Egyik vasárnap úgy éreztem fáj a fülem...
Nem vagyok egy beteges típus, ha valami mégis "elromlik" bennem, azt elég sokáig analizálom, hátha nem is rossz, csak úgy érzem.
Most is így történt... Először azt hittem, hogy nem is a fülem, hanem a fogam. Ezen kb. egy napig gondolkodtam, mert valahogy a fájdalom ugyan a fülem körül volt, de azon a tájékon van egy fogam is, amire kb. egy éve feltettek egy ideiglenes koronát, ami a mai napig rajta van, valószínűleg elfelejtették róla tájékoztatni, hogy csak egy hétig kellene ott maradnia, csak próba lenne, hogy hogy bírom, hogy ok e és egyáltalán. Mint írtam, erről valószínűleg nem tájékoztatták, mert az ideiglenes felragasztás utáni második héten majdnem a fejemmel együtt próbálták leszedni, de nem jött, így a fogorvos azzal engedett utamra, jöjjek vissza, ha mozog... Ez még eddig nem jött el.
Biztosan ezért éreztem úgy, nah, most, nah, most... De nem. Hétfőn este már biztosan tudtam, hogy nem, nem most... és már biztosan tudtam, a fülem a hunyó...
Tudom, hogy gyerekkoromban sokszor felszúrták a fülemet, erről árulkodik, hogy amikor egyszer nagy süketségemmel az egyik fontos elcipelt, hogy kimosassa a fülemet, azt nem mosták ki, de nagy rácsodálkozás volt, hogy micsoda hegek vannak a dobhártyámon, vagy hol... és a kimosás helyett rögtön jobban szemügyre akarták venni, én meg ezt nem akartam, úgyhogy, távoztam...
Tehát, volt baj a fülemmel, de arra én már nem emlékszem. Ezidáig csak akkor jutott eszembe, hogy valami kiáll a fejemből, amikor a fülbevalóimat cseréltem, vagy amikor a napszemüveget próbáltam beleakasztani.
Tehát, fájt. Hétfőn már biztos volt, hogy a fülem. Mit tegyünk? Ok, akkor majd elmegyek a fülészetre mondjuk egy-két nap múlva, addig hátha elmúlik...
Kedden még jobban fájt, de bevettem fájdalomcsillapítót. Aztán kedden éjjel három körül derékszögre görnyedve ültem fel éjjel, mert úgy fájt, hogy közel álltam hozzá, hogy keresek egy csavarhúzót és beleütöm, mert feszített, lüktetett, dobolt, és ezt mind együtt... közben olyan érzésem volt, mintha a fejem fel akarna robbanni, meleg volt a fülemnél, és mintha be is dagadt volna. Jesszusom, mumpszom van! De, nem, nem lehet, nekem olyanom már volt.
Éjjel háromkor megnéztem az Interneten a kerületi rendelőket, azaz a fülészeteket. Meg is találtam. Mire a gyógyszer hatott, négy óra volt... Reggel felszedelőzködtem én és a fülfájásom... hála az égnek a fájdalomcsillapítót addigra már kiismertem, tudtam, hogy kb négy órát hat, addig oda fogok érni az orvoshoz, ha ott jön elő a fájdalom, majd ad rá valamit...
Kocsiba be... rendelőhöz megérkezés, leparkolás, rendelőbe belépés.
-Jó reggelt! A fülészetre jöttem.
-Jó reggelt, csak szerdán vannak.
-Az jó, ma szerda van, akkor adjam a papírjaimat?
-Nem, mert ma nincsenek, jöjjön vissza jövő héten!
-Micsoda? Jövő héten???? Én addig nem bírom ki, akkor nézze meg valaki a fülemet, vagy utaljanak be, vagy valami legyen!
-Akkor menjen át a .........itt a másik rendelő címét mondta, ami a lakhelyemhez jóval közelebb van, mint ez, csak az nincs feltüntetve az Interneten a rendelőknél...
Átmentem. Fél óra várakozás után vizsgálat.
Doktornő a fején nagy világító koronggal megnézi a fülemet. Meghallgatja a panaszokat, majd közli:
-Hallójárat gyulladása van. Bakteriológiás eredetű, bárhol elkaphatta. Most egy kicsit kellemetlen lesz, mert bedugok egy darab gézt, és át kell gyömöszölnöm azon a részen, ami miatt annyira fáj az egész, ami meg van dagadva.
Én innentől minden idegszálammal görcsben, hogy kivédjem az esetleges szitkozódásokat a jajongásokat, összeszorított fogakkal ültem. Ő jött, valamit babrált, majd megfordult és visszaült az asztalhoz...
Én még mindig összeszorított fogakkal sziszegtem:
-Készen vagyunk?
-Igen, készen.
Jah, hogy ez volt a jesszusom, de fog fájni? Ezt én nem is éreztem!
