Alice Munro: Anyám álma

Gondoltam, ha már szemmel mostanában nem megy, próbálkozom füllel. Kapóra jött egy vergődős éjszaka utáni kialvatlanság... Gondoltam, majd Für Anikó szeretett hangja hajnalban álomba ringat... 

Angelique Panagos: Egyensúlyban

Mostanában minden és mindenhogy vagyok, csak egyensúlyban nem... Az élet minden területe kicsit ingadozni látszik alattam, előttem és mögöttem. Hogy mást ne említsek, az olvasás se megy úgy, mint régen. Igen, sajnos, ezt kell írnom, hogy nem megy... Pedig hosszas pihentetés után már az erőltetés hibáját is elkövettem...

Nincs türelmem, kitartásom kb. semmihez az elmúlt időszakban. Se olvasni, se írni, és sorolhatnám még mi minden máshoz sem. Nem panaszkodni szeretnék, ezek sajnos jelenleg egyelőre csúf tények... Van, hogy próbálkozom ennek az egyensúlytalan állapotnak a megváltoztatásán, de legtöbbször csak hagyom, imbolyogjon velem a csónak, amerre jólesik neki, (még akkor is, ha nekem nem esik jól.) Belesüppedtem a melankólia kényelmesen kényelmetlen, ragadós, meleg bugyrába. 

Joanne Harris: Szederbor

...avagy: Bor, mámor, Joanne Harris:
Emlékszem, régen sosem értettem a nagy hűhót, amit egyesek a bor körül csapnak. Ezt a nagy mítoszt és szenzációt és hozzáértést... Zsenge koromban, speciel nekem csak arra volt jó, hogy elbóduljak, és csakis az édes változatokat nem köptem ki. Azon belül tőlem lehetett olcsó vagy kannás, kevertem kólával vagy Schweppes naranccsal. Aztán jött a fröccsös korszak, ahol már elkezdtem a bor ízére is figyelni a hatása mellett... Aztán mire közel harminc lettem valahogy engem is elért ennek az egésznek a szele... Elszürcsölni egy-egy pohár testes, minőségi, száraz vörösbort, amit már eszemben sincs  keverni vagy kiköpni, miközben elgondolkodik az ember az élet értelmén és miértjein. Különösebben nem értek hozzá még ma sem, bár nagyon szeretnék, de olyanokat már én is tudok mondani, hogy milyen kerekdeden fűszeres, meg érezni a lankák zamatát. És közben el is hiszem a lankákat egytől-egyig... :D

Fannie Flagg: A ​Redbird Christmas

Karácsonykor a legtöbben emocionálisabbak, befogadóbbak, érzékenyebbek vagyunk. Nyitottabbak a szépre, giccsre. Érzésekre, illatokra, emlékekre. És a karácsonyi regények ezt kihasználva jól elringatnak, mint egy fodrozódó vízen lebegő csónak. Ilyenkor a szívbe markoló történetek erősebben hatnak, a kacagások gömbölyűbbek, az ölelések szorosabbak. Én pedig arra gondoltam, ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket csak karácsonykor olvashassunk? És ha én nyáron vágyom minderre? Akkor mi van? Semmi! Akkor sötétítsünk be, tekerjük a ventilátort / légkondit feljebb, kapcsoljunk melengető fényeket, főzzünk egy fahéjas teát, és máris lehet karácsony mondjuk augusztus közepén is akár! 

Bár az időjárás jóval enyhébb, mint ilyenkor általában, azért azt mégsem mondhatom, hogy annyira messze elrugaszkodtam a karácsonyi időszaktól... De a lényeg, hogy lehessen karácsonyi hangulat, amikor csak vágyunk rá! Én például most direkt megvártam, míg lecseng a naptár szerinti ünnep, ami tele van rohanással, és megvártam míg eljön a lappangó január, ami amúgy is hosszú, szürke, hideg (már általában, most nem annyira), bekuckóztam, és olvastam. Hát van ennél jobb?! 

