A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: díj. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 14., szerda

Sonkás juhturós táska plusz díjak

Egyszerű tésztából, egyszerű reggeli, s mindez majdnem két fogásra egyszerűen el is fogyott :) egy jó forró tea kíséretében.
 Hozzávalók és elkészítés

50 dkg finomliszt
1 tojás

140 g
joghurt
3 ek. olaj

1,5 tk. só
1 mk. cukor
1,8 dl
víz
2 dkg élesztő

1 tojás a kenéshez

Az összes hozzávalókból egy egyszerű lágy tésztát készítettem, 40 perces kelesztés után kinyujtottam, négyzetekre vágtam és a tölteléket beletével félbehajtottam őket.

Töltelék:

selyemsonka,
házi húsos szalonna
1 kicsi fej hagyma,
só,
bors,
10 dkg juhturó

A szalonnát félig kisütöttem, zsirján megpuhitottam a hagymát, a csikokra vágott sonkát, sóztam, hozzáadtam a juhturót, borsoztam, majd robotgép késes részével összedaráltam.

A táskákat megtöltve még 20 percig pihentettem és előmelegitett sütőben kb 25 perc alatt készre sütöttem.

                                                                           - o - o - o - 

"Cherry on top" díj -at két blogtársamtól is megkaptam


Zsú -tól és 


OKKI -tól


amit innen is köszönök mindkettőtöknek.

A másik díjat   


Suncika  -tól kaptam, aminek értelme, hogy magyar blogoknak, bloggereknek magyar nyelvű díjat adjunk, amivel - ha már egyszer díjat osztogatunk - én is egyet értek.

Suncika Neked is köszönöm a díjat.

Olyan követelmények lennének, hogy legalább 10 bloggernek tovább kellene adnom a díjakat, s főleg olyanoknak, akiknek nagyon kedvelem a blogját, vagy legalábbis a kedvenceim közé tartoznak, míg az első díj azért is született, hogy kifejezzük vele az adományozó kreativitását, valami szuper, extra dolgot találtunk blogján.

Hát én töredelmesen bevallom, hogy nekem nagyon sok kedvenc blogom van, és a blogok közül azt sem tudnám kiválasztani, melyik az, amelyik valamilyen extra kreativitással töltött, ugyanis minden blog, minden bloggerina valamiért extra, valamiért éppen a legnagyobb kedvenc, tehát választani nem tudok.

Igy aztán arra az elhatározásra jutottam, hogy aki az én blogomat látogatja, vagy viszont látogatja, annak mindenkinek nagy tisztelettel ajánlom a díjat, így nem fogom azt érezni, hogy valakivel is kivételt tettem.

A díjazóknak köszönöm a díjat, az általam díjazottaknak pedig nagy szeretettel ajánlom.

2011. március 21., hétfő

Új tavasz - Új díjak

2011. március 21 - a tavasz első napja:



Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rám ragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rám ragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!

- o - o - o - o - o -

Rám is rámköszöntött a tavasz, mégpedig egy óriási csokor díjesővel. Már napok óta készülök posztolni, de valahogy mindig más jött közbe.

Akiktől kaptam:






Őszintén köszönöm, hogy rám gondoltatok, s nem is tudok szóhoz jutni a meglepődéstől, mert csak kapkodtam a fejem, hogy hol ide menjek, hol oda nézzek be............... Most aztán egy kicsit jobban oda is figyeltem, és ahogy valamelyik blogról üzenetet kaptam, hogy nézzek be, azonnal mentettem dokumentumba, nehogy úgy járjak ezzel is, mint az előzőekben kapott 1-2 díjjal, hogy mire eljött az idő, hogy felrakom, elfelejtettem kitől is kaptam. Most ez a veszély nem fenyegetett, mert az egymásrafigyelés a legfontosabb dolog a barátságok között.

A továbbadással viszont bagy bajban vagyok, mert ez a díj is, mint a többi, már végigszaladt a blogokon, s ahogy tegnap éjjel végigjártam a kedvenc helyeim, már szinte mindenütt találkoztam ezzel a trióval.
Szerintem senki sem fog megharagudni, ha viszonzásul, - mert nekem Ti is a legkedvesebbekké tartoztok -  ezeket a díjakat Nektek visszaajánlom, de azért nuindazzal a tudattal, hogy vannak ám még kedvenceim. Bár a döntés nagyon nehéz, mert szerintem, aki már eleve hozzáfogott egy blogíráshoz, s szinte naprakész is vele, az mind, mind megérdemli.

Mégis akinek pluszban továbbadnám:


Köszönöm azoknak, akiktől én kaptam, és tiszta szívvel adom azoknak akiknek én szántam. Nem sorolom, hogy miért, csak, mert szeretek hozzájuk járni, s érdeklődéssel tölt el, amit ott magamba szívok és gyarapítom saját tudásom, vagy esetleg jókedvre  derülök egy-egy jó kis vicc olvasásán :)



2011. március 19., szombat

Kitől kaptam ? - segítsetek !!!!!!!

