Elmaradások egy csokorban

Forrás

Nem sűrűn tartozom ennyi poszttal, mint most, de azért ez egy elég sűrű időszak, karácsony, szilveszter, újév, és az összegzések, számvetések ideje, amikor az utolsó befejezett könyvek néha kicsit elsikkadnak, pedig szeretnék írni róluk, de valami mindig elveszi az időt-helyet-elsőbbséget tőlük. Az utolsó három könyvem nagyon nem tartozik egy posztba, most mégis a "Katacita-módszerrel" egyszerre fogok írni róluk, ki-ki mazsolázgasson, hogy mi érdekli innen, én meg ígérem, nem leszek hosszú velük kapcsolatban. Egyik sem volt világrengető élmény, és most úgy érzem három nyúlfarknyi helyett jobban járunk egy zanza-poszttal. :)

Sarah Dessen: Someone Like You

Dessent már régóta ki szeretném próbálni, csak időről-időre elmegy a kedvem kicsit a ya-któl. Most viszont, amikor belefogtam végre - a várólista csökkentésnek köszönhetően -, éreztem, hogy beszippant, és hogy tetszeni fog. A történet Egy felejthetetlen év címen magyarul is megjelent. 

Scarlett és Halley barátságáról, szerelmekről, első szexről, tini-problémákról és talán nem spoiler ez sem, nem várt terhességről szól a kötet. Ugyan vannak benne klisék, és nem tudnám kiemelkedőnek vagy kedvencnek bélyegezni, a stílusa mégis magával ragadó volt, könnyed, pörgős és gördülékeny, némi izgalommal és valódi érzésekkel, a barátság, anya-lánya kapcsolat, kamaszkonfliktusok és az élet különféle buktatóinak élethű ábrázolásával. 

Fogok még Dessent olvasni, tökéletes kikapcsolódás, és mégis, azért vannak benne gondolatok és érzelmek dögivel.

10/7,5

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Forrás

Mondhatjuk régi tartozásnak, de mégsem az, mert nem terveztem igazán az olvasását soha, most mégis a kezembe akadt. A várakozásaimnak nem felelt meg, de lehet, hogy rosszkor nyúltam hozzá. Nem arról van szó, hogy nem kötött le, mert dehogynem, meredten figyeltem a küzdelmet a hallal, és a szimbolikát, csak valahogy nem éreztem "magaménak". 

Csalódott vagyok egy picit, mert egészében véve Hemingway nevének említésétől eddig mindig valami monumentális jutott eszembe, most meg inkább egy nyugdíjas Pi élete változat fog - csak Pi-ben sokkalta több volt ennél. 

10/4,5

Alice Hoffman: Property Of

Az utolsó, véghajrában elolvasott, 2014-es várólistacsökkentős könyv. Alice Hoffmannak egy időben minden könyvét beszereztem, amire csak rá tudtam tenni a kezem, ezt is antikváriumból vettem meg, és rettentő régóta várta már, hogy az ujjaim megfésülgessék a lapjait, most mégis leginkább egyenként kitépkedni szeretném őket, és rituálisan kidobni/elégetni/megenni (?) ezt a szart. :D

A Property Of egy fiatal lányról szól, aki beleszeret egy McKay nevű rosszfiúba, és bármit megtenne, hogy a bandájába, a banda nőihez (Property Of = a kanok nőstényei, te jóóóó ég), és hozzá tartozzon. Bandaháborúk dúlnak az Orphans és a Pack nevű bandák közt. Hidegvérű gyilkosságok, verekedés, erőszak, állandó drogozás. Mindez stílustalan és jelentéktelen párbeszédekben közölve, átitatva némi tiniszerelemmel, de nagynak és komolynak álcázva magát. Hadd hányjak! :D A birtoklós szerelemtől egyébként is hülyét kapok, lásd a Gyönyörű sorscsapást...
Az Orphans mellesleg brutál módon megtévesztett, mert belelapozva, évekkel ezelőtt, megláttam a nagy feliratokat (a banda dzsekijein vannak), és teljesen abban a hitben vágtam neki, hogy árvaházas sztori lesz....
A sok heroinozástól és a függés nem tudatosulásától szintén rosszul voltam..., az egyetlen szerencséje a könyvnek, hogy a legvége egy icipicit kárpótolt a szenvedésekért. De még így is vacak.
A borító is jellegtelen, és totális bullshit értékelések vannak a hátoldalon.

10/2 ... egy jobb napon egy igazán paprikás posztot is talán kihozott volna belőlem.

Ruth Ozeki: Az idő partjain

Nagyon szeretek más bőrébe bújni, más világokba látogatni az olvasás által. Megismerni a szereplőt, az érzéseit, a helyet, a kultúrát. Nem mondtam újat, az biztos, hiszen aki olvas, valahogy így van ezzel. 

Ruth Ozeki könyve azonban azt hiszem életem eddigi legnagyobb utazására vitt. Sose képzeltem még magam japán kamikaze pilótának a második világháborúban. De most igen. Sose voltam még 104 éves buddhista apáca, tar fejjel, és a tar koponyában végtelen tudással és türelemmel. Nem voltam japán iskoláslány, és Kanadába vetődött író sem, Schrödinger nevű macskával. Apropó Schrödinger... Nem hogy Japán és a japán kultúra minden furcsasága és különc perverziója, de még a kvantumfizika és a párhuzamos világok is helyet kaptak ebben a különös regénybe. Az idő partjain egy kivételes könyv.  

Hogyan passzol össze ez a sok minden egyetlen könyvbe? Hogy fér bele még némi Proust, francia nyelv, mosómedvék, és dzsungelvarjú? Ruth Ozeki egy mágus. Amellett, hogy buddhista papnő, és japán-amerikai író. Hülyén fog hangzani, de Ozeki az egész univerzumot összegyúrta ebbe a regénybe. És belefért. 

A történet két szálon fut. Ruth és Oliver a jelenben találnak a partszakaszukon, Kanadában egy kisodródott naplót és mellette régi leveleket és egy karórát. A másik szál maga a napló, majd később a levelek szövege is. A naplót Naoko írta, egy 16 éves japán diáklány, aki épp öngyilkosságra készül. De előtte még elmeséli 104 éves dédanyja, Dzsiko történetét. És a saját családjáét is természetesen, akik Sunnyvale-ből költöztek vissza Japánba. Naónak sok mindent el kell szenvednie az iskolában: bántalmazzák, kiközösítik, az amerikai iskola után pedig egyébként sem könnyű jeleskedni egy japán suliban... Apja és anyja is labilis és depressziós, nehéz időszakon vannak túl és komoly anyagi gondokkal is küzdenek. 

