Julie Buxbaum: Tell Me Three Things

"There's nothing lonelier, than a hand on glass. Maybe because it's so rarely reciprocated."

Költői és melankolikus a Tell Me Three Things - magyarul Három dolgot mondj -, ugyanakkor nagyon mai, modern, tinis is. Elég ritkán nyúlok már young adult kötetek után, de néha mégis elfog a kísérletező szellem, főleg, ha több ismerősöm is jónak, olvasásra, sőt akár újraolvasásra is érdemesnek értékel valamit.

A Tell Me Three Things tényleg a ya-k jobbik oldaláról való, aranyos, néha egészen szívmelengető könyvecske.
A főszereplő lány Jessie Holmes, akinek meghalt az édesanyja. Ez önmagában is egy nehéz helyzet, de az élete tényleg fenekestől felfordul, amikor édesapja egy gyászolókat gyűjtő csoportban megismerkedik egy nővel, aki pedig a férjét vesztette el, és akit aztán szinte se szó, se beszéd feleségül is vesz. Jessie apja felszámolja addigi életüket, és elköltöznek a nőhöz. Jessie-nek nem sok beleszólása van a dologba. Persze ez nem gonosz mostoha történet, Rachel egyáltalán nem rosszfej, és nem akar keresztbe tenni Jessie-nek, a ház meg kész palota, és még személyzet is van.
Jessie mégis nagyon magányos, egyedül érzi magát, magára hagyatva, anya, és hirtelen szinte apa nélkül is, egy teljesen új környezetben, új iskolában. Hiányzik a legjobb barátnője, Scarlett, és úgy érzi senkivel nem fog tudni kapcsolatot kialakítani. Ekkor érkezik a semmiből egy email, "Valaki/Senki"-től (Somebody/Nobody), és a furcsa idegennel levelezni kezdenek. Bár Jessie eleinte bizalmatlan, hamar megtalálják a közös hangot, és az anonim jótevő hasznos tanácsokkal látja el a Wood Valley High diákjairól: kivel érdemes barátkozni, kit kerüljön.
Jessie hamarosan barátokra talál és egy kis részmunkaidős állása is lesz egy könyvesboltban. De vajon kicsoda S/N, akivel írásban annyira jól megértik egymást? Buktatók és félreértések sorozata után persze fény derül a könyv végén a személyére. :)

A hamisítatlan amerikai hangulat a 16 évesen saját kocsit vezető, klikkekbe tömörülő, egymást zrikáló tinikkel is megvolt persze, de szerencsére ezeken a kliséken túl tudott mást is adni a könyv. Gördülékeny volt, és pont jó helyen törte meg mindig egy-egy levél, vagy chatelés, sms-ezés a fejezeteket.
Néha viszont akadtak problémáim vele, amik főleg abból erednek, hogy nagyon kinőttem már ebből a miliőből, és az első szerelem cuki, de ugyanakkor kívülről unalmas lefolyásából is. Szerencsére voltak komolyabb kapaszkodók is, mint pl. az édesanya elvesztése, gyász, beilleszkedés, önzés, magány, baráti kapcsolatok kérdései.
Az utószóban kiderült az is, hogy részben a saját történetét írta meg a szerző, az édesanyja elvesztésével kapcsolatban, a szerelmi szálat pedig azért szőtte bele, hogy ne legyen minden olyan komor.

"Certain facts tend to render everything else irrelevant." 

Tetszett, mert eredeti hangja volt, és kellemes stílusa. Kedveltem a felsorakoztatott fiúszereplőket is benne, Liam, Theo, Caleb, Ethan, a maguk nemében mind elég normálisak voltak, na persze mindenki a saját kis batyujával együtt.
Az apával való kapcsolatot és a veszekedés feloldását kedveltem legkevésbé. Bejött megint az a fura papírforma, ami sokszor van a ya-kban, hogy a szülők irrelevánsak kb. Annyira oldalvonalra vannak téve, hogy a gyerekeikkel nem is találkoznak néha össze minden nap a munka meg a hodály ház miatt. Életszerűtlen. A konfliktus ami kialakult, és ahogy "helyrehozták", szerintem nagyon esetlen volt.

Érdekes, hogy elég jól összerakott könyv, mégis összességében kicsit "vázlatos" volt nekem, és hozza a műfaj kliséit. S/N viszi a hátán a történetet.

Érdekes szavak, kifejezések:

- FWIW: for what it's worth rövidítése
- kismet: sors, végzet. Ezt még az életben nem hallottam sehol! Ti ismeritek?

Egy kedvenc újraolvasása - Levelek Skye szigetéről

Jessica Brockmole könyvét 2014 nyarán olvastam először, és már akkor feljegyeztem magamnak, hogy ez bizony valamikor újraolvasandó lesz, angolul. A magyar verziónál maradtam most, de nagyon is lehetséges, hogy eredetiben is elolvasom egyszer. 

Sokszor tartok az újraolvasásoktól, mert úgy érzem ehhez 100%-os bizalom kell a szerző és a kötet felé, és van ugyan néhány bevált kötetem, sorozatom, amiket bármikor újra kézbe veszek, féltem, hogy most mi lesz az eredmény. Mi lesz, ha nem fogom érteni, öt évvel ezelőtti énem mégis mit szeretett annyira ebben a történetben? A Levelek Skye szigetéről, jelentem, kiállta a próbát. ♥ Már az első néhány levéllel teljesen elvarázsolt - újra -, és sodort magával a története, ami csak nagy vonalakban maradt meg az emlékezetemben. 

Őszintén szurkoltam a szereplőknek, és próbáltam kigondolni, vajon hogyan is érnek majd össze a szálak. Bámulatosan részletgazdag a könyv, rövidsége ellenére. A múlt és jelen szálainak keveredése remekül van megoldva, és egy valódi érzelmekkel, valódi tragédiákkal teletűzdelt, két világháborún átívelő, szenvedélyes levélregény kerekedik belőle.

És mindez úgy indul el, hogy egy bohó amerikai egyetemista  rajongói levelet ír egy skót költőnőnek... 

Elspeth és Davey levelei kezdettől magával ragadóak, hangulatosak, és az apró, de mégis sorsfordító pillanatok, a titkok és bonyodalmak egyre közelebb hozzák őket egymáshoz. A két szereplő közt finoman, lassan alakulnak ki a gyengéd érzelmek, és érdekes megfigyelni, hogy látják a világot, milyen hibákat követnek el - akár többször is - , miben változnak. 

Általában nem állhatom a romantikus regényeket, de ez nagyon közel áll a szívemhez, és benne van abban a szűk kupacban, amiket szívesen kiemelek, és igazán tudok kedvelni a műfajból. Van benne báj, humor, és izgalom is. Nem éreztem kiszámíthatónak, és egy pillanatra sem laposodott el. Minden kis mozzanatát szerettem, a szimbólumait, a visszatérő dolgokat, pl. a Huckleberry Finn kötetet, vagy a zoknikat. :) Külön szerettem, hogy Davey mennyire szeretett olvasni, falta a könyveket, és még a hadifogságba is küldetett magának Elspeth-tel olvasnivalót. 

Néhány könnycseppet elmorzsoltam rajta ismét, és jóleső érzéssel töltött el, sőt, felemelő volt. Bebizonyította ez a regény, hogy igazi kabátkönyv nekem, és bármikor bizalommal nyúlhatok utána.