Szomorú is vagyok, meg örülök is !!! Szomorúságom oka kettős is, ezért aztán inkább úgy döntöttem, hogy a mai délelőttömet, amit a saját blogomon eltöltöttem azzal, hogy megkeressem kitől is kaptam ezt az édes kis bloggerdíjat? - s na persze hogy a sok bejegyzés közül egészen februárig visszamenőleg nem találtam rá, inkább segítségül hívom azokat, akiktől kaptam, s akkor már tovább tudok lépni. Annyira még emlékszem, hogy magamról kellett elmondani képekben valamit, valami érdekességet, vagy talán azt kifejezni képekben, hogy mit szeretek, milyen vagyok ? - na szóval nem tudom.

Csak annyit tudok, hogy amikor ezt a díjt kaptam - és nem is egy valakitől - akkor igencsak zsúfolt volt körülöttem a világ. Soha sem csináltam még ilyet, hogy a dokumentumomban nem mentem el ezeket a fontos feljegyezni, és nem elfelejteni valókat. Most ez is megtörtént !!! --- szomorúúú - erre már oda kell figyelnem
J  J
Lehet, hogy erősen hatott rám a március 15-e ??? --- háááát mán megint ugrott egyet az éveket mutató óra, hogy nem tud egyszer lelassulni már.............. 
J  J
 Na mindegy. Tény, hogy nem tudom, és nem is találtam meg. (-de még a kavintonomat sem-) :)) az pedig már öreg hiba.



Ettől függetlenül akiktől kaptam, azoknak nagyon szépen köszönöm, s ha még azt is sikerül megtudnom, kik voltak, akkor azt is leírom, amit képekben kellett (volna) elmesélnem.
Beterveztem én ennek a díjnak a blogon pótlását, de valahogy minden elkanyarodik mostanság, s már azon vetten észre magam, hogy egy újabb díjhalmaz-szaporulat gyült össze, ezért aztán össze kell kapnom magam ahhoz, hogy a lemaradásaimat tisztességesen behozzam, és a szíves kötelességnek is eleget tegyek.

Segítsetek. :) 

UPDATE !!!!

Mézeskalács segített kideríteni, hogy Ő volt az egyik, akitől kaptam, s itt szeretném megköszönni neki ezt az édes, kedves kis díjat.

Ha lesz egy kis időm még bepótolom a fotókat, hogy valójában megmutathassam milyen is vagyok én, vagyis mit szeretek :)


J  J



2011. március 6., vasárnap

Játék megfejtése képekben, s a nyeremény :)

 Még február végén volt egy posztom, ami az Elmaradásaim és JÁÁÁTÉÉÉÉÉÉÉK címet kapta.  

Két okból is indult ez a játék. Egyik, hogy a blog első éves évfordulója még tavaly augusztusban volt, de akkor én éppen a "megcsonkított" ujjammal voltam elfoglalva és nem nagyon tudtam a blogra figyelni, s vele foglalkozni. Majd következett a rendszeres olvasóim közül a 100. (századik), de ennek a "megünneplése" is  dugába dőlt. 
 Gondoltam, hogy összehozom e két dolgot és ebből az alkalomból egy játékra invitáltalak benneteket. Örültem, hogy elég sokan érdeklődtek a játék iránt. Szerintem egy nagyon jóhangulatú, humoros bejegyzésekkel teli posztot sikerült élvezni több mint egy héten keresztül.
Attól függetlenül, hogy a játék kiírásakor annak lezárását március 15-ében határoztan meg, úgy érzem, hogy a játékot lezárhatjuk, mert végülis a megfejtés - jó kis humoros hangulatban - megszületett.
Mondhatnánk azt is, hogy nagyon könnyü, de azt is hogy kissé nehéz szülés volt. Mindenesetre én úgy érzem: egy jót játszottunk, s már ez megért mindent.

Terike mindjárt az elején rávágta, hogy hol is lehet ez az épület, de aztán kicsit megingott, aztán Kata jött és még sokan mások, mint pl 4Gyerek, aki nem volt rest beütni a google-be, hogy végülis kiderítse az igazságot.  Anya is beletrafált, eltalálta a helységet és  a nevet, Nöné is határozottan állította, hogy hol található az épület.

(Remélem nem hagytam ki senkit, aki Hódmezővásárhelyet megemlítette és az Emlékpontra koncentrált. Ha igen, akkor tőlük elnézést kérek.

DE...... nem csak ez volt a kérdés. Inkább az. hogy mi látható a fotón ?

