Vele vagy nélküle?

Tracy Garvis Graves: Kötelék

Ha visszatekintek az elmúlt hónapokra azt vettem észre, hogy becsúszott pár igazi romantikus könyv az olvasmányaim közé. Ez csak azért fura, mert régen bizony sok ilyen kategóriájú regényt olvastam, de ahogy idősödtem és ahogy telítődtem velük, bevallom megcsömörlöttem és más irányba tolódott el az érdeklődési köröm. Azóta nagyon óvatosan kezelem ezt a kategóriát, de elég tájékozottnak mondhatom magamat, hiszen édesanyám nagy rajongója ezeknek a könyveknek és mivel ő maga is hihetetlen mértékben fogyasztja őket, bizony bármilyen ünnep alkalmával tőlem biztos, hogy könyvet kap. Szóval nyitott szemmel járok és keresem azokat a romantikus történeteket, amik nem a mostanság oly divatos sablonra alapoznak (a hideg ráz már azoktól a fülszövegektől, ahol szerepel a magányos/elesett/megmentésre szoruló fiatal lány és a gazdag/milliomos/sármos, ámde nem egészen százas férfiállat kettőse). Ha már romantika akkor legyen egy kicsit életszagúbb, valami érdekesebb szituáció köré legyen felépítve a történet és a két főszereplő se a kartonból kivágott férfi-nő kategóriájába essen. Ja, és legyen benne humor, meg esetleg olyan élethelyzet, ami még a szürkeállományomat is gondolkozásra készteti. Ezen elvárások miatt akadt meg a szemem először a külföldi oldalakon Tracy Garvis Graves regényén. Aztán egyszer csak megláttam, hogy a Pioneer Books kiadó magyarul is megjelenteti, és gondoltam magamban, hogy ez a történet kap tőlem egy esélyt.

Az alaptörténet két okból sem a fent említett szokványos kategóriába sorolható. Egyrészt a két főszereplő között 13 év korkülönbség van, ami nem lenne persze probléma, de jelen esetben a nő javára, és azt hiszem a mai világban azért ilyen kapcsolattal nem sűrűn találkozhatunk. Másrészt elég embert próbáló helyzetbe helyezte őket az írónő, ugyanis a regény első felének színhelye egy lakatlan sziget, ahol ez a két ember együtt kell, hogy megküzdjön a mindennapokkal az életben maradásért.

Anna a regény kezdetekor egy 30 éves tanárnő, aki nyári állásként elvállalja, hogy a majdnem 17 esztendős T.J.-t korrepetálni fogja egy nyáron át a család Maldív-szigeteken bérelt nyaralójában. T.J. nem egy egyszerű fiú, sokkal másabb, keményebb élete volt, mint a kortársainak. Az elmúlt pár évet kórházban, kezelések között töltötte egy veszedelmes betegséggel harcolva. Mivel a szülők előre utaztak, hogy előkészítsék a terepet, Anna és T.J. együtt repülnek a család után. Szerencsétlenségükre nemsokkal a célállomás előtt a kis gép pilótája infarktust kap és a géppel az Indiai-óceánba zuhannak. T.J. lesz az, aki az öntudatlan Annát nem hagyja elsodródni maga mellől és szerencséjükre egy szigetre sodorja őket az áramlás. Az igazi megpróbáltatás itt vár rájuk. Az első sokk után rájönnek, hogy mihamarabb vízhez kell jutniuk, ételt kell szerezniük. Menedék építésére ekkor még nem is gondolnak, abban reménykednek, hogy hamarosan a segítségükre jön egy repülőgép. Pár nap után rájönnek, hogy teljes mértékben magukra maradtak, hogy innentől kezdve ki tudja meddig egymásra vannak utalva. 

