A ki nem mondott szavak drámája

Celeste Ng: Amit sohase mondtam el

Lassan kezdek rájönni, hogy azok a regények szólnak nálam a legnagyobbat, amelyekről nem olvasok előzetesen, egyszer csak bekerülnek a látókörömbe és piszkálni kezdenek. Már kétszer hosszabbítottam a könyvtárban a könyvet, amikor egyik hétvégén a kezembe vettem, hogy beleolvasok. Aztán csak annyit realizáltam, hogy több órát egyhuzamban a Lee család történetével töltöttem, és azon gondolkoztam, illetve kezdtem egyre jobban megérteni, mi vezetett odáig, hogy lányuk, Lydia meghalt. Mert ez egy pillanatig nem kétséges, itt a szerző nem árul zsákbamacskát, ugyanis az első mondattal az arcunkba tolja a helyzetet:

"Lydia halott. De ők még nem tudják."

Amit én nem tudtam az az volt, hogy mennyire összetett történetet tesz le elém Celeste Ng. Nem csak egy családi tragédia, egy dráma részese voltam, hanem sokkal-sokkal több szált és fontos témakört fűzött egybe az írónő. Lydia halálához vezető okokat a családtagok külön-külön szemszögéből fejthetjük vissza és ezeken a szereplőkön keresztül kapunk újabb és újabb rétegeket. A szülők a '70-es évek rasszista Amerikájában kötnek vegyesházasságot, ahol az apa, James már Amerikában született kínai származású. Világ életében harcolt a megkülönböztetéssel, a rasszizmussal, és az évek során csak nyelte magába a sértéseket, az odaböffentett félmondatokat, amelyek a származását minősítették. Felesége Marilyn, a tipikus csinos amerikai lányka, akit az anyja, a tökéletes és nagybetűs "stepfordi-feleségek-féle" Anya arra nevelt, hogy az életben a legfontosabb az, hogy jó férjet fogjon magának. De Marylin kitörni vágyik ebből a szerepből, orvos akar lenni. Aztán mégsem tudja elkerülni a családalapítást, de ki nem mondott lázadásként pont James oldalán köt ki. Három gyermekük születik, és az anya minden vágyát, álmát, mindazt, amit ő nem tudott megvalósítani az idősebbik lányába, Lydiába helyezi. Tipikus mérgező szülő lesz ő is és James is. Mert az asszony mellett a férje ugyanúgy nem képes észrevenni gyermekei valós értékeit, illetve egyikük sem képes kimondani eddigi életük frusztráltságát, sérelmeit, ezeket mind a gyermekekre örökítik tovább, pakolva rájuk a mázsás terheket.

"Nem tudhatja meg azt a mindent, amit sohase mondott el neki. Hogy azt gondolta vajon: cserben hagyta, vagy azt akarta tőle: eressze végre el."

Ahogy fogytak az elolvasásra váró oldalak a kezem között, úgy lett egyre nehezebb a lelkem. Hiába tűnt kívülről viszonylag rendezett családi életnek az övék, belülről emésztette fel őket a kommunikáció hiánya, az elfojtott érzelmekkel való megküzdés. Nagyon szerettem Ng regényében, hogy az egész családot, minden szemszöget megismerhettünk, mert így láthattuk az anya-lánya, az apa-fia, illetve a vége felé már a testvérek közötti diszfunkcionális kapcsolatot. Nem tudom, hogy a gyerekek közül melyik szereplőért fájt jobban a szívem.

A három gyerek karaktere zseniális. Az elsőszülött gyerek, a fiú Nath sóvárog az apja szeretete után, de elég hamar felismeri, hogy számára az a legjobb, ha mihamarabb elhagyja ezt a családot, így alig várja, hogy egyetemre menjen. Ráadásul a srác okos gyerek, űrkutatásba menekül az otthoni meg nem értettségében és igazából mindazt megvalósítja majd, amit a középső gyerektől, Lydiától vártak volna el. Merthogy Lydia nem annyira okos, mint amennyire Marylin gondolja, illetve várja a lányától. Átlagos tinédzser lány, átlagos képességekkel, átlagos vágyakkal, reményekkel. Csakhogy akkor terhet ró rá az anyja, amit ez az átlagos lány nem bír elviselni. És ő is menekül ebből a helyzetből, csak másképpen mint a bátyja. És akkor ott van a legkisebb gyerek, Hannah a kishúg, aki soha nincs láb alatt, engedelmes, csöndes, mégis ő látja legjobban, hogy mi zajlik a családjában és hogy mennyire nincsenek rendben a családtagok között a viszonyok. Bármilyen megingás lesz, borul az egész kívülről idillinek tűnő összhang. És ez a megborulás Lydia halálával be is következik. Külön piros pont a harmadik gyerek szerepének Lydia halála után. Ez miatt éreztem úgy, hogy talán ekkora tragédia, ennyi fájdalom, frusztráció, elfojtás felszínre kerülése után is lesz még ennek a családnak esélye valamilyen szintű újrakezdésre.

"Feltételes múlt: az elszalasztott lehetőségek igeideje."