Elmondom. :))

Eljött az idő, hogy megmutassam Játékunk részének több fotóit és elmondjam a valódi megfejtést, illetve a kérdésre a megfelelő választ.

A kérdés az volt, hogy

Mi látható a fotón, s vajon hol készülhetett a felvétel ?

A felvétel valóban Hódmezővásárhelyen készült, s a képen látható épület:
Emlékpont Hódmezővásárhely - Hódmezővásárhely múzeum

Az, hogy milyen körülmények között készült a fotó, hát nem is tudom el merjem ééééé mesélni.

Egy mondatban, ha lehet............... Az épület előtt útkereszteződés lámpával, Még éppen, hogy piros, de már sárgára, majd zöldre váltott az a fránya lámpa.
Csak halkan súgom meg, hogy már Szegeden a kezembe vettem a fénykepezőgépemet, hogy ezt az érdekes épületet lefotózzam, de úgy eldumcsiztuk az időt, hogy majdnem tulszaladtunk, ezért még majdnem a nyakam is kicsavartam, hogy mégis elkészüljön ez a fura fotó. aminek elkészítése nem éppen egy normális pózt igényelt, még akkor sem, ha ez egy kocsibelsőből készült.  Az biztos, hogy a bordáim közé úgy beszorult a levegő, hogy órák kellettek, mire helyreállt a rend bennem :))) --- de akkor is megérte !!!

Az Emlékpont épületéről, rendeltetéséről többet ITT lehet megtudni, ha valakit érdekel.

De még mindíg nem jutottunk el az igazi negfejtésig.





Ez volt az eredeti fotó, ami a posztban szerepelt, s  a feltett kérdésre a  helyes választ meg kellett volna határozni.



...........de nézzétek csak előlről ezt az épületet és itt is a fotót ?   s mindjárt el lehet gondolkodni, vajon mi is volt a kérdésre a válasz ?

Hát nem más, mint

LENIN ÁRNYÉKA !!!!!!!!!!!

ugyanis ezen a február 23-i napon, amikor még kora hajnalban Hódmezővásárhelyen mentünk keresztül szakadt a hó, de amikor már hazafelé tartottunk százágra sütött a nap, megvilágítva Lenin Et-t, s rányomva árnyékát az épület homlokzatára.


Teljes pompában az épület itt látható, s itt meg is figyelhetitek, hogy ott van ám Lenin és az Árnyéka !!!!!  na de azt úgy lefotózni, ahogy én tettem ???? háááááááát még ma is gondolkodom rajta, hogy sikerült?  ---- (ez egy nyári felvétel, de ezen a napon, abban az időben éppen így sütött a nap.)

S most akkor térjünk rá a nyereményekre (díjakra). Miután két ünneplésre méltó eset is történt az elmúlt 18 hónap  alatt, úgy döntöttem, hogy a játékban résztvevők között 2 ajándékot fogunk kisorsolni.

S hogy az igazi és valóságos, dobogós versenyekhez is hasonlítsunk, lesz még egy harmadik díj is, de az részetekre még titok, s nem is fog kiderülni. Ez amolyan zsákbamacska :)))) 

1. sz. díj - Kagylómintás ostyatálka sütő. .


2. sz. díj - cserélhető két fejes ostyasütő, csónak és gomba formájú



 Használatáról, fázisfotókkal -amit én készítettem-  ITT tájékozódhatsz


A harmadik, vigaszági ajándék egyelőre részetekre titok, amolyan kis zsákbamacska csomag :) azért remélem ennek is örülni fog a kisorsolt,



A sorsolást a mai napra terveztem, de nem jött össze a sorsolási bizottság és a közjegyző is magán kivül volt :) Ígérem, hogy hanarosan jelentkezem a nyertesek névsorával :)

Addi is izguljunk egütt. :))

2011. február 3., csütörtök

Szeretem a blogod - virtuális baráti ölelés

Már többször kaptam díjat - többet is-  kedves blogger társaimtól, barátaimtól, s  mindig nagyon meg tudtam hatódni, ugyanis én mindíg azt hangoztatom, hogy az én konyhám a legszerényebb konyha a világon, de mindazoknak is kedvezni szeretnék ezzel, akiknek esetleg nincs lehetőségük nagyobb pénztárcájú konyhát vezetni, vagy esetleg kevés keresetből több éhes szájat kell megfelelően táplálni. Úgy érzem, hogy az én blogom nagy része erre alkalmas.
 Ezt a díjat most Gizi-től kaptam, és könnyes szemmel tudtam megköszönni neki mindazt, amit a  díjhoz írt. Gizi ! nagyon szépen köszönöm. Te tényleg egy igazi, és csupa nagybetüvel BARÁT vagy. Köszönöm, hogy ismerhetlek.
A feltételeknek megfelelően ki kell választani öt bloggert, s ennek én is eleget tettem, s továbbadom részükre ezt a dícséretet és ezt a virtuális ölelést, ami szerintem minden díjnál többet ér.  Az öt blogot kiválasztottam, de szívem szerint  sokkal több bloggerbarátomnak, bloggertársamnak elküldeném,  ha lehetne. (merthogy nagyon sokan vannak, akik ezt megérdemlik.)