Nem utolsósorban pedig eszembe juttatta Zenka régi, emlékezetes posztját, az Episztoláris szilkét. :D Ez a két, nem éppen köznapi szót ebből a levélregényből tanultuk meg. ;) 

Minden, minden - a film

Nicola Yoon könyve, a Minden, minden (Everything, Everything) megvett magának kilóra azzal, hogy bájos és eredeti. Egyszerű szerelmes alapszituációt fűszerez meg egy veszélyes, és komoly határokat szabó betegséggel, és más családi drámákkal is, ettől pedig különlegesebb a sima love sztoriknál. Maddy és Olly történetéből filmet is készítettek, és az előzetes alapján úgy gondoltam a könyvélmény után látnom kell a filmet is.

Sajnos eléggé csalódott vagyok. A film szerintem meg sem közelíti a könyv adta jó érzést. Mostanában talán kicsit "el voltam kényeztetve", mert gyorsa egymásutánban igen jó adaptációkat láthattam, de most ez a vonal megtört a Minden, mindennel.

Voltak ugyan jó ötletek - például a makettekben mászkálás, a chatelés megjelenítése így, az űrhajós figura megelevenítése... A ház is nagyon tetszett, ahol Maddy lakott, a nagy ablakok, a  letisztult dizájn. Carla és az egyenruhája, kedves mosolya. :)

Mégis egyfolytában azt figyeltem milyen marhaság már, hogy 5 másodpercig fúj valami az előszobában, és aztán le se veszik az utcai cipőt, úgy mennek be. Aha. :D... Mi ez, valami NASA technológia? Inkább misztifikálták volna el jobban a fertőtlenítési procedúrákat, mint hogy ilyen sémásan, elnagyoltan, zavaróan jelenjenek meg.

A szereplőgárda tetszik: Amandla Stenberg és Nick Robinson is szerintem alapvetően jó választás volt a szerepre, hasonlítanak a megírt karakterekre, és jól játszottak. De könyörgöm... és most teljesen komolyan... könyörgöm, miért, miért, miért arról szólt a fele film, hogy Amandla Stenberg melleit kell néznünk?! Az arcunkba van tolva egyfolytában a melle. Nem lehetett volna kicsi diszkrétebben odatenni őket? A slusszpoén aztán nem is a dekoltált sárga úszódressz volt számomra, hanem amikor Olly még a biztonsági övet is megrángatja rajtuk kissé... Ja meg még futnak is lassítva. Nemár... Ez nekem abszolút egy nagyon zavaró elem volt, és túl volt tolva, direkt.

Khm. 

Volt néhány szükségtelen változtatás is, és sajnos az apróbb kihagyások miatt nekem jelentőségét vesztette a zárójelenet is, ami pedig nagyon-nagyon kedves és megható volt a könyvben. Itt csak suta, és annak, aki nem olvasta a könyvet, talán kicsit érthetetlen is.

Egy ilyen naplóformátumú regényt mindig nehezebb visszaadni - de nem lehetetlen. A marsit is tök jól megoldották például. Sajnos a Minden, mindennél úgy éreztem pont a báj szenvedett csorbát a formátum változása miatt. Az a chatelős, naplóírós, blogírós intimitás nem köszönt vissza úgy, ahogy vártam.

Nem rossz film, de kevesebbé válik a könyvnél, és számomra sokat rontottak rajta a fentebb említett dolgok. Maradok a könyvnél, mert az tényleg elbűvölt kicsit, annak ellenére, hogy tiniszerelem. :)

10/6

Trailer:

Nicola Yoon: Everything, Everything

Imádom ezt a borítót!

Sister miatt figyeltem fel Nicola Yoon Everything, Everything című könyvére, ami Minden, minden címen megjelent magyarul is, és amiből már film is készült. Bár magamban egy időre mindig leszámolok a fiatal szereplős, első szerelmes könyvekkel, ennek mégis éreztem, hogy esélyt kell adnom. És milyen jól tettem! 

Ez a regény ugyanis egy kis gyöngyszem.

A szimpla tinirománcok ideje már rég lejárt, kell valami, amivel a szerzők igazán felkeltik a figyelmünket és ami különlegessé teszi az első csók, első szerelem kedves, de valljuk be, együgyű báját. 

Itt egy, a világtól elzárt lányzót kapunk, akinek súlyos immunhiányos betegsége (SCID) van, emiatt el sem hagyhatja a szobáját, minden fertőtlenítve, ellenőrizve kerül be hozzá... Szűrők és zsilipek, ellenőrzött étel, bacimentesség... Egy buborékban éli Madeline az életét, amiben csupán Carla, a rá vigyázó nővérke és persze az édesanyja, Pauline kapnak helyet. A látogató ritka, mint a fehér holló... Néha eljön Madeline egy-egy tanára, hogy ne csak a skype-on értekezzenek, azonban nekik is egy fertőtlenítési procedúrán kell végigmenniük mielőtt belépnek hozzá. 

Hamarosan minden a feje tetejére áll a kis zárt világban, mert új szomszéd költözik Madeline mellé, egy korabeli sráccal a családban... Madeline pedig elgondolkodik, milyen élet az, amiben nincs kockázat, amiben nincs is egy szemernyi "élés" sem. ... Ollyval emailezni, chatelni kezdenek, az ablakból nézik egymást. Természetesen felébrednek bennük az érzések egymás iránt, és a tiltott gyümölcs édessége is csábítja őket. Maddy kockázatot vállal. Hogy jól teszi-e? Nem is gondoltam volna, hogy a szerző erre hozza ki a könyv végét... nagyon meglepett, nem számítottam rá, de rendkívüli módon örültem neki. Ugyanakkor az volt a jó, hogy el is gondolkodtatott, több fronton is. Ebben a könyvben nem is a szerelmi szál, a kis bimbózó románc a leglényegesebb.. az csak simán cuki, a szónak csakis a kedves értelmében. Sokkal fontosabbnak találtam az anya-lánya kapcsolatot, a betegséggel kapcsolatos dolgokat benne, az őszinteséget, a korlátok meglétét vagy nem-létét... És még pluszban ott volt az Olly családjában jelen levő probléma is, ami ugyan nem lett jobban kifejtve, de ott lebegett a horizonton mindig... a családon belüli erőszak, a lelki terror.

A filmes borító.

“I was trying so hard to find the single pivotal moment that set my life on its path. The moment that answered the question, 'How did I get here?'
But it's never just one moment. It's a series of them. And your life can branch out from each one in a thousand different ways. Maybe there's a version of your life for all the choices you make and all the choices you don't.”

!!!SPOILER!!! 

Pauline Whittier óriási és önző hibát követett el, és egy életet megnyomorító hazugságot tartott fenn hosszú éveken át, azzal, hogy elhitette Madeline-nel, hogy milyen súlyos beteg. Nem is tudom megbocsátható-e az ilyesmi, de abszolút megértettem Madeline érzéseit, reakcióit felé a végén. Pauline annyira meg akarta védeni a lányát, hogy elzárta mindentől. És ha anya mond valamit, azt elhisszük ugye... csak hát mi van, ha kidurran a buborék, és kiderül az igazság? Sokkal jobban tetszett ez a kifutás, hogy kiderült, Maddy nem is szenved az immunhiányos betegségben. Azt hittem a végén meghal a Hawaii kirándulás, vagy egy másik triviális fertőzés következtében, vagy hogy esetleg fura csavart vesz a sors, és Olly hal meg egy balesetben, míg Madeline túlél egy súlyos fertőzést. De a lehetőségek és a világ kitárulása, a szerelem beteljesedése sokkal jobb záróakkord volt. :) 

!!!SPOILER VÉGE!!!