Megnyugtatott, hogy ez bizony nagyon csúnya, és vissza kell jönnöm holnap, meg holnapután, utána meglátjuk mi lesz. Gondoltam, nah, persze, én is így gondoltam, holnap, meg holnapután ok, de utána hétvége és szepy megy gumimatracozni a Balatonba. Az lesz...
Csütörtökön ismét kezelésre mentem, de semmi extra nem történt azon kívül, hogy elpanaszoltam, hogy olyan a fejem, mintha ráhúztak volna egy medencét, mindent megszűrve hallok, viszont magamat iszonyat hangosan, ettől én suttogok, mindenki mást meg arra kérek, hogy beszéljen hangosabban...
Választ nem nagyon kaptam, csak annyit mondott a doktornő, hogy pénteken már nem ő lesz (milyen hamar megunt engem...), de a pénteki doktornő majd megmondja, hogy hogyan tovább... Még megkérdezte, hogy fáj e a fülem, mire én közöltem, hogy igen, és adjon valamit, mert hétfő óta nem aludtam három óránál többet, mert nem hat a gyógyszer és még egy ébren töltött éjszaka és zombiként érkezem reggel... Kaptam receptet, a zombi szó szerintem hatott...
Pénteken megjelentem a kezelésen. Új, számomra ismeretlen doktornő... Kedves, barátságos. Kérdésére, hogy hogy vagyok, ezzel elindította a panaszáradatomat, miszerint:
- nem hallok
- elment a szaglásom
- nem kapok levegőt, ettől nyitott szájjal alszom, amitől reggelre megfájdul a torkom
- a süketségemben semmit nem hallok, és olyan, mintha a fejemen lenne egy medence...
- reggelre olyan lett a szemem, mint ET-nek, egy fél kilónyi szemápolózselé és egy fél kiló mirelit zöldborsóval x percig szorítottam rá, hogy visszamenjenek a fejembe, és végre el tudjak indulni...
- jah, és ma már szinte végig tudtam aludni az éjszakát....akkor most már javulok?
Hümmögött, majd kaptam egy újabb gézcsíkot a fülembe, és kaptam agy receptet, amit ki kellett váltanom. A recept fülcsepp volt, mert másnap ki kellett szednem a gézcsíkot, és onnantól csepegtetni a fülemet.
Nah, és itt kezdődött a galiba...
Rendelőből ki, gyógyszertárba be. A hölgyeménynek a pult másik oldalán feltettem a kérdést, (mindezt viszonylag halkan, mert ahogy a fülemet bedugták, teljesen elment a másik fülemből is minden bejövő hang, így egy medencével a fejemen, de a saját hangomat ordítva hallgatva, én egész halkan beszéltem mindenkivel, mindenki mástól viszont azt kértem, hogy nyugodtan ordítson velem...
Tehát, hölgyeményt megkérdeztem, hogy mi az a papíron. Válasz: orrcsepp.
Hu, köszi, sokat segítettél! Mégis, mire kaptam, jah, mondania sem kell, a fülemre...
Itt még megkértem a hölgyet, hogy beszéljen hangosan, mert nem hallom. Ő erre hevesen artikulálni kezdett. Én megint megkértem, hogy hangosan, mert nem tudok szájról olvasni, és nem hülye vagyok, csak süket, de valójában az sem, csak bedugaszoltak a fülembe huszonvalahány centi krémekkel megkent gézcsíkot, amitől nem hallok. Valahogy megoldottuk, gyógyszertárból távoztam.
Jó gasztrobloggerhez híven betértem a helyi kínaiba, ahol szerdán és csütörtökön is megvettem az ebédemet... Szerdán és csütörtökön egy kedves kínai srác volt a kiszolgáló, aki tökéletesen beszélt magyarul. Pénteken túl korán érkezhettem, mert ez a srác még nem volt bent, helyette viszont volt egy nagyon kedves, magyarul egyáltalán nem beszélő kínai.
Én elég rosszul beszélem a kínai nyelvjárást, mondhatnám, hogy sehogy, de nem mondom.
A helyzet a következő: én kérek ananászos csirkét, pirított rizzsel. Mindent halkan, mert a fejemben hangos minden kimondott szó, nehogy kifelé is hangos legyen. Kínai srác mond valamit, persze, normál hangon, ráadásul nem pont magyarul. Én próbálom felé fordítani a még viszonylagosan nem süket fülemet, és kérem, hogy beszéljen hangosan. Szerintem ezt sem értette, csak nézett rám hülyén, hogy mit forgatom a fejemet el tőle... Mindegy, hogy ne húzzam a történetet, végül bármit kérdezett, én bólintottam... (csak reménykedtem, hogy nem lesz hal a kajámban, se más érdekesség...)
