Nem, ez nem egy német sütemény neve, hanem az unokanővérem kislánya, "cukibébi" Sara. Bár meg kell hagyni, ennivaló csöppség. Weimarból jött "haza" a szüleivel és a nagymamájával, hogy minden rokon megcsodálhassa, nekem pedig önként és dalolva modellt állt életem első babafotózásához. :D Eddig csak sejtettem, de most már biztosan állíthatom, hogy ez a világ egyik legszebb foglalkozása!!!! Ez nem munka, ez valami földöntúli tevékenység: megszűnik tér és idő, az ember napokig két méterrel a föld fölött jár, nem lehet kihozni a sodrából, az arcáról letörölhetetlen a mosoly, endorfin túltermelésben "szenved", újra és újra odarohan a gépéhez, hogy könnybe lábadó szemekkel újra és újra megcsodálhassa ezt a bűbáj babát. Azaz, hogy én.. :)
Nagyon jól viselte a macerálást, még a pillangószárnyakat is némán tűrte. Hiába, nőből van. :) Anyukájának meg nem is kellett semmit sem mondanom, ahogy elővettem a takarót, azonnal tudta, honnan fúj a szél és hozta a cukibbnál cukibb szerkókat. Hamar elfáradt, úgyhogy átöltöztetésre nem került sor. De nem baj, én így is messzemenőkig elégedett vagyok a végeredménnyel :).