Ruth megbabonázva olvassa a sorokat, és "segíteni" szeretne Naón, meg akarja akadályozni, hogy megölje magát, hogy baja essen. De lehetséges-e visszanyúlni az időben, és befolyásolni bármit is? Ki tudja a sorok mikor íródtak... Lehetséges-e a gondolattal teremteni valamit? És hogy is történt ez a turpisság a naplóval? ... 

"Aki próbált már naplót írni, az pontosan tudja, hogy a jelen nehezíti meg, hogy a múltról írjunk: nem tudunk olyan gyorsan írni, hogy ne ragadjunk bele abba, ami akkor volt, sosem érhetjük utol azt, ami most történik, ami azt jelenti, hogy a most jobbára halálra van ítélve."

A japán kultúránál azt hiszem kevés dolog áll távolabb tőlem, mégis, most, hogy beleástam magam, nem bánom egy percét sem. Egy pillanatát sem. A könyv ráadásul roppant igényességgel van megírva, és a fordítás-szerkesztés is követi ezt a színvonalat. Temérdek lábjegyzet magyarázza a kulturális és nyelvi vonatkozásokat, a kandzsikat, japán kifejezéseket. Külön jegyzetek, bibliográfia és a magyar kiadáshoz fűzött megjegyzések is vannak a végén. Ilyen egy könyv, amibe tényleg munkát áldoztak.

Ruth Ozeki, a szerző. 

"Japánban néhány szónak van kotodamája, azaz szelleme, amely benne él a szóban, és különleges képességekkel ruházza fel." 

A történet a japán furcsaságok (hellokittytől kezdve a manga-őrületig és a perverz szexualitásig) belepett és magába zárt. Az első részben ismerkedtem, megfigyeltem, nem tudtam igazán mire számítsak. A második rész ragadott teljesen magával, Dzsiko és Mudzsi, és a templomban töltött idő... aztán amikor újra magamhoz tértem már a kamikaze pilóta voltam. És Schrödinger macskájaként fejeztem be a könyvet. Vajon még mindig ott vagyok?

Véletlenek pedig nincsenek. A könyv cselekményébe beleilleszkedik a WTC katasztrófa is, és megemlítik azt a fotót, ahol lefelé zuhan egy ember a toronyból, és be van hajlítva az egyik lába, mintha táncolna... Mit ad Isten, egy karácsonyi otthoni mini-selejtezésen a kezembe akadt, most, igen pont most, pont az a kép, amit egy 2002-es újságból vágtam ki, és tettem el, az a kép, ahol zuhan a férfi, és úgy néz ki, mint aki táncol... World Press Photo díjazottak... Az újságkivágás ezennel elfoglalja helyét Ruth Ozeki könyvében, a fedlap alatt. 

"-Szeretem a történeteidet! Mesélj még!
Dzsiko elmosolyodott.
- Az élet tele van történetekkel. Talán nem is más az élet, mint történetek sorozata. Jó éjszakát, drága Nao.
- Jó éjszakát, drága Dzsiko - feleltem." 

Értékelés: 10/9 Lenyűgöző könyv, napló- és levélregény, kulturális, metafizikai és kvantumfizikai utazás is, egy csomó gondolattal, és gondolatkísérlet lehetőségével. Te tudod hány pillanat van egy napban? És egy csettintésben? Mi az az időben-létezés? Hogy kell zazent ülni? És hogy mi a nodobotoke, vagy torokbuddha? Rengeteget tanultam ebből a könyvből, rengeteget elmélkedtem közben, mély gondolatiság és mégis könnyed cselekményvezetés jellemzi. Remekül szórakoztam.

Egy pirinyót emlékeztetett különc, egyedi karaktereivel a Hová tűntél, Bernadette-re is. 

Kedvencek: a fürdés a buddhista templomban, Schrödinger macskája és a kvantumfizikai gondolatok, Haruki titkos naplója, a Mu-Mu, Q-Mu, Mecha-Mu kérdésköre. 

Kedvenc karakter: Dzsiko. Szeretnék néha én is képes lenni így lelassítani, hogy minden már is lelassuljon körülöttem... 

... és Ruth... aki nem ugyanaz, mint Ruth Ozeki. Nem ugyanaz, de talán... nem is más. 

A könyvet köszönöm a Tea Kiadónak! 

Megrendelheted: >itt<

Miamona bejegyzése a könyvről.
Szee bejegyzése a könyvről. 

A Könyves Blog cikke a könyvről. 

Note to Self: angolul is újraolvasandó. 

A könyv trailere: 

James Patterson-Michael Ledwidge: Zoo

Ember és állat harca. Avagy mi van, ha az állatok fellázadnak az ember ellen? Ez az igazi biológiai fegyver... 

Jackson Oz, a "bukott tudós" és még egy maroknyi ember egy ideje kampányol már amellett, hogy a HAC, vagyis a human-animal conflict egy nagyon is létező jelenség, a tiráda azonban még akkor is süket fülekre talál, amikor az adatok is azt bizonyítják, egyre több támadás éri az embereket az állatok részéről. Igazán akkor kerül a figyelem középpontjába a probléma, amikor két állatkerti oroszlán elszabadul, és vérengzésbe kezdenek, valamint amikor szintén oroszlánhordák támadnak meg Botswanában több turistacsoportot is. Az oroszlánhorda csak hímekből áll... Minden ellentmond a természet törvényeinek. A nőstény állatok látszólag eltűntek, a hímek együtt vadásznak, olyan fajoknál is, akiknél egy egyáltalán nem jellemző, amelyek pedig egyébként is falkát alkotnak, a falka sokkal hatalmasabbra duzzad, eltiporva mindent, ami az útjába kerül... Illetve: az embert. Eltiporva az embert. De miért? Mi az ok, és hogy lehetne megszüntetni a triggert, ami elindította az állatok megváltozott adaptációját? Oz azon van, hogy megtalálja a megoldást, de helyzete nem könnyű, és nem igazán hallgatják meg. Jó ideig... Amikor azonban már a házi kedvencek is addig soha nem látott vérszomjjal támadnak gazdáikra, és az állathordák egyre szervezettebbek, a világ és annak vezetői is rádöbbennek, valamit tenni kell, globálisan, különben befellegzett az embereknek. 

Graphic novel is van belőle.

Tudom, tudom, kissé hatásvadász az egész, de el kell mondjam, remek film alapanyag, nagyon szívesen megnéznék egy adaptációt belőle. Nagyon amerikai persze, de szerencsére a katasztrófa minden földrészen beüt, nem csak az USÁban, és jó volt kalandozni, kiváltképp Botswanában, ahol Jodi Picoult legutóbbi állatos kisregénye és regénye (Találj rám! - Leaving Time) is játszódik. Habár találhatunk réseket a pajzson, meg vagyok elégedve, és egy egész plausible magyarázatot adtak a szerzők a jelenségre. A vége előtt nem sokkal azt hittem kardomba dőlök, hogy komolyan ilyen csettintésre megoldódik a dolog, de szerencsére szó sem volt erről, egy sokkal jobb, nyitottabb, igazi veszélyhelyzetekre jellemző, realisztikus lezárást kapott a könyv, és örülök, hogy a "megoldhatatlanságot" nem mismásolták el.

