnapom is erre a hónapra esik. Jó apropó volt arra, hogy elkészítsem a maskarponés grillázsos csokis nagyon édes tortát.



Amikor egy kisgyerek egymás után sokadszorra érdeklődik, kérdez és kíváncsi, hogy a vakok hogyan boldogulnak ebben a látóknak kedvező világban, akkor érdemes felkerekedni és időpontot kérni egy túrára a Láthatatlan Kiállításra. Ott aztán maguktól az érintettektől, azaz a vakoktól kérdezhetünk tabuk nélkül, ők pedig boldogan válaszolnak és egy rövid ideig saját bőrünkön tapasztalhatjuk milyen érzés lenne ha egy rövid időre vakon kellene a piacon gyümölcsöt, zöldséget válogatni, átkelni egy forgalmas utcán, eligazodni a konyhában és a fürdőszobában vagy éppen pénzzel fizetni. Mivel Hanna már kétszer is részt vett a programon és a kicsik voltak azok, akik folyton kérdezgettek arról hogyan is élnek a vakok, velük mentünk el a kiállítás új helyszínre, a Millenáris Parkba. Bár korhatáros- 8 éves kortól ajánlják- Eszterrel és Noémivel magabiztosan jelentkeztünk a sétára, hiszen részletesen elmondtuk mi vár majd rájuk. Túl kicsi gyerek megretten attól, hogy akárhogy is feszíti egyre nagyobbra és nagyobbra a szemét totális sötétség csak, amit lát. A szervezők persze mindenkit megnyugtatnak, hogy ha valaki rosszul érzi magát a sötétben és újra a világosba vágyna, azonnal kivezetik a világosba, Bizony felnőttekkel is előfordul néha. Aggodalomra azonban semmi ok, a sötétség birodalmában nincs semmi veszélyes és a félősebbekre úgyis vigyáznak az idegenvezetők, akiket nem látunk meg, csak a túra végén. A hangjuk viszont nagyon megnyugtató. Elmondják mire ügyeljünk a séta alatt és mit ne csináljunk saját biztonságunk érdekében. Nem hiszem, hogy egyedül én voltam az, aki folyton attól tartott, hogy beveri a fejét valahová vagy éppen egy lépcső állja utamat. Négyünk közül Noémi vette a legkönnyebben az akadályokat, én Eszterrel csak csetlettem botlottam és folyton a vak kolléga megnyugtató hangjára koncentráltam. Minden szempontból tanulságos programban volt részünk, ahol a kicsik csillagos ötösre vizsgáztak.





Azért a szabad levegőn is voltunk. Ilyenkor főleg korcsolyáztunk. Főleg a Városliget Műjégpályán, aminél hangulatosabb azt hiszem kevés van, de kipróbáltuk az Eiffel téren működő kis pályát is és az Aréna Plaza lábánál elterülőt is. Az Eiffel pályát megjegyezzük mindenesetre és a dátumot is feljegyezzük, mert itt és ekkor tanult meg Noémi és Eszter korcsolyázni.


Amikor pedig éppen farkasordító hideg volt kint, inkább beltéri mozgást választottunk, nevezetesen a Sugár bowling centrumban gurítottunk párat, mert ott be lehet állítani a pályát úgy, hogy amikor a lányok következnek, felugorjon egy kis szegély, hogy ne a szomszéd pályáján kössön ki a nehéz golyó. Vicces volt. Én a magam részéről mindig elcsodálkozom azon, mit ki nem bír a pálya, csoda, hogy nem szakad be az esetlen gurítások következtében. Tény és való, a kicsiknek jobban testhez álló lenne a némileg könnyebb teke, mint a nehéz bowling golyó.



Szóval nekem senki ne mondja, hogy unalmas a január. A február ugyanilyen tartalmasnak ígérkezik. Összeafuthatunk a Pettson és Findusz előadásán a Bábszínházban vagy a Farsang VAM programon a VAM Design Centerben- hogy csak kettő biztos programunkat említsem. Na ki jön valamelyikre?

