2012-es visszatekintő

Olyan furcsa, hogy eltelt a 2012-es év. Nektek is olyan, mintha elrepült volna? Annyira emlékszem még arra, hogy januárban nagyban szenvedtem a sötétségtől, hogy már alig vártam a tavasz beköszöntét. Aztán tavasszal már a nyarat kezdtem el várni a szabadságok miatt, a kánikulai melegben pedig már nem győztem visszaszámolni az esősebb, hűvösebb őszi idő megérkezéséig. Utána meg ugye már csak egy pillantás volt, és itt is volt a karácsony és a szilveszter. Most meg már egy hét is eltelt a 2013-as esztendőből.

De milyen is volt 2012? 

Könyves szempontból nagyon jó évet zárhatok. A legnagyobb történés 2012-ben, hogy egy nagyon kedves ismerősöm kitartó unszolására megszületett ez kis virtuális napló, amelybe nagy izgalommal vágtam bele még tavasszal és azóta úgy a szívemhez nőtt, hogy nem adnám semmi pénzért. Nagyon jó érzés a zaklatott, stresszes napok után vagy éppen hétvégén leülni egy kicsit és könyvekről írni magamnak illetve azoknak, akik ugyanúgy osztoznak az olvasás szenvedélyében, mint én.

Mivel a napjaimat a számok és elemzések bűvkörében töltöm, most nem akarok darabszámokkal és összegekkel terhelni senkit sem. Szerintem bőven elég ha annyit mondok, hogy a 2011-es évhez képest jóval többet és jóval szélesebb skáláról olvastam. Köszönhető ez a Molynak és azoknak a bloggereknek, akiknek a véleményére nagyon adok. Pont ezért 2012-ben nem is igazán nyúltam félre, nem nagyon olvastam olyan könyvet, amelyet mérgemben a falhoz vágtam volna. Viszont például kezembe vettem olyan könyvet, amit a borítója miatt nagy ívben elkerültem eddig. Aztán év közben rádöbbentem arra is, hogy mennyire buta voltam, hogy eddig távol tartottam magam a magyar íróktól. Mert végre felnyílt a szemem, hogy tudnak a magyarok is írni és büszkék is lehetünk rájuk. Épp ezért a magyar írók aránya a 2012-es olvasásaimból majdnem a duplájára nőtt 2011-hez képest. 2013-ban szeretném majd ezt az arányt még feljebb tornázni. Szépirodalmat is olvastam, bár ebből kevesebbet, mint amennyit szerettem volna. De azok, amelyek megfordultak a kezeim között, mind-mind maradandó élményt nyújtottak és igyekeztem velük pótolni az eddigi hiányosságaimat. Remélem ezt 2013-ban is tudom majd folytatni.

Az olvasásaim közül sok olyan könyv került ki, amely megkapta tőlem a "kedvenc" jelzőt. Sokat gondolkoztam azon, hogy mit is takar nálam a kedvenc könyv. Az, amelyet többször elolvasnék? Igen. Az, ami valami maradandót adott? Igen. Az, amit mások kezébe adnék? Igen. Az, amelyik miatt napokig járt az agyam? Igen. Vagy esetleg az, ami miatt egy kicsit átgondoltam az életem? Igen. Szóval elég sok mindent magába foglal ez a kategória, és idén több, mint 20 könyvre tehettem rá ezt a képzeletbeli címkét. Ezekből próbáltam szűkíteni egy 10-es listát, amelynél a sorrend nem mérvadó (bár azért a dobogósokat kiemeltem):

• José Saramago: Vakság
• Joanne Harris: Partvidékiek (ez a könyv különösen emlékezetes marad, hiszen egy nyári olvasási válságból ez a történet húzott ki)
• Fabio Volo: Ráadásnap (mindenképpen az egyik dobogós)
• Clara Sánchez: Láthatatlanok
• Hidasi Judit: Április út (az egyik magyar kedvencem!)
• Niccoló Ammaniti: Magammal viszlek (kegyetlenül rám telepedett ez a történet, de Ammaniti eddig nem okozott nekem csalódást)
• Romain Gary: A virradat ígérete (a másik dobogós)
• Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek (talán a dobogó harmadik fokára őt tenném)
• Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése (2012. utolsó könyve volt, de milyen jó választás volt!)

•  +1 a sorozatok közül: Baráth Katalintól idén kezdtem el Dávid Veron főszereplésével íródott sorozatát, amelynek egyelőre az első (A fekete zongora) és a második (A türkizkék hegedű) kötetét olvastam el, de már a harmadik kötet türelmesen vár a sorára.