A könyv erőssége nem is a sztori, és a sok megmenekülés a vadállatok elől - oroszlán, krokodil, medve és csimpánz támadás elől is megmenekül a főhős -, hanem az, hogy el lehet rajta gondolkodni. Te mit tennél ha a világ megőrülne, és a híradóból folyamatos állattámadások, érthetetlen állati viselkedésekről szóló riportok jönnének? Megnyugodnál a betondzsungeledben és nem tennél semmit? Mikor kezdenél el ferde szemmel nézni a macskádra, kutyádra? Képes lennél megölni, hogy magadat védd? Meddig várnál? 

Forrás

A fajok és a megváltozott körülményekhez való adaptálódás nagyon-nagyon sok mindentől függ, de szeretnék hinni abban, hogy egy ilyen szcenárió nem lehetséges, főleg nem pandémiás módon és fajok közötti "terjedéssel".  

Mindenesetre az is szomorú, ha "csak" kiszorítjuk az állatokat az élőhelyükről, és ők kipusztulnak szép sorban...

Értékelés: 10/7 Nem volt rossz, és bár a karakterek gyengék, és kissé amerikaiasan hatásvadász, elgondolkodtató volt, megérte elolvasni, és filmet, filmet, filmet ebből! 

Oh, most látom, lesz belőle egy 13 részes sorozat! :) :) :) 

Bónusz: Oz csimpánzát Attilának hívják. :) 

Torben Kuhlmann: Lindbergh

... - Egy repülő egér kalandos története

"Merészség egy kisegértől – nagy lépés a repülés történetében. 

A kalandokkal teli, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló mesét Ifjabb Charles Augustus Lindbergh, amerikai pilóta hőstette ihlette, aki 25 évesen a Spirit of St. Louis nevet viselő, egymotoros repülőgépével közbenső leszállás nélkül, egyedül repülte át az Atlanti-óceánt. 

A könyv 2014-ben megnyerte a legszebb gyermekkönyv díját Németországban."

Lindbergh-gel igen egyszerű a történetünk... meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Már a neten való találkozás meggyőzött, de amikor könyvesboltban is megcsodáltam, eldöntöttem, ez amolyan magamtól magamnak ajándék lesz karácsonyra. A szerencse is kedvezett nekem, és egy felajánlott "aki kapja marja"-kupon révén a netes kedvezményen túl még 1000 Ft-tal kevesebb lett az ára. (Köszönöm Baba082-nek!)

Nem bántam meg a vásárlást. Gyönyörű könyvecske, aminek a szerzője maga az illusztrátor is. 

Szöveg nem sok van, és a történet is nagyon egyszerű, de a rajzok részletessége, a repülő egér környezetének aprólékos megteremtése, a sok-sok kétoldalas kép kárpótol. 

Forrás

Értékelés: 10/9 Szemet gyönyörködtető, és szívmelengető egy ilyen meseszép kiadású mesét olvasni és nézegetni. :) Külön tetszett a tudományos ismeretterjesztő apróság a végén. 

Forrás

Limpár Ildikó: Emlékek tava

Nagyon szeretek mesét olvasni, ezért minden évben kerül néhány mesekönyv is az olvasásaim közé. Idén Szabó Magda és Neil Gaiman egy-egy meséje után Limpár ldikó kapott helyet a polcomon, és a szívemben is. :) Limpár Ildikónak az Emlékek tava az első mesekönyve, de remélem nem az utolsó, mert igazán nagy tehetsége van a varázslatos történetek kanyarításához. 

Az Emlékek tava nem szokványos mese, és valahol mégis az. Nem szokványos, mert sokkal mélyebb mondanivalóval bír, mint általában a hasonló jellegű történetek, viszont rengeteg klasszikusnak mondható mesei elemmel dolgozik. Nem hiányoznak belőle a sárkányok, boszorkány, unikornis, próbatételek és persze a hercegkisasszony sem. 

A legeslegelejétől kezdve rabul ejtett, és szinte felolvasásként hallottam magamban, ahogy az igazi jó mesékhez illik. Csillaghalma a mese helyszíne, ahol két aranyos gyermeket ismerhetünk meg a születésük pillanatában: Csillagfényes Dobos Palkót és Csillagszóró Harmatrózsa Pannát. A Csillaghalmán született gyerekek mind két nevet kapnak, s a középső név egyfajta sorsígéret. Ezt a nevet az a "kép" adja, amit a szülők meglátnak a gyermek születésének éjjelén a csillagoktól ragyogó égbolton. 

Palkó és Panna a mesében elszakadnak egymástól, és a Csillaghalmára ereszkedő sűrű sötétség sem tágít... Panna egyedül indul kis barátja keresésére, és számtalan akadályon keresztül vezet az útja, de a remény sosem hagyja el, és csakis Palkó megmentése lebeg a szeme előtt. 

A kislány persze hamarosan elér a címadó emlékek tavához is, és néhány igen nehéz döntést kell meghoznia, áldozatot követel a küldetés, és Pannának nehéz emlékekkel is meg kell küzdenie, ami talán keményebb feladat, mint a Borzasztó Bozótoson vagy az Örvénylő Öregfolyón átjutni...

Panna és Palkó is kedves figurák, és a többi szereplőt, és neveiket is nagyon szerettem, különösen Szimorgót és Valiantót, de a sárkányfejek is remek elnevezéseket kaptak. :) 

A mese az emlékek tavának igazán a mélyére nyúl, és nagyon sok fontos dolgot tanít, mégsem didaktikus. Veszteség, bánat, barátság, önfeláldozás, a jóság jutalma, a hűség és kitartás fontossága egyaránt megjelennek, és mégis egy aranyos, tiszta lelkületű és szép mese marad. 

Az illusztrációk Lukács-Kalocsai Eszter munkái, gyönyörűek, a versbetéteket pedig Szlukovényi Katalin írta. 

Értékelés: 10/10 Nagyon élveztem, és biztosan fogom még olvasni és felolvasni! Igényes, maradandó, fénylő emlékcsillag. :) 

A könyvet, és az olvasás lehetőségét köszönöm a szerzőnek, Limpár Ildikónak és a Pongrác Kiadónak!

Vedd meg, például >itt<!

(A képek saját fotók.)

