Kedden indultunk el a Kislőd nevű piciny település mellett fekvő Sobri Jóska Kalandparkba, ami már akkor lázba hozott mindannyiunkat, amikor még csak a honlapjukon keresztül tájékozódtunk. A keddi kirándulás már csak azért is volt remek ötlet, mert szünidő ide vagy oda, kedden azért nincsenek olyan elviselhetetlenül sokan az ilyen helyeken se, ráadásul a karszalagos belépőt is féláron adták ezen a napon (és hétfőn is). A karszalagos belépő adta lehetőségeket aztán százszorosan kihasználtuk, ugyanis megállás nélkül vettük igénybe a nem kevés élmény elemet.
Kalandparkból már van egy pár az országban, de amit itt találtunk azt hiszem viszi a pálmát. Ha csak íjászkodni, célba lőni, falra és fára mászni lehetett volna, a táj annyira magával ragadóan szépséges volt, hogy már ettől egyedülállóvá tette volna a parkot. A minden részletében gondosan megtervezett terület olyan ötletes játékokkal várta a kalandvágyó gyerekeket, hogy tényleg zavarba jöttünk tőle. Azért csak eldöntöttük, hogy szépen sorban kipróbálunk mindent és majd abból repetázunk ahányszor csak jól esik, amelyik nagyon jó mókának bizonyult.
Bemelegítésképpen, amíg a lányok trambulinoztak, Zoltán sörösrekeszekből épített tornyot és megdöntötte egyéni rekordját, 13 egymásra rakott rekesszel együtt zuhant le a földre. Még szerencse, hogy rajta voltak biztonsági kötelek.
Innen a nyári csúszdához igyekeztünk és mivel egyáltalán nem siettünk ott is ragadtunk vagy egy óráig. Mozgó járdán, a gumifánkokat magunk után húzva juthattunk el a lejtő tetejéig, ahol három pálya közül választhattunk. Az egyiken egyenesen a tóba juthattunk volna, a másik kanyargós volt, a harmadik pedig extra gyors. Miután mindhárom lányunk egyöntetűen azt mondta, hogy ez valami fergetegesen jó dolog és egyikük sem esett ki a karikákból, úgy döntöttem én is kipróbálom. Mondom sokáig maradtunk... A nagyon kedves személyzet pedig nem győzte hangsúlyozni, hogy eszméletlenül vagány Hanna, Eszti és Noncsi.
Lazításképpen íjászkodtunk, amelyben nemcsak én és Zoltán, hanem bizony Hanna is nagyon jól remekelt.
A buborékban való vízen járás élményét korábban már többször megtapasztalták a lányok, de persze ez nem az a móka, amit meg lehet unni könnyen, így most is éltek a lehetőséggel, hogy a csodaszép időben, a kellemes széltől fodrozódó tavacskán egyensúlyozzanak a buborék belsejében.
A mini patak rafting igazán vadregényesre sikeredett. Egy nem túl nagy sodrású patakban kellett a lányoknak evező segítségével a kempingig eljutniuk, szó szerint elevickélniük. Időnként megakadtak, időnként elveszett az evezőjük vagy éppen lemaradtak egymástól, de Eszter és Hanna így is becsülettel teljesítette a távot. Mi mindvégig kísértük őket a parton, figyeltük őket a hídról, ahogy áthaladnak alattunk, bíztattuk őket, hogyan lökjék meg magukat ha elakadtak. Zoltán mondta is, hogy ez bizony nem Disneyland, mert ott ugyanez a móka csak mentőmellényben, beépített hangszórókból szóló madárcsicsergés és vízcsobogás hangeffektek mellett, számtalan óvintézkedés és biztonsági előírással együtt lett volna átélhető. Mondjuk nem bántuk volna ha van valaki, aki a pánikba esett Noémit kimenti a patakban rekedt gumifánk fogságából, így azonban Zoltán mászott bele a jéghideg vízbe és mindenféle csaláncsípésekkel és szúrós ágakkal dacolva kihozta a legkisebb királykisasszonyt a partra, akinek ennyi adrenalin elég volt.
Volt még ugrálóvár persze, amibe én csak úgy engedem be a gyerekeimet, ha egyedül csak ők őrjöngenek benne. Van ugyanis egy kényszerképzetem, amikor a kezelhetetlenül felajzott gyerekek egymás fejére, hátára ugrálnak, amelyet ép bőrrel csak a legszerencsésebbek úsznak meg. Nos, a keddi lazább napnak köszönhetően az ugrálóvárban sem voltak tömegjelenetek, így nyugodtan dőltem hátra a székben, hogy Zoltán újabb rekeszépítő mutatványát figyeljem.
A festői szépségű tavacskán tutajjal is át lehet kelni és persze mi át is keltünk gyakran. A két, egymás mellett lévőn még versenyt is rendeztünk, amelyet én sajnos rendre elvesztettem, viszont jó kis izomlázam lett tőle.
A végére hagytuk az erdei kalandpark meghódítását. A tó felett feszülő drótpályán időnként sikítva, kiabálva vagy nagyon is megszeppenve csendben időről időre átsiklott egy felnőtt vagy nagyobb gyerek. Fel sem merült bennem, hogy ezt utánuk csinálom de azért izgatott milyen érzés lehet. A gyerekekkel együtt beöltöztünk a védőfelszerelésbe, a kicsik az ovis pályán mentek végig vagy kétszer, Hanna viszont a gyerekpályákra igyekezett, ahol azért indokolt volt Zoltán felügyelete. Elnéztem Hannát, hogyan győzi le az akadályokat méghozzá az én feledékenységem miatt egy arany színű balerina cipőben, amitől még kecsesebbnek tűnt a kák között, a hálóban és a karabínerrel.
