Joanne Harris: Szederbor

...avagy: Bor, mámor, Joanne Harris:
Emlékszem, régen sosem értettem a nagy hűhót, amit egyesek a bor körül csapnak. Ezt a nagy mítoszt és szenzációt és hozzáértést... Zsenge koromban, speciel nekem csak arra volt jó, hogy elbóduljak, és csakis az édes változatokat nem köptem ki. Azon belül tőlem lehetett olcsó vagy kannás, kevertem kólával vagy Schweppes naranccsal. Aztán jött a fröccsös korszak, ahol már elkezdtem a bor ízére is figyelni a hatása mellett... Aztán mire közel harminc lettem valahogy engem is elért ennek az egésznek a szele... Elszürcsölni egy-egy pohár testes, minőségi, száraz vörösbort, amit már eszemben sincs  keverni vagy kiköpni, miközben elgondolkodik az ember az élet értelmén és miértjein. Különösebben nem értek hozzá még ma sem, bár nagyon szeretnék, de olyanokat már én is tudok mondani, hogy milyen kerekdeden fűszeres, meg érezni a lankák zamatát. És közben el is hiszem a lankákat egytől-egyig... :D

Fannie Flagg: A ​Redbird Christmas

Karácsonykor a legtöbben emocionálisabbak, befogadóbbak, érzékenyebbek vagyunk. Nyitottabbak a szépre, giccsre. Érzésekre, illatokra, emlékekre. És a karácsonyi regények ezt kihasználva jól elringatnak, mint egy fodrozódó vízen lebegő csónak. Ilyenkor a szívbe markoló történetek erősebben hatnak, a kacagások gömbölyűbbek, az ölelések szorosabbak. Én pedig arra gondoltam, ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket csak karácsonykor olvashassunk? És ha én nyáron vágyom minderre? Akkor mi van? Semmi! Akkor sötétítsünk be, tekerjük a ventilátort / légkondit feljebb, kapcsoljunk melengető fényeket, főzzünk egy fahéjas teát, és máris lehet karácsony mondjuk augusztus közepén is akár! 

Bár az időjárás jóval enyhébb, mint ilyenkor általában, azért azt mégsem mondhatom, hogy annyira messze elrugaszkodtam a karácsonyi időszaktól... De a lényeg, hogy lehessen karácsonyi hangulat, amikor csak vágyunk rá! Én például most direkt megvártam, míg lecseng a naptár szerinti ünnep, ami tele van rohanással, és megvártam míg eljön a lappangó január, ami amúgy is hosszú, szürke, hideg (már általában, most nem annyira), bekuckóztam, és olvastam. Hát van ennél jobb?! 

M. L. Stedman: Fény az óceán felett

A világítótorony fénye mindenkinek segít a tájékozódásban, a helyes irány megtalálásában, a veszély elkerülésében, mindent újra meg újra fénybe von maga körül, csak éppen a közvetlen közelében élőket nem. Ők magányosan, szó szerint is elszigetelten, magukra hagyatva vívják a sötétben személyes harcaikat.
Vajon szerencsés-e az a gyermek, akiért két anya szíve dobog? Akiért egyszerre és külön-külön két anya ösztönei rándulnak görcsbe? Akiért, ha kell, két anya vív akár életre-halálra szóló harcot? Akinek érkezése két család, látszólag elveszett sorsát képes visszafordítani, új életerőre fakasztani?

Erről szól M. L. Stedman regénye, és a szeretet erejéről, amit a felnőttek, egy kisgyermek által megformált reménybe és életbe képesek oltani. Még ha ezzel ártanak imádatuk tárgyának, egymásnak és saját maguknak is. A könyv lapjain nem csak a kétféle óceán (Indiai és Déli) találkozása gerjeszt hatalmas hullámokat, hanem a csöpp, távolról alig észrevehető, a nagy egészet tekintve jelentéktelennek tűnő sorsoké is, amelyek a szigeten, és azon túl hánykolódnak.

Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

„Fokozatosan ránk borult a sziget varázsa, finoman és tapadón, mint a hímpor. Minden nap oly nyugodt volt, oly időtlen, hogy az ember csak azt kívánta, soha ne érjen véget. De azután lehámlott az éj sötét héja, és újabb nap várt ránk, fényes és tarka, mint a matrica, és egy kicsit épp oly valószínűtlen.” 

Pontos, tökéletes leírása, nem csak Korfu szigetének, de a könyvnek is. Yann Martel: Pi élete óta eldöntöttem, hogy korábbi elképzeléseimmel ellentétben, az állatos könyvek igenis valók nekem és meg is fogadtam, hogy majd többet olvasok. Ebből persze semmi nem lett, mert mindig jött valami ide vele, de azonnal, az állatok meg várhattak... Aztán beköszöntött a negyvenfokos, betonolvasztó nyár, amikor az embernek sokszor még ki-be lélegezni is nehezére esik, nincs kedve enni, inni, aludni sem tud, tücsökciripes álomkórtól összeragadt szemeit pedig nehéz az olvasásra hangolnia. Mindig áldom a sorsot, hogy csak az a szép, sárga villamos nem fogy el alólam, minden reggel menetrendszerűen rajta ülök (állandó helyemen, amit ha elfoglalnak, olyannyira morcos tudok lenni, hogy ha belefér az időbe, várok egy másikat :D), és amíg a kerekek csikorognak-nyikorognak, mellettem baktat a táj, addig nekem merülni kell valamibe, hogy jól induljon a dolgos nap.

