Karen Thompson Walker: Csodák kora

"(...) végül sosem az következik be, ami miatt leginkább aggódik az ember. Az igazi katasztrófák mindig teljesen másmilyenek: elképzelhetetlenek, ismeretlenek, nem lehet rájuk felkészülni." 

És én még azt is hozzátenném, hogy sokkal apróbb dolgokban rejlenek, mint hinnék... És ez az, ami igazán ijesztő! Hogy meg lehet tanulni együtt élni a megváltozott körülményekkel - legyen az bármilyen változás - és még képesek vagyunk akkor is azt hinni, hogy mi irányítunk. Eljön a nap, hogy ráébredünk mekkora botor gondolat ez. Az kívánom, én azt már ne éljem meg, és előre sajnálom a leszármazottainkat, akik megtanulják a súlyos és végleges leckét... Amit már nem lesz kinek továbbadni... 

Igen. Ilyen irányba és végletekbe lehet elmenni a könyv kapcsán, de aki katarzist, mindent elpusztító katasztrófát, látványos pusztulást vár, az csalódni fog.

Ha bejelentik a híradóban, hogy lassul a Föld forgása, ha nem is másnap, de kis idő után ugyanúgy iskolába, dolgozni kell menni. Ugyanúgy be kell vásárolni, csak lehet, hogy a friss áruk helyett, konzervek és gyertyák kerülnek a kosárba. A gyerekek ugyanúgy kíváncsiak maradnak, a felnőtteket ugyanúgy leköti pöttöm kis életük minden részlete, a kamaszok ugyanúgy szerelembe esnek, a madarak ugyanúgy repülnek... Vagy mégsem?

Megcsillantja ez a könyv... nem, ez rossz szó, megnyitja egy-egy pillanatra a feketeség zsákját, hogy gyere csak, less bele... Könnyű lenne beleesni, feneketlen örvénye vonz, mint a mágnes, de aztán felocsúdunk. Valóság és jövőkép másodpercenként váltogatja egymást. Te mit tennél? Pánikolnál? Vagy megpróbálnál új életritmust, új rendet kialakítani? Lázadnál, vagy beletörődnél? Hinnél, vagy legyintenél?

"Az indulatokat semmiféle fizikai törvényszerűség nem tudja kordában tartani." 

Ha kivennénk mindent, ami a vég felé repít, akkor egy teljesen átlagos, kedves, néha unalmas ifjúsági regényt kapnánk. Karen Thompson okos. Tudja hogyan és mivel kell hatni. Ráadja az én, a te, a mi kabátunkat, és máris elhiszem, hogy ez velem is megtörténhet. Az első két napban, míg olvastam, olyan ólomsúlyú hangulatfelhő nehezedett rám, hogy már- már elhittem igaz, amit beszélnek... Figyeltem az emberek gondterhelt arcát a villamoson, és szinte már emlékeztem az előző napi híradásokra, ahogy beszámolnak. A legijesztőbb az egészben, hogy nem lenne ijesztő, először talán fel sem fognánk. Hiszen hány katasztrófáról, balesetről, gyilkosságról számol be egy átlag híradó. Fásultak vagyunk rá, mert máshogy nem menne. Ha nem lennénk azok, akkor a nap 24 órájában sírva, hörögve fetrengenénk, amíg bele nem pusztulunk...

Szóval kedves olvasó ne várj világrengető, hollywoodi kasszadöntögető sikerprodukciót, hanem egy csendes gyilkost, aki belopakodik álmaidba és életed apró részleteibe, hogy így szembesítsen vele mit tettél... mit tettünk... mit teszünk, míg a Föld meg nem unja, és le nem vet hátáról. Készülj egy "pöttyös" bundába bújtatott fenyegetésre! Vigyázz, nagyon vigyázz...

~Értékelés: 10/8     Bár pont most írtam, hogy ne várjatok katarzist, mégis hiányoltam valamit. Nem tudom... Imádom a (régimódi értelemben vett) ifjúsági könyveket (de ez inkább YA), szerintem sosem fogok kinőni belőlük, inkább csak egyre belenőni, most mégsem kerültek hozzám olyan közel a szereplők. Ami talán nem is baj, mert csak még jobban aggódnék. Bár aggódom így is. Érted, értem... mindannyiunkért. Tartunk egy irányba, csak nem tudjuk hol lesz a stop tábla, s hogy az út, amin addig jutottunk hajlandó lesz-e elvinni a hátán... Amit már biztosan tudok, hogy a rossz és a jó is egyaránt apró dolgokban rejlik. Jobb, ha kicsit közelebb is nézünk, meg fogunk lepődni mennyi minden vesz körül "láthatatlanul".