A szigeten a napokból hetek lesznek, majd hónapok és hamarosan már években mérhető a civilizációtól elzárva töltött idő. Eleinte lefoglalja őket a túlélésért folytatott küzdelem (dehidratáció, éhség, sérülések), de aztán ahogy ezekkel megbirkóznak és ahogy az együtt töltött idő évekbe fordul újabb "probléma" merül fel közöttük. T.J. fiatal férfivá vált, a kezelésektől meggyötört srácból a szigeten egy tetterős és határozott férfi lesz, aki más szemmel tekint már Annára. Anna is észleli a változást, de nemcsak T.J-n, hanem saját magán is. Igazi barátság alakul ki közöttük, aztán jó hosszú idő múlva ezek az érzelmek egy erősebb köteléknek adják át helyüket, egymásba szeretnek. Amikor azt gondolná az ember, hogy a sorsuk megpecsételődött, egy véletlen eseménynek köszönhetően megmenekülnek a szigetről és újra a civilizációban, a társadalom elítélő szemei előtt találják magukat. 

Fogalmam sem volt a regény előtt, hogy vajon melyik részt fogom jobban élvezni. A szigeten, magányosan töltött éveket vagy a civilizációba való visszatérést? És, hogy őszinte legyek, most, az elolvasása után sem tudom megmondani, mert mindkettőben megtaláltam azt, ami miatt szerettem olvasni. 

A szigeten töltött években olyan jól bemutatta az írónő, hogy milyen nehézséggel kell megküzdenie ennek a két embernek. Nagyon tetszett, ahogy igyekeztek együtt elfogadni az elfogadhatatlan tényt, hogy esetleg örökre itt ragadnak, hogy senki nem fogja őket megmenteni. Tetszett, hogy a mélyebb érzelmek tényleg szép lassan alakultak ki, hisz az első napokban ők még vadidegenek voltak egymásnak. Tetszett, hogy mindketten kivették a szerepüket a szigeti életből, ahogy kialakították a napi rutinjukat. A kedvenc részeim pedig azok voltak, amikor egy-egy sérülés vagy komolyabb betegség alkalmából mindketten rádöbbentek, hogy csak a másikra számíthatnak és ha bármelyikükkel bármi történik a másik ott marad egyedül. Ezeknél a részeknél el is érzékenyültem, mert ebbe belegondolni olyan borzalmas volt. Nem elég, hogy a megszokott kényelmes életből kiszakadtak, tényleg szembe kellett nézni a ténnyel, hogy itt nincs orvos, nincs kórház, márpedig a betegségek ezek nélkül is felütik a fejüket. Félelmetes érzés lehet ezzel a tudattal élni!

"Ha megbetegszik, csak annyit tehettem volna, hogy nézem, ahogy szenved. És eltemettem volna Mick mellé, ha meghal. Nem tudom, hogy bírtam volna-e nélküle. A hangja, a mosolya, ő maga – ezek a dolgok tették elviselhetővé az életet a szigeten."

Ami a szigetes részből kevésbé tetszett az talán csak annyi, hogy némely probléma könnyen megoldódott pl. egy partra vetődött bőrönddel. Itt egy kicsit szkeptikus voltam, nem hiszem, hogy az embernek egy ilyen helyzetben pont ekkora szerencséje lenne, hogy az a bőrönd vetődik partra, amely a legfontosabb dolgokat tartalmazza. De e felett is szemet tudtam hunyni, hisz kaptam másfajta gondolkoznivalót.

Amikor Anna és T.J. évek után visszatérnek az otthonukba és a családjukhoz jön az újabb próbatétel: a kapcsolatuk felvállalása a nagyvilág előtt. Eleinte nem is gondolja egyikük sem ezt problémának, hisz a szigeten olyan erős kötelék szövődött közöttük, ami kevés embernek adatik meg. De ahogy vissza kellene illeszkedni a mindennapokba, nap mint nap szembesülnek az emberek reakciójával a köztük lévő korkülönbségre. Mind Annának, mind T.J-nek el kell viselnie a beszólásokat, a fanyalgó, sokszor sértő megjegyzéseket. Egyikükről lepereg, de a másikban gyökeret vetnek ezek a negatív érzelmek és nem tudja elfojtani a kételyt, hogy van-e, lehet-e jövője egy ilyen kapcsolatnak. 