Hátha más is kedvet kap valamelyik gyerek vagy felnőtt darabhoz, vagy épp ellenkezőleg, ha tervezte, hogy megnézi, a soraim elolvasása után már nem vágyik rá annyira. Meglehetősen sok színházi élményben volt ugyanis részünk az elmúlt hetekben hála az élmény ajándék családon belüli népszerűségének és a "Ma este színház" oldalnak, ahol last minute jegyekre lehet lecsapni, igaz ehhez kell némi rugalmasság és felnőtt előadás esetén azonnal riasztható gyerekfelügyelő is... Ott kezdem, hogy a lányok kezdik megszokni, hogy a könyv, amiből este olvasok nekik színházi változatban is látható, márpedig ha így van, akkor nagyon szépen kérik,hogy vegyek rá jegyet és nekem persze nem kell kétszer mondani, szívesen teljesítem kérésüket. Elolvastuk Tersányszky Józsi Jenő könyvét a Misi Mókust, Bagossy László csodaszép meséjét a Sötétben látó tündért és Szabó Magdától a Bárány Boldizsárt is. Állami Bábszínház: Misi Mókus vándorúton Vajon mióta játsszák ezt a darabot a Bábszínházban? Kizárólag a kicsik kedvéért vettem rá jegyet. Hanna már látta ugyanennyi idősen és nem vágyott rá, hogy újra átélje. Milyen élmény volt? Nos, ha ki tudjuk zárni az olyan zavaró tényezőket, mint a mindent kommentáló anyuka vagy bariton hangon suttogó apuka, a ropit majszoló gyerekek, az ülés hátulját rugdosó unatkozó kölyök vagy a "mikor lesz már vége? " típusú kérdéseket feltevő gyerek, akkor egész jól is érezheti magát az ember. Én csak azért nem robbantam fel a méregtől, mert a kicsiket láthatóan és szerencsére nem zavarta a neveletlen közönség, ők feszülten figyeltek és időnként diszkréten megjegyezték, hogy bizony a könyvben azért másképp szól ez a történet, az író bácsi ezt és azt is leírta, hogyhogy kimaradt a bábos változatból? Mondom, nekik így is tetszett, de azért amikor megkérdeztem melyik jobban, akkor mindketten a könyvre szavaztak. Kisföldalattival mentünk a Deák térig, onnan pedig egy öt perces sétával a Gipszkorszakba, ahol mókus figura híján elefántot festettek. Én pedig megállapítottam, hogy mégiscsak jó munkát végeztem eddig, hiszen úgy látszik manapság már az is nevelési eredmény, ha a gyerekeink kulturáltan viselkednek egy színházi előadás elejétől a végéig. Operett Színház: Musicalmesék Bátyáméktól kaptuk karácsonyra a jegyeket, mert továbbra is az élmény ajándékokat részesítjük előnyben a tárgyakkal szemben. Örültünk neki, mert jókat hallottunk róla és tudtam azt is, hogy utolsó pillanatban már nehéz jegyet kapni rá. Azt reméltem ennek nyomós oka van. Egyébként fogalmam sincs mikor léptem be az Operett Színház ajtaján utoljára, bevallom az operett sosem tartozott a kedvenc műfajaim közé, musicalre meg majd Hanna kedvéért megyünk. A lányok és az én szemem is sokáig gyönyörködött a díszes belső térben, aztán olyan nem szokványos módon, egy színházi felügyelőnek álcázott színész szólalt meg és biztatta tapsolásra, varázslásra, bekiabálásra a gyerekeket, amitől olyan jó kis interaktívvá vált rögtön az egész. Szépséges ruhakölteményben éneklő tündérek, fény és hang effektek, fülbemászó, ismert és kevésbé ismert dallamok tették a lányok számára varázslatossá a darabot. Egy órányi kikapcsolódás, amiről jókedvűen és dudorászva jöttünk el. A Nagymező utcán aztán egyesével végignéztük a színészek talplenyomatatit. Halász Judit piciny cipőjének nyomán sokáig kuncogtunk... Örkény Színház: A Sötétben Látó tündér Erre a darabra az ölembe pottyantak a jegyek, mintha a Sötétben látó tündér intézte volna el, hogy végre eljussunk a Madách téren található színházba. Barátaink gyerkőcei megbetegdtek és felajánlották a leggyorsabb jelentkezőnek a jegyeket. Mi voltunk azok. Bagossy László gyönyörűséges könyvét kétszer, de lehet, hogy háromszor olvastam el a lányoknak és rögtön utána nagyon vágytunk arra, hogy megnézzük a színpadi változatot is. Tudtam, hogy különleges élményben lesz részünk, de erre nem számítottam. Pogány Judit, aki a címszerepet játssza a színpad közepén ül és úgy mesél, úgy beszél,ahogy csak nagyon kevés színész képes. A gyerekek pedig azzal jutalmazzák ezt a teljesítményt, hogy egy pisszenés nélkül figyelnek és csak akkor morajlik fel a nézőtér, amikor olyan különleges színpadi meglepetésekben van részünk, mint a teljes sötétség, az élő, húscafatokat marcangoló farkasok vagy a két gyerekszereplő Tökmag Királyfi és Málnácska no meg a törpe, aki igazából törpe. Szünet nélkül játsszák és bizony ebben az esetben elmondható, hogy a könyv változat ugyanolyan jó,mint a színpadi. No persze nem véletlenül. Rendezte Bagossy László, a látványért pedig Bagossy Levente volt felelős. Az Örkény Színház pontosan egy percre található a Gipszkorszaktól. Természetesen átugrottunk a lányokkal egy festésre. Ezúttal lovat választottak. Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdió: Bohóc a pácban A jegyirodában ajánlotta az egyik alkalmazott ezt a gyerekműsort. Azt is hozzátette, hogy ha nem tetszik, visszakérhetjük a pénzünket. Az Ericsson Stúdió előterében már gyülekeztek a gyerekek, a lányoknak meg külön tetszett,hogy ez nem az a klasszikus, bársonyszékes színházi miliő, hanem egy stúdió. Azért van pácban a bohóc, mert nem érkeztek meg a zenészek időben, de aztán csak befutnak és innentől kezdve egy interaktív zenés, táncos műsor veszi kezdetét, vagyis teljesen mindegy hová ülünk, mert úgy tíz perc múlva az összes gyerek a színpadon lesz és ott rajzol, zenél, énekel vagy táncol. Az enyémek nagyon élvezték. Egyetlen kritikám csupán annyi, hogy szerintem az erősítő gombját túlságosan feltekerték, időnként fülsiketítően hangosnak érzékeltem a zenét, igaz a lányok nem panaszkodtak erre. Lehet, hogy én öregszem... Mindenesetre ha így is lenne, ebben az egy órában garantáltan megfiatalodtam. Aranyos kis darab úgy 3-6 éveseknek. Ja és nem kértük vissza a pénzünket. Már-már restellkedve merem leírni, de persze innen is csak egy ugrás a Gipszkorszak, így kénytelen voltam engedni a lányok kérésének, akik még mindig nem unják a gipszfestést és elmentünk a játszóházba. Naná, hogy bohócot festettek. Pesti Színház: A Dzsungel könyve Hihetetlen, de még mindig nem unjuk a Dés László-Geszti Péter zseni páros által írt Dzsungel könyvének zenei anyagát, pedig gyakorlatilag recsegősre hallgattuk a huszon-valahány éve vásárolt cd-t. Vannak benne kedvenc részek, ilyen Ká, a kígyó dala. Ilyenkor mindig ijesztgetjük egymást, ha van kéznél zokni, akkor a kezünkre húzzuk és azzal imitáljuk a kígyót, aki azt mondja "Senki se megy sehová..itt maradnak a majmócák!". Teli torokból énekeljük Balu nótáját a Pofonofont és az Ember vagyok refrént is. Érdekes, hogy a dalszövegek egy részét csak most fogtam fel, bezzeg a lányok a legbonyolultabbat is megtanulták, hogy csak egyet említsek a Monkey Funkie-t. Ilyen előzmények után persze érthető, hogy nagyon szerette volna Hanna megnézni a színházi változatot. Nagy nehezen szereztünk rá jegyet, ráadásul egy jó helyre. Azt gondoltuk a kicsik majd úgy két év múlva nézik meg és majd velem. Ez a program most apa-lánya keretében zajlott le egy laza hétfő este. Persze nagyon tetszett, bár Zoltán azért elmondta, hogy biztosan csalódtam volna, mert már nem a kígyótestű Méhes László alakítja Kát a kígyót. Balu bőrébe bújt Reviczky Gábor nem jön ki az előadás végén meghajolni, ezt viszont Hanna sérelmezte. Mondtuk neki, hogy ő már elfoglalt színész és húsz éve alakítja a medve szerepét, engedtessék meg neki, hogy menjen a dolgára ha már egyszer a második felvonásban már úgysincs szerepe. A dögkeselyűk dala közben a nézőtérre repült névjegykártyákból egyet Hanna is elkapott. Kicsit morbid, ahogy a temetkezési vállalat hirdeti magát: Ne hívj! Úgyis jövök... Ajánlom még a Mezőgazdasági Múzeum által megrendezett Illúzió című kiállítást, mert ugyanolyan interaktív, érdekfeszítő, informatív és gyerekbarát, mint amilyen a korábbiak voltak, de ezt sajnos nem magamtól írom, mivel apa-lányok program keretében járták végig a termeket és oldották meg a kiállított furcsaságokhoz kapcsolódó feladatokat lányaim. Tetszett nekik és sokat meséltek is itthon, ám mégis az azt követő kacsaetetést élvezték a legjobban. Jelenleg próbálom őket lebeszélni arról, hogy egy hónapig letakart szemmel éljenek, mert kíváncsiak, arra, hogy tényleg fordítva látnak -e mindent ha majd 30 nap múlva leveszik magukról a kendőt... A felnőtt darabok között volt felejthető és emlékezetes is. Magdalena Rúzsa a Pesti Színházban elvarázsolt a hangjával és bár az összekötő szöveg néhol döcögősre vagy talán túl természetesre sikeredett, nagyszerű estében volt részünk Piroska barátnémmal. Pintér Béla társulatáért tudom, hogy sokan oda vannak, sajnos a Kaisers, Tv, Ungarn darab a Szkénében nem az én lelkemnek való, sajnos nem az én műfajom, bár itt-ott megnevettetett. Egyébként pedig nélkülem is mindig telt-házasak az előadásaik, így lehet, hogy bennem van a hiba és nektek nagyon is tetszene. A Pestiben láttuk Kern András zseniális alakítását a Színházcsinálóban. Piroska barátnőmmel egyetértettünk abban, hogy könnyen lehet, hogy ha nem Kern játssza a címszerepet, nem szórakoztunk volna olyan jól, mint akkor. Szeretem no. Bárány Boldizsár jegyekre még vadászom, de arról tudom előre, hogy jó lesz. Hann kétszer látta már és mégis velem és húgaival tartana a következőre is.

