Minden szinten, szinte minden – Egy délután Áts Károllyal a Royal Tokajinál

Nem, a címnek semmi köze a ma oly divatos retróhoz meg a Corvin áruházhoz, inkább arra az élményre utal, amelyben Mádon részesültem a Royal Tokajinál. A főborász, Áts Károly (vagy ahogy szinte mindenki ismeri: Áts Karcsi) vezényletével ugyanis „pincétől a padlásig” végigkóstoltunk mindent, ami csak beleférhetett az ott töltött időbe. „Fél hatkor elengedem a kutyát!” – mondta Karcsi amolyan vendégmarasztalásképpen, na de aki ismeri, tudja, hogy csak viccelt, igazából csak biztosított minket afelől, hogy időben végzünk, hiszen aznap még az Oremusnál is tiszteletünket kellett tennünk. Az Áts borokkal 2010-ben, egy borvacsora alkalmával találkoztam utoljára, volt ott akkor minden, mi szem szájnak ingere, de ez a mostani találkozás itt, „hazai terepen” egészen más volt, bár kétségtelen, hogy 20 bor - köztük a nehezebb műfajú aszúk - tisztességes végigkóstolásához ez az idő kevésnek bizonyult.

 

 Áts Károly, a Royal Tokaji főborásza - Képgalériáért klikkeljen!

A helyszín még mindig Mád. Miután elbúcsúztunk Szepsy Istvántól, kőhajításnyit sétálva máris a Royal Tokaji bejáratánál álltunk. Eltelve a délelőtt élményeivel, na meg persze a kiadós ebéddel, azt gondoltuk, majd itt szépen, komótosan elborozgatunk, az idő szép, tele a pince száz pontos, vagy ahhoz közelítő borokkal, hívogató az árnyas tornác, egy fűben heverészés is jól esne, és... És akkor felébredtünk. Nincs kecmec, Karcsi eltökélt, nem ismer lehetetlent, akármennyi idő van csak rá, amit meg akart nekünk mutatni, azt meg is fogja mutatni. Az irányt tehát rögtön a pincészet hatalmas „csarnokai” felé vesszük. A riolit tufa lapokkal burkolt hangárokba hatalmas kapun keresztül lépünk be. Itt nincs bolyhos pincepenész, girbegurba pinceágak, pislákoló gyertyák, meg szőlőhegyi borlopózó nosztalgia, ez itt már egy új világ, grandiózus terekkel, gépek surrogásával, műszerek által temperált levegővel, masszív, beton falakkal, műgyanta padlóval, és óriás, szigorú acéltartályokkal. Még mindig nehezen szokom hozzá borászatok kapcsán ehhez a stílushoz. Persze építészet terén laikus vagyok, elismerem, de az első benyomással kapcsolatban Karátson Kristóf üvegművész véleményével értek egyet: „Ha sétálnék az épületek között, az utolsó, ami eszembe jutna, hogy itt nemsokára bort fogok inni”. De ennyit az épületről, mert márpedig itt bort fogok inni.

2010-es reduktív Sárgamuskotállyal kezdünk. Könnyű, nyáresti bor 2010 karakán savaival, persze még lázadozik, mint egy kiskamasz, így csak azt lehet megállapítani, hogy ha egyszer megnyugszik és már nem csapong, jó lesz vele beszélgetni a verandán. Majd a 2010-es Áts Cuvée leendő alapanyagait mustrálhatjuk egyesével, úgyhogy már a fahordókat környékezzük. Először a Hárslevelűt kóstoljuk. Ő adja majd az Áts Cuvée eleganciáját koncentráltságával, és határozott, szép ívű savaival. Még akkor is, ha belőle van általában a legkevesebb (5-10% között) a házasításban. A Furmint következik, ő képviseli majd az erőt, érett déli gyümölcseivel és frissítő citrusaival, az október végi szüretnek köszönhető botritiszes jegyeivel, savaira nézve egyenes tartásával, és 125 g/l maradékcukrával. A Sárgamuskotály az Áts Cuvée harmadik alapanyaga, és talán már ki is találták: ő lesz majd a bája a házasításnak, díszességével és bujaságával. 

Aztán kilépünk újra a napra, a társaság egy része már az épületek közötti ligetes-füves részeken sziesztázik, a kitartóbbak pedig tovább szaladnak Karcsi után. És akkor kinyílik egy ajtó, és elénk tárul a pince. Igen, az a penészes falú, sötét, labirintus hangulatú, borszagú, fahordókkal sűrűn megrakott, hatalmas pince. Karcsit senki sem akarja szem elől téveszteni, pontosabban nem nem akarja, hanem nem meri, hiszen a 600 éves, kilométer hosszú pincében elég csak egyszer rossz irányba fordulni, és máris ott ragadunk örök életünkre a minket biztosan túlélő, szó szerint jóízűen érlelődő aszúk között. Na itt kezdtem el úgy jegyzetelni, hogy azt még én sem tudom elolvasni, de aki már próbált egyik kézzel poharat tartani, másik kézzel fényképezni, a harmadik, nem létezővel jegyzetelni, miközben eluralkodik rajta az „el ne tévedjek” pánik… Nem részletezem. Cikázni kezdünk a pinceágakban, hordótól hordóig. Három dűlőszelektált Furmint 2010-ből, majd három „régebbi” aszú következik – az idézőjel csak azért, mert egy-két év egy aszú életében ugyebár csupán csak egy lélegzetvételnyi idő. A kóstolási jegyzeteket (már amit ki tudtam belőlük hámozni) a poszt végén találják, addig is olvassanak tovább, csak úgy simán odagörgetni egyszerűen nem tisztességes, meg Áts Karcsit is most fogom bemutatni.

Miután a pincét végigjártuk, és pár hordóba belekóstoltunk, újra a napon találjuk magunkat. Karcsi a régi, tornácos udvarház felé invitál minket, ott még vár ránk valami. Út közben az egyik kis árnyas-parkos részen összefutunk a világhírű angol borszakíróval, Hugh Johnsonnal is. No persze nem igaziból, ő azon kevesek közé tartozik ugyanis, akiről még életében szobrot mintáztak, és azt jelenlétében le is leplezték. Furcsa érzés lehetett, na de miért is álldogál Hugh Johnson a Royal Tokaji kertjében? Még 1970-ben, a Jancis Robinsonnal „elkövetett” nagy alapmű, A világ boratlasza előkészítésén dolgozott, amikor először járt Magyarországon. A találkozásból szerelem lett, majd 1989-ben visszatérve Mádra, megalapította – első külföldi Hegyaljai befektetőként - a Royal Tokaji Borászati Zrt-t. Hát ezért. Áts Károly 1994 óta főborász a Royal Tokajinál, előtte a Tokaj Kereskedőházban volt gyakornok, majd pincevezető helyettes, később pincevezető. "Számomra a borászat az életem, a hivatásom. Úgy szeretem magát, egyben, ahogy van." - nyilatkozza egy helyütt, de a legbeszédesebb mégis az a szenvedély, amellyel ott jártunkkor a pincét rótta, amellyel a poharainkba töltögetett, és amellyel a borokról beszélt. A szakma is felfigyelt rá, 2006-ban Tokaj-Hegyalja Év borásza lett, 2010-ben a Magyar Borakadémia tiszteletbeli tagjává fogadta, és nem utolsósorban, tavaly ott állt, idén pedig ismét ott fog állni az öt jelölt között a legrangosabb díj esélyeseként az Év Borásza választáson.

