Villányba nemcsak megérkezni és
ott lenni jó, de onnan hazaindulni is. Rögvest meg is magyarázom, miért. A dimbes-dombos
baranyai utakon vidáman hullámvasutazva ugyanis egy határozott kanyarral könnyen
útba lehet ejteni Pécsdevecsert, a völgyben megbújó, aprócska, békakuruttyolós,
régi pincesoros, templomtornyos falucskát. Itt él – immár 14 éve - a
Németországból Dél-Magyarországra költözött Susann
Hanauer és Ralf Waßmann. A tavaszi villányi BorZsongás egyik esti teraszozása alkalmával ismerkedtünk meg, és már akkor meghívtak
minket otthonukba és pincéjükbe. Hazafelé úton be is néztünk hozzájuk, nem
kevés maradandó élménnyel – na meg persze borral - távoztunk, így a mostani
villányi utazásunk során is meglátogattuk őket egy kis beszélgetés erejéig.
 |
| Susann és Ralf |
Takaros pécsdevecseri porta, a kapuban Ginkgo biloba integet, hátul a karámban kicsi, de bitang erős izlandi lovak bólogatnak, bentről „Jövök!” kiáltás hallatszik, és a sváb parasztház üvegablakos tornácán Susann szalad, illetve törékenységét nézve inkább suhan végig ajtót nyitni. Lágy, nőies, jogászosan komoly, egyben kislányos, huncut alkat, mindig mosolygó szemekkel. Azonnal a házba invitál minket, ahol polgári, letisztult berendezés fogadja a betérőt. Hatalmas, súlyos, patinás étkezőasztalhoz telepszünk, és beszélgetni kezdünk, elsősorban szeptemberek és októberek kedvelt témájáról, a szüretről és az évjáratról. Közben a pincében sem áll a munka, Ralf kint a falucska végében a pincesoron dolgozik, palackozással foglalatoskodik éppen. Mivel a Wassmann Pince bioborászat, így egy kicsit más felfogásban, más megközelítésben is hallhatunk az idei év tapasztalatairól.
- Bio szempontjából ez egy nagyon jó és egyszerű év volt – meséli Susann. – A peronoszpóra és lisztharmat gombák kevésbé voltak életképesek, mivel nekik jó feltételek kellenek ahhoz, hogy a földön történő áttelelés után aktivizálódjanak. Ennek lehetőségét azonban csökkentette a nagyon száraz március-április. A májusban végre megérkező eső pont jó volt, mert akkor nagyon szépen nőtt a szőlő. Júniusban és júliusban csak minimális csapadék esett, sajnos Villányban ez csak jég volt, nem is eső. Akkor mindenki nagyon megijedt, de szerencsére nem lett beteg a szőlő, mert utána is nagyon meleg volt, így a szemek sérülései beszáradtak, és nem tudta megtámadni semmilyen kórokozó. Nálunk minden fajta mindenhol egészséges lett, de idén kérdéses a minőség, mert sajnos június elejétől fogva szenvedtek a szőlők a kánikula miatt. Bár a vörösbor alapanyagnak egy kis stressz mindig jó, de az idei túl nagy volt, és korán le kellett szedni a gyümölcsöt. Ez nem túl optimális, hosszabb időszak jobb lett volna a virágzástól a szüretig, hogy több ásvány épüljön be a bogyókba, és több aroma tudjon képződni… Egészségünkre! – emeli poharát mosolyogva koccintásra, mert közben észrevétlenül 2011-es Wassmann Olaszrizlinget varázsolt az asztalon álló poharakba.
 |
| Fotók: Nagy Zita - Borgőz |
Nagyon kedvelem Susannék Olaszrizlingjét. Él, vibrál, csodálatosak a gyümölcsei, szép tartásúak a savai, a test telt, az alkohol dorombolóan melegít, egyszerre üdít és ellazulósan kényeztet.
- 2011 is egy szép, száraz, meleg év volt, akkor nagyon jó borok születtek. Ebben az olaszban 13% az alkohol, ez már több évjáratban előfordult. Ha megvan hozzá a test, akkor nem egy fröccs-olasz születik, hanem egy komoly, igazi Olaszrizling, ami akár egy nagy kakaótartalmú csokoládéhoz is remekül passzol, mint fehérbor, és ez is egy ilyen típus – mutatja be a bort Susann, majd az idei szüretről mesél.
