Ázsiai ihletésű spontán zöldségleves fafül gombával és mie tésztával

Tudom, elég lúzer a cím, de van benne egy kis india, egy kis thai és egy kis kínai is. Azzal a gondolattal indultam a szokásos hétfő reggeli heti bevásárlásomra, hogy brokkoli krémlevest főzök. Végül került a kosaramba egy mie tészta, meg egy csomag szárított fafül gomba. Itthon még mindig úgy indultam neki a főzésnek, hogy brokkoli krémleves lesz. Aztán előkerült a szatyromból a tészta és a gomba, tettem mellé répát, kelkáposztát és letörtem egy-két ágat a brokkoli fából. Olyan mintha fa lenne, nem? Előszedtem az ázsiai fűszereimet a szójaszószt, s amíg forrt a leves, gyorsan elszaladtam egy konzerv kókusztejért. A fűszerekkel óvatosan bántam, mert úgy tervezem, hogy a gyerekek is esznek belőle. Halványan csípős a currytől és a gyömbértől, de hátha tolerálják. Biztos, ami biztos, nekiállok a brokkoli krémlevesnek is, nehogy éhen maradjanak a srácok. Mi, apával rendesen pakoltuk a tányérunkba a chilit :).

Hozzávalók

1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
2 l zöldséglé
2 sárgarépa
3-4 brokkoli virág
1 darabka kelkáposzta
fél marék szárított fafüle gomba
1/2 doboz kókusztej
1/2 zacskó mie tészta
szójaszósz, curry, thai citromfű, kurkuma, gyömbér, bors


A szárított gombát megmostam és beáztattam meleg vízbe. A hagymát apróra vágtam, olajon üvegesre pirítottam, majd hozzáadtam az apróra vágott fokhagymát is.  A zöldségeket vékony csíkokra vágtam és hozzáadtam a hagymához. Így pirítottam őket egy darabig. Majd hozzáadtam a fűszereket, a szójaszószt és néhány keverés után felöntöttem a zöldséglével.  Beletettem a gombát is és addig főztem kislángon, amíg megpuhultak a zöldségek. Beletettem a tésztát is és azt is puhára főztem, majd belekevertem a kókusztejet is.
Jó sűrű, laktató leves lett belőle. Az íze lehetne markánsabb is, de félő, hogy akkor a gyerekek fintorogva eltolnák maguktól.

Meghoztam a desszertet!

Megjöttem! Bocs, hogy így eltűntem, de ebben az utcában már nem volt parkolóhely, úgyhogy kénytelen voltam a szomszéd utcában letenni az autót. Mily meglepő, egy  narancsos, vaníliás, kávés pohárkrémet hoztam.

Az ötlet onnan jött, hogy kb.  két hete egy távoli földrész gyönyörű recept magazinjában megláttam egy pohárkrém desszertet és azonnal beleszerettem a fotóba. Nem hagyott nyugodni a dolog, mindenképp komponálni szerettem volna egy hasonlót, kapóra is jött a szülinap. Neeem, azt a fotót nem mutatom meg, mert még a végén körberöhögnétek. Még távolról sem sikerült megközelítenem. Jó, azért az enyém sem olyan csúnya, na.

A felső réteg egy aromás, cointreau-s narancsos hab. Utána következik egy ízlelőbimbó-semlegesítő  diszkrét vanília réteg. Majd jön a kávé, ami inkább tejeskávé. Azt gondolnátok, hogy a legalsó sötétbarna réteg valami csokis cucc, ugye? Neeem, kérem szépen, bizony az egy izgalmas, jó erős kávészirup őrület. Jól hangzik, ugye?

Tessék? Hogy a receptet ne  most mondjam el, mert már mennétek táncolni és úgysem tudjátok megjegyezni? JÓÓÓÓ!!!!  AKKOR FELTÖLTÖM A BLOGOMRA, OTT MEGTALÁLJÁTOK!!!


Nna, amíg a bulizós csapat a táncparkettet koptatja, addig az otthonülőknek elmondom, hogyan csináltam.
Ehhez sem kell semmi különös hozzávaló, csak 25 dkg mascarpone, "lazításképpen" 200 ml tejszín, 4 narancs, amiből kettő legyen bio, a másik kettő meg vérnarancs.  6-8 evőkanál porcukor, kb. 3 adag jó erős feketekávé, 1 csomag bourbon vaníliás cukor (vagy egy kevés vanília esszencia), egy kevés víz és egy löttyintésnyi cointreau. Ami ugyan elhagyható, de vétek lenne.

Először a narancs szirupot csináltam meg: a narancsokat megmostam, a bioknak vékonyan lehámoztam a héját, összeaprítottam, fél dl vízzel és úgy másfél evőkanál porcukorral feltettem főni. Annyival, amennyi fel tud oldódni a vízben.  A narancsok levét kifacsartam, majd a héjas sziruphoz öntöttem és jó sűrűre beforraltam, még egy kicsit megcukroztam, majd lehűtöttem. Gyönyörű színe lett.
Egy másik edényben a lefőtt kávét tettem fel szintén két evőkanál porcukorral és szintén jó sűrűre beforraltam, majd azt is lehűtöttem.
A tejszínt elkezdtem felverni 2 evőkanál porcukorral, majd félúton hozzáadtam a mascarponét és tovább vertem. Mikor habos-levegős lett, három részre osztottam. Az egyikbe beleszórtam a vaníliás cukrot, a másikba belekevertem a narancsszirupot és belelöttyintettem a cointreaut. A harmadikba került a kávészirup, de abból visszatartottam néhány kiskanálnyit. Önuralmat gyakorolva mindegyiket megkóstoltam, és amelyik még kívánt egy kis édeset, abba beleszórtam egy kis porcukrot.
A kelyhek aljára kanalaztam a kávészirupot, majd egyenlően elosztva egymásra rétegeztem a háromféle habot. A tetejüket narancshéjjal és babkávéval díszítettem. Voilá!
Jót tesz nekik egy éjszaka pihenés lefóliázva a hűtőszekrényben.

