Ismét a VinAgora zsűrijében – Gondolatok a VinAgora Borgála elé

Bevallom, volt egy kis „déjà vu” érzésem, amikor múlt hét végén egy budai hotel hűvösébe igyekeztem, a VinAgora Nemzetközi Borverseny zsűritagjaként. Nemcsak a tavalyi, szinte ugyanilyen perzselő és makacsul kitartó hőség jutott eszembe, hanem az akkori VinAgora médiazsűrizésem is. Rengeteg új élményt és tapasztalatot hozott az életembe az a „borillatú” nap, olyan – minden túlzás nélkül állíthatom – életre szóló, és meghatározó hatásokkal, mint például a Mesterkóstoló a sötétben. Azóta is sokszor eszembe jut Margit és István, vagyis a Láthatatlan kiállítás vak – de nagyon is látó! - munkatársai, akik azon az ominózus kóstolón segítettek minket a vaksötétben… Eszembe jut az is, amit akkor éreztem, mikor István vállára téve kezemet, eleinte megtorpanva, majd teljes bizalommal követtem őt a sötétben: hogy hiába a látás képessége, ha nincs meg hozzá a megfelelő látásmód. Akkor ugyanis – mindenféle borral való foglalatoskodás mellett - Margit és István ezt mutatta meg nekünk. Szinte észrevétlenül…

Munkában a zsűri - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft

Aztán nem felejtem azt a csapatmunkát sem, amellyel a médiazsűri kiválasztotta a legjobbakból a legjobbakat. Akkor azt írtam beszámolómban: „Kicsit én is belekóstolhattam tehát a „nagyok” munkájába”, utalva arra, hogy picit beleképzelhettem magam a borverseny legizgalmasabb részébe, vagyis a VinAgora-zsűrizésbe, ahol a világ minden tájáról érkező nemzetközi szakemberekből álló zsűri több napon keresztül kóstolja és értékeli a borokat. Önfeledten nyomkodtuk a gombokat a laptopokon, Zilai Zoltán vezetésével elsajátítottuk az értékeléshez használatos bíráló szoftver egyes moduljait, kóstoltunk, értékeltünk, ha dönteni kellett, döntöttünk, ha vitázni kellett, vitáztunk… Aztán a díjátadón Dr. Kállay Miklós szavai is megerősítették bennem, hogy bizony a zsűri - és a szervező csapat is - elképesztő volumenű és alaposságú munkát végez abban a három napban. Bevallom őszintén, átsuhant akkor bennem egy kósza gondolat, hogy mennyire örülnék, ha egyszer „ténylegesen” is zsűrizhetnék a VinAgorán. De ahogy felbukkant bennem a vágy, már el is sodort magával a Borgála végeláthatatlan palacksora, és igyekeztem minél több nevezett - illetve akkor már díjazott bort is megkóstolni.

A vágyak fura dolgok, felbukkannak, aztán eltűnnek, de hogy hová utaznak ilyenkor pihenni, ki tudja? Mindenesetre áprilisban visszatért hozzám a „gondolat”, de már nem vágy, hanem egy megtisztelő felkérés formájában: „Kérjük, fogadja szeretettel az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny zsűrijébe szóló meghívónkat.” Hát így jutottam el idén a VinAgora zsűrijébe, annak is 6-os bizottságába, és egy napig immár én is részt vehettem a zsűri precíz és nagy figyelmet igénylő munkájában. A mi bizottságunk elnöke Geönczeöl Attila, a Vinopolis Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója volt, a zsűritársaim pedig Walter Szikler erdélyi borász, Maria Eugenia Garcia-Rojo Érzékszervi Laboratórium igazgató Madridból, Maurer Oszkár délvidéki borász és Csíki Sándor gasztronómiai szakíró.

És akkor egy picit arról, miért is volt ekkora megtiszteltetés a zsűriben részt venni, illetve hogy mi történik ilyenkor a VinAgora borversenyen? Az 1992-es alapítású VinAgora a világ tíz szakmailag legelismertebb versenye közé tartozik, hiszen a meghatározó nemzetközi szakmai szervezetek védnöksége alatt áll, és Magyarország egyetlen olyan borversenyéről beszélünk, ahol széles nemzetköziséget képvisel a zsűri, valamint itt a legnagyobb a benevezett külföldi borok száma is. A különleges borok bírálata különleges szakértelemmel történik, a késői szüretből származó borok, a jégborok, valamint a botrytizált és erősített borok értékelését egy specialistákból álló bizottság végzi. Idén a hét bizottság összesen három napon át értékelte az 560 - ebből 424 magyar - benevezett bort. A világ 19 országából érkeztek minták, olyan országokból is, mint Libanon, Bolívia, Brazília, vagy Uruguay. 

