Alexander Steele (szerk.): Kezdő írók kézikönyve

„Én azért írok prózát, amiért mások hisznek istenben: hogy értelmet és útmutatást találjak az életben, vagy legalábbis valahogyan formába öntsem.”

Kicsit fennkölt, lehet, de néha tényleg éreztem már valami halványan hasonlót. Ha másért esetleg nem is, ezekért a magunkban mélyen megélt pillanatokért érdemes próbálkozni...

Fojtogató, csontig hatoló nyugalom

Fojtogató és csontig hatoló

Ez a két jelző lüktetett végig a halántékomban, miközben olvastam...

Ez a könyv, nincs mit szépíteni, megalázza az embert. Kizsigereli, földhöz keni és csapkodja és közben kárálja, hogy "Rebeka repül", de rebekanemrepül. Nyakig, mit nyakig, fejbúbig döngöl a sárba, hogy aztán hajunknál fogva kiemelhessen és kezdődhessen minden elölről...

Gayle Forman: If I Stay / Ha maradnék

"I'm sitting down here,
But hey you can't see me
Kinda invisible
You don't sense my stay
Not truly hiding, not like a shadow
Just thought I would join you for one day." 

/Lene Marlin - Sitting down Here (1999))/

Ez a dalszöveg refrén jutott eszembe olvasás közben, és bár a dal kicsit bugyutácska és inkább vidám, mégis van benne valami kis fátyolos rosszkedv. 

Olvasatomban a könyv is ilyesmi volt. Mély, szomorú, szinte megemészthetetlen tartalom/ mondanivaló, szerethető, egyszerű, élethű köntösbe bújtatva.

Szabó Magda és a gyermekkor feneketlen kútja

„Kell hogy egy ponton, egy bizonyos ponton ne csak munkatársa, de áldozata is legyek az alkotónak, hogy eldőljek előtte, mert eltalált, és úgy pusztuljak bele az általa kapott élménybe, hogy ne is sejtsem egész világosan, mi hát a fegyvere.”

- Arany Jánosról írta ezt Szabó Magda, pedig igazából magáról (is) beszélt... Én legalábbis pont így vagyok vele...

„Először hallottam Arany Jánost beszélni, nem hozzám szólt, személy és név szerint, ám szavaira szűk tudatom kétségbeesve mozgolódni kezdett, tépte, tágította magát, hogy követni tudja.”

Szabó Magda: Az ajtó

„Az alkotni tudás – ahogy Szabó Magda írja – kegyelem eredménye”. Az biztos, hogy Neki nagyon nagy marokkal jutott ebből a kegyelemből, mindannyiunk örömére.

A Katalin utca után a második komoly Szabó Magda művem. Itt is csak úgy sodródtam az írónő szavaival, melyek néhol tőrdöfésként értek, de érdekes módon, „meg sem éreztem”, „a seb” ugyanis nem kezdett azonnal „vérezni”,” fájni”, csak kicsivel később, de akkor egyszerre öntött el a zsibbadt döbbenet. Ilyenkor bizony volt, hogy még vissza is kellett lapoznom, hogy elhiggyem, amit agyam kis ideje olvasott, de még fel nem fogott, pedig a koncentráció teljes és zavartalan volt.