A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalendárium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalendárium. Összes bejegyzés megjelenítése

Belső ébredés

2010. szeptember 9., csütörtök

Egy láthatatlan kéz intésére a nagy festő lassan megkezdi munkáját. Először szinte észrevétlenül lassul le a növekedés, a növények már inkább a föld alatt gyűjtik erejüket.

A leveleken megjelenő színes szegély, mintázat után az egész levél színt vált, s őszi sétákon már pajkosan keringve hullanak köröttünk a bordó, lila, sárga és barna levelek. Földet érve lábunk alá simulnak és belekerülnek a körforgásba.




A változások nagy része is így, szinte észrevétlenül zajlik bennünk.

Szépen kiszínesedik, érlelődik, nem is mindig érezzük tudatosan, s egyszer aztán meglepve fogadjuk mások csodálkozását:


-Hogy megváltoztál! Hova lett a régi éned?

A változás nyilván akkor jó, ha életminőség javulással jár együtt, s nem egy beszűkült gondolkodásmódot, megnyomorított személyiséget, hanem kiteljesedést eredményez.

Nemcsak az év első hónapja, hanem egy új évszak kezdete, vagy egy új holdciklus is kedvező valamiféle elhatározáshoz.

Ősszel, mikor a természet lépésről-lépésre befelé fordul, alkalmas időszak lehet lelki életünk fejlesztésére.

Ha elhatározzuk, hogy mostantól kezdve naponta rendszeresen olvassuk a Szentírást vagy valamilyen lélekemelő írást, illetve meditálunk, mantrázunk vagy imádkozunk, s mindezt közel azonos napszakban tesszük, akkor egy idő után ez szokássá válik és változást eredményez. Bennünk.

Más összefüggésben fogjuk látni a dolgokat, nem a véletlenszerű egymásutániságot, a cél nélküliséget látjuk a világban, hanem egy tervezett és ok-okozattal ellátott események sorozatát.A mindennapok rutinját is tartalom tölti meg, más fényben látjuk napi cselekedeteinket, az esetleges kellemetlen helyzeteket, az emberekkel való konfliktusainkat...


Folytatás: itt



Kalendárium - Augusztus - Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava

2010. augusztus 30., hétfő

A reggeli hőség tikkasztóan fojtogatja torkom, a forróság bőrszerű leplet fon körém. A levegő függőleges nyalábokba sűrűsödve vibrál, messziről víztócsának látszó délibábok incselkednek.

Eltűntek a pár hete még csurig teli vizesárkok; a szakadó esőtől egykor széjjelázott talaj immár kopogósra száradt. Csupán túlázott növények kórói, ottfeledett homokzsákok és tragédiába torkollt emberi sorsok emlékeztetnek arra, hogy a természet elszabaduló indulatai akár győzhetnek is felettünk.



Egy láthatatlan kéz mintha jótékony fátylat borítana most ezekre, mintha enyhítő feledéssel orvosolni kívánná a rossz emlékeket.

Érzem, hogy a ruhám szoros hálóként körém tekeredve fullasztóan melegít. Lassú léptekkel haladok a kis ösvényen, a bokrok két oldalról terelnek. Ha nem tudnám merre tovább, akkor is a helyes irányba vezetnének.

A templom a fák tövébe rejtezkedik, tetejét messzire hirdeti a csakra.

Ahogy belépek, szinte mellbevág a falak hűvöse. Magától értetődően ajánlom hódolatom a láthatóvá tett láthatatlannak, kinek nevét hol gondolatban, hol hangosan milliószor suttogtam vagy vibráltam már.

A napfény megcsillan a fuvolán, elönt a kékesfekete ragyogás bűvölete.
A padló hűvöse megborzongat, végigkúszik a hátamon, a ruhám most már puha öleléssel simul körém.
Nincs itt senki és mégis élettel teli minden.

Lélegzetem visszafojtva várom, mintha mozdulna valami, s szólna hozzám, valamiféle felelet gyanánt, ezerszer elrebegett kéréseimre.

Folytatás: itt


Kalendárium - Július - Szent Jakab hava – Nyárhó – Áldás hava

2010. július 3., szombat

Vándorok

Az erdei tisztás közepén egy kis tó állt, fákkal sűrűn benőtt területtel körbevéve. A napfény vakítóan szóródott vissza a víz tükréről, s szinte perzselő forróságot adott. A fák alja viszont hűvös volt, csak enyhén szüremlett át a lombokon a fény.

A távolból két alak közeledett és a fák aljában telepedett le. A fiatalabbon jól látszott a korához illő hév, nyugtalanság, a hirtelen mozdulatok, élénk tekintettel szinte csüngött az idősebb szavain, aki higgadtan és nyugodtan az illúzióról beszélt.




…Mindaz, amit felsoroltál, az anyagi világhoz kötődik, ezek csak itt fontosak.
Önmagában véve ugyan nem rossz dolog jól élni vagy sok pénzt keresni, de ez újabb és újabb vágyakat szül. Ha gondolataid nagy részét ez köti le, akkor egyre inkább eltolódik a figyelmed másról.

Az örökös sóvárgás és vágy nyugtalanná és türelmetlenné tesz, s a szenvedélyt erősíti benned.
Gondolj bele, ha megszerzel egy házat és szépen berendezed, akkor folyton attól fogsz rettegni, hogy miből fogod fenntartani vagy hogy kirabolják.

Ez leköti az erőidet, mert igyekszel még több pénzt keresni, hogy tartsd a színvonalat illetve folyton aggódni fogsz a betörőktől és mindenféle biztonsági berendezéseket vásárolsz.
Időd is kevesebb lesz másra, hiszen a házban ezernyi tennivaló és elfoglaltság adódik majd…

-Mi hát a helyes életvitel?

Gondold végig, hogy mik a legszükségesebbek számodra. Mik azok, amik segítik szellemi fejlődésedet. Testi szinten is csak azokat tartsd meg, ami nélkülözhetetlen.

Amit mellőzni tudsz, azt távolítsd el, hiszen csak felesleges koloncként nehezedne rád.

-Hogyan érhetem el a nyugalmat, hogy ne űzzön a vágy?