Na, most visszamegyek a bulizós társasághoz és megkeresem az ünnepeltet, mert még nem volt alkalmam gratulálni neki.


Kedves Kriszta!
Engedd meg, hogy harmadik gyermeked születésnapja alkalmából szívből gratuláljak Neked! Azt mondják az okosok, hogy a gyerekek az odafigyelést, a szeretetet, a beléjük fektetett munkát többszörösen meghálálják. Igazuk is van, hiszen a hatalmas rajongói táborod, a média megjelenéseid, a könyved, a sikereid ezt támasztják alá.  Remélem, hogy még sokáig részed lesz benne.
Boldog születésnapot Dolce Vita!

Let's party!

Helló Csajok! Huhhh, de jó, még időben érkeztem! Ó, elnézést, látom, az erősebbik nem is képviselteti magát a bulin. Te jó ég,  mennyi finomság! Trüffel, fánk, bonbon, kuglóf, torta, vadkabát :), azt se tudom, hogy melyiket kóstoljam meg először. Én benne vagyok egy három napig tartó buliban is, ennyi kávés különlegesség elpusztítása után kétlem, hogy tudnék aludni. :)

Én sem jöttem ám üres kézzel. Erre a különleges alkalomra egy frappáns-csajos (akkor még nem tudtam, hogy pasi is lesz a társaságban) főételt fantáziáltam Nektek, hogy együnk valami rendeset is a sok kalóriabomba előtt.  Kedvet kaptam egy kis házi füstölgetéshez, miután megnéztem Lila Füge füstölős videóját. De nem tealevelet használtam, hanem babkávét. A köret sem mindennapi. Valami olyasmi neve lehetne, hogy Babkávén füstölt kacsamell rozé karamellás sült zellerrel és vaníliás camembert szósszal. Vadítóan hangzik, ugye? Tessék, meg is mutatom:

Mennyei illata van, érzitek?
Gyorsan elmondom, hogy hogy csináltam. Nem bonyolult egyáltalán, a füstöléstől sem kell félni, bár én  majdnem úgy  izgultam közben, mint az esküvőmön. Kávés füstölést egyáltalán nem találtam a neten, úgyhogy fogalmam sem volt, hogy mi sül ki belőle. Fantasztikusan sült el! :)
Nem kell sok hozzávaló sem: kacsamell filé, 1 marék babkávé, 1 marék rizs, 1 marék barna cukor, 1 narancs héja, só, bors
A körethez pedig 2 zeller, 1 camembert, 1 dl tejszín,  fél rúd vanília kikapart magja, só, bors és cukor

Először megsütöttem tepsiben a zellert. Ettetek már sült zellert? Nem? Gyerekek, hát az valami issssteni! Aki nem szereti a zellert, garantáltan megszereti! Csak meghámoztam őket, hasábra vágtam, sóztam, borsoztam, meglocsoltam egy pici olívaolajjal, bedobtam egy tepsibe, alufóliát kanyarintottam rá, betoltam a sütőbe és 200 fokon sütöttem kb. 40 percig. Amikor jó erős zeller illat volt, levettem a fóliát, hogy kicsit megpirítsam, de nem kellett, megpirult magától.

A kacsamell filét néhány órával a sütés előtt bedörzsöltem durva szemű sóval, tekertem rá egy kis borsot, bekentem egy kis bőrápoló olívaolajjal, betekercseltem és betettem a hűtőbe. Felforrósítottam a grill serpenyőmet és a bőrével lefelé rátettem, olyan közepes hőfokon sütöttem néhány percig. Amikor tapintásra rosénak tűnt, félretettem pihenni. Amíg sült,  megágyaztam neki egy fazékban. Ne röhögjetek, azért fazékban, mert a wokomat anyukámnak adtam és csak a fazékba tudtam beletenni a mikro grillrácsát. Szóval duplán kibéleltem a fazekat alufóliával,  jól ráhagytam, hogy túllógjon a peremén. A fedőt is duplán bugyoláltam. A fazék aljára beleszórtam a rizst, a babkávét, a cukrot és a narancshéjat. Maximális hőfokra kapcsoltam, rátettem a fedőt és vártam. Közben a szívem majd kiugrott a helyéről és mindenféle gondolat kavargott a fejemben, például, hogy szólni kéne a tűzoltóknak, hogy álljanak a ház elé élesre töltött fecskendővel és ha egy lángoló hajú, megborult elméjű nőszemély közeledik hozzájuk, akkor tüzeljenek! Azaz vizeljenek!  Jaj, azt inkább ne!  Végül nem hívtam ki őket, hanem megbeszéltem magammal, hogy ha lángra kap a hajam, fejest ugrom a hóba. Végül a sem magamat, sem pedig a lakást nem gyújtottam fel. Közben diszkréten elkezdett füstölni a fazék én pedig megnyugodva szépen beletettem a kacsamellet bőrös felével felfelé, rátettem a fedőt, ráhajtottam a túllógó fóliát, levettem alacsony hőfokra a főzőlapot és beállítottam 8 percre.
Amig magában elfüstölgött, megcsináltam a camembertes mártást. A tejszínt egy kislábosba löttyintettem, beletettem a kikapart vanília magokat, csendesen forraltam egy kicsit, majd beledobáltam a felszeletelt sajtot. Habverővel addig kevergettem, amíg elolvadt a sajt, majd félretettem. Közben a zeller is megsült. Egy másik edényben cukrot olvasztottam. Sajnos nádcukrot, ami viszont nem lett szép tiszta és nem akart szálasodni sem a zelleren. A múltkor pedig olyan szép volt.
 Apropó, múltkor. Kb, két hete találtam ki ezt a karamellás sült zellert, meg a vaníliás camembert-et (jól írtam, vagy nem?). Anyósommal kóstoltattam először. Köszöni jól  van, él és virul, hehehe. Szóval, ő nem szereti a zellert, de ez annyira ízlett neki, hogy azt mondta, tegyem el előle, mert megeszi az egészet.
Na, hol is tartottam?  Ja igen. Miközben olvadt a cukor, felébredt a gyerekem, úgyhogy rohangáltam az odaégni készülő cukor és a gyerekszoba között. A főzőlap is csipogott, hogy lejárt az idő. A fazékkal gyorsan kirohantam, letettem a hóba, csak ott mertem levenni a fedőt. Isteni égetett cukros, kávés narancsos füstös illat áradt belőle! És tényleg nem is füstölt annyira. Tányérra rendeztem a zeller hasábokat és  meglocsoltam a karamellel.  Kicsi pihentetés után felszeleteltem a húst és elrendeztem a tányéron. Tényleg, ez még rozé vagy már nem annyira? Jól van na, most csináltam életemben először.  Mindenesetre finom lett, meg kell hagyni. Kicsit füstös, kicsit kávés, kicsit narancsos. Ellenállhatatlan. Aztán már csak annyi időm volt, hogy gyorsan kisminkeljem magam, belebújjak  a tűsarkúmba, beugorjak az autóba és elszáguldjak ide a buliba. Bocs, egy kicsit sokat beszéltem.

