Két nappal 24. előtt díszítettük fel a fát. Gyerekkoromban ez szentségtörés lett volna de most már én vagyok az anyuka én parancsolok és én megengedem, hogy egy kicsit előrehozzuk az ünnepet legalább úgy, hogy a fa már a nappaliban áll talpig díszben. Hanna volta stylist, az ő instrukciói szerint kerülhettek fel a fára ezúttal kék és fehér díszek és ezüst szalagok. nem engedett semmi túlzást mi meg hagytuk hagy irányítson. A csúcsdíszt minden évben más teszi fel nagy nevetgélések és egyensúlyozások közepette. Idén Eszter tehette fel az ezüst csillagot, Zoltán nyakán ülve a sikongatásaimmal fűszerezve (Jaj le ne essen!- mármint Eszter). Pontosan számon tartják ki a következő és én ezen mindig olyan jót mosolygok.

Remekül gazdálkodtam idén az időmmel, elkészült minden amit elterveztem. Azokat az ételeket és süteményeket is megfőztem, megsütöttem amiket az ünnepi asztalra szerettem volna tálalni. Másnap kiderült, hogy milyen, de milyen jól tettem... Másnap ugyanis már annyi erőm se lett volna, hogy egy vajaskenyeret megkenjek ugyanis egy ünneprontó vírus leterített. Örök optimistaként próbáltam rájönni, hogy ebben most mi a jó és nagynehezen azért találtam olyat ami miatt a betegségnek hálás lehetek. Például azt, hogy a lányok teríthettek meg egyedül. Mondtam nekik, hogy most aztán rajtuk múlik hogy milyen lesz az ünnepi asztal és vessenek be minden eddig tanult fogást és a kreativitásukat is. Nagyon örültek a megbízásnak és amikor lebotorkáltam az emeletről csak ámultam és bámultam milyen ügyes lányaim vannak.

Mivel az ételek látványától is undorodtam, családom elnézte nekem, hogy nem ülök velük az asztalhoz, hogy kimaradok a lakmározásból. Újabb hála, amiért én az ünnepek alatt nem felszedtem plusz kilókat hanem leadtam.


Nálunk az ajándékozás csak akkor kezdődik el ha sötét van kint, bent pedig hangulatosan világítanak a karácsonyfa fényei. Ezen az egy napon nem bántuk, hogy olyan nagyon korán lement a nap...
Továbbra sem engedek a lányok kérésének, hogy reggel legyen ajándékbontás mert nálam valahogy nem passzol az ünnepi hangulathoz a pizsamás viselet ám az egyik ajándékot kivételesen mégis ébredés után kapták meg mégpedig azért mert a mérete miatt nehezen tudtuk volna rejtegetni. Zoltán előző nap este a legnagyobb titokban rakta össze a megszámlálhatatlanul sok részből álló játékot, ami azóta is nagy kedvencünk és amivel vérremenő családi bajnokságokat játszunk. Egy csocsó és biliárd asztalt kaptak a lányok (és mi is) ami még további 8 játékká alakítható át, így lehet(ne) rajta mini asztalitenisz bajnokságot játszani vagy léghokizni de pl. sakkozni, tekézni is. Eddig a csocsózás és a biliárd a megunhatatlan. Azt kell tudni, hogy csocsózásban eddig verhetetlen voltam. Napköziben és Szot üdülőkben edzettem magamat bajnokká ám arra álmomban sem gondoltam volna, hogy egy kilenc éves majd letaszít a képzeletbeli dobogóról és csúnyán kikapok tőle. Pedig ez történik minden alkalommal amikor Noémivel játszom. Mondom telitalálat ajándék és előre szólok, hogy aki betér hozzánk az nem ússza meg meccs nélkül.


Délutánra valahogy összeszedtem magam és a nappaliból néztem végig hogyan bontogatják a szép ruháikban az ajándékokat a lányok. Előtte megkaptam tőlük azt a meglepetés műsort amit minden karácsonykor nagyon várok és az adventi időszakban mindig úgy teszek mintha nem hallanám a gyakorlást, azt hogyan rakják össze a műsort az emeleten a szobájukban. Idén furulyás, énekes, verses előadást kaptunk. Hála az iskolai énekóráknak mára már mindhárman magabiztosan furulyáznak. Az énekkaros repertoárból egy komplett 3 szólamos dalt adtak elő (milyen jó, hogy hárman vannak). Ez a kedves kis műsor, a konferanszié szöveggel együtt felért egy orvossággal ami után határozottan jobban éreztem magam és úgy gondoltam másnap mégiscsak át tudok menni a családdal bátyámékhoz, hogy ott folytassuk az ünneplést.