Ha megfigyeled a tó tükrét, akkor láthatod, hogy felszíne csak igen ritkán tükörsima. Mindig fodrozódik rajta egy-egy enyhe hullám. Az elme is ehhez hasonlatos, szinte sosem háborítatlan. Mindig éri valamilyen külső vagy belső hatás, ami akadályozza abban, hogy nyugodt legyen, s a lényegre fókuszáljon.




Igyekezz ezért több oldalról lefoglalni az elmédet: fordítsd figyelmedet Istenre, dicsőítsd hangosan Őt és tégy jót másokkal.

Viszont óvakodj attól, hogy viszonzást vagy köszönetet várj jócselekedeteidért. Különben ugyanoda kerülsz vissza, a vágyak csapdájába, az elismerés utáni vágy gyötrelmébe.

-Honnan tudom, hogy mely dolgok visznek előbbre?

Az illúzió biztosan nem….habár az illúziót nem fogod tudni teljesen kiiktatni.
Sok olyan dolgot képzelünk valóságosnak, ami nem létezik vagy nem az, aminek hisszük.
A napfény visszatükröződik a víz felszínén, olyan mintha arany gömbök lennének ott, pedig nem más ez, mint a fények játéka, puszta illúzió.




A napfény önmagában jó, nélküle nem lenne élet, viszont a túl sok fény és forróság pusztítani képes. Itt a fák tövében látjuk és érezzük is a fényt, de nem tesszük ki magunkat teljes hevének.

Meg kell találni a helyes arányt…


-Igen, de hogyan?

Tudatos létezéssel. Folytonosan ügyelve arra, hogy ne jusson dominanciára egyik szélsőség sem. Éld annak tudatában napjaidat, hogy itt a földön semmi sem örök, minden átmeneti, de mégis élj derűsen és tedd a kötelességedet. Vezéreljen folytonos önvizsgálat, s ne hagyj fel a kételkedéssel sem. Ugyanakkor légy képes felismerni, ha valódi választ kaptál kérdéseidre.

S hogy mi a te egyéni kötelességed, hogy miben tudsz mások számára hasznosan cselekedni és így teljes értékű életet élni…. azt már neked magadnak kell felfedezned.



-Tudni fogom-e, ha célba értem?

Ha úgy érzed, hogy célba értél, akkor biztosan nem vagy ott. A cél az út végén van. Fejlődés szempontjából nem is igazán a cél a lényeg, hanem maga az út. Az út az, ami formál, alakít, töri meg a büszkeséged és oszlatja szét az illúzióidat. Ugyanakkor átmeneti örömöket is kínál, melyek elhomályosítják az elmét, elvonják figyelmét a lényeges dolgoktól. Ha nem kápráztatnak el ezek az út mentén hamis drágakövekként heverő felszínes örömök, hanem megmarad benned a szomjúság a tökéletesség és az örök létezés elérése iránt, akkor jó úton jársz...

Kalendárium: Június - Szent Iván hava – Nyárelő hava – Napisten hava

2010. június 1., kedd

Aratók

Péter Pál napján suhantak a kaszák, erőtől duzzadó férfikezek vágták a táblák aranyló tengerét, mögöttük szorgos asszonykezek segédkeztek.

A barkáit elhullatott égerfa ágán felnőttlelkű gyermek kuporgott és a lombokon átszűrődő fények játékát fürkészte. A levegőben apró gömböcskék pörögtek, forogtak, ütköztek egyre sebesebben. A gömbök opálos szegélye éles kontrasztot alkotott a leveleket körüllengő kékes fénnyel.




A távolban enyhe morajlás jelezte, hogy valami közeleg. Néhány dörej elteltével szinte megálltak az események, akár egy kimerevített állókép. Ólmos tompaság vett erőt az embereken, lelassultak a mozdulatok.
Az egyre élénkülő figyelmeztető fuvallat végül egy kis kalyibába terelte az addig vidáman nótázó társaságot.
A gyermek nem mozdult. Pedig a vészjósló dörej már tudtul adta, hogy egészen közel van. A légáramlat egyre erősebben fújt, s jócskán kapaszkodnia kellett az alatta lévő faágba.
Megeredt az eső, a korábban táncoló gömböcskék eltűntek, s most már a cikázó villámok hasítását figyelte. A levegő megtelt elektromos feszültséggel.



Minden felmorajló dörgés összerezzentette, majd utána el is ernyesztette testét. Szinte együtt élt a zivatarral. De egy idő után lassanként elengedte minden félelmét.
A távolból egy szekér közeledett, a bakon ülő férfi pörgekalapjáról csorgott az esővíz.
A szekéren gondosan átkötött kévék sorakoztak, roskadásig megtömve. Tán bolond a tulaj, hogy ebben az időben nem áll meg s vár, hogy elvonuljon az égi háború?

De a szekér vészjósló imbolygással húzta-vonta a nagy terhet, csikorgása egyre közeledett. Kerekei erőlködve tették meg a fordulatot, a tengely pedig minden mozdulatnál panaszosan feljajdult.



A fa mellett elhaladva tompa koppanás hallatszott, a kocsis leszállt és felemelt valamit a földről. Csak a kasza volt az, leesett a szekérről. A gazda szó nélkül visszaigazgatta, majd továbbindult.

A felhők oszlani látszódtak. Halovány, de mosolygó sugarakkal kibókolt a nap is. Mintha pótolni igyekezne az elmúlt órákat. Az esőcseppek sisteregve száradtak a gabonaszárakról.

Az emberek kiszállingóztak a kalyibából és a frissítő permettől új erőt nyerve, ismét munkához láttak. Néhány óra elteltével már ismét olyan erővel tűzött a nap, mintha nem ömlött volna röviddel ezelőtt az égi csatornákból az áldás. A tikkasztó meleg ellankasztotta a mozdulatokat.

Az egyik asszony a fához vízért indult. A korsó tartotta a víz hűsét, a fa lombkoronája pedig jóleső árnyékot adott ehhez a pár perces pihenőhöz. Mikor lehajolt, hogy megigazítsa cipőjét, egy hegyes fémdarabot pillantott meg a lába előtt a földön. Felvette, nézegette, majd a zsebébe dugta.




A hűs víztől felfrissülten tért vissza a többiekhez, hogy folytassa a kalászgyűjtést. Hajlongása viszont mintha egyre nehezült volna.
Néhány lépés után pedig hasító fájdalmat érzett és olyan szédülés vett erőt rajta, hogy alig állt a lábán.
A többiek élcelődtek is vele, hogy tán a munka fájdította meg ennyire a fejét?
Csak nem múlt a fájdalom, szeme előtt foltok vibráltak, nehezére esett a látás is. A feje minden mozdulattól zsibogott.