Amikor már minden lehetséges játékot kipróbáltunk, elölről kezdtük az egészet és csak az ebéd zökkentett ki bennünket az élmények sorozatából, amit ezután rögtön folytattunk is. Közeledett a záróra, a lányokon is látszott, hogy kapacitásuk végén járnak, így ideje volt indulnunk.
És itt jött a nagy meglepetés. Mert Zoltán nem azért mondta, hogy tegyek be pár váltóruhát is a csomagtartóba, mert esetleg vizesek leszünk és nem azért mondta, hogy pakoljak össze pár lepedőt és törölközőt is mert hátha jó lesz valamire, hanem azért, mert talán már akkor tudta, hogy az eredetileg egy naposra tervezett kiruccanás két napos lesz. Ott aludtunk. Méghozzá egy valaha szebb időket látott lakókocsiban. Aludhattunk volna még faházban vagy jurtában is, ám a lakókocsiban való éjszakázás lehetősége mindanyiunkat egyformán lázba hozott és annak ellenére, hogy a kissé avittas szag, a nyekergő ágy-, a bogaraktól való félelmem (nem volt egyébként még egy szúnyog se) miatt nem sokat aludtam az élmény felejthetetlennek bizonyult. A kicsik remekül pihentek egész éjjel a lakókocsi egyik végében, mi pedig kicsit mocorgósabban a másikban Hannával.
A ragyogóan tiszta közös zuhanyzóban tisztálkodtunk és ez a kis nomád, kempingezős, tábori körülmény még különlegesebbé tette az egész ottlétünket és azon is túl tettem magam, hogy nem volt nálunk fogkefe, pizsama meg pláne.
A helyi kis pizzériából rendeltünk vacsorát. Magunk is meglepődtünk azon, ahogy a két családi méretű pizzát milyen sebességgel tüntetik el az élményektől, mozgástól kitikkadt lányaink.
Hajnalban aztán, amikor még mindenki aludt, felöltöztem és kilopództam a tóhoz, ahol a hajnali fényben ugrándozó halak között áthúztam magamat a tutajon a kis szigetre, amelynek legmagasabb pontján leültem a padra és ha már egyszer alig aludtam, feltöltődtem csenddel és a Bakony lábánál elterülő természet látványával. Itt határoztam el, hogy ha törik ha szakad átmegyek a hosszú drótkötélen a csörlő segítségével. Persze tisztában voltam azzal, hogy Zoltán noszogatása elengedhetetlen lesz tervem megvalósulásához.
Egy látogatóktól mentes, nyitás előtt álló kalandparkban ébredni, a Judo táboros gyerekek reggeli tornájában részt venni, trambulinnal kezdeni a napot, eleven és nem rajzfilmbéli rókakölyköt figyelni nagyon közelről majd korán reggel újra csúszdázni, buborékozni, ugrálni, akadálypályán menni igazán nem mindennapi élmény volt a lányok szerint is.
És igen! Kellett hozzá bátorítás, de átrepültem a tó egyik fájától a másikig majd vissza is és azt hiszem még élveztem is. A lányok az állatsimogatótól (mert van az is) drukkoltak és integettek nekem és nagyon büszkék voltak rám, hogy megtettem.
Hanna sajnálta, hogy neki nem lehetett, ezért aztán egy újabb gyerekpályát szeretett volna meghódítani. Én a kicsiket az ovis pálya mentén kísértem újra és még jó, hogy nem láttam az akció filmbe illő jelenetet, amikoris Hanna egy meglehetősen extrém résznél feladta a küzdelmet, így profi segítséggel hozták le a földre. Hogy mégsem ment el a kedve az egésztől mi sem bizonyítja jobban, hogy egy eggyel könnyebb (nekem ugyanolyan extrém gyerekpályának tűnő) szakaszt csakazértis teljesített.
Mire leadtuk a védőfelszereléseket az eső is elkezdett cseperegni. Mindenki választhatott egy búcsú csúszást, lövést, mászást, ugrálást...aztán záporok, zivatarok közepette indultunk haza a kissé hosszúra nyúlt kalandparkozásból.
Jó tudni:
-Mivel kevés az árnyék ( a kalandpark és a patak kivételével mindenütt), ezért kendő, sapka, naptej ne maradjon otthon.
-Tartalék ill. váltóruha akkor is jól jön ha nem alszotok ott. Ja és fürdőruha is, hiszen van pár vizes játék is.
-Mellékhelységek tiszták, ivóvízlelőhely van, de étteremben is lehet enni, inni.
-Karszalagos belépő ellenében minden szórakoztató elem korlátlanul igénybe vehető. Tapasztalatunk szerint a borsos ára ellenére is így éri meg a legjobban ott lenni. Érdemes figyelni az akciókat. Mint írtam egy ideig még tart a hétfő, keddi féláras akció.
-Elégedettségi kérdőívet töltsétek ki. Nagyon kedves a személyzet (egy két semlegestől eltekintve) és hálásak a jó szóért. Meg is érdemlik.
-Nyitásra menjetek és készüljetek fel, hogy egy nap nem elég :-))