Jacqueline Kelly: The Evolution of Calpurnia Tate

Az 1800-as évek legeslegvége, egy texasi család hat gyermekkel, és egy szakácsnővel. A főszereplőnk, Calpurnia Virginia Tate  (imádom a nevét) három öccse és három bátyja közé beszorítva az egyetlen leánygyermek a családban. Calpurnia, vagy ahogy becézni szoktál, Callie érdeklődő és okos kislány, imádja a természetet, és amikor egy nap a sárga és a zöld szöcskék különbözőségének rejtélyén gondolkodik, elhatározza, ő bizony megszerzi Darwin könyvét valahogy, tájékozódik a fajokról, és Darwin bácsi elméleteiről. A könyvtárban persze nem jár sikerrel, és egyébként is a szülei engedélye kéne hogy kikölcsönözze a művet a zord könyvtárosnéni szerint, így elszontyolodva tér haza... Haza, ahol hamarosan kiderül, hogy mogorva, zárkózott nagyapja saját könyvtárában megvan a kötet, és örömmel adja oda a kislánynak. Bensőséges kapcsolat alakul ki a nagypapa és Callie közt, akik korábban egy szót se beszéltek, és Darwin, és a fajok tanulmányozása közös programokra, kirándulásokra ad okot. Szinte biztosak abban is, hogy felfedeztek egy új fajt, egy növényt, és a növényt el is viszik lefényképeztetni a helyi fotográfushoz, aki nehezen tér napirendre, hogy egy darab gazt kell lefotóznia. :)

Mindezt Callie anyja nem nézi olyan jó szemmel, hiszen a 12 éves Callie-nek mint egyetlen lányzónak igen sok minden másban kéne jeleskedni: kötés, horgolás, zongorázás, főzés... Tehetségtelen mindben, és csakis a tudomány érdekli, szöcskéket, lepkéket hajkurászna egész nap. Dédelgeti az álmot, hogy tudományt tanuljon az egyetemen is... Ekkortájt azonban a nőknek nem ez volt a megszokott "szerepe"... 

Érdekes volt az időszak, a korszak, mert itt azért már kezdenek begyűrűzni különféle találmányok, a fejlődés szaga ott van a levegőben. Jön például a telefon, és megkezdi világhódítását a kóla is. :) 

Forrás

A történet egy kicsit Anne Shirley-s volt nekem, ártatlanságában, tisztaságában, és némileg emlékeztetett olyan sorozatokra, mint A farm, ahol élünk, és a Váratlan utazás, amikben egyszerű kisvárosi századfordulós problémák jöttek elő a sokgyerekek családokban. Hasonló volt a hangulat, és emiatt sokkal jobban élveztem, mint amennyire a cselekmény(telenség) indokolná. :) 

Nincsenek benne nagy ívek, vagy katarzis, csak egy kis nagypapa-unoka kapcsolat, darwinizálva. :) 

Értékelés: 10/6,5

“Ahhh. Bed, book, kitten, sandwich. All one needed in life, really."

Lakatos Levente: Aktus

Nem volt kérdéses, hogy a Bomlás után el szeretném olvasni az Aktust is, Lakatos Levente néhány napja megjelent új regényét, ami a Dr. Lengyel sorozat harmadik része is egyben (Loveclub, Bomlás, Aktus), de önmagában is olvasható, mint epizodikus krimi és erotikus thriller. A Bomlás annak idején remek élmény volt, meglepően az. Most az volt a különbség, hogy már tudtam, jóra számíthatok, és nem ért meglepetésként, hogy az Aktus milyen szórakoztató olvasmány. 

Az Aktus felvezető novelláiból (Anna és Anton novellák) már csipegethettünk információmorzsákat a majdani főszereplőkről - azok előéletéről, szerelméről, munkájáról és zűrjeiről -, akik aztán a regényben egymásnak adták a stafétabotot mint narrátorok. Nem csak Anna, Anton és a szintén új szereplő: Richárd, hanem Fényes Laura nyomozónő is narrátori szerepet kap , akit már ismerhetünk a korábbi sztorikból. Nem kell sok idő, és Lengyel Dávid is újra feltűnik a színen, indulatokat kavarva és szálakat göngyölítve, ám mégis, örültem, mert végső soron nem ő volt a fő attrakció. Ó, dehogyis. Aki arra számít, hogy egy kis macska-egér játék következik a két szerelmes páros közt, nagyon nagyot téved. 

Levente évtizedekre visszanyúló kegyetlen és szövevényes bűncselekmény sorozatot tár elénk, amelyhez kezdetben semmi egyéb nem áll rendelkezésre a nyomozóink számára, mint néhány polaroid-felvétel, rajta megkínzott nőkkel. 

A bevezetésben persze előbb megismerjük Annát, aki táncterapeuta, és a Lélektánc nevű foglalkozáson próbálja az érintés és a művészet segítségével "gyógyítani" különféle sérült emberek lelkét. Vannak a csoportban akik gyásszal, veszteséggel küzdenek, akik erőszak áldozatai voltak, és van Asperger szindrómás is, vagy épp drogfüggő. Anna becses neve egyébként Annaróza, édesanyja is táncosnő volt, a Rózsa nevet viselte. Azonban Annának csak az apja maradt... és persze Anton, akivel már három éve egy párt alkotnak, és a zűrös, dílermúlttal rendelkező teletetovált fiú megszelídülni látszik mellette. Anton nem támogatja Anna terápiás csoportját, inkább kizárólag a valódi színházi munka felé fordítaná - Anna próbál is, A pillangó és a herceg című darabhoz, ami a Pillangókisasszony egy átirata és táncszínpadra módosított változata. 

Forrás.

Nyugalom, nem írom le az egész cselekményt, ez csupán egy kis felszíni réteg, hiszen hogy azután minden hogy jön össze a polaroidokkal, gonosz bűnökkel, egy szektával, Vinyóval, Dáviddal, Laurával, egy jóképű sebésszel és némi khm, a pikáns címhez méltó tartalommal, nos, ahhoz már kézbe kell venni a könyvet. :) A cselekmény sodró és a stílus szórakoztató, mégsem pongyola. Pont jó helyen vannak váltások, és kecsesen vannak elkanyarítva, itt-ott függővégbe fojtva a fejezetek végszavai. Tetszett az is, hogy kellő "balladai homály" van benne, nem kell minden jeleneten végigmenni az olvasónak, van ahol egy előrébb lévő ponton csatlakozunk vissza az előző narrátorhoz, és néhány mondatban megkapjuk a magyarázatokat, mi is volt még. Gördülékeny és hossza ellenére nagyon olvastatja magát - 890 oldal, tehát valóban nem kispályás méretről van szó! :)

Forrás.