Nicola Yoon, a szerző.

A vége kifejezetten megható. A Csillagainkban a hibához hasonlóan szerettem, bár az komplexebb és szomorúbb volt, ebből a remény cseng ki inkább, és más összetett érzelmek kaptak helyet. Elbűvölő bája van ennek a regénynek, és ehhez hozzájárul a naplószerű forma, a kis illusztrációk, rajzos betétek (a szerző férje, David Yoon keze munkája), a könnyed hangvétel. Nem nyálas, vagy szentimentális, mégis romantikus és kedves. 

Külön örültem még, hogy Maddy mennyit olvas, és hogy ezekről a könyvekről is szó esik (igaz sokszor spoileresen) az írásaiban. A kis herceg pedig elég fontos részét is képezi a történetnek, és a híres Jól csak a szívével... idézet is szerepel belőle. Maddy igazi elemző alkat. Imádtam a projektjeit, jegyzetfüzeteit, apróságait. Szinte kedvet kap az ember az ilyen örömteli haszontalanságokhoz tőle. :) 

David Yoon illusztrációja a könyvből. Ez Hawaii állam hala, az ékfoltos Picasso-hal. Hawaii nyelven azonban
sokkal jobban hangzik, íme a név: Humuhumunukunukuapua'a. ;D

A magyar borító.

"And now my life doesn’t make sense anymore. I almost wish I hadn’t met him. How am I supposed to go back to my old life, my days stretching out before me with unending and brutal sameness? How am I supposed to go back to being The Girl Who Reads? Not that I begrudge my life in books. All I know about the world I’ve learned from them. But a description of a tree is not a tree, and a thousand paper kisses will never equal the feel of Olly’s lips against mine."

Értékelés: 10/10 Tökéletes a recept, ahogy összerakták, megható, elgondolkodtató, és olvastatja magát. Kell ennél több? 

A film trailere: 

Phyllis T. Smith: A Palatinus-domb lányai

"Biztos vagyok benne, hogy amikor a történetírók - akik mind férfiak - papiruszra vetik korunk eseményeit, a győztes és vesztes háborúkat emelik majd ki. Számukra ezek a sorsdöntő fordulatok. Ugyanakkor arról is érdemes lenne szót ejtenünk, hogy a különböző házasságok egymásutánja milyen hatással volt a sorsunkra."

Ez a rész mint tételmondat tökéletesen illik a könyvhöz és megfogalmazza a lényegét. Phyllis T. Smith második regényében az Én, Livia után nem sokkal veszi fel a történelem fonalát, és kicsit gabalyít is rajta itt-ott, de tényanyagában azért követi a megtörtént eseményeket. Kicsit kiszínezi ezt a történelmi időszakot, és a nők szemszögéből villantja fel a történéseket. 

Olvasmányos, fordulatos, méltó párja az Én, Liviának. Tetszett a váltott nézőpont, a három elbeszélő: Julia, Livia és Kleopátra Szeléné elég változatossá tették a történet fonalát, amiről nem lehet biztosra venni, valóban így zajlott-e, de elég hihetőnek tűnnek képzelt részei is. 

Liviát már ismerjük az előző könyvből, alakja egy biztos pontot jelent, döntései megfontoltak, okosak, továbbra is szimpatikus marad az olvasó számára, és nem múló szerelme, elkötelezettsége , hűsége Tavius iránt megkapó.

Juliát - aki Oktavianus lánya -, azt hiszem elég nehéz lehetett megírni, kacérságáról terjedtek különféle pletykák, és mindez azért jócskán belekerült a könyvbe is, mégis sikerült egy olyan lélektani hátteret festeni mögé, ami érthetővé, szerethetővé teszi karakterének megnyilvánulásait. Talán egyedül a könyv vége felé fordulunk el tőle, én ott kicsit túlzásnak tartottam forrongását, és a szerelemért való mindent feladás motívumát. Ugyanakkor érthetőek voltak apja iránti érzései is, és az a fájdalom, ami benne volt. Mindig vágyott volna apja szeretetére, megértésére, vagy néha csak egyáltalán a jelenlétére, támogatására, nem csak arra, hogy eszközként használják a politikai-társadalmi harcokban és egyezményekben. Házasságai elrendezettek voltak, és mindig mohón szomjazott közben a szabadságra és a boldogságra.

Kleopátra Szeléné rendkívül izgalmas alak, sorsának alakulása megérne akár egy egész könyvet is. A szerencsétlen kislányból, akinek megkímélik életét, hogy lesz egy birodalom uralkodónője... Személyisége kellemes, közvetlen, mégis lakozik benne valami titokzatos mélység, mint az édesanyjában, a nagy Kleopátrában. Mindig vártam az ő szemszögéből írt fejezeteket.
A végén, amit nem tudhatunk biztosan, hogy vajon tényleg úgy alakult-e, ahogy, számomra hihető volt, és illett karakteréhez, de rendkívül nehéz döntést kellett hoznia.

Nehéz szerintem jól írni erről a korról, amiről vannak ugyan feljegyzések, történelmi és politikai bizonyosságok, a nőkről, háttérben való tevékenységükről, azonban gyakran tényleg csak találgatni lehet, és nem biztos, hogy mindenben hihetünk a róluk terjedő pletykáknak, híreszteléseknek. Phyllis T. Smith szerintem remekül megadta az alaphangot az információmorzsák, történelmi tények segítségével, ugyanakkor tényleg sikerült köréjük szőnie valami kis mesét is, egy kis romantikát, némi édesbús melankóliát. 

" (...) próbáltam megérteni a férfit, akihez hozzámentem, és akiről azt hittem, annyira ismerem, mint a tulajdon lelkemet". 

Úgy gondolom az Én, Livia nélkül is élvezettel olvasható ez a kötet, de az élmény teljessége, Livia és Oktavianus jobb megismerése és megértése miatt jobb sorban olvasni őket.

Értékelés: 10/10 Szórakoztató, olvasmányos, igazi jó kis női sorsos, történelmi romantikus regény. :) 

A könyvet kiadja az Agave Könyvek. Rendeld meg >itt<! 

Dodie Smith: I Capture the Castle

A rossz könyvek üldöznek mostanság. És a rossz YA-k is, ha már annyit emlegettük őket. Pedig biztosra akartam most menni: kis felüdülés, klasszikus ifjúsági irodalom, nem a bugyuta fajta, nem a fiúk közt vívódós és szerelmi picsogásos, hanem kastélyos és szép, hangulatos és közkedvelt... Mindenki imádja, és ráadásképp én is nagyon-nagyon megszerettem korábban a szerzőt, Dodie Smith-t, a Száz meg egy kiskutya és A kutyák csillaga című könyvei kapcsán. Szóval egyenesnek tűnt az út egy cuki kis kedvenchez, ami ráadásul még egy pipa is a várólistacsökkentős listán, ugyanis már hosszú évek óta ült a polcomon az I Capture the Castle. 

