Veres Attila: Éjféli iskolák

Az idei év első olvasása volt számomra Veres Attila regénye, az Odakint sötétebb, és bár az elrugaszkodottabb részei kissé távol álltak tőlem, imádtam a gördülékeny mesélését, és a retró-magyar hangulatát, amibe belehelyezte az egyébként teljesen szokatlan, bizarr, misztikus ötleteit. Működött, sőt, zseniális volt. Nem volt kérdés, hogy az új kötete is kelleni fog, ami ezúttal egy novellagyűjtemény. 

Az Éjféli iskolák Veres Attila eddigi stílusához méltón nagyon furcsa egyveleg. Tele van szürreális, mégis hétköznapi iszonyattal, ki nem mondott félelmekkel, borzongatóan ismerős lidércnyomással. Ezek a novellák is a magyar valóságba vannak plántálva, sokszor visszaköszön a falusias környezet, magyar mentalitás, echte magyar szokások, és még némi aktuálpolitika is belemászott az egyik írásba.

A kezdő novella bár tetszett, kicsit sablonosnak tűnt elsőre, annak ellenére, hogy remek felütése van.

Forrás. A Visszatérés az
éjféli iskolába című
novellát idézi számomra
ez a kép.

A könyv első pár történeténél meg is maradt az érzés, hogy ez egy kicsit talán túl lett tolva, és féltem, hogy a szexualitás állandó megjelenése elviszi egy nekem nem annyira tetsző irányba a dolgokat, de nem így történt. Szerencsére nem találtam öncélúnak sem ezeket a jeleneteket, és később, a visszatérő motívumok által kicsit máshogy szemléltem a kötet legelső novelláját is.

Eleinte este, lefekvés előtt nem mertem olvasni. A wellness hotelben játszódó történet kiváltképp megborzongatott, és nem akartam, hogy ezek a gondolatok legyenek az utolsók elalvás előtt a fejemben... De ez csak annak az ismérve, hogy minőségi horrort kapunk, ami nem is mindig horror, inkább valami egészen más, egy keverékműfaj, ami misztikus is, weird is, és állítólag lovecraft-i is, ez utóbbit nem tudom megerősíteni, mert nem olvastam soha Lovecraftot. Nekem kicsit olyan érzésem volt, hogy Veres Attilának saját stílusa van, és a veresattila-zsáner egy ötletes, egységes, személyes rettenet, amit valami zavarba ejtő módon a magunkénak érezhetünk.

A novellák bár nem épülnek egymásra, érdemes tartani a sorrendet, mert vannak visszatérő motívumok, apró visszautalások, és egy-egy felbukkanó mellékszereplő is összeköti a füzért. Ezek közül Zanó, a borász felemlegetése, a ködváros és a prosti, Eszter, illetve a pornaftermidnight oldal jelentősége tetszett legjobban, amihez többen is kötődtek. (A domaint egyébként megvették, marha jó  ötlet, kíváncsi leszek, a későbbiekben milyen tartalmak lesznek fenn, esetleg olvasható lesz-e a novellák közül néhány, vagy újabb novellák. :))

Forrás.

A nekem legeslegjobban tetsző novella vitán felül A Borostyán komplex borkóstolós rettenete volt, aminél az egész stílus, írásmód, minden apró részlet, és a sztori egésze is lebilincselően jó.