Számomra a nap egyik fénypontja az, amikor a fürdés után pizsamába/hálóingbe öltözött lányok izgatottan keresik elő az éppen aktuális mesekönyvben a könyvjelzőiket és próbálják eldönteni kinek olvassam fel elsőként a soron következő fejezetet. A kicsik ahogy 5 évesek lettek maguktól mondtak le Anna és Peti történeteiről, sőt már a Bogyó és Babóca sem kell nekik. Helyettük folytatásos meseregényeket veszünk a könyvesboltban de leginkább a könyvtárból ki, ahová mindig együtt és nagy örömmel megyünk, csak azt bánjuk, hogy egyszerre 8 könyv kölcsönözhető ki...




Eszternek és Noéminek elolvastam Bálint Ágnes mindkét Mazsoláról szóló könyvét, most a Frakk várja, hogy sorra kerüljön, mert bár rajzfilmből már jól ismerik, könyv alakjára is kíváncsiak. Hanna minden alkalommal úgy tett, mintha őt ez már nem érdekelné, aztán lassan csak közelebb jött és amikor magára ismert Mazsola gyarlóságaiban, már el is mosolyodott és bevallotta, hogy ez neki (is) tetszik. Noémi rajong Bodó Béla Brumi sorozatáért, most éppen a Brumi, mint Detektív kötet van soron. Bodó Béláról még az újságíró akadémián mesélték, hogy firkászként kereste kenyerét, míg az éppen aktuális politikusok eltiltották ebbéli tevékenységétől, így szabadidejében meseírásba kezdett. Ekkor születtek a Brumi történetek. Óriási sikere lett és ezt a sikert mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Zoltán gyerekkori mesekönyve most Noémi kedvence. Az enyém egyébként nagyon nem..
Hannának Szíjj Ferenc Zöldség Anna és a beszélő póniló szokatlan című könyvét olvastuk el nemrég. A mesének az a különlegessége, hogy Hanna osztálytársának apukája írta (aki nagyon művelt, az találkozhatott már nevével más könyvek és versek kapcsán is). Ez a könyv felolvasós, mert elég összetett mondatokban íródott és a történet is nagyon szövevényes, kicsit engem Aliz csodaországára emlékeztet, mindenesetre Hannának és nekem is nagyon tetszett a sajátos stílusban és humorral megírt mese.
Ezen kívül előszeretettel vesz kezébe Hanna olyan könyveket, amelyeket saját maga is el tud olvasni, amit megért és még élvezi is közben. Ilyen a Rosszcsont Peti sorozat és az Olvasó Leó/Boszi/Fáni/Tigris/Kalóz sorozat, de az osztályban megfertőződött a Geronimo Stilton őrülettel is, így a fogtündér már lesben áll, hogy kiessenek Hanna mozgó fogai és egy-egy kötettel meglepje őt. Örömmel vettem észre, hogy felújították a "Már tudok olvasni" sorozatot is. Mi most Békés Pál Viola violával című könyvét olvassuk, pontosabban Hanna olvassa nekem, nem is akárhogyan. Szépen hangsúlyozva, tagoltan, egybefüggően. Szépen olvas na. Kedveli a zenéről és művészetekről szóló kiadványokat is, így aztán nagyon örültünk amikor megtaláltam a polcon az én régi könyvemet a Muzsikus Péter Hangszerországban-t is. A Strado és Variust még csak lapozgattuk. A Párizsban játszódó történet egy csomó rangos díjat bezsebelt, így kíváncsaik vagyunk rá, ugyanakkor az illusztráció sem akármilyen, főleg, hogy kedvenc külföldi városunk részleteit fedezhetjük fel benne.
Az elolvasott történetek között van Szepes Mária Pöttyös Panni sorozatából kettő, Berg Judit Cipelő Cicák és Panka és Csiribi történetei és sok mese Pettsonról meg a macskájáról, Findusról is.
Óriási kedvencünk volt a cseh író, Josef Capek remekműve a Történetek a cicusról és a kutyusról, amit szívből ajánlok minden gyermek lelkű felnőttnek. Tényleg imádnivaló, emiatt előfordult, hogy minden szabályt félretéve két fejezetet is felolvastam belőle. A felejthetetlen könyvélmények közé tartozik még Bagossy László műve A sötétben látó tündér.
Lázár Ervin Bogármeséje színes és jópofa illusztrációkkal együtt is örömmel hallgatták a gyerekek. Érdekes, hogy a második részt, amelyben már lánya Lázár Zsófia is közreműködött,már nem annyira tetszett. No és ha már Lázár Ervinnél és az ő lányánál tartok, akkor leírom, hogy nemrég olvastuk el Szegény Dzsoni és Árnika történetét is, ami azon kívül, hogy örökzöld és olyan tanulságokkal szolgál, ami felnőttre és gyerekre is egyaránt ráfér, igazi szívet lelket melengető történet. Bele is szerettünk mind a négyen. Ezek után nem meglepő, hogy azonnal a jegy.hu-ra kattintottam, hogy megnézzem, hogy létezik -e Lázár Ervin meséjének színpadi változata és ha igen, vajon játsszák -e mostanában. Igen, igen. Létezik és egy hétfő délután a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátékaként a Thália Színházban láthattuk is. Hétfőn az iskola és óvoda után még volt időnk csinosan felöltözni és öt óra előtt néhány perccel már a páholyban ültünk. Meg is egyeztünk a lányokkal, hogy ha lehet ezután ha csak lehet páholyból szeretnék nézni az előadást, mert az olyan kényelmes és elegáns. Hát igen. Kabátokat kényelmesen fel lehet akasztani, nem kell a ruhatárnál sorbanállni és az egész olyan izgalmas, hiszen mindent és mindenkit lehet látni.