Kőkemény könyv az Amit sohase mondtam el. Nagyon-nagyon fontos témákat gyúr össze, olvasmányos, egy pillanatig sem unalmas és igazán elgondolkodtató. A legnagyobb üzenete számomra a kommunikáció, a kimondás fontossága és az, hogy szülőként a gyermekekre nem szabad a saját elcseszett lehetőségeinket, múltunkban kihagyott vágyainkat ráerőltetni, mert annak nagyon nem jó vége lesz.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2016

Fordította: Széky János

Útkeresés pasi módra

Fabio Volo: Hely a világban

A nyári könyves terveim között szerepelt egyik kedvenc írom, Fabio Volo Hely a világban című története, amit immár másodjára olvastam el. Nem ugyanazt a hűha élményt kaptam, mint először, hanem inkább már egy átgondoltabb, leülepedett rajongással tekintettem Volo soraira, de már most tudom, hogy le fogom még venni párszor a polcról a jövőben ezt a regényt.

A könyv nyitójelenetében a harmincas Michelével várunk a szülészet folyosóján arra, hogy világra jöjjön első gyermeke. Ezekben a percekben idézi fel a férfi életének legfontosabb személyeit, sorsfordító eseményeit, az útkeresés és a magára találás éveit, majd egy olyan szerelmet, amely nem az első, hanem csak a második egymásra találás alkalmával teljesedett be.

Amikor először olvastam a Hely a világbant igazából az útkeresés azon része fogott meg, amikor egy tragikus esemény hatására Michele kilép egyik pillanatról a másikra a mókuskerékből és elmegy világot látni, felfedezni egy új országot, egy új életmódot, megtanul a mának, a pillanatnak élni. Akkor ez volt számomra a legnagyobb mondanivalója a könyvnek, azaz az, hogy merjünk lépni, merjünk szembemenni a társadalmi elvárásokkal, soha ne féljünk nemet mondani arra, amiben nem érezzük jól magunkat. Szerettem, ahogy Volo bemutatta, hogy egy szeretett ember hirtelen elvesztése milyen hatással lehet az ember életére: nem csak a gyász feldolgozásának a folyamata, a hiány elfogadása, hanem az, hogy az itt maradottak ilyenkor mennyire átgondolják a fontossági sorrendet és lehet, hogy egy ilyen tragikus esemény inspirálja őket arra, hogy megértsék miről is szól a carpe diem, hiszen ki tudja kinek mennyi időt szabtak ki itt a földön.

"Minden olyan volt, mintha először látnám. Az életnek új, hihetetlen formái nyíltak meg előttem, és szíven ütöttek, mint egy-egy csoda. Pedig mindig is ott voltak előttem, csak én voltam valahol máshol."

Most, a második olvasás alkalmával a fenti dolgok ugyanúgy hatottak rám, de sok egyében is elgondolkodtam, például a barátság témáján. Az én életemben is folyamatosan alakulnak a barátságok, vannak amelyek megszűnnek, vannak szinte bebetonozottak és szerencsére születnek újak is, de így vagy úgy a barátok mindig nagyon fontos szerepet töltenek be az életemben. És egy igazi, mély barátságra nincs hatással sem a távolság, sem az, hogy más irányba indul el a két barát élete, az igazi barátság így is működik tovább, talán csak nem ugyanolyan hőfokon ég a láng, vagy kevesebb alkalommal lesz nagyon intenzív a kapcsolat, de ilyenkor is tudják a barátok, hogy bármi van, ott van nekik a másik. És ezeket a barátságokat meg is kell becsülni, ez az, amire most Volo rávilágított nekem.

"Az én életem inkább rám lett ruházva. Magamra varrtam, és szép lassan elhitettem magammal , hogy hozzám tartozik. Néhol ugyan feltűnt, hogy szorít, de mindenhez hozzá lehet szokni. Ahhoz, hogy nem szereted a munkád , hogy véget ért egy szerelem, vagy hogy középszerű vagy."

Ezen kívül nagyon tetszett a párkapcsolati szál is a regényben: Michele és párja első egymásra találását is végigkövethetjük, ugyanakkor narrátorunk már az elején közli, hogy közös gyermekük a második találkozásukból születik. Végre egy olyan kapcsolatról olvashattam, ahol fontos volt az időzítés, hogy a két ember mikor találkozott. Először még nem éltek meg bizonyos dolgokat, még nem tudtak nem önzően viselkedni a párkapcsolatukban. Másodjára azonban már sok minden átalakult mindkettejükben, sokat értek, láttak, tapasztaltak és sokkal nyitottabban léptek bele az elköteleződést jelentő monogám kapcsolatba, amelyben hamarosan immár hárman lesznek.

"Miért van az, hogy ha nem érdekel a másik, hihetetlenül laza tudsz lenni, viszont ha megtetszik valaki, meghülyülsz, és az agyad pürévé változik?"

Továbbra is nagyon szeretem Volo stílusát. Pasis, humoros, könnyen olvasható, számomra élvezet így "belelátni" egy fickó gondolataiba az életről, nőkről, barátságokról, fiúkról és apákról, szóval a nagy dolgokról amelyek mindannyiunkat érdekelnek. Remélem, hogy még sokat olvashatok majd tőle.

Kiadó: Európa

Kiadási év: 2015

Fordította: Barna Mária