Sokat gondolkodtam azon, sőt, volt aki kérdezte is tőlem, hogy vajon kellett-e ez a hossz a regényhez és végül arra jutottam, ha nagyon szigorú vagyok se úszhatott volna meg ennyi karaktert és cselekményrészletet Levente 700 oldal alatt. Lehet, hogy egy kicsit még meg lehetett volna vágni itt-ott, de nem éreztem ennek szükségét: nem volt túlírt, minden oldalon, minden fejezetben történt valami, helyére került egy-egy puzzle darab, és az Aktus méltó befejezőjeleneteket is kapott - a nagyjelenetet is élveztem és a "kisjelenetet" is a sakkozással. :) Szálak elvarrva.

Érdekes, hogy olvasás közben megfogalmaztam egy kis kritikát Antonnal és egy döntésével kapcsolatban, és egészen olyan volt, mintha a végén direkt nekem lett volna az a rész is "korrigálva" vagy átírva, hogy helyre billenjen az egyensúly, külön örültem neki. SPOILER (kifehérített szövegrész): Ez az a rész, amikor Anton a gyémántgyűrűvel gondolja visszaszerezni Annát, és emiatt nagy balhéba is keveredik, felszínesnek éreztem az egészet, erre jött a végén a gézdarab, pedig ott volt  a csilli-villi kő karnyújtásnyira... tökéletes volt így. SPOILER VÉGE.

"Ő keserű, én örülök, mégis mindketten kacagunk. Mi, férfiak a legnagyobb bánatunkban könnyezünk, örömünkben nevetünk, tiszta sor. A nők azonban hajlamosak szomorúságukban kacagni, boldogságukban pedig sírni, aztán csodálkoznak, hogy képtelenek vagyunk kiigazodni rajtuk."

Forrás.

Rengeteg a képszerűen plasztikus és filmes jelenet, Laura és Lengyel szusit esznek, a vadászkastély,  az elmegyógyintézet, Kerekes Orbán birtoka, a Platina-béli jelenetek, ami egy exkluzív férfiklub... Volt néhány olyan mondat, vagy csattanó, ahol konkrétan nyitva maradt a szám. :D Nagyon mai, modern, és hozza a CSI, Csont, Gyilkos elmék stb. által felállított standardokat, ami szerintem szuper, nagyon sokan szeretik, szeretjük az ilyen és ehhez hasonló sorozatokat, bűntényeket, és a kis szerelmi szálakat benne az állandó főszereplők közt. :)
És a humor se maradt ki a kötetből. :D

"- Egy pillanat - bólint a nő, majd úgy tesz, mintha zsebében keresné a jelvényét. - Sajnos csak ez van most nálam - tartja jobb kezének középső ujját a férfi arcába. - Remélem, megfelel!"

Izgalmakban nincs hiány, de szerencsére jó az egyensúly most is az ilyen és az amolyan izgalmak közt. A Bomlás kapcsán is már írtam, hogy nem kifejezetten olvasok erotikus regényeket, mert azokat vagy elbénázzák a túlságosan technikai jelleggel, vagy egyszerűen szólva sok a szex, semmi mondanivalóval. Egyik hibába se esik bele Levente, ki van porciózva jópár aktus a regény során, de nem veszik el a hangsúlyt a nyomozástól, a többi történéstől. Nem az erotika köré van írva egy semmi kis regény, hanem erotikával van megfűszerezve egy kidolgozott történet.
Tetszett, hogy igazán fontos és mély érzelmekre helyezte a fő pontokat: megbocsátás, bűnhődés, vezeklés, segítségnyújtás, elfogadás, elengedés... Nagyon sok erőteljes érzés szőtte át a könyvet, és ezek nem a szerelmesek nyálas cívódásai voltak, amit ki nem állhatok, hanem valóban érdekes és értékes történések vagy lelki rezdülések.

"A múltunk már megtörtént, változtathatatlan. Igaz, múltbéli élményeink faragtak rajtunk, de nagy szerencse, hogy az emberi lélek nem fogyatkozik a gyalulástól."

Tetszett az is, hogy kultúrmorzsákat is kaptunk, apró titkokat gésákról, japán hagyományokról illetve magáról a Pillangókisasszony történetéről.

Értékelés: 10/10 Szórakoztató, vad, kemény és izgalmas. :) Talán egy fokkal jobban tetszett, mint a Bomlás, de igazából nem nagyon tudok és akarok különbséget tenni, tény, ami tény: két Lakatos Leventéből eddig kettőt csak dicsérni tudtam. Olvassátok, tökéletes kikapcsolódás hosszú téli estékre - vagy épp hosszú nyári délutánokra. ;)
Szívesen megnézném, ha készülne belőle filmadaptáció. :)

Az olvasás lehetőségét, és az élményt köszönöm a szerzőnek: Lakatos Leventének!

Fülszöveg:

Forrás - a szerző facebook oldala.

"A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fény derül a titokra. 

Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban…Laura, a rendőrség kötelékéből frissen kilépett, harmincas évei elején járó gyilkossági nyomozó önmagát és a boldogságot keresi. Felfedezőútján, amelyet a karizmatikus kriminálpszichológus, dr. Lengyel Dávid személye keresztez, egy több évtizedre visszanyúló gyilkossági üggyel szembesül. Laura ismét kénytelen különbséget tenni vélt és valódi vágyai között. Főleg az után, hogy végre találkozik a számára tökéletes férfival…
A dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete birtoklási vágyról, bűnről és megbocsátásról szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak."

Khaled Hosseini: A Thousand Splendid Suns

Khaled Hosseinitől év elején olvastam a Papírsárkányokat (The Kite Runner), aminek középpontjában afgán kisfiúk és férfiak álltak. Most sorra kerítettem a "női párját" a történetnek, az Ezeregy tündöklő napot - A Thousand Splendid Suns - ami több mint három évtizednyi történelmet ölel fel a 80-as évektől a World Trade Center összeomlásáig és még azután, és közben női sorsokról mesél. Nehéz női sorsokról. Összefonódó női sorsokról. Hosseini remekül hozza a szemszöget, hitelesen mutatja be Afganisztánt a történelmi változások tükrében is, és emellett nagyon olvasmányos. Egy rendhagyó  és rendkívüli családregény.

"One could not count the moons that shimmer on her roofs,

Or the thousand splendid suns that hide behind her walls.” 

A történet Mariammal indul, akit hamarosan férjhez adnak egy nála jóval idősebb férfihoz, Rasheedhoz. Nem meglepő ez, hiszen a "szokásrendszerhez" tartozik. Ki tudja, talán szerencsés is lehet vele... 

Később egy másik szemszög következik, Laila, aki okos kislány, szeret tanulni, és sok időt tölt a barátjával, Tariq-kal, aki mellesleg fiú. Nem kell hozzá sok, és persze elkezdenek vonzódni egymáshoz. A bimbódzó szerelembe, és sok más egyéb tervbe a család életében azonban közbeszól a háború és a tálibok. Bombázások, halálesetek, káosz... 

