A londoni hollók

Ezen kép ugyan nem azokról a hollókról készült, de érdekességként leírom, mert nekem tetszett a történet, miszerint a Towernek van egy pár híres lakója. Ők a hollók. Senki nem tudja, hogy mikor érkeztek, és hogy miért telepedtek le a várban, de rögtön "gyártottak" hozzá egy legendát, miszerint, ha a hollók elhagynák a várat, összeomlana a királyság.

Jelenleg ha minden igaz, nyolc holló lakik a Towerben, akikre nagyon, nagyon, nagyon vigyáznak. Olyannyira, hogy megnyesik a szárnyukat is, hogy nehogy el tudjanak repülni, mert akkor oda a királyság a monarchia... Külön "személyzetük" van, a Ravenmester, aki az őrök egyike. Ő viseli gondjukat. A madárinfluenza idején fedett helyre szállították őket, hiába, a királyságnak állnia kell, olyan nincs, hogy a hollóknak bármilyen baja legyen!

És akkor ezt írja erről a wikipédia:

Évszázadok óta legalább hat (jelenleg nyolc) holló lakozik a Towerban, de azt, hogy mikor költöztek ide, nem lehet pontosan megállapítani. II. Károly elrendelte az elköltöztetésüket, amikor távcsövén meglátta nyomaikat. Erre azonban nem került sor, mert a legenda szerint ha a hollók elhagyják a Towert, elpusztul a Tower, a monarchia, sőt az egész birodalom. Mivel Károly az angol polgárháború közben nem akarta vállani a kockázatot, a hollók maradtak.

Az egyedüli időszak, amikor feljegyezték, hogy a hollók nincsenek ott, 1946-ban, röviddel a második világháború után történt. 2006-ban a madárinfluenza miatt a hollókat fedett helyre zárták, de 2006 augusztusától ismét szabadon közlekedhetnek a Tower udvarán. A hollók szárnyát megkurtítják, hogy ne tudjanak elrepülni.

Miért kék minden???

Biztos, hogy aki látta, az emlékszik a Notting Hill című filmben szereplő kék ajtóra. Hát kérem, itt minden második ajtó kék. Sőt, szinte minden kék. Kékek a hidak, kékek az ajtók. Azt, hogy az egyik leghíresebb műemléküket, azaz a Tower Bridge-t, amit turisták milliói fényképeznek folyamatosan miért festették kékre, ráadásul olyan igazi babakékre, tudja valaki??? Valami különleges vonzalom van bennük a kék színhez. Jah, meg a piroshoz, mert a buszok, a telefonfülkék, a postaládák meg pirosak. Ha kék ajtós házat akarunk fényképezni, egy utcán több helyen is megtehetjük, mert szinte minden második ajtó kék színű, és még Notting Hillig sem kell elmennünk miatta, bőven elég mondjuk a Baker Streetig sétálni és kattintgatni...

Ez az az ajtó a filmből:

Ezen kép innen.

Fényképezni veszélyes...

Mióta blogot írok, számtalan fényképezéssel kapcsolatos dolgot tudok felsorolni... Ételek fényképezésénél, a bepárásodott optika, a fogyasztásra alkalmatlanná vált, kihűlésig fotózott étel, a beliszteződött, becsokoládézott fényképezőgép szíj, és bőven sorolhatnám még...

A képen látszik, hogy egy sima parkban való fényképezés sem veszélytelen, mert az ember még elhagyhatja a nadrágját a nagy öszpontosításban, és félő, hogy ezt más fényképezőgéppel rendelkezők képesek megörökíteni, és még az Internetre is feltöltik...

Hát, veszélyes dolog fényképezni kérem. Sőt, tudok még veszélyesebbet is!

Mivel nincs nálam a saját laptopom, a vendéglátóimét használom. Viszont ez a laptop annyira megelégelte, hogy viszonylag sokszor fogom munkára, hogy a napokban szó szerint lefejelt.

Igen, lefejelt. A kanapén ülve írok, a laptopot elhelyeztem a laptoptartón, majd azt egy nagy párnán. Én kényelmesen elhelyezkedem és már írom is, a bejegyzéseket, intézem a levelezésemet. Történt viszont, hogy ezen laptop annyira berágott rám, hogy egy óvatlan pillanatban nekem esett, pont eltalálva a számat, amit viszont olyan sikeresen tett, hogy felrepedt, és vérezni kezdett... Soha nem gondoltam volna, hogy egy számítógép fog megütni. Ráadásul szó szerint pofán vágni... Hála az égnek a sérülés kívülről nem látszik, tehát amikor hazaérek, nem kell majd elszámolnom vele, hogy milyen kocsmai verekedés közben szereztem azt...

Visszatérve a fotósra. Azt mondták, hogy csúnya dolog másokat így lefényképezni, és a blogra feltölteni, meg pláne... Igen, ez lehet, hogy tényleg így van. Akkor viszont elárulom, hogy ezen kép London egyik nagy parkjában készült, vasárnap, amikor a szikrázó napsütésben a londoniak kirohannak piknikezni a parkokba, belefekszenek a nyugágyakba, napoznak, olvasnak, alszanak stb, stb. Ez a fotós ott fényképez közöttük. Amerre a kamerája néz, nem volt semmi, csak a napsütést élvező tömeg... Tehát, Ő is lesiképet csinált valakiről, valakikről. Én meg róla csináltam ugyanezt. Szerintem ezt meg lehet bocsátani... Én magamnak már megtettem...

Ezen napról további képek is várhatóak még, csak még le és fel kell töltenem őket. Jönnek még kacsák, szemtelen kacsák, kék csőrű kacsák, meg kék híd, meg végre fagylaltot is kaptam, természetesen organikusat ám! Meg majd megmutatom, hogy milyen is lehet egy park, ha nem arra használják, hogy szemetet hordjanak ki bele, hogy a kutyákat oda hordják a dolgukat végeztetni, meg egyáltalán. Szóval, kis türelem, parkos beszámolót terem!

Hát, hogy lássatok csodát....

Azt mondják, hogy az ember vagy őszinte, vagy barátai vannak...

Hát, ezeknek a lányoknak sok, sok nem őszinte barátja van, aki megengedte nekik, hogy kiálljanak egy olyan műsor színpadára, ahol totálisan hülyének nézhetik őket...