Eszti aggódott, hogy félni fog a Százarcú Boszorkánytól és Ipiapacstól de Lakatos Márk stylist gondoskodott arról, hogy inkább meghökkentő, mintsem félelmetes legyen mindkét szereplő. A párbeszédeket zene és balett típusú tánc is színesítette, nem beszélve a különleges fény- és hang effektekről, amelyektől reméltem nem álmodnak majd rosszat lányaim. A 75 perces előadást egy mukkanás nélkül, feszült figyelemmel nézte végig Hanna, Eszter és Noémi. Hazafelé úton az autóban arról beszéltünk, hogy amikor még csak felolvastam a mesét ki hogyan és milyennek képzelte a szereplőket. Megállapodtunk abban, hogy Rézbányai Győzőt mindannyian másképp de ettől még igen élvezetes hétfő délutáni programban volt részünk.

Eszternek most Tersánszky J. Jenő könyvét a Misi Mókus kalandjait olvasom. Hannával már láttam a nagy sikerű bábelőadást az Állami Bábszínházban. Most a kicsikkel is át kell élnünk az élményt. De jó, de jó!

Az utóbbi pár hétben ismét sok kulturális rendezvényen jártunk, amelyekről most írok is pár sort és azzal a csillagos módszerrel, amilyen a legtöbb programmagazinban látható értékelem is őket. Persze csakis szubjektíven, a lányok véleményét is figyelembe véve.

*- inkább ne
**- egyszer elmegy
***- nem rossz
****-egész jó
*****- ez igen és vastaps

Bőröndmese
Kutya+gyerek = siker

Biztosan Gergely Róbert is ismeri a mondást, ezért kapott szerepet a megasztáros Patai Anna mellett egy igazi kutya is a zenés darabban, amit a Bábszínházban láttunk még májusban.
Emlékszem, meglehetősen kalandos körülmények között vettünk az előadásra jegyeket. Éppen új hóbortunknak hódoltunk, azaz egészen a belvárosig kerekeztünk Zoltánnal, amikor elhaladtunk a Bábszínház előtt és nekem azonnal eszembe jutott, hogy Hanna nagyon szeretné megnézni a mesét, amelynek főszereplője Patai Annácska, akit egyébként én magam is sokra tartok. Valóban tehetséges, érett kislány, aki megfelelően kezeli (még) a hírnevet és szívesen szerepel, vállal fellépéseket. Persze magántanuló lett, ezt az iramot nem is lehetne másképp tartani, de úgy tudom jól tanul. Egyszer hallottam vele egy beszélgetést valamelyik rádió adón. Magam is meglepődtem mennyire értelmes válaszokat adott ez az ötödikes? kislány. Gyönyörűen artikulálva beszélt mindvégig és külön tetszett, hogy mindezek ellenére kislányos, bájos maradt, vagyis nem játszott mini felnőttet. Jó hangja van, biztosan sokra viszi még. Drukkolunk neki és Hannával együtt rajongunk érte.
Szóval megvettük a jegyeket, amelyek kissé borsos összegre rúgtak volna ha nem kérünk a kicsik részére ölbeülős jegyet. A Bábszínház pénztárában persze nincs kiírva nagy betűkkel ez a lehetőség, ám amikor rákérdeztünk elmondták, hogy ha az ölünkben tartjuk a két kicsit (akik már azért nem annyira kicsik), akkor jóval olcsóbban kapják ők a jegyeket. Hannának még jutott az első sorba egy jegy, mi magunknak a háta mögé vettük meg a többit. Persze, ahogyan sejtettük akadtak jócskán üres helyek így mégsem zsibbadtak el kisebbiklányaink nem éppen pehely súlya alatt lábaink...
A gyerekdarabot öt éves kortól ajánlom, már ha szeretnénk hogy értse is gyerekünk a történetet, ami nagyon kedves és aranyos is lehetene és az is, hiszen arról szól, hogy van egy kislány, aki nem szeret iskolába járni és szívesebben cserélne a bőrönddel, aki bezzeg utazgat a nagyvilágban. A bőrönd mesél aztán neki, feltűnik egy ijesztő szörny is, az iskolakerülők szelleme, vannak még remek hang- és fényeffektek a darabban no meg egy igazi kutya. A párbeszédeket fülbemászó, olyan igazi tinglitangli dalocskák szakítják meg. Aranyosak, gyerekeknek valóak, olyanok, amelyeket az ember szívesen hallgat az autóban is egy hosszabb út alatt a gyerekekkel. (meg is teheti, mert szünetben árulják a cd-t és gondolom boltokban is kapható).



A történet olyan kurtán furcsán ér véget, ami valószínűleg csak engem zavart, a lányokat nemigen. Valahogy azt éreztem, hogy a jól induló, ígértesnek tűnő történetet sokkal frappánsabban, tanulságokkal megtűzdelve is be lehetett volna fejezni. Mintha az író (Gergely Róbert) elfáradt volna a végére. Ettől függetlenül könnyed és szórakoztató élményben volt részünk és a dalok egy részét még sokáig dúdolgattuk, ami azért jelent valamit. Ja. Senki ne lepődjön meg, hogy az ének playbackben hangzik el végig. Persze, hogy zavart, de szerintem csak minket felnőtteket. A gyerekek gondolom nem veszik észre, hiszen remekül tátognak közben a színészek és nem furcsállják, hogy miért nem dagadnak ki az erek a nyakukon egy magas hang kipréselése közben.