 

S akkor jöjjenek a szabályok

 

Linkelj be öt embert akiknek továbbadod a díjat és indokold meg pár szóban, hogy miért is gondolod úgy, hogy odaadod nekik ezt a nem is díjat, hanem inkább ölelést, vagyis talán a legjobb szó erre, hogy egy "igazi dícséret és egy vírtuális ölelés" -t.



A sorrend nem jelent semmit, mert én tiszta szívből küldöm Nektek ezt a baráti ölelést.

1./ KATA -nak, akinek ugyan most indult a blogja, de  - mint fórumtársak - már közel két éve ismerjük egymást, s nála csodálatosabb édesanyát, nagymamát, családszerető feleséget nagyon ritkán lehet találni. Olyan odaadással készíti családjának a minennapi finomságokat, hogy már ezért is nagyon megérdemli ezt a baráti ölelést, no meg azért is, ha már rászánta magát a blogírásra, akkor a legjobb kedvvel csinálja is.

2./ GINKO -nak, akinek egyszerüen imádom a blogját, de Őt magát is. Eszméletlen jó humoráért, végtelen nagy kreativitásáért, jó kis írásaiért, a posztok előtti szövegéért,  s csak úgy egyáltalán, mert szeretem Őt és a blogot is. S mint leendő ANYUKÁT is nagy tiszteletben tartom.

3./ MARY -nak, akinek igazán és tiszta szívből, szeretetből adom át ezt a BARÁTI ÖLELÉS díjat, és blog dícséretet. Nagyon sokat tudnék mondani róla, hogy miért is, de nem férne ide. Mindennel naprakész, önzetlen édesanya. Annyira értékelem, hogy a saját blogját olyan gyönyörűen - és egyedül - beindította, vezeti, törődik vele, s mindemellett egy nagyon-nagyon segítőkész BARÁT is.

4./ 4GYEREK -nek, akihez nem is olyan nagyon régen járok, de annál többet lógok a blogján, mint néha a sajátomén. Nagyon szeretem és imádom az erdélyi konyhát. Szeretem az ötleteiket, a leleményességüket, s tisztelem benne, hogy három lány és egy fiú édesanyjaként és egy férj mellett ilyen tisztességgel helyetáll a családjáért. Egyszerűen imádom a stílusát :)

5./ NELLI -nek, aki nap, mint nap elkényeztet mindenféle finomságokkal bennünket, és végtelenül önzetlen, segítőkész, egy tündéri blogger :)  Néha félek is hozzá bekukkantani, mert felér egy óriási hízókúrával. Nelli - szeretem a blogod. :)

Szám nélkül tovább adnám még DITTA -nak. Azért szám nélkül, mert Ő már megkapta, de ezt a baráti ölelést tőlem is meg kell kapnia. Nagyon szeretem a kreativitsáért, a szorgalmáért, és még sok-sok mindenért.






2011. február 1., kedd

Egy videó (lett volna) és + egy díj



Azt hiszem megtaláltam a legfinomabb vajastészta elkészítését kissé nagyüzemi mennyiségben, no meg egy egész napos elfoglaltságot hozzá, miután ezt a fajta tésztát, legalább 6-7-szer kell hajtogatni, s a hajtogatások között fél órás hütőben történő pihentetést javasol ez az ifjú mester :)
Hát kinek van erre energiája ???
Bár én elhatároztam egyszer már csakazért is megcsinálom.

Egy nagyon szuper videót találtam, ezt szerettem volna feltölteni a vajastészta elkészítéséről, de kb 3 óra hosszája már tölti, s nem győztem kivárni.  Holnap újra próbálkozom vele, de ha nem sikerül, hát majd én elkészítem és képekben felteszem :) :)

- o - o  - o - o -

Az elmult héten bloggerrdij-eső zuhant, és szágúldott át a blogokon, így én is elég sok bloggertársamtól megkaptam a KREATÍV BLOGGER díjat.

Először is még tavaly késő ősszel valamikor
de akkor éppen a megsebesült kezemmel voltam elfoglalva, meg is ígértem, hogy eleget teszek a dijjal járó kötelezettségeknek, de ez sajnos annak idején elmaradt. Miután most többektől is ugyanezt a díjat kaptam meg, -pótolom- Ginkó kedvességét is.


