" Készítek neked egy igazi forró csokit!"
Aznap reggel ezt az üzenetet találta Hanna az adventi házikójában. Szíve szerint azonnal beváltotta volna a kupont, ám meggyőztem arról, hogy délután fogyassza inkább el az édes italt, mert az igazi forró csoki érzéshez a meghittség, a csönd és nyugalom szorosan hozzátartozik, márpedig nálunk nyomokban sem tartalmaz ilyesmit a reggel.

Délután aztán nekiláttam, hogy elkészítsem a finomságot, természetesen úgy, hogy a kicsiknek is és nekünk is jusson egy-egy adag, kisebb csészével. Amikor Zoltán beleivott, csak annyit mondott: Ágnesem, ez jobb, mint az Angelina-ban. Én pedig nagyon büszke voltam erre a bókra. Elmesélem miért.

Párizsban a Rue Rivolin, majdnem szemben a Louvre-val és közvetlenül egy luxus szálló mellett létezik egy kávézó, ahová érdemes egyszer az életben betérni és két finomságért leperkálni a nem kevés pénzt. Az egyik a Mont Blanc sütemény, a másik, ami engem sokkal jobban lázba hoz, a forró csokoládé, amely a L'Africain névre hallgat. A sűrű forró csoki, amit csodás porcelán csészébe tesznek elénk és amit amikor először megkóstoltam olyan érzésem volt, mintha egy pihe-puha folyékony bársony ment volna le a torkomon és amelyiknek az íze semmilyen érzéshez nem volt hasonlítható. Azt mondtam róla, hogy bárminél jobb..
Az Angelina a tehetősek törzshelye és mindig tele van amerikai turistával. Még a sorbaállás sem ritka. Nekünk nem lett a törzshelyünk de felejthetetlen élményt okozott az a csésze csoki.

Teljesen véletlenül fedeztem fel egy másik kávézót, egészen közel akkori lakásunkhoz, nevezetesen a Trocadérón. A Carette alig észrevehetően húzódott meg két nagyobb kávézó a Le Malakoff és a Kleber között. Ha viszont bementünk csupa csillogás, arany és patina fogadott bennünket. Amikor először jártam ott, hajszálvékony porcelán csészében adták a forró csokit, aminek íze vetekedett az Angelinában kóstolt változattal. Sőt. Megkockáztatom, hogy még annál is finomabb volt. Később megtudtam, hogy ennek a kávézónak is története sőt történelme van és a neve kötelez..










Aki nyomon követi a lábnyomokat az tudja, hogy nyáron már a gyerekekkel együtt visszatértünk imádott országunkba, a franciákhoz. Már a repülőn mondtam Zoltánnak, hogy egyetlen kérésem van csupán (persze lett még sok másik is), ez pedig nem más, minthogy a gyerekek is kóstolják meg a forró csokit ott a Carettben.
Sor is került rá. Zuhogott az eső, így kissé csatakosan léptünk be a kis kávézóba. Hanna előre ment és olyan határozottsággal tette mindezt kis vállkendőjében, mintha mindig is ez lett volna a törzshelye, mintha odavalósi lenne. Kedvesen fogadtak bennünket és mosolyogtak amikor mondtuk, hogy csak azt az isteni finom forró csokit jöttünk megkóstolni. Ezüstkancsóban és már kevésbé hajszálvékony de azért még mindig szép csészében tették elénk a finomságot. Zoltán meglepetésképpen rendelt pár szem macaront, azt a híres nevezetes, elegáns és divatos francia sütikét, aminek darabját bizonyos helyeken aranyárban mérik és amiről el kellett magyaráznom a lányoknak, hogy semmi köze a makarónihoz, sokkal inkább egy tradicionális, különböző színekben létező, mandula-lisztből készült édességhez. Az eredetihez hasonló süti házilag nehezen elkészíthető és Franciaországban először a Ladurée nevű cukrászdában készítettek még úgy 1830 körül. Ladurée féle macaront bárki vehet a Champs-Élysées-n feltéve hogy nem sajnálja a pénzt a száz féle ízű sütemény valamelyikére. Igaz, cserébe igazán csinos dobozba csomagolják őket majd szép papírzacskóba helyezik a dobozt, amivel büszkén villoghatunk a további séták alatt, sőt a zacskót el is tehetjük (ahogy én szoktam) és időnként elő is vehetjük, hogy visszaidézzük az ízét a legautentikusabb macaron-nak. Megjegyzem lehet, hogy bennem van a hiba, de a pékségekben kapható macaron íze nekem ugyanolyan, mint a méregdrága kávézókban, de biztos az én ízlelőbimbóim nem elég kifinomultak.



Szóval ilyen forró csokis élmények után én is igyekeztem valami nagyon jó receptet követni, nehogy csalódást okozzak Hannának és a többieknek. Tudtam, hogy a konyhafiók mélyén lapul egy már kipróbált forró csoki recept, így ezt követtem.



2dl tejszínt, egy csomag vaníliás cukorral és egy csipet sóval feltettem melegedni. Egy másik edényben két tábla jó minőségű fekete csokit egy csésze tejjel felolvasztottam. Amikor krémes lett, a tejszínes krémhez adtam a csokisat, felöntöttem további tejjel (kb. 8 dl),1 evőkanál barna cukorral. Jó alaposan megkevergettem habverővel és tettem bele őrölt fahéjat is. Tálaláskor igazi felvert tejszínhabbal és csokireszelékkel díszítettem.



Mind az ötünk csokibajszos lett..
És gyanítom, hogy az ünnepi készülődés alatt, akarácsonykor és azután is, ameddig a hideg tart, sűrűn hangzik el majd itthon, hogy "Madame! Egy forró csoki rendel!"
Én egyébként olcsón adom. Egy nagy puszi az ára.