Noémi ezzel a dallal kezdte az iskolai népdalversenyt, ami azért is hatott meg a szokásosnál is jobban, mert még én tanultam kislánykoromban néptánc szakkörön aztán később megtanítottam Hannának, aki valamelyik évben ugyanezzel a dallal állt ki az iskola színpadjára. Most meg a legkisebb királylány, a csengő bongó hangú Noémi adta elő méghozzá gyönyörűségesen. Ez a dal nem túl hosszú de van benne hajlítás és érzelem is jó sok. Nos, Noémi úgy adta elő ahogyan azt kell. Szerintem a folyosón is hallották.

Másodikként a Megyen már a hajnalcsillag lefelé dalt adta elő, amit nagyon sokszor énekeltünk a fürdőszobában együtt. Szégyen nem szégyen, most jöttem rá, hogy nem lapos szárú- hanem lakkos szárú kiscsizma szerepel a dalban.
Szalóki Ági egyik lemezén hallható az a verzió ami nekem az etalon, ezt hallgatva gyakoroltuk sokszor. Szerintem ez is nagyon szépen sikerült.

Harmadikként a Komáromi kisleányokat énekelte el Noémi, akiről persze nem tudtam levenni a tekintetemet miközben igyekeztem élvezhető minőségű felvételt készíteni róla. Saját bevallása szerint izgult ám én nem vettem észre rajta. Később egy anyuka meg is jegyezte, hogy milyen jó kiállással, magabiztosan énekel Noémi.

A zsűri is így gondolhatta mert a KEMELT ARANY minősítést kapta az első másodikosok kategóriájában. Mivel ennek a korosztálynak nincs kerületi verseny nem a továbbjutást -, hanem a dicsőséget jelentette Noéminek a népdalverseny.
Megpróbáljuk visszakérni gyönyörű nevezési lapját hogy az oklevéllel együtt majd készíthessek neki egy fotómontázst amit aztán kitehet a falra.Legyen csak büszke magára.

Talán ő a legmuzikálisabb a lányok között. Szüntelenül furulyázik, énekel és szívesen zongorázna nem úgy, mint a nővére Hanna, akinek éppen most lett elege a zongorázásból. Láttam én, hogy nem okoz örömöt neki a gyakorlás, hetek teltek el simán anélkül, hogy leült volna a pianínóhoz. Lehet, hogy megbánja egyszer, lehet, hogy tényleg nem ez volt a neki való hangszer mindenesetre nem erőltettük és átadtuk a lehetőséget másnak, hiszen tudom, hogy tolonganak a szabad helyekért.
Egyébként érdekes, hogy én is pont ötödikes voltam, amikor letettem a hegedűt, egyszerűen nem voltam hajlandó tovább gyakorolni. Mondjuk esetemben a főbűnös a szolfézs volt, amiből egy idő után egy kukkot sem értettem. Hannával pont fordítva volt, hiszen a suliban elég magas szinten, szinte szolfézs órának beillő módon tanítják az éneket így sokszor unatkozott a kötelező szolfézs órákon.



No de hogy visszakanyarodjak Noémihez és ahhoz a bizonyos népdal versenyhez. Pár nappal a megmérettetés után meghívást kaptunk a Családbarát című magazin műsorba, hogy a kreatív sarokban népszerűsítsük a gipszfestést azon belül is a Gipszkorszakot. Szívesen mondtunk igent, mert azon kívül, hogy ez jó kis reklám nekünk, a lányoknak izgalmas látni hogy áll össze egy műsor és a tv világa nagyon izgalmas nekik. A hab a tortán az volt, amikor kiderült, hogy a műsorvezető társa aznap Szalóki Ági lesz. Nagyon izgatottak voltunk. A sminkszobában egymás mellett szépítettek bennünket.



Amikor bemutatkoztunk egymásnak, elmondtam, hogy ugyanabba az iskolába járnak a lányok, ahová valaha Ági járt. Aztán persze büszkén meséltük el neki, hogy Noémi a Gingallo lemezen hallható dal alapján készült fel az iskolai népdalversenyre és hogy mekkora ajándék neki, hogy most személyesen is találkozhat vele. Ági nagyon kedvesen válaszolt, igazán természetes és közvetlen volt és mosolygott de az igazi, a felejthetetlen pillanat mégiscsak az volt, amikor már a műsor végén a stáb legnagyobb örömére együtt elénekelték azt a bizonyos dalt . Csak azt sajnálták, hogy ez adáson kívül esett meg de ettől nekünk még nagyon sokat jelentett. Ági ellátott bennünket tanáccsal és az egekig magasztalta Noémi hangját, mi pedig megígértük, hogy a következő koncertjén ott leszünk az első sorban.

Így esett, hogy Noémi, Szalóki Ágival együtt énekelhette el kedvenc alföldi népdalát nem
sokkal az iskolai megmérettetés után. Hát ilyenek történnek velünk és én bizony nem hiszek a véletlenekben.

