Joanne Harris: Az epertolvaj

 

 

„Az a szél... Sosem áll el. Füstszagot és fűszerillatot hoz. Egyszerre fúj minden irányból: a forró délről, a hívogató keletről, a merengő nyugatról és a ködös északról. A lehullott levelek között motoz, a hajam vörös szálait cibálja.”

Újra feltámadt a szél! Feltámadt, és magával ragadott, elvarázsolt, elbódított, leejtett, újra felemelt, összerázott, hidegre fújt majd újra átmelegített. Bolyongtam a Tannes partjain, csokoládéillattól bódultan, ami egyszerre volt édes és keserű...

Joanne Harris: Szederbor

...avagy: Bor, mámor, Joanne Harris:
Emlékszem, régen sosem értettem a nagy hűhót, amit egyesek a bor körül csapnak. Ezt a nagy mítoszt és szenzációt és hozzáértést... Zsenge koromban, speciel nekem csak arra volt jó, hogy elbóduljak, és csakis az édes változatokat nem köptem ki. Azon belül tőlem lehetett olcsó vagy kannás, kevertem kólával vagy Schweppes naranccsal. Aztán jött a fröccsös korszak, ahol már elkezdtem a bor ízére is figyelni a hatása mellett... Aztán mire közel harminc lettem valahogy engem is elért ennek az egésznek a szele... Elszürcsölni egy-egy pohár testes, minőségi, száraz vörösbort, amit már eszemben sincs  keverni vagy kiköpni, miközben elgondolkodik az ember az élet értelmén és miértjein. Különösebben nem értek hozzá még ma sem, bár nagyon szeretnék, de olyanokat már én is tudok mondani, hogy milyen kerekdeden fűszeres, meg érezni a lankák zamatát. És közben el is hiszem a lankákat egytől-egyig... :D

Joanne Harris "frissítő" - Csokoládé

 „Álmokat árulok, könnyű kis vigasztalást, édes és ártalmatlan kísértéseket, hogy a szentek fancsali képpel pottyanjanak a magasból a pralinés és nugátos tálcák közé. Hát, olyan nagy bűn ez?” 

Bár Joanne Harris az egyik legkedvesebb külföldi íróm, rájöttem, hogy amikor vele ismerkedtem, még nem vezettem blogot, így pár regényéről bejegyzés sem született, ezekről mindössze rövidebb értékeléseket írtam. És bár mindenképpen tervezem a Csokoládé trilógiát (legalábbis az első két részt biztosan) újraolvasni, addig is arra gondoltam, hogy ezeket a szösszeneteket, kiegészítve néhány gondolattal, ha akadnak még lelki könyvtáram zegzugos szegletében, megörökítem itt, a könyveldémben, ha már van... :)

Joanne Harris: Partvidékiek

„Minden visszatér.” - azaz a víz mindent visszahoz. Így tartja az a szigeti mondás, amelyet történetünk főszereplője, Mado már annyiszor hallott, és most íme, rá is igaz. Ugyanis, most ő is visszatér múltja és gyermekkora színhelyére, Le Devin apró, jelentéktelen szigetére. A szigetet kettéosztotta a turistákat vonzó homokos strand, amely Les Houssiniére-ben vagyont és jómódot teremtett, amíg Les Salants-ban (Mado otthonában) csak tovább fokozta a szegénységgel együtt járó sós ízű kétségeket és szélfútta kilátástalanságot. 

Bár a környék jócskán megváltozott - Les Houssiniére fel-, míg Les Salants egyre jobban levirágzott -, édesapja ugyanolyan hallgatag, mint a tenger, csak zúg és morajlik, Mado azonban már nem képes olyan tisztán megérteni ezt a belső nyelvet, mint egykor. Ráadásul egy különös, vörös hajú idegen otthonosabban mozog az ő otthonában, és ő, úgy néz ki, nagyon is érti a látszatra mogorva GrosJean-t...

Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Azt hiszem, ez volt az eddigi leghosszabbra elnyúló olvasásom. És míg máskor zavarni szokott, ha egy történet el- és felaprózódik, ez most szerencsére nem így volt, Sőt...

Joanne Harris olyan nekem, mint éhezőnek egy falat kenyér. De nem ám akármilyen, száradt, szikkadt fajta, hanem a legtitkosabb, ezer éves hagyományokon alapuló recept szerint sütött, legfinomabb hozzávalókból gyúrt, kívül ropogós, belül gőzölgően elomlós kenyér, amit ha az ember maga akar elkészíteni, és szóról szóra követi is a receptet, soha nem lesz ugyanolyan, mert hiányzik a titkos összetevő, amit Joanne Harris-nek hívnak.

Amikor megváltozik a szél és barack illatát hozza...

(Forrás: google)

Találós kérdés: Ki írhatta a következő, erősen hangulatteremtő sorokat?

„Mindent átjárt az őszibarackillat: álmosító, nyár végi illat volt, a nyomában olyan ragyogás maradt a levegőben, mint naplemente után. (…) A boulevard-on végig fények csillogtak, és a víz úgy tükrözte őket vissza, mint a szentjánosbogarakat.”