****-egész jó



Kukamese

A Városmajori Szabadtéri Színpadra igyekeztünk egy szombati napon, annak ellenére, hogy az eső lába végig lógott. Amikor odaértünk iderült, hogy emaiatt aztán igazán nem kellett volna izgulnunk, mivel egy éve impozáns sátortetőt kapott a színház, így az esőnap fogalma ott feleslegessé vált. A helyszínen váltottuk meg jegyeinket és az első sorban foglaltunk helyet. Talán a borongós idő miatt nem voltak sokan, pedig mire elkezdődött az előadás a nap is kisütött és mint írtam tető is volt a fejünk fölött.
Az esti Arzén és Levendula díszletei előtt foglalt helyet az öt szelektív hulladékgyűjtő, merthogy a darab az újrahasznosításról szólt, ahol Fém Feri, Papír Pali, Poli Eszter, Üvegénia és Komposzt Anyó története elevenedik meg. Természetesen megjelenik a veszélyes hulladék is, a használt elemmel együtt, akik inkább tönkretennék a világot, mert nem igazság, hogy őket nem hasznosítják újra. Persze minden jóra fordul a végén és az elem is belenyugszik, hogy a szolgálati idő lejárta után egy nyugdíjas telepen pihenhet most már. Üvegénia és Fém Feri szerelmespárból pedig fémfogató teáskanna készült, így nem kellett elválniuk egymástól. Kár, hogy a kellékesek pont ezt a kulcsfontosságú, a történetben is nagy hangsúlyt kapó fém-üveg tárgyat nem tudták beszerezni és a nagyanyó ezt már nem tudta felmutatni a kíváncsi közönségnek.
A betéddalok egyébként a Kaláka együttes tagjának, Radványi Balázsnak köszönhetőek és ez bizony meg is látszik ill. jól hallatszik.




A beharangozóban az állt, hogy az előadás után interaktív játékkal megerősítést kapnak a látottak hallottak, ám ez úgy ahogy van elmaradt illetve ránk, szülőkre maradt. Mi egész úton hazafelé arról beszéltünk, ami már a mi gyerekeinknek amúgy is természetes, hiszen rendszeresen elkísérnek bennünket a hulladékgyűjtő szigetre-vagyis miért gyűjtjük külön már jó ideje a pet palackot, a papírt, az üveget. Persze Eszter nem úszta meg, hogy két napig ne Polieszternek hívják a többiek.
Szeretjük a Szabadtéri Színházakat, klassz dolog nappal madárcsicsergés mellett, este pedig a csillagos ég alatt végignézni egy-egy darabot, legyen az felnőtteknek vagy gyerekeknek szóló. Párnát a legtöbb szabadtéri színházban adnak a fenekünk alá, sőt van ahol plédet is de legjobb ha otthonról viszünk magunkkal meleg holmit már ha éppen nincs kánikula az előadás idején.

****-egész jó


Kaláka gyermekkoncert a Kobuciban

A Kobuci Óbuda Fő terén, a Zichy kastély udvarában található szórakozóhely, amely a honlapja szerint a Művészetek Völgye fesztivál hivatalos ellátó helye. A Kobuci azt jelenti kolbászos buci és bárki megkóstolhatja 600 ft-ért. Mi inább rétest ettünk miközben a ÍKaláka örökzöldjeit hallgattuk és énekeltük. Kalákáékat nem lehet megunni és tetszik, hogy évtizedek óta nem tértek le arról az útról, amin elindultak, azaz magyar költők verseit zenésítik meg és így szerettetik meg a gyerekekkel azokat. Túlzásnak éreztem azonban Gryllus Dániel cd vásárlásra buzdító mondatait, amely gyakorlatilag minden szám után elhangzottak. Értem én, hogy ebből élnek de már-már zavaró volt a sok reklámszöveg. (Ugyanezt tapasztaltam a Kolibriben a Kaláka bábszínház egyébként zseniálisan jó előadásán is). Persze lehet, hogy egy olyan volumenű zenekar, mint amilyenek ők, ezt is megengedhetik maguknak. Nem tudom, mindenesetre én másodszor érzem azt velük kapcsolatban, hogy elgépiesedtek, a rutintól, a sok fellépéstől ha nem is elfásultak de személytelenebbé váltak. Ettől fügetlenül szeretjük és tiszteljük őket és a kocsiban és otthon is gyakori vendégek nálunk a cd lejátszón keresztül.







Az eső eleredt a végére, amit már csak azért se bántam, mert így még autentikusabban bújhattunk Varga Imre esernyős nő szobraihoz. Kicsit más elrendezésben de a szobrász szülőhelyén, Siófokon is megtalálhatóak az ácsorgó esernyős nők. Szeretem, mert az esernyő valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag kultikus tárgy nekem.
Egyébként pedig megtudtam, hogy a szobrok igazából kliensre váró utcanőket ábrázol, legalábis a művész a párizsi utcalányoktól merített ihletet. Na bumm! Nekem akkor is nagyon kedvesek.