Hanna kupon ajándékai mindig mosolyra fakasztanak és nagy sikere van nálam így most is azt kaptam. Általában telefon és egyéb kütyühasználatra beváltható oktatás van benne ami rám is fér, mert kezdek elveszni a sok applikáció tengerében de van benne masszírozás, sminkelés és egyéb kényeztetésre szóló utalványok is.



Mindenki megkapta az áhított ajándékát. Noémi a Monopolyt mert a junior változatot már kinőtték és nagyon vágyott az Empire-re. Ez a nagy márkákat felsorakoztató darab azért is bizonyult jó válsztásnak, mert viszonylag gyorsan lejátszható és sosem lehet tudni ki lesz a győztes hiszen annyi kijátszható esély kártya van benne ami folyamatos bizonytalanságban tartja az embert. Társasjáték nélkül nincs karácsony. Biztosan azért, mert szeretném ha a karácsonyi társasjátékozás a fa mellett, a szőnyegen vagy a kandalló előtt beleivódna mindannyiunk emlékezetébe.

Ebben segített a másik sláger játék a Dobble, amivel többféleképpen lehet játszani és garantáltan hallani ahogy forognak az agyunkban a kerekek. Amúgy is szeretem a fémdobozos játékokat, mert könnyen szállítható. Gyakran bele is dobom a mindent elnyelő táskámba, mert életmentő tud lenni ha éppen várakoznunk kell valahol valamire, legyen az egy orvosi rendelő vagy egy étterem.



Az elektromos fogkefe, a csokifondü, a bluetoothos hangszóró, a könyvek és minden más ajándék célba talált és teljesítette azt a szabályt ami szerint igyekszem az ajándékvásárlást lebonyolítani nevezetesen legyen köztük valami amire vágynak, valami olvasnivaló, valami hordanivaló és valami amire szükségük van.

Estére egész jól éreztem magam és újabb alapigazsággal vígasztaltam magamat nevezetesen, hogy a legeslegeslegfontosabb ajándék mégiscsak az egészség. És valahogy ezt most nem üres lózungnak vették a lányok, hanem nagyon is megfontolandónak. Örültek, hogy másnap már kezdtem hasonlítani önmagamra és készülhettünk Lillafüredre egy kis téli kiruccanásra ami rövidebbre sikerült, mint ahogy terveztük ugyanis a betegségről ami ledöntött karácsonykor kiderült, hogy nem szimpla gyomorrontás hanem egy ünneprontó vírus, ami szépen végigment mindenkin. A kicsik viselték a legkönnyebben, Hanna viszont -akiről úgy tűnt megúszta az egészet- elég vacakul volt ám addigra már tudtuk, hogy egy nap alatt lecsengő betegségről va szó.

Azért megnéztük Miskolc legújabb nevezetességét az Avalon parkot, ami olyan, mintha nem is Magyarországon lenne az ember annyira igényes és különleges és amit egy karácsonyi fényben pompázó kisvonattal közelítettünk meg. Volt erőnk még sétálni egy nagyot a Palota szálló környékén, megnéztük a vízesést ami olvadás idején bizonyosan bővebb vízzuhataggal kápráztatja el a kirándulókat. Betértünk a műemlék ajándék boltocskába ahol a tulajdonossal beszédbe elegyedtünk és egy csomó érdekes dolgot tudtunk meg a meglehetősen veszélyesen megközelíthető (egy kanyarban van) kör alakú épületről. Mivel a szállásunk az István barlang előtt volt, átugrottunk megcsodálni a cseppköveket is ahol egy igen élvezetes idegenvezetésben volt részünk. Örültünk volna egy kis hónak vagy dérnek de azért így ködbe burkolózva is szép látványt nyújtott a Bükk gyöngyszeme ahová majd visszetérünk biztosan. Valami oka biztosan volt annak, hogy most a tervezett programjaink egy részét kihagytuk és a biztonságot jelentő otthonunkba siettünk vissza...