Ezt jelenti a Noémi név. Azt hiszem jól választottunk. Noémi tényleg bájos arcú kislány, illik hozzá ez a név.
Aki találkozik vele az egyből azt is elmondja, hogy nagyon de nagyon hasonlítunk egymásra. Ezt én is meg tudom állapítani. Gyerekkori képeimet nézegetve néha mi is rácsodálkozunk a hasonlóságra.
Áprilisban ünnepeltük az ő névnapját is. No nem amolyan klasszikus, asztal körül ülős, vendégfogadós módon, hanem egy élménnyel megint.

Noémi nemrég arról panaszkodott, hogy ő még soha nem vonatozott (ami persze nem igaz, csak éppen nem emlékszik rá) és szeretné mielőbb bepótolni ezt a hiányosságát. Zoltánnak éppen Vácott volt elintéznivalója, a kocsiba azonban mi már nem fértünk be, így született az ötlet, hogy akkor mi vonattal menjünk a bájos városkába. Nincs túl messze, szépséges és kedves hely, ahol eltölthettünk pár órát együtt és a vonatozást is kipipálhatjuk végre.


Igazán stílusosak voltunk hiszen 1846-ban pont a Nyugatiból indult a Pest és Vác közötti vasút, Magyarország első vasútvonala. Persze nem bírtam ki és a Nyugati pályaudvaron mesélni kezdtem a lányoknak. Remélem emlékezni fognak rá, hogy a pályaudvart terveit az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette.

A váci vasútállomást éppen tatarozzák. Reméljük szép lesz, méltó régi hírnevéhez. A Tourinformban kértem egy térképet és egy kicsit csavarogtunk mielőtt beültünk a Váci csokizóba, ahol most igazán névnapian dőzsöltünk és a pillecukros forró csokin kívül még csoki-fondüztünk méghozzá úgy, hogy akinek beleesett a villájáról a gyümölcsdarabka, annak zálogot kellett adnia. Össze is gyűlt mindenkinek kettő. A főtéren lézengő emberek talán furcsállották, hogy miért énekel egy kislány az egyik padon állva népdalt, hogy a másik miért szaladgál és ugrál egy lábon szlanonozva a villanyoszlopok között, a harmadik pedig miért tolja 3 cm-rel arrébb az egyik étterem tábláját. Ilyen és ehhez hasonló feladatokkal lehetett kiváltani a zálogba adott tárgyakat.



Mire a visszafelé tartó vonaton ültünk, az eső is eleredt de nem bántuk, mert így még hangulatosabban zötykölődtünk a Nyugati pályaudvarig. A kis ünnepelt elaludt az ölemben de azt mondta nagyon örült, hogy az ajándék mellett egy kis kiruccanással is megünnepeltük a napját.

Noéminek egyszerre esett ki két foga, így jelen pillanatban nincsen metszőfoga és alul is hiányzik egy. Mókás látványt nyújt, folyamatosan nyelvtörőket kérünk tőle, "C" betűs és "SZ" betűs szavak visszamondására kérjük, mert olyan mulatságos hallani ahogy nem tudja szépen kiejteni egyiket se. Olyan gyorsan történtek a foghullások, hogy szegény fogtündér nem tudta maradéktalanul ellátni feladatát, határidőt kért, nem a megfelelő helyre rejtette az ajándékot és egyáltalán teljesen szét van esve...

A foghullással egy időben, három rágófoga is nő Noéminek, aki nagyon büszke fejlődésének erre a szakaszára is. Nem úgy Eszter, aki duzzog és puffog, hogy neki még csak most kezdett mozogni az első és ez nem igazságos. Szokásos mondataimmal nyugtatgatom, hogy annál jobbak lesznek majd a csontfogak, minél később esnek ki a tejfogak és ez nem verseny, neki is pont annyiszor fog kiesni,mint Noéminek, akinek nemrég ünnepeltük a névnapját.



Ajándék hegyek helyett porcsinrózsát ültettünk el a tiszteletére egy nagy cserépbe a teraszon, majd közös nutellás muffin sütésbe kezdtünk, amelyben Hanna is kivette a részét (hiszen Hanna nem is mostanában volt). Eszter is talált magának testhezálló feladatot. Ő lett a felszolgáló kisasszony. Mire észbe kaptam, magára vette Hanna ünneplő szerelését, fehér blúzt és fekete szoknyát. Konzervatív, rózsás frizurát gyártatott magának és egy notesszal a kezében vette fel a rendelést nagyon komoly ábrázattal.

És mivel mindhárom virágszálamnak tavasszal van a névnapja, kitaláltam, hogy mostantól fogva minden évben három féle virágot ültetünk a teraszon lévő nagy cserepekbe. Egyet Hanna napon március 28-án (ha nem esik a hó), egyet Noémi tiszteletére április 22-én, egyet pedig Eszter kedvéért majd május 24-én.
Aztán majd megejtjük a hagyományos névnapi piknikezést is valahol, csak mert ezt is olyan jól kitaláltam évekkel ezelőtt és mert annyira jól sikerült mindegyik, hogy kár lenne leszokni róla.

Hanna, Noémi, Eszter! Még sok boldog névnapot nektek!