***- nem rossz
A kerthelység hangulatos.

Bogyó és Babóca mozi
Újabb 13 rész készült el Bartos Erika meséiből. Egyszer már írtam hasonló mozi élményünkről, akkor a premierre látogattunk el nagy elvárásokkal a Corvin Moziba, ahol csupán azért voltunk csalódottak, mert csak hat részt vetítettek le. A kicsik nagyon szeretik Bogyó és Babóca kalandjait, bár az utóbbi néhány hónapban parkolópályára került a sorozatból meglévő könyveink, amit nem annyira bánok, mert rongyosra olvastuk őket és kívülről tudjuk. Moziban, a figurák megelevenednek, nagy vetítővásznon nézve, az Alma együttes imádnivaló zenéjével aláfestve, pattogatott kukoricát majszolva mégis új élményben volt részünk. Hanna szabadon eldönthette velünk tart -e a mozi matinéra vagy esetleg más programot keresünk addig neki, ám határozottan szerette volna látni ő is mozgókép formájában a mesét, amit annyit olvasott már ő is hangosan hugainak. Minden szereplőnek Pogány Judit kölcsönözte a hangját de olyan sokfélén, olyan változatosan, hogy egyszer kétszer komolyan kételkedtem abban, hogy ezt vagy azt a bogárka beszédet is ő produkálja. Az jutott eszembe, hogy mennyire irígylésre mélt lehet az unokája (van neki?), mert el tudom képzelni hogyan olvas ő el egy sokszereplős mesét neki. Én is tudok és szoktam is játszani a hangommal, de amit a művésznő alakít a mesében, az valami zseniális na.
Egyébként a 13 rész éppen elég hosszúságúnak bizonyult, a nézőtéren a gyerekek a 10. rész után kezdtek mocorogni. Az enyémek persze további 13 részt is boldogan megnéztek volna, ám engem már egy idő után nagyon zavart a Bartos Erika könyveiben megszokott szóismétlések, ugyanúgy kezdődő és végződő mondatok, olyanok, hogy:
"Ne búslakodj!" "Faágakból ezt és ezt építettek.." "Kérdezte izgatottan..", "Tanácstalanul", "Mind kivették részüket a munkából" no és a "Lelkendezett Bogyó vagy Babóca".




Nem értek hozzá, lehet, hogy ez pont így jó egy kisgyereknek és szerencsére nem csúnya kifejezések ezek, vagyis nem baj ha elsajátítják. Lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy túl régóta családunk szoros tartozéka a sorozat a társasjátékkal együtt. A lányok szeptemberben lesznek 5 évesek. Egy ideje már gazdagabb szókinccsel megírt könyveket olvasok nekik. Lehet, hogy ezzel a moziélménnyel búcsúztunk el Bogyótól és Babócától. A könyveket elteszem majd gondosan. Jó lesz az unokáimnak is.

****-egész jó

Káprázat és Csoda a Fővárosi Nagycirkuszban
Jöttünk mi már ki csalódottan a cirkuszból de ez a mostani, vizes előadás valóban maga volt a káprázat és a csoda. Az első két sorba csak az váltson jegyet, aki nem bánja ha vizes lesz, hiszen a produkciók zöme a vízben zajlik vagy párhuzamosan a szárazföldön is. Az orosz társulat beleadott apait anyait az előadásba és semmit nem bíztak a véletlenre. Élő zenekar játszott de nem a megszokott helyen, hanem kissé lentebb. A legtöbb számnál csak kapkodtuk a fejünket és fogalmunk se volt mit nézzünk, hiszen a porond minden négyzetméterén, a levegőben és a vízben is volt valami, ami ámulatba ejtette a közönséget, amirőlkár lett volna lemaradni. Egyöntetűen szavaztuk meg az utóbbi évek legszínvonalasabb cirkuszi előadásának a mostanit, amit kíváncsian várunk, hogy a következő társulat, a kínai felül tud -e múlni.




*****- ez igen és vastaps

Az utóbbi pár hétben tényleg sok kulturális rendezvényen jártunk, amelyekről most írok is pár sort és azzal a csillagos módszerrel, amilyen a legtöbb programmagazinban látható értékelem is őket. Persze csakis szubjektíven, a lányok véleményét is figyelembe véve.

*- inkább ne
**- egyszer elmegy
***- nem rossz
****-egész jó
*****- ez igen és vastaps


Kolibri Színház: Kaláka bábszínház

A Kolibriben még nem láttam rossz gyerekdarabot. A neve nekem garancia arra, hogy jól érezzük ott magunkat és emlegetni fogjuk színházban eltöltött perceket. Most szombaton a Kaláka bábszínház című darabot láttuk a kicsikkel és anyuval, ami egyszerre volt hangszer bemutató, koncert és bábelőadás. A jól ismert Kaláka dalok csendültek fel, közben pedig három kiváló bábművész keltette életre a kisördögöt, a bőröndöket, a tündért és a többi dalban már jól ismert szereplőt. A Kalákában azt szeretem, hogy olyan költők verseit zenésíti meg, mint Kosztolányi, Kányádi Sándor, Weöres Sándor vagy éppen Nemes Nagy Ágnes. Hogy mindenhol azt szajkózzák, hogy értéket adjunk a gyereknek és ők ezt teszik már huszonpár éve, nem is tudom mióta de biztosan régen, hiszen a dalok egy részét már én is énekeltem gyerekkoromban.
Fotók itt.

