Ezt mondogatta Noémi két hüppögés között. Vigasztalhatatlan volt.

Még valamikor májusban, de mindenképpen középső csoportban kiesett Noémi első tejfoga. Az eset előzménye az volt, hogy egyik kedves ovis társa (aki szerencsére szeptembertől valamelyik iskola padját koptatja az ovis játszószőnyeg helyett), arra vette rá Noémit, hogy a csúszdán úgy másszon fel, hogy nem a kezeit használja kapaszkodásra, hanem a fogait. Egy kötelet eresztett le, majd úgy, mint valami cirkuszi mutatványban, arra kellett ráharapnia teljesítményorientált lányomnak és úgy felhúznia magát. Valahogy így magyarázta az óvó néni, aki ugyan nem volt tanúja az esetnek de megállapította, hogy Noémi alsó foga erősen mozogni kezdett, noha korábban masszívan az ínyébe volt ágyazva. Kétségtelen, hogy a különös mutatvány felgyorsította a folyamatot, én pedig aggódni kezdtem, hogy ez a mesterséges gyorsítás nem okoz -e problémát majd a későbbiekben. Csak akkor nyugodtam meg, amikor pár nappal később megjelent az új fogacska, szépen növekedni kezdett. A fogtündér is járt nála, ahogyan kell, Eszterke lelkét pedig kicsit ápolni kellett, hogy ne aggódjon, semmivel nincs elkésve és ez nem verseny kettőjük között, neki is pont 20 tejfoga van, ami előbb utóbb kipottyan.
Hannát is nyugtatgatnom kellett, mert ő meg azért puffogott, hogy bezzeg neki csak első osztályos kora legvégén esett ki az első tejfoga és hogy lehet, hogy a húgának meg ennyivel előbb. Elmagyaráztuk, hogy valószínűleg ha nem harap kötélre, még nem esett volna ki és különben is értsék már meg, hogy nem hajszálpontosan egyszerre fejlődnek, attól, hogy testvérek nem egyszerre kezdtek mászni, felállni majd járni...

(Azóta újra elővettem a nagysikerű "Testvérek féltékenység nélkül" című könyvet és minden nap olvasok belőle, magamnak persze, hogy kezelni tudjam ezt a folytonos versengést, rivalizálást, mert persze én azt szeretném ha örülnének majd egymás sikereinek még ha az ebben az esetben csak egy fogkiesést jelent..)




Mire megnyugodtak a kedélyek, Noémi második foga is elkezdet mozogni, pedig semmilyen köteles produkciót nem követett el és nem nyitott ki semmit a fogával. Egyre jobban lötyögött, mígnem a Morzsa Tábor idején a Dunaparton, ott Szentendrén kiesett, majd nem sokkal később el is veszett. Kimondhatatlanul bánatos volt. Mondtam neki, hogy ne csinálja már, szegény fogtündér elvitte, ne sajnálja már tőle, legalább egyet adjon neki emlékbe ha már egyszer ajándékot is vár tőle, de Noémi hajthatatlan volt és azt mondta ő az összes fogát gyűjti abban a kagylóból készült dobozban, amit még Korfun vettünk neki pont erre a célra. Levelet kellett írnunk, hogy ne haragudjon már a kedves fogtündér, de legyen szíves hozza vissza a fogat és ha lehet, mellé még egy peonzát is.
Csak ekkor nyugodott meg, én pedig törtem a fejemet honnan szerezzek tejfogat Noéminek. Ha Hannáéból csennék el egyet, azt biztos észrevenné elsőszülöttem, így azt az ötletet elvetettem viszont biztos voltam abban, hogy anyukám még mindig őrzi az én kiesett tejfogaimat. Még a dobozkát is felidéztem, amiben gyűjtögette. felhívtam és elmondtam neki, hogy vészhelyzet van, segítsen. Ő pedig a szokásos stílusában mondta, hogy persze-persze és hogy ugye nem gondoltam volna sosem, hogy 34 év őrizgetés után visszakérem a kihullott fogaimat, illetve abból egyet.
A kissé megsárgult darabkát beletettem egy csinos dobozba, a fogtündér nevében írtam egy levelet Noéminek, hogy tessék itt van de azért egyet majd adhatna. Párnájára tettem az áhított peonzát és egy mese dvd-t és vártam a hatást. Nem vett észre semmit a csalásból, Eszter viszont nem tudta tovább magában tartani a csalódottságát, bánatát és sírásban tört ki, hogy hozzá nem jött a tündér és majd csak sokára jön, így ismét be kellett vetnem improvizációs készségemet és eljátszottam, hogy nicsak-nicsak, van ott a levél alján egy utóirat is, ami arról szól, hogy a dvd-t Eszternek szánja, előlegként és addig is szépen mossa a fogát, mert hamarosan az övé is kiesik.