Igen, nálunk is ment hasonló műsor, (megjegyzem, itt is megy minden, ami otthon, vagyis, inkább fordítva, ami itt megy, az megy otthon is...) és abban is az első pár adás volt a jó, ahol a, már bocsánat, hülyék szórakoztatták a népet. Mert nem hiszem el, hogy valaki nem hallja, hogy nincs hangja, hogy hamis, ahogy énekel. Vagy nem látja, hogy nagyon gáz, amit csinál, ráadásul totál leégeti magát. Azt mondják, hogy mindenkinek jár 5 perc hírnév... Ebben a műsorban rengeteg olyan fellépő van, aki énekelni ugyan nem tud, de így bekerül egy olyan adásba, amit milliók néznek. És itt a millió inkább több tíz millió, mint egy-kettő... Néha, néha, "elkapom" az adást, és mit ne mondjak, igen jól szórakozom ezen is, mint anno az otthonin, ugyanis ez most tart a beválogatásnál, és jesszusom, micsoda szerencsétlenek lépnek fel benne. Hát nincs ezeknek anyjuk, apjuk, testvérük, barátaik, szerelmük, aki megrázná őket, hogy neeeeeeeeeeeeee csináld, mert egy életre kiröhögteted magad... Valamelyik este volt egy srác, aki fét perc alatt félmeztelenre vetkőzött, ugyanis inkább a testét szerette volna mutogatni, énekelni sáááájnos nem tudott. Az egyik zsűritag (a két hölgyből az egyik) nem tudott a végén véleményt mondani, és még meg is jegyezte, hogy csak a testét nézte, nem hallotta, hogy hogy énekel...

Szóval, szórakoztató kis műsor ez. Remélem, hogy lesz újra nálunk is, mert az első pár részt mindig nagyon szerettem nézni... Jah, "ezek" meg itt vannak egy jó páran ahhoz, hogy simán hetekig lehessen fetrengeni a röhögéstől az újabb és újabb jelentkezőkön....

Lehet, hogy elviselném...

... ha, mondjuk a hagymát így is lehetne kapni:

Lilahagyma, pucolva, szeletelve, mellette vöröshagyma pucolva, szeletelve, vagy kockázva...

Sárgarépa pucolva, szeletelve... Nem annyival drágább, hogy megérje megvenni a nem pucoltat...

Pucolt, dobozolt fokhagyma. A jobb oldali dobozban... Igen, pucolt!!!!

Ez már megint nem tudom, hogy milyen gomba... De nagyon tetszett!

A nyers, azaz a nem szárított tészták választékának egy részlete. Ilyenből ettem spagettit, zöld metéltet (spenóttal ízesített változat) és szélesmetéltet. A zöld főzési ideje 5 perc volt, a másik kettőé 2 perc (!). Amit nem használtam el, azt a saját zacskójában visszazárva a hűtőben egy hétig tárolhatom...

Friss, organikus levesek... Dobozolva, azonnal fogyasztható némelyikük, mert van benne például Gazpacho is.

Igen, biiiiiiiztos húznám a számat, meg vágnám az arcokat, amikor arra kényszerítenének, hogy ne pucoljak hagymát, meg ne pucoljak zöldséget, sőt, a nagy-nagy kedvencemet a fokhagymát se pucoljam meg, mert letörik a kezem, ha hozzájuk nyúlok... Inkább azt mondanák, gyere ide vásárolni hozzánk, mi ezt megtesszük helyetted, és be is csomagoljuk neked, sőt, akciósan adjuk majd mindet... (Az akció itt nem az, hogy felviszik az árát majd azt áthúzva megadják az eredetit, hanem általában az, hogy vagy kettő áráért hármat kapunk, vagy a második féláron vihető.)

Hát, tényleg uuuuuuuuuuuutálnám. De nagyon. Például, utálnám, hogy a lilahagymát csak úgy pucolva, szeletelve egy zacskóból húzom elő a hűtőből, egy olyan zacskóból, amit felnyitása után a rajta lévő tapadós felület miatt légmentesen visszazárhatok. Juj, de tudnám utálni. Fúj! Nem is értem, hogy emberek, hogy képesek úgy élni, hogy bemennek a bótba és ezeket a dolgokat kb ugyanazon az áron, mintha az egész zöldséget vennék meg, egyszerűen leemelik a polcról. El nem tudom képzelni, hogy hogy lehet így élni...

Jaj, azt meg már nem is részletezem, hogy az milyen gáz lehet, ha a tésztát szintén a hűtőből veszem elő, de nem ám azért, mert rossz helyre pakoltam, hanem azért, mert lehet kapni nyers tésztát, nem szárítottat, amit a hűtőben tárolva, csak előrántanak a zacskóból és 2-5 perc alatt kifőznek. Igen, tésztája válogatja, de kettő, vagy maximum 5 perc alatt kifőnek ezek a tészták... És a választékról csak annyit, hogy egy egész pult velük van tele!

Azt már írtam, hogy a választék olyan, hogy néha pörgök, mint a szerencsekerék, hogy ez, mi, meg az mi, meg, jesszusom, nem mondod, hogy ezt így lehet kapni!!!!

Az biztos "megvan" mindenkinek, hogy amikor vásárlás közben elejt valamit, ami széttörik, vagy kiömlik, vagy bármi, akkor majd elsüllyed szégyenében... Nah, hát ez itt velem természetesen előfordult. És mikor máskor, mint amikor egyedül voltam vásárolni. Az ilyesmit jobb úgy "elszenvedni", hogy legalább ketten vagyunk, legalábbis szerintem... De itt a következő történt:

Fizettem. Minden alkalommal megkérdezik, hogy kérek e szatyrot, mert próbálják visszafogni a felesleges műanyag szatyor szétosztását, itt is mindenhol lehet kapni amolyan "zöld táska" szerű bevásárló táskákat. Tehát, megkérdezték, hogy kérek e zacskót. Kértem. A pénztáros egyből ebbe pakolja a már "lehúzott" dolgokat. Fizettem, megemeltem a szatyrokat, kifordultam a pénztárból és az egyik zacskóból az üveg, potty, le a földre. Széttört, beborítva engem, és a körülöttem lévő három méteres kört... Természetesen alkohol volt benne, körtés cider... egy pillanat múlva ketten teremtek mellettem, megkérdezték, hogy én jól vagyok e, majd tizenötször elmondták, hogy maradjak itt, el ne mozduljak, majd hoznak egy másik üveget, az eltört helyett... És közben nem mondtak el minden bénának, és nem nekem volt kellemetlen a dolog, hanem láthatóan nekik... (Pedig egyikünk sem tehetett róla, csak a zacskó, aminek elengedett az alja...)

Gondolkodtam rajta, hogy nem csinálok mást, csak egy hete "ömlengek", hogy itt bizony kolbászból, meg huha, ezeknek itt tényleg itt a kánaán. De valahogy tényleg így érzem. Én vagyok a világ egyik legnagyobb kötekedője. Aki ismer, tudja. De itt nem találom a "fogást".