Tetszett az is, hogy valamelyest egy lapra lehet helyezni a szerző önálló regényével is ezt a válogatást. A lemezek, fura zenék, ködváros, a pókok, férgek, különféle névtelen rémségek nagyon hasonlóak voltak az Odakint sötétebb elemeihez. Ez a hasonlóság cseppet sem volt zavaró, csak ismerőssé tette a terepet, mintha már ezer, meg ezer írást olvastunk volna Attilától, és lehet tudni, hogy milyen hangulatba csöppenünk majd - mégis mindnél van egy kicsi plusz borzalom, egy srófnyival feljebb tekert para. Lehet, hogy Attila belepirul majd, de ezt a stílushasonlóságot én olyasmihez tudnám hasonlítani, mint hogy az ABBA minden számát imádjuk, megszólal és úúú, ez ABBA. Veres Attila pedig elkezd írni, és úúú, ez ő. Ez pedig a védjegye annak, hogy az ember jó író, szóval gratulálok! :)
Régebben sosem szerettem ha a könyvek végén van valami kiegészítés, legyen az egy novella, reklám, köszönetnyilvánítás, vagy valami magyarázat. Ezt a bogaramat kezdem kinőni szerencsére, és itt kifejezetten örültem, hogy van egy szekció, amiben a szerző el magyarázza, hogy "mire is gondolt". :) Nem műelemzés ez persze, csak némi háttérinformáció az egyes novellák keletkezésével kapcsolatban. A szerzőhöz hasonlóan én is azt javaslom, csak a történetek elolvasása után olvassátok el a hozzájuk tartozó rövid ismertetőt.

Forrás.

Kedvenc novellák a Borostyánon kívül, ami a dobogó legfelső fokán áll: Tükörkék bárónő, Ködváros, Nem elevenszülő, A vérvörös gépezet
Nem annyira tetszett: Ezer fog, Közöttetek, Szorozva nullával - de ez utóbbi inkább csak túlságosan kegyetlen volt, egyébként nagyon érdekes koncepció, és még humor is van benne.

Forrás.

Értékelés: 10/9 Nagyon különleges utazás volt, életről, halálról, vágyakról, félelmekről. Pszichedelikus, felforgató, és magadból kifordító élmény belemerülni ebbe a szörnyűséges, de mégis otthonos fantáziavilágba, a veresattila-műfajba, amiben sosem tudod, hogy zombikkal, kannibalizmussal, földönkívüli lényekkel, vagy épp "csak" a Kisgömböccel fogsz összefutni. :)

Forrás.

Remélem sok mindent kiadnak még a szerzőtől, én már most várom a következő dobását. :)

A könyvet kiadja az Agave Könyvek.
Rendeld meg >ITT<!

Ajánlom Abstractelf posztját is a könyvről! :)

Forrás.

Fülszöveg: "Magyarország, ahogy még sosem láttuk.
Egy város felfalja lakóit. Egy pornóforgatás, ahol a szereplők nem egészen emberek. Egy borkóstolás, ahol az italba idegen életeket zártak. Egy falu, ahol embereket termesztenek a földeken. Egy növény, amely a túlvilágra nyit átjárót. Egy szeméttelep, amely a világ legértékesebb anyagát őrzi. Egy wellness, amely szó szerint maga a pokol.
15 történet, amelyek elolvasása után a világ sokkal furcsább hely lesz. Történetek iszonyattal végződő szerelmekről, rettenetes vágyakról, nyaralásokról, ahol a szerencsések halnak meg először. Történetek átalakulásokról, kísértésekről, zenekarokról, amelyek őrületbe csábítanak. Történetek halálról és életről, és az állapotokról, amikor a kettő között nincs különbség.
Veres Attila, az Odakint sötétebb című bestseller után most egy novelláskötettel jelentkezik, amelyben ismét bizonyítja, hogy miért ő a magyar weird irodalom legfontosabb szerzője."

Egy apró kritikai megjegyzés a legvégére, a margóra... mi az, hogy bal szegycsont?!