Itthon aztán mindenki már egészségesen készült a Szilveszterre. Sütüttünk túrós malackákat és virsliket pongyolában (recepteket majd idővel lejegyzem a rapidvacsi.blogspot.com-ra is) és csocsóztunk kifulladásig majd Hanna az az igazi hős(nő) beállította az ébresztést hajnalra, mert bizony új év ide vagy oda ő pont január elsejére lett beosztva gyermekvasutas szolgálatra amit még ekkor sem hagyna ki úgyhogy nagyon érik egy poszt a gyermekvasútról, erről a csoda helyről ami tudhat valamit ha Hanna ennyire szereti.




Hanna készített egy csinos üveget amibe beledobáljuk a legkedvesebb emlékeket, élményeket (bár a blog is ezt a célt szolgálja). Ez az ötlet nagyon népszerű most az ismerőseim körében is. Hanna kedvenc inspirációs oldalán találkozott vele és nem tétlenkedett mint én hanem megvalósította az ötletet. Azt remélem túl kicsi üveget választott és legkésőbb nyáron én is gyárthatok egyet. :-))

Itt az (év) vége, fuss el véle!

Viszonylag későn éreztem a karácsonyi hangulat közeledtét, mert nem elég, hogy hó sem esett még azt kellett látnom,hogy a teraszon felejtett muskátlijaim bimbózni kezdtek a langymeleg időben. Mondjuk a karácsonyi kaktusz is a szobában és a Mikulás virág sem akart lemaradni. Az adventi koszorú is időben elkészült, megint a nagymamám nászajándékán az üveg tortatálon foglalt helyet és így került az étkezőasztal közepére. Az ajtóra erősített Lidl-ös kakaós dobozból eszkábált angyal postaládába is került pár levél, kívánság, rajz, meglepetés.


Az adventi naptáraknak köszönhetően a reggeli ébredések 24 napig viszonylag gyorsabbra sikeredtek, nekem pedig segített abban, hogy szem előtt tartsam hány nap van még hátra Szentestéig.
December elsejére karácsonyi díszbe öltöztettem a házat, a lépcsőkorlát fenyőgirlandban a ház eleje pedig diszkrét kivilágításban pompázott. Szóval mindent megpróbáltam, hogy érezzem, érezzük, közeleg a karácsony. Képeslapokat gyártottunk, pop-up stílusút meg egy karácsonyfa alakzatba formált jókívánságot is.

A mézeskalácsokat és egy tüneményes házikót idén profira bíztam (pedig van egy díjnyertes receptem) Ugyanaz a cukrász hölgy sütötte, aki a kicsik 8. szülinapjára és Zoltán 40. szülinapjára készítette el torta remekműveit.




A menüt is nagyjából kigondoltam, ügyelve, hogy ne töltsem az egész ünnepi időszakot a konyhában. Az egyik bevált, finom és már többször bizonyított fogást viszont az utolsó pillanatban leszavazták és egyhangúlag követelték kérték, hogy idén bébi pulykát készítsek. Tudtam, hogy honnan fúj a szél. A lányok (és én is) nagyon szeretünk Mr. Bean hülyeségein nevetni. No hát neki van egy olyan filmje, amiben karácsonyi pulykát próbál sütni a vendégének. A végén toast kenyeret vacsoráznak. Kicsit féltem, hogy mi lesz ha mi is de manapság az interneten olyan jó kis videós recepteket lehet találni. Így leltem meg Gordon Ramsey tökéletes pulykájának receptjét, amelyben garantálja, hogy nem szárad ki a szárnyas majd. Nagy sikere lett, a lányok büszkék voltak rám és én is magamra sőt mivel anyukám is velünk volt az ebéd idején tőle is bezsebeltem a bókokat.



A terítés és főzőcskézés idején a lányok Zoltánnal moziban voltak. A nagyon aranyos Paddington macis filmet nézték meg és most kivételesen nagyon bántott a dolog, hogy nem tarthattam velük, mert csak jókat hallottam róla ahogyan később a lányok is elmondták, hogy ez a film most bekerült náluk a legjobb háromba.

A kései ebéd után aztán a meglepetés műsor következett. Talán ez a harmadik vagy negyedik alkalom, amikor a három lány valami műsorral készül. Korábban csak énekeltek, volt, hogy Hanna zongorázott közben. Idén furulyáztak, énekeltek és Hanna rendezésében egy rövid kis színpadi jelenettel készültek. Hasonló színházi előadással korábban már megörvendeztettek. A Színház világnapján adtak elő egy kortárs darabot, zenei aláfestéssel, szokatlan megoldásokkal, jelmezzel. Már akkor is megállapítottam, hogy lám-lám Hannára úgy tűnik hat a sok színházi élmény. Az is amit a nézőtérről lát és az is, amit ő játszik. Ezt a mostani darabot sikerült felvennem a kis kamerámmal. Jó lesz visszanézni pár év múlva.