- A Portugieserrel
kezdtünk, mert a hatalmas szárazságban és melegben a darazsak már nem találtak
vizet, az Oportó finom héját pedig könnyen át tudták rágni. Majd folytattuk az
Olaszrizlinggel, a Chardonnay-val, a Kékfrankossal. A késői fajták, a
Cabernet-k esetében is korábbi szüretre volt szükség. A szőlő már nagyon
sietett pihenni, mert sokat szenvedett, kifáradt, próbált védekezni és túlélni,
már nem akart több energiát tenni a gyümölcsbe. A levél már sárgult, a növény
le akarta dobni, hiszen visszaszívta már belőle mindazt, ami számára a
túléléshez kell. Ilyenkor már nincs mire várni, hiszen a növény már nem tárol
be semmit a gyümölcsbe, sőt, inkább onnan is visszaszívja azt a tápanyagot, amire
a téli pihenéshez szüksége van. A Szársomlyón is látható volt, hogy a hegy
felső egyharmadáról teljesen eltűnt a víz egy éles, vízszintes vonal mentén.
Ilyet egyébként még nem láttunk, pedig 14 éve itt vagyunk, és ez idő alatt több
száraz év is volt.
Tavasszal,
amikor Susann-t megismertem, első témánk nem is annyira a szőlő és bor volt,
hanem a lovak, amelyek a Wassmann borok címkéjén is szerepelnek. Amikor először
jártunk Susann-ék portáján, láthattam, milyen szeretettel hívja magához, majd vezeti
be a karámba az erős, robusztus izlandi paripákat, amelyek hű segítőtársaik a
munkában is. Aztán weboldalukat olvasgatva nagyon megtetszett a párhuzam,
amelyet a lovak és a borok között vontak. Ugyanolyan öntörvényű mindkettő,
szeretik saját maguk egyengetni útjaikat, és ezt Susann-ék maximálisan
tiszteletben is tartják. Felmerült hát bennem a kérdés, hogy a szőlő is tudja
és teszi a dolgát, de vajon hogyan és mivel lehetett segíteni a növénynek ilyen
extrém szárazságban és forróságban?
- Egyetlen nagyon fontos dolog volt, – mondja – hogy nem terheltük túl a szőlőt. Ez a legjobb segítség. Ezen kívül minden nap mentünk és levágtuk a kacsokat, hogy oda se kelljen a szőlőnek vizet és tápanyagot betárolni. Mindig vannak persze új anyagok és szerek is, például Gere Zsoltinál meghallgattunk egy előadást, amely az élő alga használatáról szólt. Kaptunk is mintát és ki is próbáltuk, kétszer ezzel permeteztünk ott, ahol komoly stressz érte a szőlőt, de valószínűleg akkor már túl késő volt. Azonban a szomszédunk, egy idős bácsi mesélte Ralfnak májusban, hogy szövevényes úton kapott egy csodaszert, és ezzel kezeli a szőlőt, amely olyan sötétzöld lett, és olyan szépen nőtt, hogy szinte felkiáltott, hogy „világbajnok vagyok!”. Akár egy doppingszer... Később kiderült, hogy az élő algát használta ő is, de már tavasz óta. Ha mi is ezt alkalmaztuk volna már korábban, segített volna.
- Egyetlen nagyon fontos dolog volt, – mondja – hogy nem terheltük túl a szőlőt. Ez a legjobb segítség. Ezen kívül minden nap mentünk és levágtuk a kacsokat, hogy oda se kelljen a szőlőnek vizet és tápanyagot betárolni. Mindig vannak persze új anyagok és szerek is, például Gere Zsoltinál meghallgattunk egy előadást, amely az élő alga használatáról szólt. Kaptunk is mintát és ki is próbáltuk, kétszer ezzel permeteztünk ott, ahol komoly stressz érte a szőlőt, de valószínűleg akkor már túl késő volt. Azonban a szomszédunk, egy idős bácsi mesélte Ralfnak májusban, hogy szövevényes úton kapott egy csodaszert, és ezzel kezeli a szőlőt, amely olyan sötétzöld lett, és olyan szépen nőtt, hogy szinte felkiáltott, hogy „világbajnok vagyok!”. Akár egy doppingszer... Később kiderült, hogy az élő algát használta ő is, de már tavasz óta. Ha mi is ezt alkalmaztuk volna már korábban, segített volna.