Veres Attila: Odakint sötétebb

Veres Attila könyvéről nem könnyű írni, annyira különleges, annyira dicsérni-való, és közben mégis annyira bizarrul furcsa, és pszichedelikus élményt nyújtó regény. Egyszerre kavarog bennem olvasás után a sok ismerős magyar-retró, és a valóban Vandermeer-re hajazó szürrealizmus; a szétcsúszó, álomszerű képtelenségek. De próbáljuk formába önteni az egészet, és kezdjük az elején: 

Magyarországon 1983-ban furcsa új faj jelenik meg a fákon, és megjelenésükkel egy időben a baglyok eltűnnek. A csápos, amolyan pók és polip hibrid lényeket cellofoidáknak nevezik el, és természetesen ostoba módon nyakló nélkül kezdik üldözni és vadászni. Számuk olyannyira megcsappan, hogy már csak néhány kis telep, vagy farm létezik, ahol gondozzák őket. Ezen telepek egyikére, egy isten háta mögötti faluba érkezik Gábor is, a főszereplőnk, hogy beálljon cellofoidákat etetni, meg trágyát lapátolni alóluk. A cellofoidák maguk választották ki őt a vére és az álmai alapján... 

A lényeket nem lehet lefotózni, lefilmezni és az "eseményterületnek" nevezett névtelen megye határain kívülre - és így az országhatáron kívülre sem - vinni. Magyar kuriózum... Az esztelen vadászatot követően persze a védelmükre keltek többen, és kiderült, van is miért megóvni és jól tartani őket, az emésztőváladékuk ugyanis gyógyító erejű. A kristálytej nagyon értékes, és Gáborék minden nap fejik az állatokat érte.

Amellett, hogy a cellofoidák milyen aranyos, ártalmatlannak tűnő, bújós lények, valami különös rettegés is övezi őket, megmagyarázhatatlan álmok, az éjfekete szemek lebilincselő hatásai, olyan zsigeri változások, amiknek nincs értelmes oka. 

A fejezetek elején idézetek vannak újságokból, tévé-műsorokból, fiktív könyvekből, a nyolcvanas évektől kezdődően, és ez az áldokumentarista elem mutatja be, hogyan is zajlott a lények megjelenése, fogadtatása, üldözése, és egyáltalán a megítélésük. Személyes kedvencem Sigourney Weaver Oscar-beszéde egy cellofoidás film kapcsán, de megjelenik Torgyán József is, a Tankcsapda, vagy egy részlet a Szeszélyes évszakokból. Ezek a kis beszúrt elemek hitelesítik a történteket, és megfestik a hátteret ehhez az alternatív valósághoz, méghozzá szépen és észrevétlenül, hogy Veres Attila közben nyugodtan fejest ugorhasson Gáborral a történetmesélésbe. A cikkek, riportok, részletek és beszédek hamisítatlanul magyarok, és ez az egész magyar valóság olyan rettenetesen valódi, hogy szinte fáj hogy mondjuk pont emiatt esélytelen a világhírre a történet. Ezek a "magyarságok", jellegzetességek csakis nekünk fognak igazán rezonálni, és teszik ezt úgy, hogy közben nem egy szörnyű 3D matyóminta ugrik ki a könyvből, nincs túltolva, csak kellemesen ismerős, hazai, és nosztalgikus. A misztikus, néha álom és valóság határán egyensúlyozó regény minden bizarr ötletességét egy szilárd magyar valóságba ültette, ami, akár be akarjuk ezt vallani, akár nem, nagyon a sajátunk. 

A karakterek összességében elég semmirekellő alakok, de nem papírmasék. Szabolcs rengeteget szív, de egyébként rendes figura, kedveltem őt, és örültem, hogy Gábor őmellé kerül a telepen. Gábor gondolataiból elég sokat kapunk, hisz az ő fejében vagyunk, és néha kicsit túl sok is volt az exén (Ritán) való rágódása, vagy épp az apakomplexusa, de azt legalább nem lehet mondani, hogy egy egysíkú karakter lenne. Szerintem sokat fejlődött. 

Szabolccsal kapcsolatban még meg kell említenem a szuper bakelit lemez gyűjteményét, nagyon tetszett ez a furcsa, kiadatlan, hibás és ritka lemezekből álló kincsestár. 

Forrás.