Nem találom, vagy nem akarom megtalálni, nem tudom. El vagyok bűvölve tőle, hogy így is lehet élni. Hogy nem kell, hogy megegyen minket a szemét, meg, hogy sok jó ember, kis helyen is, és mert itt aztán az egész világ képviseli magát. A buszon néha olyan hangzavar van, mert 6-8 nyelven karattyol az utazóközönség... És valahogy mégsincs kosz, mégsincs tülekedés, mégis mindenki mosolyog a másikra. Ma például szálltam le a buszról, (második ajtón) és egy néger, jah, bocsánat itt ezt a szót nem használjuk, javítok, fekete hölgy, ahogy rohant a busz első ajtajához szabályosan felkent a busz oldalára. Megállt, elnézést kért, közben a busz megvárta a kettőnk jelenetét, aztán megvárta a hölgyet, akiről kiderült, hogy ráadásul rossz busz után rohant. Még egyszer elnézést kért, és kész. Nem volt anyázás sem az én, sem az Ő részéről. Én mondjuk természetesen röhögtem, mert viszonylag ritkán kennek fel egy emeletes busz oldalára, a busz utasai megdöbbenve és sajnálkozva néztek. (Kb így szoktak, amikor majdnem elütnek...)

Mindenki nagyon türelmesen segít mindenkinek, pedig ha én lennék a helyükben a hócipőm tele lenne a sok hülye turistával, aki folyamatosan lelép elém a járdáról, rossz buszra próbál felszállni, rossz irányba megy, fényképezget mindenhol, ahol nem lehet, tátott szájjal bámulja az embereket, pedig itt aztán annyira nem néznek meg senkit, hogy tegnap az sem tűnt fel senkinek, hogy egy nagyobb csapat olasz turista egyik tagja egy kb 50 x 50 cm-es sajtot visel a fején (műanyag sajt, az a tipikus sajt forma, lyukakkal, sárga színben, fejen viselve, számomra kimondottan feltűnő jelenségnek látszott...) Nem nézte meg senki szerintem, csak én.

Még van egy pár napom, még lesz egy pár bejegyzésem Londonról. Még annyi élményemet kell leírnom, hogy lehet, hogy hetekig nem szól majd másról a blog...

De ezek már megélt, átélt élmények. És egyikkel kapcsolatban sem tudnám azt mondani, hát, nah, itt van, itt a bibi! Leírok majd szinte mindent, így ki kell derülnie, ha csak én látok lila ködben... bár, szinte biztos vagyok benne, hogy úgy látok mindent, ahogy van... Magyarán, tényleg jó itt, tényleg élhető, tényleg más, és tényleg irigylésre méltó... hát, ez van...

Londoni reggeli - a kihagyhatatlan Maison Blanc...

Nah, itt van. Íme ő az! Az iszonyat, a leírhatatlan, az utolérhetetlen, a megmagyarázhatatlan, a legek, lege. Én ilyen finomat még soha, ismétlem soha nem ettem! Komolyan mondom. Ez a croissant a Maison Blanc francia pékség "terméke". Ilyen "pékséget" London több pontján is találhatunk, tehát, mindenképpen ha valaki erre jár, kötelező program! A lelőhelyek címeit megtalálod ITT! Ez a croissant csak simán a csokoládés croissant nevet kapta. Azért választottam mégis ezt a sok habos, gyümölcsös, színes csoda közül, mert nagyon korán volt még, amikor leültünk egy kávéra és ennyire korán nem volt még kedvem semmi extrához. Először arra gondoltam, hogy nem is kérek semmit, aztán csúnyán néztek rám, és kértem egy ilyen szerény kis croissant. Kihozták... Persze a kis csokoládétáblát "valaki" lelopta róla, mert nekem az úgysem kell... Nah, mindegy, tényleg nem is kellett. Beleharaptam a péksüteménybe, és te jóóóóóóóóóóóóóóóó Isten! Hogy ez milyen finom! Habos, mégis selymesen tartalmas krém, ami egészen világos színű, akár gesztenyének is nézhetnénk. De nem gesztenyés, csokoládés. Valami mennyei. Komolyan mondom, hogy ez az a fajta sütemény, aminek minden egyes falatját lassan kell elmajszolni, minél tovább nyújtva az élményt. A külseje semmi extra, nézhetnénk egy mezei croissantnak... De az első falat után, jessssszzzzzuuuuussssssooooommmmmmm!

Tehát, a honlapot itt találod: http://www.maisonblanc.co.uk/

Ki ne hagyjátok! Komolyan mondom, inkább "bukjatok" be egy műemléket, vagy valamit, de ezt ki ne hagyjátok!

Jah, persze, tejeskávéval ettük... Még szép, majd teával...

Visszatérve a divathoz...

Ugye, hogy milyen bájos darab??? Nekem azok az ortopéd cipők jutnak róla eszembe, amit régen Budapest utcáin öreg nénik hordtak, vagy az emlékezetes kismama cipő, ami borzadvány mivoltában is rengeteg nőn volt látható... Hát ez meg... ezen még az sem segít, hogy lila. Pedig szeretem a lilát, de ez... Hát, botrány, hogy milyen ronda, de komolyan...

Csak tudnám, hogy miért kell mindenképpen belekényszeríteni a nőket a minél magasabb cipőkbe... Kicsit már olyan, mintha mindenki domina lenne, és csak az ostor hiányozna a kezükből. Nekem ezekről a cipőkről, mindig a férfilapok hasábjain megjelenő hiányos öltözékű hölgyek jutnak az eszembe, mert rajtuk van mindig olyan cipő, amin szerintem még állni sem lehet, jó, mondjuk, ők sem állnak benne, általában fekszenek valamin, na mindegy. Szombaton, amikor megindulnak szórakozni a lányok, a következőt láthatjuk, csinosan felöltözve, sminkelve, valamilyen csillogós cuccban és vagy tornacipőben, vagy valami teljesen normális papucscipőben sétikálnak a busz felé, kezükben valami iszonyat sarkú cipővel. Láttam lányt szombat éjjel mezítláb sétálni, a kezében az iszonyat sarkú cipőjével... (Mondjuk, az is megérne egy bejegyzést, hogy mi lenne az a pénzösszeg, amiért én Londonban akár egy lépést tennék mezítláb, bekockáztatva, hogy belelépek valamilyen beazonosíthatatlan dologba...) Magyarán, a buliig kiscipő, és mivel táska nem nagyon van náluk, a kezükben viszik a csini ruhához a magassarkú cipőjüket. Az, hogy amikor "átváltanak" magassarkúra hova teszik a sima kiscipőt, rejtély. Mondjuk, amilyen távolságok itt vannak, nem csodálnám, ha túracipőben mennének, és a magassarkút csak a bejárat előtt vennék fel...

Ez a fekete, nah, igen... ez messziről csodaszép, közelről meg, jééééééézusom, mekkora sarka van ennek! Mondjuk mégis csodaszépnek látom, de rémisztőnek is, mert a mostani divat szerinti értelmezésemben arra gondoltam, hogy a tervező vagy iszonyat magas pasi, vagy iszonyat alacsonyak a lányok körülötte... Mert az előttünk van, ahogy egy kb ugyanolyan magas pár lány tagja felvesz egy ilyet, és onnantól az erősebb nem képviselőjét a nyakánál fogva karolja át, vagy mi több, csókot tud nyomni simán a homlokára... Hu, hát, azért ez előttem van, és mit ne mondjak, vicces lehet...

