Nem tudom hányszor sóhajtottam fel Móni barátnőm házának teraszán, legtöbbször kávésbögrével a kezemben, hogy hej micsoda paradicsom szépségű a kertjük a tóval a buja növényzettel és a római kort idéző pihenőrésszel. A nyári táborválasztás közepette meg is jegyeztem, hogy legszívesebben ide fizetném be a lányokat egy hétre, mert a csodás környezet mellett garantáltan minőségi kreatív foglalkozásban lenne részük , a teljes panziós ellátás is kiváló, ráadásul Zsófi és Luca jelenléte további vonzerőt jelentene lányaim számára. Móni minden alkalommal nevetett a poénomon, majd egyszercsak elege lehetett belőle(m) és a lehető legkomolyabban arra kért, hogy csomagoljak össze a lányoknak, mert akkor végre megejthetik az annyit emlegetett pizsama partyt és pont úgy ahogyan azt megálmodtam, azaz ott alvással, napi többszöri étkezéssel, kreatív foglalkozással és más különleges programokkal, amelyet este egy szalonnasütéssel koronáznának meg. A bejelentés óriási izgalmat és hurrá felkiáltásokat eredményezett a házban. Lehetett gyűjteni a jó pontokat, volt miért angyalian viselkedni, hiszen a tét nem kevesebb volt, mint egy igazi, az átlagosnál hosszabb kimenő kis barátnőik otthonában. Azért megkérdeztem Mónit vagy háromszor, hogy komolyan gondolja -e... Komolyan gondolta. Olyannyira, hogy amikor másfél nap múlva megérkeztem hozzá, hogy összeszedjem a lányokat és hazavigyem mindet, ők köszönés helyett csak annyit kérdeztek, hogy "Anya, mikor jöhetünk újra?"
Sokat, sokat meséltek felváltva. Aztán láttam fényképeket is, Móni dokumentálta a legfontosabb pillanatokat. Nagy kedvencem a tűzvédelmi oktatásról készült kép, amin Gábor, Móni férje biztonsági előadást tart a lányoknak. Hanna büszkén mesélte feladatait, a lányoknak meg az tetszett, hogy nem (csak) vízzel oltották el a tüzet :-)
PET palackból olyan különleges virágokat készítettek, hogy bármelyik design vásáron megirígyelnék. Rajzoltak és kutyát, macskát cirógattak. Az egyetlen és legfőbb konfliktust egyébként Móni beszámolója szerint a macska okozta illetve az, hogy nem tudtak megegyezni éppen melyikük simogassa.
Kimondhatatlanul hálás voltam Móninak nemcsak a szabad másfél napért, hanem azért is, mert ez a kis kaland bekerült a lányok legkedvesebb nyári emlékei közé. Kicsit úgy érzem adósa maradtam barátnőmnek és azon töröm a fejemet, hogyan viszonozhatnám neki mindezt. Móni annyira könnyedén, annyira természetesen bánt az öt kis ördögfiókával, ahogyan én sosem tudnék...Nos ehhez is speciális képesség és érzék kell.
A második alkalom sem váratott magára sokáig. Történt ugyanis, hogy Zoltánnal egy Budapest környéki welness hotelbe kellett utaznunk, hogy egy társkereső rendezvényt bonyolítsunk le. A legnagyobb gondot a gyerekek biztonságos elhelyezése jelentette, mivel anyukámra ilyen hosszú időre nem szívesen bíztam volna három meglehetősen eleven unokáját. És akkor jött Móni, aki egyből lecsapott a lehetőségre. Hogy a nagy sikerre való tekintettel ismételjük meg a "tábort", hiszen magam is láthattam totális siker volt a lányok körében és higgyem el, neki nem jelent gondot, ha hárommal több gyereke lesz két napra és amúgy is már rég kész a fejében a terv milyen kreatív művet alkotnak újra, amivel elkápráztatnak.
A rendezvényből itt Ráckevén még hátra van egy kevés. Mónival reggel beszéltem telefonon. Csak néhány epizódot mesélt el a tegnapi napjukról de abból megint arra következtetek, hogy nem lesz nyakamba ugrós a gyerekeimmel való találkozás, hanem újra azt kapom köszönés helyett, hogy "Anya, mikor jöhetünk újra a Móni táborba?"
Nem fogok megsértődni. Csak egy kicsit irígykedni.