A VinAgora World Wine-NET bíráló szoftver - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft

Az értékeléshez a VinAgora World Wine-NET bíráló szoftvert használtuk, amely egy komplex bírálatot jelent. Három részből áll ugyanis, az első „modulban” 100 pontos OIV rendszerben értékeltük a bor minőségét, figyelve a bor megjelenésére, színére, az illatokra, ízekre, zamatokra, azok tisztaságára, intenzitására, minőségére. Az így kapott végső átlagpontszám megadásával léptünk tovább a második modulra. Itt egy bor profilt töltöttünk ki, vagyis egy „csúszkán” bejelöltük a bor karakterét meghatározó összetevők mennyiségét, így például többek között a savakat, a tannint, vagy éppen a komplexitást, és az intenzitást. A harmadik modulban egy aromalistán jelöltünk be legalább öt leginkább jellemző illat- és zamat komponenst, majd az értékelésünket jóváhagyva elküldtük az elnöknek. Ezeknek a komplex bírálati lapoknak az összesítéséből készülnek el azok a végső bírálati lapok, melyek a június 29-i VinAgora Bogálán valamennyi palack mellett megtalálhatók.   

Miután tehát az elnöknél minden egyes bizottságtag eredménye összefutott, máris a következő tételt értékeltük. Mindeközben szorgos kezek szinte észrevétlenül, folyamatosan szedték le a már értékelt borokat tartalmazó poharakat, és helyezték fel az újabb tételekre várókat. Valójában nem sok időm maradt megfigyelni a személyzet munkáját, de ami igazából feltűnt, hogy nem tűnt fel semmi… Precízen, halkan, észrevétlenül közlekedtek és végezték munkájukat - mind a poharak felrakását, mind a borminták töltögetését tekintve. Pontosan tudták mikor és mit kell tenni, nem voltak csúszások, vagy elsietett dolgok, márpedig ez óriási segítség egy ekkora volumenű borversenyen. Az informatikusokat is külön kalapemelés illeti. Rengeteg adat fut össze a versenyen egy időben, a bírálatainkról például pontos és alapos jegyzőkönyv készült, amelyet aztán aláírásunkkal is hitelesítettünk.

A tavalyi VinAgora Borgála díjátadó pillanatai (Fotó: Nagy Zita)

 

Tavaly azt írtam a VinAgorás élményeimről, hogy ez a nap leginkább a lelki rezdülésekről, az emberi érzésekről és értékekről, a csapatmunkáról, az összetartásról szólt. Mind a szervezők, mind a személyzet, mind pedig a zsűri tagjai precíz és alapos munkát végeztek, de ilyenkor nem szabad megfeledkezni a benevezett borok készítőiről sem. Az ő munkájuk és bizalmuk nélkül nem létezne sem a VinAgora borverseny, sem az azt követő VinAgora Borgála. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az adott esetben palackokra kerülő elismerés, az úgynevezett „VinAgora makaron”, vagyis az érmes borok palackján elhelyezhető címke nemcsak a palackban lévő bor, de a borászok munkájának elismerése is egyben. Természetesen lehetetlen valamennyi benevezett, vagy díjazott pincészetet név szerint megemlíteni, így érdemes áttekinteni – a VinAgora Borgálára készülőknek különösen – az idei borverseny eredményeit.

Június 29-én déli 12 órától a VinAgora Borgála keretében ugyanis a nagyközönség számára is lehetőség nyílik arra, hogy a New York Palota hűvös falai között megkóstolhassák a több mint 560 nevezett és díjazott magyar és külföldi bort, és akár összehasonlítsák véleményüket a zsűriével is. A belépődíj ellenében korlátlanul kóstolható valamennyi bor, tehát igazi kalandnak nézünk elébe ezen a napon, benne az izgalmas felfedezések lehetőségével. Természetesen nincs VinAgora Borgála kísérőprogramok nélkül, így például az „Én is pontozok” játék keretében a fogyasztók személyesen is bepillanthatnak a borversenyek világába, ugyanis a versenyen a zsűritagok által használt szoftvert használva maguk is kiértékelhetik az éppen poharukban lévő bort.

Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft

Ezen felül a legígéretesebb különlegesség a 15 órakor kezdődő Sonkák a nagyvilágból előadás, hiszen Gábossy Ádám, egy igazi cortador - vagyis sonkaszeletelő mester - mutatja majd be nekünk a sonkakészítés titkait, illetve a sonkák varázslatos világát. Természetesen a sonkákhoz remek borok is dukálnak, ebben majd Varga Norbert, az Onyx Étterem sommelier-je segít nekünk. Mivel a létszám korlátozott, előzetes jegyvásárlás ajánlott.

Én a magam részéről alig várom a Borgálát, hiszen végre találkozhatok majd azokkal a borokkal is, amelyekkel a zsűrizés során nem volt szerencsém. A szervezőknek pedig ezúton is szeretném megköszönni, hogy megtiszteltek bizalmukkal, és részt vehettem a zsűri munkájában.   

További, VinAgora Borgálával kapcsolatos információ és jegyrendelés.       

A „Sonkák a nagyvilágból” előadás során kóstolásra kínált sonkák:

- Jambon de Bayonne (IGP) - a világhírű francia sonkakülönlegesség

- Jambon de Savoie (IGP) - a kelet-franciaországi Savoie hegyekkel tűzdelt régiójából

- Serrano érlelt sonka - az egyszerre édeskés, és enyhén sós spanyol sonka

- Ibériai érlelt sonka (DO) - a sonkák királya

- Prosciutto di San Daniele (DOP) - a kiváló hegyi klíma ízvilága

- Prosciutto di Parma (DOP) - a szigorúan ellenőrzött sózási eljárással készülő Pármai sonka

- Schwarzwälder Schniken - bükkfaforgáccsal füstölt zamatos Fekete-erdei sonka

A sonkák mellé ajánlott és bemutatott borok:

- Frittmann Kunsági Cserszegi fűszeres 2012

- Tornai Pince Nagy-Somlói Apátsági Furmint 2009

- Mészáros Pince Szekszárdi Kadarka 2011

- Szőke Mátyás Paskomi Chardonnay barrique 2010

- Bock József Villányi Bock Cuvée 2008

A Szegedi Borfesztiválon jártunk – Alföldi borok a négyzeten

Na, lesz majd szikrázó napsütés, friss és hűvös fehérborok, ropogós haltepertő hagymakarikákkal, nagy távolság miatt eddig elmaradt baráti végre-találka, meg vörösboros flaskával éjszakai fűben üldögélés és világmegváltás… Gondoltam még a fülledt április végen, amikor is a Szegedi Borfesztivál „képbe került”. Aztán… Egy esernyő és egy pulcsi… vagyis a biztonság kedvéért mindjárt kettő. Így érkeztünk meg Szegedre, a Napfény Városába. Szemerkélő eső és hűvös idő fogadott minket a Széchenyi tér összeölelkező lombú platánfái alatt. Néha azért kikukkantott a felhők mögül a napfény, végigpásztázta a tíz napra épített borváros aprócska faházainak tetejét, és egy pici aranyszínt hintett Bezerics Csaba arcára is, aki éppen a Cserszegi fűszeresről beszélt. - Nagy hangszer a Cserszegi, azon mindent lehet játszani! – mondta, és mindig mosolygó szemekkel hunyorgott bele a napsütésbe. A háttérben halkan surrogtak a szegedi villamosok, néha a nagy folyó illatával beparfümözve libbent át a szél a téren. És mintha csak ugyanaz a film peregne, most is azt éreztem, amit már korábban is…

Szakmai nap - Fotók: Wawrzsák László

Vagyis, hogy a legfontosabb: Megérkezni. Mert nem elég folyton úton lenni, néha meg is kell érkezni. Átkelni a nagy folyón, bemerészkedni a Duna és a Tisza ölelésébe. Nézni, ahogy az égi zsinórpadlásra felhúzzák a tájból a hegyeket, és elsimul minden. Lépésről lépésre kell felfedezni a vidéket, az embereket, és majd csak velük együtt, általuk a borokat. Most is így tettünk Szegeden. Dlusztus Imre invitálására és vezetésével belekóstoltunk a Cserszegik és Nektárok világába, felfedeztük az Alföld néha kicsit múltja miatt pironkodó, de síksága, természetessége és egyértelműsége miatt magából mégis mindent bátran megmutató és kendőzetlenül vállaló, egyenes, nyílt, és őszinte boraiba, borászataiba. Ők valahogy mintha nem sietnének sehová. Teszik a dolgukat, és lelkesen mesélnek elképzeléseikről, terveikről, és az eddig elért eredményeikről. Makacs – mégsem önfejű - tenni akarásukkal, és palackba zárt munkájukkal mutatják meg országnak-világnak, hogy nincs már helye a „rossz hírű aranyháromszög” emlegetésének, még csak múltidézés szintjén sem, hiszen új szelek fújnak már errefelé. 

