A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mandula. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. december 21., szombat

Téli álom torta, avagy egy igazán finom torta cukor és finomliszt nélkül.

Nagyon nagyon nagyon finom torta, pofonegyszerűen elkészíthető és összeállítható. Én ezzel készülök Karácsony este is :)
A recept a Kifőztük magazin decemberi számában jelent meg.




Hozzávalók 18 cm-es formához
a tésztához:
7 dkg mandulaliszt
2,5 dkg kakaópor
10 dkg eritritol
1 teáskanál szódabikarbóna
2 dkg olvasztott vaj
2 tojás



a krémhez:
25 dkg mascarpone
1,5 dl habtejszín
néhány csepp sztívia vagy 3 dkg nyírfaporcukor
10 g instant zselatin fix



a tetejére:
gránátalmamagok



A mandulalisztet összekeverjük a kakaóporral és a szódabikarbónával.
A tojást az eritritollal robotgéppel habosra verjük, közben folyamatosan csurgatjuk hozzá az olvasztott vajat. Apránként hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, és folytatjuk a keverést.
A tésztát sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük. (Tűpróba!) Kihűtjük.



A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük. Belekeverjük a zselatint, majd hozzáadjuk az édesítőt és a mascarponét.



A kihűlt tésztalapot kettévágjuk, és megkenjük a krémmel úgy, hogy a tetejére és az oldalára is jusson. Gránátalmamagokkal díszítjük.



Tipp: a krémhez is adhatunk kevés gránátalmalevet, de ízesíthetjük akár vaníliával vagy kókuszreszelékkel is.

2013. november 1., péntek

Sharlotka "átgondolva", avagy éljen a körtés paleo süti!

Hatalmas hála illeti Rékát a Mandykertje blog íróját... nélküle nem lenne most nálunk állandó vendég ez a finom körtés sütemény. Úgy is mondhatnám, hogy a Sharlotka nálunk az új aljnélküli túrós süti :)
Az eredeti recepthez képest én kisebb formával is dolgoztam, az almát körtére, a lisztet darált mandulára, a cukrot pedig eritritre cseréltem ... és babababamm készen is van egy nagyon finom paleo (glutén és cukormentes) sütemény. 

Mivel sült gyümölcsöt tartalmaz így szigorúan véve nem szabad belőle sokat enni, ha az ember a paleolit diétát követi.



Ahogy Ponciusz Pilátusz is megmondaná... megsüt és lajong!

Hozzávalók egy 18 esetleg 20 cm-es tortaformához:
3 db vilmoskörte
3 db tojás
9 dkg darált mandula
8 dkg eritrit
kevés fahéj 

Elkészítés:
A körtét megpucoljuk és apró darabokra vágjuk és a sütőpapírral bélelt formában egyenletesen elterítjük, majd megszórjuk kevés fahéjjal.... Najó ízlés szerint, lehet sok is ;)
A tojást az eritrittel habosra verjük majd néhány (hanyag) mozdulattal hozzá keverjük a mandulát. A tésztát a körtére öntjük, kissé össze is kavarjuk, hogy mindenhová jusson.
180 fokra előmelegített sütőben kb 30 percig sütjük, akkor jó ha a teteje már megkeményedett és ha kissé megrázzuk a formát már nem remeg. 
Amikor langyos már le lehet kapcsolni róla a formát, amikor kihűlt tökéletesen vágható.
Igen ennyi rossz hírem van, kicsit várni kell!

Tipp: Én a mai sütésnél a forma aljába egy marék durvára tört diót is elterítettem... nagyon finom a torta tetején a sült dió!

Ha tetszik a blogom csatlakozz hozzám a Facebookon is!

2010. július 12., hétfő

Cseresznyés-mandulás pite


Holnap utazunk és gondoltam sütök pár falatot a nagy útra... Az ország másik felében fogunk nyaralni :)
Egyik kedvenc gyümölcsöm a cseresznye, a mandulát és a mandulás édességeket imádom, tökéletes párosítás a kettő íz együtt.
Van nekem egy nagy szakácskönyvem, valami Nagy süteményeskönyv vagy mi.. a recept onnan van.

Hozzávalók:
4 dl tejföl
2 tojás
2,5 dl cukor
5 dl liszt
1 csomag sütőpor
1/2 kg cseresznye
2-3 evőkanál mandula aroma
tetejére lapka vagy darabolt mandula (kb 5 dkg de kevesebb is elég)

Elkészítés:
A tojást a tejföllel simára keverem és hozzá adom a cukrot és tovább dolgozom. A sütőport a liszthez adom és az eredeti recept szerint szitálom a tejfölös masszához, de én simán csak bele öntöttem... Alaposan eldolgozom, hogy szép sima massza legyen, és megbolondítom a mandula aromával.
Kivajazott-kilisztezett tepsiben (közepes méretűben) egyenletesen eloszlatom, tetejére jöhet a kimagozott cseresznye és a mandula.
Előmelegített sütőben, nem túl magas hőmérsékleten szép lassan arany barnára sütöm, kb 25 perc alatt. Sajnos az én erős gázos sütőmben minden oda kap :( Már meg sem lepődtem, mikor az alja már oda kozmált a közepe pedig még nyers volt... Szóval csak óvatosan!

Szerintem finom lehet meggyel is hiszen a mandulával az is harmonizál, az alap tésztát pedig szerintem fogom még variálni más gyümölcsökkel. Erős késztetésem volt arra, hogy cukormentes verziót próbáljak most is összehozni, de végül győzött a liszt és a cukor.. ehhh :) Na majd legkőzelebb...;)

(Elnézést a béna képért, de nem akartam ma felvágni a sütit, hogy holnapra ne száradjon ki)

2010. május 8., szombat

Mandulás keksz zabpehelylisztből (diétás, egészséges)


Na hát nagy újságom van :D Felfedeztem a zabpehelylisztet... már tanácsolták nekem többen, blogolók is hogy próbáljam ki... de valahogy a bio boltban mindig kimaradt. Most eszembe jutott és be is szereztem 1 kg-ot.
Ma este gyorsan ki is próbáltam és kekszet készítettem belőle, a kedvencemmel mandulával :)

Hozzávalók 16-18 darabhoz:

1 csésze (2 dl-es) zabpehelyliszt

3 evőkanál fehér liszt

3 evőkanál nagyszemű zabpehely (opcionális)

2 evőkanál darabolt mandula (opcionális)

1 evőkanál mandula aroma

1 tojás

0,5 dl olaj

5 evőkanál por édesítő

1 teáskanál sütőpor (szeretem a szódabikarbónát, de ha keksznél használtam mindig éreztem egy kis kesernyés mellékízt tőle, így a sütőport ajánlom)

Elkészítés:

A hozzávalókat összekeverem, kicsit meggyúrom és legalább 20-30 percre a hűtőbe teszem. Előmegelítem 180-200 fokra a sütőt. A tésztából diónyi golyókat gyúrok és a kezemmel szétlapítom őket, sütőpapírral bélelt tepsire teszem. Addig sütöm amíg az alja elkezd pirulni. Kb 20 perc alatt sült ki.

Nagyon omlós, igazi keksz :)