A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lenkey Géza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lenkey Géza. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 13., hétfő

A megérzéseimre hagyatkozom - Lenkey Gézával kóstoltunk a Tastevino-ban

"Ember és bor tartását annak gerince adja!
Kettejük közt a kapocs az áhítat."
(Nagy Zsolt - Bor&Sodó blog)

Négy évvel ezelőtt - nagyjából ilyentájt, amikor a mandulafák virágzása font illatos rózsaszín vattacukor-pamacsokat a tájba - született egy bejegyzés itt a blogon Lenkey Gézáról. Akkor először került mottó blogbejegyzésem elé, és úgy gondoltam, maradok is ennél a "hagyománynál", ha Gézáról van szó. A mostani idézet ráadásul onnan származik, ahol ezen a februáron Gézával találkozhattunk, vagyis Sopronból. 

Lenkey Géza

Ez a Zsoltnak köszönhető spontán impresszió annyira kifejezi mindazt, amit azon az estén kóstolhattunk, érezhettünk, tapasztalhattunk, gondolhattunk - Gézának, valamint borainak köszönhetően - hogy akár most kitehetném az utolsó pontot a bejegyzés végére, és lecsukhatnám a laptop tetejét, mert minden benne van ebben a két mondatban Géza szívétől-lelkétől a borok súlyáig-mélységéig. De inkább maradok, és elmesélem, milyen is volt az az este a soproni Tastevino-ban.

A sommelier Takács Alexandrosz

Legutóbb Tóth Gusztival "olívászkodtunk" itt, ebben a belvárosi, egyszerre elegáns, egyszerre fiatalos, otthonos soproni borbárban, ahol Géza kóstolóján az egy négyzetméterre jutó sommelier-k száma mind a vendéglátók, mind a vendégek körében meglehetősen nagy volt, de ez a tény a többi estre is igaz, mondhatni, Szabiéknál ez alap. Elég ugyanis akár csak a bár tulajdonosára, a 2007-es magyar bajnokra és 2010-es chile-i világbajnoki negyeddöntősre, Lukács Szabolcsra - aki édesapja, a sármosan kedves, barátságos és előzékeny Szabolcs "bácsi" segítségével vezeti a helyet - vagy Takács Alexandroszra, alias Alexre gondolni. (A hely neve is erre a szakmára utal, hiszen a sommelier-k kóstolócsészéjét nevezik tastevin-nek.)

Az est vendége tehát a kispesti "srácból" komoly és megfontolt mádi borásszá érett Lenkey Géza volt, aki bevallása szerint másodszor járt aznap este Sopronban, korábban egy meccs kapcsán látogatott el a városba, most pedig a borok "hozták" ide. Ahogy azt már megszokhattuk Gézától, az estből elejétől végéig személyesség, bensőséges hangulat, nyugalom és a legeslegfontosabb, őszinteség áradt.

Minden egyes bor történetét elmesélte, beleszőve olyan fontos felvonásokat is, mint például a birtok átvétele édesapja halála után - akitől a mai napig őriz két literes ballonnyi száraz szamorodnit -, vagy a sok mindent meghatározó beszélgetés 2001 telén Szepsy Istvánnal, aki anno úgy nyilatkozott Gézáról, hogy ő az, akire mindig lehet számítani, akinek a szőlősorai mindig pedáns rendben vannak, de azt is elárulta Géza, mikor érezte úgy, hogy igazán megtanulta tisztelni a szőlőt.

2002 óta ő hoz meg minden döntést a szőlőben és a pincében, a természet tiszteletéből eredően pedig nem használ fajélesztőt. Kikapcsolni, gondolkozni legszívesebben a Bomboly dűlőbe jár, hiszen ahogy ő mondja, a dűlő "terápiás hely". Azt is elárulta magáról, hogy nem szereti a sablonokat, és nagyon fontosnak tartja a szerénységet, hiszen amint azt gondolja, hogy mindent tud, rögvest megüti a bokáját. Dűlőinek titkát pedig - ha nem is ismeri teljesen - de közel jár a megfejtésükhöz. Ez már csak azért is biztos, hogy így van, mert ez bizony sokáig érlelt, komoly boraiból is érezhető.



Az estet egy nyári bor, a Fecsegő 2011-es tétele nyitotta (80% Furmint, 20% Hárslevelű). A bodrogkeresztúri Hegyfarok dűlő alapanyagából készült bort Géza azért (is) készítette, mert szerette volna, ha a nyár gyümölcsös, üdébb, közkedvelt borai közé bekerülne Tokaj könnyedebb, mégis komolyságát mutató arca is. Mintha csak helyeselne a Fecsegő, a palackon átszűrődő fény, mint a napsugár kezdte pásztázni a címkén álldogáló madárkákat. Persze a könnyedebb stílusban is ott van a gondoskodó, borait tisztességgel útjukra felkészítő, "Gézás" vonás, ugyanis másfél év palackos érlelést kapott a citrusos, nyári almás, lendületes savakkal teli, frissítő, minden kortyával nyárba repítő tétel.

Aztán persze érkeztek a régebbi évjáratok borai, visszafelé haladva az időben, ezzel együtt visszafelé követve Géza útját és emlékeit is. Érdekes időutazás volt, főleg, hogy hozzákóstoltuk a "mérföldkő"-borokat is.

A 2009-es Hét hordó dűlőszelektált Furmintok házasítása, 18 hónap hordós, majd palackozás után 3 éves érleléssel. Itt emelte ki Géza, hogy érdemes a borkedvelőknek a  tételek forgalomba hozatalát, vagyis a piacra lépés időpontját is figyelni - ezen a tételen jól látható módon fel is tüntette - hiszen a mostanság divatos, gyors fogyasztásra szánt borok világában könnyen gondolhatjuk azt, hogy 2015-ben egy 2009-es fehérbor talán már csak egy bennragadt tétel, holott Géza pontosan akkor bocsátja útjára palackjait, akkor engedi csak el a kezüket, amikor azokat erre maximálisan késznek érzi.

