A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldségétel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldségétel. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 17.

Vajas-gorgonzolás krumpli


Az augusztusi Kifőztük magazinból, nagyon-nagyon finom! :)



Hozzávalók 4 személyre
80 kg apró szemű (új)krumpli
4 dkg vaj + kevés a tetejére
2 dl tejszín
1/2 dl tej
1 csomó újhagyma
12 dkg gorgonzola
1 csokor snidling

frissen őrölt bors
szerecsendió
füstölt húsos szalonna

A krumplit 15-20 percre vízbe áztatjuk, majd alaposan megsikáljuk, és 10 percig forró, enyhén sós vízben előfőzzük. Lecsöpögtetjük, és – lehetőleg egy sorban – vajjal vastagon kikent jénaiba rakjuk. Meghintjük a vékonyra karikázott hagymával, a felaprított snidlinggel, rámorzsoljuk a sajtot. A tejszínt elkeverjük a tejjel, 1 kávéskanál sóval, borssal, reszelt szerecsendióval, és a krumplira locsoljuk. Vajat morzsolunk a tetejére, és 180 fokra előmelegített, légkeveréses sütőben 30 percig sütjük. Sült hús mellé tálaljuk.

Gombás csillagtökrizs


Ha valaki találkozik még csillagtökkel, érdemes kipróbálni a receptet.



Hozzávalók 2 személyre
1 csillagtök (kb. 70 dkg)
15–20 dkg gomba
1 kisebb vöröshagyma
1 evőkanál olívaolaj vagy kacsazsír
1 csokor petrezselyemzöld felaprítva
1 teáskanál (grill)zöldség fűszerkeverék (készen kapható vagy tárkony, bazsalikom, borsikafű, oregánó, csili stb.)

frissen őrölt bors

A megtisztított gombát és csillagtököt késes aprítóban, külön-külön rizsszem nagyságúra daraboljuk. A vöröshagymát kis kockákra vágjuk, és a felhevített zsiradékon üvegesre dinszteljük. Hozzáadjuk a gombát, és nagy lángon addig kevergetjük, amíg a levét el nem fövi. Beletesszük a tököt, és tovább kavargatva pirítjuk az ételt. 2-3 perc múlva sózzuk, borsozzuk, tetszőleges fűszerekkel, valamint a petrezselyemzöld felével ízesítjük. Kb. 10 perc múlva minden megpuhul benne.
A maradék petrezselyemzölddel meghintve, húsok mellé kínáljuk.

2012. július 6.

Rántott zöldségek: karfiol, cukkini és.....uborka:)



Ez most nem igazán recept, csak ötlet, hátha rajtunk kívül más is fürdik az uborkában:)

Szóval sóztam, borsoztam, kakukkfűvel szórtam először csak a karfiolt (ja, és ezt most nem főztem elő, csak egészem kis rózsákra szedtem, így is jó!) és a cukkinit. De maradt még tojás, ezért széjjelnéztem a kamrában, és már vittem is a konyhába két uborkát magammal. Hosszában és széltében kettévágtam őket, kiszedtem a magokat belőlük, az uborkát még egyszer elfeleztem hosszában, így helyes kis rudakat kaptam belőle. Picit sóztam és borsoztam, hagytam egy órát állni a többi zöldséggel. Normál módon - liszt, tojás, zsemlemorzsa - paníroztam mindet, majd a karfiolt közepes lángon, a többit nagy lángon kisütöttem.
Kevés majonézzel kevert, ízesített tejföllel ettük; fincsi volt! 

2012. május 24.

Vegyes zöldségsaláta



Ez a tegnapi salátánk; megint semmi fakszni, de abszolút finom!:)

Hozzávalók

2 paradicsom
2 újhagyma (zöldjével együtt)
4 szem retek
1/2 zöldpaprika (ennyi volt...)
néhány karika csípős paprika
néhány levél lollo rosso saláta

az öntethez:
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál friss citromlé

frissen őrölt bors

A zöldségeket kis kockákra/szeletekre vágtam. Az öntethez valókat összekevertem.
Fogyasztás előtt a salátát meglocsoltam az öntettel.

2011. október 19.

Gesztenyés paszternákkrokett


A legutóbbi Kifőztükben jelent meg a recept. Ha valaki még nem töltötte le, akkor tegye meg, mert érdemes! Sőt, aki már játszik a Maroni-játékon (meg aki még nem:)), az feltétlenül látogasson el az oldalra, mert megjelent az újabb kérdés, és tudjátok, érdemes mindegyikre válaszolni!

Az ételről pedig annyit: nem túlzok, telitalálat! Szerettem volna tojás nélkül készíteni, keverés közben össze is állt, de sütéskor az olajban szétesett, ti már ne próbálkozzatok vele... És akkor jöjjön a recept:

Az ősz és a tél finom zöldségféléje a paszternák, amelyet pasztinák néven ismerünk még. Kissé édeskés íze kitűnően harmonizál a gesztenyével. Ha nem sikerül hozzájutnunk, akkor helyettesíthetjük fehérrépával. Ügyeljünk arra, hogy fás részek ne kerüljenek az ételbe! A rózsabors elhagyható, de remekül kiegészíti az étel aromáját.