XXVIII. VKF, már megint lemaradtam...

Nagyon béna lesz a VKF "pályaművem", illetve, maga amit felteszek, biztos nem béna, csak én, hogy ilyen "olcsó trükkel" próbálom menteni a mundér becsületét.

Előre is elnézést kell kérnem Trnitytől, mert remek volt a téma, semmi nem mentesít a bénaságom alól...

Mert megint nem készültem semmivel... Nem vagyok otthon, nem nagyon főzök, és nem nagyon iszom bort sem...

Ez itt egy sörös ország, és bár a sört utálom, és egyébként az alkoholokat általában nem szeretem, de itt elég jó választék van az éppenhogy alkoholos italokból, amik inkább hasonlítanak egy szénsavasabb üdítőre, mint bármilyen alkoholra...

Tehát, igen, a megúszásra játszom éppen, és hála az égnek most jött egy e-mail, miszerint ezt a könyvet, az Alexandra 299,- Ft-ért kínálja a 499,- Ft-os teljes ára helyett...

Nagyon gáz a próbálkozásom, ugye???

Hát, ez van. Most bánatomban megyek, és eszem egy dupla csokis croissant, hogy tompítsam a szégyenem... Legalább magam felé, ha már mások felé nem tudom....

Nah, jah...

Londonban buszoztunk, mikor egy pub-on a következő kiírást láttam:

Amy Winehouse szombaton, élőben.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, mi van? Itt, élőben? Csak úgy, egy sarkon, egy kocsmában? És igen. Hát, mondom, hogy meseország ez, nem más...

Imádom ezt a nőt, bár néha annyira részeg, vagy ki tudja, hogy mi, hogy azt sem érteni élő koncerten, hogy mit beszél, de a zenéje... És erre lemegy egy kocsmába és énekel a tömegnek. Ráadásul nem is egy belvárosi pubról beszélünk, inkább egy külvárosiról... Hát, kész vagyok. Már megint, és nem először és nem is utojára...

Reggeli Londonban...

Ha Angliában járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki az igazi, tradicionális angol reggelit, amit elvileg délig szolgálnak fel, de turisták által sűrűn látogatott helyeken egész nap elérhető. A látvány magáért beszél... És meglepő, de finom, bár meg kell, hogy említsem, hogy jelen esetben közel dél volt mikor fogyasztottuk, és bőven elvoltunk egész nap más élelem nélkül... Ami a tányéron található:

• 2 db tojás, ami jelen esetben átsütött tükörtojás
• paradicsomos bab
• az a bizonyos angol kolbász, azaz a sausage grillen megsütve
• angolszalonna szintén grillen sütve
• párolt, pirított gomba
• grillezett paradicsom
• 1-2 szelet pirítós

Emberes adag. Ráadásul reggelire, meg aztán tényleg az. Kávét, vagy tejet kínálnak hozzá. A paradicsomos bab nagyon finom, viszont, elsőre nem értettem, hogy ezt mind hogy lehet egy tányérra pakolni, és megenni, aztán mégis elfogyott... Mondjuk kellett hozzá vagy háromnegyed óra, de eltüntettük. Szeretem ezt az angol kolbászt, amit millió változatban lehet kapni, más-más fűszerezéssel. Az angolszalonnát eleve szeretem, de ez, hát, pazar volt. Ráadásul grillezve az egész, amitől kicsit füstös íze lett. Egy ilyen adag ára, nem túl olcsó, kb 6-7 font, ami olyan 2100,- Ft körüli összeg, de komolyan mondom, hogy kihagyhatatlan! Ha itt élnénk, sem hiszem, hogy ez lenne a mindenkori reggelim, főleg, hogy egy normál munkanap reggel 7 körül bevágni egy ilyet... Hát, rögtön mehetnék vissza aludni, az biztos. Ahogy, a megint telefonnal készült képen látszik, gyönyörű napsütésünk volt, szó szerint égetett a nap. Imádom ezeket a reggeliket. Lent ülni az utcán, a kávézó előtt, és csak ülni, napozni, reggelizni, és csak ülni, napozni, reggelizni... Azt hiszem, tudnám csinálni egy darabig...

Jó étvágyat! Kávét, vagy teát kértek?

London Eye - a nagy bringakerék - mások szerint kilátó

Remélem, hogy csak javítani vitték el a hiányzó kapszulát, és nem a Temzében úszkál valahol. Ha viszont a Temzében úszkál, remélem, hogy tudnak róla, hogy beleesett... Ezek a fülkék kicsit a Cousto kapitány kalandjaira emlékeztetnek, csak éppen nem a víz alatt, hanem a víz felett láthatóak. Közelről teljesen jól kivehetőek a benne ücsörgő, ácsorgó, bámészkodó emberek. Tiszta volt ugyan az idő, de már kezdett sötétedni, és mire felértünk volna a tetejére, már pont csak egymást láttuk volna... jah, meg a London fényeit... Viszont London fényei így 17 fontba kerültek volna, viszont ennyi pénzből kb hat jegeskávét kapok a Starbucksban a kedvencemből, és vessetek meg érte, inkább azt választottam... Eleve nem vagyok az a fajta turista, aki minden mellett lefényképezteti magát. Voltam ilyen, de már elmúlt. 16 éves korom óta járom a "világot". Kezdetben természetesen az egész arról szólt, hogy szepy itt, szepy ott, szepy fejenállva, szepy a wc ajtó mellett, szepy most hátrafordul, szepy most iszik, szepy megy az utcán... Nah, jah.

Hát, ebből valahogy azóta kinőttem. Volt olyan nyaralásunk, amikor 9 tekercs 36 kockás filmet kattintottunk el kb három hét alatt. Jó, mondjuk ez Sziciliában volt, ahol olyan volt a táj, a tenger, a minden, hogy azt muszáj volt folyamatosan megörökíteni... Aztán hazajöttünk és kb két havi fizetésünk ment rá a képek előhívására. Most ugyan már nem kell a képeket előhívatni, bőven elég egy szép nagy memóriakártya, és az ember naponta csinál kétszáz képet. Viszont, már nem magamról, hanem mindenről, akár a kerítésen ülő galambról is. Illetve bármiről, amit érdekesnek tartok. (Mostanában valahogy egyre sűrűbben fordul elő, hogy élelmiszereket, zöldségeket, és hasonló dolgokat fényképezek... Biztos beteg vagyok, vagy valami ilyesmi...)