Azt pedig talán már mindenki tudja, hogy a szigorú Wine & Spirits borszakértők bírálataik során először adtak egy bornak maximális, 100 pontot. Ez a bor nem volt más, mint a Royal Tokaji 1999-es Tokaji Essenciája. Elvileg nincs tökéletes bor, ez mégis annak találtatott. Karcsi azt is elárulja, ennek a natúr eszenciának az a titka, hogy benne vannak a tarcali Mézes Mály dűlő virágai, a kamilla és a hárs, a mádi dűlők nyiroktalajainak markánsabb, citrusosabb jegyei, a köves talajú Nyulászó és Szent Tamás minerális, sós jegyei, a Birsalmás dűlő mentás, kapros ízei, valamint a Betsek testessége és ereje is. Hát így... Mi pedig a verandán kóstolunk tovább, ezt a híres-neves natúr eszenciát nem, de a 2003-ast igen. Előtte még csodás Furmintok és gyönyörű aszúk, a nap néha bekukucskál a pohárba, Karcsi pedig csak tölt és mesél, ugyanazzal a fáradhatatlan lelkesedéssel, mint amivel fogadott minket... Tolcsvára, a Tokaj Oremus Pincészethez gördülünk tovább, Áts Karcsi ezen a napon kóstolt további 16 boráról pedig alább olvashatnak.  

…folytatása következik…

A hatodik, befejező részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk. 

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita – Borgőz

Élmények a pincében:

Royal Tokaji Mézes Mály Furmint 2010 (hordóminta)

A dűlő Tarcal határában található, a talaj lösz és agyag, vulkanikus altalajjal, így két szép tartópillére van a bornak, a határozott savak és az ásványok. Rakoncátlan még, de biztos alapokon áll.

Royal Tokaji Dűlőválogatás Furmint 2010 (hordóminta)

Alapját az Úrágya dűlő és a vegetális jegyek adják, mellé társul a Mézes Mály parfümössége, virágossága, bája, és a Szent Tamás ásványossága.

Royal Tokaji Szent Tamás Furmint 2010 (hordóminta)

Komplex és robusztus. Nem szól másról, mint az ásványokban gazdag talajról, a tűzköves jegyekről, és a mineralitásról.

Royal Tokaji 5 puttonyos aszú 2009 (hordóminta)

Odaírtam mellé a hűvös pincében szaladva, hogy „Nyár!”. Ez volt ugyanis a pohárban, minek bonyolítsam? Mint egy friss, citrusos sorbet, lédús déligyümölcsökkel, némi pirított mogyoróval. Ha egyszer felnő, Kék Címkés aszú lesz belőle. Erre azonban még várni kell, csak most kezdett el borosodni, most lépett túl a „mazsolás” korszakán.

Royal Tokaji Szt. Tamás 6 puttonyos aszú 2008 (hordóminta)

Méz, birs, aszalt füge, narancshéj, némi dohány. Rendkívül koncentrált bor melegebb illatokkal, ízekkel.

Royal Tokaji Nyulászó 6 puttonyos aszú 2008 (hordóminta)

Kicsit acélosabb stílus, nem akar dorombolni és hízelegni. Köszönhető a kemény tufás és agyagos, nyirkosabb dűlőnek.

Élmények a verandán:

 

Royal Tokaji Furmint 2009

Körte, sárgabarack, méz, friss és markáns savak. Birtok Furmint, benne a Szent Tamás, a Nyulászó és a Mézes Mály karakterei.

Royal Tokaji Mézes Mály Furmint 2009

Parfümös, púderes illatok, nőies, virágos, kamillás aromák. Kerek savak, feszes test.

Royal Tokaji Dűlőválogatás Furmint 2009

2/3 Úrágya dűlő, 1/3 Betsek. A 30 éves tőkék gyökere elérte azt a pontot, amikor már igazán meg tudja mutatni a talaj jegyeit. Ásványok, rózsabors, lestyán, némi vanília és kenyérhéj. Tartalmas, komplex bor.

Royal Tokaji Szent Tamás Furmint 2009

15 hónapot töltött hordóban. A gyümölcsösség és az ásványok mellett kicsit kilóg a vaníliás-fás jegy, még nem integrálódott be teljesen.

Royal Tokaji Áts Cuvée, Késői szüret 2008

70% Furmint, 25% Sárgamuskotály, 5% Hárslevelű. Friss, nyári, érett gyümölcsök, narancs és sárgabarack lekvár, ázott kövek, só, birsalmasajt. Szép és gazdag bor, talán némi sav még jól állt volna neki.

Royal Tokaji Kék Címkés 5 puttonyos aszú 2007

Fiatal még és bohó. Birs, citromlekvár, és érett füge a pohárban, nagyon buja és tobzódó.

Royal Tokaji 6 puttonyos aszú 2006 

Szirupos, lassan hömpölygő. Sárgabarack lekvár és sárgadinnye némi fehérborssal.

Royal Tokaji 6 puttonyos aszú 2005

Fantasztikus koncentráltság, az aszalt és déli gyümölcsös jegyek mellett nagyon szép dohány illat és némi csokoládé.

Royal Tokaji Nyulászó 6 puttonyos aszú 2003

Kandírozott narancs, lépes méz. Töltés után azonnal bujálkodni kezd. Füstös, dohányos aromák, némi parfümmel. Lehengerlő.

Royal Tokaji Natur Essencia 2003

Viola, erőteljes virágillatok. Ízben tejeskávé, mazsola, pörkölt kakaóbab, aszalt datolya, füst, sült fahéjas alma. Azt gondolnánk, nincs annyi sav a világon, ami ilyen gigantikus cukormennyiséget ellensúlyozhatna. De van. Itt van ebben a natúr eszenciában. A lecsengése olyan hosszú, hogy még Tolcsván is érzem. Szép emlék Mádról.     

 

A Tokaj Prestige Csillagos Bortúra korábbi részei a Borgőzben:

1. rész: Gondolatok egy filagória árnyékában – A Disznókő Szőlőbirtokon jártam

2. rész: Begurultunk! – Látogatás a Tokaj Hétszőlőnél

3. rész: Egy nehéz nap éjszakája – Borvacsora az Andrássy Rezidencián

4. rész: „Akiknek találkozniuk kell, találkoznak.” – Szepsy Istvánnál jártam

„Akiknek találkozniuk kell, találkoznak.” – Szepsy Istvánnál jártam

Na most vagyok igazán bajban… Mert Szepsy Istvánról posztot írni nagyon nehéz. Úgy értem: nekem. Nehéz, mert amit nála, tőle, általa kaptam, talán már örökre elkísér. Ez pedig mindig különös „teher”. Lemérhető ez azon is, hogy már sokszor nekiveselkedtem a poszt megírásának. Nem ment, bevallom. Fájl kinyit... Ujjaim a billentyűkön, de csak meredten néztem ki az ablakon, miközben rengeteg gondolat cikázott a fejemben. Fájl bezár. Ennek még érnie kell. Ez az egész még csak forr(ong) bennem, mocorog, mint szüret után a must a hordókban. Nem gondoltam, hogy tényleg meg kell várnom a szüret időszakát, hogy befejeződjön bennem az a folyamat, ami ott, Mádon, hónapokkal ezelőtt elkezdődött. 

Szepsy István a Szent Tamás dűlőben

Mert azon a cseresznyeérlelő, kicsattanó tavaszon kicsit talán átértékelődött bennem minden. Ott, az Úrágya dűlőben. Meg a Szent Tamásban. Meg Szepsy István pincéjében, vagy éppen a Mádi Udvarházban. Na tessék, ez is nehéz… Hogy a róla írt mondatok ne tűnjenek közhelyesnek, vagy éppen szentimentálisnak, netán mézes-mázasnak. De bármilyennek is tűnnek, egy biztos, a filozófus Henri-Frédéric Amiel nem tévedett, amikor azt mondta: „Minden táj egy-egy lelkiállapot.” Mert valamit mindig viszünk az adott helyre magunkkal, valamit, amit talán éppen ott ismerünk fel, amivel talán éppen ott és akkor kell végképp megküzdenünk, vagy amit éppen ott kell szabadon engednünk. És az ilyen felismerések, küzdelmek, vagy éppen szabadon engedések soha nem könnyű dolgok… Velem is valami ilyesmi történt. Úgy vésődött be tehát Szepsy István néhány mondata a fejemben lévő idézőjelek közé azon a korán jött nyáron, hogy soha nem törölhetők onnan.  