Alig bírták kivárni, hogy besötétedjen és elérkezzen a várva várt pillanat, amikor megszólal a csengő, felcsendül a karácsonyi dal, Zoltán kezében szikrázik a csillagszóró és ők lerohanhatnak a lépcsőn egyenesen a nappaliba, ahol az előző este közösen feldíszített fa alatt ott lapul a sok kis meglepetés. Mindenki megtalálta az áhított ajándékot, volt nagy öröm és boldogság majd éjszakába nyúló legózás, kőrömizés, babázás, tablettel és fényképezőgéppel való ismerkedés.a
Én az online receptgyűjteményemet (vagy nevezzük gasztroblognak) kaptam meg nyomtatott formában, aminek nagyon-nagyon örültem. Azt hiszem súgtak a lányok Zoltánnak méghozzá remekül.





A kandallóba ugyan nem tudtunk begyújtani de egy kis forralt bor meg a lányok boldogsága azért segített abban, hogy pont időben december 24-re elérkezzen hozzám is a karácsonyi hangulat.

A karácsony gyorsan eltelt és szépséges volt. Az ünnepi hangulatteremtéshez szükséges ötletek közül néhányat még tavalyról hoztam át és volt pár újítás is. Idén is szánkón érkeztek az ajándékok, erre pakoltam rá az egyszerű barna papírba csomagolt meglepetéseket, amelyeket tortapapírral tettem kicsit ünnepibbé.



A karácsonyfán arany, barna és kék díszek lógtak. Ezt a színösszeállítást még a Gödöllői Kastély üvegházában tartott szépséges karácsonyi vásáron láttam és ott elhatároztuk, hogy hasonlóra öltöztetjük fel majd mi is a különösen illatos lucfenyőnket. A fát évek óta apás program keretében választják ki a lányok és évek óta ugyanannál a fakereskedőnél. Mint mindig most is meg kellett tudakolniuk hol nőtt a fácska. Nagykanizsa mellett, egy kis falucskában. És bár a lányok bár sajnálják a sok kivágott fát, az árustól megtudták, hogy ezek erre a célra lettek ültetve, ő pedig ebből él. Bizony maguktól is rájöttek, hogy nem könnyű munka és nem túl kényelmes napokig egy lakókocsiban élni.
Ha már a fenyőfánál tartok, leírom, hogy idén egyszerűen leszavazták a lányok azt a törekvésemet, hogy, mint minden évben, idén is felolvassam nekik anyukám régi mesekönyvéből Andersen megható történetét a fenyőfáról. Az volt az érvük, hogy egyszerűen nem szeretnének ezen a szép napon szomorkodni, sírni.
Elfogadtam, de jövőre azért újra megpróbálkozom vele.



Idén a hagyományos mogyorós koszorú sem került az asztalra de valahogy nem éreztem kellemetlenül magamat. Most először éreztem azt, hogy ügyesen és túlzásoktól mentesen sikerült eltalálnom a megfelelő étel mennyiséget, nem veszett kárba szinte semmi.
Az ünnepi asztalra készített menü táblán az alábbi fogások szerepeltek egyébként:

Halkrém, uborkapikkelyekkel

Almás, zellerkrémleves vagy húsleves

Mézes sült csirkecomb, szalonnás burgonyafánkkal és meggyszósszal

Gyümölcskenyér

Mindegyik receptje megtalálható a www.rapidvacsi.blogspot.com alatt.

Nevetéstől, videózástól, riportkészítéstől és jóízű falatozástól volt hangos az asztal. A meghittség nálunk hangos. Mi már csak így szoktuk.



