A Vakációs terveink című faliújságunk ötösre vizsgázott. Az idei nyarunk úgy alakult, hogy mindenféle okok miatt nem terveztünk hosszabb kiruccanást külföldre, és belföldre is csak rövideket. A jópofa tematikus táborok közötti időszakot használtuk ki arra, hogy a betervezett programoknak végre eleget tegyünk és este elégedetten rajzolhassák a lányok a pipát a megfelelő négyzetbe. Íme egy kis válogatás a legjobbak közül.
Jó ötlet volt üres, biankó négyzeteket is hagyni, mert mindig jött valami új kívánság vagy nekem jutott eszembe egy olyan program, hely, ahová régen nem jutottunk el vagy eljutottunk de annyira jó volt, hogy ismétlésért kiabált mindenki.
A faliújságot rugalmasan kezeltük, azaz nem szomorodtunk el ha valamelyik nem teljesült. Így például a többnyire vacak idő miatt eszünkbe se jutott Balaton, se a Velencei tó. Abban a pár napban, amikor kánikula volt, élveztük a saját otthonunk adta hihetetlen szerencsénket, azt, hogy saját strandunkban lubickolhattunk, a saját palacsintánkat, főtt kukoricánkat, fagyinkat ehettük. A lányok fáradhatatlanul ugráltak be a medencébe, hogy annak fenekéről felhozzák az előzőleg bedobált műanyag állatkákat és a konyhából elcsent kanalakat. Igen. Idén nyáron ez volt a megunhatatlan vízi játékuk.
Voltak legeslegjobb programok, akadtak nagyon jók és simán csak jók. A Tarzan park a maga vizes részével például szenzációs szerintem. Kulturált és bebizonyosodott, hogy két óra kevés, annyi de annyi a lehetőség. Élveztem, hogy mindent kipróbálhattak a felnőttek is és azt hiszem a lányok is szeretik, hogy nem esik nehezemre velük együtt trambulinozni, mászni, lógni. Ez a város legjobb fizetős játszótere, amit még Hanna sem talált cikinek a maga majdnem 11 évével.
A Budakeszi Vadaspark is kellemes élmény volt az állatbemutatónak köszönhetően és annak, hogy ez végre egy olyan hely, ahol a kiírások mellett nem megy el csak úgy az ember, hanem szinte várja, hogy elolvashassa a következőt, annyira kedvesen, gyereknyelven, mégis okosító módon van megfogalmazva. Az állatsimogatóban időztünk a legtovább, ahol tekintettel arra, hogy ez egy vadállatokat bemutató állatkert végre nem kecskéket és juhokat lehetett sétálni hanem szelíd ám azért kellően óvatos őzikéket.
A Cat Cafét, ahol válogatottan különleges cicákat lehet simogatni (kézfertőtlenítés után!)kávézás, forró csokizás, sütizés közben- nagyon szeretik a lányok. Szerencsére nemrég újra megnyitott, új és lelkes tulajdonosokkal. Ez is pipa.
Bringó-hintózni minden évszakban el szoktunk menni, ahogyan Libegőzni is. Eközben a két tevékenység közben jól lehet követni, pontosabban csodálni az évszakok változását. Pipa került mindkét rubrikába és megállapítottuk, hogy még mindig megunhatatlan.
A Dunán való hajókázás is megunhatatlan így az se maradhatott ki. Persze be nem állt a szám, nem bírtam megállni, hogy ne tartsak idegenvezetést sokadszorra a lányaimnak de azt hiszem nem bánták, sőt volt, hogy helyettem fejezték be a mondatot.
Szabadtéri színpad pont is szerepelt a vakációs falon. Azt hiszem vakmerőség lett volna ezen az esős, borongós nyáron előre megvenni a jegyeket így inkább biztosra mentünk, amikor felhőknek nyomát se láttuk. Hannáék idén veszik János Vitézt így kapóra jött a Városmajori Szabadtéri Színpadon a János vitézt látnunk méghozzá egy nagyon ötletes, szokatlan feldolgozásban aminek a végén ráadásul mindenki elkészíthette a saját János vitézét is.