Szent Tamás dűlő - Magasra tör

Megérkezésem előtt szándékosan nem készültem fel Szepsy Istvánból. Nem olvastam el egyetlen róla írt cikket, vele készült interjút, borairól írt elemzést, hektárszámokkal dobálózó birtokbemutatást sem, és a korábbiakat is igyekeztem a memóriámból száműzni. Egyvalami befolyásolt mégis, de az kitörölhetetlenül, Lenkey Géza borász szavai, ahogy ő beszélt mindig is „Szepsy István bátyámról”, és kettejük viszonyáról. Semmi mást nem engedtem be, hiszen szerettem volna őt úgy, és akkor megismerni, ahogy és amikor erre személyesen lehetőségem nyílt végre. Csak rá figyelve. Egyszerűen csak azáltal, hogy beszél. De nem csak önmagában-önmagáról, hanem a borain keresztül is. Egy gyors, Tokajban elköltött reggeli után tehát Mád felé indulunk. 

Kőmustrán a Borgőz "stábja" Szepsy Istvánnal - Fotó: www.tokaj.hu

Megérkezve a birtokra, a kapuban Szepsy István vár minket. A porta szerényen simul a mádi utcaképbe, semmi feltűnés, semmi hivalkodás. Az udvarban gyerekjátékok a fűben, kicsi, gondozott virágágyások, és Szepsy István éppen aznapi munkára készülődő gyermekei, családtagjai. Mindenki tudja a birtokon a dolgát, érezhető a család összetartása. Még messze van dél, de a nap már úgy tűz, hogy menten árnyékot keresünk. Egyedül Szepsy István áll a napon feltűrt ingujjban, mindig mosolygó szemsarka csak picit húzódik összébb a hunyorgástól. A talajról mesél és a dűlőkben található kőzetekről, kvarcokról, különböző ásványokról. Vagyis a szőlő, illetve a borok lelkéről. Nézegetjük az ezernyi formát és színt a tornácon lévő kőzetgyűjteményben. Ez itt valaha fatörzs volt, ez meg egy agyagpipa, amit a szőlősorok művelésekor találtak. De a világ legtermészetesebb módján fekszik itt féldrágakő is, no meg a híres zeolit. Tokaj legfontosabb ásványa, melynek rendkívüli értéke, hogy üregeiben vizet raktároz, de képes gázokat, ionokat felvenni és leadni, tehát esszenciális elemeket közvetít a növényi gyökérzet és környezete között. Akár hiánybetegségeket is megszüntethet, vagyis gyógyító hatású.

Úrágya dűlő

Aztán Szepsy István a szőlőről beszél: - Valaki vagy érzi, vagy nem. A szőlőnek vannak olyan rétegei, amelyeket nem lehet racionálisan megmagyarázni. Érezni kell! Azonnal dűlőjárásra indulunk. Hogy akkor érezzük… Egy pillanatig sem hiszem, hogy nem fogok semmit érezni. Tudom, hogy fogok, tudom, hogy sok mindent, és tudom, hogy olyan intenzív lesz az élmény, ami ritkaság számba megy. Hogy honnan tudom? Na azt nem tudom. Csak érzem. Autókba szállunk, mi közvetlenül a volán mögött ülő Szepsy István mögé telepedünk. Zötykölődünk a kisbusszal, először fel, az Úrágya dűlőbe. Kint kavarog az esőtáncot járó hatalmas porfelhő. Bent nincs levegő, meleg van. Utastársaim próbálják kinyitni a hátsó ablakot. Nem lehet. Persze, hiszen a kisbuszt nem is „városnézésre”, hanem a dűlőkbe felkapaszkodásra használják. Szepsy István csak mosolyog, huncutul néz a visszapillantó tükörbe, látszik szemében a rutin, hogy nem mi vagyunk az első, dűlőjárásra viszonylag csak lassan ráhangolódó csapat, de tudja, hogy hamarosan úgyis lecsendesedünk… 

Az Úrágyából kitermelt kövek

 

Az Úrágyában állunk meg először. Lenyűgöz a látvány. Balra egy több száz éve folyton növekvő, hatalmas kőrakásból álló fal kígyózik, kizárólag azokból a kövekből, amelyeket az Úrágya dűlőből termeltek ki a szőlőművelések során. Árnyékában cseresznyefa, alatta kis asztallal és padokkal. Jobbra a völgybe kecsesen lefutó szőlősorok. Csak néhány pillanatig nem figyelek, és Szepsy István már fel is szaladt a kőrakás tetejére. Lentről nézem ég felé emelt két kezét és mosolygó arcát. Hát itt volnánk… Nekem a látvány hatására Weöres jut eszembe („alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra"), meg még annyi minden, hogy nem is tudom Szepsy István minden szavát követni. De igazából most ez sem zavar valahogy, tudom, hogy aminek el kell hozzám érnie, az elér. Aminek meg nem most kellett, az majd egyszer úgyis… „Ha valaki abban nem hisz, ami adatott neki, az másban sem fog.” – mondja éppen Szepsy István. Igen, ezt már sokszor hallottam, vagyis hogy hiába toronyóra aranylánccal, ha valaki nem tud abban létezni és annak örülni, ami van, akkor sehogyan sem. De valahogy eddig Szepsy István szájából tűnt hitelesnek mindez, mert Szepsy István nem fél. Nem fél, „csak” hisz, tervei vannak, és teszi is a dolgát napról napra. Hitének – na meg tetteinek – bizonyítéka a birtok. Meg az arcáról letörölhetetlen, örök mosoly. 

"... benned a létra... "

Átautózunk a Szent Tamás dűlőbe is. A hátsó ablakot már nem piszkáljuk, kicsit el is csendesedünk. A dűlő jó része bakművelésű. Hihetetlen látvány lentről felfelé nézve, ahogy az egyesével álló karók az elúszó hatalmas felhők hasát cirógatják. Lefelé tekintve a völgyben lévő kis tóhoz futnak a sorok, mintha csak inni szaladnának le néhány pillanatra. Az egész dűlő él, lüktet, halkan pattannak a rügyek és kúsznak az indák, így talán az sem véletlen, hogy Szepsy István ide ül ki időnként gondolkodni, vagy „csak úgy” lenni, létezni. Most már nem nagyon beszélünk, mindenki a tájat kémleli, vagy éppen a szőlősorok közé vonul el csendes magányba sétálgatni. Miután pirosas-barnás színekkel mindegyikünk arcát megjelöli a nap, és a szomjúságunkat is előcsalogatja, visszaautózunk a mádi pincéhez. 

Szent Tamás dűlő

Jól esik a pince hűvösében a 2009-es hordóminták kóstolgatása. Az Úrágya Furmint friss gyümölcsök kavalkádja, mellette halkan koccannak a kövek, izgalmas a só és a pici maradékcukor játéka. A Szepsy Furmint ízben gazdagabb, testes, több rétegű. Élettel teli, lédús gyümölcsök, majd a lecsengésben ásványos-fémes-sós vonulatok. Az Urbán Furmint köves és animális, némi növényi jeggyel, krémes és telt testtel. Kortyolása közben finom szemcséjű tengeri só jut eszembe. Szépen felépített bor, utóíze hosszan elnyúlik, hiányérzetet csak azért okoz, mert kiürült a poharam. 