S akiktől még megkaptam






A díj elfogadása és továbbadása szabályban foglaltaknak megfelelően kell, hogy történjen, s egy pár "titkos" dolgot magamról is el kellene árulnom.

Miután én ezeknek a kötelezettségeknek a mult évben már két alkalommal is eleget tettem, kérlek benneteket, hogy ne vegyétek rossz néven, de most személy szerint nem adnám tovább senkinek.

Viszont ezt a díjat tiszta szívből ajánlom és átadom minden RENDSZERES OLVASÓMNAK, s azoknak a bloggereknek is, ahova én szívesen járok feltöltődni, tanulni, vagy csak azért, mert tetszik. amit ott láttam.

Köszönöm Nektek és kívánom, hogy még sok ilyen díjat kapjatok, s szerény blogomat pedig sűrűbben látogassátok, mert szívesen látott vendégek vagytok nálam.

2011. január 26., szerda

Díj - eső


Két napja nem sok időm volt a bloggal foglalkozni, de még az itthoni munkáim is elmaradtak. Nos ennek elég kemény oka van. Nálunk januártól május végéig soha sem tudom mikor lehet szabadidőm, mert elég sokat kell segítenem életem párjának a napi munkájában, vagy csak abban, hogy néha én vagyok a kinevezett titkárnője, vagy a telefonközpontosa. - bár ezek a legkönnyebb, de néha a legnehezebb feladatok-  :)))))) Dühöngök is már néha ezen és motyogok, hogy menjen már nyugdíjba, mert mindjárt megvénülünk és még nem is ismerjük egymást.
Bár már emlegetem az "öregem"-nek, ha nyugdijba megy, akkor feliratkozunk valami társkeresőre és én az egyik szobában, Ő a másikban - a számítógép előtt - megpróbálunk ismerkedni. Hogy aztán ebből mi sül ki, az még a jövő titka, de legalább lesz alkalmunk talán sűrűbben talizni:)))) Húúúúúú de izgalmas lesz :))))

Hogy ezt miért is írtam le ??? - mert ezalatt a két nap alatt annyi, de annyi levelet kaptam és mégtöbb meglepetést, hogy el sem tudom mondani.

Egyszerűen DIJ-ESŐ zuhant a blogomra, mégpedig kettő is.
Az első díj szerintem kicsit megtévesztő lehet, mert nem azt jelenti, hogy ki mikor indította a blogját,  kinek hány látogatója, követője van. Szerintem ez azt jelenti, hogy kinek melyik blog a legkedvesebbike a sok közül.
S ebben nem is tévedtem olyan nagyot, mert miután átnéztem, hogy kik tiszteltek meg a díjjal, amikor Latsiához értem meg is kaptam a választ a kételyeimre.

Én ezt a díjat kaptam :
1./ Autumn- tól.
2./ Dittától,
3./ Szemirámisztól,
4./ Latsiától,
5./ Hobbycheftől
6./ Ivántól

amit tisztelettel megköszönök nekik.
Ennek a díj továbbításának vannak szabályai, amiket felsorolok,

- Írni kell egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.

- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy     elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.

- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.

- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Én tüzetesebben ma tudtam utána nézni, hogy kik is kapták már meg és még kinek adható ez a díj, de szinte kétnap alatt végigfutott a blogokon és nemigazán találtam olyat, akinek továbbíthatnám.

Így aztán fogadjátok el, hogy nen nagyon tudok választani, ezért  mindazoknak ahol én rendszeres olvasó vagyok, s mindazoknak, akik az én rendszeres olvasóim, esetleg látogatóim nagy tisztelettel adjam át ezt a kedves kis díjat.
Azért átnéztem a saját rendszeres követőimet és megpróbáltam kiválasztani olyanokat, akik nagyon aranyos kis blogot vezetnek, de nagyon kevés a látogatottságuk. Hátha ezzel ahhoz segítem őket hozzá, hogy egy kicsit fellendítem a blog írást, és a látogatottságot.
Szeretettel küldöm:

A MENYORSZÁG KONYHÁJA blog írójának
Jutkának a SÜSSÜNK-FŐZZÜNK VALAMIT blog írójának
 
Nellinek az IZVARÁZS-LAT blog írójának

2010. december 1., szerda

Mi is történt az elmult fél évben?

