Szerintem nem írtam még, hogy vettünk egy autót (hitelre, 96'-os évjárat, de jól karbantartott és én amúgy szercsis lettem belé :) ), és ennek is köszönhető hogy el tudtunk menni az esküvőre, hisz egy autista gyerkőccel, 2 kutyával tömegközlekedéssel ez a táv elég necces lett volna... Arról nem is beszélve, hogy anyagilag szinte több is lett volna.
Gyerekkoromban volt apáméknak trabijuk és emlékszem, hogy azért mennyivel egyszerűbb így közlekedni. Eddig is mentünk ide-oda, de legtöbbször orvostól-orvosig. Az első pár év szinte kizárólag erről szólt és hát lelkileg/párkapcsolatilag megterhelő volt jócskán, és pl. az MR vizsgálatkor férj munkatársát kellett megkérni, hogy vigyen fel, mert tömegközlekedéssel szinte kivitelezhetetlen lett volna, pláne a hazaút a rövidtávú altatás miatt. :( Na de ez a múlt, szóval most igyekszem felfogni, hogy van autónk és bízom benne, hogy fent is tudjuk tartani hosszútávon is.
Na de visszatérve az esküvőre, nagyon csodás volt. Kinti ceremónia egy gyönyörű helyen. Az anyakönyvvezető megható szöveget mondott, többször el is pityeredtem elérzékenyülésem kapcsán. :')
A lakodalom egy többszobás nyaralóban és udvarán zajlott. Nagyon tetszett, hogy nem volt konkrétan az, hogy na, most akkor zaba; hanem mindenki akkor evett, mikor úgy érezte, hogy éhes. Bár nem kóstoltam végig mindent, de amiket ettem, azok isteniek voltak.
Táncoltunk is, a leányzó is jól bírta a lagzit (tovább fent volt, mint én :D ).
Szombaton volt az esküvő, ekkor és vasárnap ott aludtunk. (én még maradtam volna, de az embernek mehetnéke volt, meg a Cukkancs is ki volt idegileg, mert a macskát azért nem vittük és nagyon hiányzott neki <3 ) Ez is nagyon tetszett, mármint hogy nem csak egy nap tartott a mulatság. Én valamilyen szinten ürességet éreztem az esküvőnk/lagzink után. Olyan volt, mintha elvágták volna, így viszont volt átmenet és itt most nem csak magunkra, mint vendégekre gondolok, hanem az ifjú párra is, mert ennyi előkészület után meg amúgy is szerintem jobb volt így. Még hétfőn is szólt az éljen az ifjú pár felkiáltás természetesen. :)
Gyönyörű volt a környezet is, minden tökéletes összhangban volt. Annyira örülök, hogy meghívtak bennünket!
Ami még fontos, hogy ezen a helyen nem volt net (legalábbis az én szolgáltatómnál, emberé döcögősen, de működött, viszont kibírtam, hogy csak kicsit kérjem kölcsön). Mivel egy kissé függő vagyok (főleg fb.), így ez nagyon kedvezően hatott rám, rájöttem, hogy mennyi időt rabol el. Bár azóta is persze fb-ozok, de jelentősen kevesebbet. Remélem ez marad is így! :)
Cserkeszőlő=sz*pás. Hallottuk, hogy hú de jó. Nem rossz, de nem is egy olyan nagy szám. Pláne, hogy szegénykémnek megmutattuk netes fotón, hogy milyen óriáscsúszda van, de f@sza lesz. Ja, csak ott derült ki, hogy 8 éven aluliak nem használhatják, plusz külön fizetni is kell érte (elképzelhető, hogy mi nem néztünk utána alaposan, ennek majd még azért utánajárok). Ezt nem igazán tolerálta, és akkor nagyon finoman fogalmaztam. Teljesen kiakadt és elment autiba. De nagyon durván!!! Kb. 2 óra hosszán keresztül tartott. :( Apja letargikus lett én meg depis. Tudom, nem a legjobb stratégia, de nézzétek el, hisz 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség után azért nem könnyűek az ilyen szituációk. A "jókedvemhez" az is hozzájárult, hogy előző éjjel az Embörrel egy "kissé" összeszólalkoztunk, olyannyira, hogy legszívesebben nem is mentem volna másnap strandolni. Ezt tetőzte ez a kiba' csúszdásos kiakadásos történet. Napozásba fojtottam bánatom.