A Szepsy pincében

A pincében ért további kóstolási élményekből a poszt végére kötöttem egy csokrot, és búcsúzóul ráakasztottam a becsukott ajtó kilincsére. Ott olvasható. Itt a folytatásban pedig néhány – a pincében elhangzott – gondolat Szepsy Istvántól. Mert hogy sok mindenről szó esett, nem csak szőlőről és borról. Ölyvek, fürjek, fácánok, fenyőrigók, nyulak, seregélyek, sólymok, zöldségkertek, gyümölcsösök kerülnek szóba, meg Szepsy István vágya, hogy szeretne újra marhákat látni legelészni a hegyaljai tájban, miközben a területek szépen megművelve sorakoznak egymás mellett. Az aszúk kóstolásához érkezve pedig megtudjuk, hogy ha igazán érteni akarjuk az aszút, aszúszemeket kell enni, mert ami azokban a szemekben van, azt a bor már nem teljesen adja vissza. „Veszünk egy marékkal, és ha nem fér be a szánkba, akkor is benyomjuk.” - ad az aszúszem evéshez vidám útmutatást Szepsy István. Aztán a harmóniáról, a letisztultságról beszélgetünk. Egyszerű megfogalmazni, mit jelentenek ezek a szavak. Csak a völgyre kell gondolni kint, a Szent Tamásban, ahol délelőtt jártunk, ahol a nagy felhők hasát csiklandozták a szőlőkarók, és ahol a kis tóhoz futottak le a szőlősorok. Természet és ember valódi találkozása. Ritka pillanatok. „Akiknek találkozni kell, találkoznak. – mondja Szepsy István. - Legyen az ember, vagy szőlő, vagy bármi. Ha pedig el kell válni, akkor el kell válni… De békében.” 

Glasszírozott kacsazúza hónapos retekkel, görög joghurttal

Aztán ebédelni indulunk. Átsétálunk pár házzal odébb, a mádi Udvarházba. Hatalmas asztalt ülünk körbe, akár egy nagy család. Az asztalfőn Szepsy István. Érkeznek a borok, ezúttal már ételek társaságában. És érkeznek az újabb gondolatok is… 2009-es Birtok Furmint a pohárban. A tányéron Glasszírozott kacsazúza hónapos retekkel, görög joghurttal. Igazán felfrissít a citromos görög joghurt a Furmint citrusaival együtt. Közben Szepsy István a borversenyekről beszél. Hogy igazából nem is szabadna csak úgy versenyeztetni a borokat. Hanem meg kell inni azokból a borokból egy kartonnal, lehetőleg különböző időpontokban és helyzetekben. Mert bizony más a bor, ha eszünk hozzá (az sem mindegy, hogy mit), de más arcát mutatja a bor, ha gyorsan kiköpjük, és más arcát, ha sokáig ízlelgetjük. Mint ahogy az sem mindegy, hol, hogyan, kivel (kikkel) és milyen hangulatban kortyoljuk az adott bort. Pillanatnyi impressziókra tehát kár adni… „Inni kell a bort, nem csak kóstolni, tesztelni.” – mondja. 

Palócleves másképpen

 

2008-as Király Hárslevelű kerül a poharunkba, mellé pedig érkezik a „leves a levesben”, azaz Palócleves másképpen. Vagyis burgonyakrémlevesre kanalazva a gulyásleves. A leves krémességéhez csodás a bor krémessége, a leves „savanykájához” pedig a bor savai. Közben arról érdeklődünk, várható-e vörösborszőlő telepítés a közeljövőben? Szepsy István csak sejtelmesen mosolyog. „Az ember persze mindig vágyik valamire. Leginkább valami olyasmire, amit még csak meg sem tud fogalmazni... De nem kaphat meg mindent.” 

Fogas spárgás rizottóval

 

Aztán 2008-as Urbán Furmint érkezik. Ez a bor nem kerül belföldi forgalomba, az udvarház vásárolja meg az egészet. Hozzá Tiszai fogas spárgás rizottóval, vargányás vajjal meglocsolva. A rizottóról ódákat lehetne zengeni, olyan finom, és ami a legfontosabb, csodás állagú. A bor sói és citrusai szépen harmonizálnak az étellel. „A hit az életben mindenre ki kell, hogy terjedjen.” – mondja Szepsy István, majd arról beszél, hogy nem arra törekednek, hogy azt kommunikálják, ők a legjobbak, hanem, hogy harmóniát teremtsenek. Elsősorban magukban.

Sajttorta

 

A végére 2008-as édes Szamorodni érkezik, Sajttorta kíséretében. Birs és virágok a borban, leheletnyi vaníliával. A sajttortához kínált habcsók még meleg és porhanyós. Közben nézem Szepsy Istvánt. Maga a megtestesült nyugalom. Valamiért arra gondolok, hogy innen nézve mennyire értelmetlenek hétköznapi kötözködéseink, játszmáink, örökös csatáink, és hogy le kellene végre törölnünk az időnként arcunkra rögzülő haragot, fáradtságot és fásultságot. Élni kellene, és minden vállalásunkba teljes hittel belevetni magunkat. A fák árnya a teraszon egyre hosszabb. Minket pedig Áts Karcsi vár a „szomszédban”. Úgyhogy – bár nehéz a búcsú - lassan tovább indulunk. Én is átadom hát a kóstolási élményekből kötött kis csokromat. A Royal Tokajihoz gördülünk tovább…          

  

    

…folytatása következik…

Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait.
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

  

Szeretettel az olvasóknak – 

Kóstolási jegyzet(féleség)ek és még néhány pillanat képekben:

Szepsy Király Hárslevelű 2008

Illatban hízelegnek a hársmézes, köves jegyek. Ízben citrusok és édeskés ízek, a savak mellette picit karcosabbak, de a borba komponált maradék cukor mindenféle probléma nélkül átsegít ezen a „nehézségen”.

Szepsy Király Hárslevelű 2007

Illata érettebb, teltebb, benne befőtt, mazsola és méz. A korty lustán krémes, a kövek és ásványok szépen csiszoltak, magas alkohol, kicsit lágyabb savak, de a vége kerek és rendkívül összetett. Nem megszokott, behízelgő, „nőies” Hárslevelű, inkább asztalra csap, és markánsan a talaj jegyeit közvetíti.   

Szepsy Szent Tamás Furmint 2007

Erdőbényei újhordóban cseperedett tétel. Elsőként a Szent Tamás dűlő ásványai „támadnak”, majd pirított kenyérhéj és lédús, érett körte jelentkezik. Szájban gyönyörűre kerekedik, feszes, szép felépítésű. Harmonikus és letisztult. Akár a Szent Tamás dűlő.

Szepsy Szent Tamás Furmint 2006

Tűzkő, érett gyümölcsösség, likőrös illatok. Meleg évjárat termése, emiatt rendkívül összetett, rétegezett bor.

 

Szepsy Cuvée 2007

30% Furmint, 40% Hárslevelű, 30% Sárgamuskotály. Fajta- és dűlőházasítás, mely 2007-ben született meg utoljára Szepsy Cuvée néven. Szamorodni metódussal készült bor, 142 grammos cukortartalommal. Illatban birs és aszalt gyümölcsök, szájban krémes, selymes. Lecsengése, utóíze hihetetlenül hosszú, benne fel-felbukkan a füge, a datolya, a sárgabaracklekvár. „Hé, a poharamba köpjed!” – kiált fel a velünk kóstoló Bessenyei Péter műrepülő pilóta, amikor észleli, hogy a tétellel a szájában egyik kóstolótársunk a köpőedény felé „ólálkodik”.

Szepsy 6 puttonyos aszú 2006

2006 nyara és ősze is száraz volt, így a szőlő kevésbé botrytiszesedett. Az aszú jellegét tehát nem a botrytiszes szemek, hanem a túlérett szőlő adja. Tömény méz és frissítő citrusok. Az érettség mellett nem nehezül el, fiatalosan, frissen és jókedvűen ficánkol.     

Szepsy 6 puttonyos aszú 2005

Eleven savak, komplexitás, harmónia. Illatban és ízben birsalmasajt, aszalt gyümölcsök, rumos-mazsola. Cizellált mestermunka.