Kis idő elteltével összeszedelőzködött hát és hazaindult.
A perzselő nap felszárított minden nedvességet, szállt az út fullasztó pora. Ahogy haladt előre, egymást váltották a gyalogút kacskaringói, a por szagába pedig kakukkfű illata vegyült.

Nagyjából félúton járhatott, mikor egy széles kanyarnál, a porfelhő mögött megpillantotta a szekeret. A kocsi most üres volt, nem volt rajta teher.

Az asszony először kérdőn nézett, de aztán magától adódó természetességgel felült az ember mellé. Az nem szólt semmit, csak lassan megindultak. Ahogy haladtak előre, úgy oszlott az asszony fejéből a fájdalom, szeme elől eltűntek a foltok is, látása kitisztult.

Kérdezni akarta, hogy hosszú lesz-e az út, de végül csak hátrapillantott. A kocsi hátuljában, a szekérderékon ott feküdt a kicsorbult hegyű kasza...

Fotók: stock

Kalendárium - Május- Pünkösd hava – Tavaszutó – Ígéret hava

2010. május 1., szombat

Mindenütt kibomló és kibomlott rügyek. A május barackvirág-illatú szellője kacagó táncot lejt a fák szirmai között.

Mindenhol ez a zsongító érzés, érzelmek felcsapó lángja, öröknek hitt pillanatok.Mi a csuda kavarog ilyenkor bennünk, hogy boldog örömtől zsongva, a langyos tavasz öröknek hitt igézetében, vetjük bele magunkat a mámorító érzésbe?

Szinte menetrendszerűen megérkezik, akár a csukott ablakon keresztül is beszökik, jöttét friss áramlat kíséri...




De nini, egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy elsuhanó ruhaszegélye kandikál csak az ajtónyílásban, s távozóban van. Mert a fűszeres szellő hátán bizony tovalibben a májusi szerelem is…


A szeretetet állítólag tanulni kell. Önmagunk és a másik fél helyes arányát elegyítve valamiféle közös képletet hozhatunk létre, ami eléggé stabilan működhet hosszú időn keresztül. Szerepeket osztunk ki, melyekből aztán nem, vagy csak nehezen engedünk.

Ha előrelátók vagyunk, akkor arra azért ügyelünk, hogy ne betontalpba öntsük ezeket.
Hanem akár egy jól összehangolt zenekarban, ki-ki játssza a saját szólamát, de ügyel arra, hogy a másikkal összehangolt legyen. A lassú, csergedező, partot tisztelő érzelmek pedig végigkísérhetik az életet.




Mindkét érzelem kezdetét veszi valahol, mert létrejön, vagyis megszületik valamikor. Az egyik nagy hévvel, a másik sokkal több józansággal keverten. Nem bukkannak elő csak úgy a semmiből.

De mi van akkor, ha mégsincs mindennek kezdete? Ha valami nem kezdődik el, csak folytatódik, mint egy többfelvonásos színdarab?

Ha egy érzést az időtlenség jellemez, mert nincsen kezdete, s feltehetőleg vége sem?

Ha létezik egy megfejthetetlen, megbonthatatlan, miriádnyi összeköttetésből szőtt egység, melyet még a Halál sem bír szétoszlatni, hasztalan hadonászik acélpengéjével?



Láthatatlan antennákon keresztül mintha az idők szagát éreznénk, vagy hangok nélküli közös nyelvet beszélnénk. Ezerszer jobban, mint a szavak vagy az érzékszervek útján.

Ezek egyébként is szabályokat képviselnek, hiszen mire kiejtünk egy szót, az sokszoros áttételen, előrevetítésen megy keresztül. Kombinált szabályzómechanizmusok buzgólkodnak, s erőlködnek harmóniateremtésen, holott a valódi harmónia lazán összeállhat magától.




Ez a láthatatlan és megfoghatatlan energiamező pedig felülír minden kiszámíthatót, itt nem érvényesek a logikusan felépített ok-okozati teóriák. Egy titkos felsőbb kód új frekvenciát teremt, melyen szinte semmi eddigi nem működik.

Beazonosítása könnyű, mással össze nem téveszthető: nincs például „szer” ellene. Ha úgy véljük, hogy megzavarná konszolidált életünket, akkor sem érdemes próbálkoznunk, mert nem lehet elsöpörni, félreállítani, vagy józan besorolással a képtelenség és lehetetlenség dobozába rejteni.

A szív tompán dübörgő zuhogásokkal igyekszik alkalmazkodni erre a másik hullámhosszra, a hallást pedig sistergő zúgás nehezíti.

Valamiféle kegyelmi állapot adta pillanat ez, nem megrendezhető, sem kérésre lehívható.

Itt terem, megrenget minden kikalkulált, okosnak hitt elméletet aztán lehet, hogy épp csak betekintést enged valami rejtett ízbe, egycsapásra megcsúfolva az eddig tökéletesnek hitt dolgokat, mert ebben a jelen szereposztásban nem teljesedhet ki.




Mit hagy majd maga után? Tátongó ürességet, a teljesség hiányát…

De ne bánkódjunk miatta, ha idejét most rövidre szabták is, egy valami biztos: találkozunk újra!



/Fotók: Stock és innen/

Kalendárium: Április - Szent György hava – Tavaszhó – Szelek hava

2010. április 1., csütörtök

Tavasszal nemcsak a természet születik újjá, hanem mi emberek is megélünk valamiféle újjászületést, megújulást. Zúgó folyamként indul be egyfajta áramlás, keringés, az eddig felgyülemlett energiák utat törnek maguknak, s átrobbantják azt, ami korlátként útjukban áll. Minden pezseg, alakul, fejlődik…

Fotó: Stock

A tavaszi napéjegyenlőség egyensúlyi állapota, amikor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka, majd a napéjegyenlőséget követő első holdtölte szinte minden vallásban fontos jelentéssel bír.

A keltáknál a fák ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség napján van, innentől számítják a valódi tavaszt.
A Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik. Elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok.


Fotó: Stock

A héber időszámítás a Hold járásához igazította a naptárát. Az Egyiptomból való kivonulás ünnepe a Pészach, Niszan hónap 15–22-ig terjedő időszak.