Remélem kibírja és nem siettet semmit, főleg nem kötélre harapva mászik fel a csúszdán és azt is, hogy ha majd elolvassa Noémi ezt a bejegyzést, nem haragszik meg a kis csalásért.

Hanna nem sieti el a fogváltást. Legalább három különböző fogorvostól hallotta, hogy ritka szerencsés emiatt és látszik, hogy erősek a fogai, örüljön neki, hogy tejfogai ilyen jól kiszolgálják meg azt is, hogy ne féljen nem marad így. Persze, hogy aggódott, hogy neki miért nem mozog egy foga sem iskolás létére, amikor már a kicsik ovistársai között is többen túl vannak az első, második sőt harmadik tejfog elvesztésén is. Megnyugodott, amikor elsőben kipottyant alsó foga, a hibátlan, hófehér gyöngy. Persze jött érte a fogtündér. (tényleg elvitte, mert azóta sem lelem..) Az én időmben még nem tudtunk a fogtündér létezéséről, simán csak örültünk, hogy kiesett egy tejfogunk, persze nagy eseménynek számított azért a családban és anyukám bársony tetejű dobozban gyűjtötte őket, amelyek ha jól tudom a mai napig a vitrines szekrényében figyelnek. Nem tudom mikor gyűrűzött be a szokás kis hazánkba, hogy illik ilyenkor ajándékot csempészni a fogtündér nevében a kis fogatlan párnája alá, de ez speciel olyan kedves hagyomány, amelyet átvételre méltónak találtam én és még annyi más anyukatárs. Mi is túl vagyunk jó pár fogtündérről szóló mesekönyv elolvasásán, fogzással kapcsolatos kiadványok tanulmányozásán.
Azóta kiesett Hanna második és a napokban végre a harmadik tejfoga is, sőt újabbak mozognak, így megnyugodott, hogy nem kell tejfogakkal leélni az életét. Nagyon lötyögött már, ez az alsó fogacska is. Nehezen adta meg magát. Egyik este aztán, már a jóéjt puszik után izgatottan rohant le hozzánk az alsó szintre. Érezte, hogy vérzik a foga és már alig tartja valami, gyorsan ki kéne hát szedni. Nos a mi családunkban minden sebellátás, műtét, főleg, ahol vér is folyik Zoltán feladata, én maximum a paciens kezét fogom addig és oda se nézve "nyugtatgatom" a gyereket(és magamat is..). Most is így történt. Nem sokkal később Hanna diadalittasan mutatta meg az addigra a nagy hangzavartól a nappaliba termett hugainak a harmadik kihullott tejfogát. A hetekkel korábban megírt levél a Fogtündérhez a dobozkába tett foggal együtt az éjjeliszekrényre került és hosszas pusmogás után végre elaludt mind a három kislányunk. A sugdolózás egyébként arról szólt, hogy mégiscsak jó lenne meglesni a Fogtündért, aki azért nem mutatkozik, mert fél az emberektől, legalábbis Eszti tündéres mesekönyvében ezt írták. Azt találták ki, hogy fonalat kötnek a kilincshez és Hanna csuklójára, így ha benyit a szobába a tündér, majd felébreszti Hannát és meglesheti akció közben. Párnába kellett fúrnom a fejemet, nehogy meglássák mennyire nevetek. Zoltánnal arról beszéltünk, hogy rendben van, hogy a két kicsi elhiszi, hogy létezik fogtündér, ám Hanna a nagy másodikos, aki decemberben lesz 8 éves tényleg nem kételkedik? Hiszen Hanna nagyon agyafúrt, okos lány, biztosan feltűnik neki, hogy itthon fellelhető papírba lett becsomagolva a könyv, amit rendelt a tündértől és ugyanazzal a piros raffiával lett átkötve a csomag, amivel a kreatív alkotásaink alatt szoktunk dolgozni. Mégsem tett fel egyetlen lebuktató kérdést sem, feltétel nélkül elfogadta, hogy reggel az ágya mellett volt az arany papírba csomagolt meglepetés és egy levélke (saját írásommal) a falra ragasztva. Az állt benne, hogy " Kedves Hanna! Itt jártam de nem vittem el a fogadat, mert azt inkább anyukádnak add és egyébként pedig vigyázz a csont fogaidra és rendesen moss fogat..."
A fonalas csapda nem sikerült, Hanna most újabb cselt eszel ki. A levelet pedig nem engedi leszedni a falról...

Hanna tényleg elhiszi. Hogy ez mennyire jó! Mostanában úgyis olyan nagylányosan viselkedik, nagylánynak látjuk őt. Lelassítanánk az időt, mert valahogy nem várom, hogy kipukkadjon a buborék. Igaz, ha eljön az az idő, lesz még két gyerek a családban, aki megvígasztal és emlékeztet arra, hogy igenis vannak tündérmesék.