A Tokaj Prestige Csillagos Bortúra korábbi részei a Borgőzben:

1. rész: Gondolatok egy filagória árnyékában – A Disznókő Szőlőbirtokon jártam

2. rész: Begurultunk! – Látogatás a Tokaj Hétszőlőnél

3. rész: Egy nehéz nap éjszakája – Borvacsora az Andrássy Rezidencián

Egy nehéz nap éjszakája - Borvacsora az Andrássy Rezidencián

Tokaj Prestige Csillagos Bortúra Négy keréken 3. rész

Szerda van... Még mindig ugyanaz a szerda. Mintha ez a nap nem is akarna véget érni. Mezőzomboron kezdtünk, majd Tokajban folytattunk. Most pedig „visszakunkorodva” Tarcal felé autózunk. Mert hogy még nem vacsoráztunk… Pedig én már a nap korábbi vendégmarasztaló ebédje és kóstolásai következtében - ahogyan mostanában mondani szokás - teljesen készen vagyok. Csak nézek ki az ablakon eltelve Hegyalja látványával, ízeivel, érzéseivel… Számban az itteni föld és víz adta, mindenhová bekúszó zamatok, az aszúk és az eszencia bársonyosan simuló édese. „Mézet ettem, ragasszon össze, mézemet lássad rajta mindenen” – dudorászom magamban, miközben kecsesen elsuhannak mellettem a szőlősorok a lemenő nap sötétnarancssárga selymébe burkolózva. Az Andrássy Pincészetnél húzzuk be a kéziféket.

Zsurki Sándor, az Andrássy Pincészet borásza

Borospincét vártam, helyette egy wellness és luxus hotelhez érkezünk. Vagy ahogy manapság mondják: Wine & Spa. Az Andrássy Rezidencián járunk. Öt csillagocska ragyog a név mellett. Itt némi belső „vinoterápiás kezelésben” részesülünk majd, vagyis kóstolunk. Na meg persze vacsorázunk. Belőlem meg hirtelen előtörnek az emlékek. Tavaly, egy behavazós, januári, didergős napon hívtam meg vacsorára egy Andrássy Furmintot. Jóban lettünk. Szerette a prosciutto-s-gorgonzolás tésztámat is. Márpedig aki azt szereti, rossz bor nem lehet. Ráadásul az értékére is emlékszem. Meg az árára. Meg a kettő nagyon is jó arányára. Kíváncsian vártam hát, hogy végre otthonában is meglátogassam, megismerjem a „szüleit”, na meg a tesóit is.

Zsurki Sándor borász fogad minket. 2007 óta álmodja az Andrássy Pincészet be is teljesülő álmát: korrekt, letisztult, jól iható borokat készít. Előtte az életútban egy kis Pajzos-Megyer, na meg a legfontosabb, a vér szava. Vagyis anno a Csajka-birtokon uradalmi vincellérként tevékenykedő nagypapa, és a szőlészként dolgozó édesapa. Sándor a hatalmas, átriumos télikertbe vezet minket. Közben felveszem az államat a földről, és a helyemre ülök a vacsoraasztalhoz. Bevallom, nem számítottam ekkora fényűzésre. A hely meglehetősen pazar, valahogy az étvágyam is megjött, úgyhogy most már a borokra és az ételekre is nagyon kíváncsi vagyok.

Füstölt pisztráng vajban párolt zeller csíkokkal

A menükártyán Tokaj Superior Borvacsora, a maga csekély 7 fogásával. Az órára nézek, már rég túl a vacsoraidőn. Valahonnan Shobert Norbert ostorcsattogtatását hallom, és egyelőre nem tudom elképzelni, hogy valamennyi fogást megkóstoljam, és hozzá még hétféle bort is igyak. Sándor látja arcunkon a kollektív rémületet, és a természete által szinte odaragasztott kedves mosolyával megnyugtat minket: „Nem nagy adagok”. Fellélegzünk. A végkifejlet persze nem lesz meglepetés: mindent megettem és megittam. És csak a legvégén, a csokoládétortánál kellett kicsit szuszognom. Füstölt pisztráng vajban párolt zeller csíkokkal. Ez a kezdet. Hozzá Andrássy száraz Tokaji Muscat Lunel 2008. Miközben az ízeket élvezzük, Sándor elmondja, hogy miért hisz a Sárgamuskotályban és a Hárslevelűben. Sokoldalú fajták, a teraszra kiülős, nyári, könnyed boroktól kezdve késői szüretes borokig mindenben jól teljesítenek, ráadásul alapbornak is kitűnők. Az biztos, hogy nekem rendkívül jól esik, különösen a pisztránghoz, friss és üde, kedvesen muskotályos-bodzás, ízben kis sóval, szikárabb, zöldes-füves jegyekkel, elegáns savval.

Zöldfűszeres erdei gombaragu

Zöldfűszeres erdei gombaragu fokhagymásan, paradicsommal, zöldsaláta csokorral és pirított magos kenyérrel. Párja: Andrássy száraz Tokaji Szentkereszt Furmint 2008. Citrusok, narancs, érett körte, pirított kenyérhéj a pohárban. A bor egyharmada hordós érlelést kapott. A második fogás közben Sándortól megtudjuk, mi a bor tisztaságának titka. Az ép és egészséges szőlőalapanyag, vagyis nem lehet töppedt, botrytises szem a fürtökön. Kínosan ügyelnek hát a válogatásra. A gombaragu sült-pirult ízeihez szépen duruzsolnak a savak. Nem akarok még jóllakni, de már majdnem sikerül. Kérném a pincért, hogy ne hozzon ma már mást. De nagyon kedves… egyszerűen nem tudom megtenni.

Zempléni juhsajttal töltött sertés szűz

Zöldfűszeres zempléni juhsajttal töltött sertés szűz rozmaringos hárslevelű mártással, burgonyalángoson tálalva. A pohárban pedig Andrássy félszáraz Tokaji Szentkereszt Hárslevelű 2007. Gyógynövény és mazsola. Az illatban sok az alkohol, a valóságban sem kevés, 14%. A szájban a cukor azonban szépen visszafogja, nehogy túlzásokba essen. A bor herbás ízeihez fantasztikus a rozmaring. Meg is eszem az egész csokrot gondolkodás nélkül. De most akkor szabad megenni a díszítést a tányérról vagy nem? Mindegy. Késő…

Roston sült jércemell diós camembert sajttal töltve

Roston sült jércemell őszibarackkal és diós camembert sajttal töltve, karottás cukorborsós rizzsel. Társa: Andrássy édes Tokaji Sárgamuskotály Kései Szüretelés 2008. Jönnek tehát az édes édesek… Ízekben már átlépünk a grillázsos-aszalt citrusos világba. Telt és érett testek, olajos, lusta mozgás a pohárban. Én meg már csak annyit jegyzeteltem: „szereti a jércét a barackjával együtt!” Kár ragozni. Tényleg így volt.

Sült libamáj szeletek karamellizált almás lepényre tálalva, tokaji-mazsolás mártással. A bortárs: Andrássy Tokaji aszú 5 puttonyos 2006. Az aszúkhoz érkeztünk hát. Rendkívül intenzív és buján fűszeres. Fahéj, gyömbér, citrusok a pohárban. A libamáj finoman krémes, csak a szélén kering egy pici sült perem. Citromos kakukkfű az ételben, duci mazsolák a mártásban. Fotózni elfelejtettem. Ami nem is csoda.

Barackos fügés kacsamell

Barackos fügés kacsamell házi burgonyafánkkal. A pohárban kísér: Andrássy Tokaji aszú 6 puttonyos 2006. Méhviasz, méz, birsalmasajt, meg minden földi jó a borban. Bele kellene harapni… ha lehetne. Hosszan nyújtózik, a végére még tartogat néhány aszalt déli gyümölcsöt és sárgabarack lekvárt. A kacsamell olvad a szájban, a fügék duzzadnak a barackos szószban. Most kéne abbahagyni…

Andrássy csokoládétorta

Andrássy csokoládétorta. Hozzá Andrássy Tokaji aszú 6 puttonyos 2000. Vége(m) van. Csak hátradőlök, eszegetem a tortát, és élvezem a bor narancslekváros, aszalt fügés, datolyás ízeit. Igen, belesüt a nap a pohárba. Éjszaka? Hogyan, nem tudom. Pedig így van.  

