lassandebiztosan

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ültetés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ültetés. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 2., hétfő

Mozgásfejlesztés 1. rész

Sokan nem értették, hogy mi a manóért foglalkozom a mozgásával annyit, miért zavar, hogy nem csinál semmit. Azért aggasztott mindez, mert ez a későbbi életére is kihatással van, lehet magatartás-zavartól kezdve tanulási problémákon át számtalan hátránya ebből kifolyólag. 
 Én most két módszert szeretnék bemutatni. Nem célom ezzel a bejegyzéssel bárkit is befolyásolni, én csak a tapasztalataimat szeretném megosztani másokkal. Nem leszek viszont elfogulatlan.
 Vannak más fejlesztő módszerek is, de azokat csak hallomásból, guglizásból ismerem, gyakorlati tapasztalattal nem rendelkezem, így hitelesen nyilatkozni sem tudok róluk.
 Szóval, ha valaki nem ismerné a történetünket, a Cuki mozgása elmaradást mutatott. Mikor a gyerekorvos véleménye is az volt, hogy nem csak lusta és hájas, hanem van probléma is, elküldött minket fejlődésneurológiára. Vizsgálgatták, méregették, nézték a reflexeit. Majd, ami nem igazán volt szimpatikus a doktornőtől, hogy mondta, hogy nagyon okosan tud minket manipulálni a gyermek a sírásával, és azért nem mozog, mert ha sír, egyből odaadjuk a játékot, és nincs ami motiválja. (Biztos velünk lakik, hogy tudja, mit csinálunk.) Mintha azt mondta volna, hogy mi tehetünk róla. Amúgy ezt szinte minden szülőre rá lehet húzni, és szerintem sok szülőnek ezzel próbálnak a lelkiismeretére hatni, hogy aztán böcsülettel végezzék otthon a gyakorlatokat.
Diagnózis: mozgásfejlődés elmaradása
Javaslat:
Torna: elemi mászás 5x5-6 perc, váltott kézzel forgatás 5x5-6 perc, pelenkával forgatás 5x5-6 perc.
Kontroll: 3 hónap múlva
Pár perc alatt megmutatták, hogy mit kell majd otthon csinálnunk. Említettem, hogy voltunk már Dévény tornán, mire válaszként egy kézlegyintés, és - áh, anyuka, hát sokkal többet fog érni a napi rendszeres tornával, mint azzal a heti eggyel. Ez sem tetszett. Szerintem nem minden múlik a gyakoriságon.
 Később tudtam meg, hogy ez a Katona-módszer része volt, mint a régebben gyerekorvos által javasolt ülésbe húzás is. Eleinte huzigáltam én, de aztán nem bírtam nézni, ahogy az 1 hónaposom feje bicsaklik jobbra-balra, így hanyagoltam. Hazaérve mondom jó, akkor csináljuk a tornát. Ekkor még csak 1 Dévényes felmérésen voltunk, másnap kellett menni a következőre, amit már vártam, mert kicsit összezavarodtam. Forgattam, majd plédben is, de eközben párszor úgy maga alá gyűrte a kezeit, hogy majdnem kitörtek, a feje sokszor koppant. A mászatás egyáltalán nem ment. Ezt kellett volna napi 75-90 percben végezni. Sejtettem, hogy nem ez a nekünk megfelelő ( nem a lustaságom, gyengeségem miatt).
  Az is érdekes, hogy olvastam, hogy káros, ha fennmaradnak a reflexek, mégis, ezekkel a gyakorlatokkal fenntartjuk azokat. Ja, és a csapból is az folyik, hogy mennyire romboló egy csecsemő lelkivilágának, ha nem az anyja csecsin nő föl, de az biztos jó neki, hogy a napirendjét figyelmen kívül hagyva, naponta 5-ször fél órát basztatom...
  Egy példa, hogy nem olyan egyszerű a kivitelezése: barátnémnak hasra kellett rakni babáját, hogy emelje a fejét. Igen ám, csak azt elfelejtik, hogy nem hülyék ezek a gyerekek: mit csinált a kisfickó: fej oldalra fordítva le, hüvelykujj a szájba, és nem emelte a fejét. A Cukinál is volt, hogy az összes játékát elpakoltam, egy kivételével, és miután rájött, hogy nem tudja (tudja NEM pedig akarja, óriási a különbség) elérni, elkezdett a kezével vagy a szőnyeg csíkjaival játszani. Most ilyenkor ugyan mit lehet tenni? Az is ijesztő azért, hogy rábízzák a szülőre a gyerek jövőjét, mindenféle szaktudás nélkül. Azért is hagytam abba az egészet, mert fingom nem volt, hogy ugyan jól csinálom -e, vagy többet ártok, mint használok. Persze, értem én, hogy a egészségbiztosítónak így jobban megéri, de az nagyon szomorú dolog, hogy pont a babák rehabilitációjára nem fordítanak eleget. Semmi bajom az öregekkel, dehogy nekik 10 infarktus, 8 agyvérzés után is van számtalan lehetőségük rehabilitálódni, míg a babák le vannak tojva, a jelszó: majd kinövi. Ez azért felháborító! Talán máshol jobb a helyzet, de ami itt megy, az durva...(folyt.köv.)