Nem hagy nyugodni ez a téma, és
bár előző nap Gere Zsoltinál jártunk, ahol szintén hallottunk már az új
„csodaszerről”, megkérem Susann-t, magyarázza el, hogyan is „működik” ez az
alga.
- Vízzel érkezik a levélfelületre – magyarázza. – Az élő alga befér a levél gázcserenyílásain, kis ajtóin, majd miután bejutott, találkozik más egysejtűvel, és a bennük lévő ásványok, nyomelemek kicserélődnek. Ha az egyiknek például kálium, vagy foszfor hiánya van, átveszi a másiktól, így kialakul egy nagyon egészséges tartalom, és minden növény – nem csak a szőlő – nagyon jó egyensúlyba kerül. Biológiai, kémiai, fizikai szempontból ez mind helytálló. És a szomszédnál tényleg működik! – teszi hozzá nevetve. – A szőlő stresszben nem tud kielégítően felvenni tápanyagokat, hiszen nincsen elegendő víz, tehát az algával tudunk neki segíteni. Normál időjárási viszonyok között nem értek egyet vele, hogy ilyet adjunk a növénynek, olyankor inkább dolgozzunk a földön, hogy a humusz jó legyen, hogy a vizet jól tudja tartani, és elég nedvesség legyen, hogy a szőlő a gyökéren keresztül felvehesse a tápanyagokat. Ez a természetes út, a levélen keresztüli rásegítés már nem feltétlenül az.
A szőlőből a pincébe jutunk,
legalábbis a beszélgetésben. Tekintetünk lassan a régi komódra vándorol, ahol a
Wassmann borok sorakoznak, a pezsgőtől kezdve a fehérborokon át a vörösborokig.
Kíváncsi vagyok arra, Susann-ék most melyikkel a legelégedettebbek.
- Hú, most olyan szép sorunk van! – nevet fel lelkesen. – Nálunk hangulattól függ, hogy éppen melyiket isszuk este, mert mindegyiket egyformán szeretjük. Saját stílusában most mindegyik bor nagyon jó. Rendszeresen küldünk Németországba a Wine Plus nemzetközi borportálhoz tételeket. Most kaptunk újabb borokról pontszámokat, a Mundia 2009-es 89 pontot ért el, ami eddig a legmagasabb a borainkat tekintve. Stuart Pigott (boríró, kritikus – a szerk.) is kóstolta, és azt írta róla, hogy ez a legszebb vörösbor, amit eddig kóstolt a Wassmann Pincétől. Pedig ez csak Portugieser és Kékfrankos, de ez valamit tud! – mondja Susann mosolyogva.
Mielőtt megkóstolnánk, Susann a
konyhába szalad, és a kedvencemet, a Wassmann
Olaszrizling pezsgőt hozza magával. Előkerülnek a szüleitől örökölt cseh
kristálypoharak, kint az ördög feleségverésbe kezd, a napsütés ellenére csendesen
esik az eső. Cseppek az ablakon, buborékok a pohár falán.
- Ez egy 2010-es, tiszta Olaszrizling Brut Nature. Kemény, férfias pezsgő. Legtöbbször Traminiből vagy Muskotályból készülnek a pezsgők, de mi ezt nem akartuk, mivel leginkább a német piacra szántuk, és ott a rizling pezsgő a megszokott. Az Olaszrizling hasonló karakterű, mint a Rajnai rizling, és mindenképpen szerettünk volna egy német stílusú pezsgőt készíteni. Nagyon almás és citrusos. Itt lehet készíteni Brut Nature-t, mert a savak alacsonyak. Németországban ez szinte lehetetlen, mert olyan korán kell szüretelni, hogy ne legyen túl magas alkoholtartalma az alapbornak, hogy mindig nagyon magasak a savak, ezért leginkább Extra Brut, vagy Brut pezsgő készül, mivel a savat valamivel tompítani kell, ízben legalább. De itt lehet Brut Nature-t készíteni, ez ritkaság, és ennek nagyon örülünk! Józsi (Szentesi József – a szerk.) pedig nagyon szépen elkészítette ezt a pezsgőt, nagyon finomak a buborékok, és sokáig pezseg a pohárban.