A szolgasorból való szabadulásra emlékezés hét napig tartó ünnepét a kovásztalan kenyér ünnepének is hívják. Az Egyiptomból eljött, pusztában bolyongó nép viszontagságait, nélkülözését hivatott felidézni a kovász nélkül készülő kenyér.

A keresztény vallás Húsvétjának dátumát, vagyis Jézus kereszthalálának és Feltámadásának napját a tavaszi holdtöltéhez viszonyítva számítják ki, ezért minden évben más napra esik.

Az ünnepet megelőző nagyböjt negyven napja lemondásra tanít. Valódi értelmezésében ez nem csupán egy külsőség, amit azért tart be valaki, mert így szokás, hanem mert a lemondással párhuzamosan, másfajta táplálék felvételére helyezi a hangsúlyt, olyan táplálékra, amely nem a testet, hanem a lelket és a szellemet gazdagítja.

A lemondás és az önvizsgálat több síkon is tisztít. Mondhatnánk ez egy komplex böjt, mely egyfajta újjászületést enged itt a jelenlegi helyzetünkben. Persze átvitt értelemben, hiszen egy valódi újjászületéshez és feltámadáshoz, előbb át kell menni a halál mezsgyéjén.

Jézus tisztasága és a mérhetetlen szenvedés között, amit átélt, szinte kiált az ellentét. Két szélsőség találkozása, mely elsőre és talán sokadszorra is felfoghatatlan.

Jézus halála és feltámadása a keresztény ember számára a bűnöktől való megváltást jelenti.


Fotó: Stock

A hindu vallásban szintén jeles szerepe van a tavaszi vagy tavasz környéki holdtöltének, hiszen bő 500 évvel ezelőtt egy februári teliholdas éjszakán egy kis bambuszkunyhóban született meg az aranyló bőrű avatár, Caitanya Maháprabhu. Ő volt Krisna legutóbbi megtestesülése, aki az embereket örömteli táncra és Isten neveinek zengésére tanította.

A bengáli Navadvíp városka szülöttének életét a határtalan istenszeretet hatotta át. Ez a hömpölygően túláradó érzelem külsőségekben is megmutatkozott. Égnek emelt karok, örömteli tánc és zengő énekszó kísérte jelenlétét.

Költői leírások tanúskodnak arról, hogy Maháprabhu minden növényben, s minden fűszálban Krisna isteni kedvteléseit látta visszaköszönni.

Az állatokat, madarakat barátjaiként üdvözölte, s hol könnyekkel, hol nevetéssel áldotta a Legfelsőbb neveit és dicsőségét.


Caitanya Maháprabhu


Különös megjelenése és tettei után nem meglepő, hogy távozása is rendhagyó volt. Egy templomi szertartás közepette nyomtalanul tűnt el.


...Ünnepélyes körmenet, lágyan csilingelő csengettyűszó, susogó lombok, vörös-tengeri dal.
Egymással párhuzamosan futó stációk az égi-földi ösvényen: születés, szabadulás, halál, feltámadás


Kalendárium: Március – Böjtmás hava – Tavaszelő – Kikelet hava

2010. március 1., hétfő

Néhány napja mintha más illata lenne a levegőnek. A földből kis zöld hajtások kunkorodnak elő és teljes erőbedobással nyomakodnak felfelé: élni akarnak.

A földben csücsülő hagymák már ősszel felszívták a mostani növekedésükhöz szükséges energiákat, mely ott lakozott bennük egész télen át. Nem is sejtettük, hogy lépteink és a hótakaró alatt valódi energiaraktárak rejteznek.


Fotó: stock


Egy láthatatlan kéz intésére most megkezdték feladatukat. De nem túl korai mindez, mire e nagy sietség?

Hunyorgok a fénytől és nem tudom eldönteni, hogy kabátban vagy csak meleg pulóverben induljak-e sétámra…

Nekem a tavasz valahogy lassabban hozza meg a kirobbanó energiákat, kicsit nehezen nyitok erre a gyors váltásra. Sün módjára még őrizném a fészkemet, de reggelente egy lágy érintés felráz és tettre késztet: Hé, te, végigalszod az életed?


Szinte hallom, ahogy felsóhajt a föld, érzem a rajta végigfutó enyhe borzongást, de ez még nem az a nagy, mindent betöltő, kibomló hangulat, arra még várni kell, hanem csak annak előszele. Ez még csak az energiák jelenlétét érzékelteti, hogy valami születőben, vagy inkább újjászületőben van.

Új ruháit ölti magára az élet, mindig kicsit másmilyet, de titkos kódok őrzik a már megélt dolgokat, jelezve azt, hogy ami elmúlt az nem tűnt el, csak átalakult.

A lebomlott energiák újra összeállnak egy másfajta közegben, új információkat hordozva. Ugyanaz, de mégsem.


Fotó: stock


Mi is újabb lehetőséget kapunk, hogy nekiinduljunk. Azt mondják a Kos az újrakezdés hava és ilyenkor hihetetlen energiák összpontosulnak, bele lehet vágni valami újba, mert üdvös a kezdet.
A megszokott, fázósan didergő és sietős emberek helyett most az utcán rámköszönnek, s mielőtt visszaköszönnék, már kérdeznek is.

A nehéz kabátokat felváltják a könnyedebb felöltők, a nők hirtelen késztetést éreznek arra, hogy szoknyába bújjanak, amihez persze lapos helyett magas sarkú cipő dukál és máris egy kis vibrálás vegyül a tavaszillatú levegőbe.

Keressük a zöldet, a harsogó retket, a salátát és újhagymát, tépjük a zöld gyomot és hirtelen nyarat akarunk, egyszeriben és most.

A sietve suhanás helyett most a gyalogszert választom, társam a karra illeszkedő fonott kosár. Utam a mezsgyéken visz keresztül, madarakkal még csak gyéren itt-ott találkozok. Főként varjak szálldosnak, szemfülesen lesve a friss szántásból felszínre kerülő eleségre.


Fotó: stock


Karcos szél fúj, jól összehúzom a kötött kardigánt. Szoknyám szegélye a tavalyi kórókat súrolja.
A határban traktor halad, mögötte ugrabugrál a borona. A kalap gazdája felém bólint és megajándékoz egy széles mosollyal.