Jut eszembe, tudjátok, milyen izgalmas, amikor a roppanós, karamellás zeller találkozik a szátokban a vaníliás camemberttel? Na, gyertek, kóstoljátok meg!




Mindjárt jövök, csak kiszaladok az autóhoz és behozom a desszertet!

Ja, itt a fazék is, benne az összeégett cuccal

A kuki és az umami

Harcos kedvemben vagyok, de nagyon. Hirtelen felindulásból le is ültem a géphez, hogy hangot adjak a felháborodásomnak, remélem elég sok helyre el fog jutni.  Sőt, hirtelen felindulásból már egy e-mailt is írtam a Pa-Comp Kft.-nek. Hogy mi hozott ki úgy a sodromból? Az, hogy ma a Tescoban gyanútlanul leemeltem egy zacskó Duci Puff! fantázianevű extrudált kukoricapelyhet, amit mi kuki névvel becézünk (szerintem mások is :)). Majd kifizettem, elsétáltunk az autóhoz, beültünk és gyanútlanul hátranyújtom a két és fél éves gyerekemnek a kibontott zacskót, hadd majszoljon hazáig. Egy perc sem telik bele, azt mondja a fiam, hogy csípi a nyelvét. Átfutott az agyamon, hogy esetleg egy csiliset kaptam le a polcról. Belenyúlok, megkóstolom és majdnem idegrohamot kaptam: az AZ EGÉSZNEK TÖMÉNY UMAMI ÍZE VOLT!!!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! El vagyok tőle szokva, úgyhogy bármiben azonnal megérzem, de ez minden várakozásomat felülmúlta.

Umami, azaz ízfokozó, nátrium-glutamát, E621, ki hogy ismeri. Ez az ötödik íz az édes, a sós, a savanyú és a keserű mellett.  Rengeteg ételnek hívott élelmiszeripari végtermékben megtalálható.  De megtalálható természetes formában a paradicsomban és a parmezánban is, ahogy azt megtudtam Giorgio Locatelli Ízek Itáliája című könyvéből. Amíg természetes módon van jelen, addig nincs is semmi baj vele. Hogy mikor van vele baj? Akkor ha mesterséges körülmények között állítják elő. A "nátrium-glutamát hatásai" kifejezésre 2440 db találatot ad ki a Google.  Most bemásolok ide egy cikket forrásmegjelöléssel a nátrium-glutamátról.

Az édes, a sós és a nátrium-glutamát

A nátrium-glutamát (monosodium glutamate, vagyis MSG) széles körben elterjedt adalékanyag, ami arra hivatott, hogy az étel ízét intenzívebbé tegye. Szinte minden készételben megtalálható a fagyasztott thai vacsorától a burgonyaszirmon át a virsliig, de a leveskocka sem létezhet nélküle. A probléma ezzel az, hogy a népesség több, mint harminc százaléka érzékeny a nátrium-glutamátra, és az intenzív íz mellé jócska adag testi tünetet is kap, amit más néven „Kínai étterem szindrómának” neveznek.

Kis történelem

A nátrium-glutamát gyökerei Japánban keresendők, akik a kombu nevű, tápanyagban gazdag tengeri hínárt használták ízfokozónak már évezredek óta. 1908-ban Dr. Kikunae Ikeda sikeresen izolálta a kombuban levő ízfokozó kémiai anyagot, ez volt a glutamát. Innentől nem volt szükség arra, hogy feltétlenül a hínárból nyerjék ki az anyagot, ma már igen gusztustalan módszerrel állítják elő az MSG-t. Dr. Ikeda egy barátjával céget alapított az anyag nátrium-glutamátként való forgalmazására, és Ajinomoto néven a következő évtizedekben töretlenül ívelt felfelé a cég pályája. (Csak megemlítem, hogy az Ajinomoto az a cég, akinek a közbenjárására sikerült végül az aszpartamot is engedélyeztetni az USA-ban, hiszen ők képesek voltak egy olyan tanulmányt produkálni, amit még a Searle sem: náluk valahogy kimaradt az agytumor a patkánykísérletek eredményeiből.) A nyugati világ hiénái a II. világháború során fedezték fel ezt az anyagot, és az élelmiszergyártók minden jelentősebb tanulmány nélkül kezdték el tömegesen használni a jelentős költségcsökkentés reményében. Valószínűleg bejött a dolog, hiszen 1940 óta minden évtizedben duplájára nő az MSG-felhasználás.