Ezeket a képeket javarészben arról a szárnyashajóról fényképeztem, amivel a Temzén utaztunk, illetve ennek a kikötőjéből. Sikeresen belegyalogoltam három japán család készülő fényképeibe, amikor is, már messziről megláttam a London Eye-t és mintha egyedül lennénk a hajón, bepattantam az első üveg mögé és fényképeztem. Mikor észrevettem, hogy mit tettem, elnyomtam három-négy sorry-t majd kicsit arrább mentem, és folytattam a fényképezést. Szegény japánok, egy szót sem szóltak, hiába, nagyon rendes, csendes emberek, lehet, hogy jelen esetben még ők kértek elnézést három meghajlás közepette? Erre már nem emlékszem...

Nah, mindegy. Engem ez az építmény valahogy egy nagy biciklikerékre emlékeztet, azzal a rengetek küllővel. Messziről is, közelről is. Közelről természetesen sokkal félelmetesebb, mert bazi nagy az egész.

Tetszett benne, hogy teljesen a belvárosban van. Azaz a városban, bár muszáj volt a Temze fölé telepíteni, mert szerintem máshol nem lett volna hozzá hely, de tény, hogy ügyesen megoldották. Amikor megnyitották, előre be kellett jelentkezni, olyan érdeklődés volt irányába, ez mára már lecsendesült, tehát bármikor látogatható nyitvatartási időben. Nekem szörnyen lassúnak tűnt. Jó, mondjuk, értem, hogy muszáj ilyen lassúnak lennie, mert így lehet beszállni, így lehet nézelődni rajta... De ezzel a tempóval, mire felértünk volna a tetejére, megőszültem volna, esküszöm... (Csináltam egy "sorozatot" az egyik kanálisnál, hogy hogy engedik át az érkező hajót. Hát, nem bírtam kivárni, azt hittem, elalszom, még átért a két zsilipen... A másodiknál már jeleztem, hogy mennék, bár, így nincs meg végig a folyamat, de majd kitalálják belőle, hogy mi jött volna...) Nem tudom, hogy a budapesti milyen gyorsan megy, meg mit látni róla egyáltalán, és természetesen tudom, hogy sokkal, sokkal kisebb, de az sem vonzott soha... Lehet, hogy azért nem, mert évekig a nyolcadikon laktam és a magasság már nem kihívás nekem... ráadásul hiába látok el messzire, mit látok? Szinte semmit, csak apró házakat, ha egyáltalán ki tudom venni, hogy melyik micsoda. Nah, tehát csak alóla, mellőle készített képek következnek. Aki kíváncsi, hogy milyen a látkép róla, keressen rá a neten, mert rengeteg feltöltött képet találni kívülről, belülről, sötétben, világosban is róla.

Csodálom, hogy még nem készült olyan katasztrófafilm, ami arról szól, hogy leszakad, eldől, felrobban, elgurul stb... Vagy már van ilyen, csak én vagyok tudatlan???

Kicsit átúszunk giccsesbe, mert ha rózsaszín az ég, akkor bizony fényképezni kell!

A British Airways London Eye, azaz aMillenniumi Kerék, a Temze keleti partján, a Westminster és a Hungerford hídak között található. 135 méteres magasságával 2006. májusáig ez volt a világ legmagasabb forgókereke. Tiszta időben akár 40 km-re (Windsorig) is ellátni a tetejéről.

Az óriáskerék külső széléhez rögzített 32 zárt kabin kb. 0,9 km/h sebességgel, kb. 30 perc alatt tesz meg egy kört. A kerék elég lassan forog ahhoz, hogy az emberek be- és ki tudjanak szállni, sőt még arra is jut idő, hogy a biztonsági emberek a kiszállók után ellenőrizzék, semmi gyanús csomag sem maradt a kabinban.

A kereket darabokban, a Temzén szállították felállításának helyére, majd összeszerelése után daruval - több órás munkával - emelték az 1700 tonnás monstrumot függőleges pozícióba.

A kereket Tony Blair miniszterelnök adta át 1999. december 31-én, de sajnálatos technikai problémák miatt ténylegesen csak 2000. márciusától látogatható. Az óriáskereket a The Tussauds Groups üzemelteti, és a British Airways szponzorálja. A kerék olyan sikeres, hogy annak ellenére, hogy eredetileg csak öt évre kapott működési engedélyt, később meghagyták állandó túrista látványosságnak.

Belépőjegy:

• Felnőtt belépő: £17.00
• Kedvezményes belépő: £14.00 (60 éve felettieknek (kivéve hétvégeken és július, augusztus hónapokban) és fogyatékkal élőknek.)
• Gyermek belépő: £8.50 (4-15 év között; 4 éves kor alatt ingyenes.)

forrás: www.londonkalauz.hu

Mi van a világvége után???

Hát, ha másért nem érte volna meg eljönnöm Londonba, azért biztos, hogy megtaláljam a világ végét... Azt hittem, hogy ez csak a mesében létezik, de nem, itt is fellelhető. Ami viszont érdekes, hogy a világ utána is folytatódik, sőt! Ha az óriások földjét, vagy a sárkányokat látom, szólok! Egyenlőre meseországban vagyok, de lassan jön a kiábrándító valóság sajnos...

Nah, mi ez???

Csak annyit segíthetek, hogy Londonban fényképeztem... Nincs jutalom a feladvány kitalálójának, úgyhogy, csak önszorgalomból jelentkezzen, aki tudja!

Etettél már mókust kézből?

Ha nem, gyere Londonba, ülj le egy parkban egy padra, vegyél elő valamit, amit kezdj el falatozni. Percek sem kellenek hozzá, hogy egy, vagy esetleg több mókus melletted teremjen, és a kezedből egyen. Vannak bátortalanabb példányok is, akiket úgy kell magadhoz csábítani. És értenek magyarul is, legalábbis a - mókus, gyere, nézd mi van nálam - mondatra, ez a kis helyes előjött a bokorból, először messziről, bátortalanul nézett, aztán meglátta a kezemben a croissant, és már nem kellett neki könyörögni, hogy jöjjön közelebb. Annyira megszokták az embereket, hogy egyáltalán nem félnek. Hallottam olyat is, amelyiknek nem tudták elég gyorsan adagolni a pisztáciát, így felmászott az adagolásban elmaradt nadrágján, hogy közelebb kerüljön a magokhoz...

Az első képen még csak messziről vizsgálgat, de a kép alján látszik a croissant a kezemben, amit természetesen ő is észrevett...

Második kép, odajött, elvette, és elkezdte eszegetni. Nem rohant rögtön el vele, először kicsit megrágta, hogy egyáltalán mi az...

Ugye, hogy milyen helyes?

Vásároljunk Londonban - Waitrose

Bizony, vásároljunk, de legalábbis nézelődjünk! És szerintem mivel a Harrodsban már voltunk, jöhet e következő helyszín, a Waitrose üzletránc, ami Londonban, az Oxford Streeten a John Lewis aljában is megtalálható. Megint telefonnal készített képek következnek, mert itt sem örültek a fényképezőgépnek... A Waitrose a drágábbak közül a még megfizethető, minőségi áruház. Van nála drágább, és van nála olcsóbb is.

