Bár közeleg a Karácsony, nem igen vettem észre. Eddig olyan csodás tavaszias idő volt, hogy mindenre gondoltam, csak a télre nem. Most is, hogy érezhető jeleket küldöz az időjárás a telet illetően, csak nagyon nehezen szembesülök az elkövetkezendő hideggel. Talán tényleg az időjárás az oka annak, hogy még nem foglalkoztam az ünnepekkel. Pedig úgy szeretem! És talán korai is lett volna még! Azt hiszem ma elkezdődött az ünnepekre való ráhangolódás lelki része. Kineziológusnál voltam, egy kedves ismerősömnél. Felajánlotta, hogy szívesen lát. És én éltem a lehetőséggel. Hanna elvesztése után voltam először és a mai napig utoljára kineziológusnál, hogy segítse a túlélést. Akkor borzalmas volt. Mert talán nem a megfelelő embernél voltam, talán nem a megfelelő időben - bár lehetett e volna "alkalmasabb" idő és állapot a segítségkérésre? -, azt hiszem nem. Nehéz megérteni, hogyan működik ez a módszer, mert nagyon hihetetlen és megfoghatatlan. Nekem ma nagyon jó volt. Mert volt egy ember, aki felajánlotta, hogy szívesen foglalkozik velem, aki rám szánta az idejét és figyelmét, és ez olyan ritkán adatik meg. Nem tudom, lesz e eredménye, ha igen, mikor és hogyan veszem észre? Majd mesélek...............
Ma Polcz Alaine szakácskönyvében lapozgatva, megint csak rádöbbentem, mennyire lényegtelen az ünnepek miatti ostoba ajándék utáni rohangászás. Mennyi képmutatás van az ünnepek körül. Vajon hány embernek veszünk ajándékot, akiknek szívünk szerint nem vennénk semmit, de a jó modor megkívánja? Milyen jó lenne végre felrúgni ezt a terhes elvárás rendszert! Milyen jó lenne, ha tényleg csak olyan embertől kapnánk és adnánk ajándékot, akik valóban szeretnek? És milyen jó lenne, ha nem venné el az időnket, energiánkat a haszontalan ajándék utáni kajtatás? És milyen jó lenne, ha olyan ajándékkal lepnénk meg egymást - azok helyett, amiket gyakran csak azért veszünk meg, mert valamit azért mégis csak kell adni -, amiket mi készítünk, vagy legalább is valamilyen pici formában benne vagyunk! Milyen jó lenne, ha az ünnep nem az eszeveszett kapkodásról, rohangálásról szólna, és nem fulladna fáradtságtól kimerült veszekedésbe. Valahol olvastam, hogy barátok milyen klasszul feloszthatják egymás között a sütést. Mindeni bevállal egy fajta sütit, amiből annyit süt, hogy a többieknek is jusson. Nem kell 100 félével bíbelődni, mégis többfélét tudunk kitenni a családi asztalra. Közösségépítő mivoltáról nem is beszélve. Így lenne szép készülni a Karácsonyra. Én imádom a karácsonyt, még ha néha hiányérzetem is van önmagam miatt. Megbeszéltük a Nádjával, hogy hamarosan belefogunk a mézeskalácsok gyártásába. És azt is, hogy habkarikákat is csinálunk majd. Színeseket is. Le az egészséges életmóddal! És ma össze állítottam Polcz Alain receptje alapján életem első szaloncukorját. Mákosra szavazott a család. Szóval készülönk a Karácsonyra. Bízom benne, hogy mindenki fölött lassan kiderül az ég, dilemmák megnyugtató módon elsimulnak, és lesz energiánk a szép készülődésre!
