Azt mondta a Németh Lajos meteorológus, hogy aki csak teheti menjen a szabadba ezen a hétvégén, mert igazi kiránduló időben lesz részünk. Hát mi tehettük, így Szilvi barátnőm ajánlása nyomán célba vettük a Poroszlón található Tisza tó felett húzódó sétányt.
Kicsit zavarban voltam a pakolással, mert nem tudhattam mennyire lesz majd hűvös egy mocsárban, reggel még csípős hideg van és egyáltalán, az ember nehezen hiszi el, hogy októberben elég egy rövid ujjas felső. Persze utolsónak ültem be én az autóba, a három lány és Zoltán már türelmetlenül várta az indulást. A nyugodt, veszekedésmenetes út érdekében kezükbe nyomtam három könyvet. Noéminek a repülőtereset (hiába no, nem tudok elszakadni munkahelyemtől), Eszternek egy építkezésről szólót (azért mert éppen most bővítik az ovijukat, lesz benne tornaterem is), Hannának pedig a testünk működését sok képpel magyarázó könyvet, mert egy ideje ez érdekli igazán. Szóval lehuppantam a helyemre és éppen válaszoltam volna Zoltán kérdésére, miszerint biztosan bezártam -e az ajtót és ugye a riasztót se felejtettem el aktiválni, amikor megszólalt Hanna a hátsó sorból:
-Apa a te fütyidet hímvesszőnek hívják!
Gondolom kibetűzte a képhez tartozó elnevezést lányunk, akit úgy látszik máris ez a rész izgat a legjobban..
Nos, ebben a hangulatban fordította el Zoltán a slusszkulcsot, hogy végre elinduljunk Poroszlóra.
....
Tudtam, hogy eszméletlen jó lesz. A mocsár felett vezető másfél kilométeres palló híd még éppen jó táv a három éveseinknek, Hannának pedig meg se kottyan. A legjobban az odavezető utat várták, mármint azt a részt, amikor Pista bácsi egy motorral ellátott csónakkal elröpített bennünket a híd elejéig. Ekkor még jól jött a sapka és a polár pulcsi a lányokon.
Sajnos kevesebb, mint 5 perc alatt megérkeztünk, pedig egy fél napig is elücsörögtem volna a csónakban, hogy gyönyörködjek a Tisza tó szépségében.


A híd ugyan elég széles, mégis jónak láttam egy alapos oktatás keretében a lányok lelkére kötni, hogy ne merészkedjenek a szélére, hacsak nem akarnak nyakig elsüllyedni a békalencsés mocsárban. Bizonyos részeken ragaszkodtunk ahhoz, hogy a kicsik fogják a kezünket, amivel hangos ellenállásba ütköztünk, így szinte biztos vagyok abban, hogy elijesztettük a mocsár természetes élővilágát, legalábbis egy időre biztosan. Az első pihenőhelyen, ott ahol a hódokról olvashattunk okos dolgokat és ahol két pocok (vagy ahhoz hasonló élőlény) szalad el közvetlen közelünkben, a lányok azonnal felfalták az otthonról hozott muffin és egyéb rágcsálnivalókat,majd amikor helyrebillent a cukor háztartásuk, valóban úgy tudtuk folytatni a sétát, ahogyan azt elterveztem.

Hannában buzgott a tanulásvágy, így minden ismertető táblánál megálltunk és a túra végére magabiztosan mutatta melyik növény a nád, a gyékény, a békatutaj, amit én rendszeresen béka ladiknak hívtam, melyik a békalencse, a rucaöröm, a nyílfű, a nehezen irtható gyalog akác, az ebszőlőcsucsor és a békanyál.
Megmásztuk a kilátót is, aminek lépcsőfokait Hanna számolta meg és amit azonnal el is felejtett, így nem tudom lejegyezni. Az építmény lábánál viszont egy tündéri biológus lány válaszolt kérdéseinkre,majd amikor kifogytunk belőle, magától mesélt a területről további érdekességeket.


Vajon hányan tudják honnan ered a "Kákán is csomót keres" mondás? Hát nekünk a poroszlói tanösvényhez kellett eljutnunk ahhoz, hogy találkozzunk a mocsári kákával, aminek a végén csomóhoz hasonlító termés van. Persze azonnal lefényképeztem, lehetne 50 milliós kérdés a Legyen Ön is milliomosban..


Közben a pulóverek, kardigánok, sapkák feleslegesek lettek és ragyogó októberi napsütésben élvezhettük Tisza tó mocsárvilágának közvetlen közelségét.
A séta végére a kicsiket már nyakunkba vettük
és így érkeztünk vissza kiindulásunk helyszínére, ahol nem túl autentikus módon, mobiltelefonon iderendelt Pista bácsi már várt bennünket, hogy visszavigyen autónkhoz. A csónakot ezúttal Hanna vezette, aki a kaland után kijelentette, hogy nem is biztos, hogy lovas vagy kutyakozmetikus lesz, mert elképzelhető, hogy csónakos inkább.

Egy szimpatikusnak tűnő étteremben gyorsan megebédeltünk aztán siettünk a vándorcirkuszba, mert még pont belefért az egy napos kiruccanásunkba egy kis ráadás program és mert a lányok teljes extázisba estek a Poroszló terén felállított cirkuszi sátor láttán. És most zavarban vagyok, mert nem tudom mit írjak a "produkcióról", ami azt gondolom a 2-6 éveseknek még szórakoztató vagy érdekes lehetett, bár az enyémek a felénél kijelentették, hogy unják. Nem tudtam nem arra gondolni, hogy ezek a "művészek" hogyan élnek, hogy mennyit dolgoznak, hogy kiállhassanak a közönség elé. Egyszerre lett volna kedven egy vagy két napot eltölteni köztük, hogy kicsit jobban a kulisszák mögé láthassak és egyszerre vágytam, arra, hogy hagyjuk magunk mögött az egészet. Nem tudtam, hogy sírjak e vagy nevessek azon, hogy a kukoricát és nyalókát áruló hölgy ugyanaz, aki aztán kígyóval a nyakában forog, a hangosító pedig egy gyors ingváltással már zsonglőrré majd állatidomárrá változik. A pénztáros nő aktív részese a kissé elavult bűvésztrükknek, a jegykezelő fiú pedig a kukorica árus hölgy mellé dobálja a késeket..
Bizonyára van különbség vándorcirkusz és vándorcirkusz között. Amit mi láttunk az elszomorító volt. Persze csak Zoltánnal együtt éreztük így, a lányok egy újabb élménnyel gazdagodtak és nekünk most ez a legfontosabb.