Jennifer Donnelly: Északi fény

A magyar borító nem tetszik... 

Elég sok könyvbe belekezdtem mostanság, és mivel megfogadtam, hogy ha valami nem fekszik, azt nem erőltetem, így elég sokat félre is hajítottam (nyugi, nem szó szerint). A címén akadt meg a szemem, őszintén megmondom, nem is emlékeztem mikor tettem fel a várólistámra vagy hogy miről szól. Északi fény - pont úgy hangzik, mint amit az ember lánya, karácsony táján, télvíz idején talán szívesen olvasgatna. Így hát belevágtam. És azt kell mondjam, nem bántam meg! Hosszú idő óta az első könyv, ami elejétől a végéig lekötötte és fenntartotta az érdeklődésemet. És ez mostanában sajnos nagy szó... 

Matt Haig: A ​fiú, akit Karácsonynak hívnak

„De bárhogy hívd az öreget, a lényeg, hogy ismered. Pedig volt idő, amikor senki még csak nem is hallott róla, mert még csak egy Nikolas nevű kisfiú volt, aki a nagy semmi, pontosabban Finnország kellős közepén élt, és semmi köze nem volt semmilyen csodához azon kívül, hogy hitt benne. Gyerek volt, aki alig ismerte a világot, csak azt tudta, milyen ízű a gombaleves, és hogy az északi szél hideget hoz. Szerette a meséket, és csupán egyetlen játéka volt, egy tarlórépából farigcsált baba.”

Már majdnem februárt írunk, de ez a könyvecske még csak most jutott odáig, hogy elolvassam. Igaz, hogy karácsonyi ráhangolódásnak szántam eredetileg, de talán így még jobb is. Ugyan ki szabja meg, hogy karácsonyi történeteket nem élhetünk át az év bármely szakában?! A január-február amúgy is elég lehangoló tud lenni, a nagy szürke, köd és szmog foltozta kabátjával, jéghideg leheletével. Délutánonként már érezzük ugyan, hogy a világosság próbálkozik, de a hideg még mindig makacs, mint egy rossz rénszarvas... Ilyenkor különösen jólesik bevackolódni, egy forrón gőzölgő bögre és könyv társaságában. Senki nem néz oda, ilyenkor aztán lehetünk szentimentálisak vagy hóbortosak, vagy egész egyszerűen csillogó szemű gyerekek, akik mesét akarnak. Még akár 30,40,50... felett is. 

Edith Pattou: Északfi

Téli, karácsonyi hangolódásnak kívántam meg a könyvet, és abszolút bejött! Még akkor is, ha a karácsonyon jócskán túlnőtt az olvasása. Tökéletes téli olvasmány, meselelkű felnőtteknek és fiatal felnőtteknek. Pont, olyan, mint a december és január... Hol csillogó csodavilág, hol süvítően kopár, hol nyomasztó, hol pedig ingergazdag. 

A történet, egy norvég tündérmese, az East of the Sun and West of the Moon (A Naptól keletre, Holdtól nyugatra - a Szépség és a Szörnyeteg is ebből ered) vonalát követi és szövögeti keresztbe-kasul. Az eredeti mesét nem ismertem, így kellemes, és izgalmas meglepetés volt minden történés. Északi világgal, mondákkal és babonákkal díszített, izgalomtól feszülő mese mindazoknak, akik újra át akarják élni milyen volt csillogószemű gyermekként várni és átélni a csodát. 