Nagyon nem szeretnék mesélni az elmult fél évről, (jobb elfelejteni és tullépni rajta) de a még elkövetkezendő időszakokról sem, viszont úgy érzem, hogy tartozom annyival kedves blogtársaimnak, rendszeres olvasóimnak, barátaimnak, látogatóimnak, hogy egy pár sorban leírjam mi is történt. Bár annyira nem nagy ujdonság, de mint egy rossz emlék él még mindíg bennem a konyhai balesetem, aminek sajnos még mai napig is érzem rossz hatását, s közben nem volt elég ez a kézbaleset, jöttek sorban a gondok, problémák, amiken már túl vagyok. köszönhetően a jó humoromnak, a vígkedélyemnek és a mindíg, mindent túlélni akaró csökönyösségemnek. (De azért van még egy-két komoly dolog, amin túl kell esni az elkövetkezendő időben. Azt hiszem ezt is ki fogom bírni. Legalábbis nagyon fogok igyekezni!) :-)
No de felejtsük a múltat, s ne is gondoljuk arra, mi következik még, inkább szeretném megköszönni két blogtársamnak is, hogy ezen időszak alatt is gondoltak rám, és annak ellenére, hogy alíg voltam jelen, mégis két csodás és kedves kis díjjal jutalmaztak, amit itt és most is megköszönök nekik. Megtiszteltetésnek veszem azt, hogy rám gondoltak.
Egyben elnézést is kell, kérjek amiért most nem vállalkozom arra, hogy a díjakat személyeknek, megnevezett blogoknak tovább adjam, mert ahhoz még kellene egy jó pár nap, (hét?) hogy újra tökéletes és rendszeres bloglátogató legyek én is, s valamennyire képben is legyek.
Így aztán arra az elhatározásra jutotam, hogy mégis megkösznve GINKO-nak és ILDY-nek a kedvességét, mindkét díjat felajánljam a blogomra látogató rendszeres olvasóimnak, blogtársaimnak.
S ha majd egyszer egyenes kerékvágásba kerülök és végleg itthon tölthetem a szabadidőmet, akkor visszatérek a két díj továbbadására.
Ginkó és Ildy - köszönöm Nektek.............
tisztelt meg ezzel a kedves kis kreatív blogger díjjal. (Igyekszem lemaradásomat bepótolni.)








Ildy szerint pedig Lovely lettem én is :-)) (Ildy! Neked is megígérem, hogy bepótolom a hiányosságokat, de ahhoz tökéletes itthonlétre lesz szükségem) - Igyekszem én nagyon, de mostanság sajna nem én határozom meg, és döntöm el, hogy hol töltsem el a szabadidőmet :))
Mégegszer köszönöm mindkettőtöknek a kedvedsségeteket.

2010. április 7., szerda

Született tehetség?


Bianka volt olyan kedves és kinézte belőlem, hogy én már eleve egy született tehetség vagyok. Na jó, tudtam én ezt már magamról vagy 60 éve, dehát azért mégis !! - én mondjam el? Arra vártam, hogy valaki még rajtam kivül elhiggye ezt nekem. :) :) No jó, jó, azért megmondom őszintén, hogy az előbb kicsit nagyképü voltam, de hát 60 év után már csak lehet ennyi merszem, mög önbizalmam, hogy még el is higgyem, amit úgyis tudok :):)


Nem is hiszitek, hogy mennyire meglepődtem. Azért jól esett, de tényleg, hogy Bianka még ezt is feltételezi rólam.


No de most jön ám az igazi neheze, mert hogy ez nem csak azért egy olyan díj, amit csak úgy adnak, ezért meg is kell dolgozni. Mégpedig oly formában, hogy néhány (néha-néha intimnek tünő) kérdésre őszintén illenék is válaszolni.

Lássuk akkor a kérdéseket, s a meglehetősen igaz válaszokat:


Becenév
Viki (általában mindenkinek) de van akinek a Jules becenevet is eltüröm :)) (nem sok van ilyen)

Lakhely
Magyarország, Békés megye, Szarvas város

Magasság
Na neeeeee !!! nem gondoltam, hogy ez oly fontos is lehet. Voltam 160-is :))

Névnap
december 23

Foglalkozás
Már régen a nyugdijintézet foglalkoztat

Testvérek
Sokról tudok, keveset ismerek

Anyanyelv
magyar

Beszélt más nyelv
Kicsit tótul, szlovákul, de azért angolul sem lehetne csak úgy eladni

Gyüjtemény
Semmit sem gyüjtök (nincsenek ilyen ingerenciáim) kivéve a boldogságot, a szeretetet, s a jóembereket

Cipőméret
36 volt, de megnőtt egy méretet

Iskola
20 évig jártam iskolába (azért egyszer sem buktam ám meg)

Kedvenc tantárgyak
Minden, ami a pénzügyhöz vezetett

Hobby
A családom, a kiskutyám, a kertem és a konyhám

Zsebpénz
No erről is a Nyugdijintézet gondoskodik már nagyon régen. Amit küld az mind a zsebembe landol :)

Kívánság
Nekem ilyen már nincs. Mindenem (mindenünk) megvan, ami a boldogsághoz kell

Álom
Egészségem (egészségünk) legyen, azon kivül semmi sem elérhetetlen

Szerencseszám
7 (milyen érdekes, hogy a Biankáé is ez) de ezen túl még a 13.

