Hendrik Groen: Lesz ez még így se

Szerintem van abban rizikó, ha egy könyvet, egy másik, korábban megjelent, sikeresnek mondható könyvvel próbálnak eladni. Nem beszélve róla, ha kettővel. Egyrészről jó, mert az ember be tudja lőni jobban, hogy vajon passzol-e az ő ízléséhez – már ha hiszünk a hasonlításnak –, másrészt a mérce így már magasan van. Sajnos vagy nem sajnos, bár sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is beállok a fangirlök táborába, Fredrik Backman óta nekem nagyjából bármilyen könyvet lehet ajánlani, ami így vagy úgy de hozzá, a stílusához, témájához köthető. Pontosan így landolt nálam, a 83 és 1/4 éves Hendrik Goren titkos naplója, azaz a Lesz ez még így se. És hogy vajon lett-e ez így vagy se... Mindjárt kiderül!

„Szeretem, ha nem vesszük a szükségesnél komolyabban a dolgokat. Túl sok ember van, aki túl fontosnak gondolja magát, vagy azt, amit csinál. Pedig senki sem több, mint homokszem a sivatagban, mint porszem a világegyetemben.”

Fannie Flagg: Sült ​zöld paradicsom

Már megint sült, még mindig zöld és persze, hogy paradicsom! Számomra azonban már nem csak Feltételes megálló! Megfogadtam, hogy több posztomban nem jajongok a hosszú-hosszú olvasási hanyatlásomról, de azt hiszem, ez vezetett engem vissza Whistle Stop-ba. Vágytam valamire, amiben nem csalódhatok. Nos, meg is kaptam, újfent! Aki még mindig nem olvasta, annak üzenem: nem érdekel hányszor kell még újraolvasnom, és bejegyzést írnom róla, higgyétek el, kimeríthetetlen kincsesbánya ez. Aki pedig enged a kedves erőszaknak, ám nem találja szíven úgy, mint engem, nos, az értékelje lelkesedésemet és elfogult elköteleződésemet, és keressen egy másik jó könyvet. Ha nagyon jót találna, persze szóljon nekem is! :) Ja, és nem mellékesen, most vettem észre előző bejegyzésemből (itt ni), hogy a korábbi újraolvasás is válság utáni defibrillátor volt. Ennyi. Megvan az ellenszérum! Marjatok csak betű-vedlett kígyók, ahogy akartok...

Émile Ajar: Salamon király szorong

Salamon király, azaz Salomon Rubinstein túl van már a nyolcvanon, de haja színén kívül semmi más nem változott; tartása a régi, mint ahogy makulátlan eleganciája és élni akarása is. Jósnőhöz jár, hogy megtudja, mit tartogat még számára a jövő, vadonatúj fogsort csináltat, amivel a halál fertályába haraphat. A valaha élt, híres „nadrágkirály”, ma már SOS lelkisegély-szolgálatot üzemeltet lakásán. Megrögzötten hisz az emberekben, és fontosnak tartja történetüket. Nem az ismert emberekét, hanem a nevesincs, szürke arcokét, akik valaha éltek, szerettek, sírtak, nevettek, szorongtak, majd meghaltak, elmúltak, látszólag semmilyen nyomot nem hagyva maguk után. Hát pont értük, miattuk gyűjti Salomon úr a réges-régi képeslapokat, réges-régi randevú időpontokkal, helyszínekkel, melyek azóta már átalakultak, ledózeroltattak...

Jean huszonöt éves. Két lábon járó, autodidakta „enciklopédia”. Pofázmánya egyszerre régivágású, és marcona. Egyszerre idézi egy letűnt kor diadalát és mocskát. Egyszerre bizalomgerjesztő és pofozhatnékot kiváltó. Elkötelezett tisztelője és védője mindennek, ami kihalófélben van, így az egész rohadt emberiség ott csücsül a vállán. Salamon király bölcsen és azonnal észreveszi mindezt, ezért is fogadja fel Jeant, hogy álljon a szolgálatába. Öreg testben fiatal lélek, fiatal testben öreg lélek?

Az ember, akit Ovénak hívnak, és a lány, aki megszerette...

Az ember, akit Ovénak hívnak, egy borongós novemberi napon, hajnalban felkelt, hogy szokásos, némi rugdosással is járó ellenőrzőkörútjára induljon, és ezzel egy időben betrappoljon az életembe. És a lány, akit Miamonának hívnak - ami persze csak álnév, amire Ove azt mondaná micsoda baromság, mi a csudának kell egy embernek álnév, ha van igazi is -, könnyes szemmel csukja be a könyvet, és morgolódik egy sort a világra. Csak úgy hálából. És emlékezésből.

Nem tudom kinek mi jut eszébe, ha erre a címre és borítóra néz. Nekem egyből Allan Karlsson tolakodott lelki szemeim elé,  azaz A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. És amit végül kaptam... az felülmúlta a várakozásaimat.

F. Scott Fitzgerald: Benjamin Button különös élete

Itt ülök a "könyv" befejezése után, és azt kérdezem magamban, hogy ez most mi volt? Azért az idézőjel, mert nyúlfarknyi terjedelme miatt én még kisregénynek sem hívnám, csupán egy hosszabbacska novellának. Szó mi szó, az alapötlet az zseniális.

Ha valakinek még ismeretlen lenne a történet, lényegében arról van szó, hogy Matuzsálem Benjamin Button megszületik, leéli az életét és meghal. Iskolába jár, szerelembe esik, gyermeket nemz... csak úgy, mint bármely más ember,  csakhogy nála az idő vas foga visszafelé rágja a gyújtózsinórt: aggastyánként születik és csecsemőként távozik.

Szabó Magda: Öregek és vének

"És Izsák kivevé az ő atyjának a kezéből a kötelet, és azt mondá: Csak magadat áldozhatod meg, atyám, ha a Jehovát engesztelni kívánod, mert én nem halok meg a te Istenedért. Én a magam Istenéért halok meg egyszer, és hagyj engem, amíg megyek, hogy megkeresném."

Mint általában Szabó Magda után, de most különösen is nehéz megszólalnom. Nehéz, mert olyan sötét, mélyre elásott érzéseket és gondolatokat kapart a felszínre, mint a harag vagy a gyűlölet, amit egy-egy szeretett ember iránt érzünk. Vagy a sajátjaink, vagy a másokéi iránt. Ha olyan szerencsések vagyunk, és a környezetünkben nincsenek se (szabómagdai) "vének" se "öregek", akkor hát tálcán kínálja nekünk az írónő. 

A százéves ember, aki felmászott a vászonra és feltűnt

Kedves Allan Karlsson rajongók! Talán jó hírrel, és talán új hírrel szolgálhatok, ha azt mondom, a kissé bohókás, víg kedélyű százéves emberünk már megint mászik... Ezúttal a mozivásznakra!