James Bowen: Bob, az utcamacska

Aki ismer, az most meglepődve látja, hogy a borító és cím bizony tényleg azt rejti, amit rejt; egy cicás történetet. Nem vagyok egy nagy macskarajongó, de bizonyára csak azért, mert hűvös, zsémbes, dacos, felsőbbrendű viselkedésük rám időnként épp annyira jellemző, s két dudás ugye, mint tudjuk... Igaz, nem is sok kontaktom volt cirmosokkal, de amikkel akikkel volt, azok elég furán viselkedtek... Emlékszem, amikor például tanulmányi kirándulásra vittek általános iskolában, és különböző családoknál laktunk, az enyémek házában mindenhol, de szó szerint mindenhol macska volt; az ágyon, a fotelban, a konyhapulton, a mosdókagylóban... Az egyikkel egész jól összebarátkoztunk, gondoltam én, esti közös tévénézés közben odaadóan simogattam, ám ez kisvártatva horrorba fordult, ugyanis amint abbahagytam, a cicamica mérgesen fújt rám, és karmolt... Aztán egyszer, amikor az amúgy is nagyothalló háziak nem látták, hallották, hatalmasat fújtam és vicsorogtam a kandúrkára, aki rögtön tudta merre hány óra, és többet nem hogy simogatást nem kért, de a szobából is kivonult, ha én bevonultam.

Mitch Albom: Öten ​a mennyországban

Megmondom őszintén, hogy valami kis tingli-tangli, hepehupára számítottam, sőt, egyenesen azt gondoltam, gyermek-, de legalábbis ifjúsági könyv. Nem olvastam el a fülszöveget, csak a cím valahogy úgy megtetszett, ezért már jó pár éve ott csücsült a könyv a várólistámon. Amit végül kaptam, csalódás...

De szerencsére abszolúte pozitív!  💗 💗 💗

J. K. Rowling – John Tiffany – Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

„(...) az embereknek, és főleg a gyerekeknek, néha csak annyi kell, hogy valaki robbantós snapszlit játsszon velük.”

Hirtelen felindulásból elkövetett vásárlás révén jutottam a könyvhöz. Tudom, az erről szóló értékelésekkel van és lesz is egy darabig tele az internettttt (ahogy mamám mondaná), és hogy nálam mi az a talán más, amit kaphattok? Nos, sajnos vagy nem, abból a szempontból vagyok egyedi vagy inkább lógok ki a hosszú-hosszú sorból HP téren, hogy nem vagyok az a kifejezett HP rajongó (jó-jó, a köveket tessék visszatenni a zsebbe, azért nem olyan vészes a helyzet...) Éveken át tűrtem és ellenálltam a kísértésnek, ahogy a kötetek párszaszóul hívogattak, így nekem kimaradt ez a korszak, úgy ahogy van. (Sajnos vagy nem sajnos, ezt már sosem fogom megtudni) én nem a kötetekkel nőttem fel, hanem már felnőve lehettem újra gyerek általuk, és azért az se rossz, sőt... Szóval talán (hangsúlyozom taláááán) egy hangyacsáprészecskényit objektívebben tudom látni ezt a kiegészítő, bár 8.-nak kikiáltott kötetecskét, kósza drámácskát.

Hendrik Groen: Lesz ez még így se

Szerintem van abban rizikó, ha egy könyvet, egy másik, korábban megjelent, sikeresnek mondható könyvvel próbálnak eladni. Nem beszélve róla, ha kettővel. Egyrészről jó, mert az ember be tudja lőni jobban, hogy vajon passzol-e az ő ízléséhez – már ha hiszünk a hasonlításnak –, másrészt a mérce így már magasan van. Sajnos vagy nem sajnos, bár sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is beállok a fangirlök táborába, Fredrik Backman óta nekem nagyjából bármilyen könyvet lehet ajánlani, ami így vagy úgy de hozzá, a stílusához, témájához köthető. Pontosan így landolt nálam, a 83 és 1/4 éves Hendrik Goren titkos naplója, azaz a Lesz ez még így se. És hogy vajon lett-e ez így vagy se... Mindjárt kiderül!

„Szeretem, ha nem vesszük a szükségesnél komolyabban a dolgokat. Túl sok ember van, aki túl fontosnak gondolja magát, vagy azt, amit csinál. Pedig senki sem több, mint homokszem a sivatagban, mint porszem a világegyetemben.”