Ezt mondogatta Noémi két hüppögés között. Vigasztalhatatlan volt.

Még valamikor májusban, de mindenképpen középső csoportban kiesett Noémi első tejfoga. Az eset előzménye az volt, hogy egyik kedves ovis társa (aki szerencsére szeptembertől valamelyik iskola padját koptatja az ovis játszószőnyeg helyett), arra vette rá Noémit, hogy a csúszdán úgy másszon fel, hogy nem a kezeit használja kapaszkodásra, hanem a fogait. Egy kötelet eresztett le, majd úgy, mint valami cirkuszi mutatványban, arra kellett ráharapnia teljesítményorientált lányomnak és úgy felhúznia magát. Valahogy így magyarázta az óvó néni, aki ugyan nem volt tanúja az esetnek de megállapította, hogy Noémi alsó foga erősen mozogni kezdett, noha korábban masszívan az ínyébe volt ágyazva. Kétségtelen, hogy a különös mutatvány felgyorsította a folyamatot, én pedig aggódni kezdtem, hogy ez a mesterséges gyorsítás nem okoz -e problémát majd a későbbiekben. Csak akkor nyugodtam meg, amikor pár nappal később megjelent az új fogacska, szépen növekedni kezdett. A fogtündér is járt nála, ahogyan kell, Eszterke lelkét pedig kicsit ápolni kellett, hogy ne aggódjon, semmivel nincs elkésve és ez nem verseny kettőjük között, neki is pont 20 tejfoga van, ami előbb utóbb kipottyan.
Hannát is nyugtatgatnom kellett, mert ő meg azért puffogott, hogy bezzeg neki csak első osztályos kora legvégén esett ki az első tejfoga és hogy lehet, hogy a húgának meg ennyivel előbb. Elmagyaráztuk, hogy valószínűleg ha nem harap kötélre, még nem esett volna ki és különben is értsék már meg, hogy nem hajszálpontosan egyszerre fejlődnek, attól, hogy testvérek nem egyszerre kezdtek mászni, felállni majd járni...

(Azóta újra elővettem a nagysikerű "Testvérek féltékenység nélkül" című könyvet és minden nap olvasok belőle, magamnak persze, hogy kezelni tudjam ezt a folytonos versengést, rivalizálást, mert persze én azt szeretném ha örülnének majd egymás sikereinek még ha az ebben az esetben csak egy fogkiesést jelent..)




Mire megnyugodtak a kedélyek, Noémi második foga is elkezdet mozogni, pedig semmilyen köteles produkciót nem követett el és nem nyitott ki semmit a fogával. Egyre jobban lötyögött, mígnem a Morzsa Tábor idején a Dunaparton, ott Szentendrén kiesett, majd nem sokkal később el is veszett. Kimondhatatlanul bánatos volt. Mondtam neki, hogy ne csinálja már, szegény fogtündér elvitte, ne sajnálja már tőle, legalább egyet adjon neki emlékbe ha már egyszer ajándékot is vár tőle, de Noémi hajthatatlan volt és azt mondta ő az összes fogát gyűjti abban a kagylóból készült dobozban, amit még Korfun vettünk neki pont erre a célra. Levelet kellett írnunk, hogy ne haragudjon már a kedves fogtündér, de legyen szíves hozza vissza a fogat és ha lehet, mellé még egy peonzát is.
Csak ekkor nyugodott meg, én pedig törtem a fejemet honnan szerezzek tejfogat Noéminek. Ha Hannáéból csennék el egyet, azt biztos észrevenné elsőszülöttem, így azt az ötletet elvetettem viszont biztos voltam abban, hogy anyukám még mindig őrzi az én kiesett tejfogaimat. Még a dobozkát is felidéztem, amiben gyűjtögette. felhívtam és elmondtam neki, hogy vészhelyzet van, segítsen. Ő pedig a szokásos stílusában mondta, hogy persze-persze és hogy ugye nem gondoltam volna sosem, hogy 34 év őrizgetés után visszakérem a kihullott fogaimat, illetve abból egyet.
A kissé megsárgult darabkát beletettem egy csinos dobozba, a fogtündér nevében írtam egy levelet Noéminek, hogy tessék itt van de azért egyet majd adhatna. Párnájára tettem az áhított peonzát és egy mese dvd-t és vártam a hatást. Nem vett észre semmit a csalásból, Eszter viszont nem tudta tovább magában tartani a csalódottságát, bánatát és sírásban tört ki, hogy hozzá nem jött a tündér és majd csak sokára jön, így ismét be kellett vetnem improvizációs készségemet és eljátszottam, hogy nicsak-nicsak, van ott a levél alján egy utóirat is, ami arról szól, hogy a dvd-t Eszternek szánja, előlegként és addig is szépen mossa a fogát, mert hamarosan az övé is kiesik.

Remélem kibírja és nem siettet semmit, főleg nem kötélre harapva mászik fel a csúszdán és azt is, hogy ha majd elolvassa Noémi ezt a bejegyzést, nem haragszik meg a kis csalásért.