Nálunk a kései ebéd után, sötétedéskor csönget az angyal, aki Zoltán. A lányok a fenti szinten várják ilyenkor, hogy lehívjuk őket. Megvárják, hogy a csillagszóró elégjen és csak ezután kezdenek hozzá az ajándékok kibontásához. A kicsik egy igazi iker ajándékkal lettek gazdagabbak, kaptak egy igazi de mégis rózsaszínű walkie-talkiet, Hanna pedig egy fényképezőgépet. Persze ekkor még nem sejtette, hogy az ajándéka összefügg a szülinapi meglepetésével. Volt sok könyv is a fa alatt, meg szép új színes ceruzák, filctollak. Kaptak szörnyűséges de nagyon áhított Monster High babákat és társasjátékokat. Kettőt ezek közül csak másnap találtam meg és tettem a fa alá-egyszerűen kiment a fejemből, hogy vettük és hogy el is rejtettem őket.



A lányoktól ünnepi műsort kaptunk ajándékba. Úgy látszik eltanulták tőlünk, hogy jó dolog élményt adni. Hanna napokon kersztül gyakoroltatta a dalos, furulyás műsort a kicsikkel a szobájában, aminek meg is lett az eredménye. Csodásan szerkesztett, angyalian szép koncertet adtak nekünk a nappali közepén.


Az ételekről jut eszembe, hogy igazán értékeltem Zoltán gesztusát, aki igyekezett kiszabadítani a konyha rabságából és lefoglalt egy asztalt ötünknek a Zara hotelben lévő Araz étterembe, hogy ott ebédeljünk egy pazar karácsonyi Sunday Brunch keretében.




26-án bátyámék családját láttuk vendégül ebédre és nagyon élveztem minden pillanatát, a sok nevetést, rajzolgatást, X-boxozást, beszélgetést.


Másnap Hannára "munka" várt, mert a Tropicariumban tartottak a Magyar Színház művészeivel az Almaszósz kapcsán dal- és tánctanítást. Elfáradt de azért annyi ereje még volt, hogy levezetésképpen alaposan megnézzük a Tropicarium összes akváriumát különös tekintettel a cápák karácsonyfájára és ha már ott voltunk a Camponában, akkor végre felhasználtuk az Eszter által még a szőnyeg rajzpályázaton nyert ajándék belépőinket a Csodák Palotájába.

Szóval mozgalmas és tartalmas volt a karácsonyi időszak de szerencsére jutott idő a punnyadásra, közös filmnézésre, délig pizsamában maradós napokra is a fenyőillatú szobában. A kandallóban nem ropogott idén tűz, hiszen tavaszias idő volt, ami azóta sem változott...

A fenyőfa kiválasztása és megvásárlása egy ideje Zoltán és a lányok feladata és mindig nagy izgalommal indulnak a nem túl távoli fenyőfa lerakathoz. Autóval mennek és a tetőcsomagtartóra erősítik fel pedig én úgy szeretném ha szánkót húznának maguk után, arra kötöznék fel a fenyőfát és úgy hoznák haza egyszer. Ehhez mondjuk nem ártana ha hó is esne..
A fáról tudniuk kell, hogy hol növekedett és mennyi idős, mert ő már a miénk, mégha csak rövid ideig is.

A fenyőfából 23-án este varázsoltunk közösen karácsonyfát, mert másnap jó érzés már a feldíszített fához érkezni, mégha ajándékok nincsenek is alatta addigra. Az angyalok illetve Zoltán szigorúan csak sötétedéskor csönget, mert nem tudom elképzelni a karácsony csúcspontját, az ajándékbontást világosban. És igen. Fontos az is, hogy szépen, ünneplőbe öltözve karácsonyozzunk. Azt hiszem a lányoknak is már így természetes. Megfigyeltem, hogy napokkal korábban előkészítették a szép ruháikat és arról tanácskoztak melyik hajráfot viseljék majd a nagy napon.

A reggeli is ünnepi. Ilyenkor szeljük fel a mogyorós koszorút, amihez habos kakaó és kávé dukál. Reggeli után aztán a lányok valami jó kis karácsonyváró programra mennek el Zoltánnal, hogy én addigra terülj terülj asztalkát varázsoljak. A jól bevált ünnepi ételektől nemigen térek el, ám a terítésnél szívesen újítok. Hat főre terítettem meg, hiszen anyukám is velünk ünnepelt.

Érdekes módon nem tiltakoznak a lányok a délutáni alvás ellen. Tudták, hogy mire felébrednek ott lesz a sok szép ajándék a fa alatt. Hagyomány az is hogy ilyenkor előveszem anyukám réges régi mesekönyvét, Andersen legszebb meséit, amit még ő kapott tíz éves korában egy régi karácsonyon. Kinyitom a 17. oldalon és várják, hogy a kis fenyőfáról olvassak, amelyik nem volt boldog az erdőben és alig várta, hogy magasra nőjön, aztán pedig feldíszítsék, csodálják... A vége szomorú persze és mindig meghatódunk.