Miamona's Reading Challenge 2016 ~ Teljesítés

Immár második éve indítottam útjára saját olvasási kihívásomat, amihez, nagy örömömre, egyre többen csatlakoznak. Remélem sikerül hagyományt teremteni, és minden évben új és újabb elvetemült, vicces vagy csak simán érdekes kategóriákkal előrukkolni. Százezer és egy féle olvasási kihívás kering az éterben, az enyém talán annyiban egyedi, hogy ha éppen egy kategóriával sem tudna azonosulni az olvasó, nos, kukába hajíthatja az egészet, és csinálhat sajátot, teljesen saját szájíze szerint testre szabva. Egyetlen megkötés, hogy 10+1 kategória legyen, de ezen belül, akár egy, akár kettő, akár az összes kategóriám lecserélhető. Annak, akinek megfelel az általam megálmodott, ám egy mondjuk kategóriához nem fűlik a foga, ott az életmentő jolly joker, amivel egy kategória kiváltható. A másik szépsége pedig, hogy a kategóriák összevonhatóak, így ha valaki nagyon ügyes, akár pár könyvvel is teljesítheti. Aki extrém ügyes, és találna egyetlen könyvet, ami mindent lefed, azt biztos megjutalmaznám valahogy! ;)

Fannie Flagg: Sült ​zöld paradicsom

Már megint sült, még mindig zöld és persze, hogy paradicsom! Számomra azonban már nem csak Feltételes megálló! Megfogadtam, hogy több posztomban nem jajongok a hosszú-hosszú olvasási hanyatlásomról, de azt hiszem, ez vezetett engem vissza Whistle Stop-ba. Vágytam valamire, amiben nem csalódhatok. Nos, meg is kaptam, újfent! Aki még mindig nem olvasta, annak üzenem: nem érdekel hányszor kell még újraolvasnom, és bejegyzést írnom róla, higgyétek el, kimeríthetetlen kincsesbánya ez. Aki pedig enged a kedves erőszaknak, ám nem találja szíven úgy, mint engem, nos, az értékelje lelkesedésemet és elfogult elköteleződésemet, és keressen egy másik jó könyvet. Ha nagyon jót találna, persze szóljon nekem is! :) Ja, és nem mellékesen, most vettem észre előző bejegyzésemből (itt ni), hogy a korábbi újraolvasás is válság utáni defibrillátor volt. Ennyi. Megvan az ellenszérum! Marjatok csak betű-vedlett kígyók, ahogy akartok...

Elif Shafak: Az isztambuli fattyú

„Az élet véletlen egybeesésekből áll. A véletlen és az egybeesés nem ugyanaz. Ahhoz, hogy az ember ezt megérthesse, néha szüksége van egy rossz dzsinnre.”

Ki vagyok? Miért vagyok? Honnan vagyok? Hová tartok? Miért tartok? - Közhely vagy sem, ezek a kérdések, így vagy úgy, egyszer mindenki életében szép kacskaringós kérdőjelet kapnak a végükre. Vannak azok a szerencsések, akiknek már egészen korán tiszta az útjuk és egyértelműek a gyökereik is. Vannak, akik kicsit több munkával, de még időben rátalálnak a válaszokra. Vannak, akiknek az újra és újra megérkező válaszok egymás fejére ugrálnak, mint vásott kölykök az ágyban, takarodó után. És vannak olyanok, akiknek az egész életük ezek körül forog...

Karin Alvtegen: Szégyen

Sajnos nálam beütött a (közel) teljes uborkaszezon, ami az olvasást illeti. Ezért sem könnyítettem meg a dolgom Karin Alvtegen könyvével. Nyomasztó, helyenként torok, gyomor és szívszorító élmény, amivel csak apránként tudtam haladni, minden reggel a metrón. Mégse tudtam abbahagyni. Tudni akartam kinek mi lesz a sorsa...