Aztán kinyílik a 89 pontos Mundia 2009 is, és visszacseng Susann korábbi
mondata: Pedig ez csak Portugieser és
Kékfrankos… Igazából a „csak” szócska ütötte meg a fület. Bár fele-fele
arányú a palackban a két fajta, a Kékfrankos ízjegyei viszik a prímet. Könnyed,
mégis komoly, gyümölcsös és fűszeres, nem véletlen, hogy marhapofáról,
aszaltszilváról és áfonyáról fantáziálunk mellé, miközben arról érdeklődünk, a
Portugieser milyen megfontolásból került a Kékfrankos mellé?
- Az Oportó csak egy kis kerekséget ad, nem nagyon érezni a fajtajelleget benne. Azért nem maradt egyedül a Portugieser, mert 2009-ben nagyon érett volt, testes, és már nem volt fajtajelleges. Németországban sem ezt várják, nagyon eltér a német Portugiesertől, nem is hitték volna el, hogy az, és elveszítették volna a bizalmat. Ezért került bele a Kékfrankos. A Kékfrankos mindent tud, mindenre képes. Rozéként, könnyű vörösborként is nagyon szép, de lehet nagyon testes, nagyon komoly bort is készíteni belőle, barrique-ba is lehet tenni, és minden más szőlőfajtához passzol házasításokban, tehát olyan sokoldalú fajta, mint a Kékfrankos, más nincs is.
Mivel előttünk még több száz kilométeres kacskaringós utazás áll, vásárolunk néhány palack bort, és lassan elköszönünk. Susann-nal még néhány szót váltunk az itteni „biosok” életéről, mindennapjairól.
- Többször, rendszeresen találkozunk. Ilyenkor Gere Attilánál jön össze minden itteni bioborász, például a Baranyában elsőként bio szemléletmódban dolgozó Hárs Pincészettől Tibor és József, valamint egy cseh professzor, egy német szaktanácsadó, és a bioszereket forgalmazó Biocont cég képviselői. Ilyenkor a legújabb kutatási eredményekről tartanak előadást, kimegyünk a szőlőbe is, tehát tovább fejlődünk mi is.
Egy új pécsi helyet, a Csinos Presszót is megemlíti Susann, ott
is kaphatók a Wassmann borok. Felkapom a fejem, mert a helyi termékeket
népszerűsítő, alkotói piaccal rendelkező, művészettel, kultúrával foglalkozó
közösségi terek mindig bekerülnek a memóriámba. A Csinosban az itallapon a házi
gyömbérszörp mellett harkányi tea és környékbeli borok is szerepelnek. Amíg mi
beszélgettünk, nem messze tőlünk a pincében palackba került pár újabb tétel,
Ralfnak köszönhetően. A mindig tartalmas beszélgetéseken és kedves
vendéglátáson túl lesz tehát miért visszatérni Pécsdevecserre.
- Természetesek a boraink – mondja a búcsúpohárnál Susann. – A Pécsi borozó magazin írta egyszer, hogy minden túlzás nélküli, természetes boraink vannak. Ezt jobban nem is lehet megfogalmazni, mert valóban ez a cél.
A kapuig kísér minket. Kifelé végigsimítom a ginkó leveleit. Kövér esőcseppek gördülnek le róla. Susann integet utánunk huncut mosolyával. Éles kanyar, egyre szélesedő utak, végül az autópálya monoton zaja. Félálomban eszembe jut a Susann-éknál tett tavaszi látogatás, ahol az egyik palackból kihúzva a dugót, kedves üzenet fogadott minket a parafára írva: "Taste the sun, the stars, the life! Yours, Susann and Ralf" Dél felől eső illatot hoz a szél. Elringat az álom.