Nah, akkor mutatom, hogy miket láttam.

Azt mondják, akik ettek már "angol" bárányt, hogy teljesen más, mint amit esetleg otthon ettek, mert nincs meg az a furcsa íze, ami miatt sokan idegenkednek tőle. Az biztos, hogy csomagolni nagyon tudnak. A húsok, a zöldség, a bármi... Teljesen konyhakész minden. Nem kell szeletelni, darabolni, filézni. Minden úgy van már előkészítve, hogy megmosása után mehet az edénybe. Én ezt nagyon szeretném, mert az én késeimmel maximum kaszabolni lehet, és általában hiába kérem meg a hentest, hogy valamiből szeletet kérek, 40 deka húst képesek három szeletben hozzám vágni... Ezt az előrecsomagolt dolgot nálunk is simán bevezethetnék. És nem, nem arra gondolok, amikor a csirkemell két darabba van vágva... Közel nem erre! Még valami, szinte mindenen láttam, hogy feltüntetik, hogy mi angol származású termék! És akkor a bárány "nyalókák":

Megérkezésem másnapján elsétáltam egy zöldséges stand előtt. Esküszöm, olyan volt, mint egy múzeum. Eleve voltak olyan dolgok, amik nálunk már régen levonultak, mint málna, ribizli, eper, aztán volt egy csomó, amiről azt sem tudtam, hogy mi az. És persze volt egy csomó olyan, amiről tudtam, hogy mi az, de azt is tudtam, hogy otthon bottal üthetném a nyomát, akkor sem kapnám meg... Az, hogy itt úgy árulják a rebarbarát, hogy leveszem a polcról, hogy a kókuszt kis műanyagpohárba csomagolják, természetesen pucolva, szeletelve, hogy olyan salátát árulnak "fillérekért", amit otthon kisebb áruhitel felvétele után vásárolhatok meg, nah ezek mind elértek már az első nap. És a helyzet azóta sem javult. Újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök kerülnek elő, én meg napi szinten keresgélem a neten, hogy mit láttam aznap... És legtöbbször még ez sem segít...

Például, ezt sem tudom, hogy mi ez... Lehet, hogy paradicsom, csak rosszul ébredt, és gyűrött lett? Vagy mondjuk keresztezték a nem tudom mit a nem tudom mivel, és ez lett belőle?

Ha minden igaz, a marshmallowból készült tortamázak... Ha minden igaz. De, lehet, hogy nem. Több színben, több ízben. Már azzal sem kell foglalkozni, hogy felolvasztjuk, keverjük, itt van rögtön folyékonyan. Persze, ha minden igaz, mert ebben egyáltalán nem vagyok biztos...

Valaki elárulná, hogy mi ez??? Árulják így egészben, szeletelve, darabolva. De, hogy mi ez??? A szótár szerint disznóbab. Ok, de mi az a disznóbab, és mire használják? Rákerestem és állítólag ez a lóbab... Most disznó, vagy ló?

Itt található a kedvenc kenyerünk. A tigriskenyér! Mögötte a mákos is biztos befutó! Teljesen meglepődtem, de viszonylag sok mákot használnak. Kenyérben, péksüteményekben, süteményekben. És már megint a csomagolás... Nem odavágva, azt, vigyed, nesze. Gyönyörűen rendszerezve pakolják a polcokat. Majd töltöm fel azokat a képeket, amiket egy másik áruházban fényképeztem, és a kínálat láttán előjött bennem a kisördög, miszerint, mi van, ha én a középsőt húzom ki??? De átgondoltam, és nem tettem meg...

Vásárolhatunk csomagolva gránátalma magokat is. Már nem kell nekünk magunknak, kivarázsolni a kis magokat, csak a kosarunkba tenni a dobozt...

És van előrecsomagolt, friss gyümölcs is. Hogy ne kelljen megvenni, megmosni, darabolni. Ez is csak a kosárba megy, majd akár azonnal felhasználható...

Gránátalmát otthon én csak a nagyvásárcsarnokban láttam eddig. És bár, tényleg nem egy mindennapi gyümölcs, jó tudni, hogy nagyon, nagyon egészséges. Lenne. Ha elérhető lenne...

Buszozzunk, közlekedjünk Londonban!

Buszozzunk! Én, aki utálom a BKV-t egészen komolyan mondom, hogy már-már megszállottan buszozom Londonban. Igyekszem minél többször, minél hosszabb útra menni busszal. Először is, mert gyönyörű piros minden busz. Másodsorban, mert hihetetlenül tetszik, hogy én intem le. (Ne várjunk másra, mert ha nem inti le senki a buszt, az bizony nem áll meg csak azért, mert kijelölt megállója van. Szépen lemaradunk, és rögtön ki fog derülni, hogy többen arra vártak, hogy valaki majd leinti helyettük... tehát ha megfelelő számozású busz közeledik a megálló felé, ne tétovázzunk intsünk felé!)

Állok a megállóban, és mint egy egy "őslakos" intek a busznak, majd felszállok, a bérletem nekinyomom az ellenőrző izének, ami zöldre vált, és már mászok is fel az emeletre, hátha szabad az első sor, hogy leülve onnan bámészkodhassak... Ezt egyébként, már messziről megnézem, mert ha üres, még kicsit tolakodok is, hogy előbb szálljak fel, mint a többiek, nehogy valaki előre üljön, az én "helyemre". Tehát, felszáll, felrohan, leül, bámészkodik. Majd amikor jön a megálló, ahol le kell szállnom, jelzek, és amikor a busz megállt, elindulok lefelé. Itt szólok előre! Ne próbáljunk meg a közlekedő buszon a lépcsőn lemenni, mert menetiránynak háttal közlekedni igen "vicces", mert szó szerint kimegy alólunk a busz... Mi meg becsapódunk a lépcső falába, vagy a lent állókba, esetleg az előttünk a lépcsőn álló hátába és sorolhatnám még... Tehát, ne! A busz megáll, a sofőr addig nem fog elindulni, míg le nem szálltunk. Ugyanis minden busz be van kamerázva, így pontosan látja, hogy mi még a fenti részről igyekszünk lefelé. Eddig soha nem maradtam fent buszon egy következő megállóig, mindig sikerült leszállnom, még akkor is, ha egy egész iskolányi gyereket kellett kerülgetnem a leszálláshoz. Tehát, buszozni jó, sőt, nagyon jó!

És ami még tetszik, hogy olyan szélesek a buszok, hogy kettő nem fér el egymás mellet, ezért ha dugó van, cikk-cakkban állnak. Nézzétek meg ezt a képet. Mi megyünk menetirány szerint, a szemben jövök, meg mennek el mellettünk. Ezt hívják pestiesen "szívásnak", mert jól látszik, hogy beállt a forgalom a velünk szemben jövő buszok sávjában... Mi viszont repesztünk, és hála az égnek, nincs mellettünk másik busz, mert akkor már nem férnénk el az egyébként igen keskenyre szabott sávokban...