A Hét hordóban már érezhettük azokat a jellegzetes "köves" illatokat-ízeket, amelyek, ahogy azt Géza megfogalmazta, olyanok a borban, mint a zene esetében az AC/DC, vagyis, ha "megszólalnak" azonnal fel lehet ismerni róluk Tokaj-hegyalját. Mintha csak koreografált lenne a történet, Szabolcs máris elővarázsolt néhány darabkát a terroir-ból, a kövek büszke szülőként "feszítettek" a palackok mellett, mi pedig még komolyabb vizek, pontosabban borok felé eveztünk, a 2008-as Túlélő következett a sorban.



A 60% Furmint, 30% Hárslevelű, és 10% Sárgamuskotály házasságának alapanyaga egy igencsak embert és szőlőt próbáló évjáratban született, amikor is az elmúlt negyven év legagresszívebb lisztharmat fertőzése támadta meg az ültetvényeket. Ráadásul Géza egymaga döntött minden egyes lépésről, megküzdve a nehéz évjárat kihívásaival. A Túlélő 2008 mára bebizonyította, hogy érdemes volt: friss lendülete mellett telt, krémes, aszalt barackos, nagy vitalitású, finom savakkal és selymességgel, sós-ásványos vonalakkal. Nem maradt el a bor mellől Géza visszaemlékezése sem: amiről azt gondolta - például a 2008-as évjáratról - hogy gyötrelmes, és nehézségekkel teli időszak, arról később sokszor beigazolódott, hogy végig szépséget és teljességet hordozott magában.

A Holdvölgy szépen komponált, 9 hónapig zempléni tölgy hordóban érlelt 2007-es tételével (65% Furmint, 35% Hárslevelű) léptünk tovább, pontosabban visszafelé az időben. Ebből az évjáratból elsőként ez a bor készült el, és ahogy azt anno 2011-ben, a 2007-es évjárat bemutatóján elmondta Géza, számára ez a bor soha nem unalmas, mélységei, magasságai és titkai vannak, melyeket szeret megfejteni. Azóta eltelt négy év, a bor nyolcadik évébe lépett, narancsolajos, telt, selymesen krémes, telis-tele lédús barackos, érett déligyümölcsös vonalakkal, és persze a kövek finom "fűszerével", no meg a savak határozott tartásával.

A December (100% Furmint) száraz (!) tétellel 2005-be érkeztünk, abba az évjáratba, amely igencsak nehéz volt, hűvös, csapadékos időjárásával, és a Mádon május 4-én délután háromnegyed háromkor bekövetkezett özönvízszerű jégesővel. A patak kilépett medréből, az áradás milliós károkat okozott, és emberéletet is követelt. Ez volt az az év, amikor Géza igazán megtanulta tisztelni a szőlőt, hiszen a vihar pusztítása és a nehéz évjárat ellenére új hajtásokat nevelt, lett megfelelő termés, és lett szüret is.

A Kishegy dűlőben azonban kint maradt a szőlő, mert Géza nem tartotta elég jó alapanyagnak, igazából le is mondott már róla. Amikor azonban megkóstolta, az íze jó volt, így azt gondolta magában, ez a szőlő mégiscsak akar valamit. Így aztán 2005. december 13-án mínusz 5 fokban leszüretelték.

A már kétszer kiaszúzott alapanyagból egy hordónyi bor lett, amely extrém hosszú érlelést kapott - öt és fél évet töltött hordóban -, majd másfél évet palackban. És hogy a számmisztika még folytatódjon kicsit az 5-ös szám jegyében, 555 palack készült belőle mindössze. Illatában-ízében dió, erdei gomba, naspolya, grillázs, rumba áztatott mazsola, szamorodnira emlékeztető aromavilág. Megfontolt bor, ásványosságát is csak finoman szövi a gazdag részletek közé.

A hordónak és a kövességnek előbb-utóbb össze kell találkoznia - mondta Géza, immár az Édes kövek 2010-es tételével a pohárban, majd hozzátette, hogy kizárólag zempléni tölgy hordókat használ,  mert szerinte nem éreznék jól magukat a borok egy amerikai hordóban. - De lehet, hogy rosszul gondolom... A megérzéseimre hagyatkozom - fűzte hozzá.

A Furmint és Hárslevelű házassága nyolc hónapot töltött hordóban, a tervezett 100 gramm/liter cukor helyett végül csak 75 maradt. A névválasztás pedig úgy esett, hogy ilyen minerális édes bora még nem volt Gézának azelőtt. Citromlekvár, kandírozott citrushéjak, aszalt gyümölcsök, fantasztikus savak, és egy picinyke grapefruit-csepp a lecsengésben - természetesen az elmaradhatatlan ásványossággal együtt. Ezen a ponton kezdtem el vágyakozni egy csodás narancssaláta után, mézédes naranccsal, jófajta olívaolajjal, durva szemű tengeri sóval, és friss pirítóssal...

Narancssaláta nem, de a száraz Túlélő 2008 édes testvére, a Dárius 2008 megérkezett. 81% Furmint, 19% Hárslevelű, 65 g/l cukor, 4-5 hónap hordós érlelés. Telt, krémes, selymes, hosszan nyelvet simogató textúra mézzel, barackkompóttal, érett körtével, tejcsokoládéval, és finom ásványossággal - ez utóbbi kapcsán Géza is megjegyezte, hogy az Édes kövek jóval ásványosabb karakterű. A névválasztás Géza unokaöccse, Dárius után történt, mint megtudtuk, ezt a 2008-as tételt érezte leginkább hasonlónak a birkózó és sakkozó, vagyis tűz és víz Dáriushoz.



A soproni estét a 2000-es évjárat 6 puttonyos aszújával zártuk. Furmint és Hárslevelű aszúszemekből, felöntőborként a mádi Nyulászó dűlő Furmint újborát használva, 2 év és 8 hónap hordós érleléssel készült. Grillázs, leheletnyi fahéj, kandírozott gyümölcsök, kamilla, citrusok, sóskaramella, mindez Tokaj-hegyalja csodás savaival gazdagítva... Bevallom, nehéz volt megszólalni az est végén, illetve valahogy nem is akaródzott.