Láthatatlan fű illata libben át a tájon és a szél már inkább simogat, mintsem karcol. Hát elkezdődött… Megjött a tavasz.

Kalendárium: Február – Böjtelő hava – Télutó – Jégbontó hava

2010. február 3., szerda

Az udvaron térültemet-fordultamat mindig pajkos szemhunyorítással nyugtázta. A snájdignak cseppet sem nevezhető, narancsos orrú, gömbölyded alak minden évben kitartóan őrizte a telet házunk sarkához cövekelve.

Ruházata a klasszikusokat idézte, mellényét eredeti széngombok díszítették, fejére felfordított kék fémvödör került, kezében pedig valódi cirokseprű ágaskodott.

Nem sejtettem még akkor, hogy az évek múlásával együtt változik majd a hóember-divat (is) és holmi műanyagvödör és műrépa helyettesíti majd az eredetit, ha egyáltalán esik annyi hó, hogy lehessen vele valamit is kezdeni.

Arra meg végképp nem számítottam, hogy ilyenkor, Farsang idején, évről-évre egyre felkapottabbak lesznek ismét a bálok, s a régi korok hangulatát megidézve visszatérnek a modern kor köntösébe bújtatott fényes-csillámos forgatagok.

A kerekre kitartott, merevítős szoknyák, mély dekoltázsok, csillámporos frizurák, kontúrosra festett arcok boldog suhanása és maga az egész esemény, óhatatlanul is egyfajta szociokulturális tanulmányt tár elénk.

A ruha vagy a jelmez sok mindenről árulkodik, láttatni engedi, hogy ki mivel fejezi ki személyiségét vagy milyenné válna szívesen.

Álarc mögé bújva szabadon szemlélődhetünk, azt remélve, hogy így aztán senki az égvilágon nem ismer fel. Még ha mindez balga remény is csupán, hiszen a berögzült mozdulatok többet elárulnak rólunk, mint gondolnánk.


Fotó: stock


De mi van akkor, ha mozdulatainkban is igazodunk a megformálni kívánt figurához?
Ha a rejtőzködés izgalmán felül ez a pillanatnyi mássá válás nemcsak külsőnkben, hanem viselkedésünkben is megnyilvánul?

A ruhával együtt felöltjük gazdája gesztusait, mozdulatait és hirtelen élni kezdjük az érzéseit is, vagyis azonosulunk a Szereppel. Szerepjáték ez, de egyben én-keresés is, hiszen levetkőzzük és magunk mögött hagyjuk azt a személyt, aki egyébként vagyunk.
Kóstolgatjuk a lehetőségeket, holott még magunkat sem ismerjük igazán.

Önismeretünkhöz a legteljesebb képet kétségkívül az adná, ha szembetalálkozhatnánk saját magunkkal. Ha kölcsönadhatnánk saját jelmezünket. Vajon jól vagy rosszul éreznénk-e magunkat így szemtől-szemben vele?
Harmóniát éreznénk vagy menekülnénk a rigolyáitól?

Fotó: innen


Testünk jelmeze a valóságban is cserélődik, szinte észrevétlenül. Elég csak elővenni és egymás mellé rakni a hunyorgó újszülött, a nagy szemekkel világra rácsodálkozó kisgyerek, a lázadó kamasz, az ábrándos esküvői pár, a megfontolt szülő, az egyre kevesebbet mosolygó középkorú ember és a betegségtől megtört idős ember fotóját.

Mindez mi voltunk, vagyunk, leszünk. Ugyanaz, de mégsem. Sem testben, sem érzelmekben.
A védikus írások szerint rongyosra koptatott ruhaként dobjuk sutba a már elhasznált testeinket, hogy készen álljunk egy újabb elfogadására:

„Ahogy az ember leveti elnyűtt ruháit, s újakat ölt magára, úgy adja fel a lélek is az öreg és hasznavehetetlen testeket, hogy újakat fogadjon el helyükbe.” -mondja a Bhágavad-gíta.



Az, hogy mire cserélődnek le az egymást követő testek, javarészt attól függ, hogy miként élünk, cselekszünk, gondolkodunk, s hogy milyen érzéseink vannak. Azaz mi magunk készítjük elő, varrjuk meg magunknak a következő ruhát.

Azt mondják, hogy egy bizonyos kor után az ember jelleme leolvasható az arcáról. Vagyis ha egy arc barátságos, mosolygós, netán irigy, rosszindulatú vagy aggódó-borús, akkor gazdája jelleme is valószínűleg ennek felel meg.


....Jóvágású alak lép elém és táncra kér. Valahonnan mélyről feltör bennem, hogy mintha ismerném ezt a kézmozdulatot. De ez nem lehetséges, hiszen most járok itt először. Gyors elhatározással rábólintok és belevetem magam a forgatagba.

Az evés-ivás, mulatozás a tetőfokára hág. Így lesz ez egészen a keresztény naptár hamvazószerdájáig, mert ott ér majd véget a muzsika és a tánc. A tokba zárt hegedű pedig nem kerül elő egészen a Feltámadásig....


...Az utcáról hangos kereplés és csujjogatás hallatszik be, maszkások közelednek. Fülsiketítő lármájuk a telet hivatott kiebrudalni.

A máglya lobogva csap magasra a falu középpontjában…, ájultan zuhan a lángok közé a szalmabábu… Hát elégettük a telet….


Kalendárium: Január – Boldogasszony hava – Télhó – Fergeteg hava

2010. január 1., péntek

Tejfehér köd hömpölyög a tájon, szinte tapintható a csend. Madárlábak nyomai vezetnek a hóban.
Félrehajtom az ágat, hópermet szóródik nyakamba.

A föld fagyott, a természet mintha öntudatlan álomba zuhanna. Mi, emberek is kapunk ilyen látszólag értelmetlen alvó időszakokat, melynek jelentőségére sokszor csak később jövünk rá. Arra, hogy érlelődött valami. Ahogy a földben, úgy bennünk is.

Azt mondják a tanult dolgok alvás közben hasznosulnak, ülepszenek le. Az álom, álmodás tehát nem haszontalan időtöltés.

A téli látszólagos tétlenség sem az, hiszen belül továbbra is dolgozik az ember, vagy szó szerint értelmezve a házon belül, vagy átvitt értelemben magában bent, a gondolataiban. A téli időszak külső erői jobban segítik a befelé fordulást, rendszerezést.