 

Visszanézve tényleg jó kis évet zártam. Remélem legalább ilyen jó lesz 2013 is. Sok tervem van, a fejem már tele képzeletbeli listákkal, néha le is firkantom őket, de mint tudjuk a tervek azért vannak, hogy az épp aktuális hangulatunk felülírja azokat. Úgyhogy csak egy biztos: az olvasással idén sem fogok felhagyni!

Egy sorsszerű találkozás

Chris Greenhalgh: Ingrid Bergman megkísértése

Amikor először megláttam ennek a könyvnek a borítóját, majd a fülszövegét is elolvastam, tudtam, hogy nem fogok tudni ellenállni, nekem ezt meg kell vennem és el kell olvasnom. Már akkor éreztem, hogy szeretni fogom, hogy mélyen meg fog érinteni ennek a két embernek a története, pedig nem is ismertem igazán Robert Capa munkásságát és életét és igazából Ingrid Bergman is a Casablanca sztárjaként, no meg egy nagyon szép nőként élt csak a fejemben. Aztán jött ez a könyv és a két szereplő hús-vér emberré vált, a történetük meg egy olyan történetté, amely megér egy olvasást (ha nem többet)!

1945. júniusában Párizsban, a már felszabadított Párizsban indul a történet, ahol Robert Capa és barátja, Irwin Shaw igyekszik a háború borzalmait maguk mögött hagyni és élni, kikapcsolódni picit, hosszú, hányattatott évek után élvezni a felszabadított város által nyújtott szórakozási lehetőségeket. Kártyáznak, isznak, bárokba járnak és természetesen a csinos francia nőket sem vetik meg. Aztán egy nap nagy tömegbe botlanak egy szálloda előcsarnokában, és felfedezik, hogy Hollywood egyik legfényesebb csillaga, Ingrid Bergman Párizsban tartózkodik. A nagy tömegben éppen csak egy pillantást tudnak rá vetni, de ez épp elég a két jó barátnak arra, hogy elhatározzák, ők bizony ezt a nőt közelebbről is szeretnék megismerni. Egy nagyon mókás és eredeti levél segítségével sor is kerül erre a hármas találkozásra, ahol Ingrid Bergman élvezi a két férfi kitüntető figyelmét, ahogy egymással versengve próbálják elbájolni őt és egyszerűen csak azt, hogy ő itt most nem a nagy színésznő, hanem egy nő, aki pár hétre maga mögött hagyta a szigorú erkölcsökkel rendelkező Hollywoodot és irányító, ügyeit intéző férjét. Maga sem gondolja még akkor, hogy ennek a találkozásnak folytatása lesz, hogy ebből a találkozásból élete egyik legmeghatározóbb eseménye válik majd.

 Az első találkozást, hamarosan még több követi és Robert Capa és Ingrid Bergman között szép lassan egy olyan tiltott szerelem bontakozik ki, amely mind a kettőjüket teljesen váratlanul éri, de mind a ketten átadják magukat ennek az apró csodának. Természetesen a lelkük mélyén tudják, hogy egymástól nagyon különböző életformát választottak, így ennek a szerelemnek nem sok jövőt jósolnak.
Robert Capának lételeme a veszély, hogy mindig a történések, a háborúk kellős közepében legyen, sokszor nem is tud mit kezdni a rá szakadt szabadsággal. Ingrid Bergman pedig imád színésznő lenni, bár azt érzi, hogy a hollywoodi csillogás és sztárság óriási teherrel nehezedik rá, néha szeretne belőle kitörni, néha szeretne csak Ingrid Bergman lenni, a nő és nem a színésznő. Azt hiszem pont az eltérő személyiségük miatt működött közöttük a kémia, lobbant fel ez a láng és talán attól is, hogy nem a sírig hű házastársat keresték egymásban, hanem egyszerűen csak boldogok akartak lenni és egymás mellett ők csak egy szerelmes nő és férfi voltak.

"Közelebb hajolok. Azon kivételes alkalmak egyike ez, amikor én próbálok komoly lenni.
– Mit szeretnél az életben?
– Ó, hát ugyanazt, mint minden nő.
– És mi lenne az?
Egy pillanatra eltöpreng.
– Egy pár tökéletes piros cipő."

Persze egy idő után őket is utoléri a végzet és hamarosan dönteniük kell arról, hogyan is tovább. Ingridnek vissza kell térnie Amerikába, várja őt egy újabb film, illetve várja a férje és a kislánya is. Ő viszont nem tud Capáról lemondani és megkéri a férfit, hogy tartson vele Amerikába. Capa először nemet mond, de aztán egy kis idő elteltével, amit már külön töltenek, nem tud ellenállni a nőnek és utánamegy, bekerül egy kis időre ő is a mozigépezetbe. Folytatják titkos viszonyukat, egy-egy ellopott pillanat, egy gyors találkozó, egy hétvége Irwin Shaw kölcsönadott tengerparti házában jut nekik, de tudják, hogy ez már nem az igazi. Ráadásul a titkos viszony hamarosan nem is lesz már olyan titkos, így Ingridnek döntenie kell.