Megnyugtatott, lelassított az este, a borok, a gondolatok, talán az idő is megállt picit, és bekukucskált a soproni borbár ajtaján, talán oda is intett Gézának, aki - láthatóan, érezhetően, és borai által kóstolhatóan - szintén nem siet sehová. A szőlőnek, a bornak, és saját magának is időt hagy, az a mondata pedig, hogy "Mádért én még az ördöggel is cimborálnék, vagy legalábbis elgondolkodnék az ajánlatán..." azt hiszem, végképp mindent elárul a kövekhez, a természethez, és a borokhoz való viszonyáról.

Egy Fecsegővel, Alexszel, Szabolccsal, Gézával, Zsolttal és Szabolcs bácsival töltött pillanatot még magunkkal vittünk az estéből, átmenteni az utókornak, vagy csak úgy őrizni magunknak, magunkban, talán mindegy is... Mindenesetre ez volt az...



Fotók: Wawrzsák László
                 

2014. október 23., csütörtök

Örökké nem eshet... - Budavári Borfesztivál 2014

"Odaát is esik? Ideát is esik..." - jutott eszembe szemközt nézve a poharamban lévő vörösborból visszatükröződő arcképemről az idei Budavári Borfesztiválon Micimackó, no meg az ő tükör előtti meditálása. Aztán meg eszembe jutott az is, hogy talán azért esik napok óta, mint a ló dereka, mert Sir August de Wynter kaparintotta kezébe az uralmat az időjárás felett, mint tette azt ezerkilencszázkilencvenvalahányban egy nagyon rossz filmben, amit kizárólag Ralph Finnes elbűvölő tekintete miatt néznék meg újra...

Örök téma a Borfesztivállal kapcsolatban az időjárás, idén ez még hatványozottabban érvényes volt, igazából a végére már én sem számoltam, hányszor is áztam el - mármint szigorúan eső által. Borozni ennek ellenére remekül lehetett, fotózni-jegyzetelni már kevésbé, a szakadó eső próbára tette mind a technikát, mind a "türcsihatárt", ahogy egyik kedves barátnőm mondaná, de azért megbirkóztunk persze a feladattal.

Akkori élményeimről még nem írtam, bor körüli elfoglaltságok tartottak távol a billentyűzettől, no meg sütöttem is, remek pékekkel, igazi pékműhelyben - ezúton is köszi mindenkinek, aki támogatott, segített a kivitelezésben! - naszóval dolgoztam, aztán meg örültem az eredménynek, így most jönnek a "borfesztes" élmények és képek, kicsit visszatekintve a szeptemberi Borfesztiválra.

Pezsgő kezdet - A Kreinbacher Birtok és a Futur Classique

Ha imádott somlói Juhfark-rajongó "fogadott" nagypapám még élne, biztosan elcsodálkozna mi minden történt az utóbbi időben a Somlón (bár néha mesélek neki ezt-azt, tudom, hogy hallja). Többek között azon is, hogy mostantól már remek somlói pezsgőket is kortyolhatunk. Mivel nagyon vártuk a Kreinbacher pezsgők Borfesztiválon történő debütálását, a hóvirág motívummal, huszárvágás szimbólummal, és óriás időkapszulával "felszerelt" somlói Kreinbacher standnál kezdtünk.

Fotók: Wawrzsák László - Képgaléria a képre kattintva

Jó tudni, hogy ha ezután a Futur Classique kifejezést halljuk, akkor a Kreinbacher pezsgők elkészítésének elveit összefoglaló keretrendszerről beszélnek nekünk, melybe beletartozik a Somló és a Furmint, tehát a terroir és a fajta tökéletes kifejezése, de Champagne több száz éves tapasztalatának megjelenítése is. A Kreinbacher Birtok pezsgői ugyanis a Méthode Traditionnelle - vagyis a palackos erjesztésű és érlelésű pezsgőkészítés - útját járják be, méghozzá a Champagne Paul Bara pincemestere, Christian Forget útmutatásával, és olyan apró részletekkel megspékelve, mint például a Champagne-ban alkalmazott Coquard prések használata.

Négy pezsgő áll a Birtok szortimentjében, a Brut Nature, a Prestige Brut - mindkettő 100% Furmintból -, valamint a Brut Classic, és az Extra Dry - mindkettő 85% Furmint, 15% Chardonnay -, és mindegyiket meg is kóstoltuk jól, miközben aktívan verte az ördög a feleségét, vagyis míg az Oroszlános udvarban locsogott az eső, addig a kapun túl vakítóan sütött a nap.

Mivel a natúr pezsgő, vagyis a Brut Nature műfaj (0 gramm/liter cukortartalom) meglehetősen közel áll hozzám, így azt gondoltam, ő lesz az esélyes kiemelt kedvencem az amúgy rendkívül tetszetős sorból - de végül a Prestige Brut tételre mondtam azt, hogy soha többé el sem engedném a palackot, ő érdekel, vele akarok lenni, és kész.

Nagyon finom, bársonyos-elegáns pici buborékokkal, 9 gramm/liter dosage-zsal, ami érzetre egyáltalán nem "cukisabb", mint a Brut Nature, viszont általa teltebb, krémesebb, "haraphatóbb" pezsgő, gyönyörű gyümölcsösséggel, és kifejező somlói Furmint jegyekkel. Ez alatt azt értem, hogy bizony határozott, és beszédes "nyoma van" az alapbor precíz kimunkáltságának.


Persze a többiek - Brut Nature, Brut Classic, és Extra Dry - számára is találok majd helyet és alkalmat, a Brut Nature csodás aperitif, a Brut Classic baráti összejöveteleken lazán bevethető, értékelni - és garantáltan inni is - fogják, az Extra Dry-t pedig már a konyha is szereti majd, remek dolgokat lehet főzni hozzá. Szóval összességében tökéletesen lefedi a 4 tételes sor a fogyasztói igényeket, hogy ilyen csúnyán-sterilen fejezzem ki magam, úgyhogy hajrá Somlói pezsgő, Napinak pedig egy nagy puszi innen lentről (és somlói pezsgőzünk mi még együtt majd valamikor, valahol...)

