Mai említésre méltóm:

a világ szar. Egyik lakónk summázta így véleményét ma. Nem tudtam ma meggyőzni az ellentétéről. Meg sem próbáltam. Ma nem. Bár a világ összességében nem szar. Az emberek némely hányada nem túl szimpatikus. Hogy változzanak szinte reménytelen. De Nádja, Borisz tudjátok, hogy mindig van esély a boldogságra. Ne várjátok, hogy a világ és az emberek változzanak. A Ti hozzáállásotokon múlik sok minden. Szinte minden.

Mai hála:

azért, mert jót szórakoztunk azon, ahogyan együtt zötykölődtünk haza az esőben. Én szűk szoknyában, magas sarkúban, biciklivel esernyőt fejünk fölé tartva tekeregtem. Szinte süketen kisfiam, annyira, hogy Te szóltál hogy, úgy bődörögtünk az út közepén, hogy a mögöttünk jövő autó kikerülni képtelen minket. Téged ez roppantul szórakoztatott. Én pedig hálás voltam Nektek, hogy a csöppet sem kellemes szituációt viccre vettétek! Végül is egész jól szórakoztunk :-)

Mai említésre méltóm:

a gyerekvasútnál jártunk. Anyu, apu, gyerekek. Meleg volt, hőség. Kellemetlen, fárasztó. Csakhogy Hűvösvölgyben a gyerekvasút vonalán tényleg nyugtatón hűvös az út. Arra gondoltam nincs több, mit akarhatnék. Nézni bambán a fejemből, érezni a hűs szellő lágy cirógatását arcomon, a vonaton menet közben elmajszolni az otthon előre legyártott szendvicseket. Együtt lenni azokkal, akiket a világon a legjobban szeretek. Akik nélkül nem sokat ér az élet. Már már giccsesen szép. Rám tört a nosztalgia. Az én anyukám is elhozott ide bennünket a tesómmal. Emlékezni véltem. És már puffogtattam is a közhelyet: - Milyen fura. Most itt vagyok a gyerekeimmel. Most én hoztalak el Benneteket. Milyen gyorsan elszalad majd az idő. Hamarosan Ti hozzátok ide kirándulni majd a Ti gyerekeiteket!

Így legyen.

Mai hálám: 

a hétvége....... hogy Veletek lehettem, hogy volt lehetőségünk közösen kirándulni. Hogy láthattam milyen önfeledten viháncoltok, saraztok a hőségben. Hogy két pofára gyömöszöltétek a sütit a szátokba, amit sütöttem. Tovább is van. Mondjam még? 

Mai említésre méltóm:

pizsiparti. Adhat némi okot az aggodalomra. Hangosak. Nagyon hangosan sikítoznak. Percek alatt szét bombázzák a szobát. 10 percenként éhesek. Kettőt harapnak,  azután ott hagyják. Kezet persze nem törölnek. Helyette végig fogdossák a falat. A pacsálásról nem beszélve, ami nem áll meg a fürdőszoba ajtajánál. Sejpegve beszélnek. Mindkettő beszédhibás. Érdekes, Ők mégis kitűnően értik egymást. Aztán egyszer csak elém penderülnek.

- Anya, figyeeeeeelj! 

És mit látok attól elolvad a szívem. A két pucér bugyis kis srác tiszta, mély szeretettel ölelgeti egymást.

Mai hálám:

jó ismét a kezeim között tartani a 3 hete elnyelt bankkártyám. :-)

Mai említésre méltóm:

Láttam már sok virágárust. De olyat, amilyet ma reggel, biztosan nem. Egyenesen állt, lágy mosollyal az arcán. Bordó, csíkos ruhát viselt és szürke kardigánt. Haja kardigánjával harmonizált, őszbe hajlott. Lába előtt egyszerű kosár. A kosárban virágok. Fura, eddig sosem látott virágok. A csokor csak egy szál virágból állt, mégis nagyot mutatott. Illatuk szinte beteríthette a teret. A virágárus nem rikoltott. Egyenes térdekkel, arcán lágy mosollyal, szépre fésült ősz hajával kosara mellett állt. Nem tudni mosolya zavartságról vagy szerénységről árulkodott. Ritka jelenség volt. A virágárusok között egyedülálló. Jelenléte hívogató, lénye ellenállhatatlan. Azóta is csak sóvárgok. Miért nem ugrottam le a buszról?  Most nekem is lenn olyan virágom. 

Mai hálám:

hogy én észleltem és értettem, s volt ki tudta, mit kell tennünk mások egészségügyi állapotáért. Talán ma sem keltünk fel hiába. Minden csak hozzáállás kérdése.  

Mai említésre méltó:

reggel várakoztam, neki dőlve a korlátnak. Sütött a nap, de hűvös volt. Szemembe sütött a nap. A nagyvárosi forgatag mindig magában hordozza a csodás pillanatokat. Nem túl vonzó a környék és a tömeg is nagy. A lámpa piros volt, sokan csoportosultak várakozva a lehetőségre, hogy átjussanak az út túloldalára. Fiatal anya várt, két gyerekével. Az kisebbik sportbabakocsiban ült, a nagyobbik anyja kezét és a kocsit fogta. Nem beszéltek, csak némán vártak. Nem történt semmi. Nem tudom, kik voltak. Elérzékenyültem a pillanat szépségén és védtelenségükön. Talán mert pillanatokra önmagunkkal találkoztam. Jó lenne tudni, hogy nem volt gondjuk. Jó lenne remélni, csak nagyon reggel még s csak a hajnal nem hozta meg még hangjukat.

Mai hálám:

Hogy van kivel reggel beugrani egy kávéra. Hogy van kinek a reggeli kávé mellett elnyafogjam, hogy muszáj önvizsgálatot végeznem, s ki megnyugtat, minden rendben. Köszönöm! :-)

Mai említésre méltó:

Ma ünnepélyes, néma fogadalmat tettem, hogy mértéktartóbb leszek igazságérzetemet illetően. Túl sokat kockázatok a köz és természetesen önmagunkért. S talán mégsem csupán az én dolgom lenne ez. Azt hiszem vásárra viszem a bőröm. És még az is lehet, hogy feleslegesen. Fenébe a rohadt nagy igazságérzetemmel!!!!

Mai hálám:

Erőm megtapasztalásáért van. Mert hiábavaló igazságérzet ide vagy oda, mégis csak jó volt látni azt, hogy értem a körülöttem zajló érzelmi játszmákat és megtapasztalni az erőmet. S ma higgadt tudtam maradni szorult helyzetben.