*****

Lúdas Matyi: Madách Színház

Hanna a maga hét évével is biztosan élvezte volna a Kaláka együttes műsorát, ám váratlanul az ölünkbe pottyant két jegy a Lúdas Matyira, amit ráadásul az első sorból nézhetett végig a Madách Színházban így természetesen azt a programot választotta. Hanna annyit elárult, hogy pazar díszletek között és ötletes jelmezekben játszottak a színészek, akik közül különösen tetszett a selypítő liba és persze a címszereplő játéka. Döbrögi uraság egyszer majdnem az ölébe esett, ami szintén emlékezetes maradt számára. Ja és volt valami összefüggés Elvis és a liba között, amit nem értettem. Teltház volt. Hanna és Zoltán értékelése következik:

*****

FAGY a Tűzraktérben

Vasárnap össznépi télűző bulin voltunk a Tűzraktérben, amelynek nevét most sokat hallani, lévén, hogy az önkormányzat vagy valaki más szemet vetett az épületre, így veszélyben van az egyszerű romkocsmánál sokkal többet rejtő épület..
A Trambulin színház sokadszorra szervezett erre a helyszínre gyerekprogramot és mi eddig mindegyiken ott is voltunk. Természetesen ezt sem szerettük volna kihagyni. Kár is lett volna és bár látványosan kevesebb színházi produkcióban volt részünk azért nem unatkoztunk. A nyúl és a teknős című darab például nagyon tetszett mindenkinek. A kézműves részlegen készült igazi gipsz maszk is, amit Hanna nagy becsben tart és esőbot is, amelynek tartalma a gabonaszemek és más magvak mind egy szemig a táskámban landoltak, így egy napig Hamupipőke lehettem.




Volt még cirkuszolás, ahol hulla-hopp karikázó tudományomat fitogtathattam, a gyerekek meg bohóckodtak. A program legvégén a kissé félelmetes külsővel rendelkező téltündért zavartuk el közösen és hívtuk helyette a tavasztündért. Közben frissen sült csörögefánkkal kínáltak minden lelkes téltemetőt és a lányok meg voltak győződve arról, hogy másnap már jön a jó idő. A korábbi rendezvényekhez viszonyítva a mostani kissé szegényesebb volt programban, színvonalas műsorban.

***

Pöttyös Pannai az iskolában- Thália Színház



Hétfőn tanítási szünet volt Hanna iskolájában. Jó előre megbeszéltük, hogy ezt a napot csajos program keretében töltjük el együtt és ha lehet nem unatkozva. Sikerült szereznem két jegyet a Pöttyös Panni az iskolában című darabra . Bozsik Yvette rendezte, így sejtettem, hogy nem egy klasszikus tingli tanglis változatot fogunk látni, hanem egy ötletekkel, mozgással, zenével teli darabot. Már a stúdió színpada sem volt hétköznapi. Igen, pöttyös volt az is, de fontos szerepe volt ezeknek a pöttyöknek. És egyáltalán nem hangzott furcsán a latin zene ahogyan a De nehéz az iskolatáska című dal sem. Véletlenül ezt is az első sorból nézhettük Hannával, így valóban karnyújtásnyira tőlünk zajlottak a sokszor táncos események. Pöttyös Panni és Kockás Peti a végén kamaszok lesznek és persze szerelmesek. Fura, de meghatódtam ezen a záró jeleneten és a szokásosnál is jobban szorítottam kis hétévesem kezét.
Bozsik Yvette társulatát már jól ismerjük. Hannával korábban a Táncszínházban láttuk őket a Péter és a Farkas című darabban, Zoltánnal pedig egész másképp felnőttesen a Cabaret-ben még Szilveszterkor. Egyikben jobbak,mint a másikban. Szeretjük őket.

***** de csak azért mert nem adhatok hatot

Jancsi és Juliska-Figurina Animációs Kisszínpad

No nem az a klasszikus Jancsi és Juliska. Ez egy másik verzió, amelyikben mézeskalácsól sül ki a darab elején Jancsi és Juliska, míg a boszorkány sületlen, azaz nyers marad. Így alakul át a bámulatosan ügyes kezek között mindenféle alakzattá, hogy a csodás mézeskalács házikóba csalja a kicsiket, ahol persze túljárnak a boszi eszén és végül mégis a kemencében végzi. Viszont ennek a mesének nincs rossz vége. Mert a már megsült boszi ebben az állapotában már cseppet sem gonosz. A darab alatt száll a liszt és a különleges hangeffektusok is,amelyek az egészet olyan varázslatossá teszi.
A Retek utcában, egy garázsból kialakított színházban csak ilyen nem hétköznapi bábelőadások láthatóak és mi alig várjuk, hogy a következőn is ott legyünk.

*****

Fővárosi Nagycirkusz-Nosztalgia



A címe mindent elárul. Anyukám, aki szintén velünk volt frappánsan megfogalmazta, hogy valóban nosztalgikus előadást láthattunk, hiszen ugyanilyen színvonalú volt úgy 30 évvel ezelőtt is. De azért nem bánjuk, mert volt perec és ló meg elefánt és az az jellegzetes cirkusz szag, amit úgy szeretünk.

**