   

Béla Zoltán - Béla Borászat, Imrehegy

Az első faháznál Béla Zoltán várt ránk. Nem kezdtünk azonnal szigorú „szakmázásba”, jutott idő némi gyerekkor-felidézésre, a tanyán eltöltött évek apró és kedves történeteire. Mindebből olyan természetességgel eveztünk át a kunsági, azon belül is Kecel-közeli Imrehegyi Béla Borászat történetére, mintha valóban a gyerekkor egyértelmű folytatása lenne. De hiszen az is. A borászkodó édesapától, Béla Lajostól eltanult fogások, az Arany sárfehérek és Leánykák világa, majd a Kertészeti Egyetem évei. Aztán Imrehegy története a Kalocsai Érsekséggel és az 1914-ben épült Káptalani pincével, ahol ma Béla Zoltán borai készülnek.

Egy Pinot Noir rozé mellett mesélt a Béla Borászat jelenéről. A reduktív technológia két éve állt be a jelenlegi szintre, és ezzel rögtön feljebb is került a léc egy-két fokkal. Automata vezérlés, megfelelő kisgépek, pneumatikus prés… - Ezek elemi követelmények – mondta Béla Zoltán, aki abszolút híve annak, hogy a borokban megmaradjon a fajtajelleg. Bár van még mit fejleszteni, olyan sokat már mégsem akarnak. – Ha jó szőlővel dolgozik az ember, jó bor születik - foglalta össze az egyszerű képletet.

Aztán a Béla Borászat zászlósborát, a Nektárt kóstoltuk, hiszen ahogy Zoltán elmondta, a Cserszegi fűszeres és a Nektár közül az utóbbi mozgatta meg igazán a fantáziáját tartalmasságával és egyediségével. Jó kezekbe került a fajta, foglalkozik is vele rengeteget, hozott is haza érmet Brüsszelből, és kíváncsian várja össze 6-7 évjárat Nektár termését, amelyet majd egy szakértő kóstolás keretében szeretne elemezni.

Mégis a Pinot Noir mozgat meg benne leginkább valamit… - Nekem ebből jó bort kell készítenem – mesélt a Pinot Noir-ral való találkozásáról, és akkori érzéseiről. – Adoptálni kell a fajtát a mi körülményeinkre, de tény, hogy ehhez egy kicsit több improvizációra, vehemenciára van szükség. Aztán a termőhelyről kérdeztük. - Magában a talaj adottságaiban nem érzékelek korlátot – mondta – inkább a klimatikus viszonyokra kell különösen figyelni a termésbiztonság érdekében. 

Dűne borok - Nem az Arrakis-ról

Óhatatlanul a palackcímkékre tévedt a szemünk, és a rajta olvasható szóra: Dűne. Persze beugrott IV. Shaddam padisah-császár, az Arrakis bolygó és a homokon termő értékes fűszer, de nem gondoltuk volna, hogy a Béla borok címkevilágának köze lehet a híres Dűne című sci-fi regényhez. Pedig nagyon is van… Mivel Zoltán meglehetősen kedveli a műfajt, és némi hasonlóságot is érzett saját küzdelmeik, és a regény szereplőinek megpróbáltatásai között, na meg nem utolsósorban mivel Imrehegy határában ténylegesen ott hullámzanak a homokdűnék, egyértelmű volt a névválasztás. Szó esett még a talaj oltható mésztartalmáról is, amelynek a borok kirobbanó gyümölcsösségét köszönhetjük, majd az egyre kitartóbban kopácsoló esőben egy esernyő hatalmas óvó „szárnyai” alatt Gál Zsuzsanna érkezett hozzánk.