Mert enni kell... - Frutti di Mare, KOLBice, szarvasgomba, húshagyó buci

Mivel a boroknak meg kell "ágyazni", elérkezett az a pillanat is, amikor bendőbe valóért indultunk. Az idei fesztiválon találtunk egy-két csemegét, amelyek kalóriatartalma miatt ugyan Schobert Norbi bizony bőszen csattogtatná ostorát, de ötletesek voltak, klasszul néztek ki, az ízük-állaguk is jó volt, és kreatív módon "tálalták" őket.


Szóval bejött az olasz ízeket felvonultató gasztronómiai stand Frutti di Mare-ja, amely tulajdonképpen egy "elvihető" tenger gyümölcsei mix volt, kis papírtölcsérben, pálcikával és citromgerezddel "felszerelve". Aki könnyű, meleg, finom, és gyors ételt szeretett volna csipegetni, annak tökéletes választás volt - ráadásul remekül működött friss, könnyű fehérborokkal, vagy éppen pezsgővel.

Szerettük a Kemencés Szittya Buci húshagyó, azaz füstölt gomolyás-paradicsomos buciját is, amelyben a bucival együtt a füstölt gomolyát is megsütötték vaslapon kérgesre a kemencében, az igazi sztárok azonban az egyszerű, de nagyszerű ételek között egyértelműen a KOLBice műremekei voltak. Az ötlet zseniális: egy nagyon finom, friss, ropogós kenyértölcsérbe kerül a pici, roppanós, akár többféle ízben készült grillezett kolbász, a feltét, és a szósz, és már mehetünk is a dolgunkra mindenféle papír- vagy műanyagtányérról lelógó kolbász, csöpögő mustár, lebillenő kenyér, kolbászba beletörő műanyag villa kombó nélkül vidáman, míg a másik kezünkben vihetjük akár a borospoharat is.


Aki kifinomultabb ízvilágra, amolyan gourmet melegkonyhára vágyott, az a Szarvasgomba Világa standon megtalálta. Néhány - természetesen szarvasgombára felépített - étel szerepelt a kínálatban, köztük az általunk is választott frissen sült libamáj szőlővel és szarvasgombával. Igaz, "előjegyzésre" készültek az ételek, azaz várni kellett rájuk, de megérte, ráadásul addig el lehetett szaladni választani az ételhez egy megfelelő bort is.

Meg tudjátok jegyezni a Clarence Joubert Du Cellier nevet? - Pedig érdemes!

Az egyik legjobb kalandunk az idei Borfesztiválon két nyakunkba zúduló esőhullám között talált ránk, vagy mi rá, de ez mindegy is... Miközben az etyeki Kertész Családi Pince standjánál ismerkedtünk az újdonságokkal, vagyis a Királyleánykából készült bájos, kedves, kicsit behízelgő Frizzante-val, illetve a 2011-es Carla Le Blanc-nal - amely egy blanc de noirs, azaz egy fehér Pinot Noir, befutott a standhoz a francia illetőségű, de jó pár éve Magyarországon élő Clarence Joubert Du Cellier, vagyis a Le Gourmet de Bordeaux névre hallgató vállalkozás fiatal, és nagyon közvetlen tulajdonosa.

Néhány röpke mondat után standjához invitált minket, ahol egy tisztességes hosszúságú és nagyon tetszetős francia borokból álló sort kóstoltatott velünk (a kóstolt borok a képgalériában megtekinthetők).

Mint megtudtuk, Clarence a leghíresebb francia szarvasgombatermő-, és gasztronómiai szempontból jelentős  vidéken, Périgord-ban nevelkedett, úgyhogy magyarországi "küldetése" nem más, mint az onnan származó gourmet ételek bemutatása és forgalmazása, legyen az pástétom, szárazkolbász, sajt, sonka, zöldségkrém, kacsamáj, csigakrém, ecet, ecetkrém, borzselé, üstben főzött lekvár, kézműves csoki és praliné, no meg persze bor.

A Francia Intézetben található boltja tehát abszolút kincsesbánya a francia kulinária felé nyitott hedonistáknak, no meg érdemes Clarence remek főzőtudományát is figyelembe venni, és tanácsokat kérni tőle, vagy éppen elmenni egy Périgord-i borvacsorájára jól, ahol a francia konyha - és pincészetek - remekeit sorakoztatja fel.

És akiknél még jártunk - Recas, Vylyan, Lenkey Géza


Sokéves tapasztalat, hogy csak egy bizonyos pontig sikerül tartani a "mindenhol figyelmesen kóstolunk és jegyzetelünk" szisztémát, utána kőkeményen beszippant mindenkit a Borfesztivál, és jönnek  az ismerősök, meg a bor melletti beszélgetések - sokszor már nem is borról, hanem minden másról - és a végére tényleg az lesz, hogy jön a szaladgálás, hogy még itt sem jártunk, meg ott sem voltunk, és aztán lehetetlen a teljesség igényével összeállítani egy beszámolót, főleg, ha közben még egy olyan égi áldás is a nyakunkba zuhan, hogy bokáig állunk a vízben.

Amikor ez történt, akkor éppen az erdélyi Recas Pincészet borait kóstoltuk, és nem is adtuk fel egy darabig, csak amikor már végképp esélytelenné váltunk a patakokban csordogáló vízzel szemben. Szóval Rékás (Recas) a történelmi Magyarország egyik elismert borvidéke volt, a Pincészet pedig Temesvártól 40 km-re található, és olyan szőlőfajtákkal foglalkozik, mint az eredetileg Erdélyből származó Királyleányka, vagy Erdély őshonos gyöngyszeme, a Fekete leányka.