Legeslegjobb program volt még a Familypark a magyar határtól néhány percre ahol ugyan már kétszer jártunk ám érdemes minden évben elugrani, mert folyamatosan fejlődik, újabb és újabb attrakciókkal egészül ki. Amikor először jártunk ott, a kicsik még a babakocsiban nyűglődtek és Hannával élveztük a neki való körhintákat. Második alkalommal a kicsik harmadik születésnapját ünnepeltük az osztrák vidámparkban töltött órákkal és egy éjszakát a közeli hotelben szálltunk meg. Most, harmadszorra élveztük a legjobban, egyrészt, mert mindhárman elérték azt a testmagasságot, amivel bátran felülhettek a legvadabb hullámvasútra és minden egyébre és nyafogások, fáradtság nélkül egy egész napot el tudtunk tölteni a parkban, ahol nagyon de nagyon sokan voltak mégsem kellemetlenül és 15 percnél tovább semmire se kellett többet várakozni. Nagyon megmaradt bennem ez a nap, megjegyeztem, mert ritka egyetértésben, harmóniában, nevetésben, sikításban, izgalomban telt minden perce. A három gyerekes családmodell bizonyos esetekben egyébként okozott némi fejtörést nekünk, mert hát a kicsik mellé mindenképpen kell egy felnőtt, kiváltképp ha vad hullámvasúton megyünk de akkor ott van Hanna még, aki maga 10 évével bátor ugyan de én kevésbé-hát akkor hogy legyen, hogy férünk be kétszemélyes kocsikba ennyien. Megoldottuk, aztán Hanna is rájött, hogy ő egyedül is szívesen sikongat és én is láttam, hogy biztonságos ott minden.
A közeli Naplás tóhoz madárgyűrűzés idején ugrottunk ki és nagyon jól tettük, mert bizony kerti és barát poszátát ritkán tarthat az ember a tenyerében és egyébként is mostanában nagyon érdekel bennünket minden madárral kapcsolatos okosság, márpedig az MME munkatársai itt nagyon sok érdekességet mutattak és meséltek.
Rossz időben se kellett lemondani a pancsolásról, egyik nap az Aquaworld-ben lubickoltak a lányok Zoltánnal amíg én a Ramada kávézójában nyugodtan, zavartalanul regényt olvastam. Szerintem ők is és én is feltöltődve ültünk be az autónkba.
A kicsik reklamáltak, hogy idén nem ültek repülőn így gondoltam egyet és elvittem őket a Ferihegyi Repülőgép Emlékparkba. Gyorsabban vert a szívem, mert egy kis darab ott maradt ám belőle Ferihegyen, első munkahelyem helyszínén. Én még repültem a ma már múzeumi tárgyként bemutatott TU154-es és TU134-es gépeken is. Őrület. Volt ott egy lelkes fiatalember, aki válaszolt a kérdéseinkre, megmutatta a feketedobozt, ami nem is fekete. Légi utaskísérőnek képzeltük magunkat, felszolgáltunk, köszöntünk az érkező utasoknak. A hab a tortán a konténerben berendezett szimulátor volt, ahol egy türelmes srác segítségével Eszter és Noémi sőt Zoltán is eljátszhatott egy fel- és leszállást. Mondjuk nekem még lennének ötleteim hogyan tehetnénk még érdekesebbé, profibbá a kiállítást meg az egész helyet. Kis erőfeszítéssel valóban különleges látogatóközpont lehetne.
A sok-sok-sok belépőjegyet aztán beragasztottuk a vakációs naplóba, amibe idén először a kicsik nemcsak rajzoltak hanem írtak is. Jó lesz lapozgatni hideg téli estéken a többi kötettel együtt.