Ilyenkor a nyáron elnagyolt mozdulatok térben leszűkülnek, a dolgok egészen közelről kerülnek megvizsgálásra. Nyáron messzire tekintünk, ilyenkor pedig szívesebben keressük a részleteket, foglalatoskodunk valami részleteiben odafigyelést igénylő dologgal: varrunk vagy apró dolgokat szerelgetünk.

Sokszor szunnyadónak látszó helyzetek éppen a letisztuláson mennek keresztül és érlelnek valami újat, ami majd megalapozottan fog előbukkanni, ha eljön az erre alkalmas idő. Az alvó helyzet tehát nem feltétlenül értelmetlen, mert kiszűr, kikristályosít, érlel.

Az elmúlt hónap fényáradata majd egyszeriben kihuny. Az üzletekben leltároznak, s bennünk is zajlik valamiféle leltár, számvetés, az energiák majdani újraébredése előtt...

...A volánnál ülve siklok végig az úton. Végigvezetem a tekintetem, egy lélek sincs az utakon. A közvetlenül elém táruló útszakasz tisztán és biztosan látható. Nem előznek és nem jönnek szembe. Kiszámíthatónak tűnő állapot.



Az út kicsit távolabbi része viszont ködbe burkolódzik, nincs sejtésem, hogy nem ugrik-e elém egy őz vagy nem bukkan-e fel hirtelen egy gyalogosan közlekedő. Az élet is valami ilyesmi.


Év elején rátekintünk a naptárra, az új esztendőre, látjuk a hónapokat, a heteket, a 12 keretbe csoportosított napokat. Nagyjából behatároljuk, hogy mikor jön majd a nyári szabadság vagy hogy mikor kerítünk sort valami fontos eseményre, de nem tudhatjuk előre biztosan, hogy miként is lesz ez majd akkor.



Tervek és helyzetek…Tervezünk, de talán másképp lesz… talán jobb, mint amire számítunk, de az is lehet, hogy rosszabb. Vajon jó lenne-e látni előre, hogy miként is lesz pontosan?


Testet öltésekor az élőlény elfelejti korábbi tetteit, a múltbéli emlékeire jótékony függöny hullik. Mondhatnánk úgy is, hogy iszunk a feledés kútjának vizéből, s ezzel egycsapásra homályba merülnek a korábbi élmények, események.


Fotó: stock

Néha dereng valami: ismerős helyzetek, érzések, ízek, illatok sejlenek fel fuvallatszerűen, de általában nem vonja el figyelmünket a kétfelé élés. Ha pontosan emlékeznénk a múltra, akkor annak igézetében élnénk. A jövő pedig képlékeny, hiszen azt mi magunk teremtjük.

Nem az a feladatunk, hogy még a múlttal vagy már a jövővel foglalkozzunk, hanem hogy itt és most megoldjuk, megtapasztaljuk az elénk táruló helyzetet, sorsfeladatot, mert ezért születtünk éppen oda, ahol vagyunk.

Az emberi létforma különleges helyzetet jelent, hiszen a lélek itt bizonyos fokú szabadságot élvez arra nézve, hogy sorsát alakítsa. Ez a szabadság, a szabad akarat pedig a korlátlanság és végtelenség érzésével kecsegtethet. De mégsem feledkezhetünk meg arról, hogy egyben felelősséget is hordoz. Hiszen minden cselekedet következményekkel jár, vagyis tetteink alapozzák meg a jövőnket.

...Az út kanyarodik, lassan elfogynak mellőlem a fehér süvegű fák. Feketére olvadt aszfalttenger következik. Azt hiszem megérkeztem.

Kalendárium: December - Karácsony hava – Télelő – Álom hava

2009. december 2., szerda

A naptári év utolsó hónapját a fény jelenléte szövi át. Nem a természetes Napé, hanem a magunk csiholta fényé. A lángoké, a gyertyáké, vagy jelen korunkban leginkább a mesterséges fényeké: az égősoroké, vagy a cikázó neoné.

Várakozunk... A keresztény kultúrkörben 4 hetes Advent előzi meg Jézus születését, a Karácsonyt.
A latin adventus szó jelentése: eljövetel, megérkezés.

A Megváltó születése, a Fény eljövetelét is szimbolizálja, azét, aki az emberek szívébe reményt ültetni jött el.
Az adventi koszorún lévő 4 gyertya a következőket szimbolizálja: igazságosság, mértékletesség, bátorság, bölcsesség.


Fotó: stock

Az adventi időszak minden egyes vasárnapján egy-egy gyertyát gyújtunk meg, s ezzel egy időben talán el is gondolkodunk jelentésükről is.

Ebben a négy hétben fordítsunk fokozottabb figyelmet a következő, bennünk rejlő tulajdonságok megerősítésére, azokra, amiket ebben a „sötét” időszakban egyébként hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani.

A gyertyák szimbolizálta négy tulajdonság a következő:

Az igazságosság hetében kezdjük azzal, hogy elsőként saját magunkkal próbálunk meg őszinték lenni. Ahhoz ugyanis, hogy az igazságosság tulajdonságával rendelkezhessünk, érzéseinknek, gondolatainknak összhangban kell lenniük cselekedeteinkkel.
Mit ér máskülönben az igazságosság hirdetése, ha mi magunk ettől eltérően cselekszünk? Ha sikerül ezt kifejlesztenünk, tisztábban fogunk látni.

A második héten a mértékletességet próbáljuk meg gyakorolni. Életünk egyik területén sem jó a túlzás.

Harmadik feladat a bátorság fejlesztése:
A sötét időszakban ennek különösen fontos szerepe van. Ne csak a külvilág sötétjében való botorkálásra értelmezzük ezt, hanem vonatkoztassuk a sötét, lehúzó gondolatokra is. Igyekezzünk legyőzni önmagunk félelmeit, felvállalni hitünket, eszméinket, lépjük meg a halogatott döntéseket, mindazt, amitől a félelem miatti gúzsba kötöttség visszatart.

Az utolsó hét a bölcsesség jegyében telik. Tudást szerezhetünk ugyan könyvekből, mesterektől, de a megszerzett ismereteket bölcsességgé nekünk magunknak kell átalakítanunk.
Máskülönben csak papagáj módjára mások bölcsességét szajkózzuk, ami mögött nincs igazi meggyőződés, átélés.