Stefan Spjut: Stallo

 „– Újabban félek a sötétben (...) Inkább magától a félelemtől félek... hogy megint meglátom. Ott a fák között. Megpróbálok nem is nézni arrafelé.” 

Azt a tanácsot kaptam, ha valami izgalmasra vágyom, válasszam a Stallót, én pedig izgalmasra vágytam (pedig nem gyakran szoktam), így hát választottam. Innentől magamra vessek, hogy meg is kaptam a magamét... :)

A történet egy füllesztő nyári napon indul, amikor egy nő, kisfiával egy sűrű, párás, szinte már fojtogatóan gazdag erdő mélyén lévő kis viskóba igyekszik. Hogy pontosan miért, nem tudjuk, csak azt, hogy már egy falomb leírásától is a torkunkban dobog a szívünk, mert érezzük, hogy van valami furcsa és megmagyarázhatatlan a levegőben. El sem kell jutnunk a hűtőszekrénybe pakolt denevérig, hogy ereinkben lüktessen a félelemmel vegyes kíváncsiság. Itt az erdőben aztán történnek dolgok, snitt, kameraváltás és tél!

Kincsemberek

Schäffer Erzsébet: Káprázat az élet 

Hogy csinálod, hogy így látsz? Ilyen nyíltan és szomjasan? Hogy lehetsz ennyire közel? Bocsásd meg tegeződésem, de aki olyan érzelmeket kotor ki a hamuból, melyek tán ott se voltak soha, az nem lehet Ön, az csak Te lehetsz!

Yann Martel: Pi élete

Megfigyeltem, hogy minél sikeresebb egy könyv és minél többen ajánlják, az én kezembe annál később kerül. Így volt ez a Pi életével is. Nálam volt már egyszer kölcsön könyv alakban, akkor nem került rá sor. El is felejtettem... Bevallom még a fülszöveget sem néztem meg, csak tudtam, hogy várólistás, el kell majd olvasnom... És ha egy moziban nem pillantom meg a közelgő filmváltozatának plakátját, még váratott volna magára a dolog. 

Minden (illetve a legtöbb) ilyen, így, késleltetve olvasott könyvnél ugyanaz a hatás. Megkérdezem magamtól, hogy mégis mire vártam? De hát ez már csak így van, ilyen az emberi molyi természet...

Halász Margit: Méz és szurok

"Én semmi másról nem szeretnék írni, csak esztelennek tűnő vágyakról, gyermeki ábrándokról, titkolt szenvedélyekről és persze a boldogságról." 

- írja Halász Margit, és szavához hűen, ezt is kapja az olvasó, aki kezébe veszi ezt a vékony, ám annál tartalmasabb kötetecskét.

Lázár Ervin: Csillagmajor

Vicces, hogy pont Joanne Harris: Bársony és keserű mandulájával egy időben olvastam, és ugyanúgy arcon csapott... 

Csillagmajor - pedig milyen gyönyörűen, békésen, lágyan, meghitten csengő szó. Közben súlyos, mély, sokszor sötét bensőt takar.

Arra számítottam, hogy majd lágyan elringat, felnőtteknek írt tündérmesékkel, pedig inkább felrázott, kiűzött belőlem minden nyugalmat.

Régi karácsony Fekete Istvánnal

„(...) meggyújtottam a gyertyákat, és karácsony lett egyszerre, kívül és belül, közeli és tűnő, messzi múlhatatlan karácsony. Egyedül voltam, és mindenki bennem volt.”

Pont így voltam én is Fekete István szívet melengető, néhol borongós, máskor derengős történeteivel. Gyermekkorom karácsonyai sorakoztak fel újra szívemben, szemeim előtt, és az az utánozhatatlan, máskor át nem élhető csoda, ami akkor még minden évben körüllengi az ünnepet, majd legközelebb visszaköszön, de csak már apró pillanatokban, mikor ismét egy gyermek lüktető, reszkető öröme tölti meg a csendet.

Wass Albert: A funtineli boszorkány

„Jó vagy és szelíd. Szeretni akarsz, és halált osztogatsz. Nem érzed a gyűlöletet, aminek eszközéül jöttél erre a földre.”

Nehéz összeszedni a gondolataimat e könyv kapcsán, mert leírhatatlanul nagy élmény volt, talán, sőt, azt hiszem biztosan életem eddigi legelsöprőbb erejű könyve...

Szégyen, nem szégyen, bevallom semmit nem tudtam Wass Albertről korábban, és a könyvre is legfőképp a címe miatt figyeltem fel. Gondoltam boszorkányos, misztikus, mesés, ide vele!

És amit végül kaptam, az alig megfogalmazható...

Ízek, imák, szerelmek

„Úgy galoppozunk az életen keresztül, mint a cirkuszi mutatványosok, akik két, egymás mellett száguldó lovon egyensúlyoznak – egy lábunk a „sorsnak” nevezett lovon pihen, míg a másik a „szabad akarat” lován.”

11 hónappal megkésve írom ezt a bejegyzést, ezért lehet, hogy már nem lesz túl "megbízható". Az olvasási élmény már jócskán megkopott, maradt, ami általában egy-egy olvasás után szokott, sok-sok emlék és hangulatfoszlány, keringve, elő-előbukkanva. Nem tudom más hogy van vele, én szeretem, amikor egy cím hallatán nem a szereplők neve vagy a történet cselekménye tolul elém, hanem egy nagyon erős, csak az adott könyvre jellemző hangulat.