Szeretne találkozni
Már senkivel, illetve, ha a nagyszüleimet újra láthatnám, (ami már lehetetlen) akkor máris rohannék hozzájuk

Házi állatok
Volt két gyönyörü cicusunk, nagyon kedveltük őket. Szegények már az örök vadászmezőkön pihennek, gondolom úgy, mint amikor még éltek és a kiskapu oszlopaira ültek föl minden este 6-kor és mint a Lánchíd Oroszlánjai vigyázták a bejáratot.
Most a legnagyobb kedvencem (kedvencünk) Robika kiskutyám, aki már szinte nem is kuttttyy. Őt 3 évvel ezelőtt egy Kutyamentő alapítványtól fogadtuk örökbe. S ő még a konyhában is velem van.

S akkor továbbadnám a játékot, na persze, ha van kedvetek és időtök hozzá:

Moha, Mary, na és persze az EmMargit oldalán lévő sok-sok kedves ismerősnek, akiknek ugyan blogjuk nincs, de valóban született tehetségek. Mint pl: Yldyco, Paariza, Nelly, de nem is sorolom tovább, mert sok-sok született tehetséggel találkozom ezen az oldalon nap, mint nap.

S nem utolsó sorban, de Iván-nak is adnám e díjat, mert ha valaki, akkor Ő aztán igazán megérdemli. Sürün bekukkantok hozzá és imádom olvasmányait, az élet mindennapos dolgairól, az igazságról. Na ! ezt megirni!!! ahhoz született tehetségnek kell lenni.

2010. március 7., vasárnap

Részei a konyhámnak - Része a Konyhádnak


Ezt a tündéri kis figyelmességet, kedves blogtársamtól (aki egyben fórumtársam is) MARYENNE (Mary)-tól kaptam, azzal a különös megjegyzéssel Mary oldalán, hogy ráadásúl az én bíztatásomra kezdte elkészíteni saját blogját, amire én is nagyon büszke vagyok. Remélem Mary Te sem bántad meg? :)) S tisztelettel Mary-nak vissza is küldeném, mert hiszen szinte minden feltett receptjeinket jócskán meg-csemegézzük. Tehát, mi biztos, hogy egymás részesi vagyunk :))
Egy olyan különös érzés forgott az agyamban, amikor olvastam már több blogon, hogy ki-kinek a konyhájában érezheti magát részesnek, s nem is tudtam eldönteni, miért okoz nekem ez akkora fejtörést. Hát azért, mert rögtön csak a tüzhelyre és a kamrára, a hütőszekrény tartalmára asszociáltam, de itt el kell mondjam, hogy nagyon jó és olvasmányosnak, szemetgyönyörködtetőnek tartok néhány blogot, ahova szinte az esti lefekvés előtti kötelező olvasmányomat veszem virtuálisan a kezembe. Ezért aztán az jutott eszembe, hogy akiknek én most ezt a kedves kis díjat továbbadom, az nem biztos, hogy mindegyik gasztroblog, de én akkor is ottvagyok nála, vagy Ő van az én konyhámban, főleg, amikor főzőcskézek, sütögetek, s egy egy kis köztes szabadidőben gyönyörü dolgokat olvasgatok. (egyszer-kétszer, bevallom miatta kelt meg jobban a tésztám, vagy egyik alkalommal még a rántásom is átváltott fekete szinre, mert annyira olvasmányos volt a történet, hogys egyszerüen nem tudtam továbblapozni.

Ezért aztán sorrendet változtatok, s akkor jöjjön elsőnek az, aki irásaival engem mindig kedvre derit, felvidít, nélküle az én konyhám, kamrám olyan lenne, mintha a lelkem lenne üres :))) mert sütni-főzni is sak úgy lehet igazán, ha nemcsak a kamránk van tele sok-sok finom alapanyaggal, hanem a nap is úgy kel föl az égről, hogy ránk mosolyog.


Iván, aki miatt már a könyvtári belépőjegyemet is visszaadtam :))

Továbbadnám még:










S mindazoknak a blogoknak, bloggereknek is felajánlom, ahol én rendszeres olvasó vagyok.








2010. február 16., kedd

"A kelt tészta müvésze" - díjat kaptam

Üzenetet kaptam, EDÓ -tól, aki nagyon nagy megtiszteltetésben részesített, "A kelt tészta müvésze" nemes díjat ajándékozta nekem, amit nagyon boldogan elfogadtam, s innen is megköszönöm. Edó: Köszönöm! Mary -tól is megkaptam. Mary! Neked is nagy tisztelettel köszönöm!
Végtelenül jól esett, hogy rám gondoltatok. Nagyon szeretek a kelt-tésztával dolgozni, legyen az kenyér, péksütemény vagy bármilyen kalácsféleség- Imádom elkészíteni, mert nem csak a szük családom (férjem, gyerekeink), de az ismerőseink is nagyon nagy boldogsággal fogyasztják.