Mit tesz az MSG?

Az anyag felettébb érdekes: ugyan bekerül az ételbe, de nincs tápanyagértéke, nincs semmilyen hatással az ételre, amibe teszik, és nincs önmagában semmilyen íze. Az ízfokozó hatását úgy éri el, hogy az ízlelőbimbókat stimulálja, és végül is „átveri” az agyat: az ember azt gondolná, igazi pipiből vannak azok a jó kis csirkefalatok, pedig több abban a szója, mint a szárnyas. Az MSG nem az ételre hat, hanem rád. Az ételgyártók ezt nagyon jól tudják, de mennyivel olcsóbb így előállítani egy „ízletes” zacskós levest, vagy gyorséttermi hamburgert! És hol van még akkor az évente több, mint 250000 tonna eladott nátrium-glutamátból származó profit?
Honnan tudjuk, hogy a nátrium-glutamát ilyen tüneteket produkál? Ha az FDA-n (amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal) múlna, sosem tudnánk meg, mert gondosan eltusolják a panaszokat. Az azonosításbeli nehézséget az okozza, hogy az MSG fogyasztását követően 2-48 órán belül bármikor jelentkezhetnek a panaszok, ráadásul egyénenként változó az is, mekkora mennyiségű MSG elfogyasztása után reagál valakinek a szervezete. Igazából szerencsésnek mondhatóak azok, akik reakciót mutatnak erre az anyagra, ugyanis mindenkinél okoz károsodást, csak van, akinél csendeskén, a felszín alatt munkálkodik az MSG. A gyerekek sokkal inkább ki vannak téve a veszélyének, hiszen a vér-agy gát valamivel fejletlenebb állapota és a gyermekbetegségekkor legyengült funkciója következtében sokkal könnyebben jutnak el az agyukba a mérgező anyagok.

És a kísérletek?

A nátrium-glutamát káros hatásairól már 1968-ban lehetett szakmai cikket olvasni a New England Journal of Medicine-ben, és azóta is számos kísérlet bizonyította sejtméreg mivoltát. Az elmúlt három évtized során egyre több tanulmány mutatta ki, milyen károkat képes okozni az MSG. Természetesen ezalatt az idő alatt az Ajinomoto sem tétlenkedett: 12 nagy amerikai élelmiszergyártó céggel együtt megalapították a Glutamát Szövetséget, ami a közönségkapcsolatokért (PR) felelős, és a Nemzetközi Glutamát Technikai Bizottságot, ami olyan „kísérleteket” pénzel, amelyek a nátrium-glutamát veszélytelen mivoltát hirdetik.
A hihetetlen összefonódásokra képes, profitért bármire hajlandó FDA-tisztviselők ennek csak örülnek, viszont egy valamennyire képzett orvosnak azonnal szemet szúrnak az ilyen kísérletek égbekiáltó módszertani és statisztikai pontatlanságai. Nem valószínű, hogy véletlenül kapott aszpartamot a kísérleti alanyok másik csoportja, tudván, hogy a benne levő aszpartát hatásában igen hasonló idegméreg, és így könnyű azt mondani: az MSG-s csoport semmi különbséget nem mutatott az MSG-t nem fogyasztókhoz képest. És azt is nehezen hiszem, hogy egy másik kísérlet során egy embereken végzett kísérlethez eléggé képzett orvoscsoportnak nem tűnik fel az a csekélység, hogy az MSG-t kapó páciensek a beszedést megelőzően rendszeresen olyan anyagot kaptak, ami meggátolja az MSG felszívódását. Amúgy biztos feltűnt nekik, talán ezért is hagyták ki ezt az aprócska tényt az FDA-hoz eljuttatott hivatalos jelentésből.
H. Schaumburg a 60-as évek végén úgy becsülte, az amerikai népesség harminc százaléka szenved az MSG okozta tünetektől, akár ismerik az okot, akár nem. Ezt később több független kísérlet is megerősítette, bár a Glutamát Szövetségnek sikerült bebizonyítania azt is, hogy ez a szám mindössze 1,8 %.

De hát ez csak fehérje!

Persze, mint az aszpartam... Igen, a glutamát a fehérje egyik alkotóeleme, és mindannyian tudjuk, hogy a fehérje nélkülözhetetlen az egészséghez. Viszont a fehérje olyan, mint egy kirakós játék: a különböző fehérjék különböző aminosavakból épülnek fel. És ha az aminosavakból, amelyek az adott fehérjét alkotják, némelyik hiányzik, vagy nincs meg egészben, a fehérje már nem is ugyanaz a fehérje. Amikor az aminosavak csak szétszórtan lézengenek, akkor a fehérje megszűnik létezni. Fehérjét fogyasztani egy dolog. És egészen más dolog szabad, önmagukban álló aminosavakat fogyasztani, bár a tudósok nincsenek teljes egyetértésben azzal kapcsolatban, mi történik ilyenkor. Az egyik elmélet szerint amikor szabad glutamátot fogyasztunk, a test aminosav-egyensúlya felborul, és a szervezet azt észleli, hogy ezen igazítania kell. Ugyanúgy reagál, mint mérgezés, stressz, vagy bizonyos betegségek esetén. Egy másik elmélet szerint az „ipari glutamát” előállítási módja az, ami ilyen hatással van a testünkre, hiszen a paradicsomban és bizonyos sajtokban is találni szabad glutaminsavat, mégsem épül le tőlük az agyunk. Egy biztos, a független állatkísérletek a következőkre jutottak: az MSG-vel tesztelt, eleve szemproblémás patkányok retinája teljesen szétroncsolódott a szer hatására, ráadásul az agyalapi mirigyeik működése is felborult. A glutamáttal etetett terhes majmok utódainál agykárosodásokat tapasztaltak, és a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a nátrium-glutamát hozzájárulhat az agytumor, a Parkinson-kór, az Alzheimer-kór, az elhízás, a fizikai eredetű depresszió és a magas vércukor kialakulásához is.

