Ugyan egy kis lemaradásban vagyok Dr. Csernus Imre könyveivel, mert A harcost még nem olvastam el, nem volt kérdés, hogy a Könyvhétre érkező új írása, az Egy életed van is kelleni fog. gyorsan el is olvastam.
Gyorsan el is olvastam, mert kíváncsi voltam, hogy mik lesznek azok az új gondolatok, amik most megszólítanak benne. Amikor többet olvasok tőle, és előadásain is meghallgatom, gyakran tapasztalom ugyanis, hogy sokat ismétli önmagát, előszeretettel futja le ugyanazokat a köröket, amik persze logikusak, és jól vannak megfogalmazva,. Önismétléssel most is találkoztam, de nem volt zavaró mennyiségű, és ahogy az már lenni szokott, mindig találtam valami új fogódzót is, ami tetszett, ami kicsit másról szólt, másként világított rá egy témára.
Csernus nagyon sokat változott az elmúlt évek során, vidékre költözött, és valóban látszik rajta az a belső béke, aminek fontosságáról olyan sokat beszél. Türelmesebb, nyugodtabb, higgadtabb lett, a legutóbbi előadásán is így éreztem - aminek szintén az Egy életed van volt a témája -, de persze ennek ellenére be tud vinni gyomrosokat, rátapint a lényegre, nem spórolja meg a fájdalmas önismereti kérdéseket.
A fejezetek az év hónapjain visznek végig januártól decemberig, és a természet, az évszakok, az ünnepek váltakozásával mutatja be az élet körforgását is. Párhuzamokat von az őszi-téli hónapok és az elmúlás közt, a tavaszt pedig a megújulás jelképeként hozza fel, de sajnos ez csak tüneti kezelés lehet annak, akinek igazán nagy problémái vannak a világgal, és legfőképpen persze önmagával... Vidító a napsütés és a melegebb évszakok, töltekezhetünk ilyenkor, de a jobb kedélyállapot önmagában nem old meg semmit.
Rávilágít arra, milyen rövid is az életünk, csak cirka 26-29 ezer nappal gazdálkodhatunk. Mi, nők ebben kicsit ráverünk a férfiakra. Nem tűnik nagyon soknak így számszerűsítve, és ebből rengeteget pazarlunk el felesleges feszültségekre, önsajnálatra, rossz kapcsolatokban való megrekedésre.
"(...) a düh, az önsajnálat, a "miért pont velem?" érzése nem vezet sehová. Ha kevés az időnk, akkor a düh nagyon sok időt elvisz fölöslegesen."
Nagyon fontos lenne hogy hűek maradjunk önmagunkhoz, és szívvel-lélekkel tudjunk élni, hogy az élet ne csak feladatok pipálgatása legyen, vagy aggodalmak sora, és az ebből következő állandó panaszkodás, ami annyira jellemző ránk... Szinte mindenki úgy kezd mindent, hogy "az a baj, hogy..."... És igazából ez a baj... Felületesek vagyunk, kiégettek, "vakok". Vaknak nevezi a nem tudatos embereket, akik csak úgy sodródnak mindig az árral, "majd lesz valahogy", "ahogy esik, úgy puffan". Sajnos a "vakság" és a manipuláció pedig egymást erősítő folyamatok.
Nem vesszük észre sokszor, ha valami nem jól működik, de csak mert nem akarjuk észrevenni; mert
"nem akarunk látni, csak lenni", azt írja, és ez húsba vágóan igaz. Elkényelmesedtünk, becseréltük a boldogság fogalmát a biztonságra és dagonyázunk a langyos dolgokban.
"A kiégést is úgy lehet megelőzni, ha tudatosan a bizonytalan felé haladunk, ha mindig a félelmeink felé megyünk, és valami olyasmibe kezdünk bele, ami abszolút kétesélyes."
Többször szóba kerülnek a mai nevelés tévútjai, amikkel nagyon egyetértek. Manapság nem divat a gyereket munkára vagy tiszteletre nevelni, fájdalmas dolgok megoldására pláne nem. Sőt, folyamatosan óvják őket bármitől, ami fájdalmas, akár fizikailag, akár lelkileg, jaj nehogy fájjon nekik az élet. Az a tapasztalatom, hogy ezeknek a nem-neveléseknek már most bőségesen isszuk a levét. Arrogáns és pökhendi generációkat tolunk ki magunkból, akik egyre rugalmatlanabbak, követelőzőek és nárcisztikusak.