Karin Alvtegen nevével már többször találkoztam, és bevallom, az eredeti szándékom az volt, hogy egy jó kis skandináv krimivel kipipáljam a kihívásom egyik, még hiányzó pontját. Hát ez most nem jött be. :)

Szemezgetés: Helló június!

Szeretek új megjelenésekből szemezgetni, csak ritkán veszem rá magam, hogy írjak is róla. De most megint megérett a meggy, lássunk hát néhányat (négyet), amikre talán szemet vethetünk...

Hans Rath: Kell egy pszichológus, mondta Isten

„(…) a világnak szüksége van Istenre. Még akkor is, ha az olyannyira tökéletlen, hogy alig lehet megkülönböztetni egy tehetséges cirkuszi artistától. Egy tehetetlen, de jóságos Istennel ugyanis még mindig jobb, mint nélküle.”

Erről szól Hans Rath megkapó, okosan humoros Istenkereső (azaz véletlenül találó) szatírája. 

Dr. Jakob Jakobi (többek között) párkapcsolati pszichoterapeuta, akitől azonban sorra elfordulnak ügyfelei, amikor a doktor maga is válni kényszerül. És még az orrát is betörik. Nem is egyszer. De ezeknek a balszerencsés fordulatoknak köszönhető, hogy megismerkedik Abel Baumann-nal, egy (többek között) cirkuszi bohóccal, aki épp egy hozzáértő segítőt keres, egy pszichológus személyében, ugyanis nagy a baj! 

Színeske: 10 +1 dolog, amivel még közelebb kerülhetsz az olvasáshoz

Képek forrása: Pinterest

Arra gondoltam, időről időre jelentkezem némi színes-szagos poszttal, kicsit online magazin jelleggel. Nem akarok elbulvárosodni, semmi ilyesmi, csak néha van úgy, hogy írhatnékom van, de épp még csak a könyvem közepén tartok. :) Szerintem feldobhatja a napot, hangulatot. Legalábbis megpróbálom. Aztán ti majd jól megmondhatjátok. :)

10 +1 dolog, amivel még közelebb kerülhetsz az olvasáshoz.

Bár azt hiszem, akik figyelnek, nem szorulnak motivációra, csak még több szabadidőre, mégis van, amikor az embernek nincs kedve olvasni vagy van egy makacs barátja, barátnője, aki nem tudja mit hagy ki... Íme néhány ötlet, amivel motiválhatjuk magunkat vagy másokat:

Egressy Zoltán: Szarvas a ködben

 „Milyen lehet felhőben menni, hideg? Mintha egy szellemben sétálnál?” 

Nő vagyok, túlélő.

Nő vagyok, és egy darabig kísérteni fog az esküvők gondolata. Meg a szarvasoké. A ködé. A derengésé.

Szarvas vagyok a ködben. Olvasó a ködben, homályban, lélekvesztő, sűrű erdőben, amelyet Egressy Zoltán teremtett. Majdnem eltévedtem benne, de talán még idejében kitaláltam...

Markus Zusak: Az üzenet

„A teljes nevem Ed Kennedy. Tizenkilenc vagyok. Kiskorú taxis. Sokban hasonlítok a legtöbb fiatalra a városnak ezen a peremkerületén: nincs valami sok kilátásom vagy lehetőségem. Emellett többet olvasok, mint kéne, és kifejezetten pocsékul megy a szex és az adóbevallás. Örvendek a szerencsének.”

Hogy e könyv üzenete célba érjen, két emberre van szükség. Ed Kennedy-re és Rád! Ed Kennedy adott, hisz ő a főszereplője ennek a roppant különös történetnek. Így, innentől kezdve, Rajtad áll vagy bukik a dolog!

„Talán mindenki képes túllépni önmagán.”

Ez az alapfeltevés. Hogy igaz-e, azt mi magunk döntjük el!