Aztán fejben, még frissen az élmények hatása állva alatt összegzem, mit érzek, mit gondolok… Hát én valami olyasmit, hogy Zsurki Sándor komolyan gondolja. Nem, nem akar nagy, öncélú, túlhajtott, megerőszakolt borokat készíteni. Csak egyszerűen jót, jól ihatót, a gasztronómiában könnyedén elhelyezhetőt. Szóval komolyan gondolja, de nem komolykodja túl, miközben kiemelten ügyel az apró részletekre és a makulátlan tisztaságra. Az eredmény: korrekt és letisztult borok, amelyek nem utolsósorban megfizethetők. Ha nem lenne lejáratva a kifejezés, azt mondanám: a hétköznapok borai. Jó minőség, jó ár, könnyű beszerezhetőség (szuper- és hipermarketekben szinte mindig találkozom az Andrássy borokkal), választékban pedig száraztól édesen át az aszúkig bezárólag. Bármikor oda lehet tenni a vacsora mellé az asztalra.

És hihetetlen, de véget ért a szerda. Továbbgördülünk, a vacsora végeztével a szállásra indulunk. Ma Tokajban, a Rákóczi-Dessewffy kastélyban alszom. Szegény én… Holnap pedig Szepsy Istvánnál kezdünk. Nagyon várom a reggelt.   

…folytatása következik…

A negyedik részben Szepsy Istvánhoz látogatunk.
Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait. 
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Begurultunk! – Látogatás a Tokaj-Hétszőlőnél

Tokaj Prestige Csillagos Bortúra Négy keréken 2. rész

Az első részben valahol ott hagytam abba a Tokaj-hegyaljai bortúrámról szóló mesémet, hogy egy szőlőhegyoldalba-kiülős, borkóstolós, Sárga Borházban ebédelős délelőtt után magunk mögött hagytuk a Disznókő Birtokot és Mezőzombort. Ezzel azonban az első nap történéseinek még koránt sincs vége. Begurultunk ugyanis... Mármint Tokajba. Jöjjön hát a Hétszőlő birtokon töltött délután beszámolója, egy afféle újratalálkozás margójára.

Kovács Tibor birtokigazgató

Vannak ugyanis nagyon meghatározó „elsők”. Úgy értem, első benyomások. Az egyik ilyen nálam 2009-re datálódik. Tokajhoz kötődik, de nem Tokajban történt, hanem a Gundel báltermében, ahol hirtelen egy cseppet sem banális „meglátni és megszeretni” történet közepén találtam magam. Ott randevúzott ugyanis egymással a két, akkor már testvérbirtokként működő Grand Cru, vagyis a bordeaux-i Château Cos d’Estournel és a Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok. 9 évjáratot (2000-2008) kóstolhattam akkor végig, először a francia birtok bordeaux-i vöröseit, majd a Hétszőlő 5 puttonyos aszúit. Mindehhez francia részről a St. Estephe-i birtokot vezető Dominique Arangoits asszisztált. Tette mindezt magyar nyelven, köszönhetően annak, hogy korábban a már említett Disznókő birtokon is szépen bejárta a ranglétrát. A Hétszőlőt dr. Kovács Tibor birtokigazgató képviselte, nekem meg nagyon is ínyemre volt ez a fúzió. Legalábbis ha arra a 2005-ös bordeaux-i vörösre, és 2000-es tokaji Hétszőlő aszúra gondolok, amelyek meglehetősen emlékezetes tételek maradtak számomra.

 

Ezekkel az emlékekkel gördülök hát be Tokajba, ahol újra találkozhatok Kovács Tibor birtokigazgatóval. Ő vár ugyanis minket a Hétszőlő központjánál, a barokk stílusú Rákóczi-Dessewffy kastélynál. Az elkövetkezendő két éjszakát a sűrű pincelátogatások édes fáradalmainak köszönhetően itt, a díszkertre néző szobácskámban fogom mormota módjára átaludni. De egyelőre erről szó sem lehet, mert átsétálva Tokaj főutcáján, a Rákóczi Pincéhez érkezünk. Szépen átjárja a múlt a pincét, mely olyan szereplők és történések szemtanúja, mint például Szapolyai János, és az országgyűlés összehívása 1526-ban. Aztán a pince feletti udvarházba érkezünk, és a teraszon a nyári verőfényből a hatalmas gesztenyefa árnyékába húzódunk. Érkeznek a borok, Tibor pedig mesélni kezd. Először az alapokról. Vagyis a talajról, amely a Hétszőlő birtok dűlőin (Hétszőlő és Nagyszőlő) vastag lösztakaró. Déli, védett lejtők, és a borvidéki átlagnál néhány fokkal melegebb klíma. Más típusú borok születnek itt, nem nehezek és tömények, hanem lágyabbak, illatosabbak, 1-2 grammal kevesebb savval. A fő fajta, a Furmint is illatosabb, ezért nincs szükség különösebben a Hárslevelű „rásegítésére” (a Hárslevelűből leginkább késői szüret készül). Elsősorban a fajtatiszta borok termőhelye tehát a birtok.

Lovagterem - Rákóczi Pince

Először egy 2009-es Furminttal ismerkedünk. Valóban nagyon illatos, már-már parfümös, szőlő és mazsola viszi a prímet némi alma és körte mellett. Az alkohol erőteljes. Tüzes, acélos bor. Közben pedig előkerül a téma is… Az, amelyik az utcán hever. Pontosabban Tokaj főutcáján. Végigsétálva a belvároson ugyanis nem lehetett nem észrevenni a bezárt üzleteket, a lepusztult boltokat, a bóvlit árusító helyeket, különös tekintettel a műanyagkannás borokra, a műanyag kerti székes borkimérésekre, és a gyros-hamburger feliratokra. Első ízben járok Tokaj belvárosában, engem személy szerint megdöbbent a látvány, még ha a hasonló problémákkal küzdő Badacsonyból érkezem is. Vagy talán pontosan azért… Igen, tudom, persze, pénzhiány, meg az elmúlt negyven év átkos lenyomata, meg hogy még legalább ugyanannyi évnek kell eltelnie, mire… De bevallom, az évek múlásával valahogy már egyre inkább nem szeretem hallani az erre történő hivatkozást. Mert hát meddig még? Meddig lehet még nagy presztízsű történelmi borvidékeket ilyen állapotban hagyni?

Mindeközben persze van fejlődés is, hiszen az igyekvő és minőségre törekvő kisebb-nagyobb pincészetek mellé megérkeztek a külföldi befektetők Tokaj-hegyaljára (a franciákon kívül angol, spanyol, német és amerikai érdekeltségek is jelen vannak), milliárdokat invesztáltak a pincék, éttermek, hotelek és birtokok fejlesztésébe. Hogy mikorra várható a megtérülés, nem tudni, hiszen a Tokaj-hegyaljára irányuló borturizmus a pincészetek kitartó munkája ellenére is sajnos túlnyomórészt a „nem túl drágán inni, és valamit még olcsón haza is vinni” – mentalitásról szól. De eme kis kesergős kitérő után térjünk vissza a pozitív dolgokhoz, és a Hétszőlő birtokra. Mert hogy éppen 2007-es Sárgamuskotályt kóstolunk. Érett szőlős illatok és ízek, gyógyszeres-benzines-púderes árnyalatokkal. Ízben talán lehetne hosszabb, de kétségkívül harmonikus és szerethető bor. Aztán Kövérszőlő érkezik 2007-ből. Rumos mazsola némi almás rétessel. Savakból én még elviselnék egy picit többet, de szívesen kortyolgatom.