"A modern kor emberének viszont nemcsak a saját léte végességének elfogadásával van gondja, hanem magával az elfogadással általában. Azzal, hogy nem az történik, amit ő akar."
Nem esik szó fontos dolgokról a családban, nincs kerek-perec megmondva valami, a szülő mismásol, a gyerek meg eltanulja a sumákolást, hazugságot, a hiteltelen, felnőttnek látszó, de nem felnőtt emberek példáját.
"A szülők nagyon sok mindenről nem beszélnek a gyerekeikkel, így azt se nagyon vetik fel nekik, hogy figyelj ide, rendben van, hogy olyasmit csinálsz, amit szeretsz, de egyszer mégis bekövetkezhet, hogy telítődik a pohár. Amikor tehát érzed, hogy csökken a lelkesedésed, akkor nagyon fontos a megújulás. (...) Egy ilyen beszélgetés csak pár perc, de nagyon fontos az egyértelmű fogalmazás. A másik ugyanis a puha fogalmazásból azt veszi ki, ami számára kellemes, és a lényeget nem fogja akarni meghallani."
 |
| Fotó: Horváth Péter Gyula Forrás. |
Egyre inkább az instant élményeket és az instant megoldásokat hajszoljuk. Ha az élet valamelyik szintjén talajvesztés következik be, akkor jön a pánik, és azonnali megoldást akarunk kapni, kiveszett a türelem. A hozzáállásunk állandóan félresiklik.
"Utánam az özönvíz. Ez a hozzáállás egyre inkább erősödik, a vagyon mindenekfelett, az élményszerzés mindenekfelett, de az, hogy emberként éljek, az nem fontos."
Az instant élményekkel kapcsolatban előkerültek futólag a közösségi oldalak is, a facebook, és hogy tulajdonképpen miért is olyan nehéz lekattanni róla. Még ilyenformán nem gondoltam bele, ezért meglepett a "válasz", pedig tulajdonképpen rém egyszerű: nincs vége, mint egy filmnek, vagy egy könyvnek - a hírfolyam végtelen.
"Azok, akik felületesen élnek, úgy is kérdeznek."
A pozitív visszacsatolásra éhezünk, és mindet elhisszük, bekebelezzük, pedig a fele sem igaz. Nagyon tetszett a kijelentése Csernusnak, hogy bizony azért nem igaz, hogy minden fejben dől el... Illúzió lenne ezt hinni. Mindig vannak képességek és keretek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Szinte minden fejezetben szó esik a tudatosságról és az elfogadásról, és ebbe keményen beletartozik a halálnak az elfogadása is, ami elkerülhetetlenül utolér mindenkit. De hogy addig miként élünk, az nagyon is rajtunk áll.
Az üzenetek pozitívak, de nem kertel a buktatókkal, nehézségekkel kapcsolatban, sosem szokott.
Kritikaként fogalmaznám meg, hogy egy kicsit nekem ezúttal sok volt a falusi lét és a természetközeliség piedesztálra emelése. Ő ott talált boldogságot, rendben, de engem sose tenne boldoggá ha szőlőt termeszthetnék, ezzel nekem nehéz volt azonosulni, ahogy a régi világ nagycsaládos szokásrendjével is - szerintem amit idillinek lát, az nagyrészt elviselhetetlen lenne hosszútávon a ma embere számára.
Rengeteg sort jelöltem be benne, és ezek egy részét idéztem is a posztban, de összességében kevesebb "falusias" gondolattal, és kicsit kevesebb általános képpel (egyszer fent, másszor lent jellegű közhelyekből néhánnyal több van benne, mint kéne) jobban tetszett volna a kötet.
A végére még egy gondolat, amit tapasztaltam már én is. A kis lappangó hangokra - megérzésekre? - hallgatni kell, mert ami egyszer megfogalmazódik valami fontos és alapvető, akármilyen halkan is, az nem fog csak úgy semmissé válni. Legfeljebb azt döntheti el az ember, mikor foglalkozik vele:
"Amikor felhangosítok egy gondolatot, azzal tudatosítom is magamban."
Tudatosítani, kimondani, leírni... Lehet, hogy a poklok poklát kell aztán megjárni, mert nincs más, csak beleugrani az ismeretlenbe, de:
"Ha a pokoljárás elér egy szintet, utána jönnie kell a megújulásnak."
Olvassátok. Aztán kezdjetek el élni! :)
Kiadja a
Jaffa Kiadó, rendeld meg
>ITT<!