Amikor ezt a díjat megláttam, abban a pillanatban átvillant az agyamon, hogy vajon ki is az, akit megtisztelhetnék én is vele? Akikre gondoltam, azok már megkapták. Igy aztán elsősorban Margitka gportálos oldalára vittem el, mert ott nagyon sok blogtársam, fórumtársam nagyon megérdemli. Innen is üzenem Margitka oldalán fórumozó péktársaimnak, (főleg azoknak, akik nem gasztroblogoznak, hogy sok szeretettel nyújtom át részükre e díjat. ..... Akikre elsősorban gondoltam, s ismerem is őket, tudom is hogy nagyon sok és nagyon finom kelt tésztákat készítenek: Limara, Kiskukta, Mary, Moha küldöm Nektek is nagy szeretettel és tisztelettel.

Akiknek mégis továbbadnám


- Maimoni (Praktikák sok gyerekhez)



2010. január 18., hétfő

Díjat kaptam, na de újra? :)))

Lizann tisztelt meg e nemes díjjal, amit itt is és most is tisztelettel megköszönök. Állítólag azért kaptam, mert "talán" nálam még tanulni is lehet! Hát ha egyszer Ő mondja ? ! - akkor nekem más feladatom nincs, mint rászolgálni, nehogy szégyenbe maradjak :-) S remélem Ő pedig egyszer elárulja, hol is van a Kolbászváros ????? Sejtem én, sejtem én, de azért Lizann szájából jobban esne hallani.
Miután ezt a díjat én már egyszer megkaptam és tovább is adtam, s le is írtam magamról - ha nem is 7- de minimum egy jó hosszu sztorit, hétpecsétes titkot, amit még nem tudhattatok rólam, ezért most ezzel nem szaporítanám a sorokat. ITT elolvashatjátok, kitől kaptam, kinek adtam tovább, s a sztorimat, azaz legyen hétpecsétes titkomat, ami már azóta egyáltalán nem titok. Viszont, bevallom ujra őszintén, hogy még mindíg nem ismerem a mosógép gombjait.... sőőőőőőőt ha a mosogatógépbe én pakolok be, (mint az esetek 90 %-ában) azuram a Tibi, akinek tisztességes neve Laci !!! ugyis utánam ellenőríz. Talán le kellene már szoknom a mosogatógép használatáról is ? :-) meg is próbálom. Nem lehet ez olyan nagy gond :)

2009. december 1., kedd

Díj a szorgos kezeknek


Én nem mondhatom, hogy blogírónak "öreg" vagyok -konyhai "munkás"-nak annál inkább, de amióta én is elkezdtem a blogom írását, megmentve az utókornak az egyszerü receptjeim, rengeteget olvasgattam, tanúlgattam, próbálkoztam sok-sok blogtársam oldalán. Úgy érzem -öreg fejjel is- rengeteg tapasztalatot szereztem, s még olyan dolgokba is belefogtam, megsütöttem, amire eddig nem is nagyon gondoltam.

Közeleg Karácsony, a szeretet ünnepe. Elég sok blogot meglátogattam, nagyon jó dolgokat olvastam, s óriási örömömre szinte ifjusággal találkoztam, akiket csak úgy magamban "Sztárok"-nak kiáltottam ki. Már egy pár napja azon gondolkodtam, hogyan is köszönhetném meg blogtársaim ügyességeit, részemre nyújtott élményeket.

Hát így: Elkészítettem egy apróságot, amit nagy-nagy szeretettel adnék át - a teljesség igénye nélkül -







Fogadjátok szeretettel, tiszteletem jeléül, s adjátok tovább azoknak, akiket én még nem ismerek, de még megismerhetem őket, rajtatok keresztül.

2009. november 23., hétfő

Az ELSŐ elismerésem !


Óriási öröm ért ! Mónikától (torkos-kuckó) Díjat kaptam: az ELSŐT !! Nem is tudom miért, de ha tényleg Kellemes Nálam, akkor annak nagyon örülök.
Annyira meghatódtam, hogy a szememből kicsordult a könny, s az ajkam pedig mosolyra "görbült". Na ezt az érzést soha sem fogom elfelejteni.
Nagyon nagy megtiszteltetésnek veszem és hálásan köszönöm.
Természetesen viszonozni fogom én is a későbbiekben, de most ezt a díjat továbbadnám
EDÓ - nak,
Limara -nak,
Belly - nek,
Szepyke - nek,
Kiskukta - nak,

s még sorolhatnám a kedvenc helyeim ahol én is nagyon jól érzem magam és sok tapasztalatot szerzek, tanulok.