Az eseményterület annak ellenére, hogy milyen különleges dolog számára ad otthont, nem lett százezreket vonzó látványosság, de jönnek szép számmal a turisták, akik egy hippis, mágikus hangulatot adnak a már eleve misztikus erdőhöz. Bulik, spanglik, egy furcsa zenekar próbáinak visszhangja, akiket nem lát soha senki... A megmagyarázhatatlan és furcsa történések gyakran egy legyintést sem érdemelnek, annyira megszokott a szokatlan, a nem-normális, a napi "hidegrázás"... Az elmebeteg dolgok sorában undorító, ijesztő és horrorisztikus dolgok is helyet kapnak egyaránt, és Veres Attila nem fukarkodott ezek adagolásával. Folyamatosan történik valami nem-mindennapi. Talán az első néhány cellofoida etetős és trágyalapátolós napon kívül nincs is több, a szokott mederben folydogáló rész. Vörös húscafatok egy feltört tojásban, csecsemőket evő apák történetei, pókokról szóló álmok, könyvek, amikben összekeveredtek a szavak, egy végeérhetetlen kártyajáték, ami állítólag a cellofoidák megjelenésének estéjén kezdődött, és azóta sem maradt abba... ... Aztán ott van még Robin rejtélye, aki Gábor előtt dolgozott a telepen, felmondott, majd öngyilkosságot követett el... Ha mindezek után pedig még azt mondom, ez csupán a jéghegy csúcsa, elhiszitek? 

A könyv kétharmada folyik abban az egységes, mesélős stílusban, ami nekem nagyon tetszett, az említett doku-idézetekkel a fejezetek elején. Ez a rész  gördülékeny, izgalmas, félelmetes, és kíváncsivá tesz. Aztán történik egy perspektívaváltás, és onnan kicsit olyan, mintha valaki teljesen más írta volna a második részt, ami egybefolyik, nincs semmi tagoltság, nincsenek fejezetek, elveszik az addigi szerkezet - persze okkal. A regény egy különös metafizikai síkra kerül, és valami sokkal nagyobb egész részeként láthatjuk az eddigieket. Számomra ez az elrugaszkodottság éles váltás volt, de látom a miértjét, és elismerem jól lett elkanyarítva (bár kissé sok volt az erőszak és az undorító részletek itt is). A szürrealitás teljes mértékben uralja a könyv harmadik harmadát, és az addigiakhoz nekem nem teljesen passzolt. Nem sikerült teljesen jól elmosni a határokat a kétféle történetmesélés közt.

A szerző, Veres Attila.

Kritikaként fogalmaznám még meg, hogy azért van néhány elvarratlan szál, pl. a füles fa, Rita (?), a baglyok, és végső soron a halottak lemezének sem lett sok jelentősége. A néhány következetlenség, és ismétlődés ellenére azonban azt kell hogy mondjam Veres Attila nem hibázik. Zseniális regényt rakott össze, szerintem egyedülálló a magyar könyvek közt és a zsánerben is. Nyomasztós, sötét, titkokkal teli, rendkívül misztikus, weird underground horror sci-fi fantasy... (?) :D Ami nem megy át kommerszbe (valami egészen másba megy át). 

A borító is remek, nagyon passzol, és örülök, hogy a csápok azért nem maradhattak le róla. ;) 

Értékelés: 10/8,5-9  Tőlem a szürreális, elrugaszkodott részek idegenek voltak, de ettől függetlenül egy nagyon jól megírt regényről van szó, ami telis-tele van a tudatalattinkból merítkező iszonyattal. Igazi magyar csemege a fantasy, a sci-fi és a horror kedvelőinek egyaránt.

Amúgy meg kérek egy cellofoidát! Ha nem lehet igazi, akkor legalább egy plüsst. ;) (Kedves Agave, gyártsatok ilyet! :D )

A könyvet kiadja az Agave Könyvek.
Rendeld meg >ITT<.

Olvass bele >ITT<.