A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karamell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karamell. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. szeptember 24., péntek

Cinnabon - amerikai fahéjas csiga


A bagel után talán a legelterjedtebb reggeli pékáru a kávé mellé. Kapható kisebb-nagyobb méretben, félkészen vagy fagyasztottan. Jellegzetessége a krémsajtos olvadozó máz a foszlós bélzetű, fahéjtól illatozó csigán. Mint általában az amerikai ételek, ez a sütemény sem kalóriaszegény, ennek ellenére bizton állítom, a legjobb fahéjas csiga, amit valaha ettem.

Ez a recept megtalálható a Kifőztük magazin 7. számában. Ez is ingyenesen letölthető a korábbi számokkal együtt.


Hozzávalók (16 db nagy csigához)
  • 2,5 dl tej
  • 2,5 teáskanál porélesztő
  • 10 dkg cukor
  • 8 dkg vaj
  • csipetnyi só
  • 2 egész tojás
  • 55-60 dkg BL 80-as liszt

Töltelékhez:

  • 8 dkg puha vaj
  • 20 dkg barna cukor
  • 2,5 evőkanál őrölt fahéj

Mázhoz:

  • 8 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
  • 10 dkg krémsajt

Rátéthez:

  • karamellszósz
  • durvára darált, pirított pekándió

Egy nagyobb edényben összekeverjük a cukrot a langyos tejjel. Beleszórjuk a porélesztőt, majd állni hagyjuk amíg az élesztő fel nem fut. Hozzáadjuk a puha vajat, a sót, beleütjük a tojásokat és annyi lisztet adunk hozzá, amennyivel közepesen lágy, de rugalmas tésztát nem nyerünk. Simára dagasztjuk, majd letakarva hagyjuk duplájára kelni.

Közben összekeverjük a töltelékhez a barnacukrot és a fahéjat.
A megkelt tésztát kb 55x40 cm-es téglalappá nyújtjuk. Megkenjük a puha vajjal, megszórjuk a fahéjas cukorral, ezután végighengerítjük rajta a nyújtófát, mintegy elsimítva a tölteléket.





Szorosan felcsavarjuk úgy, hogy a tészta vége alul maradjon. Egy vastagabb cérnaszál segítségével 4-5 cm széles darabokra szeleteljük (ezzel a módszerrel a szeletek nem laposodnak el, mint amikor késsel vágjuk).





Sütőpapírral ellátott tepsire vagy nagyobb muffinformába helyezzük a szeleteket, lazán letakarjuk folpackkal, majd újrakelesztjük 30 percig.



200 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.

Amíg a csigák sülnek, elkészítjük a mázat: a vajat és a krémsajtot a cukorral habosra keverjük. Miután a csigákat kivesszük a sütőből, még forrón, 1 evőkanálnyi mázat kenünk rájuk. Tetszés szerint megcsorgathatjuk karamellöntettel, megszórhatjuk pirított pekándió-darabokkal.

Tipp: A karamellkészítés részletes leírása megtalálható a Kifőztük magazin 6. számában.



Recept egy román nyelvű receptes fórumról, kevés változtatással.

2010. július 28., szerda

Hideg darafelfújt kávéöntettel



Ez a desszert is a Kifőztük magazin 4. számába készült, a receptújság ingyenesen letölthető a korábbi, már megjelent számokkal együtt.

Gyerekkoromban édesanyám sokszor készítette ezt a finom desszertet, főleg olyan forró nyári napokon, amikor a sütő bekapcsolása komoly gondot okozott volna. Gyorsan elkészíthető, könnyű és hűsítő finomság. Tejbegríz, karamell, illetve tejeskávé kedvelőinek feltétlenül ajánlom kipróbálásra!


Hozzávalók a felfújthoz:

  • 3 tojás fehérje
  • 5 + 15 dkg cukor
  • 1 l tej
  • 12 dkg búzadara

a kávéöntethez:

  • 3 tojás sárgája
  • 1 teáskanál liszt
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 dl feketekávé
  • 1/2 l tej

A tojások fehérjét 5 dkg cukorral kemény habbá verjük.


Egy edényben karamellé olvasztjuk a 15 dkg cukrot, felengedjük a tejjel, majd felforraljuk. Amikor fő, vékony sugárban beleszórjuk a darát, közben folyamatosan kevergetjük. Néhány percig főzzük, amíg a daraszemek jól megduzzadnak.

Levesszük a tűzről és amíg forró, lazán belekavarjuk a tojáshabot.
Formába kanalazzuk, majd kihűtjük és hűtőben dermesztjük.


A sodó elkészítése: a tojások sárgáját, a lisztet és a cukrot egy edényben összekeverjük, felengedjük a kávéval, majd hozzáöntjük a forró tejet. Állandóan keverve felforraljuk, amíg kissé sűrű állagú lesz. Hűtőben tároljuk.

Tálaláskor a habot egy mélyebb desszertes tányérra fordítjuk, köréöntjük a sodót.


2009. augusztus 17., hétfő

Banoffie pite


Banán és karamell párosa, diós pitetésztában. Ha valaki szereti ezeket külön-külön, ezért a pitéért egyenesen odalesz!

Hozzávalók a pitéhez:
  • 12,5 dkg liszt
  • 2 k porcukor
  • 85 g darált dió
  • 80 g hideg vaj

Töltelék: dolce de leche vagy a következő krém:

  • 40 dkg sűrített tej
  • 30 g vaj
  • 1 k juharszirup
  • 2-3 banán

Tetejére:

  • 1 banán
  • 3,5 dl tejszín
  • olvasztott csokoládé

A lisztet, porcukrot és diót összekeverjük, a vajat összemorzsoljuk a lisztes keverékben. 2-3 kanál jeges vízzel összeállítjuk a tésztát, folpackba csomagoljuk és 15 percre a hűtőbe tesszük.
Kinyújtjuk, majd a piteformába tesszük és újabb 20 percig hűtjük.

A sütőt bemelegítjük 180 fokra. A pitét kibéleljük alufóliával vagy kissé összegyűrt sütőpapirral, pite nehezéket helyezünk rá (rizs vagy babszemek). 15 percig sütjük, majd az alufóliát a nehezékkel levesszük és további 10 percig sütjük, amíg aranybarna lesz. Kihűtjük.

A krémhez a sűrített tejet, juharszirupot és vajat összekeverjük. Közepes lángon 5 percig főzzük, amíg sűrű és világos karamell szint kap. Langyosra hűtjük.
A pitét kirakjuk egy réteg szeletelt banánnal, majd ráöntjük a karamellt. Elsimítjuk és fél órára hűtőbe tesszük.

A felvert tejszínhabot rákanalazzuk a kihűlt karamellre, tetejére banánszeleteket teszünk (ezeket 1 pillanatra belemártottam citromlébe, hogy ne barnuljanak be), majd olvasztott csokit csurgatunk rá.


The Essential Dessert Cookbook, 138 p.

Related Posts with Thumbnails

Jade konyhája   © 2008. Template Recipes by Emporium Digital

TOP