Ehhez képest csak az utóbbi lett: egy pipa a listán. Meg egy jó adag annoyance. -.-'

Ez a könyv valami rémes volt számomra. Csak azért küzdöttem végig, mert vcs-be lett válogatva. Unalmas, semmilyen, lányhisztis. Minden a férjhez menés, meg a szerelem körül forog (blah), de sajnos nem olyan jópofán és őszintén, mint mondjuk a Büszkeség és balítéletben. Erőltetett és érdektelen szerelmi szálak, de sajnos aki mást keres a könyvben, más szálat nem is nagyon talál. Egy idő után a főhősnő, Cassandra élete se szól másról, csak sóhajtozásról, sápítozásról, féltékenykedésről... Pedig előtte azt hittem lesz némi jellemfejlődés, nem csak rombolódás. Ha ő Rowlingnak "charismatic narrator", akkor MOST először csalódtam Rowlingban (ez az ajánlás olvasható tőle a könyvborítón), ez a csaj ugyanis egy nagy nulla. Karakternek is, írópalántának is, szerelmes menyecskének is. Szerintem rémesen viselkedett mindenkivel, kiváltképp Stephennel. Tulajdonképpen megérdemelte, hogy szenvedjen, és ne találjon viszonzásra a szerelme. Önző és önsajnáló liba.

A legjobb, hogy végig az ő fejében vagyunk, és a naplóit olvassuk, amiket gyorsírással ír, mégis napokat tölt a naplóírás úri huncutságának elfoglaltságával, na persze így érthető, miért lesz egy szimpla, jelentéktelen délután elmesélése is vagy 50 oldal kapásból. -.-' 

A hangulat: én kerestem, eskü. De nem találtam ezt a sokat magasztalt ódon váras hangulatot. Azt találtam csak, hogy ideges vagyok, oly módon, mint annak idején a Balettcipőknél: hogy most mégis mi ez?! Sanyarú sors, meg nincstelenség, és mégse dolgozik a felnőtt ember? De itt a gyerek se szerencsére, mint amabban a bárgyú műben. Hanem az ingyencseléd! :D Az elmegy és keres a családnak pénzt, hejjhóó! :D... Nevetséges a felállás. Mit csinálnak az idejükkel? A családfő rejtvényt fejt, Topaz, a mostohaanya néha ledéren flangál, Cassandra firkál egyik sarokból a másikba ülve, Rose meg,... hát ő csak van, mint egy papírnehezék - de annak szép! :) Ja és van még egy még jelentéktelenebb, említésre se méltó öcsi is, Thomas.

A család maga nem hóbortos és művészi lelkű volt az én olvasatomban, hanem diszfunkcionális inkább. A könyv egyetlen értékelhető pontja SPOILER a családfő bezárása a toronyba, hogy ráleljen az ihletre és újra írásba kezdjen. SPOILER VÉGE. Az egész könyvet az apa karaktere köré kellett volna építeni. 

A Cotton fivérek megérkezése jelenti a bonyodalmak kezdetét, és később az anyagi felívelést is. Amúgy milyen üzenete van már ennek az egész regénynek? A nem dolgozáson, lébecoláson kívül jön még az érdekházasság, hogy jaj ne kelljen soha többet szegénynek lenni... Átejtések, félresmárolások, gyötrődés, céltalanság... Dili. 

Ó, és just for the record: de igen, a bullterrier igenis egy nagyon ronda kutya. So sorry. Még akkor is, ha Heloise-nak hívják.

Forrás.

Értékelés: 10/2,5 Nagyon untatott, aztán meg nagyon feldühített. Túlírt, fárasztó, eseménytelen szar, amit mindenki más imád rajtam kívül, éljen, éljen! :D

Makai Rita: Határtalan szerelem Párizsban

Az Athenaeum Kiadó tavaly indította a Magyarok külföldön sorozatot, amelynek első darabja a vicces című Let's kifli volt, Kovács Eszter tollából. Már nagyon vártam a következő részt, ami a Határtalan szerelem Párizsban címet viseli és ahogy a borító is hirdeti, egy magyar lány és egy arab fiú találkozásáról szól, a szerelem városában. 

Makai Rita a saját történetét meséli el, találkozását a tunéziai származású Lotfival egy párizsi szilveszteri bulin, majd életük sorsszerű alakulását, kiköltözését a férfihoz, az új életet, annak minden örömével, újdonságával, nehézségével. Meg kell tanulnia egy ismeretlen nyelvet, és megpróbálni munkát találni, elhelyezkedni, beilleszkedni. Közben jó háziasszonynak lenni, és megfelelni egy arab férfi elvárásainak - amik persze nem voltak olyan nagyon szigorúak, de mégis, állandó téma volt köztük, viták, nagy beszélgetések forrása. A kulturális különbségek, vallási megkötések óhatatlanul előkerülnek egy ilyen vegyes kapcsolatban. 

A komfortzónából való kilépés, a változtatni merés, a lehetőségek megragadása igazán értékelendő dolog, és külön pluszpont az életkedv, optimizmus, vitalitás, folytonos mosolygósság és jókedv. Rita bolondos nőnek írja le magát, és szereti emlegetni bolondozásaikat Lotfival is. 

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Rainbow Rowell ifjúsági regénye két fiatal megismerkedését, szerelmét mutatja be, különféle családi gondok, iskolai problémák közé ágyazva. Eleanor és Park az iskolabuszon kerülnek egymás melletti ülésre, és bár eleinte semmit nem kommunikálnak egymással, lassan mégis kialakul köztük valami kapocs, barátság, majd ennél több is. 

Mindkét fiatal kilóg a társai közül, kívülállók. Eleanor nem kifejezetten szép, és nem is vékonyka, mint a korabeli többi lány, hatalmas vörös hajkoronája van, és szokatlanul öltözködik. Park pedig félig koreai, magányos farkas, aki képregényeket búj egyfolytában. A képregények révén kezdődik el köztük valami, a fiú ugyanis észreveszi, hogy Eleanor stikában vele együtt olvassa a lapokat a buszon. :) 

Az olvasás, majd később a közös zenehallgatás hamar összehozza őket, de Eleanor családi körülményei miatt csak Parkéknál találkozgathatnak, és csak titokban. Eleanorék sokan vannak testvérek, egy szobában zsúfolódnak össze, és igen szegény körülmények közt élnek. A fürdőszobának ajtaja sincs, csak egy függöny választja el a konyhától. Ezt pedig tetézi a nevelőapa, akinek lehetetlen megfelelni, szörnyű személyisége van, és még bántalmazza is Eleanor anyját. 

A tiniszerelem tehát nem felhőtlen a körülmények miatt, és még egyéb bonyodalmak is jönnek, például a gonosz, ám népszerű csajok bandája a suliban, akik gúnyolják és bántják Eleanort. 

Régóta tologattam magam előtt ezt a könyvet, amit annyian olvastak és szerettek, és megint valahogy úgy jártam, mint Gayle Formannel. Nem tudok beállni a rajongótáborba, nekem ez kicsit kevés volt, középszerű, nyálas, és sajnos sokszor éreztem azt, hogy ezekkel a problémákkal már nem tudok azonosulni, nagyon kinőttem belőle. Nosztalgiával gondolok persze vissza azokra az időkre, amikor a legújabb dalszövegek, kiközösítő csaj-klikkek és az első csók élménye, és az első szerelmi vallomás volt az élet, de ahhoz, hogy igazán megszeressek egy regényt, nekem ennél több kell bele, és legalábbis az, hogy az ennél nagyobb problémákat meg alaposabban bontsák ki. 