Hozzávalók 4 személyre

50 dkg tisztított paszternák
12,5 dkg Maroni natúr gesztenye (darált)
2 evőkanál olaj
1/2 csokor petrezselyemzöld

frissen őrölt fekete- és rózsabors

a bundázáshoz:
1 tojás
3-4 evőkanál zsemlemorzsa
a sütéshez:
olaj
a tálaláshoz:
kevés petrezselyemzöld

Kisebb edényben felforrósítjuk az olajat, átpirítjuk rajta a vékony szeletekre vágott paszternákot, sózzuk, borsozzuk, majd 1/2 dl víz hozzáadásával puhára pároljuk. Ha szükséges, adjunk hozzá kevés vizet, a végére párologjon el alóla a nedvesség. Félretesszük hűlni. Krumplinyomóval áttörjük, hozzákeverjük a gesztenyét, a petrezselymet, és ha kell, még fűszerezzük. Lehet kicsit erősebben sózni az édeskés hozzávalók miatt.
Evőkanálnyi masszából nedves tenyérrel krokettet formázunk, felvert tojásba mártjuk, zsemlemorzsában megforgatjuk, majd bő, forró olajban megsütjük. Papírtörlőn lecsöpögtetjük, kevés petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Bármilyen sült vagy rántott húshoz adható, de magában is finom.

2009. április 3.

Sárgarépás-uborkás krumplisaláta

Sajnos a családi ünneplés nagy kavarodásában a salátákról abszolút nem készült fénykép, de szeretném leírni, hogy megmaradjanak, mert újra fognak készülni. Ez a saláta például egészen másmilyennek indult, különféle - készletezési - okok miatt ez lett a végeredmény; jó lett, visszatapsolom még. (Azóta már többször is készült, legutóbb fotó is lett végre...)



Hozzávalók:

1 kg krumpli héjában megfőzve, félbevágva, szeletelve, 10-15 közepes nagyságú ecetes uborka szeletelve, 2 közepes lila hagyma apróra vágva, 1 jó nagy sárgarépa durvára reszelve, só, bors (+ ha csak magunknak készítem, teszek bele apróra vágott chilipaprikát is)

Öntet: 2 dl tejföl, 1 pohár joghurt, 1 ek. olívaolaj, 4 ek. majonéz, 1 ek. mustár, pici cukor, kevés citromlé, só, bors

A zöldségeket felvágás közben soronként sóztam, borsoztam, majd összeráztam.
Az öntethez valókat egy tálban összedolgoztam, a zöldségekre öntöttem, megkevertem, hűtőbe tettem.
Tálalás előtt tálba púpoztam.

2009. március 13.

Céklás gombafasírt


Még most melegében leírom. Most mondom, nem teljesen tökéletes, viszont nagyon-nagyon finom! Történt, hogy tegnap piacon jártam, és összeakadtam egy szép rózsa laskagombával. Kitaláltam, hogy fasírt lesz belőle, kis reszelt sárgarépával felturbózva. Ma amikor kinyitottam a zöldségtartós dobozkámat, a tetején találtam egy darab pucolt céklát. Azonnal megmásítottam a tervemet, azt reszeltem a gombához. A következőben leírtak szerint készítettem el, de nem mindegyik maradt egyben (mondjuk több maradt épen hál' istennek...). Kérdezném azokat, akik sokszor készítenek ilyesmit, mit kellett volna még tegyek bele illetve vele?

Nekem is akadnak tippjeim:
1. gombát összevágás helyett aprítani kellett volna (és akkor nem darabos, kevésbé hullik szét)
2. egy kis lisztet is kellett volna beletenni még

Akkor jöjjön a leírás. Hozzávalók:

35 dkg laskagomba, egy közepes cékla, 1 közepes lilahagyma, 1 tojás, 2 kis szelet szikkadt kenyér, só, bors, chilipaprika, kakukkfű, szárított korianderlevél (mert nem volt itthon petrezselyem), icipici őrölt kömény, 1-2 kanál olaj
A bundájához: egy maroknyi tökmag, 2 maroknyi zsemlemorzsa, olaj a sütéshez
Kence: tejföl, só, bors, chilipor

A gombát mindenestől késsel kis darabokra vágtam, a céklát lereszeltem, a lilahagymát apróra vágtam, a kenyeret aprítógéppel morzsásra őröltem.
Az olajat felforrósította, a hagymát üvegesre pirítottam. Hozzátettem a gombát és a céklát, átkevergettem, rászórtam a fűszereket, és addig hagytam közepes tűzön időnként átkavargatva, amíg a nagyja leve elpárolgott. Hűlni hagytam.
Egy tálban összedolgoztam a tojással és a kenyérmorzsával, utánaízesítettem még kicsi sóval és borssal, kb. 20 percig hagytam összeállni.


Közben az aprítógépbe tettem a tökmagot, durvára vágattam, összekevertem a zsemlemorzsával.
A masszából jó evőkanálnyi adagokat vettem ki a kezemmel, lapos gombóccá formázgattam, majd beleforgattam a tökmagos morzsába.


Közepes lángon mindkét oldalán barnásra sütöttem, a forgatásnál lapátot használtam.

A kencével meglocsoltam, azzal ettem.

LinkWithin

Related Posts Widget for Blogs by LinkWithin