Jaj, még valami! A légy résen elvet alkalmazva ne úgy szálljunk fel, hogy biztos oda is érünk, ahova indultunk, mert a sofőr eldöntheti, hogy ha nagy a dugó, nem megy el a végállomásig... Ilyenkor bemondja, hogy a következő megállónál visszafordul, tehát, megváltozott a végállomása... Ekkor kb 5-8 ember felpattan és hangosan ordibálni kezd, mert ilyenkor jön a gyalogtúra... Magyarán, ez a busz nem megy tovább, és vagy várunk a következőre, aki a dugó miatt valószínűleg kb ugyanígy dönt, vagy elindulunk gyalog a célunk felé... Ezt a részt mondjuk nem szeretem. Mert akkor minek van kiírva, hogy merre megy, ha ez csak "tájékoztató" szinten igaz... És valahogy mindig akkor nem mennek el addig, amíg szeretnénk, amikor éppen térdig jártuk már a lábunkat, és jó lenne egy kicsit ücsörögni, esetleg hazajutni rendben...

És ami másokat szórakoztat: Folyamatosan hangosan felszisszenek, mert úgy érzem, nah, most megyünk neki, nah, ott nem férünk el, nah most nem tud majd megállni. Folyamatosan. Van jogosítványom kb 15 éve. Napi szinten vezetek, évente kb 20000 kilométert. Ebben van város (Budapest) és autópálya szakasz is bőven. Magamban abszolút biztos vagyok, mások szerint is sportosan, magabiztosan vezetek. Annyira ráállt már az agyam a kocsira, hogy gyalogosan egyszer úgy rántottak vissza a Moszkva térnél, mert leléptem a járdáról, amikor a lámpa zöldre váltott. Jah, a kocsiknak. Álltam a zebránál, és néztem az autókra vonatkozó lámpát. A lámpa váltott, én meg, indultam. Illetve, emlékszem arra is, amikor valahova gyalog mentem (ritka eset otthon...) és én magam megrémültem tőle, hogy mielőtt befordultam volna az utcasarkon, felnéztem a tükör helyére. Ismétlem, gyalog voltam, csak megszokásból, kanyarodás előtt belenéztem a tükörbe... Szóval, izig-vérig autósnak tartom magam. Londonban viszont gyalogos vagyok. Megígérték, hogy vezethetek majd, ahogy egy pár nap eltelik anélkül, hogy ne akarnám elüttetni magamat gyalogosan, illetve, nem rossz irányba indulok el valami felé... Alig várom, szerintem kb olyan, 10-15 év, és belejövök... Úgyhogy, addig buszozok, és kurjantgatok, jujolok, befogom a szemem, eltátom a szám és leizzadok... Ezt így együtt, egy út alatt folyamatosan. Mert kocsiban ülve is furcsa, ha nem én vezetek és a jobb oldalon egyfolytában azt érzem, hogy jesszusom, elvisszük a parkolósort, nekimegyünk a járdának, jaj, a korlát, stb, stb... Itt viszont még rossz oldalon is megyünk, a többiek meg mind szintén rossz oldalon jönnek szemben. A megállókat fordítva kell megközelíteni, és a buszok ajtaja is rossz oldalon van. A kocsikat nem vezeti senki, csak utas ül bennük, a jobb oldalon. Egyszóval, rettenet. Ha buszozok, igyekszem mindig a felső szinten az első sorban helyet foglalni, ahonnan aztán belátok mindent. Belátom az előttem lévő utat, így nézelődhetek. Viszont pontosan látom azt is, amikor a busz beér a megállóba, majd kicentizve az előtte lévőt leparkol. Nah, ilyenkor volt már, hogy azt hittem, nekimegyünk. Ha nyitott lenne, nem lenne üveg, meg tudnám húzni az előttünk lévő buszon ülők haját...

Ajaj, nagy a baj, a mi buszunk már be sem fér a megállóba... Lassan olyanok leszünk, mint egy egybefüggő vonat...

Ha nem találjuk a hazafelé vezető utat, kérjünk telefonos segítséget! Piros is, koronás is, és még szép is. Kell ennél több???

Hazafelé mindenképpen álljunk meg a sarki Starbucksban, igyunk egy hatalmas adag habos csodát, üljünk ki az ablakba, vagy valamelyik süppedős bőrfotelbe, és nézelődjünk. Illetve, véssük az eszünkbe, hogy mielőtt lelépünk JOBBRA kell nézni. Ezt gyengébbek kedvéért az útra is felfestették nekünk, mindig aszerint, hogy azon az útszakaszon honnan várható jármű... Gondolom, járt már egy pár olyan betonagyú turista Londonban, akik miatt szinte mindenhol fel vannak festve ezek a figyelmeztetések. (Nekem még így sem megy... Elolvasom, hogy nézzek jobbra, majd benézek balra. Hiába, lehet, hogy tényleg légnyomást kaptam a repülőn...) Mivel nekem ez is kevés, igyekszem mindig magammal cipelni egy már otthonosan mozgót, aki az utolsó pillanatban visszaránt a kocsik elől...

Jah, meg már olyat is csináltam, hogy benéztem balra, leléptem, de valami csoda folytán eszembe jutott, hogy jobbra kellett volna, majd az úttest közepén egy pillanatra megálltam, benéztem jobbra, viszont addigra már a túloldalon voltam, ahol akkor már balról jöhettek... Ugye, hogy követhetetlen??? Szerintem is az.

Jah, még valami! Starbucksot minden sarokra Budapesten is! Már gyártom a transzparenseket, ahogy hazaértem, megyek a parlament elé, jön velem valaki?

Kérjük, ne nyalogassák, ne harapdálják, ne fogdossák!

Ezen elefánt színtiszta, tömény csokoládé. Nem kell hozzá közel se hajolni, olyan illata van, hogy az ember valóban egyszerűen letörne belőle egy darabot... Látszik a képen, hogy milyen magas, hogy mekkora "darab"... A Selfridgesben található. Van rajta egy kis tábla, amin ez olvasható:

Kérjük, hogy ne érjen hozzá, ne törjön le belőle és ne nyalogassa!

Természetesen angolul írták ki rá. Megint elgondolkodtató, hogy nem volt elég ráírni, hogy ne érjen hozzá, egyértelművé kellett tenni, hogy nemcsak hozzáérni tilos, de bármilyen kárt sem szabad tenni benne...

Egyébként, tényleg vannak rajta "sérülések", amik származhatnak akár fogaktól, vagy ki tudja mitől... Hát, tényleg nagy az Isten állatkertje, ha van olyan, hogy valaki bemegy egy áruházba és az ott kiállított csokielefántbe beleharap, vagy még jobb, nyalogatni kezdi azt...