Nagyon tetszett a fehér (egy kékszőlő fajtát is tartalmazó) házasítás, a Solo Quinta 2013, melynek öt összetevője: Chardonnay, Viognier, Királyleányka, Muscat Ottonel, és Kadarka. Sok-sok virág és gyümölcs, kedves, maracujás-mézes ízvilág, lendületes savak, leheletnyi ásványosság, nagyon teljes, szépre komponált bor. Aztán nem maradhatott el a La Puture Fekete Leányka 2013 sem a málnás-aszalt meggyes-kökényes, karácsonyi fűszeres, izgalmas ízvilágával.


Mivel a Borfesztivál "másik oldalán" tényleg sütött a nap, oda igyekeztünk, méltóképpen lezárandó az idei fesztivált. Egy pici kanyart beiktatva - Pinot Noir rajongóként - megkóstoltuk a Vylyan Pincészet már 2011. áprilisa óta palackban pihenő, de csak az idei Borfesztiválon debütáló Gombás 2009 Pinot Noir dűlőválogatását, mely válogatás - a 2008-as évjáratot követően - másodszor kerülhet a borrajongók poharába... vagy borhűtőjébe... vagy pincéjébe. Vagy ki, hogyan, mikor - és persze kivel/mivel - szereti. Az erdő hűvös illatai - pici avar, némi fűszeres-illatos gomba - valamint érett, apróbogyós gyümölcsök, aszalt áfonya a pohárban. Cseppet sem nehézkes, nem terjengősen "mediterrán", inkább lendületes, vibráló, elegáns, élettel teli és tettre kész.

Idei fesztiválozásunkat úgy fejeztük be, hogy tudtuk, a mádi illetőségű Lenkey Gézát nem hagyhatjuk ki, lévén, hogy Gézával személyesen viszonylag ritkábban hoz össze minket a jó sorunk.

Vele kapcsolatosan talán ugyanazokat - vagy közel ugyanazokat - a szavakat, gondolatokat tudnám itt és most ugyanúgy leírni, mint ahogy tettem azt 2011. tavaszán, egy Lenkey Géza évjáratbemutató kapcsán. Borfesztiválos standja is magáért beszélt, a családi fotókkal - és magukkal a családtagokkal - "kicsinosított" házikó minden apró szegletében találtunk valami személyeset. No meg persze a palackokban is...

Nagyon szerettük a 2009-es dűlőszelektált Hárslevelűjét, (18 hónap hordóban, 3 év palackban) a barátságos, érett, mosolygós gyümölcsökkel teli, tűzköves-ásványos, citrusos, füstös, telt jegyeivel, aztán a 2008-as Túlélőt is (Furmint, Hárslevelű, Sárgamuskotály), melyhez Géza csak annyi információt írt az árlistára: Mély... Azt hiszem, bármilyen más borleírás hiába való volna, ez az egy szó mindent elárul a 2008-as, lisztharmatfertőzést túlélő alapanyagból készült borról.

Jó volt újra találkozni a Vilmány 2007-es tételével is (58% Furmint, 42% Hárslevelű), főleg, mert a fent említett évjáratbemutatón pár évvel ezelőtt Géza még azt mondta erről a borról: "Fennhordja az orrát. Feszes a szerkezete, de majd talán barátságosabb lesz." Nos, orrfennhordás helyett én már akkor is inkább egyfajta fegyelmezettséget, szabályosságot, gondos kimunkáltságot éreztem benne, de már akkor ott bujkált a szájszegletben a barátságos mosolya, és a harmónia. Mára ennek a bornak minden zamata kedvesen bújt össze, a méz a mazsolával, a barack a vaníliával, a citromlekvár a sóskaramellával...


Ezzel a borral zártuk az idei Borfesztivált, ezek az ízek kísértek le minket a Vár lépcsőin, az ismét felsorakozó sötét felhők árnyékában, hogy aztán újra lezúduljon az eső. És bár tudom, örökké nem eshet, idejét láttam annak, hogy megkérjem Napit, ha tehet valamit, bármit ott fenn, tegyen... A később beköszönő napsütés és nyár, na meg egy zizegősre pöndörödött, hajamba ragadt rozsdabarna falevélke jelezte, hogy az üzenet célba ért...

Fotók: Wawrzsák László


  

    

2011. március 22., kedd

A „gondolatborász” - Lenkey Géza évjárat bemutatóján jártam

„Az ember nem változtathatja meg az életét anélkül,
hogy maga is meg ne változna.”
(Simone de Beauvoir)

Ritkán írok mottót a posztok elé, ha jobban végiggondolom, soha nem tettem, de ez most valamiért idekívánkozott. Ráadásul a cím sem egészen egyértelmű, mert hát joggal kérdezheti bárki, hogy mi a szösz az, hogy „gondolatborász”? Nagyon remélem, hogy a végére kiderül. Hacsak el nem visznek másfelé a gondolatok…

Mert van az úgy, hogy az ember Badacsony tél végi nyugalmából egy fővárosi borkóstolóra mégis valami nyughatatlanságot visz magával. Nem tudni miért, beül az autóba a szélfútta bazaltorgonák árnyékában, majd kiszáll a nyüzsgő Ferencziek terén, ahol mérgesen pöfög a 7-es busz, a láb alatt vakon dübörög a metró, és hirtelen olyan elanyátlanodottá válik. Nem, ez nem a „vidéki kislány Pesten”- effektus, ez bizony valami más. Van ilyen. Szemben a Jégbüfé, talán be kellene térni egy vigasztaló, forró, éppen azon nyomban kisült tökmagos pogácsára, meg egy finom, forralt tejjel krémesített kávéra, és csak a kirakatból nézni a szaladgáló délutáni hangyabolyt, de most mégsem teszem. A Kárpátia étterembe igyekszem, Lenkey Géza, pontosabban a Tokaj-Hegyaljai Lenkey Pincészet évjárat bemutató kóstolójára.

