Egy sorsszerű találkozás

Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése

Amikor először megláttam ennek a könyvnek a borítóját, majd a fülszövegét is elolvastam, tudtam, hogy nem fogok tudni ellenállni, nekem ezt meg kell vennem és el kell olvasnom. Már akkor éreztem, hogy szeretni fogom, hogy mélyen meg fog érinteni ennek a két embernek a története, pedig nem is ismertem igazán Robert Capa munkásságát és életét és igazából Ingrid Bergman is a Casablanca sztárjaként, no meg egy nagyon szép nőként élt csak a fejemben. Aztán jött ez a könyv és a két szereplő hús-vér emberré vált, a történetük meg egy olyan történetté, amely megér egy olvasást (ha nem többet)!

1945. júniusában Párizsban, a már felszabadított Párizsban indul a történet, ahol Robert Capa és barátja, Irwin Shaw igyekszik a háború borzalmait maguk mögött hagyni és élni, kikapcsolódni picit, hosszú, hányattatott évek után élvezni a felszabadított város által nyújtott szórakozási lehetőségeket. Kártyáznak, isznak, bárokba járnak és természetesen a csinos francia nőket sem vetik meg. Aztán egy nap nagy tömegbe botlanak egy szálloda előcsarnokában, és felfedezik, hogy Hollywood egyik legfényesebb csillaga, Ingrid Bergman Párizsban tartózkodik. A nagy tömegben éppen csak egy pillantást tudnak rá vetni, de ez épp elég a két jó barátnak arra, hogy elhatározzák, ők bizony ezt a nőt közelebbről is szeretnék megismerni. Egy nagyon mókás és eredeti levél segítségével sor is kerül erre a hármas találkozásra, ahol Ingrid Bergman élvezi a két férfi kitüntető figyelmét, ahogy egymással versengve próbálják elbájolni őt és egyszerűen csak azt, hogy ő itt most nem a nagy színésznő, hanem egy nő, aki pár hétre maga mögött hagyta a szigorú erkölcsökkel rendelkező Hollywoodot és irányító, ügyeit intéző férjét. Maga sem gondolja még akkor, hogy ennek a találkozásnak folytatása lesz, hogy ebből a találkozásból élete egyik legmeghatározóbb eseménye válik majd.

 Az első találkozást, hamarosan még több követi és Robert Capa és Ingrid Bergman között szép lassan egy olyan tiltott szerelem bontakozik ki, amely mind a kettőjüket teljesen váratlanul éri, de mind a ketten átadják magukat ennek az apró csodának. Természetesen a lelkük mélyén tudják, hogy egymástól nagyon különböző életformát választottak, így ennek a szerelemnek nem sok jövőt jósolnak.
Robert Capának lételeme a veszély, hogy mindig a történések, a háborúk kellős közepében legyen, sokszor nem is tud mit kezdni a rá szakadt szabadsággal. Ingrid Bergman pedig imád színésznő lenni, bár azt érzi, hogy a hollywoodi csillogás és sztárság óriási teherrel nehezedik rá, néha szeretne belőle kitörni, néha szeretne csak Ingrid Bergman lenni, a nő és nem a színésznő. Azt hiszem pont az eltérő személyiségük miatt működött közöttük a kémia, lobbant fel ez a láng és talán attól is, hogy nem a sírig hű házastársat keresték egymásban, hanem egyszerűen csak boldogok akartak lenni és egymás mellett ők csak egy szerelmes nő és férfi voltak.

"Közelebb hajolok. Azon kivételes alkalmak egyike ez, amikor én próbálok komoly lenni.
– Mit szeretnél az életben?
– Ó, hát ugyanazt, mint minden nő.
– És mi lenne az?
Egy pillanatra eltöpreng.
– Egy pár tökéletes piros cipő."