Ebben a könyvben annyi csoda rejtőzik, hogy elmerülni benne olyan volt, mint egy titkos ládikóból előkerülő, hosszú évek alatt összegyűjtött és egy piros szalaggal átkötött szerelmes levél kupacot egyenként elolvasni. Valahogy így bontakozott ki ennek a két embernek a története a lapokon. Chris Greenhalgh egyszerűen fogalmaz, de csodaszép képeket, momentumokat varázsol elénk.

"Egy kávézóban ülünk a boulevard Saint-Michelen, s nézzük, ahogy a nap lassan késő nyári délutánba fordul – a fák még lombosak, túlcsordulnak a színek, az ablakok magukba szívják a napfényt. A rádió az Exactly Like You című számot játssza, s néhány pillanatig úgy érzem, a ritmusa azonos a városéval odakint. Nem tudom, a zene váltja-e ki belőlem, vagy Ingrid, ahogy ott ül, kanalával a fagylaltostálka fölött, de ebben a pillanatban minden egybeolvad – a lombok, a napfény, a vaníliaillat, az utca az éles árnyékaival –, és ha meg kellene határoznom a boldogság fogalmát egyetlen tiszta képen…, nos ennél közelebb még soha nem kerültem hozzá. Szeretnék belekapaszkodni az érzésbe, megőrizni a pillanat egy részét."

Amit egyenesen imádtam ebben a könyvben az az volt, hogy Robert Capa E/1. személyben meséli el a történetüket és az érzéseit, a múltját és a jelenét, míg Ingrid Bergman gondolatait E/3. személyben ismerhetjük meg. Épp ezért Capa érzéseit és rezdüléseit sokkal jobban át tudtam érezni, ami nem jelenti azt, hogy nőként természetesen ne Bergman vívódása hasson rám jobban. Szívemhez nőtt ez a két ember, féltettem őket, szorítottam nekik, de persze tudtam a történet és a szerelmük végét.
Nagyon tetszett, hogy egy kis betekintést nyerhettünk a háborús tudósítók, fényképészek életébe, továbbá azokat a részeket is élvezettel olvastam, ahol a nagy Hollywood és a filmipar kulisszái mögé leshettem be. Megint bebizonyosodott számomra, hogy nem mind arany, ami fénylik.
A Párizsban játszódó részekért szintén odáig voltam, olyan hangulata volt. Esténként sétálni a folyóparton, piknikezni, elmenni egy bárba majd mezítláb táncolni ... soroljam még?

A könyv elolvasása után még inkább hiszem, hogy az ember életében vannak sorsszerű találkozások. Ingrid Bergman és Robert Capa megismerkedése Párizsban szerintem ilyen volt. Ennek a két embernek találkoznia kellett és egymásba kellett, hogy szeressenek. Hogy miért? Ezt az író Robert Capa szemszögéből íródott egyik fejezetben tökéletesen megfogalmazza: „mi többet várhatnánk az élettől, mint egy olyan szerelmet, amely hitet ad, meggyőz arról, hogy nagyobbak vagyunk saját magunknál, egy ideig boldoggá tesz, és érezzük tőle, hogy élünk?”. Pont ezt adták egymásnak! Én meg találtam magamnak egy olyan regényt, ami bekerül az újraolvasandók közé és egy olyan embert, mint Robert Capát, akibe most egy picit én is beleszerettem.

Értékelésem. 5/5-ből

Kiadó: Pioneer - a borítóért óriási piros pont, szerintem egyszerűségében gyönyörű és hatásos!!!
Kiadási év: 2012
Fordította: Fehér Fatime

A képek forrása:
1. www.huequitosdesol.blogspot.com
2. www.pestiest.hu
3. www.cultura.hu

Könyvszaporulat és a karácsonyi könyvkupac

Azt hiszem a 2012. év könyvszaporulat szempontjából legtermékenyebb hónapja a december volt. Főként a karácsonynak és természetesen nagyon sok kedves embernek köszönhetem azt az örömet, hogy a tavalyi év utolsó hónapjában 13 könyvvel lett gazdagabb az itthoni könyvtáram. A karácsonyi könyvkupacról készítettem is egy képet, és szerintem olyan megmosolyogtató, hogy nagyobb a kupac, mint a dekorációnak vett mini karácsonyfám.