Fotó: stock

A keleti kultúrában, a keresztény Karácsonyhoz hasonlatos ünnep a: Dipavali.
Ezen a napon sok-sok lámpást, gyertyát gyújtanak a templomokban és az emberek otthonaiban is. Még a legszegényebb kunyhók ablakában is ott világít egy kis mécs ilyenkor.

A fény a szerencsét hivatott bevonzani, hogy a következő év „világosabb” legyen. Az ünnepet megelőző időszakban pedig még kiemeltebb szerephez jutnak a lelki gyakorlatok (mantrázás, meditáció, írások tanulmányozása). Azt mondják ugyanis a bölcsek, hogy ahol jelen van a tudás, ott nem lehet sötétség. Dipavali tehát a tudás ünnepe is.

A puszta tudásvágy viszont csak egyfajta önzés, az egoizmus kielégítése. A legfőbb cél a transzcendentális szeretet. Ez pedig nem szűkül le vallások szabta keretek közé, hanem visszavezethető egy közös ősforrásra.


Fotó: stock

Ennek üzenetét önti szavakba Eidlitz, az igazságot kutató európai, egy Karácsony éjjelén, messze hazájától:

Úgy éreztem ezen az éjszakán, mintha egész életemben egy mélységes kút kikövezett fenekén éltem volna, s vágyakozva kukucskáltam volna fel oda, ahol az ég egy piciny darabját láttam, s az általam hőn szeretett csillagot; Krisztust. Ám most elkezdtem kimászni a kútból. Egyre közelebbről és egyre nagyobb szeretettel fénylett a hőn szeretett Üdvözítő, de nem volt egyedül. Körös-körül számtalan csodálatos csillag ragyogott még, más, testvéri üdvözítők. Isten végtelen szeretetének egész csillagos égboltja borult fölém. Isten üdvözítői, akik egymás után szálltak alá a földre, nagyon különböztek egymástól. Más fénnyel és erővel ragyogtak. Néhányan jobban elrejtőztek, mások kevésbé. Ám végső soron mindannyian ugyanannak az Egynek a megnyilvánulásai voltak. Azonos fényből származtak, az ősfényből, azonos isteni ősalakból.” Eidlitz: Ismeretlen India


Ahhoz, hogy igazán értékelni tudjunk valamit, ismernünk kell annak hiányát is. Az éles kontrasztok kiemelik egymást, a telihold is a legsötétebb égbolton tűnik ki leginkább a maga teljességével. A két véglet vonzása eredményezi, hogy az egyik felfokozott jelenléte szinte követeli a másik megjelenését is.

Ha ezt a képet interpretáljuk az emberi életre, látván a nagy sötéséget, a magunk vagy a mások nehéz anyagi, családi helyzetét, vagy akár a világban eluralkodott gazdasági, szociális válságot, reménykedhetünk, hogy talán épp ez a fenekestül felfordult világ, ez a nagy-nagy sötétség lesz kedvező arra, hogy üstökösként megjelenjen a változás.

Talán éppen akkor, amikor a legrosszabbnak érezzük a helyzetünket, akkor fog valami hirtelen megváltozni itt a világban, s születik valami jó.

Kalendárium: November – Szent András hava – Őszutó – Enyészet hava

2009. november 1., vasárnap

Az ágak egyszeriben szellőssé, kopárrá váltak, pőreség vesz erőt a tájon. Megfogyatkozott tollas barátaink köre is. Az itt maradók: cinkék, verebek, varjak-, portyáznak a földből kikandikáló eleségre, vagy a fákon foghíjasan ottfeledett dérlepte gyümölcsöket, fennakadt diót kapják el a csőrükkel.

A sünök is elfoglalták fészküket, ilyenkor már érdemes békén hagyni a gyanúsan buckásodó avarcsomókat.


Fotó: stock

A csípősen józanító reggeleken sietősen igyekszünk lefejteni magunkról a ránk gabalyodó, levegőben úszó ezüstös szálakat.

Ökörnyál vagy pókvitorla? Nekem ez utóbbi kedvesebben hangzik, s ha lenne időm, kiböjtölném, hogy meglássam a rajta közlekedő utast is, hiszen ezért készülnek ezen rejtélyes fonalak.

De asszociálnak valami másra is… bizonyos tanok szerint az ember testi és szellemi részét földi élete során ezüstszál vagy ezüstfonál tartja egyben.

Az évkör ezen időszakában pedig a lét, a létezés utáni állapot és a kettő közötti kapcsolat boncolgatása jóval kiemeltebb szerepet kap, mint máskor. Az Enyészet havának ünnepei (pl. a Halottak napja) ezt a felfoghatatlant igyekszik kicsit kézzelfoghatóbbá tenni.

Legalább ezen a napon kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy: van halál. Talán nincs is olyan ember, akinek ne lenne olyan hozzátartozója, aki már eltávozott az élők sorából, ezért belső indíttatásból vagy csak kötelességszerűen, de kizarándokol a temetőbe. Legalább ezen a napon.

Mécsesek lobbannak, zizeg a koszorút tartó zsineg. Mintha feltámadó lelkiismeretünknek adóznánk ezzel, s leróni igyekeznénk azt, amit akkor nem tudtunk, vagy valamiféle elrendezést szeretnék tenni, így utólag.

A házakból is gyakrabban szüremlik ki a magunk gyújtotta fény: gyertyák karcsú lángja hajladozik, mécsesek kényelmesen elterülő lángja bólogat.
Talán így szeretnénk pótolni a kívül egyre fogyatkozó világosságot.

Ablakpárkányra sorakoztatott bogárszerű lángok: mintha hazavárnánk valakit…, vagy magunkhoz vonzani igyekeznénk a szerencsét, a boldogságot?


Fotó: stock

A fény a győzelem jele is, a kívül vagy belül lakozó rossz feletti győzelemé. A negatív erőn győzedelmeskedő hőst pedig fényárral illik köszönteni.

A mai kor reflektorfénye ennek a ragyogó fénynyalábnak egy megcsúfolt utánzata.

Ha fény van a közelünkben, akkor látunk, de egyben mi is láthatóvá válunk. Ezt a láthatóvá válást, viszont tudni kell viselni is.

Velünk együtt azok is látnak, akik a közelünkbe jönnek, mert részesei lesznek a fénynek, bárki gyújtotta is.