Persze egy idő után őket is utoléri a végzet és hamarosan dönteniük kell arról, hogyan is tovább. Ingridnek vissza kell térnie Amerikába, várja őt egy újabb film, illetve várja a férje és a kislánya is. Ő viszont nem tud Capáról lemondani és megkéri a férfit, hogy tartson vele Amerikába. Capa először nemet mond, de aztán egy kis idő elteltével, amit már külön töltenek, nem tud ellenállni a nőnek és utánamegy, bekerül egy kis időre ő is a mozigépezetbe. Folytatják titkos viszonyukat, egy-egy ellopott pillanat, egy gyors találkozó, egy hétvége Irwin Shaw kölcsönadott tengerparti házában jut nekik, de tudják, hogy ez már nem az igazi. Ráadásul a titkos viszony hamarosan nem is lesz már olyan titkos, így Ingridnek döntenie kell.

Ebben a könyvben annyi csoda rejtőzik, hogy elmerülni benne olyan volt, mint egy titkos ládikóból előkerülő, hosszú évek alatt összegyűjtött és egy piros szalaggal átkötött szerelmes levél kupacot egyenként elolvasni. Valahogy így bontakozott ki ennek a két embernek a története a lapokon. Chris Greenhalgh egyszerűen fogalmaz, de csodaszép képeket, momentumokat varázsol elénk.

"Egy kávézóban ülünk a boulevard Saint-Michelen, s nézzük, ahogy a nap lassan késő nyári délutánba fordul – a fák még lombosak, túlcsordulnak a színek, az ablakok magukba szívják a napfényt. A rádió az Exactly Like You című számot játssza, s néhány pillanatig úgy érzem, a ritmusa azonos a városéval odakint. Nem tudom, a zene váltja-e ki belőlem, vagy Ingrid, ahogy ott ül, kanalával a fagylaltostálka fölött, de ebben a pillanatban minden egybeolvad – a lombok, a napfény, a vaníliaillat, az utca az éles árnyékaival –, és ha meg kellene határoznom a boldogság fogalmát egyetlen tiszta képen…, nos ennél közelebb még soha nem kerültem hozzá. Szeretnék belekapaszkodni az érzésbe, megőrizni a pillanat egy részét."

Amit egyenesen imádtam ebben a könyvben az az volt, hogy Robert Capa E/1. személyben meséli el a történetüket és az érzéseit, a múltját és a jelenét, míg Ingrid Bergman gondolatait E/3. személyben ismerhetjük meg. Épp ezért Capa érzéseit és rezdüléseit sokkal jobban át tudtam érezni, ami nem jelenti azt, hogy nőként természetesen ne Bergman vívódása hasson rám jobban. Szívemhez nőtt ez a két ember, féltettem őket, szorítottam nekik, de persze tudtam a történet és a szerelmük végét.
Nagyon tetszett, hogy egy kis betekintést nyerhettünk a háborús tudósítók, fényképészek életébe, továbbá azokat a részeket is élvezettel olvastam, ahol a nagy Hollywood és a filmipar kulisszái mögé leshettem be. Megint bebizonyosodott számomra, hogy nem mind arany, ami fénylik.
A Párizsban játszódó részekért szintén odáig voltam, olyan hangulata volt. Esténként sétálni a folyóparton, piknikezni, elmenni egy bárba majd mezítláb táncolni ... soroljam még?

A könyv elolvasása után még inkább hiszem, hogy az ember életében vannak sorsszerű találkozások. Ingrid Bergman és Robert Capa megismerkedése Párizsban szerintem ilyen volt. Ennek a két embernek találkoznia kellett és egymásba kellett, hogy szeressenek. Hogy miért? Ezt az író Robert Capa szemszögéből íródott egyik fejezetben tökéletesen megfogalmazza: „mi többet várhatnánk az élettől, mint egy olyan szerelmet, amely hitet ad, meggyőz arról, hogy nagyobbak vagyunk saját magunknál, egy ideig boldoggá tesz, és érezzük tőle, hogy élünk?”. Pont ezt adták egymásnak! Én meg találtam magamnak egy olyan regényt, ami bekerül az újraolvasandók közé és egy olyan embert, mint Robert Capát, akibe most egy picit én is beleszerettem.

Értékelésem. 5/5-ből

Kiadó: Pioneer - a borítóért óriási piros pont, szerintem egyszerűségében gyönyörű és hatásos!!!
Kiadási év: 2012
Fordította: Fehér Fatime

A képek forrása:
1. www.huequitosdesol.blogspot.com
2. www.pestiest.hu
3. www.cultura.hu