Persze ugyanezen rágódtam én is olvasás közben. Mert ugye ha egy pasi idősebb a párjánál ennyi évvel az igazából senkinek nem okoz problémát. Hát miért csinálunk mi a fordított helyzetből ekkora gondot? Mert azt tekintjük "normálisnak" ha a férfi az idősebb a nőnél? De ki mondja/mondhatja meg, hogy mi a normális, egyáltalán lehet-e normális és elfogadható korkülönbségről beszélni? Nagyon remélem, hogy én azok közé az emberek közé tartozom, akiknek ez a 13 év nem jelentene problémát. Mivel Annával közel egyidős vagyok, természetesen az ő gondolataival teljes mértékben azonosulni tudtam, de aztán nem győztem magam figyelmeztetni, hogy olyan rövid az élet (és ezt Anna és T.J. igazán testközelből tapasztalhatta meg), hát minek pazarolnánk el az időnket azzal, hogy olyan ellen hadakozunk, ami a zárt ajtónk mögött nem lehet gond. Igen, nehéz lehet, de szerintem az a jó kapcsolat, amelyben boldogok vagyunk, amelyben érezzük, hogy megtaláltuk azt az embert, akire számíthatunk az életünk további részében és tökmindegy, hogy az illető hány éves.

A regény eme részében pont azt szerettem, hogy a médiát úgy mutatta be az írónő, ahogy azok valóban viselkednének (szenzációra éhesen és kíméletlenül), és, hogy olyan szituációkba kerültek a főhősök (pedig ezek sima, mindennapi helyzetek voltak), ahol valóban kiéleződött közöttük a nagy korkülönbség. Azt pedig kimondottan kellemes meglepetésként éltem át, hogy mindkettőjük családja elfogadó volt, nem ítélkeztek felettük, ők csak örültek annak, hogy rég halottnak hitt szerettüket visszakapták. Azt hiszem, ez lenne a normális viselkedés!

Visszagondolva a könyvre, sok kellemes órát köszönhetek neki. Üdítő volt a váltott elbeszélés is, hisz így mindkét főszereplő gondolatait megismerhettük. Igen, ízig-vérig romantikus a történet, hiszen ennek szánták, ugyanakkor nem a rózsaszín habfelhős kategória, mert voltak megpróbáltatások, elgondolkoztatásra késztető szituációk és két igazán szerethető karakter. Anna végre egy normális felnőtt nő volt, nem egy elesett buta liba, normális vágyakkal és igényekkel, határozott elképzeléssel az életéről. T.J. pedig? Ő aztán nagy változáson ment át, de karakterét olyan kellemes alakította ki az írónő, hogy nekem valahol menet közben el is tűnt az a 13 évnyi korkülönbség közöttük. T.J. volt az a szigeten, aki a nehéz munkát végezte, fiatalabb kora ellenére a férfiszerepet minden nehézség nélkül átérezve nagyon gyorsan felnőtt a feladatokhoz. A szigetről kikerülvén annyira természetesnek vette a kapcsolatát Annával, hogy azon csak mosolyogni tudtam, és azon is, amilyen könnyedséggel vette az akadályokat a normális életbe való visszatérésükkor.

"– Nem tudok beilleszkedni a te világodba.
– Én magam sem – felelte, miközben az arckifejezése gyengéd volt, de határozott. – Ezért teremtsünk magunknak egy világot! Egyszer már megtettük."

Persze azért világmegváltó gondolatokat nem kell várni egy romantikus könyvtől, de a kikapcsolódás szerintem ezzel a történettel garantált. Külön plusz pont a magyar címnek, nagyon találó. Egy ilyen helyzetben, mint amiben a két főszereplő élt évekig, tényleg igazi érzelmi KÖTELÉK alakul ki, ami szerintem életre szól, ezt a "kalandot" soha nem lehet hátrahagyni. Bátran ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nyugodt kikapcsolódásra vágynak és már elegük van a ma oly divatos romantikusnak kikiáltott könyvek sablonos és ismétlődő karaktereket felvonultató történeteiből!

Értékelésem: 4,5 / 5-ből

Kiadó: Pioneer Books

Kiadási év: 2013

Fordító: Dörnyei Julianna Katalin

ui: A borítónak hatalmas csillagos 5-öst adnék. Igen, így is lehet egy romantikus könyvet felöltöztetni, nem kell ahhoz két félmeztelen test vagy kockahas, elég két kéz és egy gyönyörű háttérkép!