A nátrium-glutamát elhízást okozhat

Amikor a szervezetbe kerül, hasonlóan a cukorhoz, az MSG beindítja az inzulin-kibocsátást. Ezzel elindul a zsírraktározási folyamat, és ha valaki érzékeny a nátrium-glutamátra, ez idővel gyengíti a sejtek inzulin-érzékenységét, és az illető jó úton lesz a cukorbetegség felé. Ha eddig nem is fajul a helyzet, mindenképp érdekes jelenség a „gyorsétterem-függőség” (hogy nevet ne említsünk): a szénhidrátfüggőséghez hasonlóan az inzulin-kibocsátással függ össze, csak éppen jelen estben nem a cukor, hanem a nátrium-glutamát okozza.

Bújócska, de okosan

Az élelmiszergyártók tisztában vannak azzal, hogy – legalábbis az USA-ban – a fogyasztók elkerülik a nátrium-glutamát tartalmú termékeket, ezért mindent kitalálnak, hogy elrejtsék azt a címkén. Nincs túl nehéz dolguk, mivel az FDA úgy döntött, csak az önmagában használt, 99%-os MSG-t kötelező feltüntetni, viszont ha a termék egyik összetevője tartalmaz MSG-t, azt már nem kell ráírni a címkére. Így lehet sok-sok „MSG-FREE” (nátrium-glutamát- mentes) feliratú terméket látni az amerikai üzletek polcain, pedig a valóságban a nagyobbik részük igenis nátrium-glutamáttal készült. A magyar élelmiszercímkézési szabályozások némileg eltérőek, de a következő feliratok mindenképp óvatosságra kéne, hogy intsenek: ízfokozók, E 621, hidrolizált növényi fehérje, élesztőkivonat, texturált fehérje. A következő termékek általában tartalmaznak nátrium-glutamátot: ételízesítők, leveskockák, zacskós levesek, szószok, alapok, üveges szószok, feltétek, fagyasztott készételek, virslik, felvágottak, szójatermékek, üdítőitalok, és még ki tudja, mi minden.
A jelszó: olvasd el a címkét! Aztán úgyis te döntesz.

Soltész Szilvia

Forrás: http://www.lowcarb.hu/cikkek/egeszseg/az.edes.a.sos.es.a.natrium-glutamat.htm

Ezek után már az extrudált kukoricapehely zacskóhoz sem nyúlhatok gyanútlanul.

A gyártóhoz küldött levelem pedig így szól:

"Tisztelt Pa-Comp Kft.!


Gyermekeimnek gyakran vásárolok extrudált kukoricapelyhet. Ma a Tescoban az Önök termékét vásároltam meg és megdöbbenéssel tapasztaltam,
hogy az Önök által gyártott  Duci Puff nátrium glutamátot tartalmaz! Aki egy kicsit is odafigyel az étkezésére, az tudja, hogy mennyire ártalmas a nátrium-glutamát. . Sajnos rengeteg élelmiszerünkben megtalálható, én ezeket messze elkerülöm. De miért kell még az extrudált kukoricapehelybe is beletenni? Nagyon ízletes enélkül is.
Anyukák ezrei adják a gyereküknek már egészen kicsi kortól, azért mert nincs benne káros anyag. Ezek szerint mégis :(.  Miért kell már a kis gyerekeket is rászoktatni? Megéri?
Ezentúl a kukoricapehely összetevőit is el fogom olvasni és visszateszem a polcra, ha ízfokozót tartalmaz. Bízom benne, hogy rajtam kívül még sokan így fognak tenni, elérve azt, hogy az élelmiszergyártó cégek csökkentik vagy el is hagyják az élelmiszerekből a mesterséges ízfokozót.

Tisztelettel ,

Basa Veronika"


Nem gondolom, hogy a levelem hatására azonnal leállítják az ízfokozó további adagolását. De ha egyre többen adunk hangot nemtetszésünknek közvetlenül a gyártó cégeknél és egyre többen nem vesszük le a polcról  ezeket a termékeket, akkor talán történik valami. Ráadásul ez egy magyar kisvállalkozás!!!! Részesítsük előnyben a magyar termékeket blablabla.... Ilyen áron, köszönöm szépen, én nem!

Ha netán mégis válaszra méltatnak, akkor majd beszámolok róla.

Már megint paradicsomleves, most egy kis tejszínnel

Ismét a paradicsomleves témát boncolgattam magamban, amikor beugrott, hogy Rezi György Bio szakácskönyvében is van egy paradicsomleves változat. Le is vettem a polcról, hogy átfussam. Igazából a bazsalikom-fokhagyma-só-bors négyesen  kívül egyéb, különleges hozzávalót nem tartalmazott, viszont felöntötte egy pici tejszínnel. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem valahogy fejben soha nem jött össze a tejszín a paradicsommal. Szerencsére az idegenkedésem alaptalan volt. Nagyon jól össze tudnak jönni! De azért nem mertem az egészet tejszínnel felönteni, hanem egy evőkanálnyi levesbe cseppentettem egy kevés tejszínt, azért, hogy előkóstoljam. A könyv szerinti recept friss paradicsommal készül, én - normális paradicsom híján - konzervből csináltam.