Ezen a ponton fonódik majd össze Mariam és Laila sorsa, akik bár kezdetben ellenségesen viszonyulnak egymáshoz, a regény végére szinte családdá kovácsolódnak össze, mintha valóban anya és lánya lennének. 

A mikéntet nem árulom el, és a sok szenvedésre sem térek ki, fedezzétek fel magatoknak, érdemes. A néhány évtizedbe, amit felölel a regény, sok tragédia belezsúfolódik, világméretű (WTC) és személyes is - családon belüli erőszak, nem jól felszerelt kórházak, veszteségek, hazugságok, csalódások... 

Bármennyire is lassú folyású, és a családregényekre jellemzően "mesélő" stílusú volt a könyv, mégis az jut róla eszembe, hogy sodró. Nem a lendület sodor benne, hanem ezek a szépen kanyarított női sorsok. Szépen? Csúnyán...? Nagyon megragadta a figyelmem az elején, amikor Mariam édesanyja azt tanítja a lányának, a nők dolga az életben: hogy tűrjenek. De mit? Gondolja a kislány akkor még. ... Mit nem, és mi mindent... Nos, valahol, valamennyire erről szólt a regény is. Hogy hogy tűrtek. Mit tűrtek. És mégis, van benne remény, van benne néhány csésze jó tea és beszélgetés, gyerekkacaj és vidámság. A sok szörnyűség mellett, vagy ellenére is. 

Értékelés: 10/8,5 Egy hangyányit jobban tudtam azonosulni a Hosseini által megírt nőkkel, mint a férfiakkal, de ez valahol természetes is talán, és emiatt egy picit úgy érzem jobban tetszett a nő-regénye a Papírsárkányokhoz képest.

Mellesleg pedig eszembe juttatta, hogy régen sok ilyesmit olvastam, és érdeklődtem a téma iránt: Waris Dirie, Jean Sasson. 

Biztos vagyok benne, hogy Hosseini többi regényét is olvasni fogom.

Nana said, „Learn this now and learn it well, my daughter: Like a compass needle that points north, a man's accusing finger always finds a woman. Always. You remember that, Mariam.”

A magyar változatot nemrég kiadták új borítóval is, de a cím ezeregyről egyezerre változott... Szerintem hiba volt, sokkal meseszerűbb az ezeregyéjszakameséi, az  egyezer az olyan csekkre írós...
Megöli a hangulatot.
Egyébként az angol címbe totálisan szerelmes vagyok, A Thousand Splendid Suns, végtelenítve is elhallgatnám, olyan csodásszép csengésű. A splendid egyébként is az egyik kedvenc angol szavam. :) (nyelvperverzkedés vége!)

Rügy: A rút kiskacsa, másként

Sun-mi Hwang: Rügy - A tyúk, aki repülésről álmodott

... vagy inkább a tyúk, aki kiscsibét akart kikölteni. :) A repülés is benne van persze ebben a rendhagyó mesében, rendhagyó drámában, mégis az anyaság és az anyai önfeláldozás van a középpontban. Mesének nevezem, de nem azért, mert képek vannak benne, hanem mert olyan ártatlan módon mondja el a történetet, olyan szemlélődve meséli, olyan mesejelleggel tálalja ezt a voltaképpen fájdalmas, de minden fájdalmával együtt  mégis szép tyúksorsot. 

A főszereplőnk egy tyúk, akit a tojásaiért tartanak. A tyúkocska Rügynek nevezi magát; csodásnak tartja az éledező természetet, a rügyből nyíló virágokat. Naphosszat nézelődik ki a rácsok közül az akácfára és kifelé vágyik a ketrecből, szabadságra, később repülésre is, de legjobban: hogy kiköltsön egy tojást... 

Álma valóra válni látszik, de a tojás nem a sajátja. Mégis kikölti, szereti, gondozza, félti-óvja, mindentől megvédelmezi, mindenét feláldozza a fiókáért. Mindegy kié, ő költötte ki...

Olvastam másoknál, hogy butának tartották ezt a tyúkot, de szerintem semmivel sem kellett okosabbnak lennie ahhoz, hogy így tudjon szeretni, mert itt ez volt a lényeg. Végigzongorázták az anya-gyermek kapcsolatok rengeteg apró lépcsőfokát, kis fájdalmait, nagy öleléseit, könnyes sajgásait, úgy, hogy mégis végig egy tyúk és "csibéje" maradtak a hősök. Allegorikus, szimbolikus, de szerencsére sehol sem magyaráz belénk semmit, nem vezeti didaktikusan a cselekményt, nem dörgöli az orrunk alá.

Szinte hozzátapadt a kezemhez, úgy olvastam el két nagy falatban ezt a szépséges koreai mesét. Szépséges, mert maga a kiadás is egy csoda, az illusztrációk Földi Andrea munkái, és szerintem legyen akárhány féle verzió a világban belőle, ez a legötletesebb, legkifejezőbb változat lehet. Embert látunk a képeken, tyúkot olvasunk... A kedvenc képem az, ami a borítón is szerepel, kicsit olyan, mint egy anatómiai atlasz rajza.

Értékelés: 10/10 Nagyon el van találva, száraz hangvétele ellenére az ember elevenébe talál, és nem mellesleg egy olyan gyönyörű és igényes kiadás, hogy öröm csak kézbe venni is.

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

Saját fotó

Donato Carrisi: Démoni suttogás

Ez a könyv hívogatott magához már egy jó ideje, mindenével: a címével, a borítójával, azzal, hogy első könyves ismeretlen olasz szerző, mégis nagy sikere volt, és azzal is, hogy egy sorozatgyilkosos kemény krimi hírében áll. 

A könyvben, ahogy az a fülszövegből és a címlapról is kiderül, kislányokat rabolnak el, majd csonkítanak és gyilkolnak meg. A nyomozócsoportot, aki az ügyet igyekszik felgöngyölíteni névleg Roche kapitány vezeti, azonban több szerephez jut Boris, Stern, Sara Rosa és Goran Gavila kriminológus. A jól bejáratott csapathoz később csatlakozik Mila Vasquez ügynök is, aki eltűnt személyek, és főként gyerekek megtalálására specializálódott. Merthogy hamarosan kiderül, hogy van egy hatodik eltűnt kislány is, aki azonban talán még életben van... A vélt tettes és az első holttest hamarosan előkerülnek, ám valami nem stimmel... nincsenek meg az összefüggések, a többi lány és az indíték... A nyomozás egy spirálba torkollik, ami egyre csak húzza őket lefelé, és borzalmasabbnál borzalmasabb egyéb bűntettek helyszínén ráakadnak szép lassan a többi kislányra is... Az ügyet azonban még korántsem oldották meg.