A Hétszőlő birtokközpontja - Rákóczi-Dessewffy kastély

 

Aztán mielőtt az aszúkra térnénk, a birtok francia érdekeltségéről beszélgetünk. 2009-ben került ugyanis testvérkapcsolatba a Hétszőlő egy francia birtokkal, vagyis a már fentebb említett, egyik legmagasabban jegyzett bordeaux-i château-val, a Cos d’Estrournel-lel. Hogy hogyan? Úgy, hogy a Genfben élő Michel Reybier üzletember nevével fémjelzett Domaines Reybier cég - a már említett Cos d’Estournel és a Château Marbuzet birtokosa - megvásárolta a Hétszőlő birtok többségi üzletrészét. Az üzleti irányításért a Cos d’Estournel ügyvezető igazgatója, Jean Guillaume Prats a felelős, a birtokigazgató Kovács Tibor, de a birtok ügyeiben szerepet kap Dominique Arangoits, a St. Estephe-i birtok technikai igazgatója is. Hát így dolgoznak össze a franciák és a magyarok – elsősorban az export növelése céljából -, mi meg áttérünk az aszúk kóstolgatására.

Aszúhatás

A 2009-es Gundel-beli Grand Cru kóstolóról már ismert, és már akkor is kiemelkedő tétellel, a 2000-es 5 puttonyos aszúval kezdünk. Rendkívül gazdag és cizellált, illatban aszalt gyümölcsök és édes fűszerek kavalkádja, szájban mézes, olajos, testes, gyönyörűre érett, hosszan elnyújtózó, lágyan hullámzó vonulatokkal, nagyon szép egyensúlyban és arányban. Na és hogy miért (lenne) jó az életben minden felé maximális bizalommal fordulni? Mert ebben a borban az elején bizony nem nagyon hitt senki, jó ideig mérsékeltebb áron adták el, mint a többi évjárat aszúit. Ez természetesen ma már nem így van, így az járt jól, aki egyébként az életben mindig jól jár, vagyis aki örök optimista, és már a kezdeti időszakban bespájzolt belőle pár palackkal. A 2001-es 5 puttonyos testvér ízben inkább herbás, kamillás, virágos, összességében frissebb, citrusosabb, ásványosabb, árnyalatnyival gyorsabban véget ér, de mégis izgalmas és vibráló. Majd 6  puttonyos aszú következik 2004-ből. Tiszta, kiegyensúlyozott, hosszú, szép struktúrájú bor, ízben-illatban kandírozott körtével és mézzel. Aztán belekóstolunk a 2008-as év aszújába is, mely még természetesen hordóban van. 2008 nem volt egyszerű évjárat, magasabb savtartalom, lassúbb érés-kerekedés jellemzi borait, ráadásul fiatalka még ez a bor, gyümölcsös jegyei mellett leginkább a kicsattanó frissesség dominál. Befejezésül 2010-es aszút kóstolunk. Természetesen erősen keresi még a helyét, izeg-mozog, most éppen kedveskedve, játékosan bodzás és friss citromszörpös jegyeket mutat. Hát igen, ilyen a boldog gyermekkor!

Aztán lassan elbúcsúzunk Kovács Tibortól és a Hétszőlőtől, és tovább gördülünk. Talán nem meglepő, de újra sok bor, sok gondolat és sok élmény következik. Messze még az este… A következő részben tehát még mindig nem ér véget az első nap. Tarcalra utazunk, az Andrássy Rezidenciára, ahol sokat fogunk enni. Na meg persze folytatjuk a kóstolást is.

…folytatása következik…

A harmadik részben az Andrássy Rezidenciára látogatunk.
A negyedik részben Szepsy István vendégei leszünk. 
Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait. 
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz

Gondolatok egy filagória árnyékában – A Disznókő Szőlőbirtokon jártam

Tokaj Prestige Csillagos Bortúra Négy keréken 1. rész

„Menjetek ki a természetbe, s ismerjétek meg egymást ott,

ahol az ember őszinte lesz.”

(Móricz Zsigmond)

 

Borral kapcsolatos utazásaim során minden egyes alkalommal rádöbbenek, hogy lehet éjt nappallá téve könyvekből biflázni, sok bort megkóstolni, majd ezekről okos elemzéseket kanyarintani, vagy ilyeneket olvasni, sokféle fórumon tájékozódni, jól informáltnak lenni, meg lehet az alábbi eszmefuttatást valami szakrális hablatynak is tekinteni, de a teljes valóságot, a dolgok lényegét, az Alfát és az Omegát csakis egyetlen hely birtokolja kizárólagosan és örök érvényűen: a terroir. Ezért aki nem megy el oda, ahol a szőlő terem, és a bor készül, az vajmi keveset érthet, vagy érezhet mindabból, ami pedig a borok lényege lenne. 

A Disznókő Szőlőbirtokon - Lesti Zoltán vezetésével

A felismerés óta még inkább vágyom arra, hogy utazhassak, és eltölthessek pár napot az egyes termőhelyeken, magamba szívhassam az ottani levegőt, engedve, hogy megérezzem a leheletnyi különbségeket is, hiszen ahogy Szepsy István borász mondta, miden egyes dűlőnek más és más az illata. De mindenhol másképpen süt a nap, másképpen járja a szellő a szőlősorokat, másképpen futnak a felhők, és mindenhol más a föld kisugárzása, ezáltal pedig egészen más és más a létezés… A szőlő létezése is, de azoké is, akik ott élnek és dolgoznak. Nem véletlen hát, hogy a borok is mások. 

Így talán érthető, hogy nagy várakozással vágtam bele a Prestige Reserve Club Tokaj-hegyaljai bortúrájába, amelyet az éppen 125. születésnapját ünneplő Mercedes Benz által biztosított négykerekűkkel vittünk véghez. Hat pincészethez látogattunk el: Disznókő, Hétszőlő, Andrássy, Szepsy, Royal Tokaji, Oremus. Igen, ez az a helyzet, amikor valamennyi pincészetről vagy borászról hallottam már, sokat és sokszor olvastam róluk, találkoztam velük fesztiválokon, vagy éppen kóstoltam tőlük hol több, hol kevesebb tételt, de igazi, hiteles tudás birtokába jutni így lehetetlen. Ahhoz bizony utazni kell. Ott kell állni Szepsy István mellett a Szent Tamás-dűlőben, amikor megmutatja azt a helyet, ahová időnként csendes gondolkodásokra elvonul, a borlopóval lelkesen cikázó Áts Karcsi után kell kitartóan szaladgálni a végeláthatatlan mádi pincerendszerben, a tűző nap elől a Sárga Borház hatalmas lombú fái alá kell húzódni, ott eszegetni a házi krémest, és kortyolgatni hozzá a Disznókő aszút, majd a Hétszőlő birtok Rákóczi-Dessewffy-kastélyának tokaji ódon falai között kell álomra hajtani fejünket… Aztán meg kell hallgatni figyelmesen Bacsó Andrást az Oremusnál, miért is gondolja úgy, hogy ha nem ismerjük magát a kultúrát, nem ismerhetjük meg a borokat sem. Majd az apró darabkákat később összerakva esetleg megtudunk valamit… de még mindig csak keveset. Leginkább csak elindulunk egy úton. Megtettük az első lépéseket a valóság felé.

A filagória, és a birtok nevét adó kőszikla

Mint ahogy rögtön a túra első állomásán, a Disznókő Szőlőbirtokon. Már délelőtt nagy a hőség, de egyáltalán nem bánjuk, hogy vendéglátónk, a birtok értékesítő-sommelier-je, Lesti Zoltán a szőlődomb tetején fehéren világító filagóriára, mint célállomásra mutat. Ott vár minket ugyanis a jutalom. Addig is teszünk egy kört a birtokon. Mezőzomboron, Tokaj-hegyalja déli kapujában vagyunk, a borvidék legdélebbi részén. Az Alföld végtelenje terül el a lábunk előtt, ahol a Tisza és a Bodrog árterülete és holtágai nyújtóznak. Innen kúszik fel a dűlőkre kora ősszel a nemes rothadáshoz elengedhetetlen pára. Mögöttünk a Zemplén-hegység húzódik, útját állva az északról támadó jeges viharoknak és a vad szeleknek. Mindeközben nyugat-kelet irányban szépen kószálhat a már megzabolázott szél, így az aszúszemek száradása is biztosított. A Berekalj-dűlő felé tartunk, hogy megnézzük az Ekler Dezső tervezte, jurtaszerű - engem egy elhagyott hatalmas fél-csigaházra emlékeztető - traktorszínt, illetve kipróbáljuk akusztikáját is. Az épület ugyanis nyáron koncerteknek, színházi és operaelőadásoknak ad helyet. 