A barátokra várva

Ahogy csukódik mögöttem az étterem ajtaja, kívül rekednek a zajok, valahogy puhává és otthonossá válik minden. Géza minden érkező vendéget kedvesen fogad, és mindenkit külön üdvözöl, a köszönéshez keresztnevet is illesztve. Valahogy talán ez hiányzik egyre jobban a világból. A figyelem. És a figyelmesség. Aztán asztalhoz ülünk, és a kóstolósor első tételére esik a tekintetem: Az Élet Szép. Tudva az e tétellel történő korábbi találkozásaimból, hogy a bor neve milyen nehéz periódusban és körülmények között fogant, máris jön az először halvány, majd egyre bizakodóbb mosoly, és végül a tudat, hogy bizony azt a Pestre hozott furaságot tényleg kívül tudtam hagyni, és talán már a Jégbüfében kávézik valaki mással. És tudom, hogy itt, a harmadik bekezdés közepén már régen tényszerűen és röviden a kóstolt tételekről, a savakról, az alkoholról és az egyéb titrálható bigyókról kellene írnom. Nem marad el persze az sem, de hogy még nem teszem, annak oka van. És azt hiszem, itt jön a „gondolatborász” szó magyarázata.

Lenkey Géza borász, Niklai Ákos a Kárpátia étterem tulajdonosa

Aki ismeri Lenkey Gézát, tudja, hogy nagyon jó beszélgetőtárs, ha már nagyon elég egy borfesztivál nyüzsgéséből vagy zajából, hozzá lehet „szaladni”, mert nem csak bort tölt a pohárba, hanem lelassít és elcsendesít a jelenléte. Nem véletlen, hogy a borairól sem hétköznapi módon beszél. Gondolatokkal öleli őket körül, és ezen a belülről jövő, néha különös érzésekkel, érzetekkel kipárnázott csatornán keresztül mutatja be őket. Mint ezen az estén is. Gondolat gondolatot szül, és aztán karöltve cikáznak mindenfelé, szerencsére mindemellett Tallián Hedvig, az est jelentős karizmával megáldott háziasszonya sokat kérdez, ezáltal Géza sokat is beszél. Magáról, a családjáról, a borairól és a gondolatairól. És persze elhangzanak a számokban mérhető adatok is, hiszen a szakma számára ez is fontos.

Tallián Hedvig, az est háziasszonya

Amíg meggyőződünk arról, hogy az Élet tényleg szép, Rohály Gábor tanár úr vezeti fel az estét, amely a 2007-es évjárat és a dűlőszelekció jegyében telik. Géza elmondása alapján ugyanis 2007-ben „kapott a Jóistentől” egy olyan évjáratot, amely igazán széles és sokszínű. Aztán a tanár úr máris megfogalmazza a lényeget, vagyis hogy a dűlőszelektált borok készítése bizony már árulkodik. Nem másról, mint arról, hogy a borász – jelen esetben Lenkey Géza - meglehetősen ambiciózus, és a lécet is magasra teszi, mi több, emelgeti is rendesen egyre feljebb. Ezt a véleményt csak erősíti Szepsy István (vagy, ahogy Géza emlegeti, „Szepsy István bátyám”) levele is, amelyet egy székesfehérvári borbemutató miatti távolléte miatt Hedvig olvas fel. Sok mindent megtudhatunk és megérthetünk a két ember viszonyáról. Szepsy István szerint Géza az, akire mindig lehet számítani, akinek a szőlősorai mindig pedáns rendben vannak, aki a termőhelyek titkát elsőként értette és érezte meg, és a borainak súlya van. Aztán Géza mesél Szepsy Istvánról, valamint arról a 2001-ben történt két órás beszélgetésről, amely során végleg megpecsételődött a sorsa. És amelynek az eredménye, illetve eredményei sorban érkeznek a poharunkba.

    Lenkey Géza, Niklai Ákos és Dr. Rohály Gábor

A Hegyfarok dűlő Az Élet Szép (80% Furmint, 20% Hárslevelű) magnum palackos ivóbora után (amely sajnos 2007-ben jelent meg utoljára, és azt hiszem, sok borrajongó társammal együtt várjuk azt az évjáratot, amelyben majd újra visszatér), máris érkezik a Kishegy (56% Hárslevelű, 44% Furmint). És máris „szokhatjuk” Géza stílusát, nem csak a borban, de annak bemutatásban is, hiszen máris egy gondolatot társít a borhoz. Őszinteség. Ez volna az. Nem súlyos, nem nehéz bor, illatban kedvesen mézes, szőlővirágos, ásványos, körtés. A korty krémes, selymes, ízben kicsit szikárabb, mint amit illatban ígért, de ez is az őszinteség része. Na meg az is, hogy a maradékcukor mégis szépen kerekíti az összképet.

Mosolyra hangoló...

A Korposd Furminttal kapcsolatban sem maradunk gondolatok nélkül. A Korposd dűlő nem amolyan „sztárdűlő”, történetesen a Betsek aldűlője. Nem is annyira tipikus mádi dűlő, inkább „Bodrogkeresztúros”, a talaj porózusabb, a kövek sem olyan nehezek, Géza ezt érzi tükröződni ebben a borban. Az illatok teltek, az ásványosság mellé jönnek a gyümölcsök is, ízben a méz és a mazsola játszik, testesebb a bor, és bár több a maradékcukra (2,7 g/l), mint az előző tételnek, mégis kevésbé érezhető. Mert hogy nem is amolyan „cukorkás”, behízelgő bor, hanem céltudatos, lehengerlő, és nagyon tudja, hogy mit akar. Negyedikként egy Dűlőházasság tanúi lehetünk, és Géza gondolata a borral kapcsolatban így hangzik: „Becsapós bor”. Majd mosolyogva hozzáteszi: „Mintha túl sokat koptatta volna az iskolapadot.” A kétharmad részben a bodrogkeresztúri Hegyfarok dűlőből, egyharmad részben a mádi Bomboly dűlőből származó, 75%-ban Furmint, 25%-ban Hárslevelű házasítás már tényleg egy másik stílus. 5,4 g/l maradékcukrával már „macskásan” simulékony (azért a behúzott karmokról ne feledkezzünk meg!), íz- és illatbeli gazdagságával már az „aszalt” zamatok felé mozdul el. A test is olajosabb, teltebb, illatban vanília, narancs, némi kis petrolosság. Ez már összetettebb tétel, nincs mese tehát, emelkedünk szépen felfelé.