Állatkert=majdnem ugyanakkora szopi. Elmentünk a Szegedi Vadasparkba. Akkor voltam utoljára, mikor az apjával még csak pár hónapja voltunk együtt és hát az nem most volt (12 éve). Mivel a leány is legalább annyira állatbolond, mint az anyja, így gondoltam tetszeni fog neki. Majdnem... Áh, kezdődött azzal, hogy az érkezés után nem sokkal azt szajkózta megállás nélkül, hogy "pingvin-pingvin-pingvin, hol a pingvin, pingvint akarok látni!". Nemsokkal ezután szembejött velünk egy játszótér (aminek láttán erőteljes ingert éreztem, hogy lebontsam, felgyújtsam, sóval hintsem be; hát mondom nem igaz, hogy itt sincs nyugtunk tőle). Elvolt egy darabig, majd anyós szerencsére megoldotta a helyzetet és ki tudta könnyedén imádkozni.
Következtek a pingvinek. Tetszett neki. Abban reménykedtem, hogy majd így megnyugszik és élvezhetjük az állatkertezést. Nem igazán történt így. Ugyanis a kisasszony ezután újabb monoton ismételgetésbe kezdett: "papagáj, hol a papagáj, papagáj, papagáj, papagájt akarok nézniiiiiiíííííí!" Félre ne értsen senki, örülök, hogy verbálisan is ki tudja fejezni az óhaját, de azért voltam szomorú és ideges, mert tudtam, hogy ez a madzagozás (autiba való elvonulás) alternatívája. Ezzel sem lett volna problémám, csak mondom ki tudja mikor jutunk el hasonló helyre és ahelyett, hogy jól érezné/éreznénk magunkat, beszélgetnénk az állatokról, tudást szippanthatna magába játékosan, könnyedén, ehelyett a monoton dumáját ismételgette szüntelenül.
A papagájok előtt jött velünk szembe a gazdasági udvar, ahol persze voltak nyuszik és teljesen átkapcsolt az agya a "vigyünk haza nyulat, nekem is kell nyuszi most azonnal" üzemmódba. Ennek természetesen hangot is adott, nem is akárhogy. Már a papagájok sem érdekelték, azért nagy nehezen sikerült eljutni oda is, de zavarta a hangjuk. Meg ugye a folyamatos "nyuszi kell, nyulat akarok most!". Mikor a Fókáknál jártunk, akkor szégyen nem szégyen, de otthagytam őket és elmentem egy eldugott helyre bőgni. Nem csak a kiakadása(i) bántott(ak) (előfordul, megszoktam), hanem az, hogy basszus, az autizmus miatt nem tud élvezni egy ilyen kirándulást perpillanat, pedig odavan az állatokért. És hát ott volt bennem az is, hogy sem az apja, sem én nem vehettünk részt ehhez hasonló családi kiránduláson, ugyanis a faterjaink fostak ránk (enyém még most is, Emböré már nem él). Fájt, hogy neki itt lenne a lehetőség, de nem tudta mégsem jól érezni magát. :( Sikerült kizökkenteniük (én feladtam, 3 hónapnyi ovi/fejlesztés nélküliség mellett rohadtul nem jól reagálok már sajnos az ilyenekre, nyugodtan lehet emiatt megkövezni, lenézni, de az én határaim is végesek), M. mama megígérte neki, hogy majd egyszer, ha úgy alakul, akkor nála lesz egy nyuszija (nálunk teltház van, meg gondolom 2 kutya+ macska mellett nem annyira érezné magát jól egy nyuszi a panelban... )
Ami szerintem a nyulakon kívül tetszett neki, hogy az egyik majom teljesen belezúgott a karkötőjébe. :D
Hazafelé induláskor meg kikunyizott egy plüssnyuszit az állatkerti boltból, amit elnevezett Répának és azóta is a kedvence. Összességében azért ez a nap is jól telt. :) És erőt ad az, hogy pár nap és ovi! ;)
Most közös műsor volt és az évben tanultakat fűszerezték meg az anyák napi mondanivalóval. Annyira drágák és ügyesek voltak.
).
Volt, hogy egy előttünk álló férfit meglökött, meg folyamatosan azt ordibálta, hogy nem akar menni, meg hogy utálja a Tompetiéket. Ehhez képest a koncert alatt remekül érezte magát a kis "büdöse"... 