Nem semmi, amit Carrisi összerakott ebben a krimiben. Profilozás, sorozatgyilkosok, aberrációk, borzalmas gonosztettek, és egy érdekes gondolat: a sugalmazás, és annak büntethetősége. 

Mila Vasquez szimpatikus volt nekem kezdettől, minden lelki sebével, pszichés instabilitásával együtt, és drukkoltam neki, hogy beilleszkedjen és sikerre vigye a nyomozást. 

Az egész könyv olvasmányos és izgalmas volt, szinte minden oldalon történt valami, de azért nem folyvást véres hullákba kellett botlani. Gondolkodásra késztetett és akárhogy találgattam, mindig csavart még egyet rajta, és kifordította ez egész undorító emberi torszüleményeket oda a papírra, egymás után, és annyit, hogy nem hittem, hogy ennyi minden belefér ebbe a történetbe... Néhol elképedtem, néhol csak megráztam képzeletben az ujjam a szerző felé: "hahh, te kis ravasz, hát én eddig azt hittem... és persze mégsem!" 

Egy kicsit olyan volt a cselekmény és az írásmód, mintha egy végtelenített CSI + Dr. Csont részt néztem volna, amiben összeakasztottak 4-5 bűntettet is, hogy a végére azért nagyjából szétgombolyítsák a szálakat. 

A vége is tetszett, lezárt is, nem is, egy új kezdet lehetősége, és ahogy néztem Carrisinek van két újabb regénye, amiben azt hiszem újra feltűnik Mila Vasquez: The Lost Girls of Rome és a The Vanished Ones.

És a tetejébe még sármos is a pacák, nézzétek: 

Sok érdekes infót megtudtam például a sorozatgyilkosok típusairól, a sugalmazásról, és arról is, hogy miért kell elnevezni valahogy a nyomozóknak az elkövetőt. Nem szabad szörnyetegnek, szörnynek aposztrofálni, mert elveszíti emberi jellegét, holott egy nagyon is hétköznapi emberről derül ki többnyire, hogy ő volt az, és mindenki megrökönyödik. Ezért kell egy név, ami mögé szép lassan kerül egy profil, egy típus, egy elkövető (szerencsés esetben). A könyvben Albert lett a képzelt személy, akit elkezdtek üldözni. 

Érdekes volt, ahogy indult a regény, egy börtönigazgató és egy főügyész levelezésével, amit egy jó ideig nem is lehet hová tenni - persze a puzzle darabkának megvan a méltó helye a vége felé -, és amit megmondom őszintén egy kicsit a történet gyengeségének éreztem. Nincs igazából spoiler, de aki semmit nem akar ebből megtudni, az ugorjon az értékelésre! 

Szóval a mániákusan maga után tisztogató rab és a DNS-minta kérdése. Most komolyan? Emberi jogok meg nem sikerül mintát szerezni? Hááát, már ne is haragudjon a világ, de ki a halált érdekelnek a jogai (tudom sokféle emberjogi aktivistát biztos, hát engem nem), és az hogy nem vehetnek erőszakkal tőle DNS-t? Vesznek, aztán azt mondják hogy találták, ennyi. :D Nem? Ezen a pontján kicsit fennakadtam a sztorinak, mert szerintem ha annyira kellett volna az a minta, akkor megszerezhető, akár erőszakkal, akár csellel, mert annyit nem tud takarítani egy cellában, vagy akkor már a rongy meg a ruhája is tele van potenciális mintával... Egy picit erőltetettnek éreztem tudományos szempontból, hogy nem volt minta hónapokig, aztán a kézfogás révén lett... 

Ja, még egy kritikai pont: 15, fejezet: az ember az egyetlen olyan lény, aki képes sírni vagy nevetni...? Biztos? És az elefántokkal mi van? :D

Értékelés: 10/9,5 Akciódús, izgalmas, de agyalós krimi is, ami a legjobbaknak megfelelően: kitalálhatatlan! :) Szerettem olvasni, 

Tuck Everlasting

Natalie Babbitt: Tuck Everlasting

1975-ben jelent meg először ez az ifjúsági regény, és bár nálunk kevéssé ismert, külföldön szinte "klasszikus". Tavaly az Európa adta ki magyarul is, Örök kaland címen. Hogy miért Örök kaland? Mert a témája a halhatatlanság. De nem kell semmi nagyívűre gondolni, ez a kisregény az marad, ami, egy varázsos ifjúsági regény, egy forrással, rejtélyes erdővel, egy családdal, akik örökké élhetnek, egy kapzsi rosszakaróval, némi bonyodalommal, és egy végkifejlettel, ami tulajdonképpen meglepő... 

Jesse és és Winnie egy kifejezetten aranyos páros a világirodalomban. Kár, hogy nem ismertebbek. 

Aki egy kicsit misztikus, ártatlan, nem szerelmes, elgondolkodtató, de nem súlyos mesét szeretne olvasni, ne hagyja ki.

A könyvből 2003-ban (és korábban 1981-ben is) film is készült, amiben a Szívek szállodájából ismert Rory Gilmore, vagyis Alexis Bledel alakítja Winnie-t. 

Értékelés: 10/7 Könnyű, egy délutános meseregény az öröklétről, és arról, kell-e ez nekünk. Nem lesz nagyon maradandó, de nem bánom, hogy elolvastam. Lehet, hogy a filmet is meglesem majd. 

Forrás

Holtodiglan - holtomiglan... - a könyv ami kicsinált

Minden kedves jóakaróm szadista módon szereti, ha rossz könyvet olvasok el, mert akkor aztán kifüstölgöm a dühömet egy posztban, ahol rendre nem győzöm ragozni a kiakadásomat. Nagy szerencse, hogy én meg mazochista üzemmódba kapcsolva ilyenkor tényleg végigolvasom a könyvet - le kell erről szoknom -, na, de legalább teljes joggal elküldhetem a búsba az egészet, minden sorát, minden francos betűjét... 

A Holtodiglan, az évtized pszichothrillere, a felülmúlhatatlan mozisiker, az elalélások tárgya kedveseim, egy nagy gőzölgő szar, ezüsttálcán. 

FELPAPRIKÁZOTT POSZT ÉS SPOILEREK, én szóltam! 

 Amy és Nick házasságába csöppenünk bele, akkor, amikor Amy eltűnik az 5. házassági évfordulójuk reggelén... Minden körülmény Nickre tereli a gyanút... A sztorit pedig kettejük váltakozó nézőpontjából ismerhetjük meg, a múltbéli Amy-féle naplójegyzetek és Nick jelenbeli elbeszélése halad egymás felé, hogy aztán végül beletorkolljanak egy kib***ottul ANTIKLIMAKTIKUS, szánalmasan együgyű és falhozcsapkodós végbe. 