A 2007-es évjáratban elsőként elkészült bor következik, a Holdvölgy (65% Furmint, 35% Hárslevelű). Géza számára ez a bor mindig „narancssárga”. Ő maga azért is szereti, mert soha nem unalmas, mélységei, magasságai és titkai vannak, melyeket szeret megfejteni. Illatban és ízben is újabb és újabb rétegekkel találkozunk: citrusok, érett barack, tűzkövesség. A savak bár erőteljesek, de kezesek és simulékonyak, az alkohol pedig kellemesen melegít. Szépen komponált bor. A következő tételről, vagyis az Úrágya-Kövesről Géza csak így nyilatkozik: „Nehéz eset, de ez is volt a cél. Amolyan megosztó, vitatkozó bor”. A legkövesebb (Géza viccelődő szavaival élve „ekebarát”) dűlőben november 13-án szüretelt szőlőből (60% Hárslevelű, 40% Furmint) készült. A száraz házasítás a 2006-os aszúseprőre lett öntve, így ázott 2 hétig, majd 13 hónap érlelés következett. Érdekes kísérlet, melynek eredménye ez az illatban rumos, birses bor. Az alkohol már illatban is kiugrik, majd a krémes, kajszis, birsalmasajtos ízek mellett szájban is soknak bizonyul. Valóban megosztó, nehezebben érthető bor, ahol bár látszólag minden a helyén van, az összképben mégis érzek valami kis zavart, de ez inkább arra serkent, hogy továbbgondoljam.

Gondolatébresztő

A Vilmány (58% Furmint, 42% Hárslevelű) dolgaiba Géza közbeavatkozott, azaz megállította az erjedést. Így lett a borban 12 g/l cukor. „Fennhordja az orrát. Feszes a szerkezete, de majd talán barátságosabb lesz.” – mondja Géza. Nekem különösebben nem okozott gondot megbarátkoznom vele, illatban gazdag, aranymazsola, aszalt barack, méz, ízben mindez finom vaníliával fűszerezve, és citrommal frissítve. Savai nem harsányak, pedig jócskán van belőlük (7,7 g/l) inkább szépen kézen fogják a többi összetevőt, és nem rakoncátlankodnak. Következik a Második, amely 58% Furmint, 42% Hárslevelű házasítása. És ahogy a kóstolólapon áll zárójelben: Egy igaz Birtokbor. A birtok valamennyi dűlőjének termése megtalálható benne, hiszen Géza ismét kísérletező kedvében volt, amikor ezt a bort megálmodta. Hiába a szakirodalom, amely azt javasolja, hogy a második préselés utáni présmust a borkészítéskor már nem igazán használható fel, ő pontosan a dűlős tételek második préselésével és házasításával készítette ezt a bort. Amit nagyon köszönünk neki. Illatban intenzív, almás pités, édes, ásványos, kortyban pedig a 7,2 g/l sav egyensúlyoz a 18 g/l cukorral, ráadásul nagyon szépen. Nem akar igazán nagyot dobni ez a bor, csak egyszerűen lágy, kedves és nagyon szerethető.

Aztán minden jó véget ér, így ez az este is. Búcsúzóul 6 puttonyos 2003-as Aszú kerül a pohárba. Géza nagy büszkesége, mely december 12-én készült, az aszúszemek murcis felöntésével (120 kg aszúszem/100 liter murci). Fajtára nézve az alap Furmint az Úrágya-Köves dűlőből, és némi Hárslevelű a Hegyfarokról. Rendkívül gazdag illatok és ízek, füge, datolya, aszalt gyümölcsök, ásványosság. Kortyban krémes, koncentrált, nagyon hosszú lecsengéssel. Géza elmondása szerint ez, a 2003-as volt az az évjárat, amikor úgy érezte, hogy ura végre az eseményeknek, és mint ahogy első fia születésénél is, könnybe lábadt a szeme. A párhuzam nem véletlen a birtok és a gyerekek között, hiszen ugyanúgy félti a szőlőjét a vihartól, a széltől, a jégesőtől, és óvja borait, akárcsak fiait, Zalánt és Milánt. Géza azt sem titkolta, hogy a szőlő „nem vált kárára”, nagyon sokat változtatott rajta, korábbi kevélysége mára már a múlté.

Az igaz mese helye

Őszinteség. Valahogy magam is ezzel az egy szóval jellemezném az estét, Gézát, és a borokat is (és nem csak a Kishegy tételt). Lenkey Géza borai mesélnek, csak oda kell figyelnünk rájuk. Ha pedig éppen nincs Lenkey bor a poharunkban, olvassuk el Géza igaz meséjét a Lenkey Pincészet weboldalán. Nem könnyű rálelni, de itt van egy kis segítség: Belépés után csak kattintsunk a felül csendben poharazgató bácsikákra. És a mese elkezdődik…


Fotók: Nagy Zita - Borgőz

2010. május 12., szerda

A Tokaj Grand Tour a királyok városában járt

Bár a magam részéről már jártam Tokaj-Hegyalján, de Tokaj-Hegyalja még sohasem járt nálam. Egészen eddig. Pár hete ugyanis az a szerencse ért, hogy házhoz jött a borvidék 15 pincészete, Sándor Zsolt vezetésével begördült szülővárosomba, Székesfehérvárra a Tokaj Grand Tour csapata. Egészen más érzés, ha az ember az otthonába vár valakit, talán picit jobban izgul, mint máskor. Valahogy emelkedettebb a hangulata is annak – jelen esetben nekem - aki egy nyugodt, beszélgetős, „szülői házas” ebéd után kerekedik fel, hogy a szombat délutáni napsütésben elsétáljon a jól ismert város macskaköves óvárosán keresztül az esemény helyszínére.

A palackoknál: Sándor Zsolt

Sándor Zsolttal, a rendezvény főszervezőjével már a hotel előterében összefutottam, lelkesen fogadott, és osztotta meg velem gondolatait a bor és a kultúra összefonódásának lehetőségeiről, a Grand Tour kezdeményezés jövőjéről. Aztán elnézést kérve szaladt tovább, mert kezdetét vette a kóstoló, csörrentek a poharak és egyre hangosabban morajlott a tömeg, melynek egy része - velem együtt - egy konferenciaterembe húzódott.