Először tavaly szalagoztam be a nappali bejáratát, ezzel jelezve, hogy idő előtt nem tanácsos a bemenet. Ezt a szalagot kellett aztán átszakítani a lányoknak, amikor megszólalt a csengő. Idén már ők kérték, hogy legyen célszalag átaszakítás megint, így krepp papírral behálóztam a bejáratot. Persze mire végeztem vele eszembe jutott, hogy valamiért be kell mennem, így amolyan James Bond módon legalább háromszor csusszantam be hason, mert nem volt kedvem kimenni a hidegbe, hogy körbe menjek..

Az ajándékok idén szánkón érkeztek. A régi kis gyerekkori szánkóm, ami még ma is jól szuperál most ajándékokkal volt megpakolva. A kis szánkó biztosan nem gondolta akkor még, hogy pár nappal később igazi hegyi, havas lejtőkön kell bebizonyítnia, hogy még nem nyugdíjas.






A szalagokat aztán nagy vehemenciával átszakították a lányok és érdekes módon nem estek neki az ajándékoknak azonnal, hanem inkább három óriás csillagszórót tartva a kezükben elénekelték a Csillagfényes csöndes éjjel kezdetú dalt, amelyet még Hanna tanított be a kicsiknek és annyira de annyira szép, különösen a Halleluja résznél, hogy nehéz száraz szemmel hallgatni.



Az ajándékok telitalálatnak bizonyultak, legalábbis erre következtettem abból, hogy röpködtek a "Erre vágytam!" "Pont ilyet szerettem volna!" kezdetű mondatok.
Gyönyörű rajzokat kaptam a kicsiktől, amelyekkel terveim is vannak, Hanna pedig már nagylányos és rendkívül kreatív meglepetéseket gyártott nekünk is és a kicsiknek is.
Noémi boldog volt a távirányítós autójával, Eszter a kutyájával, Hanna pedig a szörnyűséges ám nagyon áhított Monster High babával vagy micsodával. Persze akadtak könyvek is a fa alatt. A folyton babázó Eszternek nem is találhattunk volna találóbb ajándékot Finy Petra: Maja 12 babája című könyvénél. Kíváncsi és mindig kérdezősködő Hanna pedig a Miért sós a tenger című könyv folytatását, a Miért görbe a bumeráng-ot kapta meg.
A legeslegjobb rész pedig mindig ez után következik, hiszen az új (és régi) társasjátékokkal egy késő estébe nyúló móka veszi kezdetét, amit időnként Hanna zongora játéka vagy furulya szólója és a lányok éneklése tesz még ünnepibbé.







Nekem és a kicsiknek így és itt ért véget 2012. Szentestéje, ám Hanna a fejébe vette, hogy szeretne elmenni egy éjféli misére, így míg mi a pihe puha ágyba pattantunk be, ő Zoltánnal az autóba, hogy a Bazilikában figyelje meg hogyan zajlik a katolikus ceremónia Szenteste. Későn értek haza de még mesélt nekem. Szeretem Hannában, hogy ugyanilyen érdeklődéssel figyelte tavaly meghívott vendégként a Hannuka ünnephez kapcsolódó szokásokat.

Másnap bátyáméknál folytattuk az ünneplést, sok nevetéssel, nosztalgiázással, fénykép nézegetéssel, játékkal és finomsággal.

Anyukám feldíszített fáját 26-án egy ünnepi reggeli keretében néztük meg, majd jól belakmározva bátyámmal, keresztlányommal és Hannával a Városligeti Műjégpályára indultunk, hogy egy igazán nagyot és ünnepit korcsolyázzunk. Pukkadoztunk a nevetéstől, amikor egy csapat egyiptomi? férfi érkezett a jégre, drága, fekete, elegáns kasmír kabátjukban. Szemmel láthatóan akkor láttak először jeget közelről. És igen. Bevállalták. Béreltek korit és megpróbáltak haladni. Annyira aranyosak voltak. Persze a fekete kabátjuk hófehér lett pár perc múlva. Ittunk forralt bort, teát én meg beszebeltem bátyám nagylányának dícséretét, mert nem is tudta, hogy ilyen jól és gyorsan korizik a keresztanyja. :-)