Ha viszont nincs fény, a szem egy idő után alkalmazkodik, s megszokja a sötétet. Lassan már nem is tűnik olyan zavarónak. Elfogadjuk a helyzetet. Később meg már egyenesen igyekezni fogunk másokat is meggyőzni arról, hogy valójában ez a természetes: azaz hogy a tárgyaknak tompán ellengő körvonala van, hogy csak nagyjából tudjuk behatárolni a dolgokat és nincs is igazi jelentősége annak, hogy jól lássunk.

Mert a sötét eltakarja a precíz kontúrokat, s nem teszi piedesztálra a fogyatékot sem. Egyfajta felmentést ad a hibákért, hiszen nem mi tehetünk arról, hogy rosszak a látási viszonyok. Megszabadulunk a felelősségtől is: semminek nem mi vagyunk az okai. Fény és homály - valóság és illúzió...



Fotó: stock


Hideg fuvallat borzongat meg, magamra terítem a kabátomat. A mozdulattól lecsúszik a karkötőm. Egymás mellett sorakoznak a felfűzött gyöngyszemek: mélybordó, óarany, szürke, éjkék… Születés, élet, hanyatlás, halál… és kezdődik újra: mélybordó….

Kalendárium: Október - Mindszent, Magvető hava, Őszhó

2009. szeptember 30., szerda

Őszbe csavarodott a természet feje, Dérré vált a harmat, hull a fák levele, Rövidebb , rövidebb lesz a napnak útja, És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja…” (Arany János Toldi estéje)

A természet lassan visszahúzódik, sötétebbek a nappalok. Az embert is kicsit lassulásra intené ez az eredeti ritmus, ha figyelembe venné/vehetné, s eszerint élne, élhetne.

Haladunk befelé az év sötétebbik felébe, amikor fogy a világosság, amikor reggel már karcos a levegő és fázik a talp, ha csak úgy sebtiben meztéláb kiszaladunk megnézni az ég alját, s a kardigán is elkél a fölső fölé.

Kókadoznak a virágok, elszáradt csonkokká merednek, s morzsolható szárak terítik be a kertet. Maga a virág már nincs ott. Ez már csak a test, a hajdanvolt szépség maradványa. De a lényeg maga nem is azonos ezzel, ez csak amolyan járulék. A lényeg (a leendő és potenciális virág) már lent lapul a földben, mag vagy gumó formájában és várja a majdani kikeletet.

Addig még jön az alvó időszak, amikor jótékony paplan nehezedik rá, s átalussza a zord időt.
Ha perdülünk egyet az avarban, az már élesen reccsenve törik a talpunk alatt.


Fotó: Stock

Közben folyik a szüret, egy vidám forgatag, mintha visszatartani szeretné még a könnyed, felhőtlen nyarat...

Október a március hónap ellenpólusa, akkor elővesszük a kerti szerszámokat, most pedig megtisztítva -a gereblye kivételével- eltesszük.

Ha szívesen indulunk egy kis erdei sétára a hulló levelek alkotta avarban, ne felejtsük megkóstolni a vadon lelt almát, körtét, madárcsípte szőlőt, a csipkebogyót, galagonyát és majd, ha aktuális lesz, a dércsípte kökényt.

Kalendárium: Szeptember - Szent Mihály, Őszelő, Földanya hava

2009. szeptember 1., kedd

A szeptember a régi római naptárban a hetedik hónap volt („septem” = hét), s ezt a nevét megtartotta akkor is, amikor már a kilencedikké lépett elő.

E hónap 13-ik napja különösen szerencsétlen hírű volt a régi Rómában, ami ellen csak úgy lehetett védekezni, hogy az ember szöget vert a falba. Nálunk, Magyarországon főként szeptember utolsó napjának van rossz híre a nép között: ezen a napon nem ajánlatos vetni, mert akkor a vetés zöld marad és nem érik be. (http://jelesnapok.oszk.hu)

Ősi népszokásokban bővelkedett hajdan szeptember 8., Kisasszony napja – írja Xántus János Természet kalendáriuma. Sok helyen úgy vélték, hogy a Kisasszony hajtja a fecskéket.
De szép idő esetén még hetek múltával is találkozunk velük, s költözésük kicsit későbbre tevődik.

Számos helyen ilyenkor kezdik meg a dióverést, s az őszi gabona is ekkor kerül a földbe.

Szeptemberben még többnyire langymeleg van, az édes szőlő, körte, alma már illata révén is kellemesen zsongít, mámorít.



Marasztal a pillanat a hűs pincéknél vagy a diófa alatt. A felfutó lugas kerti padján füröszthetjük arcunkat a megszelídült nap langyában.

Ha körülnézünk, akkor összhatását látjuk színnek, íznek, illatnak.

A meleg színskála kavalkádja lengi körbe a tájat, erőteljesen felvitt árnyalatokkal : a zöld már gyéren lelhető fel, helyette ott a lila, vörös, sárga, barna…

A piac is más arculatot ölt, mint tavasszal. A kosarakba nem a tavasz zsenge fiataljai ücsörögnek már, hanem a nyarat megélt kincsek sorakoznak.

Érettség és valamiféle rejtett tudás birtokosai ők. Hol van már az eper savanykás frissessége, az újhagyma pimaszos harsogó zöldje? A sárga hasas körtében cukorrá édesült a nyár, az összes emlékével együtt. Amott a lányok, itt a nők, s az asszonyok.

Még van lehetőség aszalni illetve befőzni a kertben termett vagy a piacon beszerzett felesleget.

Ha nincs külön kamra, akkor a lakás egy túl nem forgalmas szegletében, távol a fűtőalkalmatosságtól, egy kis polcon is alakíthatunk ki helyett a házilag eltett kincseknek.

Ahol pedig van pince, padlás vagy kamra, ott minden lehetőség adott a tárolásra. A padláson füveket szárítani, gabonát tárolni, a pincében krumplit, almát, céklát, répát tárolni, a kamrában pedig a gyakran használatos dolgoknak, szárazárunak illetve az eltett üveges élelmiszereknek adhatunk helyet.




Ha erdei sétára kerekedünk fel, akkor lassan már gyűjthetjük a csipkebogyót és a galagonyát.

Related Posts with Thumbnails
 
Lét-tudatos konyha - by Templates para novo blogger