Még bőven a kínaiban voltam, amikor eleredt az eső. Ez volt az a péntek, amikor hatalmas villámok vágtak be mindenhova, kicsit olyan volt, mint egy katasztrófafilm. Én álltam a valamilyen kajával a kezemben, közben ömlött az eső. Hogy még véletlenül se kelljen a kínaival feszengve "beszélgetnem", elköszöntem, és kirohantam a boltból a legközelebbi kapuig. Itt háttal a kapunak megálltam, mert míg ezt elértem, addig is bőrig áztam, a kocsi meg vagy 20 méterre állt tőlem... Gondoltam, hogy a táskámat nem húzom a fejemre, a kínait sem borítanám magamra, a frissen bedugaszolt fülemnek sem lenne jó ha most teljesen eláznék, akkor várok itt a kapuban. Csak arra nem gondoltam, hogy közben lesz aki, kifelé igyekszik, és ahogy én ott állok, a kuka és én elálljuk az utat.
Álltam az esőben, a kapu alatt tök süketen. Hírtelen valaki megfogta a kezem, gondolom, egy ideje már szólintgatott, hogy menjek odább, vagy hasonló.. Én ettől úgy megijedtem, hogy attól meg ők ijedtek meg. Én mondtam egy-két szót, talán elnézést kértem, persze, mivel ijedt állapotban voltam, szerintem ordítva. Erre ők is mondtak valamit, de minek, úgysem hallottam...
Ijedtemben kirohantam az esőbe, a kocsihoz, majd beültem.
Ott ültem a homályban, a tiszta párás üveges autóban, a süketségemmel.
Beindítottam a kocsit és próbáltam kiállni. Ekkor a kicsi narancssárga lámpa, ami a benzinhiányra figyelmeztet, megjelent a műszerfal fényeiben. A fontostól tanultam, hogy a kocsit nem hagyjuk az utolsó csepp benzinig kifogyni, 10 liter alá nem engedjük a tartály űrtartalmát, mert még felkap valamit a valami, és az huha, mit csinál a motorban, és azt orvosolni sok pénz, így ha kicsi narancssárga lámpa jelzi, hogy kb. elértük a minimális 10 litert, akkor bizony, irány a benzinkút. Tehát, próbáltam kiállni a parkolóhelyről, és már tudtam, tankolni megyek.
Tehát, kocsi motorja jár, én tolatok, majd politechnikázok, közben körülöttem csend, és a párás ablakoktól szinte semmit nem látok. Hírtelen valami narancssárga fénnyel villogni kezd. Ezt a visszapillantóból látom, nem is értem, hogy mi ez. Bekapcsoltam az indexet, vagy mi ez? Hosszú pillanatok telnek el, mire rájövök, hogy a mögöttem lévő kocsi villog. Szirénázik és villog. Jesszus, nekimentem? Az nem lehet. Még az életben soha semminek nem tolattam neki, pedig közel 20 éve van jogosítványom. Mindegy, biztosan a vihartól ijedt meg szegény autó, villámlik rendesen, néha olyan, mintha ide vágna be mellénk..
Tehát, kiállok és indulok a benzinkúthoz. Közben hatalmas villámok, és zuhog. az eső.,
Mielőtt a kúthoz érek, még látok egy hatalmas villámot, jesszusom, ez de közel volt, és jesszusom, de gyönyörű, és egyben félelmetes látvány!
Beérek a kúthoz, a kutas indul felém. Én kiszállok és félhangosan mondom neki, hogy nem köszönöm, megoldom én, de Ő csak mondja a magáét, de ember, nem hallom! Szakad az eső, én tök süket vagyok, mi van?
Közelebb lép és akkor már nagyjából hallom, hogy a kút nem működik, mert az előbb belevágott a villám a mellette lévő valamibe. Nem láttam kérdezi? De, de láttam, és jaj de szép volt, és akkor most nincs benzin? Nem, most nincs feleli, jöjjek vissza később...
Ok, gondolom, majd délután.
Közben hat a gyógyszer, nem fáj a fülem...
Aztán napközben Moha elmondja részletesen, hogy az eldugult orromra kapott orrcseppet hogy kell úgy csepegtetnem, hogy ne rögtön a garatomon távozzon a gyomrom irányába, hanem, mert egyszerre keserű, és sós, tiszta hányinger...
Aztán másnap a fontossal szemben ülve elkezdem kihúzni a fülemből a gézcsíkot, hogy végre halljak. Fontos kissé leájul a székről, én mint a bűvészek csak húzom, csak húzom. Magam sem értem, hogy hogy fért be oda ennyi anyag, aztán hírtelen kijött a vége, éééééééés....
és ugyanúgy nem hallottam, mint előtte... aztán fülcseppeztem, napokig, napi háromszor, és mintha most azt érezném, hogy ok, javul a dolog.
Ugye mondtam, hogy jobb, ha meg sem kérdezed...