A végével kifejezetten elégedetlen voltam. Nem igazán volt megindokolva, és hát elég sutának éreztem, hogy SPOILER! Park elviszi Eleanort kocsival egy rokonhoz, és akkor majd jó lesz minden... Nem kérnek segítséget senkitől... Park apja, meg az egész hacacáré közepén ilyenekkel van elfoglalva, hogy jólvanfiam, de akkor a sebváltós kocsival mész WTF?! Egyébként totál hiteles tényleg, hogy a friss jogsis gyerekedet inkább küldöd el a világ végére egyedül egy olyan autóval, amit nem is tud vezetni, és egyébként se kérdezel tőle szinte semmit... Na, ez a baj, túlságosan felnőttfejjel látom mindezt, és nem tudok elvonatkoztatni, meg nem látom át a nagy láv sztorinak az értékét, ha azzal zárják le, hogy nem is lett ebből semmi, mert Eleanor szarik Park fejére. :D Persze lehet azon filózni, mi volt az a három szó a képeslapon, de gyanítom annyi volt, hogy szeretlek. Nem tragikus ez az egész, és megkönnyeznivaló, hanem inkább tragikomikus. SPOILER VÉGE. 

Amit szerettem, az a retró életérzés volt. :) A szerző ugyanis még a kütyümentes korszakba, a '80-as évekbe helyezte el a regényt, így aztán vannak magnókazik, kimerülő elemek, régi walkmanek, vezetékes telefonok és hagyományos képeslap- meg levélírás.
Illetve tetszett még, hogy Park úgy szereti Eleanort, ahogy van, és semmi sem zavarta a külsejével kapcsolatban.

A főszereplőket eleinte kedveltem, de idővel mindkettő elég távol sodródott tőlem. 

A párbeszédek jópofák, gyorsan olvasható és gördülékeny a könyv, és a váltott nézőpont is tetszett, de inkább kerülni fogom a hasonló ya-kat, mert nem adnak nekem semmit. 

Értékelés: 10/5,5

Kedvenc karakter: Park anyja. 

A borítók egyébként szuperek, a magyar is nagyon jól sikerült. 

Phyllis T. Smith: Én, Livia

"Történet egy lányról, aki később Augustus császár felesége lett.Majd a Római Birodalom legnagyobb hatalmú asszonya.
Livia Drusilla tizennégy éves korában kihallgatja apját és annak arisztokrata társait, akik éppen a Julius Caesar elleni merényletet tervezik. A fiatal lány éles eszű bizalmassá és apja legfőbb politikai fegyverévé válik. Vonakodva ugyan, de előnyös házasságot köt Caesar hadseregének egyik parancsnokával. Anyjától azt tanulja, egy nő is lehet hatással a közügyekre, és folyamatosan próbálja észben tartani, hogy bár kiváló érzékkel látja át a római szenátus intrikáit, mindig türelmesnek és gyakorlatiasnak kell maradnia. De a türelemről és a ravaszságról azonnal megfeledkezik, amikor találkozik Caesar fogadott fiával és örökösével, Octavianusszal. A mindössze tizennyolc éves férfi nagy hatalma ellenére szerénynek mutatkozik, és megigézi Liviát, az újdonsült feleséget. Octavianus vagyona és befolyása egyre nő, így Livia családjának szörnyű veszéllyel kell szembenéznie. A lány éles eszét és szívét követve súlyos választásra kényszerül, melynek eredményeként nagyobb befolyása lesz Rómára, mint azt valaha is gondolta volna."

Hirtelen indíttatásból döntöttem úgy, ez a könyv kell nekem. A borító nemes egyszerűsége vonzott magához, és már vágytam valami igazi "regényes regényre", aminek a meséjébe bele lehet feledkezni. Mi is lehetne jobb választás egy történelmi romantikusnál, az ókori Rómából. 

Julius Caesar meggyilkolásának idején kezdődik a történet, amit a fiatal lány, Livia Drusilla mesél el. Livia egy azok közül az asszonyok közül, akik nem csak dísznek voltak ott a férjük mellett, akik egy kicsit a koruk előtt jártak, és intelligenciájukat nem tudták és nem akarták csupán a háztartás és gyermekek körüli teendőkre szorítva kamatoztatni - Liviát már gyerekkorától érdekli a politika, a hatalmi játszmák, Róma sorsa, a szenátus, a hadiállapotok, és úgy érzi, nem arra teremtetett, hogy apja egyik barátjához férjhez adják. Mégis így történik, de már a Tiberius Neroval való első házasságánál sem tud a hagyományos szerepbe belehelyezkedni, befolyással van és akar is lenni férje ügyeire, és nem egyszer okos tanácsaival az életüket menti meg. Érdekes volt figyelni a sorsuk alakulását, és hogy a politika viszonyok hogy szóltak közbe. Nehéz lehetett okosan előre gondolkodni, hisz a szövetségek és a szimpátia gyakran változott, a népharag, a polgárháborúk lehetősége és valósága mindennapos volt, és nem mindig volt garancia a biztonságra a nagyhatalmúak és tehetősök oldalára állni.

Livia ügyesen lavírozott a férfiak világában, és azt hiszem, bármilyen volt is a valóságban - rosszindulatú történetírók szerint méregkeverő volt, és még a saját unokáit is eltette láb alól -, azt meg kell hagyni, hogy a női manipulációs képességeket tökélyre vitte. Óvatos és ügyes lépései, megfontolt szavai voltak mindig, a megfelelő helyen elültetve, és nem csak szavakkal, de tettekkel is segítette, előrevitte a történelem alakulását. Beleszólása volt a pénzügyekbe, kommunikációba, diplomáciai ügyek bonyolításába: Caesar Octavianus - a későbbi Augustus császár - jobbkeze lett második házasságában. El tudtam hinni a regényből, hogy tényleg nagy befolyással bírt az egész Római Birodalom sorsának alakulására.
Ugyanakkor, ha a másik oldalról is szemügyre vesszük, ő is egy anya volt, aki védte és szerette fiait, még ha néha el is szakította őket egymástól a sors, és feleség volt, aki féltette a férjét a háborútól, a békét pártolta inkább, és nő, akinek szembe kellett néznie más nők lenézésével, intrikájával, rosszindulatú pletykákkal, meg persze a zöld szemű szörnnyel is. Rivalizálás, féltékenykedések, egymásnak odaszúrós párbeszédek éppúgy voltak a könyvben, mint igaz barátságok, a hűség szép ábrázolása Rubrián, a szoptatós dajkán keresztül...

Augustus (Caesar Octavianus) és Livia Drusilla. Forrás.

" - Magyarázd már meg nekem, miért kell a nőknek problémát csinálniuk a semmiből?

- Azért, mert a nők bölcsek, és a férfiakkal ellentétben előre látják a jövőt.

- Ó. Én meg már azt hittem, azért, mert örömüket lelik a tépelődésben."

Olyan szeretettel gondolok vissza a regény történéseire még most is, napokkal azután, hogy befejeztem! Remek stílusban íródott, nagyon olvasmányos. Nem kell hozzá történelmi tudás,  bárki bátran belevághat, még ha csak annyit tud is, hogy Julius Caesart március idusán gyilkolták meg az összeesküvők... Kérlelhetetlenül besodor magával a történet az ókori Rómába, elvisz Spártáig, Szicíliáig, sőt még Kleopátra ölébe is, miközben emberközelien mutatja meg ezeket a történelmi alakokat, akikről keveset tudhatunk, de most mégis elevenen kilépnek a történetírók által ránk maradt papír-képből.