Az alsó öt könyvet a családomtól kaptam karácsonyra. Ebből négyet én írtam fel nekik, mert minden évben óriási gondot jelent számukra, hogy az ízlésem évről-évre változik, illetve annyi könyvem van már, hogy nem tudják követni, melyek azok, amelyek már a polcomon várnak a sorukra. Így a Galambok őrizői, A felejtés édes íze, a Halhatatlan és A kapitány lánya lettek most a listámra felpakolva és hiába mondtam nekik, hogy ha ebből már egy könyv a fa alatt lapul én nagyon boldog leszek, ők mégis beszerezték nekem mind a négyet. Illetve még magánakció keretében kaptam tőlük egy ötödiket is: Bridgit Ashertől a Provence-i szerelembalzsam c. könyvet.

A 2011-es év volt az első számomra, amikor is a Molyon meghirdetett karácsonyi ajándékozás eseményére jelentkeztem, aminek az a lényege, hogy - mint annak idején az iskolában - kihúzunk valakit a nagy kalapból, akinek karácsonyra egy könyvet küldünk a kívánságlistájáról. Mivel tavaly is nagy élmény volt ez számomra, idén is mindenképpen részt akartam benne venni és izgatottan vártam, hogy megjöjjön a csomag, attól a molytól, akinek az én nevemet dobta a gép. Ez a csomag meg is érkezett jóval karácsony előtt, de jó kislány módjára eldugtam és csak szenteste bontottam fel. És akkor rettenetesen megörültem és nagyon meghatódtam. Ugyanis Jean, aki engem húzott, nem egy, hanem két könyvvel lepett meg engem, illetve sok nagyon kedves aprósággal (tea, karácsonyfadísz, molyos logós kulcstartó, csoki, könyvjelzők). Nem győzöm megköszönni Neki ezt a kedvességet, tényleg oda voltam meg vissza az örömtől. A kupacban a tőle kapott két könyv Galgóczi Dórától a Felpróbált életek és Karen Thompson Walker tollából a Csodák kora.

És a csomagoknak itt még nem volt vége. Egyik nap a postaládába kukkantva Andiamo csomagja várt, amelyet a mai napig nem értem, hogyan tudott a postás beszuszakolni egy aprócska postaládába. (Lehet, hogy ez náluk felvételi követelmény?) Ebben a csomagban W.S. Maugham 3 kisregény c. kötete lapult, amelyet idén szépen 3 részletben fogok elolvasni, nem leszek telhetetlen, be fogom osztani. Kaptam mellé finom szaloncukrot - ami hihetetlen gyorsasággal tűnt el - és két nagyon édes, ötletes saját készítésű könyvjelzőt. Nagyon sajnálom, hogy én nem vagyok ennyire kreatív, de épp ezért imádom az ilyen személyes ajándékokat!

A következő csomag Szilvamagtól érkezett, aki mondta, hogy egy olyan könyvet választott számomra, amit már ő is régóta szeretne elolvasni és az én kívánságlistámon is szerepel. Hadd ne mondjam, hogy mennyit gondolkoztam, hogy melyik lehet ez a könyv, de december 24-én ez is kiderült. Kathleen Grissomtól a Tölgyfa a dombtetőn c. regény volt a csomagban, amelybe Szilvamag még rajzolt és írt is nekem, így ez könyv is a könyvtáram egyik legmegbecsültebb kötete lesz. (A rajzért pedig különösen rajongok!)

Aztán teljesen váratlanul kaptam még egy csomagot és itt megint meg kell, hogy említsem a molyos karácsonyi ajándékozást. 2011-ben lindsey-t húztam és emlékszem, hogy mennyit ültem a kívánságlistája előtt, hogy vajon melyik könyvnek örülne. Erre idén az én kedves tavalyi húzottam óriási meglepetésként engem ajándékozott meg, mégpedig Thury Zsuzsa A tűzpiros üveggömb c. könyvével. Meghatódtam újfent, hiszen nem is számítottam ilyen kedvességre. A moly és az ottani közösség már többször bizonyított számomra, szóval azt hiszem a 2011-es évem egyik legjobb döntése volt, hogy regisztráltam erre az oldalra.

A nagy karácsonyi ajándékozás előtt azért én sem tagadtam meg önmagamat, mert nem álltam meg, hogy ne vegyek könyvet saját magamnak. Három könyvvel gazdagodtam, amelyeket már nagyon-nagyon vártam: Chris Greenhalgh Ingrid Bergman megkísértése volt az első (már ki is olvastam és kedvenc lett), majd egy akció keretében Sarah Addison Allen Sugar Queen - Édes élet és Joanne Harris Csokoládés barack c. könyve landolt nálam.

Bizton állíthatom, hogy életem legtöbb könyvét hozó karácsonya volt a tavalyi és a könyvek számát tekintve ez a december vitt mindent!!! Ezúton köszönöm Mindenkinek, nagyon boldoggá tettetek!