Hozzávalók:

2 konzerv egész paradicsom
1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 marék friss bazsalikom levél
1 l zöldség lé
1/2 dl tejszín
olaj, só, bors

Az eljárás klasszikus: a hagymát apróra vágtam, kevés olajon megdinszteltem, hozzáadtam a konzerv paradicsomokat (szétfőnek), felöntöttem a zöldséglével, belenyomtam a fokhagymát, sóztam, borsoztam, beletettem a bazsalikomot is. Néhány percig forraltam, majd hozzáadtam a tejszínt is és botmixerrel pürésítettem. Levesgyönggyel tálaltam és a tányérokban megszórtam parmezánnal is.
Érdekes, nekem másnapra nagyon besűrűsödött, pedig sűrítő anyagot nem is tettem hozzá.

Kenyérre valók zellerből és tonhalból

Szalámit a sok benne lévő miatt nem nagyon eszünk, a gyerekek jól elvannak a sima vajas kenyérrel, időnként kérnek rá mézet, lekvárt. Nagy kedvenc a tojáskrémes kenyér, de azt inkább kenyér nélkül ennék meg, ha hagynám. Én azért néha vágyom másra is. Hogy szélesítsem a kenőkés repertoáromat, tegnap gyorsan összekutyultam két kenyérrevalót.  Volt otthon egy zsenge leveles új zeller és egy tonhal konzerv, némi natúr krémsajt és vaj. Úgyhogy a zellert összepárosítottam a krémsajttal, a halat meg a vajjal. Mivel a halat a mai napig nem sikerült megkedvelnem, de tudom, hogy egészséges, ezért néha ráveszem magam a hal evésre. Ilyenkor igyekszem a fűszerekkel jól elnyomni az ízét. Most egy csokor snidling és egy marék ruccola segítségét vettem ehhez igénybe. A zellergumót meg a húslevesből halásztam ki (persze külön is meg lehet párolni), a zöldjét pedig frissen vágtam bele.

Hozzávalók:

Zelleres krémsajt

1 zeller gumó párolva/húslevesből kihalászva
20 dkg  natúr krémsajt (pl. Buko)
1/2 csokor friss zellerlevél
só, bors
1-2 ek tejszín szükség szerint

A hozzávalókat beletettem a késes aprítóba és jól összedolgoztam. Néhány evőkanál tejszínnel lazítottam az állagán azért, hogy könnyen kenhető legyen.


Zöldfűszeres tonhalkrém

1 tonhalkonzerv (én a sós lében eltettet használtam)
10-15 dkg vaj
1 csokor snidling
1 marék ruccola
só, bors


A halat egy szűrőben lecsöpögtettem, a fűszereket kicsit összeaprítottam, majd a szoba hőmérsékletű vajjal, illetve a sóval, borssal együtt a késes aprítóban szép habosra kikevertem.

Tálalás előtt vegyük ki a hűtőből őket, hogy jól kenhetőek legyenek. 

Bakik a konyhámban - Folytatódik a macaron láz

Néhány hete a gasztroblogok között mazsolázgattam és felfigyeltem egy posthoz kapcsolódó hozzászólásra. Az volt a lényege, hogy a gasztrobloggerek miért nem írják meg, ha valamelyik főztjük nem sikerült jól, nem volt jó íze, stb. stb. Akkor gondoltam, hogy indítok egy ilyen rovatot Bakik a konyhámban címmel. Bár elég jól eltájékozódom a konyhában, van ami nekem sem szokott jól sikerülni. No, ezentúl be fogok számolni az elfuserált főztjeimről. Szerencsére azért nincs túl sok.

De itt van mindjárt példának okáért a macaron.
Szemmel láthatóan ez még nem az, aminek lennie kell. De azért megszavazom magamnak, hogy elértem Macaronia birodalom határát. Kicsit kacska, kicsit lapos, még a ganache-t is elbénáztam, de az enyém!  Ez a tipikus ronda, de finom kategória.
Volt már egy macaronos postom, azóta kb. 6-8 alkalommal futottam neki, elhasználtam kb. 25 tojásfehérjét, másfél kiló mandulát, meg egy jó nagy adag cukrot, átolvastam ezer és ezer macaron leírást és nem találtam a hibát. Aztán egyszer bevillant valami! Én hülye túldaráltam a mandulát, kicsapódott benne az olaj, ettől pedig nagyon híg lett a massza, teljesen elfolyt a tepsin és persze meg sem emelkedett!!!

Tessék nézni, ha valakinek ismerős a jelenség, joggal gyanakodhat erre. Úgyhogy a következő 2-3 adagot már úgy daráltam, hogy amikor a mandula kezdett a kávédaráló széléhez tapadni, lekapcsoltam. Ezt már fél sikerként könyvelem el.

 

Szóval, az első akadályt legyőztem, jöhet a következő: a sütő hőfoka. Vettem egy sütőhőmérőt, hogy lássam, mi a helyzet. Siralmas. A sütőm csak légkeverésen tud pontos hőfokot produkálni, sima alsó-felsőn nem tud visszamelegedni. A sütőajtó kinyitásakor ugyanis azonnal 20 fokot esik a hőmérséklet! Úgyhogy a következő projekt a sütő hőfokának eltalálása. Arra gondoltam, hogy 20 fokkal többre állítom be, így amikor kinyitom az ajtót, az alatt az idő alatt, amíg betolom a sütőt, pont a megfelelő 160 fokra esik vissza. Reményeim szerint.... A másik pedig, hogy el kell találjam azt a pontot, amikor már kinyithatom a sütőajtót (a 130 fokra való visszahűtés céljából) és a makik már önállóan megállnak a lábukon és nem zuhannak össze. Mert a sütőben ezek a makik is magasabbak voltak ám!  Apropó, sütött már valaki macaront légkeveréssel?