Gál Zsuzsival a színpadon

Én pedig elmondhatom, hogy álltam egy színpadon az est fellépőjével, Wolf Katival - na jó, „pár” órás eltéréssel -, hiszen mindez idő alatt vendéglátónk, Dlusztus Imre a színpadon berendezett egy kis védett, családias „kóstolókuckót” részünkre, ide húzódtunk be az eső elől a Gál Szőlőbirtok és Pincészet boraival, na meg Zsuzsival némi kóstolás és beszélgetés erejéig. Aki rendszeresen környékezi a szigetcsépi Gál borokat fesztiválokon, vagy kóstolókon, a törékeny, szépséges, és mindig mosolygós Zsuzsival már biztosan találkozott, hiszen ő, valamint testvére - ahogy Zsuzsi említi, Öcsi -, vagy édesanyjuk, Gálné Dignisz Éva biztosan ott áll a borok mellett, míg az édesapa, Gál Csaba szőlész a birtokon szorgoskodik. Összetartó, dolgos és szeretettel teli család, ahol mindenkinek van valamilyen szenvedélye. Gálné Dignisz Éva például a reduktív borkészítés mestereként ismert Malya Ernőtől tanult anno megszállottan, Zsuzsi nyelvészként a francia szőlőnevek eredetét kutatta, Öcsi - vagyis a fiatalabb Gál Csaba - pedig a Kertészeti Egyetem szőlész szakán merült el a növényorvosi tudományban, és éppen a Kunsági borvidék ragadozó atkáiról értekezik.

Persze kóstoltunk is. 2012-es Szigetújfalui Olaszrizling, majd a Szegedi Borfesztivál legszebb fehérbora címet elnyert, és a 2013-as párizsi Vinalies Internationales ezüstérmét megkaparintó 2012-es Cserszegi Fűszeres csurrant a pohárba. Olyanok ezek a borok, akár a Gál család, csillámlók, frissek, energikusak, lendületesek, tiszták és természetesek. Egy ropogós, kirobbanóan gyümölcsös Kékfrankos rozé után utazunk át a Balaton-felvidékre, ugyanis a Kunság fagyveszélye miatt némi biztonságra törekvés, valamint a szortiment más borvidék boraival való bővítése okán a család 2011-ben a balaton-felvidéki Lesencefaluban 10 hektár szőlőterületet vásárolt. Innen kóstoltuk a kisfahordós érlelést kapott 2011-es Cabernet Sauvignon-t, majd a család szőlészeinek - vagyis „Apu és Öcsi” - borával, egy 2009-es késő szüretelésű Rajnai rizlinggel zártunk. Méz, szőlővirág, kandírozott gyümölcsök és kamilla végtelennek tűnő zamatai kísértek minket egészen a Szeged étteremig, ahol elköltöttük ebédünket.

Délután a kiskőrösi Szentpéteri Borpince vendégszeretetét élveztük. Szentpéteri Attila anno a focipályát és a labdarúgást cserélte le a szőlőre és a pincére: a Corvinuson töltött évek után apósával, Józsi bácsival együtt vágott bele a borkészítésbe. A Kiskőrös és Soltvadkert határán fekvő Csábori-kétsor termőhely 2011-es Rajnai rizlingjével kezdtünk. Ahogy azt Attila megjegyezte, biztosan azért nagyon szép arrafelé mindig a szőlő, mert rendszeresen előtte jár el Frittmann János. Hogy valóban a Kunság nagy emberétől virulnak-e a tőkék, nem tudni, a poharunkba töltött rajnai mindenesetre lendületes, testes, őrzi a szőlőbogyók féktelen gyümölcsösségét, és a virgonc savakat. Attila a fehér fajták kapcsán többször említette az éjszakai-hajnali kíméletes szüret, valamint a fegyelmezett, gyors erjesztés fontosságát.

Szomszédolás - Koch Csaba és Szentpéteri Attila

A kóstolást és a beszélgetést a Nero Rozéval folytattuk. A szekszárdi Merfelsz Gáboron kívül Szentpéteri Attila a Nero értő és gondos gazdája. A fajta magyar nemesítésű csemegeszőlő, borában a mediterrán gyümölcsösség mellett egy kis vadóc, rakoncátlan ízvilág is felbukkan leheletnyi friss mentás jeggyel. Kiskőrösön egyelőre 8-9 hektárnyi található belőle, de Attila mosolyogva hozzátette, hogy ha rajta múlik, nemsokára 20 hektár lesz a termőterület. Befejezésképpen visszakanyarodunk a Rajnai rizlinghez, egy késői szüretelésű, buja, érett, aszalt barackos, diós, mézes, karácsonyi fűszeres bűbájjal sétáltunk tovább a Szegedi Borfesztivál délutánra már kicsit sűrűbb hömpölygésében következő vendéglátónkhoz…

A folytatásban Koch Csabához, Bezerics Csabához, és a Vinatus Pincéhez látogatunk.

- Teljes képgaléria a facebookon -

Szöveg: Nagy Zita

Fotók: Wawrzsák László