Liviát, bár nem mindig értettem vele egyet, különösen szerettem. Bátor és ambiciózus nő volt, még ha néha kissé erőszakos is, egyes ügyek érdekében. A megrajzolt karakter összetett volt, szenvedélyes, okos. Rendkívül élveztem figyelni alakulását kislánykorától, és szinte könnyes szemmel vettem tőle búcsút a végén. :') Azok az érzések, amiket a szerelme, vagy épp a gyerekei, hű szolgái iránt táplált, szépen voltak ábrázolva. Szinte biztos vagyok benne, ha férfinak születik, ilyen személyiséggel, még nagyobbá vált volna, mint Augustus.

" - Meglehet, hogy mostanában nem figyeltem kellőképp arra, mit gondolnak az emberek, vagy hogy hogyan tudnám magamhoz édesgetni a nemességet. Ostobaság ilyen hanyagnak lenni, de a galliai háború, meg ez a pokolfajzat Sextus... nos, nem tudok mindenre figyelni. Csak egy fejem van.
- Korábban csak egy fejed volt.
Tavius arckifejezése kissé hitetlenkedőnek tűnt, de nem mondott nekem ellent."

Az eredeti borító. 

Kleopátra és Marcus Antonius sorsába sajnos csak a száraz információk alapján pillantunk be, mert távol vannak Liviától. Az egzotikum azonban így is érdekessé tette ezt a szálat. Kedvem támadt tőle újra megnézni a Kleopátra című nagyfilmet, rettentő rég láttam utoljára.

Egy pillanatig sem érezni rajta, hogy a szerző első regénye. Remélem Phyllis T. Smith még sok könyvvel örvendeztet meg minket, akár egy egész sorozatnyit elolvasnék ilyen nőalakokról a történelemben. És meg kell vallani, azt hiszem elég méltatlanul mellőztem már jó ideje a történelmi romantikusokat, vagy csak történelmi regényeket - pedig úgy tűnik, nagyon is nekem való ez. :)

A külseje, a borítókép, és maga a kötés is nagyon tetszett, nem törik meg a gerinc. A levelek kiemelkednek a fedlapon. :) A cím pedig Robert Graves, Én, Claudiusára hajaz, nagyon eltalált. Nem olvastam azt a könyvet, de régóta érdekel, ajánlották már korábban is.

Értékelés: 10/10 Mi más is lehetne! Az egyik legjobb regény eddig idén, amit olvastam. Szórakoztató, mégis okos, komoly, de helyet kap benne a humor is, és nagyon lekötött.

A könyvet kiadja az Agave.
Rendeljétek meg >ITT<.

Idén februárban jelent meg a szerző második könyve: The Daughters of Palatine Hill. :) Én biztosan olvasni fogom.

Lakatos Levente: Szeress jobban!

Lakatos Leventétől eddig két könyvet olvastam, a Dr. Lengyel sorozatból, a Bomlást és az Aktust, és mindkettőt szerettem. A Barbibébi-jellegű könyvek sosem vonzottak, nem is olvastam a korai alkotást, de amikor most decemberre beharangozták ennek a folytatását, a Szeress jobban!-t, az előző jó élményekre alapozva végül úgy döntöttem, kell ez nekem, és rábízom magam az eddigi tapasztalatok alapján várható színvonalra. 

Fontos megjegyezni, hogy a könyv a Barbibébi olvasása nélkül is tökéletesen érthető, önmagában is megállja a helyét. Vannak persze visszautalások, és esetlegesen spoilerek is, az előző történetre nézve, amik megalapozni és tisztázni hivatottak a karakterek jelenlegi helyzetét és lelkiállapotát, de a hangsúly persze a jelenben zajló eseményeken van.

Sophie Kinsella: Finding Audrey

Mivel szeretem Kinsella stílusát és az örökké balszerencsés, vagy ügyetlenkedő hősnőit, kacagtató sziporkáit, nem volt kérdés, hogy elolvasom majd a friss ifjúsági regényét is, a Finding Audrey-t. A könyv már magyarul is megjelent a Librinél, Hová lett Audrey? címmel.

Audrey családjának életébe akkor csöppenünk, amikor az anyuka épp kihajítani készül a nagyobbik gyerek, Frank számítógépét az ablakon... Hiszen a Daily Mailben olvasottak alapján az ő fia játékfüggő! Ennek pedig véget kell vetni, mégpedig drasztikus módon! 

A Turner családnak három gyereke van, a "komputerfüggő" Frank, a bájos, sajátos gondolkodású négy éves Felix és Audrey, akiben szintén akad némi furcsaság mostanában... Sötét napszemüveget hord, és bezárkózik. Nem jár el sehova, és nem kommunikál idegenekkel. Pánikol és szorong, nem tud szemkontaktust teremteni, képes rohamot kapni Frank számítógépes játékostársától, Linustől is, egyébként pedig kissé depressziós. Audrey egyedül Dr. Sarah-hoz, a pszichológusához jár el, aki segít neki lassan jobban lenni, de ehhez Audrey is kell, és némi bátorság részéről. Például, hogy el merjen menni egyedül a Starbucksba, vagy hozzá merjen szólni idegenekhez. 

A család, de főleg az anya, pozitívan hibbantak. Ebből rengeteg vicces jelenet adódik, és sitcom-szerűen zajlanak a mindennapok. Szórakoztató és teli van helyzetkomikummal. Audrey betegsége sem tűnik fel a körítés miatt olyan sötét színben. Vannak olyan részek is, amikor Audrey filmezi a családját, a terápiája részeként, és erről forgatókönyvet kapunk. Némi cuki tiniszerelem is van persze, de nem csordul túl, Linus igazán empatikus, megértő és figyelmes srác, és bírtam, hogy milyen ügyesen segített Audrey-nak. :) 

Indonéz borító - képek a Pinterestről

Audrey maga pedig egy kedvelhető, aranyos kiscsaj, akinek szívesen drukkolsz, hogy helyrerázódjon, és kinyíljon előtte újra a világ. A Kinsellás chick-litek megszokott hősnőihez képest visszafogottabb, coolabb, nem kelekótya és nem keveredik annyi galibába sem, de ez az alapszituációból is eredeztethető. 

Fura, de nekem elég sokszor tűnt fel, hogy mennyit nasiznak ebben a családban, lehet, hogy erre kellett volna inkább hangsúlyt fektetni a számítógépről való leválás helyett az anyukának, simán rákattanhatott volna az egészségesebb táplálkozásra is, szinte már vártam az efféle ukázokat. :D
Az egész egyébként nagyon jól volt beleágyazva egy mai, modern családba, friss és pontos képet ad arról, hogy milyen konfliktusok lehetnek a számítógépekkel, a szabadidő eltöltésével kapcsolatban a szülők és gyerekek közt. A Starbucksos körítés pedig (mekkora reklám amúgy az egész a Starbucksnak, remélem fizetnek Kinsellának érte :D) a fiatalság számára talán még menőbbé teszi. :) 

Értékelés: 10/8,5 Üdítő kikapcsolódás vinnyogás nélkül, sok humoros jelenettel, ami mégis egy komolyabb témát dolgoz fel. Kritika illeti viszont, hogy néha nem eléggé reális, azt hiszem nem lehet ilyen gyorsan és könnyen kigyógyulni ezekből a szorongásos betegségekből mindenesetre az jó, ha a tinik olvasnak ilyesmiről is, az üzenetek, amiket Kinsella közvetített róla, rendben voltak.