Reggeli a Baker Streeten, ebéd a Canary Wharf negyedben...

Ezen bejegyzés címével kapcsolatban, érzem, hogy kicsit sem vagyok nagyképű, sőt...

Először is, amióta Londonban vagyok, nem esett az eső. Úgy gondolom, hogy én hoztam el ide a vénasszonyok nyarát, ugyanis, szikrázó napsütésre ébredünk minden reggel, és ez hála az égnek, vagy nekem, nagyon ritkán változik csak meg. Egyetlen egyszer fordult elő eddig, hogy három csepp eső érte a fejemet, de mivel rögtön csúnyán néztem, az időjárásért felelős valaki jobbnak látta, ha azonnal visszaküldi a napot szolgálatba. Tehát, szép az idő, nah, jó a levegő, hát khmmm, hogy is mondjam, jónak nem mondható, sőt tisztának sem, de a napsütés kárpótol ezen a téren.

A levegő valahogy olyan koszos, hogy minden kézmosáskor fekete lé folyik a kezemről. Kipróbáltam, hogy mielőtt sétálni indultunk, kezet mostam, majd bezártam a lakásajtót, a lépcsőház elhagyása után kiléptem az utcára. Eddig két dolgot érintettem, két kilincset... Majd két óra sétikálás után, amikor is nem mentünk túl messzire, csak a környéken lévő parkba, ahol mókusokat néztem, meg az iszonyat zöld füvet, és vártam volna a rókákat is, de azok nem jöttek még akkor elő, szóval, két óra séta után, haza, kézmosás, fekete lé... Hajmosáskor ugyanez. Valahogy olyan koszos a levegő, hogy már attól koszos lesz az ember, ha csak megáll az utcán. Arról, hogy egy buszon utazva, egy boltba betérve hány ember után fogom meg a kilincseket, kapaszkodókat, már nem írnék... Közel 8 millióan élnek itt és néha úgy érzem, hogy ez a 8 millió mind az utcán van, vagy a buszon, amin utazom, és természetesen, mindig szembe jönnek, soha nem arra, amerre haladnék... Tehát, vannak egy páran. Nagyon érdekes dolgokat látok, olyanokat, amiről lassan órákat tudnék írni, mesélni.

Például, képzeljétek el, hogy a belváros környékén a házakhoz nincs kuka. A szemetet az utcára teszik ki zacskókban, amit a naponta kétszer (!!!) járó szemetes szed össze. Ez azóta van, mióta bombát akartak a kukákba rejteni. Nah, azóta nincs kuka. A lakásokból lehordott szemét mégsem hömpölyög az utcán. Van kihelyezve utcánként kb kettő darab utcai szemetes, ami mellé csak szépen lehelyezzük a bezacskózott szemetet, majd mire egy óra múlva arra járunk, már nincs sehol. És nincs kiborult szemét, nincs szél által szétfújt szemét.

Szinte alig látni kutyákat. Kóbor kutyát meg egyet sem. Macskát sem. Közel egy hét alatt összesen kb 5-6 kutyát láttam, ebből egy embernél hármat... Nem tartanak állatot, mert olyan picik a lakások, hogy nincs hol. Nah, ez egyébként szerintem nem ezért van, mert én is tartottam kutyát, és én is először igen pici lakásban tettem ezt. Tehát, nem nagyon látni kutyát. Viszont, ha látunk, a maga után hagyott "piszkot" a gazdája rögtön eltakarítja.

A parkokban külön kis élővilág van. Általában ki van írva, hogy milyen növények, állatok találhatók benne. Állatok, igen. Én eddig mókusokat láttam, de van például róka is. Tényleg! A rókák szegények beszorultak a parkokba, mert London szépen körbenőtte a benne lévő zöld területeket, így a rókák maradtak a házak között. Nem kell félni tőlük, nem bántanak, és soha nem veszettek. Azt mondják, ha kóbor kutyával találkozik az ember, attól kell félni, a rókától nem. Hát, alig várom, hogy Vuk valamelyik rokona szembe jöjjön velem... Azt hiszem hazáig rohannék...

Nah, de hogy ne maradjunk mára sem program nélkül, reggelizzünk meg a Baker streeten a Costa-ban. Mondjuk egy triplacsokis muffint és egy csupa hab jegeskávét... Közben ülünk a napon, és nézzük az utcát, a buszokat... Hmmm. Nah, hogy tetszik? Szerintem is jó. Valahogy napokig ücsörögnék itt. Csak nézem az embereket, a kocsikat, a buszokat. A nők cipőit, táskáit, a ruháikat. És közben napozok. Londonban!!! És eláruljam, hogy kicsit le is pirultam??? Meg is jegyeztem, hogy már csak a gumimatracom hiányzik, meg valami víz, amire ráfeküdhetnék... Kicsit sem vagyok telhetetlen, de ha már belecsaptam a lecsóba, hát tegyem úgy, ahogy kell! Ugye?

"Reggeli" után felülünk a metróra és elmegyünk London legmodernebb negyedébe a Canary Wharf negyedbe. Ide egy olyan "magasvasúttal" megyünk, aminek nincs vezetője. Természetesen az első sorba fogunk ülni, tehát kicsit olyan lesz, mint a hullámvasút, pláne, hogy itt is minden fordítva van... Egy dolog, hogy vezető nélkül haladunk, de az meg a másik, hogy aki szembe jön velünk, a zárt sínpályán, azt sem vezeti senki... Hát, kicsit furcsa csak. A parám, miszerint fordítva közlekednek, még mindig megvan... Naponta próbálkozom elüttetni magamat. Benézek balra, jobbról meg elütnek... Ezen nem segít az a tény sem hogy a hibrid autókat még hallani sem lehet... Tehát, csoda, hogy még élek, ezt komolyan mondom... Visszatérve a Canary Wharf-ra, ez a negyed a toronyházak, a pénz negyede... Öltönyös pasik, üveg borította toronyházak. Már a metrókijárat is egy luxusszállodára emlékeztet. Kicsit hülyén is érzem magam a fényképezőgéppel a nyakamban. De nem vagyok egyedül... Turistából nincs hiány Londonban, és ez itt is így van... A házak között nem nagyon süt a nap, ezért kell valami, amitől átmelegszünk. Betérünk egy pubba, és kérünk egy gombakrém levest.

A leves forró. A vaj puha, kenhető (nem ráma, vaj!) a kenyér szintén meleg. Közben öt óra lesz, vége a munkaidőnek, szállingóznak az öltönyös úriemberek, jönnek "kocsmázni". Nah, itt az ideje, hogy induljunk, mert még vár ránk egy szárnyashajózás a Temzén, és ma még lefényképezem azt a bizonyos babakék hidat is...