Traktorszín a Disznókő birtokon

Tovább sétálunk, amíg aztán elérjük a birtok szívét, a Disznókő-dűlőt. Felkapaszkodunk a filagóriához, amely mellett a fűben lustán heverészik a birtok nevét adó kőszikla. Ott vár minket az égkékre pingált, és hófehér abrosszal terített asztal. Zoli hűs, 2010-es száraz Furmintot tölt a poharainkba. „Ennek a bornak egyetlen előnye van. Hogy nincs hátránya.” – mondja, én meg közben mosolyogva hátradőlök, örülök a friss és finom savaknak, a pohárban guruló zöldalmáknak-egreseknek, és hagyom, hogy a szél kedvére borzolja a hajamat. Kicsit aztán még bohókásan a terítő alá kap, majd elcsendesedik. Zoli közben a birtok körüli dolgokról mesél, aztán egy krémes, könnyed, kedves, nem buja, hanem egyszerűen csak szép 2009-es késői szüretes édes Furminttal búcsúzunk a hegytetőtől. Az árnyékok megrövidültek. Dél körül járunk.

A dűlő alján a Sárga Borház falain kacér fények kergetőznek. Oda tartunk. Lefelé haladva a velünk túrázó Bessenyei Péter műrepülő pilóta megjegyzi: „Ha kicsivel melegebb lenne, az se lenne jó. Ha kicsivel hidegebb lenne, az se lenne jó. Ha kevésbé fújna a szél, az se lenne jó, ha jobban fúja, az sem. Minden úgy jó, ahogy van.” És megerősíthetem, ez az érzés itt valóban nem holmi szentimentális képzelgés. Ki kell próbálni. A Sárga Borház lombos fái alatt komótos macska nyújtózik, mi pedig asztalhoz ülünk. Érkezik is a kacsamáj pástétom-hab friss házi kenyérrel. Hozzá meg a 2003-as édes Szamorodni. A borban Furmint, Hárslevelű és Zéta. Meg a 2003-as évjárat különleges gazdagsága. Minden érett és dús. Levét csordító barack, dagi mazsola, finom marcipán, az utóízben pedig egy kis trükk: pici só és kesernye. Elegáns. A cukor és a sav halkan bújik össze. A házi kenyér héja ropogós, belül foszlósan kalácsos, a kacsamájhab krémes és selymes. Na most álljon meg az idő…

De nem áll meg. Érkezik a fogas, petrezselymes-tejszínes szósszal, hozzá pedig krémes rizottó, parmezánnal és póréhagymával. A bor dűlőszelektált, 2007-es Tokaji száraz Hárslevelű. Vajas, citrusos, és inkább az ásványosságról beszél, de gyönyörűen. A rizottó tökéletesen krémes és lágy. Aztán jön a desszert. Házi krémes, mellette kis baracklekvár. Valamiért Nagymami szarkalábas kékszemű mosolya jut eszembe. A roppanós sütilapok között finom tejszínes-vaníliás krém, a lekvárban őszi és sárgabarack. Mindehhez egy fiatalka aszú, 5 puttonnyal, 2007-ből. Benne mindenféle földi jó: barack, méz, mandula. Még friss és könnyed. Kerek savak, selymesség, báj. A lekvárral eszményi párost alkotnak. És ha most azt mondaná Zoli, hogy itt a vége, hát már elégedetten futnánk el véle. De nem. A feldolgozó épület tájékára invitál minket. Mert hogy van még ott pár bor, amit szeretne megmutatni. Meg egy eszencia is. Megyünk vele.

Aszúk. Az első 5 puttonyos, 2002-ből. „Ez egy atlétanő” – hangzik a rövid jellemzés - „Az előző, 2007-es egy kifinomult, francia dáma volt”. Van benne valami. Illatban ott van a friss kajszi, mellette aszalt gyümölcsök, ízben beköszönnek az ásványok, az ázott köves-sziklás vonulatok is. Mindezt az erőteljes savak teszik rafinálttá. Felerősítik az aromákat. Minden élénk, lendületes, vibráló, feszes. Valóban sportos, mégis nőies alkat. Köszönhető az évjáratnak, mely szinte a nagy, klasszikus, 1999-es aszús évet idézi. Amit nyomban meg is kóstolunk, egy 1999-es 6 puttonyos formájában. A Disznókő történetének legnagyobb savtartalmú aszúja. Rendkívül gazdag és cizellált ízek és illatok. Nagyon sok réteg. Narancs, grillázs, dió, ízben nagyon sok és friss sav, amelyet precízen ellenpontoz a cukor. Hosszú lecsengés, benne minden újra fel-felbukkan, majd alámerül, hogy más összetevők kerüljenek előtérbe. ’99-ben háromszor szedtek aszúszemeket a Disznókő Furmint ültetvényein. Tiszta ízekkel, gazdag aromákkal és szépen megőrzött savtartalommal. És még mennyi, de mennyi ideje van ennek az aszúnak! 

Majd a Kapi-dűlő 2005-ös 6 puttonyos aszúját kóstoljuk. Ez a bor csak néhány kivételes évjáratban készül. 100% Furmint, a szintén a Kapiból származó Furmint alapmusttal. Az erejét és a különlegességét nem a kiugró illatok és ízek adják, hanem az egyensúlya. Mint ahogy Zoli is elmondja, a Disznókőnél nem nagy, izmos, agyontrenírozott borokat szeretnének készíteni, hanem egyensúlyban lévő, és harmonikus borokat. Aztán jön a vége, a Disznókő Tokaji Eszencia, 2000-ből. Titokzatos. Úgy hullámzik, mint a méz, rejtélyesen-sziruposan hömpölyög. Füge- és sült szilvalekvár a pohárban, aszalt datolyával, karamellel, pirított dióval és kávéval. A cukortartalmat nem is jegyzeteltem, de itt a birtokon általában 600-850 g/l közötti. Szóval rengeteg. A savak igyekeznek keményen ledolgozni a cukor koncentrációját. Így aztán a vége bársonyos, intenzív, és hihetetlenül hosszú…

Aztán elbúcsúzunk, és tovább gördülünk. Az első állomás pedig máris tanított nekem valamit. Ott fenn ülve a filagória árnyékában megértettem, hogy időzni kell… a tájban, a létezésben, a szélben, a napsütésben, az ételekben, az ízekben, a borokban, az emberekben. Hogy csak úgy ismerhetünk meg valamit (vagy valakit) teljes valójában, ha mi is teljes valónkkal átadjuk magunkat neki. Ebben a szellemben folytattam tovább Tokaj-hegyaljai bortúrámat.

…folytatása következik…

Folytatások:
A második részben a Tokaj-Hétszőlő Birtokra látogatunk.
A harmadik részben az Andrássy Rezidencián borvacsorázunk.
A negyedik részben Szepsy István vendégei leszünk.
Az ötödik részben Áts Károllyal kóstolgatjuk a Royal Tokaji borait. 
A hatodik részben a Tokaj-Oremushoz látogatunk.

Külön köszönet Doszpod Lászlónak, a Prestige Reserve Club munkatársainak, valamint a Mercedes Benznek!

A bortúra teljes fotógalériája a facebookon - Fotók: Nagy Zita - Borgőz