Egy kicsit még csalódás volt, hogy nem derült ki pontosan mi is történt a suliban a lányokkal, amitől Audrey befordult. 

We Were LIARS

E. Lockhart: We Were Liars

Ülök egy ideje a poszt felett, mert nem jött az ihlet, megrekedtem néhány blőd mondattal, és inkább ki is töröltem őket... Pedig tetszett a könyv, nagyon is, mégsem jönnek a megfelelő szavak Szóval nézzétek el nekem ezt a hevenyészett kis posztot, és tudjátok mit, inkább olvassátok a könyvet, mert jó! :) 

Hogy miért is jó: 

- Nem igazán ya, pedig azt hinnéd, ugye? Inkább valami családregény féleség, némi plusszal. 

- Sokszereplős, és érdekesek a karakterei, egy dúsgazdag család, nagyapától kezdve, három lány, rengeteg unoka. Családfa is van benne. :) 

- Meglepő, mert biztos nem számítasz a végére, vagy nem erre számítasz. 

- Összemossa a múltat és a jelent, két szálon fut a meséje. 

- Saját meséjén kívül mesei analógiákat is hoz a történetbe.

- Egy szigeten játszódik és rengeteg benne a titok. 

A helyszín kiváltképp tetszett. A magát makulátlannak és felsőbbrendűnek tartó Sinclair család minden nyarat saját kis szigetén tölt, ahol minden lánytestvérenk külön kis háza, birodalma van, ezeknek pedig még saját fantázianevük is: Windemere, Cuddledown, Red Gate. 

Itt a szigeten verbuválódik össze a négyes csapat, a liarek: Johnny, Mirren, Gat és Cady. Utóbbi a főszereplő és az elbeszélőnk is, ám messziről indít: amnéziás, és nem tudja felidézni mi történt élete 15. nyarán, csak azt tudja, mások elmondásából, hogy balesetet szenvedett, ám a körülményekre nem emlékszik, és senki nem hajlandó elárulni neki mi történt valójában. Vajon milyen titok lappang a múltban? Miért hazudik mindenki? Mi indokolja ezt a sok megmagyarázhatatlan eseményt, ami Cadyt körülveszi? A 17. nyáron, 2 évvel a rejtélyes baleset után visszatér a család a szigetre, és Cadynek végre alkalma lesz felidézni mindent... Ennél többet igazán nem mondhatok, mert elrontaná az élményt. 

Faék egyszerűségű, rövid mondatai miatt azoknak is ajánlom angolul, akik nem tudnak annyira. :) 

A stílusban egyébként eleinte zavart ez a töredezettség, de végül meg is szoktam és össze is álltak a dolgok, jó volt Cady gondolatait rövid egységekben kapni. 

A szerelmi szál nem volt rossz, de néha kicsit üresjárat volt, hogy ülnek és romantikusan bámulják az eget, vagy fogják egymás kezét. 

Értékelés: 10/8,5 

A magyar cím, A hazudósok szerintem nagyon nem lett eltalálva. Hazugok, Hazugság volt... Hazudtunk, bármi jobb lett volna, mint így dedósítani. 

Fülszöveg: 

"A beautiful and distinguished family.
A private island.
A brilliant, damaged girl; a passionate, political boy.
A group of four friends—the Liars—whose friendship turns destructive.
A revolution. An accident. A secret.
Lies upon lies.
True love.
The truth.
We Were Liars is a modern, sophisticated suspense novel from National Book Award finalist and Printz Award honoree E. Lockhart.
Read it.
And if anyone asks you how it ends, just LIE."

A sophisticated suspense novel jó jellemzés rá. :) 

Sara Crowe: Campari reggelire

A borító és a cím egy könnyed chick-litet sejtetett számomra, és bevallom őszintén kedvem lett volna ahhoz is, de igazán kellemes volt a csalódás: ez nem chick-lit! Reggelire ivott Camparikról is vajmi kevés szó esik benne - bár az eredeti cím is ez -, annál több viszont a denevér-doboz, az egy négyzetméterre eső jóindulatú nagynéni és az íróklub-összejövetel. Mindemellett a történet egy óriási, ódon, vidéki házban játszódik, aminél csábítóbb helyszín nem is létezhet, azt hiszem. :) 

Sue Bowl egy évet tölt Green Place-ben az iskola elvégzése után (most 17 éves) Coral nénivel, és persze a ház többi lakójával: Avery admirálissal, Mrs. Bunionnal, Deliával, Loudolle-lal és még pár átutazó vendéggel, akiknek szobákat adnak ki a nénik. 

Annak idején Coral néni és Sue édesanyja itt nőttek fel ebben a házban, bár mint később kiderül, van néhány pókhálós titok, amiről le kell törölgetni a poros rétegeket a családi viszonyokkal, és viszályokkal kapcsolatban. 

Sue édesanyja nemrég lett öngyilkos, és a kislánynak nehezére esik feldolgozni a halálát, azt hogy nincs (?) búcsúlevél, és hogy még alig temették el az anyát, édesapja máris megházasodik...

Sue értelmes, okos, empatikus lány a felnőtté válás küszöbén. Író szeretne lenni, írogat is novellákat, szösszeneteket, és Coral néniben remek támogatóra talál: a házban író-klubot alapítanak, és hetente összegyűlnek különféle gyakorló feladatokat megoldani, felolvasni írásaikat, gint kortyolgatni, és szabadjára engedni a titkos-titkolt érzelmeiket... 

Sue állást vállal az egyik helyi reggeliző-bisztróban, itt ismerkedik meg a Fry testvérekkel, akik közül az egyikbe reménytelenül belepistul, míg akik közül a másik őbelé esik bele... 

Ha ez nem lenne elég, Loudolle, Delia kikapós lánya természetesen ott tesz keresztbe Sue-nak, ahol csak tud, és egy rejtélyes szellem is megjelenik Green Place falai közt, amelyek bizony szó szerint omladoznak... 

"Elővigyázatosságból ezért a keleti szárnyban ágyaztak meg neki, mert ötletük sem volt, hogy mit kezdjenek egy olyan férfival, akinek még nem látták a referenciáit. (Azt viszont tudták, hogy ha átkísérik a keleti szárnyba, nem lesz képes visszatalálni a ház nyugati részébe.)" 

Az eredeti borító

Bohém, humoros, bájos regény, igazi üdítő kikapcsolódás. Modern ugyan, de mégsem túl modernizált, még 1987-ben játszódik, kütyüktől mentes, és így megmarad az a naiv, kedves "Váratlan utazásos" hangulata. 

Előkerülnek benne apróbb, féltékenységi konfliktusok, de súlyos anyagi gondok is. Keverednek a gyermeklét szerelmes-álmodozó problémái a való élet nehézségeivel, és olyan családi titkokkal, amik megváltoztathatnak mindent... 

Múltbéli naplórészletek, sok-sok levél, hirdetés, lista és novellarészlet tarkítja a sztorit, aki szereti az ilyen apróságokat a könyvekben, külön örülhet. :) Én speciel nagyon szeretem. 