Az előadóteremben: Dr. Rohály Gábor

Na nem valamiféle különcködés gyanánt, hanem hogy meghallgassuk dr. Rohály Gábor „Hogyan kóstoljunk Tokajit?” című előadását. A Tokaj Grand Tour állomásain ugyanis soha nem maradnak borkurzus nélkül a látogatók, a kóstoló megnyitása előtt 1 órával minden alkalommal lehetőség nyílik egy alapos kiképzésen való részvételre, ahol a borokat nemcsak érezni tanulhatjuk, de érteni is. Az előadás legfőbb üzenete, hogy a tokaji nedűk valamennyi rezdülésére figyelnünk kell, meg kell ismernünk valamennyi arcát, csakúgy, mint egy jó barát esetében. Tehát ne ítélj elsőre, és ne tévesszen meg a múltból itt ragadt és csupa félreértésre okot adó „édes” szó. A kézműves borok minden apró, cizellált részletében ott bujkál Tokaj-Hegyalja, és hogy ezt gyakorlatban is érzékelhessük, számunkra – egyelőre nem hivatalosan – dr. Rohály Gábor vezetésével megkezdődött a kóstoló.

A poharaknál: a kóstolók

Négy különböző stílusú tokaji borral ismerkedhettünk, rögtön elsőként személyes nagy kedvencemmel, a Lenkey Pincészet 2007-es Az élet szép… száraz tételével. Az erőteljes ásványos illatban kis mazsola és fűszeresség játszadozott, szájban a markáns savak mellett sós, citrusos, és nyári almára emlékeztető ízek domináltak lágy, krémes textúrában. A következő tétel a Barta Pincészet 2009-es száraz Furmint hordómintája volt, a határozott virágos illatokat borsos, citrusos ízek kísérték, fiatal korának megfelelően jelentős élénkséggel, játékos, kedves fésületlenséggel. Harmadikként az Árvay Pincészet 2009-es Sauvignon Blanc-ját kóstoltuk. A tétel Tokaj-Hegyalja „mostohagyermekeként” Zempléniként kerülhet csak forgalomba, hiszen a fajta nem engedélyezett a borvidéken, de erre ő rá se ránt, remek formáját hozza, amolyan tiltott gyümölcsként is. Vagy ha van a szőlőnek lelke – márpedig van – akkor pontosan már csak azért is… Jöttek is szépen a vágott füves, növényi illatok és ízek, ásványossággal kiegészülve, kicsit visszafogottabb, kedvesebb savkészlet mellett.  Utolsó tételként Tokaj édes arcát is megismerhettük, a 2007-es Pendits Furminttal. Illatban határozottan lépett elő a sorból a birs, ízben az édesség mellett – melyet szépen egészített ki a közepes mennyiségű, nem harsogó, de mégis határozott sav – gyönyörű díszítőelemeket (aszalt füge, ananász, aszalt sárgabarack) csodálhattunk.


A Royal Tokajinál: Hajós Dániel

Az előadás után Jásdi István beszédével nyílt meg hivatalosan a kóstoló, így belevetettem magam az egyre családiasabb délutánba, és igyekeztem a már előre megírt forgatókönyvem szerint haladni a pincészetek között. Reménytelen… Újratervezés. 15 pincészet 45 bora sorakozott az asztalokon, és annyi kedves ismerős arc - és persze palack - hívogatott a standokhoz egy időben, miközben jókedvű és kedves földikkel beszélgethettem a helyi kezdeményezésekről, Székesfehérvár „boros” életéről, borbaráti társaságairól, eseményeiről.

A DemeterVin-nél: Az Úrágya-dűlő 2008-as Furmintja

Kóstolhattam Árvay Angelika saját borát, a 2009-es száraz Sárgamuskotályt (kis virágoskert, fűszeres, friss hullámokkal, egyenesen a Meggyes dűlőből), Angelika fonott kosarából néhány, a borvidék talajából származó kőzet is előkerült - Tokaj-Hegyalja tehát tényleg szó szerint jelen volt. A DemeterVin 2008-as Úrágya dűlő Furmintja mellett Demeter Endrével a hagyományokról, azok tiszteletéről, a kézi művelésről és szüretről társalogtam, hamisítatlan „borbeszélgetős” hangulatban. Sándor Zsolt vezetésével kóstoltam végig a Tokaj Nobilis, a Kikelet Pincészet remekeit, valamint Demeter Zoltán, illetve Szepsy István gyöngyszemeit, majd a Royal Tokajinál Hajós Dániel kedves kalauzolásával tanulmányoztam újra a már pár héttel korábban egy Áts Károly által prezentált borvacsorán megismert illatokat-ízeket. A délután vége felé Lenkey Gézához látogattam, ahol Az élet szép… elmaradhatatlan visszakóstolása és a 2003-as Fordítás ízlelgetése közben Tokaj-Hegyalja múltjába is visszacsöppenhettem, egy 1867-ben kiadott album lapozgatásával, melyet Géza édesapjától örökölt.

Lenkey Gézánál: A Borgőz egyszemélyes "stábja"

Márai Sándor szerint viszonyunk a szülővároshoz az évek múlásával mind bensőségesebb lesz, és esetemben ehhez hozzájárult a Tokaj Grand Tour székesfehérvári állomása is. Sajnos azonban egyszer minden jó véget ér, 2010. május 29-én a Tokaj Grand Tour hetedik helyszínén, Kecskeméten kerül sor a gyönyörű, szecessziós Cifrapalotában a rendezvénysorozat befejezésére. A rendezvényen Dr. Mészáros Gabriella, a Borkollégium alapítója, nemzetközi borakadémikus tart előadást Tokaj-Hegyaljáról, illetve a tokaji borok kóstolásáról.

Fotók: Nagy Zita - Borgőz
Köszönet: Az ihatóbb Magyarországért!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...