Hol vagyok még  a gyönyörű Luxemburgerliktől (svájci macaron)???? Bruhahahahahahaha!!!! :)))))) (Egyes bloggyűjtő oldalak az utolsó képet jelenítik meg, majd figyelem ahogy rávetitek magatokat a blogomra :)))))))  Sajnos nem én sütöttem és nem én fotóztam. Nem is tudom, melyiket sajnálom jobban.

Kép innen

Vajon mitől nőnek meg ekkorára?????? Tudom, hogy kisebb az átmérőjük, mint francia testvérüké (remélem, most senkit nem sértettem meg), de akkor is, mitől ilyen szép domborúak?

Macaron guruktól halkan kérdezem, mi lenne, ha egy molylepke leheletnyi szódabikarbónát belecsempésznék a masszába?

Ha valakinek ez az egész most totál kínaiul hangzott, akkor segítségképpen itt van egy kis macaron irodalom.
 A macaron története és lelőhelyek.

Macaron guruk:
http://piszke.blogspot.com/2009/06/macaroon-ia-i.html
http://renidani.blogspot.com/search/label/macaronhttp://franciaulenni.blogspot.com/2010_02_01_archive.html#7544977050166096818


Vörösváriak, Nektek csak Solymárra kell átugranotok a Zazzi-ba! ;) Állítólag az egyik legjobb!

Fokhagymás-paradicsomos kifli

 

Délutáni vendégvárás alkalmával már jó néhányszor megsütöttem ezt a kiflit.  Azért arra figyelek, nehogy valaki kétszer is ezzel várjak. Tipikus vendégváró uzsonna, gyerekeknek teával, a felnőtteknek pedig borral. A recept egyébként a Stahl Végre Otthon című könyvéből származik egy az egyben. A könyvben egy fokhagymás-olívabogyós változat van, eddig én is azzal csináltam, most viszont újítottam: a fokhagymán kívül szárított paradicsomot tettem bele és megszórtam bazsalikommal is. De sütöttem ezzel a recepttel már édes változatot, akkor egész egyszerűen tettem a tésztájába még 10 dkg cukrot és valami kakaós, vagy diós tölteléket rittyentettem neki.

Ez is hidegen kelesztett tészta, amit én nagyon favorizálok: az ember lánya este gyorsan megcsinálja a tésztáját langyos hozzávalókból, letakarva beteszi a hűtőbe és másnap előveszi a szép sima, megkeményedett és megkelt tésztát. Nagyon könnyű ilyenkor vele dolgozni, próbáljátok ki egyszer!
Én ezt az adagot két részre osztom és összesen 16 db közepes méretű kiflit sütök belőle.

Hozzávalók:

A tésztához:

500 g finomliszt
50 g vaj
1 cs. porélesztő v. fél kocka friss
1 dl tej
2,5 dl víz
1 tk. cukor
1 ek. só
néhány tekerésnyi bors

A töltelékhez:

100 g aprított szárított paradicsom
200 g vaj
3-4 gerezd zúzott fokhagyma

1 tojás a kenéshez

A  tejet és a vizet egy lábosba öntöm, közepes hőmérsékleten felmelegítem és beleteszem a vajat, majd lehúzom a tűzről. Kiöntök belőle kb. 1 dl-t egy kis tálkába , belekeverem a cukrot és beleszórom/belemorzsolom az élesztőt (ha túl meleg lenne akkor várok vele egy kicsit, nehogy kinyúvasszam az élesztőgombákat). A lisztet közben átszitálom és kb. 30 mp alatt a mikróban meglangyosítom. A liszthez adom a vizes-tejes kutyulékot, a sót, a borsot és a felfutott élesztőt. Dagasztóspirállal min. 10 percig dagasztom. Ha már szép fényes és homogén a tészta, akkor a kézi mixert lekapcsolom, a tészta tetejét vékonyan megolajozom, hogy ne száradjon ki, letakarom, beteszem a hűtőbe és elmegyek aludni . Vigyázat, ez egy nagyon lágy tészta, kézzel nem lehet dagasztani!

Másnap, mielőtt hozzákezdenék a kiflik legyártásához, beteszem a 20 dkg vajat  mélyhűtőbe, mert azt majd ráreszelem a tésztára. A paradicsomot apróra vágom és hozzákeverem a zúzott fokhagymát.  Ha elérkezettnek látom az időt a kiflisütéshez (vendégek érkezése előtt másfél órával), kiveszem a tésztát a hűtőből, lisztezett deszkára borítom, megfelezem a tésztát és a felét visszateszem a tállal együtt a hűtőbe. A másikat kicsit átgyúrom és egy szép nagy korongot nyújtok belőle, úgy 40-50 cm átmérőjüt. Majd a kifagyott vaj felét nagylyukú reszelőn a tésztára reszelem. Ezután derelyevágóval 8 egyenlő cikkre vágom a tésztát, cikkekre rászórom a paradicsom felét és meghintem fél marék bazsalikommal.  Majd a kör kerületétől befelé haladva kiflire sodrom a cikkeket, kicsit meghajlítom őket és sütőpapírral bélelt sütőlemezre teszem, egy nagy tepsire maximum 8-at. A másik tésztával ugyanezt megcsinálom. Fél óra pihenő után megkenem a tetejüket egy felvert tojással és 180 fokos sütőben szép pirosra sütöm őket. Ha jól csinálom, akkor a vendégek éppen akkor csöngetnek, amikor a második tepsit veszem ki a sütőből. Na, ez az, ami még soha nem fordult elő :)).