"Coral néni olyan, mint egy gyengéd dagály, amely elsimítja a meggyötört partokat. Ez az egyik előnye, ha az ember olyasvalakivel beszélget, aki sokat megélt: bízhatsz benne, hogy több cikis dolgot csinált, mint te, és túlélte, és elég sokat élt ahhoz, hogy már ne legyen kellemetlen számára."

Kritikaként annyit, hogy néha túl naivnak és szendének találtam Sue-t, és a gondolatainak a csapongása is zavaró volt itt-ott, néha egyszerűen túl sok volt nekem. Nem mellesleg pedig rendkívül tehetségtelen írópalántának tartom szegényt, a legborzasztóbb részek a saját novellájából származtak a könyvben, ama bizonyos Brackencliffe-ről... El nem tudom képzelni a kis Green Place-i világon belül sem, hogy valaha is jó író lenne belőle, ami zavaró volt nekem. 

"Egész életemben arról akartam írni, hogy milyen érzés élni" - nos, mindenesetre ha Sue-nak még nem is, Sara Crowe-nak sikerült ezt elérni, mert süt az életöröm és a szeretet a könyvéből - igen, igen, még a gyász és halál téma ellenére is. :) 

"A konyhában Coral néni és Delia épp  a szatyrokat pakolták ki. Egy nyanyamásodperc alatt észrevették, hogy milyen vörös a szemem. Szerintem Coral néni még a mentőket is kész lett volna kihívni. Eldobta a bevásárlószatyrokat, és magához ölelt.- Istenem! Delia, csokoládét, azonnal!"

Óó, úgy látom az eredeti hátlap Coral nénit (?) rejti! :D

Értékelés: 10/8,5 Szívmelengetően aranyos és ártatlan történet, ami a Campari ellenére eléggé alkoholmentes. ;) 

A könyv 2015. augusztus 27-én jelenik meg. 

>ITT< előrendelhető!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!

Kérdésem a fordítóhoz: mi a nyanyamásodperc az eredetiben? :D :D

Régimódi romantikája és bohém, cserfes írópalántája miatt Zenkának, ódon, kastélyszerű háza miatt pedig Amadeának is ajánlom a könyvet! :) 

Fülszöveg: "Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…"

Note to self: angolul is el szeretném olvasni.

Mézeshetek?

Sophie Kinsella: Wedding Night - Mézeshetek

Az úgy van, hogy én erről a könyvről röviden fogok írni. Azám. 

És a mondandóm a következő. 

- A görögök gyagyák, de aranyosak. Mindazonáltal inkább Gerald Durrell tollából olvasok róluk.

- Nem szeretem a csakéskizárólag a lánykérés körül forgó, picsogós női főszereplőket. 

- A mellékszereplőként beállított Flissnek kellett volna főszerepben lenni... 

- Mogyoróolajos masszázs? Most komolyan?! És tudod hogy allergiás a mogyoróra, és egy ilyet megszervezel? Nem tudok túllépni rajta, hogy az nem fordult meg az egyébként értelmesebbik nő agyában, hogy ettől meg is halhatott volna a testvére. Fennakadtam ezen a ponton. 

Értékelés: 10/5 Egyszerolvasós, nagyon "nyári", nekem túl nyál-romantikus, és házasság-centrikus, továbbá el tudtam volna viselni némi szürkeállományt a papírra fröcskölődve a csajok fejéből és több helyzetkomikumot.  

Kedvenc szereplő: Noah, Fliss

Erre a rózsaszínségre gyorsan fel is kell hajtanom valami keményet, szóval belekezdtem a Gone, Girlbe (Holtodiglan) és a Démoni suttogásba. Thriller thriller hátán!

A borítók tök jók :))

Szeplős és Szélkisasszony

Ez Dobó Kata+Fenyő Iván?

Szilvási Lajos: Egymás szemében

Ezt a könyvet úgy érzem rajtam kívül mindenki ismerte már az interneten belül és kívül, de bevallom, én soha egy büdös szót nem hallottam se a naplóregényről, se Szilvási Lajosról, pedig magyartanárokkal (is) megáldott famíliám van. Mivel kíváncsi természet vagyok, szeretem a levél- és naplóregényeket, és annyi pozitívat olvastam a könyvről, úgy döntöttem, ideje megismerkednünk. 

Aztán elég hamar kupán csaptam magam, hogy elkéstem. :) 

A regény Ventus Tamara és Fábián Attila naplórészleteiből áll. Ugyanazokat a napokat, pillanatokat, eseményeket láttatják. Tiniszerelem. Pepsi. Smacizások. Féltékenység. Egymásra gerjedés. Ilyenek. És a '70-es évek magyar valósága (?), vagy hát tudomisén, kósza gondolat se voltam akkor. :) 

Voltak ismerős dolgok, hisz én is voltam tini, és én is voltam ebben a lehetetlen korban szerelmes. De igazából azt kell hogy mondjam: 

- untatott

- a Glattauer-féle levélregény szenvelgésre emlékeztetett, bár nem dühített úgy :D

- nem tudom (már) átérezni mily' világkatasztrófa két hétig nem látni Attilát a Kisz-es tábor miatt

Az viszont érdekes volt, hogy megállapíthattam, a tinizsargon ismétlődése ellenére (telis-teli van irtóval, krapekkel, frankóval) ezeknek a tiniknek még lehetett némi IQ-juk és szókincsük. A mai tinik közül nem hiszem, hogy bárkinek a naplójában lenne egy olyan szó is, hogy: hebehurgya, grimasz, erélyes... Pedig ezek nem is olyan hűhák. Arról nem is beszélve, hogy nem hiszem, hogy naplót írnának, már ez sem olyan divatos, az online- és blogkorszakban. 

Meg kell még említenem, amitől kifejezetten hmm, hánynom kell, csak hogy olyan '70-es évek tinédzsermód mondjam, az a "tarhosrév" és a "tarhosrévi folklór" volt. Hát rosszul vagyok. Én nem tudom létezik-e ilyen település, vagy városrész, de ha nem, akkor sírva kérdem, nem lehetett volna, valami szebb nevűt kitalálni?! :D Tarhosrév... Tarhonyahányásra, meg izzadó, kopasz fejekre, takonycsulázásra, tarhálásra és hasonlókra asszociálok a hallatán... Ez a legundorítóbb szó komolyan, amivel hosszú életem során regényben találkoztam. 

A könyv védelmében el kell hogy mondjam, hogy meglepett, mert már elkönyveltem, semmi nem fog történni, és csak becsületből mentem végig az utolsó fejezeteken, de ott azért mégis volt egy pár figyelemre méltó dolog. Még némi krimihangulat is lett hirtelen, az élet igazságszolgáltatása, drámázás és egyebek, szóval egészen jó volt az a rész, csak ez az irtó (!) hosszú felvezetés hozzá, a szerelmes ábrándokkal, nos, ebből kinőttem. De nem mondom, hogy nem élveztem volna mondjuk 13 évesen. 

Értékelés: 10/6 Nagy kopp az olvasás előtti elvárásokhoz képest, viszont nagy hopp az olvasás közbeni elvárásokhoz képest a vége. 

Ja, u.i.: Szeplős és Szélkisasszony a címben a főszereplők beceneve :) - szerintem abszolút aranyosak főleg a tarhosrév után.

Van még valami Kim Basingeres borítója is... Ez tényleg Kim Basinger?! :D hogy került Szilvási Lajos könyvre? :D 

Kim, meet Lajos :D