De ha ez nem lenne elég, a könyv eleje és közepe is egy büntetés, nem csak a vége szar. :D Az egész rémesen hosszú, túlírt és dögunalmas. A 16-25% közti részen kapartam a falat, hogy könyörgöm, történjen már valami, de tényleg, valami! Másszon arrébb egy pók a falon, vagy dőljön el egy életét megunt cserepes virág. Nem hogy nem fostam be, nem is borzongtam sehol. Átverés? Csavar? Fordulat?! :D Az első oldalaktól éreztem hogy mi a stájsz, bár tény, hogy felállítottam pár elméletet, de amikor állítólag a felénél megváltozik minden, hát húztam a számat, hogy oké, hát ezt sejthettük eddig is, what next? Persze a what nextre várhattam megint, és a kurva pók se mászott arrébb a falon, csak rágtam és rágtam a többi oldalt egész a Desis részig, na ott izgultam kicsit, és végre-végre, jött valami új: a pszichopatánál is patább pszicho :D Vagy szociopata, kinek mi. Térjünk ki kicsit a karakterekre, és khm, üssünk meg némileg szalonképesebb hangot:

Az elejétől kezdve próbáltam hidegen és távolról szemlélődni, talán ezért is sikerült sok mindent felismerni, meglátni. De hozzájárult az is, hogy a karakterek milyen hidegek maguk is. Tűpontosak, fekete-fehérek, egyszerűsítetten tankönyviek (dee, de igen!), és mindeközben még szörnyen érdektelenek is. És itt nagy baj van, mert senkinek a semmijével nem tudtam azonosulni, egy fél szálnyi nézőponttal sem - max az Alzheimeres papával. :D Nem tudott érdekelni a sorsuk, nem keltett bennem senki semmilyen együttérzést, nem volt meg a dilemma, hogy hova álljak. Nincs dilemma. Várom persze, hogy mi történjen, és bár azzal nem értek egyet, hogy a könyv olvastatja magát (ld .fenn, hogy milyen dögunalomnak éreztem), azt aláírom, hogy ha egyszer elkezded, csak tudni akarod majd, hogy na, mégis hogy keveredünk ki ebből. 

Nick nem volt szimpi, de Amy sem volt szimpi. Nem, még az elején sem. Idegesítő, társadalmilag életképtelen faszfej és manipulatív hülye picsa érzelemmentes házassága. Hogy lehetnek ezek ketten házasok? Totálisan SEMMI nincs köztük. (ahogy Ilwerannál beszéltük, nincs kapcsolódási pont) És igen, tudom hány ilyen hideg, és semmilyen házasság van, de ez valami elkeserítő, hogy még elhitetni se tudta velem a szerző, hogy de, ez igenis valami hasonló egy "normális" kapcsolathoz, vagy hogy valaha az volt. Közben pedig úgy ír, hogy érzem, hogy azt várja, térden csússzak nagysága előtt, és képedjek el itt, és essen le az állam ott, és nekem csak... pislognom kell egyet-egyet, hogy seriously? Hatásvadász. Az írásmód pedig Amy checklistjeire emlékeztetett. pszichopata 1 pipa, pszichopata 2 pipa, fordulat 1 pipa...

Mitől vagyunk (vagytok!) úgy elalélva vajon mégis? Rátapint valami pontra ez a könyv? Ez a házasság? Ez a kapcsolat? Ez az átveréssorozat, manipuláció és hopp, egy happy ending, amibe bele lehet süppedni, mint egy kádnyi forró szarba, dagonyázni? És nincs büdös? Vagy már megszoktuk? Nagy baj van az emberekkel és az emberi kapcsolatokkal is, ha ilyenekbe bele tudunk nyugodni, és csak remélni merem, hogy a könyv vége senkit nem nyugtatott meg, hogy na, lám, mégis minden oké  

Nick is szánalmas, Amy is szánalmas, és mindketten betegek. De egyikőjük szülei se normálisak, az is biztos. Lehet itt beszélni hozott sérelmekről, és egyéb pszichológiai fejtegetéseket végezni, a lényeg számomra akkor sem változik: az ilyenek egyszerűen reménytelenek. És még akkor van szerencséje mindenkinek, ha ők belesüppednek a fent nevezett illatozó kádjukba és otthon dagonyáznak, és másokat nem rántanak be... 

Egy kicsit a vége felé átálltam Nick oldalára, és próbáltam drukkolni neki, de totál reménytelen, önsajnáló kis kényelmes és tenyérbemászó fasz maradt. Ahelyett, hogy megölte volna Amyt, megölte volna mindkettejüket, elmenekült volna, csinált volna könyörgöm VALAMIT, ő tovább él - létezik - a szenny felesége mellett? Szánja Amyt? Hát hű. Amikor olyasmiről beszél a végén, hogy ki kell iktatnia Amyt, megint fellobbant bennem a remény szikrája, mert eszembe jutott, hogy úgy hallgattathatná el igazán, ha valahogy megbénítja. Bye-bye szemét dög amazing Amy! De nem! :D Ír egy memoárt, hát beszarsz! Mekkora fegyver! :D Szarra se való, mint a végén ki is derül. 

El kell ismerni, hogy Amy nagyon sok mindent jól kigondolt, és biztosítékai is voltak... mégis... egyfelől kiszámítható volt - mármint helló, ki az aki nem gondolt rögtön pisilopásra, amikor kiderült, hogy Noelle terhes? -, másrészt helyenként nagyon buta: Jeffék, Desi...

SPOILEREK VÉGE. 

A filmet nem tudom, hogy meg akarom-e még nézni... azért olvastam el, mert szeretek a film előtt megismerkedni a regénnyel, általában nagyobbat üt, mint az adaptáció, de arra nem számítottam, hogy ilyenformán jön a KO. Láttam trailert, a casting remek, Ben Affleck pont az a mamlasz arc, aki ehhez kellett. Nézzem, ne nézzem? :)

Hogy legyen valami pozitívum, a könyvben rengeteg ritkán használt szó van, pont olyanok, amiket nemrég keresgéltem egy vocabulary test kapcsán, és most, hogy újra előjöttek, talán rögzülnek is:
- soliloquy - monológ, magánbeszéd
- uxurious - papucsférj
- ventriloquist - hasbeszélő
- lackadaisical - affektáltan érzelgős, nyafkán ábrándos, mélázó (=Nick :D :D )

Értékelés: 10/2 Pontok: a tanult szavakért, ó köszönöm a józan eszemnek, hogy angolul olvastam, így legalább volt valami értelme. :) És talán: Desiért. :D ...

A képek illusztrációk. Forrás: google.com