Szegény ember vacsorája

Megnyugtatok mindenkit, nem majom agyvelő van a tálkában (mert a férjem szerint annak néz ki), hanem sima, mezei dinsztelt lilahagyma. Azért hívom így, mármint szegény ember vacsorájának, mert végtelenül egyszerű és olcsó étek. Gondolom, régebben sokszor került az asztalra, mostanában talán kevésbé. Nálunk gyakori vendég, én egyenesen rajongok érte. Férjem már akkor lecsapott erre az adagra, amikor a serpenyőben hűlt, a nagyobbik fiam is eszeget belőle időnként.  Különösen jólesik a sok flancos karácsonyi ételköltemény és sütemény után. Semmi más dolog nincs a hagymával, mint félkarikákra vágni, enyhén megsózni, bő olajban közepes lángon/hőfokon gyakori kevergetés mellett szép puhára, üvegesre dinsztelni. Így kezdődik a lilahagyma lekvár is. Melegen is isteni, de az édes íze akkor érződik igazán, miután kihűlt, ereje pedig szelídül, fantasztikusan zamatos. Az olaj, amiben sült, szintén megér egy misét. Töltsétek át egy kis befőttes üvegbe, jó lesz reggelire a maradék kenyér mellé egy bögre teával. Jó étvágyat!

A kenyér pedig a DNK kenyér "gyökérkenyeresített" változata. Mielőtt kiborítom a tésztát, egy tálcára lisztet és magokat szórok, a tésztának pedig csak a felét borítom ki. Hajtogatás közben is megszórom a magokkal, így jut mindenhova. Hosszú formára alakítom és kétszer-háromszor megtekerem. A másik darabbal ugyanígy. Kacsasütő jénaiban sütöm mindkettőt egyszerre, egymás mellett úgy, hogy egy kb. 5 cm magasra összehajtogatott szilikonos sütőpapírt teszek közéjük. A DNK kenyér receptje. Nem kell dagasztani, a magukat antitalentumnak tartók is nyugodtan elkezdhetik :).

Tejkrém desszert gyerekeknek

Bárányhimlősöknek pedig egyenesen kötelező :). Pedig nem akartam édességgel indítani, volt belőle elég az ünnepek alatt, sőt. Ráadásul mind rám rakódott, pedig nem is ettem meg 4 kg sütit :(   (Még  még el kell használnom fél doboz mascarponet, 1 adag marcipán masszát, meg egy bögre tojásfehérjét...)
Szóval, kellett gyártanom egy kis gyógyító finomságot a vakaródzó elsőszülöttemnek, és arra gondoltam, hogy  megcsinálom azt a finom bolti vaníliás-mogyorós réteges gyerekdesszert otthoni változatát. Majdnem olyan lett, mint a gyári, csak kimaradt belőle néhány alkotóelem, pl. az E..., meg az E... Csak egy kis tej, tejszín, vanília, cukor, keményítő és kakaópor kell hozzá. Meg jó lenne bele a mogyoró kivonat, ami nekem nincs, úgyhogy mandula kivonattal helyettesítettem.  Így sem volt rossz.  Pont úgy kell csinálni, mint a pudingot, ha egy kicsivel több keményítő kerül bele, tulajdonképpen puding lesz belőle.
Rákerestem egyébként a mogyoró kivonatra, épp úgy kell csinálni, mint a vanília kivonatot, csak a mogyorót meg kell pirítani a sütőben egy kicsit, hogy felszabaduljanak benne az aromák. Ki is fogom próbálni, mondjuk jövő karácsonykor :D.

Hozzávalók (4 nagy adag)
,
1 l tej + kb. 1 dl
200 g tejszín
6-7 ek. cukor
1 rúd vanília
1,5 ek kakaópor
4-5 ek. étkezési keményítő
1 tk. mogyoró v. mandula kivonat (elhagyható)

A tejet egy vastag falú lábosban feltettem főni, hozzáöntöttem a tejszínt, beletettem a vanília kikapart magját és a hüvelyét is, majd forráspont alatt tartottam úgy tíz percig. Aztán elővettem egy másik lábost és a felét átöntöttem oda. A tejes felével indítottam: beletettem kb. két evőkanál cukrot és oldódásig kevertem. Egy kis tálban elkevertem két púpozott evőkanál keményítőt néhány evőkanál hideg tejjel és a meleg vaníliás tejhez adtam. Folyamatos keverés mellett besűrítettem, kettőt rottyant és már vittem is ki a teraszra hűlni.
A csokishoz: 3 ek. cukrot egy kis edénykében elkevertem a kakaóporral és hozzáadtam a forró tejből néhány evőkanállal, csomómentesre kevertem és a tejhez adtam. Két csapott evőkanál keményítőt (a kakaó önmagában is jól sűrít) egy kis hideg tejjel elkevertem és a kakaóhoz adtam.  Folyamatosan kevertem, majd miután besűrűsödött, hozzáadtam a mandula kivonatot. Ezt az adagot is kivittem hűlni, majd miután kihűltek, hideg vízzel elöblített tálkákba adagoltam.
Néhány hónapja már elkészítettem a prototípusát, akkor maradék rizstejből. Úgy is nagyon finom volt. Remek nyalánkság lehet az ételallergiásoknak:  tojás-, tej- és gluténmentes.